» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
31
∆ Tartózkodási hely :
₰ Alfheim



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 30 Júl. 2017, 17:07

Asgard

7. felvonás
Tisztában vagyok vele, hogy Asgard nem volt igazán soha az otthonom, mindig is Alfheimre tekinthettem akként, de tudván, hogy vér szerinti anyám valahol a csatában minden bizonnyal elveszett, .. Újabb sérelmet karcol csökönyös szívemre. Szellem testét szerettem volna magammal vinni és megadni neki azt, ami minden tiszta lelket megillet a Barnaerdő szent területén. Még ezt sem tehetem meg. Jól tudom, hogy fontosabb most, hogy Leanát óvjam és azt, ami még belőlünk megmaradt és ép. Azt is sejtem, hogy ellentmondásom Hölgyem szemében némi haragot táplál majd szívébe, de ezzel nem tudok foglalkozni. Igyekszem majd gyászoló és dühödt szívét puhítani, ha már elérkezik az idő. A mai napon azonban még az Alfheimbe szökő démonokkal is fel kell vennünk a harcot.
Habár nem értek a nők nyelvén, nem esik nehezemre megérezni, hogy Vörös Hölgyem éppen gyenge állapotba kerül és zokog. Siratja otthonát, mindazt, ami egykor kedves és fontos volt neki. Amennyire a helyzetünk engedi, magamhoz ölelem. Homlokom hajába fúrom, lehunyt szemeim alól csókkal, halk szavakkal próbálom vigasztalni. Hacsak belegondolok, hogy ő is lenn maradhatott volna... - érzem, hogy a kétségbeesés indaszerűen tekeredik nyakam köré, hogy fojtogasson. Leanám illata az, ami megnyugtat és a valóságban tart.
Figyelmem a szőke nő vonja magára, amikor Daariot átadja nekünk. Erősen tartom meg, préselve magunk közé helyet neki. Ráfogom, közben kapaszkodom. Kérdezek, mindezt óvatosan. Leana szintén megpróbálja éberségben tartani kérdéseivel, de fivérétől mindössze annyi választ kapunk, hogy örül nekünk. Mosollyal pillantok fel az előttem ülőre, - amit Leanám nem láthat. Megnyugtatja a szívem, hogy Daario nem gondol haraggal rám. Bólintok, majd átölelem, hogy biztosfogásomba kerüljön. Narsil felől érdeklődik, ám mielőtt válaszolhatnék, húga megteszi helyettem.
Narsil mellénk reppenve közli, hogy haza kell térnünk. Épp elnyitnám a számat, de a Hölgyem ismét megelőz. Elszántságot hallat hangja, így én magam csak bólintok Narsfil felé. Nincs okom ellenkezni. A Föld háborúja, már nem az én harcom. Ha úgy kívánja Királyom, természetesen oda is elmegyek. Addig viszont - ameddig Alfheim nincs biztonságban, otthon van ránk szükség. Narsil jól mondja.
Egy olimposzi isten nyit végül átjárót nekünk, Leana helyettem is megköszöni, én mindössze bólintok felé. Daariot erősebben fogom, közben megkapaszkodom.
- Tudsz még harcolni? - halkan kérdezem a karomban tartott katonától. Tudnom kell, hogy hol tegyük le őt, mennyire sérült meg. Ha nem áll készen, a legjobb lenne, ha Leanával hátra maradnának. Narsillal pedig ketten vesszük fel tovább a harcot ellenük. Mindenesetre, megfogjuk védelmezni Alfheimt. Nem hagyom, hogy Asgardot kövesse a mélybe.
A szívem megszakad a fájdalomtól, amit Hölgyemből érzek áradni. Éppen emiatt kell megtennem mindent azért, hogy egy lehetséges otthont teremtsek kettőnknek. Az viszont nem fog menni, ha most is elbukunk... Megóvom Alhfeimt. És megóvlak Téged is, ahogy ígértem! ~



My Angel |  Köszönöm, hogy részese lehettem a kalandnak Leanám oldalán! ♥


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
30
∆ Tartózkodási hely :
◆ UNKNOWN ◆



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 30 Júl. 2017, 17:18









We should say goodbye

Hiába hallom a hangját, és hiába látom az arcát magam előtt, az elmém becsaphat, a méreg… aljas bestia módjára férkőzött be a tudatomba. Ellennem fordította azt, amit a legjobban szeretek. Mert Loki az én gyengeségem. Az egyik pillanatban még magam is elhiszem, hogy valóban itt van velem. Hogy valahogyan túlélte, a maga sajátos, csalafinta módján becsapott mindenkit, ezért tovább élhetett. Odin testében élősködött éveken át. És most a karjában tart… Éppen ezért semmi baj nem érhet többé már…
Nem, ez nem lehet igaz. Loki meghalt. Meggyászoltam. Láttam az élettelen testét, ahogy a koporsóba helyezték. Elátkoztam Odin-t cserébe… Asgard királyát hibáztattam mindenért. Ah, mintha nem tudnám! Én ismerem őt a legjobban – láttam a sötétséget a lelkében, éppúgy, mint a jóságot is. Loki képes rá… képes elhitetni mindenkivel, hogy halott. Miközben végignézte, ahogy hátat fordítok neki, és elsétálok. Aztán a Gyűjtő fogságba ejtett. De előtte még kitagadtak a hazámból. És minden érte történt. Mégis hagyta, hogy elsétáljak… Nem is tudom, hogy gyűlölnöm kéne-e ezért, vagy, hogy egyáltalán képes lennék-e gyűlölni. (…)
Fájdalmas lassúsággal rebbennek a pilláim, ahogy a tekintetemet rá emelem, hogy minden mást ki tudjak zárni körülöttünk. A világ csupán egy háttérzaj. Most csak Loki létezik. Most csak Loki számít. A szavait hallva, és a mosolyát látva… az én ajkaim is mosolyra rándulnak. Erőtlen, vérszegény mosoly ez, ami egyértelműen azt mutatja, hogy már csak az akaratom – vagy éppenséggel a remény az, ami életben tart. Mert a méreg szétáradt az ereimben, és valósággal feketévé színezte a kezemet. Talán még a véremet is. És a szívemet.
- Tényleg te vagy az. – Senki más nem felelne így a kérdésemre, kivéve őt. A szemeim ugyan már nem bírnak tovább nyitva maradni, de a mosoly a szám szélén lankadatlan. – Hiányoztál… Igazán…
És nem csak nekem. Tudom, hogy másnak is. A bátyjának, talán még az atyjának is, aki isten tudja, hogy merre volt addig, míg Loki a képében tetszelgett a világ előtt. Annyi kérdésem lenne hozzá, de félek, hogy ezekre a kérdésekre talán sosem kapok választ (…) mert egy pillanatra felnyitom a szememet, és látom, ahogy Asgard megsemmisül. Az egykoron magasztos, aranyból öntött birodalmat porig égeti a pokol tüze – minden lakosával, és harcosaival együtt. Nők, gyerekek, családok vesznek oda. A haláluk értelmetlen és hiábavaló. Érzem, ahogy a szívem valósággal meghasad a fájdalomtól. Belátom immár én is, hogy nem tudunk segíteni rajtuk. Vajon most Vanaheim következik? A harcosok, akiket az apám küldött Odin és Asgard segítségére, szintén odavesztek. És én nem tudtam segíteni rajtuk…! Hiszen még magamon sem tudtam…
Nem értem eleinte, hogy miről beszél, voltaképpen az sem tűnik fel, hogy időközben elindultunk. Akkor ocsúdok fel csupán, amikor Loki egyik pillanatról a másikra eltűnik a látómezőmből. Szélsebesen. Veszett hévvel kapok utána, de már csak a levegőt markolom. A kétségbeesés és a pánik elegye olyan elemi erővel robban bele a tudatomba, hogy szinte fuldokolni támad kedvem a hirtelen jött érzéstől. Nem is marad más választásom, minthogy elmagyarázzam az élő fának (?), hogy miért kell megvárnunk a többieket. És a többiek alatt nem a hajó tulajdonosait értem, ezúttal.
A félelem újult erőt ad, a falba kapaszkodva még állni is képes vagyok, megrogyva ugyan, de… ez most nem is lényeges. Nem fogok elmenni nélküle. És ezt a legénységnek is elmagyarázom, lévén hogy a fa nem igazán érti meg a nyelvemet. Az egyetlen szerencse az, hogy a legénység tagjai valamennyien ismerős arcok, akikkel a csatatéren volt szerencsém összefutni. Az egyikük pedig kiváltképp kedvessé vált a szívemnek. Az, amelyikük megszabadított az engem fogva tartó rabláncoktól.
- A barátaim még kint vannak, meg kell várnunk őket! – tekintetem kétségbeesetten ide-oda cikázik a jelenlévők között, de főként azokon állapodik meg, akikkel odakint már váltottam… nos, egyetlen szónál azért többet. Két szót, legfeljebb. Azt is a küzdelem hevében.
Mintha egy tonnányi súly nehezedne a mellkasomra, mely csakis azt követően enyhül, hogy Loki ismét a hajó fedélzetére lép, ráadásul a bátyjával együtt. Ösztönszerűen lágyulnak el a vonásaim, amint megpillantom. Annyi mindent mondanék hirtelen, de hiába nyílnak szóra az ajkaim, egyetlen hang sem jön ki a torkomon… Helyette némán hagyom, hogy meggyógyítsa a sebemet. Elmélyülten tanulmányozom a vonásait, miközben arra gondolok… mire is?
Emlékszem még a férfira, aki nem látott magában semmi egyebet, csak a romlást. És a világ szemében a csalódást… Árva, elveszett lélek volt. Menekült minden elől, mindenkit maga mögött hagyott, és sosem nézett vissza. Körülölelte egyfajta… sötétség. Azt hitte, hogy nem lehet több és jobb annál, mint amit mások látnák benne. És ez a férfi most felülmúlta önmagát. Nem menekült el. Odin képében harcolt. Megmentette a bátyját. És engem is.
- Mindig is tudtam, hogy képes vagy rá. – Nem csak a rosszra képes, nem csak az aljas és gyalázatos tettekre. Hanem a jóra is éppen úgy. Elvégre most bizonyította be a világnak, hogy több annál a csalónál, mint aminek eddig hitték. – … én megmondtam neked … – már-már illanva érintem meg az arcát, de minden finomkodásom ellenére a kezemre száradt vér őt is bemocskolja. Mintha a jövőt vetítené elénk… Merre tartunk most? Asgard odaveszett. A reménnyel együtt.
Csak egy futó pillantást vetek Thor-ra, konstatálva hogy komolyabb sérülése szerencsére nem esett.
- Igen, az öcsédnek hála… – Hovatovább az öccsének hála ő is egyben van. Bizonyára nem sejtette volna, hogy majd pont Loki fogja megmenteni. Valljuk be, sokan nem számítottunk rá. – Örülök, hogy ezek szerint… ismét jóban vagytok!
Megengedek magamnak egy mosolyt, de az ereimben megfagy a vér, és furcsán ideglelő érzés kerít hatalmába. A távolban ugyanis egy ismerős hajót vélek felfedezni, az ablakon keresztül. A Gyűjtő. Szóval túlélte…







  kicsit Nehezen tudtam már felvenni a fonalat, úgyhogy tényleg szóljatok,
ha valami nem jó!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
42
∆ Tartózkodási hely :
Galaxis, a Milano fedélzete



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 30 Júl. 2017, 17:45





7. felvonás

Asgard



Sigynnek nevezik a harcos nőszemélyt, ki a hídon viszonozta a korábbit, és leszedte rólam a fekete bestiát. Bemutatom őt bajtársaimnak, majd röviddel azután elbúcsúzik tőlünk, és a harcba veti magát... szemmel láthatóan az Asgardi királyok irányába indulva. Még egy csalódott pillantást vetek utána, hiszen reménykedtem, hogy velünk marad. Így talán tudtam volna rá vigyázni, de ott, ahol a harc a legintenzívebb, még magam sem vagyok biztos, hogy meg tudnám óvni a haláltól.
Amikor gépek robbannak a harcmezőre, és összetörik a szememnek kellemes hangulatvilágítású hidat, én mindkét karomat a fejem fölé helyezem, mintha lenne bármi esélye is annak, hogy ezzel kivédem, ha éppen az arcomba robban egy kamikáze.
- Ezek megőrültek! - kiáltom társaimnak a suhogó és berobbanó gépek robajában. Mindig is utáltam az olyan hitvány lényeket, akik eldobják az életüket, és gyáván halnak meg. A szemtől szembeni harcnál nincsen tisztább, de így.. hogy az áldozatoknak esélyük nincsen idelent kivédeni, ez a leghitványabb támadás, amit valaha tapasztaltam.  
Aztán a csapat úgy dönt, hogy elég volt az életből. Thanos ellen indulunk, s bár öngyilkos küldetésnek tűnik, tekintve, hogy a bizsuk a kezén bolygókat robbantanak, mégis felpezsdül a vérem, tudván, hogy igazi ellenféllel találjuk szembe magunkat.
Utat török, levágva tőrömmel egy démonlényt, s mint a rab, ki letépte láncát, üvöltve rontok szakadatlanul a Titán irányába. Majd rájövök, amikor Gamorát lenyomja, hogy hiába üvöltözök, nekem hamarabb lesz tele a gatyám, mint a hatalmas lilának. Fogaimmal kitépem a robbanószerek biztosító tűjét, és elhajítom, mikor már Gamora kikerül a közvetlen veszélyzónából. A bomba robban, én pedig két öklömet az ég felé emelve kiáltok egyet nagy örömömben.
- Ezaz! Betalált! Most mosolyogj, leszakadt pofával, Te szörnyeteg! - még térdre is rogyok, úgy üvöltök az égnek, mint a farkasok teliholdkor.
Még mielőtt elülne a porfelhő, szemeimmel magam mögött kutatom Quillt és Rocketet, hogy látták-e az iméntit. Valahol feltarthatták őket, mert nincsenek sehol.  
Aztán visszanézek, remélve, ha a porfelhő leül végre, akkor egy széttrancsírozott Titán testet pillantunk meg Gamorával... De nem így lesz.
Aranyló szemei beragyogják a porfüggönyt, ahogy felizzanak. S amikor dörömbölő hangjával szavait felénk intézi, egy pillanatra megáll a szívem. Annyira akartam, hogy sikerüljön!
- A szentségit! Ez nem a mi napunk... - fordulok Gamora felé, majd vissza a szörnyetegre.
Ezután jön, ami ilyenkor szokott. A főgonosz él és dühös, így nekünk... annyi. Gamora felszólít, s már én is jobbnak látom azonnal megindulni, Thanossal szögesen ellentétes irányba, amikor felemeli kezét és felizzik a köve. Nem akarom megtudni mire készül, így teljes erőmmel meglendítem lábaim, és úgy futok, mint az éhező, akinek egy hosszal odébb lóbálnak egy Quill-féle szendvicset. Még érzem, ahogyan a kesztyű földet ér, a talaj rázkódik, morajlik, és szakad, de eszem ágában sincsen megfordulni. Elfutok a katonák és démonok mellett, de a lihegéstől képtelen vagyok bármit is kiáltani feléjük. Rohanok, szó szerint az életemért. Aztán, befejezésképpen, amikor már nem érzem a lábaim, egy hatalmasat ugrok előre, hassal a porba. Ha a szakadék nem állt volna meg már 100 méterrel mögöttem, és éppen az utolsó pillanatban ugrottam volna el, mielőtt elnyel, még hősies is lett volna a mozdulat, de így, csupán olyan voltam, mint egy elhajított krumplis zsák. De... legalább élek.
És Gamora is.. és Peter is.. és Rocket is. A csapat újból egyesül, amikor Peterék megérkeznek mellénk.
- Én megvagyok... de Te... Satnyán festesz, barátom! - Peter tele van karcolásokkal, ruhája megszakadt, tiszta mocsok. Egy fokkal még kistestű barátunk is jobban fest nála, pedig ő kicsi és szőrös és nemrég majdnem meghalt Thanos bolygóján.
Aztán tekintetemmel pásztázom a terepet. Az ellenségünk átugrotta azt a gigantikus szakadékot, és mostmár a vezető istenekkel harcol. Legalább mi egy kicsit kifújhatjuk magunkat, mert bevallom, a barna bőrgatyám most tele lenne, ha utánunk ugrott volna inkább.
- Éhes vagyok! - nézek rá Peterre, remélve, hogy van valami széttrancsírozott kaja a ruhájában. Végül is... nem mintha hagyna időt enni az az izé, ami berobban közénk. De még csak a saját nyálamat sem nyelhetem le, pedig egy pofa sör most igazán meghozná a kedvem a folytatáshoz. De így, kiszáradva, legyengülve, korgó gyomorral gyűlölök harcolni.
Megtorpanok, és nézek Peterre, hogy mondjon valami értelmeset, majd tekintetem visszavezetem vissza a csuklyás lényre.
- Mit akarsz tőlünk, te hegyes állú, botos múmia? Van elég bajunk nélküled is! - nem mintha meghatná, a fegyverét kezdi el lóbálni előttünk. Ránézek a késeimre, majd Peterre, amikor arra kér, hogy fedezzem.
Bólintok, bár legszívesebben lefeküdnék aludni. Ilyen mérhetetlenül lefáradt nem voltam már hosszú ideje. De hát, ha szükség van rám, még egy utolsó lendületet én is veszek magamon...
Gamora mondja a nevét, de képtelenség megjegyezni. Legalább ő ismeri, és állítása szerint veszélyes. Ki gondolta volna?
Peter harcba lendül, Gamora követi, én pedig mozgásra készen állok, szorosan markolva tőreim, ám kettejük mellett, csak egy zavaró harmadik lennék, ráadásul méretes testemtől még csak harcolni és manőverezni sem tudnának.
- Quill! - kiáltom, amikor vezetőnk felszántja a port. Egy feléjük rohanó démon után vetem magam, s belehajítom késem, mikor már túl közel kerül a trióhoz. A késem után rohanok, ami a lelkét kilehelő lény nyomán ott hever a földön. Leguggolok, és csak ekkor tudom igazán közelről megfigyelni, valóban mennyire ronda ez a félszerzet. Kissé elcsodálkozom, hiszen arcomba rúg, én pedig hátraesek, jó messzire. Megrázom magam a földön ülve.
Szemeim Quill és Gamora között cikáznak, s időnként oldalra pillantgatok Rocketre is, nehogy megölesse magát az apró testével. De, ami végleg magára vonja a figyelmem, az a fényjelenség. Tűzijáték! Vagy mi ez? Bár tekintetem a madáralakon ragad, fogalmam sincs mi történt. Bőröm mocskos, az izzadságba és vérbe por ragadt. Ajkaim cserepesek, és csak arra tudok gondolni, milyen jól esne egy igazi, hatalmas fürdő! Vagy legalább egy eső. Fel akarok tápászkodni, de a csontjaim szinte csikorognak már.
- Hogy az a jó... - kerekednek szemeim, majd nagyon levegőt venni sincsen időm, hiszen egy kisebb hegymagasságú szökőár sodor magával. Ide-oda rángat, a földhöz nyom a több tonnányi víztömeg. Kellett nekem fürdőt kérnem! Talán az istenek honában minden kívánságom valóra válik!...
- Halj meg Thanos, halj meg Thanos! - Kántálom magamban, amíg késeimmel a kezemben próbálok a víz alatt bármibe is beleszúrni, hogy a fene tudja hova, de ne sodorjon tovább... Próbálom szemeim nyitva tartani, de csupán a mellettem elsuhanó démonokat és aranypáncélosokat látom, a csapatom többi tagját nem. Mindkét késem biztos pont abban, hogy a szakadék szélén sikerüljön megállnom. Valaki a lábamba csimpaszkodik, de csak szerencse, hogy nem egy démonfattyú, hanem egy hegyes fülű katona az. Szerencse, hogy nem egy páncélos, mert akkor már a gödör alján lennék. De ezt csak azután állapítom meg, amikor már elapadt az árvíz, és mind lefolyt a Thanos kesztyűjével ütött hasadékba.
Én nem tudom, honnan jött ez az iszonyatosan nagy víztömeg, de ha valamelyik társamat lesodorta, én biz isten megbosszúlom őket!
- Jól vagy, hegyesfülű barátom? - Erre csupán amaz meredten néz rám, de látszik, hogy arcára kiült a halál sápadtsága. Már tudom, ők a mi oldalunkon vannak, de második ránézésre is csúnyák... szegények. Így hát otthagyom üldögélni, nem is biztos, hogy érti, amit mondok.
- Quill, Gamora! A fenébe, de aggódtam értetek! - kiáltom feléjük, amikor meglátom őket a felém közeledő Milano fedélzetén. Groot vezeti, ő vigyorog rám a pilótafülkéből.
Aztán fellépve három arcot is meglátok. Az egyik hosszú, fekete hajú férfi, a másik a szőke, aki New Yorkban is ott volt a Thanos elleni küzdelemnél. A harmadik pedig Sigyn.
- Rablány! Örülök Nektek! - mosolygok a nőre, majd vissza a két férfira.
Bár személyesen még nem mutatkoztam be a szőke hajú istennek sem legutóbb... de... Drax vagyok. - intek feléjük, s ha viszonozzák a bemutatkozást, akkor megvárom, de ha csak bólogatnak, akkor megyek is tovább a hajóközben megnézni kistestű barátaink.

Rocket ázott bundája árulkodik róla, hogy neki is kijutott a "jóból". Ráadásul egyetlen kötés sincsen már rajta, így remélem, hogy Gamora vagy Peter ismét ellátja majd. Én mit sem értek a kötözéshez.
Minden esetre egy törölközőt terítek a hátára, majd kezemmel végig simítok fején.
- Jól vagytok? - nézek ezután vezetőnkre és a zöld nőre. - Örülök, hogy túléltétek! - ezt még odapiszmogom nekik, majd Peter vállára teszem jobbomat, de egyből azután kaja után nézek, és benyúlok Peter szekrényébe.
- Végre.. - egyetlen harapással betömöm a számba az ételt, mint aki soha nem evett, mit sem törődve azzal, hogy Quill és Gamora mit beszélnek. Ha a világ el is bukik, nem halok meg úgy, hogy a bordáim átütik a bőrömet!
Amikor nagy nehezen lenyelem a falatot, a fülkébe megyek, és bárki veszi át a gép irányítását, csendben ülök a helyemen, és meredek az emelkedő gépről le- és felfelé. Felettünk sebesen távoznak az idegen hajók az égbe nyitott átjárók irányába, amiken keresztül egy másik világ képe rajzolódik ki. Talán megint a kékbolygó?
Elpillantok oldalra, s a semmiből egy hatalmas lángtengert látok közeledni.
- Emeld! Emeld! - kiáltom oda a pilótánknak, miközben erősen megkapaszkodom a székembe. A gép sebesen emelkedik, alattunk pedig elhasít a forró halál.
Lesütöm tekintetem. Tudom, hogy mindenki, aki lent ragadt, az a sok bátor harcos, nők, gyerekek, mind Thanos és Hela áldozatai lettek.
- Átkozott! Szörnyszülött! - mérgesen kiáltom, majd a szó elhal ajkamon. Ismét legyőzött minket. Ismét végig kell nézni, ahogyan diadalmaskodik. Először Xandar, majd New York és most.. Asgard. Ennek soha nem lesz vége?
- Utánuk! Menjünk utánuk! Meg... meg akarom ölni! Semmit nem akartam még ennyire! Quill! - szinte tajtékzom a helyemen, szemeim vérben izzanak, s elhatározom, ha ez a nap lesz az utolsó, akkor sem hagyom, hogy több világ essen áldozatául ennek a torzszülöttnek!

 


• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
603
∆ Kor :
37
∆ Tartózkodási hely :
next to my a-holes



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 30 Júl. 2017, 18:36



It’s showtime, a-holes!
7. felvonás
_________________________
Sikerül megkapaszkodnom Gamorában. Amikor arra kér, hogy ne finomkodjak, kiszélesedik mosolyom. Nem merem szavakba önteni a gondolataim, hiszen benne van a pakliban, hogy levet magáról, ha most elviccelem ezt a pillanatot. Ráadásul én is érzem, hogy nincs helye ennek. Ahogy kikecmergünk és már a lábainkon haladunk a Milano felé, folyton folyvást azon jár a fejem, hogyan segíthettem volna többet ennek a Birodalomnak. De az igazság az, hogy talán már ezzel is meghaladtuk az erőnket.
Felérünk a fedélzetre, ahol egy idegen nőt pillantok meg. Róla Grootra, majd Grootról a nőre nézek értetlenül. Nem mintha lenne erre időnk és nem mintha sajnálnám a gépet másoktól, de azért meglep, hogy lett egy potyautasunk. - Ügyes voltál pajti... - lépdelek Groothoz, hogy finoman megsimogassam. Megsebesültem, több helyből vérzek magam is, de a franc fog ezzel foglalkozni most. Gamora derekán simítok végig tenyeremmel, ahogy elhaladok mellette. Előre indulok a pilótafülkébe, meglep, hogy a semmiből felbukkan a két asgardi isten. Ugrok egyet és a mellkasomra tapasztom a tenyerem! Lehetséges, hogy kiugrik a szívem a helyéről?! Felvonom szemöldökeim, majd kérdőn meredek rájuk. A fejem ingatom, mert ha megmenthetjük őket, máris nem vagyunk hiába, de azért felvonom szemöldököm, amikor sürgetni kezd a sötétebb hajú. Loki?! Nem vágom az istenek neveit. Nem vagyok tisztában velük, nem mintha istenként tekintenék bármelyikre. - Majd, ha mind itt leszünk... - válaszolok a sürgetésre, közben türelmetlen pillantást vetek Gamorára. Eszemben sincs Mordály és Drax társasága nélkül útra kelni. - Részvétem... - jegyzem meg, de több szóra tőlem nem futja. A Milano vezetése a dolgom, arra koncentrálok. A potyautas banda elfoglalja magát, így nekem van időm a mieinkre figyelni. Meg is hallom a nagyobb termetű hangját odalentről, így szinte rögvest leeresztem a Kicsikém, hogy feltudjanak szállni Mordállyal.  Amint fent van mindenki, már emelem is a gépet.
Sok gondolat cikázik a fejemben. Mérlegelnünk kellene. Döntenünk. Választani a jó és rossz között. Mégsem tudom elkerülni, hogy a Milano orra ne valamelyik átjáróra mutasson. Láttam, ahogy a szőke nő felkapta a Hulkot és hazatértek. Itt voltak, nem fordultak el tőlünk. Segítettek. Megint. Nekünk is így kell cselekednünk... Asgardért. A világainkért. A szívemért. - Pillantok szemem sarkából ekkor Gamorára. Legyen bárhol, bármilyen állapotban, gondterhelt arccal nézem őt. Hallom, hogy Thor megkérdezi, merre megyünk, de nem felelek rögtön. A gép egyértelműen emelkedik, amikor Drax üvölt, hiszen én sem akarom nyárson égetni a Milanot, de közben hosszasan időznek szemeim Gamora arcán.
- Elbírod? - a terhet, a fájdalmat, a bosszút, amit érzel? Kérdésem neki szól és nem is nagyon figyelek másra, amíg nem hallom a zöld hercegnőm hangját. Hiába toporzékol Drax, vagy mennének az istenek, semmi és senki nem olyan fontos nekem, mint a zöld sziluettem.
- A Földre megyünk. Szembeszállunk a Titánnal és elvesszük a kesztyűjét. - előre meredek, majd előre tolom a kart, hogy a gép végre megkapja a kellő sebességet ahhoz, hogy az ellenséges hajók után eredhessünk. - És úgy fest, jöttök velünk. - utalok itt a szőkébb istenre és kompániájára. Elszántan, kitartóan vezetem át a világok küszöbén a gépet. Féltem az életem és féltem mindannyiunk életét, de mik lennék, ha éppen most mondanánk le arról, hogy véget vessünk ennek?!




_______________________________


Ha nem jó, sikoltsatok! - lord


_________________
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
69
∆ Tartózkodási hely :
Asgard népével



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 30 Júl. 2017, 19:22

7. felvonás asgard

Mikor felébredek nagy fehérséget látok. Tisztára mintha a felhők között lennék. Azt hiszem meghaltam, és a valhalába kerültem. De mikor fel akarok ülni, az erős fájdalom érezteti velem, hogy ez a gondolat nem igaz. Miközben nem voltam eszméletemnél, valaki ellátta a sebeimet, de az erős fájdalom miatt nincs semmire sem erőm.
A fájdalom ellenére fel akarok állni, de egy nő gyorsan ott terem és visszanyom a helyemre.
-Hagyjon visszamennem asgardba! Ott a helyem! Az utolsó csepp véremig harcolok a hazámért!
Próbálok újra felállni, de a hölgy még mindíg nem enged.
Az utolsó csepp majdnem megvolt. Még mindíg súlyos az állapota. Ha elmegy, nem jut messzire, mert felszakad a sebe és sok vért fog veszteni. Nem fog elérn asgardik, meghal a jelentős vérveszteség miatt.
Nyugtalanul hallgatom a hölgyet.
-Nagyon sok idő mire teljesen felépül. Heteket kell még itt töltenie, és én nem fogom elengedni magát amíg teljesen egészséges nem lesz.
Nagy szomorúság lesz úrrá rajtam. Nem tudok asgardért harcolni? Thanosnál van a lélek kő, és Hella az éjkardal elpusztítja asgardot, és én nem lehetek ott, hogy megállítsam!


A hozzászólást Heimdall összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 31 Júl. 2017, 10:39-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 30 Júl. 2017, 21:30




Asgard & tünés innen


Egy kicsit ázottan üldögélek egy kövön a vízparton. Nem igazán érdekel, hogy vizes vagyok, (mert amúgy utálom a vizet) csak puffogok magamban. Mikor meglátom a Milanot, feldélzetén Groottal, kicsit elmosolyodom. Gyorsan felpattanok, majd kicsit ügyetlenül elsántikálok a hajóig. Mikor odaérek, már szinte már mindenki fent van. Én is felmászok a fedélzetre, ahol a szokásosnál többen vagyunk. Döbbenten megállok, majd megrántom a vállam és odabicegek a helyemre. Drax egy törülközőt tesz a vállamra, mire én akaratlanul tüsszentek egyet.
-Köszönöm, én jól vagyok-mosolygok Draxra. Groot felé fordulok, aki hősiesen idevezetett és megmentett minket.
-Groot, cimborám, köszönöm, hogy idejöttél értünk.
Nélküled most ki tudja mi lenne velünk.
A két ismeretlenre nézek, majd egy darabig hunyorogva nézem őket. Nem nagyon szeretem az idegeneket. Minden esetre csak ülök némán a helyemen és hallgatok.
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
21
∆ Kor :
462
∆ Tartózkodási hely :
Asgard



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Vas. 30 Júl. 2017, 22:57



3. kaland - 2. kör
Asgard

Szemeimre fátyolos homály ül. Eleinte csak fényeket látok, aztán alakok is kirajzolódnak. A két szörny alakja megemelkedik, kezükben a fényes kockával. Asgard kincsét.. ellopták. És nem tehettünk semmit. Sem Carol, akinek erejéhez még nem láttam foghatót, sem Asgard legerősebb harcosai, kik életüket adták, sem a növényeket irányító elf harcos... sem pedig Muspelheim poklának erős kardja... mind kudarcot vallottunk. Küzdök a kábulattal, hiszen a szörnyeteg egyenest arcomba öklözött. Ekkora erő még nem sújtott le rám ezelőtt, s azt hittem, a sötétség ezúttal végleg magába zár.
Amikor Carol illatát érzem, tudom, hogy jó kezekben vagyok. Felemel, és egyenest testvéremig repít, aki egy sárkány hátán lovagol Kevannal.
- Köszönöm! - vetek még felé egy gyötört pillantást, mielőtt tovább repül társaihoz. Bárcsak más körülmények között találkoztunk volna. Bánom, hogy előítéletes voltam vele, és talán soha nem lesz alkalmam igazán megköszönni, amit tett Asgardért, a családomért... és értem.
Gyenge vagyok.. de minden megmaradt erőmmel igyekszem kapaszkodni, amire jócskán rásegít Kevan és Leana. Amikor húgom ismét kérdez hogylétem felől, engedek az ölelésen, és megpróbálok válaszolni. A szavak nehezen hagyják el számat, a szívem fájdalma súlyos békjót nyom ajkaimra.  
- Vereséget szenvedtem. Képtelen voltam megvágni. Nem tudtam megvédeni Asgard kincsét. De.. élek. - az égre pillantok, ahol az átjárókon át kirajzolódik egy másik világ képe. Látom, ahogy a hajók egytől-egyig átsuhannak, én pedig tétlenül ülök Narsil egyik sárkányán, megmentve, legyőzve... megtörve.
Amikor húgom elmondja, hogy Narsil velünk repül, megkönnyebbül a lelkem. Féltem, hogy megsebesült, de a sárkányai tényleg az életük árán is megóvják gazdájukat.
A fehér hajú elf lányt nem szólítom meg, és mikor a közelünkbe ér, csupán egy apró mosollyal köszönöm meg a gesztust, hogy megvédte szeretett húgomat és harcostársam. Jó itt látni Őt, s bár korábban azt vallottam, hogy Alheimben kellett volna maradnia, Nimellos király védelme alatt, most be kell látnom, ha ő nincs, nem biztos, hogy időben megmenekültük volna a démon szuka pusztító tűzvihara elől.

Leana, Narsil és Kevan megállapodnak, hogy Alfheimbe megyünk. Én csupán némán nézek magam elé. Végül is mit tehetnénk? Egy hamuvá égett földön milyen élet vár?
A szívem sajog, hogy így kell látnom szülőföldemet. Tekintetemmel birtokunk helyét keresem. A lángok mindent felemésztettek... az otthonunk, a barátaink, a gyönyörű jószágaink... minden oda lett. Egy lyukat vág a szívembe, egy személyes űrt, amit soha semmi nem tud majd betölteni, s ami csak tovább növekszik majd, ha megbizonyosodom a szüleim vagy Astra haláláról. Sajog minden porcikám, hogy semmit nem tudok róluk. Apám, aki annyi mindent tanított nekem, akivel évszázadok óta vállvetve harcoltuk meg Asgard csatáit... talán... Valhallába távozott. Mikor legutoljára láttam, a harc sűrűjébe vetette magát katonáival. Anyám pedig Astrával az alagútrendszeren át próbált menekülni. A mindig ragyogó nők, kik Leanával megszínesítették az életem... talán már soha nem láthatom mosolyogni őket.

Gondolataim körülöttük kalandoznak, s csak arra figyelek fel, midőn Leana megköszöni Zeusnak, hogy átjárót nyitott Alfheimbe. Rég volt már, mikor egy asztalnál ültem vele, mégsem öregedett semmit. Tekintetemmel elismerően pillantok felé, majd visszavezetem azt társaimra.
Amikor Kevan mögülem szól, és megkérdi, tudok-e harcolni, csupán néhány néma másodperc után adok választ.
- Tudok. - válaszom fáradt, lassú, mégis... - Megtisztel, hogy ezúttal a Te otthonodért harcolhatok. Barátom! - folytatom szavaim, majd Vort markolatára helyezem jobbomat.
... - Az utolsó csepp véremig.


▼ Bocsánat a késésért! Köszönöm, hogy Veletek tarthattam! Jó volt kicsit kalandozni! Smile

• •


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
325
∆ Kor :
99
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard Hétf. 14 Aug. 2017, 22:34

•• Asgard ••

Live like legends.





» A 7. felvonás véget ért. Mindenkinek köszönjük szépen a játékot!

***


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: 7. felvonás - Asgard

Vissza az elejére Go down

7. felvonás - Asgard

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
5 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5

Similar topics

-
» Asgard > Einar Thorson
» Asgard > Mitológiai karakterek
» Asgard > Renegát Hadvezérek
» Asgard > Loki Laufeyson
» Asgard > Lady Sif

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Kaland játékok :: 3. Kaland :: 2. Kör-