Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.



Utolsó posztok
érkezett válaszod?

•• Rakami
írta: Bruce Banner
Today at 00:26
•• home - Steve & Carol
írta: Steve Rogers
Yesterday at 22:30
•• Elkészültem!
írta: Rakami
Yesterday at 16:22
•• Enoros
írta: Peter Quill
Yesterday at 14:12
•• Zren
írta: Zren
Yesterday at 13:49
•• Piroska és a Farkas
írta: Nadine Amita Carlisle
Csüt. 20 Szept. 2018, 22:03



Díjazottaink
A Nyár nyertesei


A nyár férfi karaktere

M'Baku
A nyár nõi karaktere

Natasha
A nyár párosa

Pepper & Tony
A nyár canon karaktere

Steve & Bruce & Rocket
A nyár kedvenc karaktere

Pepper
A nyár saját karaktere

Esther & Vitali
A nyár elõtörténete

Gamora & Herkules
A nyár játéka

A 4. kaland (III. - IV. kör)

Share|
Gotcha! ~ Scott & Hope


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
38



Tárgy: Gotcha! ~ Scott & Hope Pént. 09 Jún. 2017, 18:41

Scott & Hope

Cipőm sarka vígan kopog az aszfalton, míg a kocsimhoz sétálok. Fekete A-vonalú szoknyám serényen súrolja a combomat, ahogy szelem a métereket. Csak el, csak el innen! Elég volt ebből két óra gyötrelem. Hátranézek és mosolyogva integetek az ajtóban álló befektetőnek és irritálóan affektáló feleségének, majd a fekete blézeremet és a ridikülömet bedobom a hátsó ülésre, végül pedig helyet foglalok a kormány mögött. Még egy kelletlen bájvigyor és integetés, a motor felhörren, én pedig módfelett sietősen állok ki a kocsibejárójukról, mielőtt még megint eszükbe jut MÉG valami. Ahh, elég volt. Fáradt nyögéssel dőlök neki az ülésnek, majd hosszasan kifújom a levegőt. Túléltem! El sem hiszem, mennyire macerás befektetőkkel jópofizni. Lefogadom egy árva kukkot nem értettek abból, amit a kutatásokról prezentáltam nekik. Mindegy is, használtam a varázsszavakat, mint „sikeres”, „keresett”, „híres”. Ha ezek benne vannak, ők már elégedettek. Valahol mélyen taszít ez a hozzáállás, de tény, hogy elég sokat költenek a Pym Vállalatra így tudatlanul is, szóval esetleg, talán elnézem nekik. Azonban Hank-nek nem fogom elnézni, hogy ezt egyedül kellett csinálnom. Biztos vagyok benne, hogy az a vén csataló pontosan tudta miféle dögletes kínszenvedés vár itt rám és azért se jött velem. Húúú, ezt még biztosan megkeserüli, na csak érjek oda és megmondom neki a magamét. Ezzel rohadtul nem segíti a békülési folyamatot.
- Hopp, piros. -
Lábamat levéve a gázról finoman a féket kezdem simogatni, így szépen komótosan beállok a vonalhoz, míg jobbról és balról elhaladnak a többiek. Dobolok a kormányon egy kicsit, majd kínomban megdörgölöm a szemeimet. Persze, ez utóbbi rohadtul nem kellett volna a smink miatt, úgyhogy páni félelemmel nyitom le a szemellenzőt és pillantok bele a tükörbe, hogy csekkoljam a károkat. Szerencsére egy benyálazott kisujjal korrigálni tudtam az elmaszatolt tusvonalat. Aztán… aztán bámulom magamat. Szinte rám van írva, hogy savanyú vagyok. Pedig nem is… csak szomorú. Végtelenül szomorú. És talán egy kicsit frusztrált is. Gondolkodás nélkül emelem a kezem az ajkaimhoz s kicsit hozzáérve révedek el a múlt csillogó árnyaiban. Lehet… hogy mégsem történt meg…? Hogy csak képzelődtem? Nem, biztosan nem.. ha csak rágondolok már bizseregni kezdenek. Meg kellett történnie. Ugye megtörtént?
- Ahh, nőj már fel…-
Vágok egy grimaszt saját magamnak, majd felcsapom az ellenzőt a helyére, hogy immáron újfent két kézzel markolhassam a kormányt és figyelhessem a lámpa jelzését. Közben azért nézelődök, sosem lehet tudni hol van egy kamikaze gyalogos, vagy biciklis, vagy motoros… mind őrült egy népség. ezek azt hiszik, nekem mindenhol van szemem és hogy ők az erősebbek. Van egy rossz hírem, autó versus bringa, motor, vagy neadjisten semmi, nem nyerő meccspárosítás. Én szóltam előre. Közben a lámpa is zöldre váltott, én elkanyarodom balra, amikor… a szívem kihagy egy ütemet. Ez lehetséges... lehet… tényleg?! Szánom-bánom, de nem gondolkoztam. Alig hagytam el a sétáló alakját, rögtön meg is álltam az út szélén s rövid meditáció után kiszálltam a kocsiból és a járdán indultam meg vele szemben. Remegve hallom a fejemben a nevét, ahogy szólongatom kimondatlanul. Scott! Mindezek ellenére, kecses lépteim a tűsarkúban és az elegante kinézetem ellenére, ahogy kartávolságba érek, tutira bemosok neki egyet. Legalábbis… Ez a terv…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Vas. 11 Jún. 2017, 20:28








"You are my pearl, in a world of dirt"
Hópihe és Scottie


Nyomorult egy életmód ez, de talán az arcom még mindig kevésbé ismert mint Rogersé vagy Bartoné és kicsit talán könnyebb elvegyülnöm, na meg ott van az az aprócska tény hogy én tudok hangyákon utazni, és repülve elég sok helyre eljutok úgy hogy ne vegyenek észre. Ami mondjuk nem mindegy, mert az gy dolog hogy a világ elől rejtőzöm, dee nem rejtőzhetek el a kislányom elől, aki néha azért igényli az apját, és nem csak Meggie vőlegényét, bár el kell ismernek, ő jó hozzájuk, szereti helyettem is őket. Az én életem már kisiklott, és most valahol másfelé halad mint kellene. Sosem hittem volna, hogy azért fognak keresni mert a nemzet egyik hősének segítettem egy öngyilkos küldetésben, de velük ellentétben...én teljesen ember vagyok és csak a pár éves kötelező katonaságot éltem túl, mást nem.
Most viszont kifejezetten civil ruhában járom az utcákat, éppen Ceesey-től jövök, beugrottam meglátogatni és Hope lakására is elmentem, Hanknek be is köszöntem, de nem kockáztattam hogy megvárjam Hope-t mert figyelhetik a házat és nem akartam bajba keverni őket, elég ha az én életem egy vándorlás.
Pedig az a kurvanagy helyzet hogy hiányzik. Ki tudja már mióta nem láttam - na jó pontosan tudom mióta nem - és azok a metsző szemei, az éles mosolya... Egek, mit nem adnék most érte ha találkozhatnánk. A város külső részében jártam és egy központi parkolóban hagytam a kocsimat amit kölcsön vettem Louis-tól, és most éppen felé tartok. Menet közben veszek egy utcai árustól egy szendvicset és mellé papír poharas kávét is mikor egy nagyon is ismerős autót pillantok meg.
- Na ne már... - akad el bennem a szó és arra felé sietek hogy megbizonyosodjak róla hogy a szemem káprázik, vagy tényleg őt látom. Elindulok felé, most már ezer százalék és felcsillannak a szemeim.
- Hope! Hope - örülök meg neki de megtorpanok, őt ismerve fel kell készülnöm egy arcon vágásra minimum, de remélem megkímél.
- Figyi, mielőtt nekem jössz, inkább adok neked kávét, na? - pislogok rá ártatlanul, nem akarom magamra önteni máshogy meg kár lenne érte ha kimenne szóval próbálom menteni a menthetőt.





Monster | With love and ant!

Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
38



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Hétf. 12 Jún. 2017, 17:04

Scott & Hope

Valahol olvastam, hogy ha nagyon koncentrálsz valamire, amit szeretnél elérni, vagy szeretnél megkapni, azt bevonzod magadnak. Ha hamarabb tudom, hogy működik, már rég mantráztam volna magamban a nevét, hiszen most, hogy hagytam magam minden külső hatástól mentesen merengeni a szín áztatta régmúlt ködös mezsgyéjén, a kívánalmam teljesült. Akárhogy nézem, akárhogy kételkedem, úgy tűnik, ő az. Ő AZ.
~Scott… Scott… Scott! Az én Scottom.~
Rendületlen és gyors léptekkel tartok felé és ahogy nézem, felismert engem. Igaz, csak a hajam hosszabb, amúgy ugyanúgy öltözöm és ugyanolyan szigorú a nézésem is. Legalábbis, ezt hallottam vissza a munkatársaktól. Hmm, el kéne menni fodrászhoz… Ahogy a nevemet hallom az ő szájából, rögtön sírni tudnék, de nem szabad, nem akarok. Pengevékonyra szorítom az ajkaimat, hogy visszatartsam a könnyeimet, a megkönnyebbülésemet, a haragomat, a fájdalmamat, az örömömet… mindent. Hát nincs baja…! Szemmel láthatóan jól van és ép és egészséges… és még mindig jóképű. Az utolsó métereken már szinte kocogok, s hallom, ahogy nekem csicsereg. Azt nem értem mit mond, mert az agyam teljesen el van telve attól, hogy még mindig él. Persze mindeközben eszembe jut az is, hogy hagyott kétségek között, meg persze módfelett féltékeny is vagyok, hogy mindenkinek beköszöngetett időközönként csak hozzám nem. Vagy talán én gondoltam túl, és az a csók neki nem jelentett… semmit sem? Ettől a gondolattól még dühösebb és frusztráltabb leszek, szóval kávé ide vagy oda, jobb kezemet ökölbe szorítom és pontosan úgy húzok be neki egyet, mint a közös tréningünk első napján. Na így kell ütni. Bízom benne, hogy tele kézzel nem védi ki, vagy ha ki is védi, cserébe magára borít mindent, ami a kezében van. Nekem úgy is jó. Utána csak ott állok előtte, egy szót sem szólok, nem is tudok, meg talán dacból nem is akarok, csak nézem őt összevont szemekkel… meg persze remegő ajkakkal és bujkáló könnycseppekkel a szemem sarkában, mik önjelölt kamikaze pilótákként ugranak fejest a mélybe s gurulnak le az arcomon. Fél perc után már nem tudom tartani a szigorú nézésemet s kezeimmel takarom el az arcom, miközben az torzul el a fájdalmasan szép verziója felé. Naiv vagyok. Tényleg, menthetetlenül ostoba és naiv. Még csak üzenetet sem hagyott, semmit. Nekem, semmit sem. Mit is vártam? Hisz mikor Hank rajtakapott minket, csuklóból tagadta le és kente rám. Hm, hát persze. Már emlékszem is miért tartottam magam távol a fajtájuktól. Nem értem ő még is hogyan volt képes közelebb jönni.
Talán tényleg csak én gondoltam túl…
Már az elején sejtettem, hogy nem kellene őt bevennünk. Akkor még azt hittem azért, hogy a terv sikere ne rajta múljon, hisz én meg tudtam volna csinálni mindent. Igaz, végül ő is összehozta a világmegmentést. Azóta rájöttem, hogy nem a tervet féltettem igazán, hanem a szívemet. Kár, hogy nem figyeltem eléggé arra a vészjelző kis hangra a fejemben s mikor elsajátította a fogásaim, a tudásom egy részét, büszke voltam. Büszke voltam rá, mikor sikerült rávennie a hangyákat, hogy pörgessék meg az érmét, mikor már ki tudott térni az ütéseim elől, mikor már sikerült átugornia az ajtó kulcslyukán. Most itt állok kukán, könnyes szemekkel, lopva falva az alakját, és totális idiótának érzem magam.
De legalább jól van…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Kedd 27 Jún. 2017, 00:15








"You are my pearl, in a world of dirt"
Hope és Scottie


New York minden része veszélyes terep nekem, még akkor is ha éppen civilben kóricálok, és csak a hátizsákomban van a szerelésem, és már mesterien tudok öltözködni. Komolyan, 10 másodperc el sem hinné az ember mi mindenre elég, de a bosszúállók mellett elég sok mindent megtanulhat az ember. Többek között azt is, hogy a barátok mindennél fontosabbak, éppen ezért álltam akkor a Kapitány mellé, és végül hurcoltak el vele együtt abba az úszó erődbe. Végül minden jól alakult, de ettől függetlenül még nem éppen a kedvenc emlékem, és amikor a városban járok, valahogy mindig úgy érzem hogy villog a célkereszt a hátamon és a homlokomon. Nem szeretem magamon érezni, feszélyez, és kockázatos látogatás volt ez a mostani is, először jöttem ide, hogy lássam a lányom és Hanket is, de Hope-t nem találtam otthon, hagytam neki végül is üzenetet és megálltam az egyik külvárosi utcai árusnál valami kávé szerű löttyért. Annyira kár hogy Hope nem volt otthon, mert szívesen találkoztam volna vele, hiszen sok időnk nem volt amit együtt tölthettünk volna. Pedig én szerettem volna hogy működjön, az a csók... egyszerűen nem tudom elfelejteni, és úgy tenni mintha nem történt volna semmi.
Aztán egyszerűen megjelenik velem szemben az utcán, és nekem majdnem kiesik minden a kezemből, ahogy közelít és egy kitörni készülő hurrikánnak látszik. Még mielőtt elérne az ütése ejtem el a papírpoharat hogy mentsem a menthetetlent, és így talán nem rajtam landol az egész, csak egy pár csepp, de Hope kemény ökle... Felnyögök ahogy megtántorodom.
- Ahh, látom az ütéseid még mindig rendben vannak. Igaz, régóta bokszolsz - mozgatom meg az állkapcsom kicsit, és zöldesbarna szemeimmel mérem végig ahogy eltakarja az arcát és könnyek csillannak meg az ujjai között.
- Hope, Hope - lépek közelebb és fogom meg a kezeit csuklónál hogy szelíden lefejtsem az arcáról hogy hadd lássam azt a határozott, mégis csodaszép nőies arcát. Nem akarom hogy sírjon, vagy bosszankodjon, azt meg pláne nem hogy miattam. Tudom hogy sokáig nem békült meg a jelenlétemmel, amikor a volt főnöke ellen mentünk és loptuk el a ruhát, de mégis itt vagyok, és mestere lettem a hangyáknak. Én megkedveltem Hope-t, ami később túlnőtt ezen, talán ezért is fájt hogy bezártak és nem volt alkalmam találkozni vele.
- Kérlek Hope. Kerestelek otthon, de Hank szerint folyamatosan pörögsz... - szólalok meg, ahogy reményeim szerint találkozik a tekintetünk és láthatja őszinte, csibész mosolyom, ami olyan jellemző rá, és amit sosem mosok le magamról.
- Hiányoztál. Nem jöhettem korábban, mindenki minket hajkurászik, és most sem lett volna szabad de.. már nem bírtam ki nélküled és Ceesey nélkül - húzom magamhoz ha éppen nem tervezi hogy újra megüt, és minden veszélyt vállalva, megcsókolom. Elvégre, hős volnék, nem?





Monster | With love and ant!

Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
38



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Vas. 02 Júl. 2017, 15:26



I really missed you...

Scott & Hope
Őszintén? Alig hiszem el, hogy valóban Scott áll előttem a papírpoharas kávéjával, ahogy azt is, hogy milyen vihar ébredt fel bennem a látványára. Haragszom? Igen, nagyon is. Megkönnyebbültem? Ó, de még mennyire. Ettől független a lelkiállapotom minden, csak nem stabil, így amint kartávolságba érek, behúzok neki egyet. Nyilván érezhette a frusztrációm még ebből a távolságból is, mert a poharat ugyan elejtette, de kivédeni már nem volt ideje az ütésemet. Prímán betalált, nekem meg cseppnyi megnyugvást hoz a siker. A hangja szinte mézként kezd el feloldódni az ereimben. Most döbbenek csak rá, hogy mennyire hiányzott. Persze ezzel eddig is tisztában voltam, hiszen esténként egyedül, túl sokat is gondoltam rá. De most hogy itt van, olyan megnyugtató zaklatottság lesz rajtam úrrá, hogy világossá válik, eddig elnyomtam a hiányát, ami most feltört. Morcosan nézek, elharapott szájjal igyekszem érzékeltetni a haragom mértékét és fokát, de végül inkább eltörik az a bizonyos pohár. Nem nagyon ellenállok, hiszen vágyom az érintését, hagyom, hogy lefejtse a kezem s belebámuljon könnyes szemeimbe. Annyira utálom, hogy nem utállak. Valamiért eszembe is jutott egy bizonyos film az egészről, az érzéseimről. Tíz dolog, amit utálok benned… na, passzol, nem?
Gyűlölöm a szavaidat, a hajadat, s amit érzel,
Gyűlölöm, ahogy vezetsz, azt is, ahogy nézel,
Gyűlölöm cipőd, s ha átjár tekinteted tőre,
Gyűlöletem oly heves, hogy rímet hányok tőle.
Gyűlölöm, gyűlölöm, ha hazudsz, és azt is gyűlölöm, ha nem,
Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem.
Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém,
S gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek egy cseppet sem,
Szemernyit sem, nem gyűlöllek én.

Mást sem nézek, csak őt, a szemeit, az arcát, az ajkait… a szavaira felkacagok, nem túl épelméjűen.
- Mást sem tehetek, mert egy kalandvágyó Valaki miatt csak így tudom elnyomni az aggodalmamat.. - Kicsit megtaláltam a hangom, bár a végére beleremegett a mondatba.
- Nyaljál sót, Scott Lang. Nyaljál sót és száradj ki. - Nem, nem gondolom komolyan, ahogyan próbálok nem sírni, ahogyan a lefejtett kezeim öntudatlan is markolnak a ruháiba s szinte rágörcsöltek az anyagra. Szerintem feszítővas kellene, hogy lefejtsen magáról. A szavaira fájdalmas mosollyal ingatom a fejem, állj már üresbe, te hőscincér…
- Ne kínozz tovább… - Meg sem várom, hogy egészen közel húzzon magához, hisz amint megérzem az enyhe húzást, megfeszítem a kezem és magamhoz rántom a hülye fejét. Vörösre festett ajkaimat tapasztom az övéhez, úgy simulok hozzá, mintha nem is lenne erre már több alkalmam. Hiszen nem biztos, hogy lesz még… éppen ezért most úgy csókolom, mintha nem lenne holnap. Görcsösen szorító kezeim elengedik végre a megkínzott anyagot, helyette inkább a nyakán fonom át őket s húzom közelebb a fejét. Minél jobban, minél tovább. Érzem az illatát, az övét, a pocsékba ment kávéét, a saját sós könnyeimet vegyülve a parfümömmel. S ami fontosabb, érzem Őt. Azt a hangyás kis bolond lelkét. Csak azért engedem el a hevesbe fordult csókunkból, mert nekem is levegőt kell vennem. Pihegve fúrom az arcom a nyakába, a kezeimet lecsúsztatom és a derekánál karolom át.
- Ha ezt elhíreszteled… megöllek. - Dünnyögöm a pólójába fenyegetően, de mindvégig mosolyogva. Nem gondoltam túl! A gyomromban lepkék randalíroznak, ez a csók is legalább annyira lehengerlő volt, mint az első lopott Hank ajtaja előtt. De itt legalább nem nyitotta ránk…



Hajnali járat |  Remélem tetszik *-*


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Pént. 07 Júl. 2017, 00:10








"You are my pearl, in a world of dirt"
Hope és Scottie


New Yorkban könnyű eltűnni, legalábbis az emberek nagy része ezt hiszi, mivel nagyváros, persze. Csak éppen annak nem, akit legalább száztizennyolc kormány kerestet a világon, mert nem írtam alá a Sokovia-i egyezményt, miszerint elismerem egy tanácsot felettem álló hatalomnak. Én csak Rogerst és Bartont ismerem el, meg Wilsont, bajtársaknak. Különben sem vagyok szuper erővel rendelkező egyén. hogy ennyire figyelniük kelljen rám, én csak egy egyszerű ember vagyok, egy apa aki nem lehet a kislányával mert a jó ügy mellé állt. Nem bántam meg, de attól még elszomorít, és Hope-t sem látom annyiszor, mint szeretném, de talán... Megkockáztatom hogy itt maradnék ha felbukkanna, egy két napot. Talán...
Talán látni sem akar azok után, hogy elmentem Bartonnal arra a távoli munkára, és utána egy úszó erődben tengettem a napjaimat. Talán gyűlöli a távollétem, és hogy nem vagyok mellette. Azt sem tudom vajon ő gondol-e rám, vagy egyszerűen az újjáépített céggel foglalkozik, és továbbra sem néz másra.
És akkor meglátom őt, és utána már csak sajgó állkapcsom emlékeztet rá hogy Hope mindig is jó erőben volt, jobb volt nálam, bár az utóbbi időben én is sokat edzettem, és gyakoroltam, mert olyan harcosok mellett mint Barton és Rogers kellett is. Mindenesetre egy pohár kávét bánja de annyi legyen a legkevesebb, hiszen a bensőmben fény lobban ahogy eltakarja az arcát.
~ Oh ha tudnád mennyit gondoltam rád, magányos perceimben...~
- Kalandvágyó valaki? Nanana, az apád a hibás, miatta lettem ennyire keresett kaland vágyó valaki - tiltakozom, de mosolyomban ott rejtőzik a pajkosság hiszen nem lett volna kötelező engednem Hanknek hogy rávegyek erre az egészre. Mondhattam volna nemet, de mégsem tettem. Felnevetek a kijelentésére, annyira jellemző rá hogy nem káromkodik rendesen, inkább csak ilyen nőiesen finoman. Bár, baszki, az ütése minden volt csak nem finom és nőies.
- Elismerem fejlődött az ütőerőd, na de pont rajtam kipróbálni... az ember azt hinné hogy örülsz nekem - panaszkodom, ahogy megtapogatom az arcom, ez biza be fog dagadni mintaszerűen, de hát ez van. Így jártam, kell nekem egy vadmacskának udvarolnom. Össze sem hasonlítható Maggievel, akit egykor szerettem, ma már csak a kötelesség és Ceesey köt hozzá. Semmi más.
- Eszem ágában sincs..! - szinte egyszerre moccanunk hogy ajkaink mihamarabb találkozzanak, és nem tagadom, önkéntelenül is vágyakozó sóhaj szakad ki belőlem, és úgy ölelem, mintha soha többé nem akarnám elengedni. Mintha nem lenne több együtt töltött nap, mintha ez lenne a vég. Orromat megtölti a kellemes, mégis oly nőies parfüm illat, és alatta ott van Ő. Az én Hópihém. Ahogy megszakítja a csókot, elégedett boldog mosolyra húzódnak az ajkaim.
- Elhíresztelem? Ugyan már, apád öngyilkos is lenne ha megtudná, azt meg nem akarhatjuk - kuncogok de nem engedem el és a derekánál fogva tartom, egyszerűen örülök hogy érinthetem, hogy itt áll előttem, és nem csak egy kósza látomás.
- Nem jöhettem előbb, pedig akartam. Így is az egész nemzetbiztonság minket keres - sóhajtok fel, ahogy a feje tetejére támasztom az állam, annyira jól esik így ölelni őt.





Monster | With love and ant!

Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
38



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Pént. 07 Júl. 2017, 19:47



I really missed you...

Scott & Hope
Minden rosszkedvem, bánatom és frusztráltságom szinte egy pillanat alatt hagyja el a testemet egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében. A bütykeim kissé fájnak, így hogy minden nélkül ütöttem meg, de az elégedettségem elfedi ezt az aprócska kellemetlenséget. Arról nem is beszélve, mennyire fellélegezhettem végre attól, hogy végre a saját szemeimmel láthatom és még jól is van.
- Ugyan kérlek, mindketten tudjuk, hogy ez a te hülyeséged volt. - Igen, az övé volt. Igaz ugyan, hogy minden tiltakozásom ellenére Hank neki adta a ruhát és minden aggályom ellenére Scott sikeresen teljesítette a küldetést… azonban az már csak is az ő egyedüli döntése volt, mikor hátra hagyott minket. Őszintén… valahol belül egy részem nem hitte, hogy valaha is visszajönne hozzám. Abban biztos voltam, hogy a lányához így vagy úgy, de haza nindzsázik… de hozzám miért kellett volna? Nem kéne, hogy legyen indoka. Mindig összevertem, és állandóan szívtam a vérét. És még a zsarukat is ráhívtam… Csak a fejemet ingatom könnyes szemmel, kézfejemmel próbáltam kitörölni onnan, de végül maradt a kabátjának görcsös szorongatása. Elsőre talán azt hihetnénk, hogy azért csinálom ezt, hogy kifejezzem dühömet, pedig valójában csak kétségbeesve kapaszkodtam belé attól tartva, hogy eltűnik előlem ez a csodás jelenés. Megint csak sorolja az őrültségeit, a logikával megtűzdelt kifogásokat, én pedig egyszerre haragszom és boldog is vagyok. Mindezek után még is itt van és a karjai közt tart. Az elmém újra és újra lejátssza a szívemben az elmúlt percet, melyben minden érzésünk feszült egymásnak egy csókban s végül eggyé válva letisztult minden bú és baj. Ő is annyira szorított magához engem, mint én őt magamhoz. Ezt.. ezt nem lehet félreérteni vagy túlmagyarázni… ugye? A boldogságban egyesült pillanatunk után sem vagyok hajlandó abbahagyni a bújást, egy centi az sok, nem megyek hátrébb. Nem lehet köztünk semmi… se ru… akarom mondani levegő. A válaszára halkan nevetek, miközben párszor szipogok. Kezdek megnyugodni…
- Áh… Szerintem észre se venné, hogy hozzá beszélsz. Mostanában teljesen megszállottja a kvantumállapotnak. - Azt hiszem, talán nem kell kifejtenem neki, hogy miért, hiszen ő pontosan tudja, mit vesztettünk mindketten évekkel ezelőtt. Az egymással töltött időn felül mint kiderült édesanyám is a szubatomi világban veszett oda. A tény, hogy Scottie visszajött… reményt adott, hogy talán… talán! Hank újra megszállottként kutat, de most legalább tudom mi folyik körülöttem és nem is vagyok rest támogatni őt mindennel, amire csak szüksége lehet. Újra engedélyeztem, hogy bejárjon a vállalati laborokba, hiszen egy tudósnak nem lehet elég csak a dolgozószobája. Én pedig csak simulok hozzá és nem érzek mást csak megnyugvást. Csitt. A másikról nem beszélünk. A szavaira halkan nevetek fel.
- Nem is te lennél, ha nem lennél megint bajban. - Nyomok egy puszit a kulcscsontjára s hagyom, hogy átjárjon a nyugalom a karjai közt ácsorogva. Aztán gondolok egyet, felemelem a fejem, hogy a szemébe nézhessek, majd azzal a szokásos csipkelődő félmosolyommal vázolom a helyzetet.
- És most, Scott Lang, el vagy rabolva. Ha számít valamicskét a testi épséged, akkor ellenállás nélkül szállsz be a kocsimba. Ha nem… nos.. csak dörzsölgesd meg kicsit az állkapcsod. - Most már szemtelenül vigyorgok rá s ösztönzésül egy hosszabb puszit varázsolok az ajkaira. Majdnem elcsábultam megint… deee nem, neki nem jó sokáig nyílt helyen maradni, főleg, hogy én felismerhető vagyok és a Darren-es eset óta ki tudja, hogy összekapcsolnak-e minket vagy mennyire veszik számításba, hogy a Pym Vállalat nagyasszonya a hangyás srácért van oda… Ehh, ez rém hülyén hangzik még a fejemben is…



Hajnali járat |  Remélem tetszik *-*


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Szomb. 15 Júl. 2017, 23:48








"You are my pearl, in a world of dirt"
Hope és Scottie


Valahol azért megnyugtat hogy Hope arca kisimul, és ez azt jelenti hogy nem kell több alattomos jobb vagy bal horogra számítanom. Azt hiszem lassan kijelenthetem hogy megnyugodott és már nem veszélyes rám. Bár ezt így nem merném kijelenteni, de nem számítok több ütésre, mert szerintem örül hogy épségben lát és itt szabadlábon a városban.
- Én abba akartam hagyni, megígértem apádnak hogy nem török be sehová, és nem lopok el semmit. Erre ő mit kér tőlem? Törjek be valahová és lopjak el valamit - tiltakozom, de már vigyorogva hiszen tudom hogy rajtam is múlt a dolog, és nem kellett volna megtennem ha nem akarom. Mondhattam volna nemet, és mehettem volna börtönbe is, ahogy máskor is tettem.
Visszajönnöm sem kellett volna, nem hiszem hogy kibírnám a szeretteim nélkül hosszú távon, de az is biztos hogy ezzel kockáztatok, méghozzá nem keveset, mivel a civil háború alatt igen csak népszerűek lettünk a körözési listákon. Mégis, ahogy átölelve tartok Hope-t az utca kellős közepén, nem érzem azt hogy helytelen lenne, és hozzá éppen úgy vissza jöttem, mint Ceesey-hez. Mindkét nőszemély fontos az életemben, és egyiket sem akarok elveszíteni. A kislányom a szívem királynője és Hope... egyre inkább betörekszik mellé, és nem tudom csak úgy kiverni a fejemből. Igaz, nem indult felhőtlenül a kapcsolatunk, de valami kialakult, és ez... ez jó érzés. Ahogy itt tartom, ahogy a derekán van a kezem, élvezem hogy ölelhetem őt. Külön öröm hogy Hank nem látja.
- Oh, hát... nem meglepő. Mármint az hogy ennyire kutat és őszintén sajnálom hogy nem tudtam neki eleget segíteni de egyszerűen nincsenek emlékeim onnan. Kívánom hogy legyen eredményes a kutatása, kíváncsi lennék anyukádra - vigyorodom el, mert a remény hajszálvékony sugara ugyan megcsillant, de nagyon gyenge kapaszkodó, de ha létezik a szubatomi világ, és van ott élet, akkor Hank meg fogja oldani, ismerem ennyire az öreget. Nem fogja feladni, még akkor se, ha kilátástalannak tűnik olykor, folytatni fogja. Erős az öreg, és erős nőt nevelt a lányából.
- Nem én akartam bajba keveredni, de nem hagyhattam cserben a Kapitányt amikor szüksége volt az emberekre - sóhajtok fel, mert nehéz döntés volt, de csak követtem Clintet és elkocsikáztam vele, hogy segíthessek Rogersnek. Hiba lett volna nem tenni, ezt biztosra veszem, de végül... jól jöttünk belőle, mégha el is kellett töltenem egy kis időt abban az úszó erődben. Nem élveztem ami azt illeti, nekem nagyon nem volt ott a helyem.
- Öhm.... Megadom magam! - vigyorodom el, és megadóan emelem fel a kezeimet, széles vigyorral, és követem a kocsi felé, amerre vezet. Azért jelképesen megdörgölöm az állkapcsom, hogy érezze, én is érzem, és fáj is egy kicsit, de mit számít ez ahhoz képest, hogy tudom, jól van és én is hiányoztam neki. Ez számít a legtöbbet.





Monster | With love and ant!

Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
38



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Hétf. 17 Júl. 2017, 14:20



I really missed you...

Scott & Hope
A szavaira csak felnevetek, könnyeden, felszabadultan. Jó néhány kő esett le a szívemről most, hogy láthatom, hogy ölelhetem, hogy épségben van. Meg persze kifejezetten sokat nyom a latba, hogy legalább olyan vehemenciával ölel és csókolt vissza, mint amivel letámadtam. Megint? Csak csendben mosolyogva ingatom meg a fejem, egy percig se bánkódj emiatt.
- Dehogyis, már épp elég maga a tény is, hogy visszajöttél. - Ezt az utolsó szót, valami lehetetlenül ellágyult hangszínnel ejtem ki, mélyet szippantva az illatából. Nem tudom, most hogy érezném magam, ha akkor, azon a szörnyű napon nem lett volna annyi lélekjelenléte, hogy megbuherálja a szerkezetet. Hála mindennek… így visszakaptam azt, ami nem is az enyém. Ez az érzés valahogy frusztráló, de bármennyire is szeretném kisajátítani, egyrészt nem csak rajtam múlik, másrészt… fel sem vállalhatnánk a helyzete miatt. Igaz, jelen éhes valóm a tudattal is meglenne egy jó ideig. Elvégre, egy hős barátnője akarnék lenni, az meg minden, csak nem sétagalopp. Még az is lehet, hogy ő maga nem szeretné, mert eggyel több gyengepontja lenne miattam. Persze, nem mintha engem olyan könnyű lenne elrabolni vagy ilyesmi. Szerintem Darrenen kívül nem is lenne senki olyan elvetemült, hogy ezt megkockáztassa és ő sem elrabolni akart, hanem lelőni. Vagy ez épp nem emeli előrébb a helyzetet? Kit érdekel. Most csak az a fontos, hogy itt ácsorgok a karjai oltalmazó körében és belefúrhatom az arcom a ruhájába.
- Igen, ha van rá megoldás, Hank meg fogja találni. Újra engedélyeztem neki a belépést a Vállalatba. Vicces látni, hogy tudtán kívül veszi a szárnyai alá a tudósaimat. - Pillantok fel rá vigyorogva, de nemkülönben kevésbé ölelve őt. A burkolatlanul vicces fenyegetésemre megfelelő választ kapok, ellágyulva pipiskedek és csókolom az ajkaira az örömöm. Ez azt jelenti, hogy egy kicsikét az enyém lehet, és csak az enyém! Tudom, ez önző… tudom-tudom. De nem tehetek róla, ezt hozza ki belőlem. Ujjaimat fűzöm az övéi közé s húzom magammal az odébb parkoló kocsimhoz. Mielőtt elengedném, hogy beüljön még visszarántom még egy csókra, mert a jóból sosem elég, végezetül beszállunk én pedig indítom a motort. Sebességbe teszem az autót, és fél perces indexelés után végre vissza tudok fordulni az útra. Felrakom kettesbe, majd hármasba és csordogálunk a forgalommal. Persze, nem a lakásom felé megyünk, mert az egyértelmű helyszín és nem vagyok benne biztos, hogy nem állok megfigyelés alatt az incidens óta. Felhajtok az autópályára és maxon pörgetem a motort, hogy 120-al minél előbb a célhoz érjünk, ugyanis frusztrál a távolság, ami köztünk van.
- És mit tudtok csinálni bujkálás közben? Egész nap az óvóhelyen zsugáztok? - Fordulok felé érdeklődve, mert el nem tudom képzelni, ilyen esetben hogy alakul egy körözött személy illetve csapat élete. Scott még szerencsés, ő nem annyira hírhedt, mint a társai, de azért aggódom én érte, hiszen elég vérmes kis ellenség tud lenni, ha akar.
- Nagyon messze vagytok…? - Nagyon messze vagy tőlem?


Hajnali járat | Remélem tetszik *-*



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Szer. 19 Júl. 2017, 21:31








"You are my pearl, in a world of dirt"
Hope és Scottie


Elkap a jókedv engem is, ahogy ő nevet, és megnyugodtam hogy már nem fog újabb horgot beütni nekem, és ameddig lehet el sem engedem, oylan jó érezni hogy itt van, és valós, és nem csak egy képzeletbeli mosollyal vár, hanem tényleg fizikailag is elérhető.
- Nem bírtam ki hogy ne jöjjek, pedig nagyon nem kellene itt lennem, de... a pokolba is, vállaltam a kockázatot, még Hankhez is elmentem, de nem voltál otthon. Már azt hittem végleg elkerüllek - sóhajtok fel, ahogy végül is elengedem, és végig pillantok rajta. Mit sem változott.Ugyanolyan szigorú eleganciával öltözködik, és csak én tudom milyen vadító egy szál melegítőben és sportmelltartóban. A kiképzés során mindig így jelent meg, és elképzelhetetlen hévvel tudott ütni, komolyan becsültem az erejét. Na meg amikor kitört a botrány Darrennel, milyen hősiesen helyt állt, és kevés embert ismerek akinek nem lett volna tele a gatyája. Mégis szembeszállt mindenkivel, és amikor visszajöttem a szubatomi világból... csak megkönnyebbültem hogy legyőztük a gonoszt, és furcsa módon jól esett akkor megcsókolni, még ha csak hirtelen felindulás is volt. Most meg itt vagyok, és megint megtörtént. Újra, és újra.
Felkuncogok ahogy mesél, és jó tudni hogy az öreg nem vesztette el az életkedvét miután meglőtték, és nagyon hamar felépült. Szerencsére, mert utáltam volna ha meghal.
- Hehehehe. Hát erre számíthattál, hogy az egész céged apja képes lenni, és végül is... még mindig ő találta fel a pym részecskét szóval... Van kitől tanulniuk a tudósaidnak - mosolyodom el ahogy ujjaim könnyedén érintik a haját, azt a hihetetlenül puha hajzatot, amiről az ember nem is feltételezné hogy ennyire selymes tud lenni. A megadásom úgy tűnik elfogadja, és megindulunk a kocsija felé, ki tudja hová akar rabolni, de mit bánom én? Vigyen ahová akar, ez pillanatnyi gyengeség, és meg fogom bánni hogy veszélybe sodortam, de akkor is vágyom rá, és nem akarom elengedni. Könnyedén csókolok vissza ahányszor csak nekem támad, és le se lehet vakarni a fülig érő vigyorom. Elhelyezkedek az anyósülésen, és bekötöm magam, és a lábamhoz dobom a hátizsákom amibe a hangyaruha is van.
- Sok mindent nem, de azért Louise-t szerencsére nem keresik, így vele tudok menni sokszor, és egy autószerelő műhelyben segítünk a világ végén... - sóhajtok, de azért tény hogy sokszor van olyan hogy a lakásban kényszerülök maradni, mert ellenőrzések vannak, és nem akarok lebukni. Olyankor marad az, hogy maximum miniatűrként közlekedek.
- Eléggé. Megmondanám hol de... megérted ugye hogy miért nem mondom inkább? - pillantok rá. Féltem őt, nem akarom hogy tudja. Mindennél jobban akarom hogy tudja. Nem árulhatom el, nehogy bajba kerüljön miattam hogy elrabolják vagy valami mást akarjanak.
- Na és te elárulod, hová tartunk épp? - kérdezek, vidámabb vizekre terelve a témát.





Monster | With love and ant!

Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
38



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Pént. 21 Júl. 2017, 19:01



I really missed you...

Scott & Hope
Nehéz megfogalmazni, hogy miféle érzések keringenek most bennem. Jobbára az öröm és a boldogság, meg az, amit nem nevezünk nevén, de mindemellett halkan suttog az agyam hátsó zugában az aggodalom, a féltés és a harag is. Miként is lehetne ezt egy szóval megfogalmazni? Őrület. Jobbat nem tudok rá hirtelen. Csak kapaszkodom belé, és egy kicsit hagyom magamnak, hogy hülye tiniként viselkedjek mellette. Mert megtehetem, mert kihozza belőlem. A szavaira keserűen húzom el a számat.
- Így is túl soká bírtad… Feddem meg egy kicsikét, mert annyira már ismerem, hogy tudjam róla, sokat nem bír ki a lánya nélkül, és azért egy irtó menő miniatürizáló ruhával kissé könnyebb elszökdösni… szökdöshetne gyakrabban. Jó, tudom, kockázatos… de nem tudom józan ésszel elnyomni a gyöngén repdeső szívem óhaját. Minden nap, minden percét vele tölteném, ha lehetne. Sajnos ez nem így működik. A nevetését hallva nekem is nevetnem kell, s még kuncogva ingatom meg a fejem.
- Igen ám, de a poén a dologban az, hogy minden nap kétszer is kihangsúlyozza: neki nem kellenek és nem is lesznek tanoncai. Ehhez képest tudat alatt mindenkiből azt csinált magának. - Fojtok el egy nagy hahotázást, mert csak rágondolva is az arcára, mikor ezt mondja, elfog a nevetőgörcs, főleg, hogy jellemzően erre rá két percre jön az egyik tudóspalántám és mentem elkezdi abajgatni a kis okos fejét. Na de végre megkaptam a hangyásomat egy kicsit, ne Hankről beszélgessünk már. Vele úgyis találkozott a minap. Ellenben sikeresnek mondható az akcióm s immáron sűrű csókváltások közepette betessékeltem a feszes hátsóját a kocsimba. Tökéletes. Imádtam, ahogy az ujjait fúrta a tincseim közé, talán látszott is egy kicsit az arcomon, bár próbáltam leplezni azt a jóleső borzongást.
- Csak el ne kapjanak… - Sóhajtom, na nem mintha nem mozgatnék meg minden követ, hogy kiszedjem onnan, de elég kényes témába sikerült nyakig belemásznia, szóval elég sokesélyes a dolog. A kérdésemre adott felelet elhangzásakor megfeszülök és a kormányt szorítják vékony ujjaim.
- Persze… - Feleltem csendesen és az utat fixírozva. Nem akarom, hogy megint itt hagyjon… A kérdésére árnyalatnyit mosolyodom el.
- Úgy nem elrablás, ha tudod hova megyünk. - Várok pár percet, miközben rákanyarodok a kifelé vezető útra.
- Van egy hétvégi házam a hegyekben, oda tartunk. Baj? -


Hajnali járat | Remélem tetszik *-*



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Csüt. 27 Júl. 2017, 00:57








"You are my pearl, in a world of dirt"
Hope és Scottie


Annyira hiányzott, hogy átölelhessem, noha amikor elmentem hogy harcoljak, nem voltam benne biztos, hányadán is állunk egymással, de úgy tűnik... pont jó helyen ahhoz, hogy a jelenlétem kihozza belőle az elfojtott érzelmeket. Mindent, amit érez, és a megkönnyebbülés munkál benne leginkább, azt hiszem, de nem biztos. Lehet hogy csak valami megfeküdte a gyomrát, nem tudhatom, de jó érzés hogy csókjaitól kísérve szállok be a kocsijába és a lábamhoz ejtem a hátizsákot hogy ne legyen útban. Bekötöm magam, mert ezt annak idején a lányomnak is mindig tanítottam, és most valahogy eszembe jut hogy mennyire ritkán láthatom. Nem is lehetne, még jó hogy tud titkot tartani. Bele való kis csaj. Hope viszont... kifejezetten kemény nő, de talán pont ezért szerettem meg - vagy inkább bele, de ez lehetetlen - és ezért ülök most mellette.
- Igen, próbára is tette az önuralmam, meg a türelmem, mert Luis-t is néha megfojtottam volna már - sóhajtok, mert a barátom, és szeretem a barátomat, de egyszerűen néha be nem áll a szája, még akkor se ha én már aludnék mondjuk. Na meg az idiótábbnál idiótább ötletei, komolyan a sírba fognak vinni, aztán onnan meg nézhetek majd. Felnevetek.
- Ez annyira Hankre vall, hogy nem abajgat senkit, aztán persze nem bírja ki hogy ne legyen tyúkanyó öhm, apó. Neked jól megy a dolgod a cégnél, kijössz apáddal? - kérdezem, hiszen ez inkább fontosabb kérdés. Legutóbb ősi ellentéteket sikerült kibogozni, és remélem most azért már gördülékenyebben megy a szekér. A megjegyzésére elmosolyodom, és próbálok magabiztosnak tűnni, holott én sem tudhatom mennyire vagyok veszélyben vagy éppen mennyire nem. Az egész ENSZ minket akar. Kezdem unni. A folyamatos menekülést, és hogy ennyire üldözik azokat, akik segíteni képesek.
- Igyekszem vigyázni magamra, és azért nem olyan könnyű elkapni, a legutóbb is megizzasztottam Mr. Starkot - vigyorodom el, mert nagyon elemi élmény volt nekem. Főleg Rogers, róla még valami akciókártyáim is voltak régen, igazán remek embernek tartottam. Mondjuk, most is annak tartom, szóval... nem bántam meg hogy mellette küzdöttem.
- Hát akkor ne mondd meg, és tarts nyugodtan félelemben, hogy hová leszek víve - tettetem a durcást, de a vigyorom elárul, nem tudok komoly lenni, annyira örülök hogy Hope itt van, és mellette ülök, egyszerűen... jó érzés.
- Oh, szóval egy hétvégi házban leszünk? Várjál csak. Van már egyáltalán hétvége? - ráncolom a homlokom, műgondolkodással, de csak bolondozok, mert egyszerűen ezt váltja ki belőlem. Hogy kicsit ellazulhassak.




Monster | With love and ant!

Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
38



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Hétf. 31 Júl. 2017, 19:29



I really missed you...

Scott & Hope
Boldog vagyok, annak ellenére is, hogy tudom, ez egy illékony képzelet. Hiszen ideig-óráig megkaphatom őt, de aztán… el fog tűnni mellőlem. Megint, újfent. Azt hiszem, ezt a dolgot az agyam szándékosan nem vette számításba, amikor hagyta a szívemnek, hogy felfigyeljen rá. A pajkos szemeire, a hetyke mosolyára. Persze, igyekszem nem túl nyilvánvalóan csinálni mindezt, de bizonyos fokig biztosan érzékelni fogja, mennyire falom a jelenlétét. Hogy mennyire hiányzott. A szavaira most én nevetek.
- Tyúkapó… ez tetszik. Ezt fogom neki mondogatni. Vigyorgom magam elé, miközben az utolsó útszakaszhoz értünk. Ez az út már egyenest a célunkhoz visz. A kérdésére mosolygom ugyan, de kevéssé őszintén. Figyelem, ahogy a kormányt szorító ujjaim lassacskán fehérednek.
- Most sem túlzottan beszél arról, amit csinál éppen, de legalább az indítékait ismerem. Azt hiszem, mondhatjuk úgy, hogy javult a kapcsolatunk. - Valamicskét. Bár szerintem valószínűleg sosem leszek képes újra apának szólítani őt. Ez valahogy… túl nagy tüskeként mart az elevenembe. Biztosan Scott is észrevette, hogy még mindig a nevén szólítom és talán ez így is marad, örökre.
- Egy kicsit… nehéz egyedül. Eddig én voltam a háttértámogatás, most én vagyok elöl. Engem ér minden hatás közvetlenül. Fárasztó… és nehéz. - És szörnyen magányos, de ezt már nem emlegetem neki. Sokkal jobb lenne, ha mellettem lenne ez a bolond hangyás, legalább lelki támasznak, de hát… kellett nekem felfigyelni egy hőspalántára. Talán sosem lesz normális kapcsolatunk, talán úgy járunk, mint nagyon sokan mások. A világ felemészti az érzéseinket. Valahol tartok tőle, másfelől érdekel, hogy mi ellen tudnánk-e állni a folyamatnak. Érdekes kísérlet lenne. A szavaira csak egy fáradt sóhaj és szemforgatás a feleletem. Most komolyan ezzel a béna viccel kell kapálóznod? Egyébként is, nem hétvége van, hanem tavasz. De ezt nem kötöm az orrára. Felkaptattam a hegyoldalba s leparkolok a kis faház mögötti placcon. Nem nagy, egy kétszintes kis házikó, kandallóval, amerikai konyhával, egy nagy fürdőszobával meg két hálószobával. Leállítom a motort s a mellettem ülő humorgyárosra pillantok.
- Meddig tudsz maradni? - Hajolok közelebb hozzá, át a kézifék fölött s egy csókot hintek az arcára. Aztán kiszállok a kocsiból, remélem ő is így tesz.
- Múlt hétvégén voltam itt, szóval még van minden, ami kellhet. - Gondolok itt tisztálkodási szerekre, meg kajára. Más nem nagyon szükséges itt. Csak a friss hegyi levegő… meg Ő. A többi nem számít.



Hajnali járat | Remélem tetszik *-*



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Csüt. 17 Aug. 2017, 20:05








"You are my pearl, in a world of dirt"
Hope és Scottie


A napom érdekes fordulatot vett valahol a közepénél, igaz már nem volt több tervem hogy mit csinálok a városban, leginkább vissza felé mentem volna a többiekhez, leginkább Luis-hoz hogy lehetőleg ne robbantsa magára a lakást. Kinézem belőle, de aztán Hope kerül a képbe és az ütése eléggé nyilvánvalóvá teszi hogy nem éppen egy látomással állok szemben, hanem az igazi és utánozhatatlan személlyel. Nagyon örülök hogy összefutottunk, már azt hittem totálisan elkerülöm.
- Csak hajrá, szerintem értékelni fogja, és gyanítani azt is hogy találkoztunk - vigyorgok rá, ahogy elhelyezkedek az anyós ülésen, és fél szemmel figyelem ahogy vezet. Magabiztosan, határozottan, mint amilyen ő maga is. Észreveszem az ujjait, de nem nyúlok oda, nem akarom a vezetésben zavarni ezzel, noha feltűnt. Kevés dolog kerüli el a figyelmem, elég nagy simlis voltam azelőtt is hogy találkoztam volna vele és az apjával, de most még egy adag paranoiát is növesztettem. Nem akarom hogy elkapjanak, és életem végéig rácsök mögé dugjanak mert veszélyes vagyok. Az én képességem nem ártalmas, nincs is igazán olyanom, csak tudom használni a hangyaruhát.
- Hát, legalább haladtok, a végén még egészen ideális lesz. Hank kemény ember, de mindennél jobban szeret téged. Mondjuk meg is tudom érteni az az igazság - mosolyodom el, hiszen nekem is elég meredek volt szembesülni azzal, hogy újra találtam egy nőt akit szerethetek. Illetve nem, ez így nem helyes. Megtaláltam A Nőt, akit szerethetek, mert amit most érzek... azt nem éreztem Maggie-vel sosem.
- Elhiszem, de nem véletlenül léptél te előre, mert azután a seggfej után te vagy a legjobb, te tudod hogy mi merre és hogyan, és te jó irányba viszed a céget apáddal együtt - válaszolok neki, mert szeretnék mellette lenni, támaszként, de amíg hajtóvadászat él ellenünk az ENSZ jóvoltából addig nem igazán tehetek semmit, bár szeretnék. Legfeljebb többször jövök majd el ide is. Hangyarnold2-n. Ha már az elsőt Darren kinyírta, de meglakolt érte!
Csak még inkább nevetek a szemforgatásán, hiszen tudom hogy fárasztó volt, de jóóó. Ősöreg poén ember, kizárt hogy ne sütöttem volna el. Elvégre hétvégi ház.
- Kihagyhatatlan volt na  - vigyorgom szélesen, hiszen bűűűűn lett volna ha nem nyögöm ki. Aztán lassan megérkezünk a hétvégi házhoz, és leállítja a kocsit. Kicsatolom magam, de még nem sietek kiszállni csak ha ő is moccan.
- Nem tudom. Egy két napot biztosan, ameddig te is ráérsz itt lenni, maximum majd repülök visszafelé - mosolyodom el, a ruha előnyei hogy tudok hangyagolni benne, és úgy kevésbé vagyok észrevehető.
- Nem is tudtam hogy ilyen helyre jársz kikapcsolódni, de elismerésem, nagyon szép - pillantok körbe ahogy becsukom a kocsi ajtót magam után, és hagyom hogy körbevezessen itt.




 Monster  | With love and ant!

Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
38



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Csüt. 24 Aug. 2017, 18:35



I really missed you...

Scott & Hope
Bármennyire is idegesít a lehetetlen humora, bármennyire is forgatom rá a szemeimet, attól még örülök, hogy hallom ezeket a sületlenségeket. Mindennél jobban örülök, hogy a karjaiban lehetek, hogy bújhatok hozzá, igaz, ez múló állapot.
- Nem tudom, néha úgy érzem, hogy tűz és víz vagyunk egymásnak. - Vonom meg a vállaim s bár mostanában jócskán jobb a helyzet, mint előtte, azért ezt még mindig nem lehet egészséges apa-lánya viszonynak nevezni. A kormányon lassan inkább dobolni kezdek, főleg, amikor bevág elénk egy hülye és nekem fékeznem kell egy kicsit miatta. Szerintem ez is vette a jogsiját a bolhapiacon… Lenyelek egy nem túl nőies mondatot a gondolataimból kikaparva, s egy hosszas levegőkifújás után inkább megyek arra amerre a kis házam van.
- Meglehet, azonban ha másra nem is, arra jó volt a nagy krumpli feje, hogy visszapattanjon róla a média sajátos zöldségkínálata. - És akkor finom voltam és nőies. Meg egyébként sem tartom előnyös jellemvonásnak, ha egy nő úgy káromkodik, mint egy rossz kocsis. A poénjára kedvem volna megfejelni a kormányt, de félő, hogy a parkolásra fenntartott placc helyett egy fának mentünk volna. Szegény kicsi kocsi.
- Nem is tudtam mi hiányzott… - Jegyzem meg szarkasztikusan mosolyogva, de végül elértünk a célhoz, leállítom a motort, s a puszi után kiszállunk mindketten az autómból.
- Remek, én is tudok telefonról intézni pár dolgot, amihez meg személyesen kellettem, a napokban túlestem rajtuk. Ami azt illeti, a mai napom is ilyen volt. - Mellésétálok és átkarolva őt a vállai alá bújok, miközben a házat nézem. Cinkos mosollyal pillantok fel a hangyásomra.
- Ó, nagyon sok mindent nem tudsz még rólam, Scott Lang. - Vonom fel s mozgatom meg kétszer orrom s a felső ajkam, egy kötekedésnyi pillanatra, majd a kezébe kulcsolva a sajátomat elkezdem befelé húzni. Ha jól emlékszem, végül interruptoltam az étkezését, szóval elsődlegesen az igényesen berendezett és a legfontosabb, hogy makulátlanul tiszta konyhámba vezetem őt.
- Éhes vagy? Csináljak valamit enni? -



Hajnali járat | Remélem tetszik *-*



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Kedd 05 Szept. 2017, 18:54








"You are my pearl, in a world of dirt"
Hope és Scottie


Mondania sem kell hogy a lehetetlen humorom még mindig bejön neki, akárhogy is forgatja a szemét, és morog miatta. Tudom én, hogy élvezi, és tudom hogy hiányolja, ahogy én is hiányolom őt a mindennapjaimban de egyszerűen nem tudok most jönni, így is kockáztatok, akárhol felismerhetnek és liheghetnek a nyakamban olyanok, akik szerint rácsok mögött lenne a helye minden hősnek. Bár én nem tartom magam annak, nem kifejezetten, de azért kedvelem őket, és tisztelem a Kapitányt is hogy hogy ennyire elvhű katona, és ennyire képes messzire menni mindenkiért, aki fontos neki.
- Lehet, de tudod hogy van ez, az ellentétek vonzzák egymást, szóval velem szemben tűz vagy víz szeretnél lenni? - kérdezem kaján kis mosollyal, hiszen akarom őt, az én Hópihémet de nem mondom ki hangosan, még levenné a fejem a helyéről, ha nyíltan becézném, majd maximum egy kellemes légyott után sütöm el, mert akarom őt, istenek, de még mennyire akarom!
- Legalább erre jó volt. Mondjuk nekem aztán nem hiányzik, és ha kellene még egyszer elküldeném kirándulni szubatomiországba - mosolyodom el, ahogy hirtelen befékez, és elkáromkodom magam helyette is szerintem, mert látom hogy fojtogatja a ki nem mondott szitok. Nekem nem kell visszafognom magam. Ahogy leparkol később, és leállítja a motort, nem sietek kiszállni, de végül is csak meg kell moccannom, és válvállra kapom a hátizsákom is, hogy ne hagyjam itt, ki tudja mikor kellhet.
- Most már tudod. A hülye humorom mindig hiánycikk ott, ahol nem vagyok - nevetek fel ahogy átkarolom amikor mellém ér. Jó érzés hozzáérni, és pár centivel magasabbnak lenni, így pont kényelmes. Istenem mit meg nem adnék ha Hope lenne a gyermekem anyja, és nem Maggie. Mármint szerettem őt is, de ez hozzá sem hasonlítható amit most érzek Hope mellett. Teljesen elvarázsol.
- Remek, akkor lesz pár nyugalmas napunk. Nem is baj, kivagyok már a folyamatos úton levéstől, és rejtőzködéstől Ross elnök és bandája elől...- mert ő vitetett be minket akkor a polgárháború után, és hálás vagyok Rogersnek, aki végül eljött értünk mikor felépült, és gondoskodott a barátjáról is, aki miatt az egész kitört leginkább, de mégsem bánom hogy segítettem neki.
- Lehet, de mindent meg fogok tudni előbb vagy utóbb - ígérem neki ahogy összekulcsolt kezekkel lassan bemegyünk a nyaralóba, ahol első utunk a konyhába vezet. Nem is baj, végül is elrabolt az ebédem közben.
- Hm, lehet. Nem ettem szinte semmit, bár a kávéért is hálás leszek, és még segítek is vacsit csinálni, na? Soha vissza nem térő ajánlat - vigyorodom el szélesen, ahogy leteszem a hátizsákot, és körbejárom a takaros tiszta konyhát. Rendezett és modern, pont olyan amit Hope-nak el tudok képzelni.




 Monster  | With love and ant!

Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
38



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Kedd 12 Szept. 2017, 23:58



I really missed you...

Scott & Hope
Szó mi szó, nagyon fárasztó, helyenként idegesítő a humora, de mivel ez is lételeme Scott Lang-nek, így jobbára örülök neki, hogy hallom ezeket a buta szóvicceket. Mert talán ebből tudhatom, hogy a lelke még ép, még nem tört meg, még pontosan ugyanolyan kelekótya, mint annak idején, mikor a nagy tervre tréneltem őt. A kérdésére felnevetek, s egy sunyi vigyorral felé pillantva kacsintok egyet.
- Levegő. - Lehetőleg az, ami a közvetlen közelében örvénylik. De ezt már nem mondom ki hangosan. Mondjuk ha választanom kellene, hogy mi legyen kettőnk között, akkor azt mondanám semmi. Se ruha, se levegő. Az első lopott csókja óta szítja fel kusza fantáziámat a szikár alakjával, a hetyke, sármos mosolyával s az ismeretlen részei felfedezésének hívogató kalandtúrájával.
- Héhé, azt nem mondtam, hogy hiányzik, mert nem. Te jó ég, de mennyire nem hiányzik! - Sóhajtok fel megkönnyebbülten, hiszen a megalomán hülye feje majdnem likvidálta az emberiség jelentős hányadát, ha nem jött volna az én hangyás megmentőm, és nem intézi el a rosszfiút. Ez a jóképű hőspalánta pedig történetesen éppen az anyósülésemen ül. Vagyis, csak addig amíg ki nem szállunk és én mellé nem sétálok, hogy birtokba vehessem az ölelését. Jólesően fúrom bele a fejem a ruháiba s némi mély szippantás után pillantok csak fel.
- Tévedés. Nem a humorod a hiánycikk, hanem te. - Mosolygom előre csak magamban s szándékosan nem nézek rá, teszek úgy, mintha annyit mondtam volna, drágult a sajt ára. Módfelett örülök, hogy úgy néz ki, pár napra visszakapom őt, mint egy rendes, normális férfit. Bár tudom, kár ebbe beleélni magam, hiszen ettől még körözik az én hangyásomat, de legalább egy kicsit úgy tehetünk most, mint egy normális…pár.
- Úúú, ezt vegyem fenyegetésnek, Mr. Lang? - Vonom fel az egyik szemöldököm s alsó ajkaimon végighúzva a nyelvem kézen ragadom és elkezdem bevonszolni a lakásba. Még műhold képen se találják meg az én kis vitézemet. a hangjára felnevetek s a konyhába behúzva a hűtőnek támaszkodom s a ruháját elkapva magamhoz húzom, ajkaimat tapasztom immáron szemérmetlenül az övéire. Azt hiszem, tőlem sosem létott gyengédséggel és érzelmességgel csókolom most őt, cseppet sem vadul, inkább puhatolózva, érzékenyen. Lassan is engedem el az ajkait, sokáig lehunyt pillákkal meredek, s lassan is nyitom ki a szemeimet, miközben összedörgölöm az ajkaimat.
- Ó, nagyon sok mindent nem tudsz még rólam, Scott Lang. - Vonom fel s mozgatom meg kétszer orrom s a felső ajkam, egy kötekedésnyi pillanatra, majd a kezébe kulcsolva a sajátomat elkezdem befelé húzni. Ha jól emlékszem, végül interruptoltam az étkezését, szóval elsődlegesen az igényesen berendezett és a legfontosabb, hogy makulátlanul tiszta konyhámba vezetem őt.
- Egy ilyen soha vissza nem térő ajánlatot azt hiszem, nem utasíthatok el. - Suttogom neki, s az arcélén felhaladva puszikkal hintem be az utamat, végül a fülébe harapok. eztán kuncogva csusszanok ki a kezei közül és készítek neki egy nagy adag kávét. - Tejjel, cukorral?


Hajnali járat |  Remélem tetszik *-*


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Vas. 08 Okt. 2017, 17:19








"You are my pearl, in a world of dirt"
Hope és Scottie


Nem tagadom le önmagam és a humorom sem, amire általában vevők szoktak lenni a népek, és előszeretettel sütök el régi vagy éppen rémesen rossz szóvicceket. Mert az a szint, amikor annyira szar hogy már attól jó, és most éppen Hope ennek az elszenvedő alanya, akit nagyon örülök hogy látok. Csak a sajgó állkapcsom nem örül annyira, hogy még mindig nagyon jó erőben van a hölgyike. De hát, egy ilyen erős nő tudja is megvédeni magát.
- Levegő? Az nem lesz - vigyorodom el kajánul, mert eszembe jut hogy egy régi poén. Köztünk nem lehet semmi. Se ruha, se levegő, és ezt szeretném is megvalósítani vele, ha már ennyire hajlik erre. Igazából belegondolva sosem kívántam ennyire nőt, mint őt és az első csók után amin Hank rajtakapott minket, elgondolkodtam rajta sokszor. Mit is akarok Hopetól valójában? Ha valamire volt időm, hát azok a saját gondolataim, és már magam is herótot kaptam saját magamtól.
- Hát nem, különben is sokkal jobban mutatsz te a vállalat élénk, mert hát azért lássuk be Darren nem volt épp egy szépség - kuncogok fel, hiszen Hope ezzel szemben olyan gyönyörű. Nem abban a porcelánbabás értelemben hanem sokkal inkább erőteljes, határozott kisugárzása teszi azzá a szememben. Ahogy felszegi a hegyes kis állát, és kihívó pillantással áll elébe mindennek... Ez kell nekem egy nőben, és már tudom hogy Maggie erre képtelen volt. Gyönyörű volt, de nem erős... és azt hiszem erre rájöttem hogy mellém egy erős akaratú nő kell, akit nem tudok véletlen sem elnyomni.
Ahogy kiszállunk átkarolom, és hagyom hass bújjon ahogyan szeretne, nekem minden formában megfelel, hogy végre érinthetem, és nem csak egy távoli álomkép hogy együtt lehessünk. Ujjaimmal finoman megcsiklandozom a nyakát ahogy haladunk a ház felé.
- Én? Milyen jó hogy csak egy van belőlem, így állandó hiánycikk lehetek, de szerencsére ma nem neked - kuncogok ahogy követem befelé, és közben körbenézek a ház körül is. Békésnek tűnik, olyan helynek ahol az ember még azt sem bánja hogy fát kell hasogatnia a tüzeléshez. Mennyivel szívesebben élnék itt, de tuti hogy ide is elérnének és nem akarom bajba keverni bűnrészesség miatt Hópihét. Még csak az hiányozna.
- Hm, ugyan dehogy. Ez csak egy ígéret volt, és mindketten tudjuk hogy ezeket be kell tartani - vigyorgok szélesen, hiszen máris megint egy új dolgot tudtam meg, méghozzá ezt a hétvégi házat. Ki sejtette volna hogy a vállalat szexi igazgatója, hol húzza meg magát ha nem éppen a városi otthonában Hank-el.
A konyha is olyan mint Hope, szigorúan rendezett és modern, sehol semmi felesleges cucc vagy szétpakolt holmi, de nem is igazán akad időm, hiszen azok az érzéki ajkai megint csak rám tapadnak, és boldogan ölelem magamhoz, és csókolok vissza, lassan de érezhető szenvedéllyel, hiszen ha tudná mennyire vágytam erre, mennyire akartam hogy ez igazi legyen. Ahogy lassan elhúzódik, ujjaimmal gyengéden simogatom arcának puha vonásait, és a fülé mögé simítok egy kis hajtincset. Nem győzök betelni vele.
- Igen, ezt már mondtad, de minden lépéssel közelebb kerülök majd meglátod - vigyorgok komiszan, hiszen ha valamit a fejembe veszek, akkor azt onnan nehezen robbantom ki. Nem is akarom, ahogy behúzódok a konyhába szinte alig akarom elengedni, mert meg kell bosszulnom hogy fülön harap, így hát amikor kávét főz mögé lépve karolom át és harapok vissza gyengéden.
- Tejjel, cukorral és Hópihével - kuncogom. Sok sok hópihével.




Monster | With love and ant!

Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
38



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Vas. 31 Dec. 2017, 15:47



I really missed you...

Scott & Hope
Ha most bárki is megkérdezné tőlem, mit szeretek ebben a fazonban, kiröhögném. No nem azért, mert nem lenne így, hanem mert nem tudnék rá válaszolni. Egyszerűen… mindent? Csupáncsak pajkosan csillogó szemem fémjelzi, hogy valószínűleg ugyanarra gondoltunk. Már ami a köztünk lévő levegőt illeti. Kezdeti idegességem és felgyülemlett haragom szépen lassan lecsillapodott, ahogy a hétvégi házamhoz értünk, most már nem érzek mást, csak határtalan örömöt és vágyódást a karjai közé. A tény, hogy elfogató parancs van ellene eltörpül amellett, hogy mennyire vele akarok lenni. Ha át tudnám bárkinek is adni a céget, bizony mennék vele… de Hank egy makacs öszvér és nem vállalja. Egy újabb Darrent meg nem akarok előidézni, szóval küzdök én, egyedül.
- Azért jobb lenne, ha nem kéne bujkálnod… - Jegyzem meg halkan, némileg epésen.  Sokkalta jobban tudnám értékelni, ha lenne mellettem valaki, aki támogat, mert oké, hogy erős nő vagyok, de attól még szükségem van egy erős férfire, aki mögém áll, és megfog akkor is, ha összeesni készülök.
- Az már frappé. - Kacagok fel a szavain, de nem átalkodok hozzásimulni, miközben a cukrot mérem a bögrébe nekem is és magamnak is.
- Nézz be a hűtőbe és találd ki mit ennél. Rendelni nem kéne, az túl feltűnő, de ha minden nem is, azért elég sok minden van még itt. - Duruzsolom a fülébe, miközben puha puszikat hintek minden elérhető bőrfelületére. Most egy kicsit gyengének érzem magam, egy pici időre megengedtem magamnak, hogy gyenge legyek. Őáltala, a karjaiban. De ha valóban odalép a hűtőhöz, addig én a szekrényeket nyitogatom ki.
- Fűszerek vannak, tésztafélék, rizs, juharszirup, de még pudingpor is. Van valami, amit most ennél? - Pillantok felé a vállam fölött, miközben pipiskedve kotorászok a felső szekrény mélyében.
- Egyébként... nincs valaki, akinél elérhetném, hogy békén hagyjanak? Ki az illetékes?   -


Hajnali járat |  Remélem tetszik *-*




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Kedd 06 Feb. 2018, 20:51



You're my hope


Hópihe & Hangyás


A világ vége is vonzóbb ha ilyen szexi társsal mehetek el oda, mint Hópihe, és legalább már elismeri hogy vannak irántam érzései, és nem vagyok neki teljesen közömbös. Végül is, beismerte, igaz egy jobb egyenes után, de jobb későn mint soha, én akkor is azt mondom, és nem tudom hogy mit kéne tennem azért, hogy ezek ak irándulások gyakoribban legyenek. Bár nem kellene....
- Igen, ezt én is szeretném ha nem kellene, miattad is de Ceasey miatt is, mert megőrülök hogy nem láthatom a lányomat - sóhajtok fel, hiszen nekem ő az egyik mindenem. A másik meg itt van. Mennyivel egyszerűbb lenne ha Hope lenne az anyja, de végül is még... Ceasey mindig is szeretett volna egy kistestvért. Majd bemutatom neki Hope-t hogyha egyszer nem leszek végre körözött szökevény. Átkarolva őt sétálok fel a házhoz, és nézek körül. Milyen kevés kell a boldogsághoz, mennyire egyszerű dolgokat tudok értékelni.
- Nem, az még tejeskávé... - vigyorodom el, hiszen ebből nem engedek és kicsit megcsipkedem az oldalát, ahogy közelebb lépek és mellette elsurranva nézek a hűtőbe hogy mi van benne.
- Hm, egész sok minden van. Tudunk belőle zöldésges csirkét csinálni mondjuk, vagy csirkét és külön grillezett zöldséget - tanakodok hangosan, mert nem vagyok elveszett a konyhában, agglegény vagyok, nem éhenhalt. Az lenne még csak a szép, ha nem tudnék főzni, bár mesterszakács azért nem vagyok. Mindent nem lehet. Felegyenesedek és mögé lépve ölelem magamhoz, ahogy el sem engedem.
- Hm, mind remekül hangzik, de én inkább téged falnálak fel egészben - morranok a nyakába ahogy odacsókolok, és kezeim merészen feljebb kalandoznak a hasáánál.
- Az ENSZ egésze akar minket bezárva látni, de remélem kialusszák, mert én nem tudok így élni - sóhajtok fel a vállára támasztva az államat. Belebetegszem a tudatba hogy valami jót tettem, effektív a világnak, és ezért üldöznek. Ez nem fér össze, nagyon nem.

   


♪ Wake up  ××
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
38



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Vas. 25 Feb. 2018, 14:51



I really missed you...

Scott & Hope
Valahol mélyen az agyam leghátsó kis eldugott bugyra mintha kiáltozna valamit, hogy hagyjam abba,a mit csinálok és viselkedjek felnőtt, életrevaló nő módjára... de most nem akarok. Oly sokáig tagadtam a tényt mások és önmagam előtt is, hogy mennyit jelent nekem ez a kajlamosolyú férfi. Egészen a mai napig így voltam vele, azonban az-az érzés, ami akkor kerített a hatalmába, mikor megláttam őt... Hogy él, hogy jól van... egyszerre megvilágította a sötétben tapogatózó lelkemet. Hiányzott nekem... borzasztóan, fájdalmasan nagyon hiányzott. S bár azt kissé nehezen viselem, hogy a kislánya előrébb van, mint én, mégsem hibáztatom érte, elvégre félig az ő vére... Ahh... bárcsak tőlem lenne...
- Nem csak te vagy így vele... - Halkan motyogok az orrom alá, miközben teszek veszek, elvégre ugyanazt érzem, csak épp nem egy kislányt hiányolok... Bár a gondolat, hogy lehetne a miénk is... az elevenembe mar. Amikor csak tehetem, hozzásimulok, keresem a pillantását, a tekintetét. Azt akarom, hogy ma csak engem lásson... hogy eszébe se jusson egykori neje... talán butaság, sőt bizonyosan az, de akkor sem tudok tenni e kényszer ellen. És... nem is akarok.
- Ez sem tarthat örökké... Rá kell jönniük, hogy nem vagytok rosszak. Rá fognak jönni. Megígérem... - Suttogom a végét miközben már veszem sorra, kinél is kellene megfordulnom ez ügyben. Vele akarok lenni... mindegy milyen áron. Sóhajtok, majd fenekemmel kicsit kipucsítva lököm meg a testét.
- Így viszont éhen maradsz... engem később is van lehetőséged... "megenni". - Kuncogok fel, mint egy szerelmes kis csitri. Egek... mi lett velem. Az az erős, független nő mindjárt elolvad egy hangyás srác karjaiban. Őrület... Kezeimet hátravezetem és a combjai két oldalát simítom végig erőteljesebben.
- Na, hozd ide a hozzávalókat, aztán ki tudja...lehet hogy ebéd után van valahol egy kis desszert... - Fordulok hátra a vállam fölött és rákacsintok, aztán addig-addig fészkelődöm, míg szembe nem kerülök vele és csókot lehelek a kulcscsontjára. Még egy érzelmektől gyönge simítás az arcélén, és a kávémat meghúzva veszek elő vágódeszkát, hámozót, késeket.



Hajnali járat |  Remélem tetszik *-*


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Szomb. 14 Ápr. 2018, 16:05



You're my hope


Hópihe & Hangyás


Minden józanságom szabira ment a hangyák széthordták, ami azt üvöltözte hogy ne akarjak semmit a főnököm lányától. Hank rángatott bele ebbe az egészbe, hogy szervezett egy betörést, amivel tesztelt, és felpróbáltam a hangya ruhát, ami véletlenül pont jó volt a méreteimre. Micsoda véletlen...
Most meg, alaposan nyakig a slamasztikában piknikezünk Hope-al, amit... rohadjon, meg nem érdekel. Ezt a napot nem akarom elvesztegetni az aggodalmakodással, inkább csak élvezni hogy egy ilyen csodálatos nő velem akar lenni.
~ Ó bárcsak téged ismertelek volna meg hamarabb nem Maggie-t~
- Ha ő is itt lehetne velünk, megkérdőjelezném hogy nem haltam-e meg és kerültem a mennybe - vigyorodok el, ahogy átkarolom és besétálunk. Felfedezem a kis faházat, ami olyan elegáns de mégis egyszerű mint ő maga, és nagyon illeszkedik hozzá. El is tudom képzelni hogy nincs kedve az emberekhez, az egyik ablakba telepszik, egy forró teával és egy könyvvel... Ahh bárcsak itt lehetnék ilyenkor is.
- Remélem igazad lesz, mert ez felőröl... Az is hogy nem jöhetek mehetek kedvemre, és nem láthatlak mindig amikor szeretnélek... - bukik ki belőlem, mielőtt vissza tudnám nyelni, de már úgyis mindegy, elég nyilvánvaló hogy ez a harcias nőszemély elcsavarta a fejem. Hajja, nem is kicsit.
- Akkor éhen maradok, nem érdekel az sem - mosolyodom el ahogy pucsít és végigsimít rajtam. Nana, ezt itt nem a hangyák hordják össze ami megmoccan, de uralkodom magamon. Uralkodom, mondom uralkodom magamon! Kiélvezem az időt amit együtt tölthetünk, ki tudja mikor lesz rá megint lehetőségünk.
- Emberkínzó - nyüsszenek fel ahogy nem enged, de valahol igaza van akkor sosem kerülünk elő az ágyből, így van esélyünk enni, mielőtt... nos lemozogjuk. Odahúzom egy gyors csókra, és beállok mellé segíteni a zöldségekkel.
- Ezt azért meg tudnám szokni. Közös főzés... - szólalok meg ahogy a megmosott zöldet kipakolom hogy főzés kompatibilissé tegyem.

   


♪ Wake up  ××
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Kor :
38



Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope Kedd 19 Jún. 2018, 20:40



I really missed you...

Scott & Hope
Olyan idilli ez a helyzet, már-már túlságosan is. Egy röpke pillanat erejére úgy tűnik az egész szürreális helyzet, mintha már régóta tartó házasokként épp ide menekültünk volna a gyerkőcök elől. És ez a gondolat menet jobban megrémít, mint az elfogatóparancs Scott ellen.
- Hidd el... lesz ez még jobb is. Csak idő kell nekik, meg némi ösztönzés, hogy átértékeljék a rólatok alkotott képüket.  Bár... lehet a lányod nem annyira örülne egy idegen nőnek... - Bár tudom, hogy elváltak, arról azonban sosem esett szó, hogy a lánya mindezt hogy viseli, összeakarja-e őket hozni vagy sem. Azért.. nem mindegy. Kis játékomra szinte fájdalmas nyögésbe oltott választ kapok.
- Ugyan, csak Hangyáskínzó.   - Kuncogok egy kicsit rajta, elvégre... Scottal cicázni egészen más, mint valaha bárkivel is eddigi életem során. Puhán, szinte érzelmesen viszonozom csókját, majd szelíd mosollyal fordul vissza a konyhapult felé, hogy összedobjuk a vacsorát.
- Hidd el... én is. Már.. kezdtem azt hinni, hogy ami akkor és ott történt.. csupán véletlen volt...   - Bambulok magam elé, elvégre a külön töltött időszakban minden megfordult a fejemben. Szó szerint minden. DE, ez nem az a Hope akit ismer a világ, szóval megrázom a fejem, és elégedetten szusszantok.
- De szép egyforma szeletekre vágd ám őket! Különben életed végéig zöldségszeletelésre foglak fogni! - Vigyorgok rá pofátlanul és elkészítem a többi hozzávalót, beizzítom a tűzhelyet és már indul is a főzőcske.
- A ruháddal minden rendben? Ha szükséged van javításokra, meg tudom csinálni sunyiban. -



Hajnali járat |  Remélem tetszik *-*


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: Gotcha! ~ Scott & Hope

Vissza az elejére Go down

Gotcha! ~ Scott & Hope

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» New Orleans-i park

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Félbemaradt játékok-