HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaid





Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?

Az ősz díjazottjai
az évszak nyertesei

Az õsz férfi karaktere

Bucky
Az õsz nõi karakterei

Sigyn & Daisy & Carol
Az õsz párosa

Eleanne & Wrenor
Az õsz canon karakterei

Lord & Thor & Bucky
Az õsz kedvenc karakterei

Lord & Rocket & Bucky
Az õsz saját karaktere

Reimos
Az õsz elõtörténete

Erik Killmonger
Az õsz játéka

A 5. kaland (I. - II. kör)

Share | 
A topik címe: Crystalia & Gregory

avatar

∆ Hozzászólások száma :
68
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



A poszt írója Crystalia Amaquelin
Elküldésének ideje Csüt. 08 Jún. 2017, 23:42
Ugrás egy másik oldalra

Crystalia & Gregory

Shall I introduce myself...?
Lehúzta fejéről a vékony, ám annál melegebb plédet és felült az ágyon, majd kihúzta szőkés tincsit arcából és laposakat pislogott az óra felé. Csöppet sem érezte magát energikusnak- izmai mereven tiltakoztak a legapróbb megmozdulás ellen is és a lány fáradtan dörzsölte meg arcát. Az éjjel rémálmokat hozott magával, amit nehezére esett felednie. Újra és újra átélte az egykori emlékeket, a megmásíthatatlanság kétségbeesett érzésével karöltve- nem kellett lehunynia szemeit ahhoz, hogy lássa szülei halálát. Mára már… megtanult ezzel együtt élni. Ahogyan a kezeire tapadó vérrel is, az átélt háborúkkal és a kree, skullok ellen folytatott hiábavaló harccal is. Néha voltak napjai, amikor üresnek érezte magát legbelül. A mai is ilyennek tűnt számára.
Nehézkesen mozdult az ágyon és vánszorgó léptekkel jutott el a zuhanyzóig, majd valamivel később a szekrényéig, hogy magára vegyen néhány ruhadarabot és elindult megkeresni a évjegyen álló címet.
Charles Xavier.
Oly sokat hallott már a mutánsok jogaiért küzdő férfiról, aki csodálatos álmokat kergetett ebben a zord, gyűlölettel teli világban. Szerette volna megismerni, elé tárni, hogy van a világnak egy olyan, eltitkolt szeglete is, amire számíthat szövetségesként. Úgy érezte, hogy ha sikerülne megegyezésre jutniuk, vagy legalább tudatnia a professzorral, hogy számíthat az embertelenek attilani lakosságára küzdelmei és eszmei harcai során, talán előrébb juthatnának. Nem érezte helyén valónak azt, ahogyan a különlegesekkel bántak. Megfigyelték őket, az egyezmény aláírására kötelezték őket, mert rettegték képességeiket…
Ingerülten zárta be maga mögött a lakás ajtaját.
Hangulata nem volt hát kiemelkedő és bár bízott a pozitív eredményben, kétkedően állt hozzá az eljövendő órákhoz

Léptei ruganyosak, elnyújtottak voltak miután túllépett a kezdeti meghökkenésen látva az impozáns épületet és az azt körülvevő festői szépségű birtokot és elindult a bejárat felé. A borongós hangulat elillanni látszott, figyelve a felszabadult, körülötte rohangáló diákokat és szeretettel pillantott a mellette elrohanó, fiatal fiúra. Torkát köszörülve torpant meg a folyosó közepén- ami talán nem is volt probléma, hiszen a leghalványabb sejtése sem volt arról, jó irányba tart-e. Már megállította volna a vele szemben sétáló lányt, hogy útbaigazítást kérjen, amikor eljutott hozzá az erőteljesebb hang. Szemöldökeit összevonva pillantott körbe, majd hátrafordulva beazonosította a hang gazdáját is. A férfi sötét, átható tekintettel figyelte őt.
- Azt hiszem, tévedésben van, uram. Nem vagyok hallgató, ebből kifolyólag nem hiszem, hogy bármiféle órára is sietnem kellene.- Emelte meg hangját, hogy az ismeretlen jól hallhassa az általános zsibongáson keresztül is, ajkain ott ült az elmaradhatatlan, udvarias mosoly.- Mindazonáltal, meg tudná mondani, hogy… Merre találom Xavier professzort?- A biztonság kedvéért rápillantott a baljában tartott, kissé gyűrött névjegyre, majd a férfi felé lépve annak arcára.


Remélem megfelel!  |

Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
133
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



A poszt írója Gregory S. Severald
Elküldésének ideje Pént. 09 Jún. 2017, 00:29
Ugrás egy másik oldalra

Konferencia a fenéket. Amire Logan is megy. Pont a nyári szünet előtt egy nappal. Láttam, hogy a Professzor nyári gumikat rakatott fel. Biztos már a tengerparton drifttel a homokban. Nekem meg a nyakamba szakadtak az aprólékok. A picik megneszelték, hogy én vagyok ma a bébicsősz és teljes káosz van. Tény és való, hogy nem segít a helyzeten, hogy 2 órát aludtam. Reggel hat és nyolc között.
-Gyere le a falról, Timi te pedig nem röpködsz az épületben! Eliza, köpd ki Charles mellszobrát... Az író asztalt is kérem... Tomi nem illik felboncolt békát lopni a biosz teremből és felélesztetni Daniellel... Különben sem mehettek oda. Na jól van, mindenki az udvarra... Nem feltúrni a gyepet és ha lehet 3nál több fát ne tépjetek ki a helyéről.
Abban a pillanatban a kétszárnyas hatalmas fa ajtó kivágódott, a folyosó végébe. Sajnos alapvetően befelé nyílik és kulcsra volt zárva. Rezignáltan sóhajtottam és fejemet csóváltam. Eltűnődtem, hogy én is ilyen közveszélyes voltam e amikor idekerültem. Rá kellett jönnöm, hogy igen. Igazából én a fél iskolát is lebontottam egyszer.... de én legalább vissza is tudom építeni.
Megdörgöltem a szemeimet és a gyerkőcök után indultam. Közeledve a kijárathoz egy fiatal alak körvonalazódott ki előttem. Ránéztem az órámra. Ez már nálam is késésnek minősül.
-Nem kéne órán lenned?
Válasza mellbe vágó volt és megállásra késztet. Fel kellett dolgoznom a hallottakat. Annak ellenére, hogy milyen elegáns volt, egy kis sértettséget éreztem benne. Pedig arra nekem lenne okom. Uram? Én? Ha nem lenne ilyen csinos kikérném magamnak. Léptem felé egyet, majd megvártam míg az egyik kis kölök elszalad előttem villámokat szórva magából. Az egyik kisülés telibe találta az egyik dísz vázát. Végig nyaltam felső fogsorom amíg elfojtottam az indulataimat. Közelebb lépdeltem a lányhoz, hogy nekem ne kelljen kiabálnom a ricsajban.
-Ahhoz még fiatal vagyok. Majd ha tolószékem lesz és kopasz fejem...
Ahogy közelebb értem végig futtattam rajta tekintetem. A papírt és a rajta lévő tintát könnyen felismertem. A lány azonban érdekes volt. Nem találtam benne X gént. Gyanakvásomat össze szaladó szemöldököm jelezte. Vonásaim végül ellágyultak és érdeklődve pillantottam le a lány arcába.
-Jelenleg házon kívül van. Miről lenne szó?
Kérdem majd egy egészen parányit megdöntöm a fejem. Balra pillantok, fejem nem mozdul. Szinte érzem ahogy a levegő molekulák mocorognak a lépcső felé haladva.
-Clara, előttem ne próbálj settenkedni. Inkább siess mielőtt jobban elkésel és lemaradsz a fagyiról...
A lány láthatóvá válik és szaladni kezd fel a lépcsőn, kezében egy adag tancuccal. Magabiztosan mosolyogva tekintek le a szőke hölgyeményre várva a válaszát.
-Hátha tudok segíteni.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
68
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



A poszt írója Crystalia Amaquelin
Elküldésének ideje Szomb. 10 Jún. 2017, 01:54
Ugrás egy másik oldalra

Crystalia & Gregory

   
Csöppnyi ellágyulással figyelte a férfi körül rohangáló tanulókat, hosszan figyelve némelyiküket, csöndes csodálattal adózva a birtokukban lévő erőnek. Szebb jövőt érdemelnek, ahol nem kell félelemben élniük, szabadon kiléphetnek az utcára. Nem tartotta korrektnek az Egyezményt. Csöppet sem. Tudta, mennyire vékony jégen táncol és csupán egy pillanat szükséges ahhoz, egy óvatlan gondolat, illékony érzelem ahhoz, hogy ő maga is elvakulttá váljon. Ajkai kis híján guunyorosan rándultak meg- igen, az eltelt hosszú évek alatt meg kellett tanulnia, hogy nem gondolkozhat szabadon. A címe és pozíciója megkövetelte a lojális, diplomatikus gondolkozást.
Mégis…
Halkan sóhajtott föl és megnedvesítette kiszáradt ajkait.
- Oh. - Ez is benne volt a pakliban. Nem kért időpontot, nem szólt senkinek sem, hirtelen felindulásból cselekedett. Haragudott önmagára, amiért illogikátlan lépést tett, nem vallot rá. Legalábbis régen nem ilyen volt… Mióta egyre több időt töltött szabadon, a korlátai nélkül hajlamossá vált az óvatlanságra.
- Szerettem volna beszélni a professzorral.- Belepillantott a sötét szemekbe, majd végignézte, ahogyan a fiatal lány felszalad a lépcsőn. Arrébb lépett a szétrobbant váza törmelékei elől, valamivel közelebb a férfihoz, hogy jobban hallja szavait a hangzavarban, ami lassan elülni látszott.- Talán… tudna segíteni - Táskája mélyére gyűrte a névjegyet. - Crystalia Amaquelin vagyok, az Inhuman királyi család egyik tagja. Úgy tudom, meggyűlt már a bajuk a kreevel… A népem jelenleg szintén hadban áll velük és úgy vélem, talán hasznomat vennék.- Egyenesen bele a közepébe. Utólag végiggondolva, szebben is felvezethette volna a dolgot. Vagy egyszerűen sarkon fordulhatott volna, miután megkérdezi, mikor lesz elérhető Charles Xavier.
- Alkalmas pillanatban zavarom, vagy… jöjjek vissza esetlegesen később?- Bár nem ingott meg tartása, le lehetett olvasni mozdulatairól a sejtjeiben cirkáló feszültség. Kétségbeeseett volt nyomott hangulatának repedezett felszíne alatt. Látta a rengeteg, hiábavaló halált. Csöndben meghúzódott az árnyékok között, miután útjai elváltak a Fantastic Fourtól, most pedig a bűntudat mardosta belülről.



   
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
133
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



A poszt írója Gregory S. Severald
Elküldésének ideje Szomb. 10 Jún. 2017, 17:16
Ugrás egy másik oldalra

Türelmesen, érdeklődő tekintettel hallgatom a leányzót. Jobb szemöldököm kicsit felszalad amint tudtomra adja rangját. Akaratlanul is megrándul a szám széle. Parányit megkunkorodik a széle. Sosem volt dolgom igazi hercegnővel. Olyannal volt, aki azt képzelte magáról, hogy az. De ez a lán,y, pontosabban a modoros beszéde, sokkal hihetőbb.
Lehunyom a szemem, rosszallóan megcsóválom a fejemet az a kis kanyar a szám szélén mindkét irányba elterpeszkedik. Mihelyst rendeztem gondolataimat felnyílnak szemeim.
-Első körben megtiszteltetés körünkben fogadni. Gregory Selton Severald vagyok. Ha lehet tegeződnék.
Jobbomat keresztbe teszem magam előtt, a bal kezem a hátam mögé kerül csípőből enyhén előre dőlök, és fejet hajtok előtte. Felegyenesedek és így, hogy a formaságokat letudtam, intek a kijárati ajtó felé és folytatom.
-Az idő alkalmas, a helyszín kevésbé... Ha nem probléma, folytassuk kint.
Bármennyire is a nőt szokás előre engedni, most olyan terepre megyünk, mint egy kocsma így elsőként lépek ki az épületből és felmérem a terepet. Jobb ha én kapom az első pofont, lövedéket, stb. Ruganyosan leszaladok a három lépcsőfokon. Az úton tőlünk pár méterre egy asztal és két szék emelkedik ki a talajból, alakot majd színt öltenek. Odaérve kezemmel intek az egyikre, hogy üljön le nyugodtan, miután megtette én is helyet foglalok.
-Szóval a Kree... A helyzet az, hogy ez első sorban egy iskola. Másodsorban kollégium. Nem vagyunk katonák. Legalábbis ilyen nyíltan nem. Megvédjük magunkat és akiket módunkban áll.
Ecsetelem felé kimérten, akár egy nyers, száraz diplomata. Kicsit engedek a vállaimon, hátra dőlök, lezserebben és kényelmesebben helyezkedem el. Felszabadultan, elengedve azt a kínos feszélyezett hangulatot magamból.
-Másfelől, ha megengedd, ez a kifejezés hogy "Hasznodat vennénk", ez annyira lekicsinylő. Mi nem akarunk senkit kihasználni, felhasználni, úgy tűnik számomra, hogy többnyire ember vagy. Leszámítva egy-két apróbb eltérést. Amibe furcsa mód nem tartózik bele az X gén. Illetve az enyhe dehidratáltság, alacsony szerotonin és endorfin szint az normális e vagy csak rossz napod van?
Merülök bele a részletekbe ahogy vizsgálom tekintetemmel. Majd észbe kapok, megrázom a fejem
-Ne haragudj elragadtattam magam. Szóval... Ha jól értem, segíteni szeretnél?
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
68
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



A poszt írója Crystalia Amaquelin
Elküldésének ideje Szer. 26 Júl. 2017, 15:51
Ugrás egy másik oldalra

Gregory & Crystalia

This's what I am


Kifújtam az eddig visszatartott levegőt és kutatón fürkésztem a féri meg-megboruló vonásait. Vajon mire gondolhat? Bemutatkozásom után mintha elkalandozott volna pár pillanatra. Talán hallott már a Hold felszíne alatt megbúvó ősi városról? Nehéz döntés volt lerántani teljesen a félig-meddig már lecsúszott leplet a sarokban rejtegetett titkokról, de nem láttam értelmét tovább rejtőzni. Fel kellett vállalnunk, hogy kik és mik vagyunk valójában, hogy mit tettünk már azért, hogy nem csupán magunkat, hanem az emberi fajt is védelmezzük a galaxisok félreeső zugaiban megbúvó ellentől. Ebben már az sem zavart, hogy nézeteim szöges ellentétben álltak uralkodóméval és királynőmével, akik a rejtőzködés mellett voksoltak. Orromat finoman ráncoltam felháborodásomban és karjaimat keresztbe fontam mellkasom előtt- visszatereltem figyelmemet a velem szemben ülőre.
- Köszönöm, igazán kedves. - Mosolyodtam el. - Örvendek, Gregory. - Nyújtottam jobbomat felé, hogy apró markomat övé köré fonva megrázhassam a kezét. A mozdulat azonban félbe maradt, rögtönözve kissé váratlan jelenetet produkálva hajolt meg előttem. Pupilláim meglepődve kerekednek el, hátrébb lépve végigsimítok kusza tincseim. - Erre igazán nincs szükség. - Szólaltam meg halkan, keresve a magabiztosságomat. Az álca, amit nap, mint nap felöltök nehézkesen volt magamra ölthető idelent, ahol annyi impulzus élt. Az eddigi világom, hétköznapjaim színhelye sokkal szürkébb, fémesebb és egyhangúbb volt. Néha valóban bonyolultnak tűnt egyetlen dologra koncentrálni és makacsul ragaszkodni. Néma bólintásommal jelzem a férfinak, hogy felőlem nincs akadálya a helyszínváltoztatásnak- rugalmas léptekkel, mégis lassan követem lábnyomait, valamelyest bizonytalanul, hiszen nekem ismeretlen ez a vidék. Látva pedig, hogy a talajból milyen könnyedén emelkedik ki a massza, ami materializálódva két szék és egy asztal alakját felöltve, ajkaim hajszálvékonyan szétnyílnak. Jobbom ujjaival gyengéden végigsimítom a nekem kijelölt szék támláját, mintha attól félnék, hogy érintésem nyomán szertefoszlik, mint szellő nyomán a dohányfüst. Végül fellendülök rá és hátamat a támlának vetem, jól esik feszült, görcsös izmaimnak a merev, hűvös támasz. Sután pillantok körbe, kissé feszélyezve érzem magamat az előbbiek után.
- Igen… - Bólintottam. Ha kérdezni akart, nem maradok rest válaszolni, legyen az bármi, ami oldalát fúrja. Ámbár lehetséges, hogy megbánta volna kíváncsiságát mondataimat hallva, melyek egy olyan sötét és véres történetté állnak össze, melyet néhanapján még nekem is nehéz cipelnem. Sosem lehettem igazán önmagam és nem is volt tudomásom róla, hogy létezem önálló egységként is, nem csupán Attilan hercegnőjeként, amíg nem ismerkedtem meg Johnny Stormmal és kezdtem el élni a saját életemet… vontatva, megszakításokkal, töredékként. Szavaira beharapom alsó ajkamat és mély levegőt veszek, míg a válasz megfelelő mivoltán tűnődöm.
- Igen, ez való igaz. Ne érts félre, nem élnek bennem tévképzetek. Csupán látom, mi kezd kibontakozni a világokban… Nem akarok belefurakodni a hétköznapjaitokba, csupán szeretném, hogy ha tudnátok, itt leszek, amikor szükség lesz rá. Ahogyan a népem is. -Homlokomat ráncok barázdálják, miképpen próbálkozom kivágni magamat. - Pa… Pardon? -Majdnem rátaláltam arra az ösvényre, amin elindulva megfelelően körvonalazódni látszott a bennem kavargó káosz, amikor személyes állapotomat részletezni kezdte. El is sápadtam egy kicsit. Mégis... ki ez az ember?
- Nem vagyok mutáns.- Fejemet kissé oldalra döntöttem, zöld lélektükreim az ő barna szembogarain függtek.  - Nem tudom, ismeri-e a részleteket, de gyorsan elmondom, ha nem bánod. Embertelen vagyok. Mi mások vagyunk. A metabolizmusunk… különbözik az emberekétől. A terrigenezis révén kapjuk meg a képességeinket, az ezekre való hajlamot a DNSünkbe kódolva hordozzuk születésünk percétől kezdve. De nálunk nem aktiválódik magától. - Elmosolyodtam. A beszédtől kissé kiszáradt a szám, s bár nem sokat segített, megköszörültem a torkomat és fojtattam. - Az embertelenek sokkal tovább élnek egy átlagos embernél, a fizikai erejük és teherbírásuk is messze felülmúlja az övékét, még a legkiemelkedőbb példányokét is. A reakcióidőnk is rövidebb és… emellé jön az az egyedi képesség, amivel rendelkezünk. -Ezen a ponton álltam meg a részletezésben, nem ismerem a férfit. Nem is bízom meg benne, bár ennyit el kellett mondanom neki- azt azonban már megtarthatom magamnak, hogy az én képességem tulajdonképpen maga a természet irányítása.
- Egyébként igen, elég vacak napom van. -Fanyar mosollyal pillantott a kissé borostás arcra és csöndesen várta, mit fog reagálni a hallottakra Gregory.


Crystalia tribute | words: 644 |


Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
133
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



A poszt írója Gregory S. Severald
Elküldésének ideje Csüt. 27 Júl. 2017, 23:31
Ugrás egy másik oldalra

-Lekötelez felséged. Sajnos a világ nem egészen abba az irányba halad amerre kéne. Minden segítséget szívesen fogadunk. Ezt bátran állítom. Ahogy azt is, hogy az önzetlenség nem marad viszonzatlanul.
Válaszolok tárgyilagosan. Hálát és csipetnyi alázatot rejtve szavaimba.
Aprókat bólintok, jelezvén hogy figyelek mondandójára. Magamban somolygok, hogy sikerült picit kizökkenteni a hivatalos formából. Tekintetünk össze akad. A zöldbe révedek. Magával ragad. Ez a szín a kriptonitom.
-Érdeklődve figyelek.
Tekintetem túlnyúlik a zöld felszínen, egészen mélyen bele nézek a másikba. A sejtjei, a génjei, kromoszómák, DNS láncolatok. A csodaszép megjelenést egy még szebb struktúra alkotja. Lassan billen előre a fejem majd hátra. Emlegeti a különbséget én kutatom és amint megvan lassan bólintok, ahogy az imént is. Tekintetem a mellkasánál jár, a tüdejét szemlélem. Szokatlanul tiszta. Homlokom ráncolom.  Gyulladás apró tüneteit vélem felfedezni. Illetve arra tudok gyanakodni. Feltételezésem szerint a városi levegővel nincs kibékülve. Vagy ez is a másságának tudható be. Nehéz megállapítani. A révület lassan oszlani kezd. Lehunyom szemeim és megdörgölöm őket.
-Az egyedi képességeiteket miként kell értelmezni a ti esetetekben? Levitáció, hangrobbanás, pirokinézis, aerokinézis, esetleg egy vadító zöld szempár, gyönyörű szőke hajkoronával megspékelve?
Fejem oldalra billen és megugratom szemöldökömet egy kekec mosoly felett. Aztán elkacagom az egészet. Ezalatt sunyiban mutató, hüvelyk és középső ujjam az asztalba mélyed, s kihúzok belőle egy üveg whiskyt, majd egy bort, illetve egy vöröset, fehéret, rose-t és végezetül egy tokajit.
-Rossz napra most ez a ház kínálata.
Az órámra nézek, elég látványosan emelem az arcom elé, lerázom a csuklómra az ingujj alól. Hosszan kémlelem a számlapot és számolok. Fejem ingatom ahogy elcsalok pár percet az én javamra.
-Illetve, ha negyed órán belül nem ölik meg egymást vagy minket a srácok, akkor van más is.
Nézek rá ismét kíváncsian, hogy vajon mit fog válaszolni.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
68
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



A poszt írója Crystalia Amaquelin
Elküldésének ideje Pént. 28 Júl. 2017, 00:57
Ugrás egy másik oldalra

Gregory & Crystalia

This's what I am


Mielőtt meghallottam volna válaszát, lepörgettem magamban a lehető legvalószínűbb reakciókat. Nem kerülte el figyelmemet az az árnyalt, sötét íriszei mögött megbúvó leheletnyi kíváncsiság, ami felparázslott jellemzésem előrehaladtával. De ezen nem volt csodálkozni valóm- az elterjedt szóbeszéd sosem elég, egy érintett szájából hallott információ felér egy aranyröggel. Nem akartam túl sokat mondani, egyszerűen csak éppen annyit, hogy elég legyen elnyernem a bizalmat valamennyire. Ártó szándéknak híján voltam, én magam sosem pártoltam az értelmetlen pusztítást-, ellenben ha jogtalan bántalmazás szem- vagy fültanújává váltam nem volt előttem megállása az elkövetőnek. Ahogyan háborúban sem futamodtam meg még soha annak ellenére sem, ha csontjaimat bizsergette a félelem. Maximus nem egyszer vádolt meg a szentimentalizmussal és én vita nélkül hajtottam fejet a vádak előtt. Nem látom, mi rossz van abban, ha az ideáimért harcolok. Titkon, cselszövéseket kreálva ő maga is ezt teszi-, s azt hiszi, nem látjuk, mit tesz. Szólnom hiábavaló lenne újra, hiszen ezerszer próbáltam hatni tőlünk elfordult lelkére- s Blackagarnak kell elszánnia magát végül. Halkan sóhajtottam föl és bólintottam a velem szemben ülő mutáns szavaira.
- Viszonzás? - Fejemet ismét megdöntöm kissé, amíg megrágom magamban a szót. Túlságosan nyersen hat nekem, mégis fedi azt, amit egy szövetség létrehozása takar. - Nem áll szándékomban belerángatni a mutánsokat azokba a háborúkba, amiket vívunk. Jobb, ha vannak dolgok, amik rejtve maradnak a szemek elől. - Leheletnyi mosoly ül ki ajkaimra, az a kissé sötét féle. - Nem akarom kockáztatni egyetlen lélek életét sem, tartozzon az bármilyen fajba. Segíteni akarok megvédeni őket. - Azt hiszem, ezzel sikerült zöld ágra vergődve kifejeznem, amit egészen végig mondani akartam. Szemöldökeimet összébb húzva pillantottam fel a másik arcára, értetlenséget keresve. Kissé meg voltam rémülve- torkomban az makacs módon jelenlévő gombóc sem akart szűnni. Pedig küzdöttem ellene. Diplomáciai képességeimen jelentősen volt még mit csiszolni, mégis én voltam Medusalith jobb keze. Mintha a mélyvízbe dobálással azt akarná elérni szeretett nővérem, hogy megkeményedjek.
Az átható tekintetnek, amivel monológom alatt vizslatott a férfi nem volt különösebb hatása rám, inkább piszkálta fel kíváncsiságomat, mint női mivoltomat. Szerettem volna megfejteni, miféle képességgel rendelkezik- szerteágazónak tűnt, páratlannak. Anyagmanipulációnak tűnt elsőre, legalábbis erre asszociáltam, míg lelki szemeim előtt újra lejátszódtak az eddigiek. Különös, annyi bizonyos…
- Az attól függ. A társam egy kis híján két méter magas eb, akinek telepatikus képességei vannak és bárhová képes elteleportálni az univerzumban többedmagával egyetlen pillanat alatt. Van aki képes látni azt, ami megtörténhet… és van, akinek egyetlen halk sóhaja elég lenne ahhoz, hogy egy egész kontinenst megmozdítson. - Megvontam vállaimat és a kacaj nyomán én magam is elmosolyodtam. Könnyedén siklottam át bókja felett, ami egyébiránt jól esett a lelkemnek. Kinek ne esne jól, ha dicsérik?- Az emberteleneket a kree alkotta meg, saját DNSét ötvözve az emberekével... katonáknak szántak minket, olyanoknak, akik kérdezés nélkül végrahtanak minden parancsot. Hosszú utat jártunk meg, mire elszakadtunk a vak engedelmességtől és kivívtuk jogunkat az önálló létezésre. A képességeinket nem mi választjuk és van rá módunk, hogy megtudjuk, egy újszülöttnek mi lenne a képessége, ha átesne a terrigenezisen. Aminek során a terrigen kristállyal való érintkezés révén a testünket egy burok vonja be… aminek a belsejében a kristály részecskéit belélegezve aktiválódnak az embertelen génjeink. Ebben az állapotban képesek vagyunk gyógyulni. Úgy tudnám leírni… Mielőtt megkapjuk a képességünket olyan, mintha valami hiányozna belőlünk, mintha csupán egy üres héj lenne a testünk. Utána… minden a helyére kerül. - Elhallgattam és csendben figyeltem a közjátékot, melynek révén az asztalból mindenféle nehézség nélkül előhúz… varázsol (?) több üveg alkoholt. Arcomról biztosan leolvasható a döbbenet, de nem adózok ennek túl sok idővel, tekintetem egyenként járja végig az üvegeket. Vajon tényleg meg lehet őket inni? Illogikátlan vagyok. De teljesen. Fejemet megrázva ülök feljebb a széken és jobbom megtalálja a whiskys üveg nyakát.
- Egészen jól hangzik. Neked mit önthetek? - Pillantásom megállapodott Gregoryn és türelmesen, ellazulva vártam válaszát.


Crystalia tribute | words: 621 |


Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
133
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



A poszt írója Gregory S. Severald
Elküldésének ideje Kedd 07 Nov. 2017, 23:18
Ugrás egy másik oldalra

Kérdésemre kimerítő választ kapok. Társa említésére felszalad a szemöldököm. Elsőre egy Németjuhászt képzelek el. Aki egész fával a szájában csóválja a farkát. Elég groteszk. Utána kapcsolok, hogy mi is szoktuk cicám-nak szólítani a lányokat. A kigyúrt kétméteres kopasz Charles Xavier valamivel jobban fest mellette. Még úgy is hogy ülve 2 méter magas... Összeszűkülnek a szemeim a saját idióta ötleteimen... Hosszan pislogok, hogy elhessegessem az Óriás Charlest és megmaradjak a hatalmas Németjuhász képénél villanypóznával a szájában.
-Egyetlen sóhaj? Na őt se piszkálnám fel...
Charles mesélt már cifra képességekről. Ismerünk olyat aki képes lehet földrészeket megmozgatni, de hogy egyetlen sóhajjal... Türtőztetnem kell magam, hogy ne mutassam ijedség jelét. Nem kell sokat vesződnöm a dolgon, hiszen belekezd az eredetük történetébe.
Enyhén oldalvást billentem a fejem és hallgatom, hogy mi fán teremnek az ilyen szépségek. Férfiasan bevallom magamnak, de csak magamnak! Úgy, hogy még egy telepata se szúrja ki. Időről, időre elvesztem a fonalat. Kreek, teringettét kristály... Valószínűleg az lesz a kristályos anyag a testében. Az érzés amit próbál megfogalmazni ismerős. Magam elé emelve a kezemet a tenyeremet bámulom. Kissé elrévedve, majd ismét a lányt.
-Megtudom érteni.
Mosolygok együtt érzően. Aztán ahogy a whiskyért nyúl elismerően bólintok.
-Kitűnő választás!
Tárom szét kezeimet örömömben. A levegő megiramodik karjaim körül és két tenyerem felé áramlik. A besűrűsödő levegőből pedig két whsiky pohár ölt alakot.
-Jeget?
-Gregory bácsi megint kispohárbol fog inni! Elmondom Charles bácsinak!
-Ilyenkor bezzeg tudnak figyelni...
Súgok Crystalia felé. Leteszem a poharakat az asztalra és az osztály felé indulok.
-Srácok, srácok! Elengedem az utolsó negyed órát ha ez köztünk marad.
-De még fél óra van hátra...
-Így is negyed órával előbb elakartalak titeket engedni.
-Azt látjuk...
Ilyen is ritkán volt, hogy 10-en évesek sarokba szorítsanak.
-Kaptok csokit...
-JÉÉÉÉÉJ!
Zúgtak fel egy emberként. Crystalia felé fordulok. Tehetetlenül vállat vonok és a fejemet csóválom.
-Kettő perc és a magáé vagyok.
Vissza fordulok a srácokhoz, már torna sorba rendeződtek. Chris volt az első. A maga 3 méterével. Reed csak jelenthet neki hajlékonyságban. Ez a srác sokkal eszesebben használja a nyúlángságát.
Alig kettő perc alatt mindenkinek elővarázsoltam a kedvenc csokoládéját. Emma volt az utolsó a sorban. Fájdalom díj gyanánt, no meg, hogy nagyra nőjön ő kettőt kapott.
-De ez köztünk marad.
Kacsintok rá és megsimizem a buksiját. Megvárom hogy bemenjen az épületbe utána vissza sétálok az asztalhoz.
-Gyerekek... Nálatok is ilyenek? Vagy a viselkedését is megtudjátok jósolni? Esetleg a külsejét? Lefogadom, hogy neked a képességed része. Ilyen szép arc és ezek a szemek.... ez embertelen... értsd jól!
Kacsintok rá bátorítóan.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
68
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



A poszt írója Crystalia Amaquelin
Elküldésének ideje Pént. 10 Nov. 2017, 13:23
Ugrás egy másik oldalra

Gregory & Crystalia




Milyen sok órát kellett eltöltenem azzal, hogy a szűklátókörű nővérem fejébe a kíváncsiság írmagját is belecsempésszem… Születési előjogának érzi a hatalmat és az irányítást, sokszor fordul meg a fejemben, hogy vajon valóban a saját véleményét mondja-e, vagy Blackagar szószólójává vált? Szerettem Attilant minden sejtemmel, de mint mindennek, ennek az érzésnek is megvannak a maga határai. A kasztrendszert én magam sem tartom tökéletesnek, az emberekkel való bánásmódot pedig végképp nem. De mit tehetek én egyedül? A magam útjára lépve megpróbálhatom elérni, hogy az emberek elhiggyék, nem akarunk ártani. A jelenlegi viszonyokat tekintve, amik a Földön uralkodnak, ezúttal talán más vége lesz a történetnek, mint emberöltőkkel ezelőtt, amikor a legopcionálisabb volt fajtánk biztonsága érdekében a menekülés.
- Blackagar… ritkán használja az erejét.  Viszont ahhoz kevés kétség fér, hogy ő a legerősebb közülünk. Biztosan hallottál már azokról, akik itt, ezen a bolygón alakultak át embertelenné. Az ő vérvonaluk az évszázadok során hígult, emberekével keveredett,  így sokkal gyengébbek nálunk. - Dőltem hátra és szusszantam egyet, szünetet tartva a beszédben. A levegő pedig bennakad mellkasomban, ahogyan figyelem ismételt trükkjét, mintha kedve szerint játszadozna a valósággal és hosszan időzök el a két poháron. Utána szótlanul pillantok a gyerekekre és a férfi helyzetmegoldó képességén elmosolyodom. Sokkal másabbnak tűnnek az itteni fiatalok. Sokat segíthet az is, hogy nincsenek őrök mindenfelé az utcán.
Minél több időt töltök itt, annál több mindent vonok kétségbe. Értem én, hogy azért ragaszkodik a királyi pár az álalunk megszokott rendszerhez, mert félnek a változástól és eddig így maradtunk életben, de az elégedetlenség, amit Maximus ármánykodása szül… Feszülten fújom ki a levegőt és tincseimet fülem mögé söpröm.
- Nem, ilyeneket nem tervezhetünk meg. Legalábbis, nekem nincs erről tudomásom és őszintén remélem, hogy ezzel nem játszanának a Tanács tagjai. - Szúrom közbe és eltekerem az üveg nyakát, semleges figyelemmel adózva az aranyló folyadéknak töltés közben. Bókolása eredményeként megint ráemelem a szemeimet és megingatom fejemet - örülök, hogy eltüntettem a fekete motívumot tincseimből. Odafönt helyén való, idelent felesleges figyelemfelkeltés. Ámbár, csöppnyit fényesedett kisugárzásom. Nem voltam hozzászokva a nyílt hízelgéshez, még akkor sem, ha csak illedelmességből elejtett bájolásról volt szó.
- Micsoda simulékony természeted van. - Tolom elé az egyik poharat és a sajátomat koccintásra emelve tartom felé, később pedig belekortyolok. A szesz égeti a számat, torkomat és gyomromat, nem voltam hozzászokva az efféle nedűkhöz. Attilanon még hús sincs, ideérkezésem óta pedig alig eszem mást, mint izomrostokat.  - Úgy hallottam, egy jó whiskyt bűn jéggel felavatni. Nem tudom, helytálló-e… - Lehelem kissé megingott akarattal és leteszem magam elé a poharat, ujjaimmal körkörözve száján. Nem éreztem a hőt vagy a bódultságot szétáradni az ereimben, így bátorkodom még egy kortyot magamhoz venni.
- Te… Mi ösztönzött arra, hogy tanár legyél? - Bár az eredeti témától eltértem, nem szívleltem a csöndet, legalábbis addig nem, míg el nem fogy a folyadék poharamból és el nem köszönök.


Crystalia tribute | words: 464 |


Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
133
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



A poszt írója Gregory S. Severald
Elküldésének ideje Pént. 10 Nov. 2017, 23:31
Ugrás egy másik oldalra

Csupán a fejemet tudtam ingatni amíg meg nem találtam a megfelelő szavakat.
-Töredelmesen bevallom, hogy még sosem hallottam híreteket. De hála neked az első benyomás nagyon pozitív.
A téma kicsit elkomorodott a gyerekekhez érve. Nem adtam jelét jókedvnek. Szornyű dolgok futottak át az agyamon. De megnyugvással töltött, el hogy mint hercegnő, ellenezné az ilyet a következő generáció esetében.
-Én is remélem.

***

Előre hajolok a pohárért. Ujjaim lassan köré fonódnak és elemelem az asztaltól. Egy pillanatra megdermedek szavait hallva. Furcsa, ennyi idő után általában vagy bunkónak, vagy sznobnak titulálnak.
-Rosszallást érzek a hangodban. Miből gondolod így?
Kérdezek vissza és koccintok vele. Visszadőlve a széken belekortyolok az italba és ízlelgetem. A jég megtette a hatását. Mind a pozitív, mind a negatív hatást.
-Lehet benne valami. Nem igazán számítottam vendégre. Ha tudom, már tegnap este behűtöttem volna. A hideg kihozza az ízét. Ugyan akkor a jégtől felhígul. Ördögi kör ez. De ha 70 másodpercen belül, hogy bele raktad a jeget megiszod, akkor még nem lesz túl vizes.
Kacsintok felé és felhörpintem ami még a poharamban van. Meglepetten szalad az égbe a szemöldököm. "Te"... Először elvigyorodom. Aztán az egész lágy mosollyá szelídül ahogy az iskolára nézek. Nagyot sóhajtok azon töprengve, hogy miért és hogyan jutottam idáig. Tekintetem az épületbe réved, figyelem a benne mozgó embereket. Hosszú másodpercekig nézem majd vissza nézek a lányra. Rajta is elidőzik a tekintetem mielőtt megszólalnék.
-A professor kért fel rá. Én már mentem volna világgá de megkért, hogy maradjak egy kicsit, mert nekik sürgős dolguk van és vigyázni kéne a gyerekekre egy rövid ideig. Azóta is vigyázok rájuk.
Míg mondandómba feledkezem, megragadom az üveg száját és enyhén megdöntve azt érdeklődöm, hogy tölthetek e még neki. Utána töltök magamnak is egy újabb adagot.
-Jól sejtem, hogy a Hercegnői cím nem egy amolyan gyermekkori álom beteljesülése?
Talán nem illik ebből tréfát csinálni de egy szemtelen mosolyt azért megengedek magamnak.
Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
68
∆ Tartózkodási hely :
Attilan │ New York



A poszt írója Crystalia Amaquelin
Elküldésének ideje Hétf. 13 Nov. 2017, 03:46
Ugrás egy másik oldalra

Gregory & Crystalia




Nem mondanám, hogy túlzottan meglepett volna az, hogy még nem hallottál rólunk. Amióta élek volt elég időm megszokni a tudatot, hogy bármikor, bármi megtörténhet és meglepődni nem szabad semmin sem. Ujjaim abbahagyják az asztal lapjával vívott gyermeteg játékot, ami tévesen unalomról árulkodhatott. Megköszörülöm torkomat, elsiklok a tüdőmbe nyilalló fájdalom fölött és rápillantok sötét szembogaraidra csendesen, hallgatva aggodalmad kifejezését. Szemöldökeim összébb vonódnak, ahogyan elidőzök a gondolaton- ilyet nem tehetnek meg. Vagy mégis?! Torkomban gombóc nő, aminek fejlődésével egyenesen arányosan kezd zsugorodni a gyomrom. Nem hiszem… nem akarom elhinni. Ha visszatértem, a végére fogok járni ennek, kerüljön bármibe.
- Félreérted. - Sóhajtom és belekortyolok újfent az aranyló nedűbe. - Csupán nem vagyok hozzászokva a bókokhoz... A kötetlen, egyenes beszédhez, ahol mellőzhetem az alakoskodást pedig még úgy se. A kígyónak is jól esik néha visszahúzni a méregfogait. - Mosolyodom el és kiürítem a poharat, amit lerakok az asztalra.
- Eredetileg nem veled találkoztam volna, hanem, ha minden jól megy, a professzorral- a gesztus  figyelemre méltó, de talán feleslege lett volna. - Jegyzem meg csöndesen és jobb ujjam kék villanásával poharam belsejét finom zúzmara vonja be, amire hamarosan töltesz még egy adagot.
- Szóval, az emberek ezt csinálják, ha lazítani akarnak… Kellemes. - Dőlök vissza, kezemben a poharat forgatva. Az anyagcserém gyors és tökéletes, nem érzek erőteljes hatást, hiába kortyolok bele újra. Pedig várnám a tagjaimat melengető hőérzetet, vagy az oldott beszélgetős hangulatot-, de semmi.  Smaragdszín íriszeim megállapodnak az arcodon, amikor belekezdesz a történeted rövidre szabott elmesélésébe. Nem tagadom, enyhe elismerés ébred bennem irántad. - Az önzetlenséged és az, hogy törődsz velük, azt mutatja, jó ember vagy.   - Fordítom fejemet az ablak felé. Ami általam ismert személyek kevés részéről mondható el.
- Ennek születtem, ez a kötelességem. Sosem ismertem mást és így van lehetőségem harcolni. - Felelem végül hosszas hallgatás után. - Amióta itt vagyok a Földön, sokat láttam, mennyire lehetne más a világunk, de a királyi pár… szűk látókörű. Nem akarják látni, hogy szükség lenne a változásra ahhoz, hogy a városunk továbbra is virágozzon. - Színtelen hangon fejezem be és lehörpintem a maradékot, majd leteszem a poharat.



Crystalia tribute | words: 342 |


Vissza az elejére Go down

avatar

∆ Hozzászólások száma :
133
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



A poszt írója Gregory S. Severald
Elküldésének ideje Hétf. 13 Nov. 2017, 15:36
Ugrás egy másik oldalra

-Csakugyan?
Emelkedik meg bal szemöldököm. majd ráncolni kezdem a homlokomat. Némi szomorúságot vélek felfedezni ábrázatán. Ami még így is olyan kimért, és távolság tartó. Ahogy belekezd, hogy mi nyomasztja, ez az érzés tovább erősödik. Ugyan akkor értelmet nyer számomra a dolog. Diplomácia. Ez a kényszeres távolság tartás, feszült beállás. Együtt érzően somolygok és aprókat bólogatok. Ahogy a pohár koccan a kis asztalon előre hajolok és megragadom a whiskys üveget. Letekerem a kupakot de nem töltök. Úgy látom még akad mondanivalója. Türelmesen kivárom. Megérte, meglepettség egyértelmű jelei kúsznak az arcomra amikor a pohár deressé válik. Ismét az elismerő mosolyé a főszerep.
-Én önző mód örülök, hogy nincs itt a proff.
Ejtek meg egy kacsintást irányába és legurítom a maradék italomat.
-Tényleg kellemes időtöltés. Főleg jó társaságban.
Megtöltöm a poharát, majd az enyémbe is kerül még ital. Nem maradhatok le.
-Remekül oldja a méregfogakat.
Teszem még hozzá és emelem poharamat koccintásra.
Dicséretét egy lassú fejhajtással köszönöm meg. Nem fűzök hozzá kommentárt, ami tőlem túlnyomó részt szokatlan húzás. Némi csönd telepszik kettőnkre. Kellemes nyugtató csönd. Csak a pohár koccan össze néha a whiskys üveggel ahogy többször is újra töltésre kerül. Crystalia töri meg a csöndet. Melankóliába borulva. Várok egy kicsit, emésztgetem szavait, válaszok után kutatok saját fejemben... végül felröhögök.
-Nézz rám. Milliomosnak születtem. Egy előkelő úri puccos palotában nőttem fel. Magán tanárok, dadák kutya f... pardon. Szóval, mint egy herceg, úgy neveltek örökösnek aki majd tovább viszi a bizniszt. Most meg? Egy milliárdos tesitanár vagyok egy kopasz rokkant, milliomos magániskolájában a világ végén és tanítási idő alatt megittam egy üveg whiskyt Attila Hercegnőjének lehengerlő társaságában.
Kiiszom az utolsó kortyot a pohárból és leteszm az azstalra. Kissé csalódott ábrázatot veszek fel.
-És még csak be sem rúgtam...
A lányra sandítok, a hasát nézem, pontosabban belül a máját. Elismerésre méltó tempóban küzd az alkohol ellen. Logan is megirigyelhetné. Össze szalad a szemöldököm ahogy feljebb siklik a figyelmem. Nem nem a mellét bámulom, azt fogni kell nem bámulni, de az egy másik történet. A tüdeje. Szemlátomást romlott az állapota. Szigorú pillantást vetek a lányra. Megvárom, hogy találkozzon a tekintetünk.
-Azt hiszem ideje lenne menned.
Ha nem érti megkocogtatom a mellkasom, hogy felhívjam figyelmét a tüdejére. ha észbe kap szigorú arcom ellágyul.
-Nincs kedvem megverekedni egy királlyal akinek a sármom miatt kapott tüdőgyulladást a gyönyörű lánya.
Egy kacsintást még hozzá teszek majd megkomolyodom. Felöltöm én is a diplomata modoromat.
-Lady Crystalia, örültem a találkozásnak. Ha legközelebb erre jár, figyelmeztetnem kell, hogy nem fogja megúszni ennyivel.
Hangom kimért, szigorú és kissé fenyegető. Ábrázatom zord. Ha nem veszi a lapot egy röpke pillanatra kilépek a marcona szerepből és az üres whiskys üveg felé biccentek. Meghajolok, ha kezet nyújt akkor kezet csókolok őfelségének és türelmesen kivárom távozását.

// Köszönöm a játékot, egy élmény volt Very Happy //
Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Crystalia & Gregory

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Lezárt játékok-