» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
Do you? ~ [Gamora&Peter]

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
604
∆ Kor :
37
∆ Tartózkodási hely :
next to my a-holes



Tárgy: Do you? ~ [Gamora&Peter] Szer. 31 Május 2017, 10:00

Romance is in the air between us! Do you feel the same?
• Starmora •
Jó ideje a nyugalom szigetén tanyázunk az Őrzőkkel. Túl a reggeli első nyújtózáson - fene sem gondolná, hogy a Nova hadtest hívása rontja el végül a napunkat. Egyszer tegyél jót, örökké kellesz! Természetesen igazam van, oh, alig várom, hogy beismerjék a tévedésüket velünk kapcsolatban. Ennek az emléknek a felemelkedését követően csak nehezen tudom leküzdeni az elégedett mosolyom, ez pedig most fontos. Emlékeztetem magam, minél semlegesebbnek kell lennem, hogy a megfelelő helyen és időben nyomhassam a képükbe az igazamat. Úgy döntök, az emóciók lehető legtökéletesebb leredukálásával kezdem, ez lesz az első előadás a hadtest felé, az első pofon.
Ismét felemelem a szemöldököm, és mély lélegzetet veszek, próbálom magamba szívni azt, amit a frekvencia túl oldaláról hallok - ebben a konkrét esetben talán a zavartság a megfelelő szó –, és igyekszem mindent tárolni. Pontosan tudom, hogy a kree horda és az ártatlan fajok védelme mennyire veszélyes lehet, arról már nem is járatva azt a nagy pofámat, hogy tudjuk, kihez is lehet köze igazából. Legutóbb megtapasztalhattuk, hogy mi történhetne... Ráadásul a lila óriás soha nem küld csak úgy brahiból légiókat össze-vissza. A figyelmemet nem kerüli el, hogy Gamora tiszteletét teszi a fedélzeten. Két napja nem láttam és ennek bizony minden formában megtörtént a mellékhatása…
Némán, időnként jelezve egyetértésemet jelentem a hadtestnek, hogy az őrzők készek a bevetésre. (Vagy legalábbis egyikük biztosan, merthogy nem beszélhetek olyanok nevében, akik nincsenek a hajón.) És ekkor elkövetem azt a hibát, hogy a vállam felett hátrapillantva megbizonyosodok róla, hogy mekkorát tévedek. A hangom magabiztos marad, ellenben az arcom eltorzul. Talán nem ártana megkérdeznem, hogy a zöld nőszemély velem tartana-e, merthogy ott még nem tart a kapcsolatunk, hogy helyette beszéljek... Mégis így teszek. Hacsak nem szalad el a napfelkeltét csodálni, akkor bizony velem jön! Pár másodpercre elillannak a gondolataim, mint megriasztott rágcsálók, így csak nehezen, kissé döcögősen bizonygatom, hogy minden rendben, megyünk, úton vagyunk már, elintézzük,... biztos szívesen velem tart! - Hát rohadtul nem biztos!
Néma sóhajjal búcsúzom a recsegő hangtól és pillantok ki a műszerfal fölé, valahova a távolba. Alig észrevehetően mindent elmondó grimasszal fordítom székemmel együtt magam a zöld nőszemély felé, hogy közölhessem a tényeket. - Hiányolnak a csillagfejűek. Civilekre támadtak a kreek, arra kértek menjünk és segítsünk. - hadarom el, majd egy jól időzített vicsorral hozzáfűzöm - Ha inkább kötögetnél valamit, akkor persze maradj csak. - ostoba vigyorom lankad, felváltja valami kutakodó mosolygás. A többi tagot könnyebb lenne boldog tudatlanságba sorolni, hogy miért indulok napvilágba a Milanoval, ám ez a nő mellettem körültekintő. Ami azért nem egy rossz dolog, ha mondjuk fedeznie kellene, de amikor én kerülök slamasztikába, nem is szoktam jól megélni, hogy egyből átlát rajtam. Nem árt, ha tisztázom magam és azt, miért és hová megyek. Mácsó' létemre, pontosan tudom, hogy valami nem stimmel a történettel, de azt is, hogy muszáj elindulnom(nunk?). Jóval több rohanó osztaggal rendelkezik a Nova, és ráadásul király, mindent kibíró cuccuk is van. Nekünk ilyen szempontból nincs semmink. Talán, -de csak nagyon halkan talán- lehetséges, hogy azért küldenek minket, mert nem számítunk már?
- Lehet, hogy a lila trutymó keze van a dologba, nem bánnám, ha jönnél te is... - jegyzem meg, mintegy mellékesen egy sóhajba préselve szavaim, közben előre fordulva izzítom a szunnyadó kicsikémet, hogy útra készek legyünk, Gamora feleletétől függően.



- dallam -
- Ha valami nem okés, szólj rám Baby!  szégyellős  -

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Tartózkodási hely :
galaxis / milano ✧ ✧



Tárgy: Re: Do you? ~ [Gamora&Peter] Vas. 04 Jún. 2017, 00:06


quill + gamora

no. i don't want to feel anything.
i may not be the perfect one for you.

A frekvencia zavartalan, a mesterséges gravitáció állott levegőjét egyértelmű és tisztán érthető szavak szelik át. Legalábbis azok számára a közölni kívánt valódi tartalom hamar bizonyossá válik, kik a hosszas körmondatok díszes papírjába csomagolt figyelemelterelés teljesen hidegen hagyja. Ez vagyok én. A sorok között való olvasás nem egy lebecsülendő képesség, és igényel némi intelligenciát is, melyet szerény személyen is birtokol. Méregzöld ajkaim soha nem fogja elhagyni afféle beismerés, miként Te is rendelkezel némi sütnivalóval. Nesztelen léptek kíséretében bukkanok fel a Milano pilótafülkéjénél - abban a pillanatban, ahogy a bájcsevej kezd valóban érdekessé válni a számomra is -, és a hideg fémnek dőlve szegezem tekintetem az aprócska kommunikációs eszközre. Lustán összefonva karjaim magam előtt várok a végkifejletre, ami akár lehetne meglepő is - elvégre jelen helyzetben a látszat nem csal; csupán ketten tartózkodunk a fedélzeten -, de Quill ismét nem okoz csalódást. Szavait hallva szemeim a tarkójára szegezem, mely tevékenységemnek mellékhatásai is jelentkezhetnek a másik félen, miszerint a fixírozott területen a szerencsés delikvens erős, bizsergető érzést tapasztalhat. Legalábbis sokan így írják le ezt az érzést.
Azonban eme tevékenységem félbeszakad, mikor Quill hátrapillant a válla fölött. Enyhén megemelkedett szemöldököm pontosan tükrözi az általa kialakított helyzetről alkotott véleményem; elígérkezni egy olyan feladatra, melyet egyedül semmiképp nem oldhat meg, egy ostoba lépés még Tőle is. Jellemző.
- Igen, hallottam mindent. - eszemben sincs letagadni ama tényt, hogy a semmiből bukkantam fel, mint egy fenevad aki szimatot fogott. Ki állítja azt, hogy a hajó másik pontjából ne teremhetnék itt egy pillanat alatt? Talán a kíváncsiság hajtott, vagy éppen az a bizonyos „csapatszellem”. Utóbbihoz viszont hiányzik a többi szereplő. - A többiek hol vannak? -  
Teszem fel célirányosan a kérdést, elvégre épp az imént tett ígéretet olyasvalamire vonatkozóan, amit nem fog betartani; újfent.
- Vitathatatlan tény, hogy jelen helyzetben lenne jobb elfoglaltságom is. - rám jellemző módon nem veszem fel enyhe csipkelődését, sokkal inkább megerősítem ama hitben, hogy az időm nem egy afféle közhasznú portéka, amit kénye-kedve szerint árusíthat a véleményem kikérése nélkül. Különben sem tudok kötni. Az nem valami múlt évezredi, elavult szokás? Hagyom, hogy némi csend beálljon kettőnk között, miközben még mindig rezzenéstelen arccal fürkészem vonásait - mintha bármelyik pillanatban elillanhatnék. Nem ez lenne az első, s nem is az utolsó eset, hogy egyik pillanatban még a fedélzeten vagyok, a következőben pedig egyszeriben csak távozom mindenfajta magyarázat nélkül. A legnagyobb türelemmel várom, hogy ismét magához vegye a szót, és végre kipréselje magából azt, amit hallani szeretnék. Nem sikerül éppen az elvárt kontextusban, de nincsenek is túl nagy elvárásaim. - Rendben. -
Várva némi hatásszünetet végül megadom számára a választ, még akkor is, ha konkrét kérdés nem lett feltéve, de én odaképzeltem „Velem tartanál erre a küldetésre Gamora?” – igen, ennek így kellett volna elhangoznia, és nem pusztán azért, hogy felesleges udvariassági köröket fussunk le.  
- Ahogy elnézem sivár helyzeted, egyébként sincs más választásom. -  lököm el magam eddigi támasztékomtól, majd kecses léptekkel indulok meg felé, hogy végül a másodpilótának fenntartott helyre lehuppanjak. - Mindig sziporkázó humorod jól láthatóan mindenkit elüldözött a gépről. -  
Ez alkalommal sem szalaszthatom el a lehetőséget arra vonatkozóan, hogy kicsit odaszúrjak - nem mintha szent célul tűztem volna ki Quill szarvainak letörését.
- Valakinek pedig be kell védenie azt a sápadt segged, különben a vesztedbe rohansz, és mindent büszkeségből. Bravó. - lapos oldalpillantással nyugtázom szavaim, miképp hangosan is kimondom a véleményem. Egyedül szembeszállni egy csapat kreevel? Mert ők bizony nem magányosan mészárolnak, ezt pedig Neki is pontosan tudnia kell.
És biztos tudja is. Csak éppen magasról tesz rá.


dark paradise ~ | ha elnyeri tetszésed, azzal bizony boldoggá teszel engem. :$ |


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
604
∆ Kor :
37
∆ Tartózkodási hely :
next to my a-holes



Tárgy: Re: Do you? ~ [Gamora&Peter] Csüt. 15 Jún. 2017, 14:28

Romance is in the air between us! Do you feel the same?
• Starmora •
Az együtt töltött idő, a kimondatlan dolgaink és az, hogy gyakorlatilag megmentettük Xandar-t, összehozott bennünket. Meglehet, hogy nem tökéletes elemekből épült fel az egységünk, de maga az, amit képviselünk messze a legjobb és legtökéletesebb dolog, amibe csak belevághattunk. Szívatott meg az élet mindannyiunkat, de azt gondolom, hogy így együtt visszaüthetünk. Nem is akárhogyan. Nem idilli és sosem lesz példamutató család a miénk - sőt, még csak a közelébe se kerülünk soha, hogy egy meghitt egységet képviseljünk, de mégis úgy érzem, hogy életem végéig tudnék mellettük harcolni. A világért, a szerelemért, a békéért ... Nem ám, ezt én sem gondoltam komolyan.
A belső viszályaink ellenére tudom, hogy a felszín alatt, mélyen a kéregben mind tudjuk, hogy mostantól egységként élünk tovább. Minden mézes-mázas vallomás, vagy nyáladzó kérés nélkül jutottunk erre a döntésre. Némán, azt hiszem magunkban. Ugyanis pont nem emlékszem rá, hogy Drax megkérdezte-e tőlem, hogy tanyázhat-e a Milanon továbbra is? Nem tette. És nem is vártam el. Ők az én veszteseim. Vigyázni akarok rájuk. A lila ködbe burkolva értettem csak meg, hogy mit jelent, mikor nem vagyok többé egyedül, mikor nem kell az egész világ terhét egy vállra nehezítenem. És persze rásegített a szeretet-szolgáltatásomra, hogy Groot az életét adta volna a csapatért. Gamora úgy dönt, hogy meglátogat a kapitányi rezidenciámon. Mindent tudó mosollyal jutalmazom, majd a műszerfal fölé emelem keserű tekintetem és szavalok. A válasza egyértelmű anélkül is tudom, hogy mi a véleménye, hogy kimondaná. De persze kimondja.
- Vagy úgy. - húzom fel ajkaim, majd apróra szűkülő szemhéjaim között nézek rá. A zöld nőszemélyre, hogy kiolvassam arcáról a feleletet. A véleményt. A korholást, megelőzve a valódi hangokkal ellátott megjegyzést, mellyel majd illetni fog. Esküszöm, imádom a hangszínében azt a megrekedt mérget, amivel beszélni tud hozzám! - Drax biztosan valahol szendviccsel tömi magát, Mordály meg szerencsejátékokat próbál. Fogalmam sincs... - vonok vállat, majd a lejáró fele vetek egy pillantást kíváncsian, hogy vajon felbukkannak e még időben. Onnan ugranak szemeim a zöld karcsú körvonalra, ami hűvös megjegyzésével mosolyt csal arcomra.
- Na, azt mindjárt gondoltam... - támaszkodok meg a pilótaülés kartámlájára könyökömmel, majd állam alá téve tenyerem, onnan figyelem a nőt. A nőt, aki esküszöm minden percben képes formálni, lemorzsolni, felépíteni, torzítani, nagyítani a hangulatomon. Úgy sóvárgok utána, mint egy megrögzült hülye gyerek. Normális ez? A legkisebb jelét sem mutatja, hogy érdeklődne irántam, én pedig most is úgy révedek rá, mintha bármelyik percben kész lennék lehozni neki egy csillagot. Mekkora egy lúzer... A csend ébreszt fel, hogy elhúzódjak és beleidomuljak a székembe. Pillantásom újra ráterelődik és tudom, hogy azt várja, én szólaljak meg. Tehát így is teszek, mielőtt még eltűnik. Hajlamos rá. Még mennyire. Egyszer még beszélek hozzá, a következő pillanatban pedig nem találom sehol. Már épp próbálnám csillapítani a homlokomon átívelő ér dagadását, amikor végül megjegyzi, hogy benne van. Velem tart. A megkönnyebbülés kifakaszt egy sóhajt belőlem. A következő percben már a lejárót rendezem, hogy útra készek lehessünk, perceken belül.
- Ó, annyira vártam A(!) beszólást... - grimaszolva rázom meg fejem indulattal, hogy végül ránézve szemeibe fúrhassam rosszalló tekintetem. Végig követem pillantásommal, hogyan foglalja el helyét a másodpilóta székében, majd fejem enyhén csóválva a műszerfallal kezdek babrálni.
- Á, hát persze. Köze sem lehet a konokságodhoz, itt csakis én lehetek az üldöző. De akkor Te miért is vagy itt? - lopva pillantok rá, közben az utolsó kart tolom el, hogy dorombolni kezdjen alattunk a kicsikém. Fintor-grimasz keretein belül nézek előre, s mielőtt még leugorna nekem, felemelem a gépet.
- Kicseszett Őrzők vagyunk, abból élünk, hogy büszkék legyünk rá. - magyarázkodom, majd oda-oda kapva tekintetem állam felé bökök - Kösd be az öved. - utasítom, igen, talán, de közben meg hangom kedvesebb, mint elsőre gondolnám, hogy lesz - És a seggem a legkevésbé sem sápadt, ügyelek rá, hogy napbarnított legyen... - ejtek egy cinkos vigyort irányába, majd lassan előre pillantok - Megmutatnám, ha mutatnál érdeklődést irányomba... - szinte sóhajszerűen felelem, miközben beállítom a gépet a térugrásra. A fenébe is, imádom ezt a nőszemélyt, és a makacs felhőt, amit jelent. Elemi erőkkel vonz magához. Egyszerűen képtelen vagyok lemondani róla, hogy lebontsam azokat a falakat, amiket más szörnyűségekből épített maga köré. Idővel, rengeteg türelemmel talán majd belesimul a karjaimba, és hagyja nekem, hogy szeressem. Úgy szeressem, ahogy az már szégyen! A gondolatra felkacagok, mielőtt előre tolnám a kart, és belenyúlnánk a fényzónába, hogy ugorhassunk.




- you are my remedy -
- Imádom minden betűdet, Baby!  kacsint Bízom benne, hogy te is így leszel! -


_________________
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Tartózkodási hely :
galaxis / milano ✧ ✧



Tárgy: Re: Do you? ~ [Gamora&Peter] Szer. 05 Júl. 2017, 11:56


quill + gamora

no. i don't want to feel anything.
i may not be the perfect one for you.

Személyem keltette reakciók túlnyomó többségben nem sorolhatóak a pozitív visszacsatolások közé, éppen ezért még mindig szokatlan a számomra, amikor felbukkanásomat mosoly kíséri, legyen az épp mindent tudó, elnéző, kedves vagy éppen gunyoros, de semmiképpen sem a gyűlölet és az undor szülte reakció. Ez utóbbiakról talán Drax tudna hosszasan mesélni, felhasználva gyér szókincsét arra, hogy körülírja miként tervezte el, hogy a bőröm lenyúzza a csontomról. mikor először fonódtak össze útjaink.
Kérdésemre megkapom a választ, mely ellen lehetne némi kifogásom, ami a részletességét illeti, de valójában ez pont elegendő információ a számomra. Még csak nem is követem Quill tekintetét, ahogy a lejáró felé néz el, mely közvetlen mögöttem húzódik. Jelen helyzetünkben vajmi keveset számítana, ha mégis felbukkannának a szóban forgó személyek. Nem okoz zavart, se nem esik nehezemre kettesben lenni Veled. Még akkor sem, ha ilyen behatóan figyelik minden apró mozdulatomat, melyet nem tudok mire vélni. Vagyis ismerem Peter tetteinek mozgatórugóinak némelyikét, csak éppenséggel nehezemre esik értelmezni.
- Remek. Legközelebb tán’ azt is előre sejteni fogod, mit fogok pontosan mondani. - a szúrós tekintet ellenére hetyke szavak hagyják el a szám, mindeközben egy apró vállrándítást megengedve magamnak. Rosszallása csak olaj a tűzre, mely nem éppen az ugratásának befejezésére sarkall. - Fejezd be a duzzogást. -
Forgatom meg a szemeim, miközben nagyon is egyértelműen Őt kezdem el fixírozni, még ha éppen csak az arcélének tanulmányozása is jut részemül, mert Ő makacsul a műszerfalat, és az üvegen túl elénk táruló látványt kémleli.
- Elsősorban azért vagyok itt, mert az ilyesfajta küldetések szerves részei a közösségvállalásnak. Ezt teszik a.. haverok. Mhm.. Nem? - a kardforgatás és a harc az, ami osztályrészemül jutott, s bár nem tör rám a frász, ha verbálisan is ki kell fejezzem magam, most mégis elbizonytalanodom egy pillanatra. A különféle divatos - azaz szleng - szavak ismerete ismeretlen terep a számomra, nem úgy, mint a mellettem lévő férfinek. - Másodsorban pedig tartozom Neked. -
No ebben a kijelentésemben már nincs bizonytalanság, hisz nagyon is sziklaszilárdan ejtem ki eme mondatot! Nem felejtem el azt, amit a Tudástérnél tett értem. Még akkor sem, ha az egészet a sajátos stílusában elbagatellizálta.
- Igaza volt Mordálynak, Te tényleg rock sztárnak képzeled magad. - lehelem a szavakat egy megadó sóhajjal egybekötvén. Lehet, mégsem én vagyok az, aki némi fogalomzavarral küzd - igaz az előbbi kifejezés pontos értelmezését is a kis rágcsáló magyarázta el nekem -, de egyszerűen nem értem, hogy lehet pusztán büszkeségből megélni! - Igen, értettem, Űr-Lord. -
Vele ellentétben nekem nem csak a szám jár, hanem a kezem is, hiszen mire az enyhe beletörődéssel átitatott mondandóm végére érek, már be is kötöttem magam. A vezetői pozícióra vonatkozó további elnevezéseket én bizony a számra nem veszem! Még mindig hihetetlen, hogy egy Quill féle fazon utasításokat ad nekem! S valahogy még sem vált ki belőlem azonnali tiltakozást mindez.
- Hidd el, ha annyira érdekelne bármelyik testrészed, akkor valamelyik ágyasod megkérdezve már rég a birtokomban lenne ez a nem éppen vágyott információ. - kelletlenül húzom el a szám, miközben könnyedén odaszúrom a nem éppen hízelgőnek szánt válaszom - de bizony számítok arra, hogy ezt is kiforgatja majd úgy, hogy a javára fordítja. - Ezt már megbeszéltük Quill. -
Ezzel pedig lezártnak tekintem a témát, ami engem és Őt illeti, mert ilyen nincs is, és nem is lesz. Parttalan vitába pedig nem kezdek bele, főleg most, hogy éppen egy közös küldetésre indulunk édes kettesben. Még egyszer megigazítom a mellkasomat átívelő öveket, majd tekintetem előre emelem. A mindent elborító fényt várva felhangzik mellőlem egy nevetés, de úgy teszek mintha azt meg sem hallottam volna! Talán az arcomra kiült, kissé bosszús arckifejezés ihlette, fogalmam sincs. De nem is szeretném megtudni. Azt viszont annál inkább, mi vár ránk a Nova által megadott helyszínen.


eyes closed | szívem vérzik, hogy csak most. sajnálom, hogy ilyen késve. mert egyszerűen imádom(imádlak) <3 |


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
604
∆ Kor :
37
∆ Tartózkodási hely :
next to my a-holes



Tárgy: Re: Do you? ~ [Gamora&Peter] Hétf. 07 Aug. 2017, 19:16

Romance is in the air between us! Do you feel the same?
• Starmora •
Nem terveztem, hogy egy nap életekre fogok vigyázni, és újra családban fogok élni, azonban ez akaratomon kívül megtörtént. A sors, vagy a fene tudja, hogy mi megragadta a szálainkat, és rendesen összecsomózta, hogy véletlenül se húzhassuk ki egyiket se, abból a bizonyos kötésből. Nem értek a kötésekhez, az iskolát nagyon korán abbahagytam, de ha létezik az örökkévalóságig megálló kötés, na azok vagyunk mi. Az Őrzők. Tudom, hogy mind irritálóan különlegesek, és időnként nyakon vágnám némelyiket, sőt - elgondoltam már többször is, hogy a galaxis egy-egy pontjain lerakom őket, és boldoguljanak, de ők mind jó emberek (és medvék, és fák, és furcsa teremtmények). Az élet elvett tőlünk valamit, és abban a percben kaptuk vissza, hogy újra összeálltunk. Furcsák vagyunk, és nem a legeszesebbek, de mikor baj van, ott vagyunk. És ezért vagyunk mi kiváló harcosai az univerzumnak. Tudom, hogy helyünk van ebben a világban, és azt is, hogy méghozzá nem is akárhol. Mert minket már felkészített az élet mindenre. Nem igazán érhetne minket nagyobb meglepetés annál, amin keresztül mentünk, mind, a magunk módján. Így, mikor Gamora mellém kerülve elfoglalja a helyét, nem is tudok másra gondolni vele kapcsolatban, csak, hogy mennyire a helyére került minden darab. Most, hogy pár nap kihagyás után ismét mellettem van. - Nem vallomás ez, egyszerű... tény.
- Hát mondják, hogy ha néha ha két ember... tudod, úgy... úgy igazán összepasszol, befejezik egymás gondolatait. Szóban. Tettekben... - villantok felé egy igazán széles mosolyt, miközben hevesen vonogatom szemöldökeim, hogy eljuttassam hozzá azon gondolataimat is, amik igazán megeshetnének már közöttünk, úgy, hogy befejezzük egymás mozdulatait. (Gondoljatok csak mocskos dolgokra, én is azokra értettem ám!) - Az engesztelést még gyakorolnod kell. - kivillannak fogaim, úgy vigyorgok, miközben a műszerfal felé révedve felelek neki.
Előre fordított fejjel masírozunk a levegőben, haladunk előre, miközben folyamatosan érzem magamon tekintetét. Legszívesebben magam is megbámulnám, - úgy igazán, mégis csak nyelek mindössze, nedvesítve torkomon. Ami, kis híján a végemet jelenti, mikor meghallom, hogy lehaveroz'. Rögtön rákapom a tekintetem, amivel együtt a hajó is kissé jobbra billen. - Haverok?! Mikor lettünk mi haverok?! - szemöldökeim értetlenül futnak össze, ajkaim morzsolgatni kezdem. Kezdek idegességből türelmetlenkedni, és ez a lobbanékonyság nem vezet jóra. Tudom én, de mi az, hogy haverok?!!? Érthetetlenül révedek előre, egyszerűen nem tudom, hogy hányadán vagyunk is. Amikor pedig újabb mondattal ajándékoz meg, szeretném megfejelni a kormányt. - Mármint..?! - nem pillantok rá, még csak lopva sem. Előre meredek, próbálom elsimítani a homlokomon dagadni akaró eret.
- Kevin Bacon, bébi. - csóválom meg a fejem elégedetten. Mosolyom persze eléggé önimádattal megfűszerezett, de nem is kell, hogy mást képzeljen rólam. Magabiztos vagyok és kissé arrogáns. Beképzelt és önző. De vannak olyan kincsek, amik jelenléte még nálam is fontosabb. /Vetek rád egy pillantást, hogy megértsd a belső monológom.../ Bólintok, amint bekötve látom a zöld csodanőt, majd ráhajtok, hogy minden rakéta forrjon hátul és süvíthessünk.
- Ó, ugyan már... - erőltetetten nevetek. Hiába terel és zárkózik el tőlem, nem olyan fából faragtak ennyi idő után, hogy feladjam. Kettőnket. Mert mondhat bármit, lehet akármilyen elutasító, ott van az.
Pár percnek el kell telnie, hogy a hajó már a megfelelő pályán szelje a távolságot, amikor kikapcsolva, - vagy legalábbis lazítva az övemen, féloldalas helyzetből forduljak Gamora mellé, robotra állítva a Milanot. - Miért nem engedsz közelebb? - kissé ráérős tempóban haladunk, de amit azt illeti, közel sem érdekel annyira, minthogy megtudjam a kérdésemre a választ. Az édes kettesben eltöltött perceket kiakarom használni. Rendesen. Szóval, mit vársz, mivé legyek melletted?





- like this -
- ennyi éppen elég!  szeretés  -


_________________
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Tartózkodási hely :
galaxis / milano ✧ ✧



Tárgy: Re: Do you? ~ [Gamora&Peter] Kedd 15 Aug. 2017, 12:03


quill + gamora

no. i don't want to feel anything.
i may not be the perfect one for you.

Sokáig azt hittem, a pszichikai terhelések, az egész lényemre nehezedő nyomás teljességgel felőrölt bennem mindent, ami egykor voltam. A pozitív érzésekért felelős sejtek elhaltak az őrült Titán keze által, elporladtak, akár egy hamuvá égett test. Egyetlen apró szikra maradt csupán, mely arra késztetett, hogy régóta dédelgetett tervem beteljesítsem; végleg levessem láthatatlan rabláncaim. Most pedig itt vagyok, egy olyan egység részeként, melyet pár éve még szégyenteljesnek tartottam volna, s rangomon alulinak, hogy egyáltalán szóba hozzanak velük. Bensőmet uraló kongó ürességbe a mindent uraló sötétség helyébe beköltözött a fény. Egyszerre ijesztő és örömteli, hisz számomra nagy jelentőséggel bír. Még akkor is, ha ez a világosság csupán egy aprócska kis sugár, a remény kivetülése, mit rég nem éreztem. Újdonság ez, melyhez nem mindig tudom, miképp viszonyuljak. Éppen ezért lep meg újra és újra az a fajta örök optimizmus és életigenlés, amelyet Quill képvisel. Néha azon kapom magam, hogy ez ragályos, de a régi beidegződések nem múlnak el egy csapára, s az engem jellemző fanyarság olyannyira a részemmé vált, hogy vajmi kevés esély van az elmúlására. Leginkább semmi.
- Hadd találjam ki. Most jön az a rész, hogy az ellentétek vonzzák egymást. - széles mosolyát saját arcom rezdülései nem tükrözik, ám a hangom, s kissé elkeskenyülő szemeim kellő szarkazmussal látja el eme reakciómat ahhoz, hogy Quill a megfelelő helyére tegye azt. Az effajta közhelyek úgy általában teljességgel hidegen hagynak. így mint harmatgyenge érvelést sem tudom elfogadni. - Kicsit túlgondolod a dolgokat Quill. -
Rá jellemző módon kombinál, és belemagyaráz nem létező dolgokat az adott helyzetbe. Kész szerencse, hogy itt vagyok én, aki elég reálisan látja a dolgokat ahhoz, hogy nem kívánt kellemetlenségeket elkerüljünk. Felesleges szócséplésbe pedig nem megyek bele, így amikor bírálja a kiengesztelő képességem, nemes egyszerűséggel engedem el a fülem mellett. Eszemben sincs pont Téged kiengesztelni.
- Mi a problémád a „haver” megnevezéssel? - a hajó alig érezhetően megbillen, s még csak nem is kell gondolatolvasónak lennem ahhoz, hogy tudjam, épp az imént húzta fel magát. Látva arcának mimikáját, ehhez nem is fér kétség, csak éppen a miértjét nem tudom. - Azt hittem, ez egy közkedvelt terrai szleng, de ha a „bajtárs”, eselet a „szövetséges” elnevezés jobban tetszik, akkor nevezzük úgy. -
Félreértés ne essék, nem magyarázkodom, csupán korrigálom kissé az iménti kifejezést, mert nem venném a szívemre, ha egy nem megfelelő szövegkörnyezetben használt szó végett frontálisan ütköznénk az első velünk szembe jövő meteorittal.
- Az újonnan visszaszerzett becsületem soha nem engedné, hogy elfeledjem azt, amit a Tudástérnél tettél értem. - nem hagyott a sorsomra, pedig nem is ismert. Sokan - sőt, igazéból senki - nem tették volna meg ezt pont értem. Az azt követő intermezzot pedig inkább hagyjuk is, hiszen akkor is hozta a szokásos öntelt formáját. És tessék, már itt is van, az a mosoly, ami szétterül az arcán, mindent elmond, én pedig csak enyhén megrázom a fejem. Fogalmam sincs, ki az a Kevin Bacon. S őszintén szólva nem is érdekel. Egy Űr-Lord bőven elég ennek a galaxisnak, nem kell még több. /Rám vetett pillantásodból pedig nem igazán értem mit vársz tőlem, de tartva a választól, inkább nem is kérdezek rá!/
Egy lapos oldalpillantással jutalmazom nevetését, melyet a szavaim váltanak ki, de pontosan ennyi, s nem több, amit ennek az egész témának a figyelmére tulajdonítok. Legalábbis én azt gondolom - s az a célom -, hogy ezt itt és most lezártuk. A kettőnket érintő téma számomra egy olyan  lefutott ügy, mely soha nem is bontakozott ki. - Bárcsak a Milano tisztántartásában is ennyire állhatatos lennél, mint ebben a témában. -
Felteszed a kérdést, nyíltan s nem kevés elszántságot vélek felfedezni a hangszínedben, mire én lehunyom a szemeim, s egy lemondó sóhaj kíséretében mormogom a szavakat az orrom alatt, ujjaim közzé csippentve az orrnyergem. Még a fejem is belefájdul mindabba, ami most következik. Biztos vagyok benne, hogy addig fog a témán lovagolni, amíg meg nem érkezünk, vagy faképnél nem hagyom. Ez utóbbi kivitelezése már problémákba ütközik.
- Talán nem tűnt fel, de az, hogy nem akarom minden második percben elvágni a torkod, az én esetemben azt jelenti, hogy „közelebb engedtelek magamhoz”. - a tükörképévé válok, ahogyan az iménti mozdulatait lemásolva lazítok az engem körülölelő öveken, és fordulok felé, és veszem fel ugyan azt a testtartást, mint Ő. Direkt. Egy pillanatra elhallgatok, miközben Őt nézem. - Ronan elpusztítását követően is itt maradtam, veletek. A küldetések során is a csapattal, s Melletted harcolok. Kellően fontossá váltatok a számomra, olyannyira, hogy már-már családomként tekintek rátok. Ez miért nem elég Quill? -
Mielőtt még nyíltan hangot adnék annak a tagadhatatlan ténynek, hogy kedvelem - igen, a magam sajátos formájában -, átfogalmazom az ebben a percben megfogalmazódó gondolataimat, melyeket végül ki is mondok. Ha pedig Ő kérdezhet, megteszem én is.
- És ne gyere nekem a „kimondatlan dolgainkkal” amelyek nem is léteznek. - ujjaimmal idézőjeleket karcolok a levegőbe, miközben kissé elmélyítem a hangom, mellyel célom az Ő beszédének utánzása. Végül karjaim leejtve pillantok Rá kérdően. Ha valami elmélyült, lélekfeltárós beszélgetésben reménykedtél, akkor ezt benézted.


You and I. | nem tudom, tudod e még fokozni ezt.. <3 |


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
604
∆ Kor :
37
∆ Tartózkodási hely :
next to my a-holes



Tárgy: Re: Do you? ~ [Gamora&Peter] Vas. 03 Szept. 2017, 01:13

Romance is in the air between us! Do you feel the same?
• Starmora •
A csapatom elcseszettekből alakult meg, és valószínűleg az univerzum legnagyobb barmaiból álló szökött - pénz és szabadság sóvárjait engedtem fel a Milano fedélzetére, de bizonyos pillanatok elősegítettek abban, hogy a döntésemben megerősödjek. Amikor először pillantottam meg Rocket hátán a műtéteinek nyomait, vagy amikor Groot fészket vont körénk, hogy életben maradhassunk... Olyan dolgok, amik felnyitották még az én gyerekes eszményeim is, és olyan vizekre engedtek vezetni, ahol felbukkant valami. Valami, ami arra kényszerít, hogy velük akarjak tartani, és vigyázni akarjak rájuk. Nem csoda, hogy nincsenek barátaik... Mind sokat vesztettek és sokat babrált velük az élet! De, amikor Gamora arcán elterül egy őszinte mosoly, ahogy anyám mixeit hallgatjuk, vagy amikor csak kedvesen hozzám szól (az alkalmak 12%-ban), akkor úgy érzem nincs lehetetlen számunkra. És ez az adrenalin az, ami miatt sosem adnám fel őket. Mert mi már így vagyunk egy egység! És a legszebb az egészben, hogy én parancsolok...és az is klassz, hogy önszántukból vannak mellettem.
- Azta! Ha ennyire belelátsz a fejembe, akkor nem kell mondanom, hogy mire gondolok most... ugye? Nem mintha bármi másra tudnék gondolni, de azért... - nyelnem kell, amikor megvillannak mandula szemeiben a rosszallás szikrái. Lenyelhetném a nyelvem, akkor sem változtatná meg a mogorva, szinte már közömbös arcjátékát, de ettől még vonzódom hozzá. Szeretem a kihívásokat! Meg aztán ott bujkál a dolgunkban az is, hogy elveszítettem az érdeklődésemet más nők iránt, így nem nagyon van mihez nyúlnom. (Éppen akadna,...) - Szóval nem jelent semmit, ha flörtölök más nőkkel?! - kérdőn, szinte gyanakvón méricskélem szemem sarkából, továbbra is arcomon pihentetve azt a bárgyú mosolyt, ami annyira jellemző rám.
Természetes, hogy nem egyszerű neki, hogy megannyi nehézség áll előtte, hogy megnyissa a szívét előttem, bárki előtt. Mármint ennél is jobban - de az, hogy havernak titulál, enyhén szólva is sérti a férfiasságom. Oké, nem flörtölgetünk éjjel-nappal és talán nem hagyok szerelmes leveleket az ajtaja előtt és még csak meg sem próbálom megszagolni a haját, de attól még közel sem leszünk haveri viszonyba. Nem akarok a friend-zónába kerülni. Fúj! Nem! Én? Neeeeem.
- Hát nem is tudom!? - felháborodva érzem magam. Miért gondolom azt, hogyha oda bekerülök a fejében, akkor soha nem tudom leküzdeni magam a szívébe onnan?! És miért dühít ez ennyire?! Miért lobbanok hirtelen haragra, csak mert közli, hogy egyszerűen nem érez irántam semmi többet?! Eddig sem mutatta jelét, sose dőlt be nekem. Se a szemérem-hipnózisnak. Akkor miért számítottam másra?! A francba Lord, szedd össze magad! - Ettől most sokkal jobb lett, köszi. - megjegyzem, majd összeszaladó szemöldökeim alatt résnyire szűkülő szemekkel fürkészem az elénk táruló látványvilágot. Arcizmaim megfeszülnek, némán morgok. Okom nem lehetne rá, mert végtére is azzal, hogy a csapat része maradt, nem garantált semmit. És nekem sem kellene úgy kezelnem ezt a 'semmit', mintha 'valami' lenne, mert ezek szerint, nem az.
A következő szavai engem szó nélkül hagynak, így kénytelen vagyok néma arcjátékkal, csendesen nyelni egy nagyot és finoman megrázni a fejem. Hősies voltam - már akkor is! De hiába a maszlag, amivel lekenem az alsó réteget, amiből ez megindult bennem, eltitkolni aligha lehetne, hogy az érzések iránta, azok a fel-fel pattant szikrák vontak magukhoz, akkor is. És most?! Inkább csak elfújom mindezt, hogy arra koncentrálhassak, ami igazán fontos.
Nem tartom vissza a nevetést. Ó, még csak igazán most engedek fel magamból! Hagyom, hogy szétáradjon a hangom körülöttünk. Természetesen ő nem reagál, nem kuncog velem, de nem is várom el. Félig felvont szemöldökkel mosolygok rá, majd előre fordulok. Legszívesebben hagynám a küldetést és csak lebegnék veled, hogy minél jobban zavarba ejtselek, de a probléma az, hogy kettőnk közül én húznám a rövidebbet, ahogy mindig is...
- A hajó mocskossága tükrözi a Kapitányét... - villantok egy éles vigyort, miközben leejtek egy bal ívet a hajóval.
Jó, belátom. Nyomulós, rámenős, közvetlen és pofátlan vagyok! Időnként mocskos és irritáló, de ettől függetlenül vannak bennem mély érzelmek és tovább látok a látszatnál. Megértem a komoly és sebzett szíveket, ahogy az ő esetében is. Azt viszont nehezebben fogadom el, hogy ő nem képes puhítani a rétegein. Legalább még egyet- kettőt, csak nekem. Nem, mint társaként. Nem, mint csapattagként. Nem, mint egysége részeként, hanem nekem. Lordnak. Annak a férfinak, aki úgy néz rá, ahogy csak egy ... a francbahhh!
Hallgatom és ahogy lemásolja a mozdulatomat, kénytelen vagyok kissé visszahúzódni a székembe. Leejtem a vázam egy pillanatra és lehunyt szemeim alól felsóhajtok csalódottságom jeleként, mégis be kell látnom, hogy valóban elég nagy eredmény az, hogy még mindig a hajó egyik 'lakója', s nem lépett le, hogy a saját szerencséjét járja, így inkább csak a fejem rázva elpillantok, s a kérdését levegőben hagyom. Hogy ott lebegjen a többi mellett. Azok mellett, amiket én is feltettem, de választ nem kaptam tőle soha és soha nem is fogok...
- Tagadd csak. - morgom, inkább csak magamnak, mint neki. Előrefordulva, teljes figyelmem a műszerfalnak szentelve átvedlek reménykedő, áhítozó férfiból és pilóta leszek. Mást úgysem hagysz, igaz?
- Úgy két perc és megérkezünk. - jegyzem meg, miközben állítok a motoron. Nem akarunk elsuhanni a célpont fölött, igaz? Elsőre nem lesz rossz belépő, ha a Milanoval megsorozzunk a nyomoroncok hátvonalait.



- you are -
- nagyon próbálkozom  szeretés   -


_________________
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
27
∆ Tartózkodási hely :
galaxis / milano ✧ ✧



Tárgy: Re: Do you? ~ [Gamora&Peter] Kedd 26 Szept. 2017, 22:31


quill + gamora

no. i don't want to feel anything.
i may not be the perfect one for you.
Nem értem. Tényleg nem értem. Fel nem foghatom. Hogyan lehet ez a fajta viselkedés bárki számára is vonzó? Az állandó kétértelmű - vagy sokkal inkább egyértelmű - megjegyzések untatnak, s pontosan ez az, ami most is kiül a finom vonásokra, miközben a férfit hallgatom. Eme alakoskodása Quillnek nem éppen a kedvemre való. S azon ritka alkalmak üdítően hatnak rám - és a kapcsolatunkra (barátságunkra!) - amikor elhagyja ezt a berögződését, és képes a normális kommunikációra. Mindazonáltal számomra is rejtély, miért nem hagy fel ezzel a kis hóbortjával.
- Felőlem azt csinálsz más nőkkel, amit csak akarsz Quill. Csak a mocskos részletektől kímélj meg.   - húzom el kelletlenül a szám, miközben fel sem véve a szemkontaktust, válaszolok félvállról az általa feltett kérdésre. Pfwöh! Már miért is jelentene?! Legalább addig is lefoglalja a fölös energiáit, s nem engem nyüstöl.
Nem mintha olyan sok alkalom lenne arra, hogy kettesben legyünk, elvégre a Milano több, mint túlzsúfolt. A magánszférára való esélyeim pedig elég csekélyek - s velem együtt mindenki másnak. A legjobban mégis az zavar, hogy ez a helyzet nem zavar! Gyűlölöm a bennem gyülekező ellentmondásokat.
- Fejezd be a hisztit. Nem áll jól. - nem értem, miért pörög még mindig egy egyszerű megnevezésen. Bár a szókincsem gazdagabb, mint Draxé, azonban az általam ismert szinonimák akkor is végesek. - Még ha az ellenkezőjét is hiszed, jobb ha tőlem tudod, hogy nem jól tudod. Szívesen. -
Elismerem, nem bánok Quillel kesztyűs kézzel, azonban eme szerep sokkal komfortosabb a számomra, hiszen ez az, ami leginkább engem tükröz. Az, akivé az elmúlt évek alatt váltam. Magamnak is nehéz bevallani, de zavarba ejtő az a felismerés, hogy valami egészen más oldalamat akarja Quill előcsalogatni. Úgy gondolom, sőt, biztos vagyok benne, hogy nem állok erre készen. Egyikünk sem. Jobb nem háborgatni az ilyet.
- Én nem büszkélkednék a helyedben ezzel. - forgatom meg a szemeim, hiszen megint újfent csak ugyan oda lyukadunk ki. Egek..! Quillhez képest még én is prűd vagyok, pedig ez a legkevésbé sem mondható el rólam. Éppen ezért megyek bele csak egyetlen pillanatra a játékába, s másolom le ama mozdulatsorát, mellyel felém fordult, s mondom ki kendőzetlenül a szavakat, melyek nem éppen egy bársonyos puhaságú vallomás. Semmitmondó arccal, némi elégedettséget érezve nézem, ahogy visszahúzódik. Pár pillanatig tartom a felvett testtartást, végül én is kiegyenesedem. Újfent kettőnkre ereszkedik a sokatmondó csend, melyben sok ki nem mondott frusztráció rezonál. Jobbnak látom morgolódását figyelmen kívül hagyni. Ennek a beszélgetésnek itt a vége, és felesleges volna a végtelenségig húzni. Részemről nem vagyok hajlandó.
- Remek. - az övemért nyúlok, hogy kicsatoljam, és felállva a székből, indulok meg hátra, hogy felfegyverkezzem kellően, felkészülve arra, ami így ismeretlenül vár ránk. - Túl szétszórt vagy. Szedd egy kicsit össze magad, szükséged lesz rá. -
Jelentem ki határozottan - nem kevés utasítással a hangomban -, miközben elhaladok mellette. Végre a tettek mezejére léphetünk, felesleges szócséplés helyett. Ez az én terepem, ez az, amihez értek. A harchoz, nem pedig a megnyílós beszélgetésekhez. Ideje, hogy Peter is felismerje ezt. Ne láss többet bennem, mint ami vagyok, s akkor nem ér csalódás.


You and I. | tudom, és imádlak érte!  szeretés  nagyon köszönöm a játékot!  nagy szemek ennek még nincs vége.  hmm


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: Do you? ~ [Gamora&Peter]

Vissza az elejére Go down

Do you? ~ [Gamora&Peter]

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Jessica Drew / Póknő
» Peter McCall
» Kimiko vs. Peter
» Gabriellla és Peter Smite
» [Stella QF] Anatole Saito vs Peter Worker

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Lezárt játékok-