» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
make a deal with God

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
16
∆ Tartózkodási hely :
úton-útfélen



Tárgy: make a deal with God Szer. 22 Márc. 2017, 12:25

Magneto & Mystique  
You don't want to hurt me, but see how deep the bullet lies.

Hosszú hónapok kínzó magánya, menekülése és bujkálása után a világ hirtelen megtelt erős, csábító színekkel. Hogyan mondhattam volna nemet? Hogyan tagadhattam volna meg magam, miközben az ösztöneim versenyt visítva cibáltak, vissza, egyre csak vissza, a helyre, ahol az életemet kezdődni véltem, és ahol számomra minden véget ért. Hallani Charles éber, figyelmeztető hangját a fejemben, ne menj oda, maradj ki belőle, még jobban felcsigázott, hiszen az elmúlt időszakban számtalanszor megtagadtam a hívást. Cerebrón keresztül elér, ez ellen nincs mit tenni, de ha süketnek, némának tettetem magam, talán egyszer feladja. Na igen, valami hasonlóban reménykedtem, naivan, de őszintén.
És erre tessék! Megint belekeverem magam a dologba, megint megszegem a saját szabályaimat, maradj ki a játékaikból, ez nem a te ügyed, rendezzék el ők ketten, de nem, képtelen vagyok hátratett kezekkel visszavonulni, mikor a testvéreimről van szó. Így tehát egész úton rágódhatok azon, hogy amikor odaérek, mi a fészkes fenét csináljak! A szőke csinibaba, akivel az ingyenpiát kapom esténként, nem alkalmas a fegyveresek ellen, ráadásul civilként meg se közelíthetném az egykori búvóhelyünket. Vér dobol a fülemben, adrenalin önti el az izmaimat, élő érzés, pulzáló és vad, amire az utóbbi időben annyira vágytam, mégis erőnek erejével megtagadtam magamtól.

A közrefogott, romos épületet már messziről megpillantom. Mindenhol fegyveresek nyüzsögnek, hogyan jussak át közöttük észrevétlenül, hogyan segíthetnék anélkül, hogy ártsak nekik? Tessék, mintha már megint Charles mantrázna a fejemben, megrázom magam, és éppen időben, mert ebben a pillanatban tekintetem egy fiatal katonára esik. Egyenesen felém tart, rohan, valószínűleg megy kicserélni a pelusát. Olyan, mint aki eltévedt az oviba menet, és hirtelen a felnőttek között találta magát, egy mordályjal a kezében. Nem néz ki többnek huszonkettőnél, és feje hangosat koppan, mikor a földhöz ér. Döbbent kiáltását, mikor találkozott a tekintetünk, remélhetőleg senki nem hallotta meg a társai közül, nekem viszont éppen kapóra jön az egyenruhája. Sőt, ami azt illeti, jobban is áll. A névtáblám szerint most éppen Smith katona vagyok.
A sisakot teljesen leeresztve közelítem meg a többieket, a fegyvert magabiztosan előreszegezem, felnézek, és... nem látok senki mást, csak Eriket. A vas már kanyarodik is ki a kezemből, néhány másodperc, és az agyamba süti, kiloccsantja, meg fog ölni, és még csak nem is tud róla. Elengedem a nehéz gépkarabélyt, és futásnak eredek, már az épület belsejében járok, mikor letépem a sisakot, ezt nem engedhetem! Fel a lépcsőn, a testem gondolkodás nélkül teszi meg a jól ismert lépéseket, ügyesen, gyorsan, hiba nélkül mozdulok, mint egy tökéletes gépezet, a hangom mégis elcsuklik, mikor felérve rákiáltok.
- Majdnem megöltél, te seggfej!


▲ Magnetónak, szeretettel ▲ runnin' up that hillaz álcázás mesteremade by
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: make a deal with God Pént. 24 Márc. 2017, 18:48



Face from the past

You shouldn't hide who you are


- Célpont előttünk! Ne mozdulj, mutáns korcs! – fémszerkezetek fordulnak felém, míg én érzelmeket mellőző arckifejezéssel, s már-már megvetést sugárzó pillantással tekintek le a levegőben levitálva az előttem összecsődült katonákra. Valóságos háború dúl bennem, amint játszi könnyedséggel repítem ki kezeik közül saját fegyvereiket, melyek aztán megfordulnak és lebegve szegeződnek egykori tulajaikra.

Megvetés, harag… azon érzelmek, melyek társként szegődnek mellém mellkasomban, ezekben a pillanatokban. Nem is olyan rég sietve hagytam el a birtokot, mikor Pyro értesített arról, hogy Varangy visszatért a régi bázisunkhoz, ahol a fegyveresek már vártak rá. Az egyetlen probléma ezzel, hogy hiba a sietség, Varangynak nyoma sincs, csakis a katonáknak, akik látszólag nagyon is számítottak arra, hogy ma fel fog bukkanni itt egy mutáns az éjszaka leple alatt. Bár, látszólag annyira nem készültek fel vagy csak nem pont az első számú körözött ellenségre számítottak tekintve, hogy a kis törvényük által generált események után is képesek voltak idegyűlni szokványos fegyvereikkel. Megmondtam már régen Charles-nak: Mindig ugyanaz a történet. Az ostobák, sosem tanulnak. Mégis, mindezek és a bennem dúló harag ellenére szinte hallani vélem Charles hangját a fejemben: „Ők jó emberek, csak parancsot teljesítenek!”
Parancsteljesítők. Igen, azokkal már van közös múltam, több mint amennyit szeretnék. Ugyanezen parancsteljesítő, „jó” emberek nem haboztak agyatlan gépezetekként az új törvény mögé állni és ezzel arcul köpni az olyanokat, akik mindezidáig a védelmükben álltak. Az alávalóságukon, a hálátlanságukon és a rájuk jellemző gerinctelenségen mit sem változtatott az, hogy már a huszonegyedik század éveit éljük. Egy világ, mely a fejlett eszközök és a megrekedt elmék ellentmondásából születhetett meg és épülhetett olyanná, amilyen ma.
A golyó már feszülten, szinte türelmetlenül várakozik a töltényűrben, tulajdonosaik, a parancsteljesítő emberek most a félelem verejtékének hideg cseppjeit érzik arcukon, amint feltartott kezeikkel jelzik felém megadásukat. Kezeik remegnek, ahogy így tesznek. Az arcom továbbra is rezzenéstelen marad. Hűvös tekintet találkozik az övékkel. Nem láthatják az odabent dúló háborút, ami az elmémben zajlik épp. Ujjaimat úgy mozdítom, mintha az én kezemben is lenne egy láthatatlan fegyver, mutatóujjamat higgadtan, óvatosan csúsztatom rá ravaszára. A remegésük ettől csak intenzívebbé válik. Mélyet sóhajtok. Egy dolog igaz: jelen pillanatban a haragom nem ellenük irányul. Nem lennének már itt, ha elkapták volna a mutánst, akit vártak és nem ilyen eszközökkel jöttek volna, ha az a mutáns én lennék. Ami egy dologra enged következtetni: Varangy sosem jött vissza ide. A Testvériségünk búvóhelye most épp olyan üresen, elhagyatottan ásít a sötét égbolt alatt, ahogyan itt hagytuk, miután a regisztrációs törvény ellen fordultunk. Viszont, ha egy tagunk se jött ide, az azt jelenti, hogy vagy engem, vagy a fegyvereseket próbálták meg csapdába csalni. Akárhogy is: megpróbáltak manipulálni, megvezetni és azt egyáltalán nem szeretem. S bármennyire gyilkos is az indulat, amivel a mesterkedőre most lecsapnék, jól láthatóan a tervet nem a halálfélelmüket átélő katonák ötlötték ki.
Ujjam meghúzza a láthatatlan ravaszt. A fegyverek sorozata egyszerre sül el hangos dörrenések közepette. De mielőtt a golyók befúrhatnák magukat az emberek koponyáiba, megállítom őket fejük előtt az utolsó pillanatban. Beletelik néhány pillanatba, mire az összerezzenésüket követően kinyitják behunyt szemeiket, csak hogy saját szemükkel láthassák, a vég nem ma fogja karjai közé zárni őket.
- Távozzanak! Ne jöjjenek vissza! – szólalok fel hangosan, ellentmondást nem tűrően formálva meg a szavakat, még mindig fejüknél tartva a töltényeket. Ez a kettős megteszi a hatását annyira, hogy mindennemű ellenkezést mellőzve távozzanak futólépésben. Mikor eltűnnek végre a távolban, leeresztem kezemet a testem mellé, s így a fegyverek és töltényeik a fűbe zuhannak, megadva magukat a gravitáció hatásának. Csak ekkor fordulok meg a levegőben, a hang irányába. Homlokomat ráncolom, ahogy a fiatal férfire nézek. A megnevezés, a különös aura, amit áraszt és a puszta tény, hogy a társaival együtt nem menekült el… a Testvériségnek meghagytam, hogy elintézem a fegyvereseket, ne jöjjenek addig a hely közelébe. Rajtuk kívül csak egy személy van, aki ismeri az épületet… egy valaki a múltból, aki már rég kicsusszant a hatáskörömből, s akit Charles barátom tudott csupán egyedül figyelmeztetni a veszélyre.
- Nem kellene itt lennie… katona. – ereszkedem valamelyest lejjebb, hogy közelebb legyek, gúnyosan nyomva meg az utolsó szót mondandómban. Nem teszek támadó mozdulatot, higgadtan maradok meg a levegőben.
- Érdekes elfoglaltság kockáztatni a kilyuggatást. Szabadság a javából. – némileg megmarad a gúny a hangomban, de keveredik az elkeseredettség keserűségével.
Belül őszintén azt kívánom, hogy egy szebb jövő kereteiben találtuk volna magunkat, miután utaztunk az időben.
De a dátumon kívül semmi sem változott.






Megjegyzés: Remélem, tetszik, ha valami mégse okés, szólj és javítok! :3 Embarassed  ✖ Zene: Sometimes I get a little mad...Szószám: 712
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
16
∆ Tartózkodási hely :
úton-útfélen



Tárgy: Re: make a deal with God Pént. 24 Márc. 2017, 19:54

Magneto & Mystique  
You don't want to hurt me, but see how deep the bullet lies.

Hát, megint itt vagyok, állapítom meg félig keserűen, félig pedig kimondhatatlan várakozással. Mikor legutóbb elhagytam Eriket és az idióta, irgalmatlan eszméit, biztos voltam abban, hogy a temetésén találkozunk legközelebb, már ha a magafajta megalomán barmok képesek méltósággal elpatkolni. Persze, dühös voltam. Sebzett, csalódott. Olyan, amilyennek megismert - ez volt a hajtóanyagom az elmúlt évek során. Néha, amikor a leereszkedő fegyverek ívében nyugvó lehetőséget szemlélem, arra gondolok, mennyire más lett volna minden, ha akkor Charlesszal maradok.
Kubába beleremegett mindaz, amit az életemről feltételeztem. De megacéloztam magam, előbb Erik oldalán, majd nélküle, mert rádöbbentem: kettejük játékában én mindig vesztes harmadikként fogok állni, valahol középen. A senki földjén, az eltemetett múlt és a parázsló jövő jelképeként. Sóhajtok, Smith arcvonásai gúnyos mosolyba torzulnak. Erik tudja. Efelől kétségem sincs. A szavai elárulják. Már rég nem hiszek abban, hogy valaha is fontosabb voltam számára, mint egy elbűvölő, izgalmas, de feláldozható bábu a sakktábláján, de ez nem jelenti azt, hogy nem esik jól elbújni előle, miközben mindketten tudjuk, kit takarnak a fiú vonásai.


- Ez igaz - adok igazat neki, majd finom remegés hullámzik át a bőrömön, hogy Smith vonásait levetve, előbukkanhasson az arc, amit a világ Raven Darkholme neve alatt ismer. Egy fanyar mosollyal lépek közelebb hozzá, megengedek magamnak egy pillantást a régi búvóhelyre, de nem időzik a tekintetem sokáig.
- De kaptam egy fülest, hogy készül valami, amiben nem kéne részt vennem - vállat vonok, ha Charles tudná, kiakadna, és talán éppen ezért, a heves érzelmek lecsapolásáért tettem pontosan az ellenkezőjét annak, amire kért. - A szabadságom az enyém, és az, hogy mire akarom elverni, csak rám tartozik! Mellesleg, ha meg tudnám számolni, hányszor akartak keresztüllőni, amíg melletted voltam... - felvont szemöldökkel jelzem, mennyire nem ildomos a kilyuggatással jönnie. - Most több esélyem van, hogy ép bőrrel megússzam, mint veled valaha. Örülnöd kéne, Erik! - teszem hozzá leplezetlen gúnnyal. Csak ekkor döbbenek rá: nem hallottam a testeket földre hullani. Nocsak. Mi a fene történhetett?
- Te életben hagytad őket?!  - fakadok ki hitetlenkedve.

▲ az átalakulás helyét mostantól kiemelem <3 ▲ runnin' up that hillaz álcázás mesteremade by
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: make a deal with God Pént. 24 Márc. 2017, 22:43



Face from the past

You shouldn't hide who you are


Rég volt már, hogy Mystique és az én útjaim elváltak. Sosem kérdőjeleztem meg a tényt, hogy ezt csakis magamnak köszönhetem. Nem bántam jól vele, és amikor kockázatot jelentett a jövő, illetve, a kor számára, amiben ma élünk, arra is képes voltam, hogy teljes mértékben ellene forduljak és megtegyem azt, ami szükséges a mutáns társadalom biztonságát megőrizni. Akkor azt hittem, helyes, amit cselekszek. De valójában egy pillanatig sem voltam több vagy jobb, mint az emberek, akik megvetik őt, sőt, megvetnek mindnyájunkat csak azért, mert mi mások vagyunk. Félnek tőlünk, félik a hatalmunkat, amit jól is tesznek. De azóta, hogy látom, mivé válik a világ az évtizedek leforgása alatt, azzal minden elkövetett tettem, minden megtett lépés, ami már nemhogy mögöttem van, de egyenesen történelemnek számít a mai szellem számára, megkérdőjelezhetővé vált. Nem csak a mivoltuk miatt, de azért is, hogy egyáltalán ért-e bármit. Mikor úgy hittem, teszem, amit kell, mindig annak tudatában tettem, hogy fontos meglépni és nagyobb célt szolgál.
Ma azonban már nem tudom ezt mondani. Illetve, ha meg is tenném, nem lenne több puszta önámításnál. Mégis, annak ellenére, amivé váltam idővel, valahol a romlott, lüktető szerkezetben mégis Raven volt az, aki egykoron képes volt emberibb érzéseket kiváltani belőlem a haragnál, a gyűlöletnél és a megvetésnél. Fontos volt a számomra. De ezt sose mutattam ki és sose adtam neki hangot. Ehelyett ellöktem és a veszély közepébe dobtam őt. Ki tudja, talán tényleg csak erre vagyok képes. Éppen ettől lesz keserű a szájízem, mikor agytekervényeim összerakják a képet, hogy kihez is van szerencsém a fiatal katona képében. Elcsépelt volna azt mondanom neki, hogy sajnálom, ami történt, és amit vele tettem. Nem csak az idő távlata miatt, hanem azért is, mert az ismeretségünk alatt egyszer se nyilvánítottam felé semmi ilyesmit. Tekintve, hogy mit hagytunk már a hátunk mögött mindketten, nem is lennék túl szavahihető ilyesmiben, hiába ez a valóság.
Keserű félmosollyal nézem végig átváltozását, ami pillanatok leforgása alatt feltárja előttem Raven külsejét. Azt a külsejét, amit megismertem még Kuba előtt. Furcsa érzéssel tölt el, hogy ezt az emberi alakot veszi fel velem szemben is, mégsem adok ennek hangot. Még akkor sem, ha változatlanul nem helyeslem, hogy elrejti valós külsejét. A külsejét, amit én mindig gyönyörűnek fogok látni. Lábaim lassan érintik a talajt, ahogyan leszállok hozzá.
- Valóban nem kellene. – bólintok egyet szavai megerősítésképp, majd folytatom, nem akarom, hogy úgy érezze, utasítgatni próbálom. Megint.
- A te szabadságod, de nem hinném, hogy ez a hely ér annyit, hogy veszélyeztesd ezt a szabadságot. Különösen az új törvény óta. – pillantok körbe a környéken, amit pillanatokkal ezelőtt még fegyveresek borítottak el, most csak elárvult fegyvereik és töltényeik bizonyítják, hogy egykor itt jártak. A kijelentését, hogy most nagyobb biztonságban van, mint mellettem, szó nélkül hagyom. Némán adok neki igazat és ellenére annak, ami történt, igenis örülök, hogy biztonságban van.
- Nem mondtam, hogy nem örülök. Annak nem örülök, hogy egy ilyen ostoba hibával eldobhatod magadtól az egészet. – utalok itt arra, hogy idejött. Hiba volt. Neki sikerült lekerülnie az emberek radarjáról, nem kéne, hogy visszakerüljön rá. Pláne nem a mai időkben. Megdöbbenése láttán ismét az elhagyott fegyverekre pillantok a földön.
- Igen… - felelek lassan. Az egykori ambiciózus, tettre kész fiatal, aki felvette a Magneto nevet, hogy elszakadjon az emberektől, már nincs. Helyét átadta az öregembernek, aki ebben az idősíkban élt. Csupán a fiatal test maradt emlékül.
- Nemsokára úgyis elözönlik majd a helyet. Nem kéne megvárnod őket. – ütöm el ezzel a kérdést, hogy miért is nem végeztem velük. Inkább maradjak meg előtte érzéketlen szörnynek, mint megtörtnek.






Megjegyzés: Imádtam a reagod! *-* :3 ✖ Zene: Ain't nobody praying for meSzószám: 578
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
16
∆ Tartózkodási hely :
úton-útfélen



Tárgy: Re: make a deal with God Szomb. 25 Márc. 2017, 10:16

Magneto & Mystique  
You don't want to hurt me, but see how deep the bullet lies.

- Ostoba hibával? - hitetlenkedve nézek rá, az arcom egy pillanatra eltorzul, és rá akarok kiáltani, Varangy miatt jöttem, csak úgy, mint valószínűleg te! Akkor ne papolj nekem az ostoba hibákról, mert fogalmad sincs, hányszor mentem vakon a döntéseid után, győzködve a többieket is, hogy ezt kell tennünk, mert amit Magneto elhatároz, az vitán felül áll. Ezen az új idősíkon tehetek úgy, mint akinek ez mind nem számít többé, de attól még az emlékeim nem válnak hamuvá egyik pillanatról a másikra. - Varangy miatt jöttem, éppen úgy, ahogyan te is! - jelentem ki határozottan. Régen azt tartotta ostoba hibának, sőt megbocsáthatatlan bűnnek, ha nem sietünk a társaink segítségére, most pedig még ki is kapok tőle, mint a kukoricára térdepeltetett kisgyerek? Sóhajtok. Fura ez a helyzet, és fogalmam sincs, merre tart kettőnk párbeszéde. Pedig már ezerszer bejáratott tánclépések ezek, keringünk egymás körül, az egyik közeledik, a másik eltaszítja. Talán nem így kéne lennie, de szigetek vagyunk, megkövesedett szigetek.
Nem kéne megvárnom itt őket, hát persze. - Ez a hely is csak olyan, mint a többi, ahol az utóbbi időben éltem. Talán csak izgalmasabb attól, hogy a halál puskacsövével farkasszemet nézhetek - vállat vonok, mintha nem számítana, de valószínűleg ő is, én is jól tudjuk, mennyire számít. Miért mennék el? Hogy visszatérhessek a szobám magányába, a hámló tapéta, a dohányszag és a szakadozó tévéadások mellé? Oda, ahol szépen, lassan, megfakulva - feledésbe merülhetek. Oda, ahol csak egy arc leszek, egy folyton változó arc, a többi közt.

- Komolyan csodálkozom, hogy nem nyírtad ki őket. Ha nem tudnám, hogy Charles számtalan képessége közt nem szerepel az alakváltás, akkor azt hinném, ő áll most előttem - futólag elmosolyodom, ugratom, persze, de valahol elégedettséggel tölt el ez a pálfordulás. Az okait ugyan még nem értem, de azokra is fény fog derülni, ebben biztos vagyok. Talán nem Eriktől személyesen, de Charles mindig készségesebb volt, ha titkokat kellett megosztania velem. - Vagy csak manipulálja a tudatomat, hogy azt higgyem, téged látlak... - teszem hozzá, karjaimat összefonom a mellkasomon, mert így legalább nem fenyeget a veszély, hogy meg találnám érinteni. Nem, az az idő elmúlt. Ha nem is lehetünk többé közömbös ismerősök, nem én leszek az, aki először megadja magát a másiknak. - Helyesen tetted. Ráadásul, ha máshogyan döntesz, engem is megöltél volna.


▲ szeretettel! ▲ runnin' up that hillaz álcázás mesteremade by
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: make a deal with God Hétf. 24 Ápr. 2017, 18:26



Like a ghost from the past

But the most beautiful one



"Mi lenne, ha egy nap nem esne több eső,
ha többé nem virágoznának a fák?
Ha töveiket a folyók megfojtanák,
majd kiszáradván eltűnne az ér és az óceán?"

Ittlétem alatt a szemeim elé táruló világot nem lengi körbe más, mint a változás és a statikus elemek kiegyenlítetlennek tűnő kettőse. Ha úgy tetszik, a köntös más. A köntös, melybe beletartozik mindaz, melyet a laikus szeme lenyűgöző, lélegzetelállító fejlődésnek tart. A városok modernizálása, az új technikai vívmányok, gyors autók, neonfények, és egy olyan kommunikációs eszköz, ami nem csak elfér a zsebben, de az emberek folyton nyomkodják, gyakran fel sem nézve. Pedig még gombok sincsenek rajta… De, ami ezek alatt rejlik, pontosan ugyanaz, mint ami régen is volt. Romlott lelkű emberek, a hatalom megrögzött bitorlói, akik mikor a tükörbe néznek, nem látnak mást, mint a lényt, mely szerintük a tápláléklánc csúcsán helyezkedik el. A hatalom jogos és egyetlen méltó őrzőit. Ez azonban egy hazugság. Nem véletlen, hogy amikor olyan erővel szembesülnek, mely addig ismeretlen volt a számukra, elveszítik a fejüket. Mert megrettennek, hirtelen fenyegetve érzik nem csak magukat, de az addig elfoglalt helyüket is a világban.
Az iménti háború nem másra volt bizonyíték, mint arra, amit Charles barátom már évek, mi több, évtizedek óta nem akar nekem elhinni. Helyette inkább elhessegeti a gondolatot és naiv módon homokba dugja a fejét. De tudom, hogy kifürkészhetetlen, elképesztő elméjében ott rejtőzik a mag, eme gondolat csírája. S ha eddig nem is, abban is teljes mértékben biztos vagyok, hogy most már ő is kezdi érezni optimista jövőképének vesztét: az emberek sosem fognak megtűrni minket. Miért? Mert nem férünk el az egójuk mellé. Sosem fognak bennünk egyebet látni, mint fenyegetést, olyan veszélyes elemet, amit lehetőleg minél előbb ki kell majd iktatni a sakktábláról. Sebastian Shaw több mint ötven évvel ezelőtt hunyt el, de ő pontosan látta, milyen lény az ember. Alávaló és számító. Éppen ez a statikus tényező: az ember.
Én pedig eljutottam oda, hogy részt vettem a sakkjátszmában, a hatalmi játékban, hogy társaimat, testvéreimet óvjam a vérszomjas cápáktól. De eközben magam váltam sakkfigurává. S hiába a küzdelem, hiszen épp azok lelték benne fájdalmas végzetüket, kiket leginkább óvni akartam. Mint kísértet, úgy éri megtépázott és szétcincált lelkemet, már amennyire rendelkezhetek ilyesmivel, Mystique alakja. Fontos helyet foglal el az életemben, ám ahelyett, hogy ezt tudattam volna vele, inkább bántottam őt. Testvérét megfosztottam attól, hogy járhasson, őt pedig tőle. Ha ez nem lett volna elég, úgy kezeltem, mint az emberek: sakkbábuként. Újabb sebeket ejtettem azon, kit védeni kívántam tőlük. Ez volnék én? Frankeinstein sikerrel járt volna ebben a történetben és tényleg megalkotta a tökéletes szörnyet?
Raven kérdésére továbbra is jelen marad arcomon a keserű mosoly, mely nem olyan régen oda költözött. Nem, nem is kérdése az, ami ezt okozza, sokkal inkább a benne lévő tűz, amivel nekem szegezi. Ugyanaz a tűz, amit megláttam benne még Charles húgaként és ugyanaz a tűz, ami miatt gyönyörűnek találom. Nem az emberi külső miatt, melyet álcaként ölt magára, hanem amiatt, ami ő maga.
- Mint láthatod, nincs itt. – körbepillantok, a hely épp olyan, mint ahogyan itt hagytuk. Üres, jelentéktelen, néma csöndbe burkolózó. Ami felveti a kérdést, miért is akarna bármelyikünk visszatérni ide. Abban is kételkedem, hogy Varangy egyáltalán járt a közelben, minek gondolatára lepillantok magam elé, homlokomat ráncolva. Lehetséges volna? Vagy talán a közelmúlt eseményei láttatják azt vele, hogy mindez egy csapda része volt?
- Ezt szeretnéd? – fordítom fejemet újra a nő felé. – Szembenézni a halállal?
Végigfut rajta pillantásom. A fürkésző tekinteten, a tartásán, azon, ahogyan összefonja karjait. A félmosoly, mely megjelenik arcomon szavaitól, felhőtlenebb, mint amit eddig produkálni tudtam.
- Mindketten tudjuk, hogy az nem lenne az ő stílusa. – Charles ahhoz túl gátlásos és ha csak nincs kényszer alatt, nem mászna más fejébe. – Vagy netán mégis? – teszem fel a kérdést, amint közelebb lépek hozzá. Mozdulatomban nincs semmi fenyegető, nem akarok többé ártani neki, inkább csak néma üzenet ez a nő felé: Hiányoztál!
- Úgy érzem, eleget öltem a napokban. – veszem el róla pillantásomat, ahogy eszembe jutnak a képsorok. A mutáns fiatalok…
Egyszerre úgy érzem, az is bűn, hogy ráemelem a tekintetemet. De a közeléből nem mozdulok, egyetlen szóval küszködök: azzal, amivel hangot adhatok hiányának. Helyette kezem tétován emelkedik fel, és ha Raven nem húzódik el tőlem, gyengéden érintem és simítom meg a karját. Talán csak felszítom vele utálatát...
Hiszen, meg is érdemlem.






Megjegyzés: Remélem, valamelyest elviselhető lett, ha már ennyire megvárattalak vele.  szégyellős  ✖ Zene: 'No Man's Land' by Zack HemseySzószám: 678
✖ Vers: Marx Ildikó - Mi lenne, ha... (részlet)
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
16
∆ Tartózkodási hely :
úton-útfélen



Tárgy: Re: make a deal with God Vas. 30 Ápr. 2017, 10:10

Magneto & Mystique  
You don't want to hurt me, but see how deep the bullet lies.

Nem, Varangy valóban nincs itt. Tekintetemet az égre emelem, valószínűleg itt sem volt, csak az első számú közellenséget próbálták csőbe húzni, nagy lelkesedéssel és mérsékelt sikerrel. Honnan tudhatta volna? Mikor volt utoljára ilyen önfeláldozó? Megannyi kérdés visszhangzik a fejemben, miközben derekasan viszonzom Erik pillantását. Szemei végigfutnak rajtam, önkéntelenül is kihúzom magam, mert nem bírnám elviselni, ha a gyengeség legkisebb jelét tükröznék a testtartásom, vagy a vonásaim.
Szembenézni a halállal, na igen. Nem először, és valószínűleg nem is utoljára. Magneto oldalán ez a mindennapos rutin kategóriájába tartozott, most azonban nincs más itt, csak Erik. Hallom a hangján. Ez nem az a vasmarkú vezető, aki eltaszította a gyengét, aki élet és halál ura volt a saját területén. - Mi lenne olyan különös ebben? Sokszor megtettem már. Régi ismerősök vagyunk, mármint a halál és én.

Vállat vonok, ez olyan természetes, olyan könnyű, mint elsuttogni, jó éjszakát, és behunyt szemmel várni a lövést. Nincs benne semmi idegen. Aki Magnetót követi, nem életbiztosítást köt. Kikopnak mellőle az ígéretek, a remények, míg végül csak a meztelen valóság marad. Jól ismerem ezt a menetet.
- Túl könnyen ítélkezel. Lehet, hogy éppen a te fejedet tölti meg az én arcvonásaimmal, mintha engem látnál, hogy megállítsa a mészárlást, ami itt kialakulóban volt - suttogom, még a kezét sem lököm el, olyan érdekes ez a kérdés. Charles az emberi elme minden zugát ismeri. Vajon elszánná magát egy ilyen lépésre, ha azzal megmentheti bármelyikünket a másiktól?
Nem, azt hiszem, nem. Ő annál sokkal jobban tisztel minket.
- Hát nem ironikus? Azt hittem, neked sosem elég - toldom meg a szavait, a hangom érces a fájdalomtól, hirtelen megint érinthetetlennek, acélosnak érzem magam, mert Erik nem méltó a sajnálatomra, és mégis reszketek a hangjában ülő fájdalomtól, mert a bőrömből, hiába alakítom át, nem bújhatok ki. A vállamhoz érő kézre nézek. - Ha ez számít, nekem is, hm, eszembe jutottál néha.


▲ elnézést a késésért. ▲ runnin' up that hillaz álcázás mesteremade by
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: make a deal with God Hétf. 01 Május 2017, 09:25



Like a ghost from the past

But the most beautiful one


- Igen. Csak annyi a különbség, hogy régen még volt értelme. - elmeredek a távolba, ahogyan a szavak elhagyják ajkaimat. Úgy hiszem, ez írja le a legjobban, mit is érzek jelenleg. Olyasvalamit, ami már nagyon régen nem marcangolta a bensőmet: elveszettséget. Az Egyezmény, mi mind a hősök, mind más képességekkel rendelkező keze köré béklyót kívánt kötni, elvakított engem annyira, hogy észrevételem nélkül váljak magam is bábuvá. S mi célból? Azt hittem, a mi ügyünkért harcolok. Azért, hogy a mutáns gyermekek, kiket oldalamra fogadtam, mikor kinyitják a szemüket reggel, ne félelemmel és kétségbeeséssel tegyék, hanem tekintetük egy jobb és szebb holnapra vetülhessen, melyben a társadalom nem elnyomásra ítélt, félnivaló lényeknek látja őket. Ám ehelyett éppen azt tettem, amit a kormány el akart érni a rendelettel. Hiába küzdöttem ellene, ugyanúgy a terv része, s mint olyan, az emberek uralma alatt álló sakkfigura voltam, mint bárki más, aki ebben a polgárháborúban részt vett. Nem elég, hogy mutáns testvéreink vére tapad a kezemhez, de mindaz, amit a múltban az eszménk szolgálatáért tettem, egy csapásra vált értelmetlenné. Kuba, Kennedy, Washington... hittem abban, hogy minden tettem szolgálja a mutánsokat, bármily véres és kegyetlen vezetővé válok a szemükben.
Ma viszont ebben már nem hiszek. A mutánsok értelmetlen halált haltak, ahogyan most, hogy a mai kor jelenét, a jövőmet látom, feleslegessé vált minden erőfeszítésem a múltban. Ennél pedig nincsen keserűbb düh. Nem létezik fojtogatóbb érzés. Ugyanezen keserűséggel erőltetek arcomra egy halovány félmosolyt, mikor újra az előttem álló nőre emelem tekintetemet. Mert neki is jócskán ártottam. Ellöktem, mert tudtam, hogy őérte és a többi mutánsért mindig is inkább Magneto leszek. Mellette pedig sosem volt biztonságban. Ezért ártottam neki, bántottam őt, újra és újra. Egy olyan jövő reményében, ami most már tudom, sosem jön el. A helyében nem maradt más, mint ez a fiatal test, meggyötört, megtört elmével. Már nem kívánok előtte Magnetonak látszani, mi több, manapság már megkérdőjelezem magamban, hogy maradt-e valami abból a személyből a hidegvérű gyilkolás képességét leszámítva. Mert a katonákat most is könnyűszerrel ki tudtam volna végezni. Csakis az értelmetlenség az, ami felállított bennem egy gátat, mely eddig sosem volt ott. A tudat, hogy nem változtatott volna semmin. Az érzés, hogy haláluk épp oly' felesleges volna, mint a mutáns kölyköké.
- De végül elmaradt a mészárlás. Legalábbis, ami a mai napot illeti. - hűvösen csengő szavaimban valahol mélyen felsejlik a régi Magneto szikrája. Hiába sajog a bensőm a fájdalomtól, évtizedek óta romlott lelkem nem mond le a dühéről, sem a bosszújáról. Meg fogom találni a módját, hogy az emberek megfizessenek a mutáns életekért és azért, hogy engem használtak fegyverüknek. Csak egyelőre... erre nem látok módot. Egyelőre, kérdések és kétségek gyötörnek. Kétségek afelől, megérte-e ezidáig Charlesszal hadakoznom. Afelől, hogy igaza volt-e valaha bármelyikünknek is.
- Én is így hittem. - ismerem el egy apró bólintás keretében. Igen, volt idő, mikor a halmokban álló hullák után is meneteltem volna tovább. De ami a jelent illeti, most úgy érzem, elmúltak azok az idők. Csak egy megtört ember maradt, ki magán viseli látható és kevésbé látható nyomait egyaránt. Ám Raven szavaira a markáns arcon egy őszinte, erőteljesebb mosoly jelenik meg. Még most is ott van benne a nő, akit megláttam Charles mellett és aki mindig fontos lesz. Kezem elemelkedik a válláról és ujjaim lassan, gyengéden érintik meg az arcát.
- Mindig fog számítani. - jegyzem meg halkan, egyszerre értve szavaira és ő magára.
Mert ez az igazság.






Megjegyzés: Ugyan, nem késtél el sehonnan. :3  ✖ Zene: 'Carnival of Rust' by Poets of The FallSzószám: 552
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
16
∆ Tartózkodási hely :
úton-útfélen



Tárgy: Re: make a deal with God Kedd 02 Május 2017, 16:13

Magneto & Mystique  
You don't want to hurt me, but see how deep the bullet lies.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem borzongok bele a közelségébe. Hazudnék, ha azt állítanám, már nem számít. Ez a vassal teli emberi vér felismeri, érzi, érti őt, bár már nem úgy, mint egykor. A manhattani egyezménnyel mindketten változni és változtatni kényszerülünk, megannyi bujkálással töltött nap, hét pergett már le, de valamiért mindig visszatérek - előre megírt tánclépéseket járunk végig újra meg újra.
Mintha nem várna ránk semmi több. Ha benne megfakult a láng, valamiért mindig a közelben voltam, hogy megtartsam, ha pedig bennem... nos, ennek a legritkább esetben engedtem szabad folyást. Charles mellett hozzászoktam ahhoz, hogy vastag falat húzzak a vonásaim és a gondolataim közé, enigmává váltam, kiismerhetetlenné. Utólag azt hiszem, feleslegesen. Azok a gyerekes játékok a hatalmas Xavier kúriában, amikor arra kért, "mondj egy számot egy és végtelen között! Na, gyerünk, Raven, talán most nem találom ki!". Na, az még semmiség volt, édes butaság, elsodorta az idő, de megőriztem a gyomromban, ami fájdalmasan rándul meg, valahányszor Charles hiányába belegondolok.

Erik sem más. Mindig elsodródik tőlem, nincs öröklét ebben a mozdulatsorban. Hiba volt azt remélni, hogy a karjai közt a halhatatlanság vár rám, ránk. Mindegy. Neki mindig fontosabb volt, fontosabb lesz az Ügy, amiért engem egy napon feláldozott volna, ha megteheti. Még engem is. Mert vezető, aki bármit felad, hogy elérje, amit akar. De most...? Most mégis kicsit zavart vagyok. Egészen fásultnak tűnik. Szinte ismeretlennek.
- Miben mesterkedsz? - kérdem végül, makacsul rászegezem a szemem, mintha nem érezném a kezét az arcomon, mintha nem számítana semmi, amit mond. Nagyon is számít, de nem ültem fel a nosztalgiavasútra, nem remeg meg a térdem pár kedvesnek nevezhető szóvirágtól, többé nem. - Engem többé nem nyersz meg magadnak, Erik, hogy azután alkalmas időben feláldozhass, ha már többé nem lesz szükséged rám, vagy elterelheted velem az üldözőid figyelmét. Vagy nem volt elég egyértelmű, mikor kijelentettem, hogy nem fogok veled bujkálni, és várni, míg mindannyiunkat egyenként levadásznak, és golyót röpítenek a fejünkbe? - tekintetem felkalandozik, megakad a szemöldökei felett. - Na jó, neked talán kitalálnának valami mást, ha tanultak az eddigiekből. De a lényeg ugyanaz. Belefáradtam a játékaitokba Charlesszal, másfajta életre vágyom, és ha ezért csak a megvetésedre vagyok érdemes, hát, volt már rosszabb napom is!
Egyenesen, határozottan nézek rá, bár fogalmam sincs, miért éreztem szükségét annak, hogy mindezt elmondjam. Olyan könnyű lenne egyszerűen csak engedni neki, hozzásimulni, ahogy régen, letörölni a lelkéről a fásultságot, de nem, mert a végén - jól tudom - nekem fájna a legjobban. Márpedig oda van Charles, aki a családomat jelentette, oda a szabadságom, ha oda a józan eszem is Erikkel kapcsolatban, akkor ez mesterhármas.


▲ szeretettel! ▲ deliver usaz álcázás mesteremade by
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: make a deal with God

Vissza az elejére Go down

make a deal with God

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Félbemaradt játékok-