» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
Last resort { Steve & Jennifer

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Last resort { Steve & Jennifer Csüt. 02 Márc. 2017, 22:54


Last Resort

"Ma hajnalban Los Angeles egyik szórakozónegyedében egy rendőrségi rajtaütés során őrizetbe vették a hírhedt bűnözővezért, Nicolas Traskot. Nem hivatalos információk szerint a razziában az LAPD különleges egységei és az FBI is részt vettek.  Az akcióban öt embert lelőttek, hét embert - közöttük egy nyomozót életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. Az ügyben résztvevő nyomozóhatóság szerveinek egyike sem kíván nyilatkozni, a hivatalos közlemény holnapra várható."

"Több elítélt és rendőr is megsérült abban a feltételezhetően előre megtervezett merényletben, amelyben megtámadtak egy őrizeteseket szállító rendőrségi gépjárművet. A jármű az oldalára borult és kigyulladt. Szemtanúk szerint a rabszállítót három terepjáró szorította le az útról és csupán egyetlen személyt menekítettek ki belőle. Nicolas Trask ellen elfogatóparancsot adtak ki. Nagy erőkkel keresik."

"Rendkívüli híreink! Folytatódik a Trask-ügy! Alig pár órával a szökése után fegyveresek hatoltak be és nyitottak tüzet abba a bírósági épületbe, ahol kimondták a brutális kegyetlenségéről híres bűnöző, Nicolas Trask fellebezhetetlennek nyilvánított ítéletét, valamint a támadással egy időben városszerte több gyilkosságról kaptunk értesülést (...). Az áldozatok kivétel nélkül az elfogásban résztvevő nyomozók és tanúk voltak. Nyilvánvaló, hogy ez a brutális gyilkosságsorozat Trask megtorlásának részét képezi (...). "

A hírek órák berkein belül követték egymást. A csöndbe burkolt, visszafojtott lélegzet ziháló hörgésbe nyúlt valahol az isten hátamögötti újabb játszótéren, ahová a Mini sokadjára sodorta. A fél világon át zúzott már, s ezt Jennifer továbbra is lázasan élte meg. Az apró, poros tetejű képernyő előtt ücsörgő női sziluett tere viszont újfent hatalmasat váltott. Az ökölbe formált ujjak még a becsapódás lendületében megremegtek.  

- három nappal később -
Habár az adamantiummal áttűzött sebek meggyógyultak, a hegek egészen halványan, de megmaradtak a bőrömön. A vállaimnál, kulcscsont közelében, a mell alatt, a combokon, bár olyan régen nem néztem tükörbe, hogy aligha érdekel, mi csúfítja el egykori ragyogásom, ami mára egy szürke, megkopott képet mutat. A Mini tombol, hiszen a rémálmok nem szűnnek, de már nem akarom visszatartani, hiszen ha így teszek... Elég kárt okoztam világszerte, míg nem voltam önmagam. Most is küszködök, mert a láz fellángol, s ilyenkor már tudom, mi következik. Ha elalszom, csak még rosszabb lesz. Csapdában érzem magam, a testem zöld csapdájában. De itt vagyok, telve határtalan gyűlölettel, hogy Miniként hurrikánt bocsátsak arra az emberre, aki parancsot adott, hogy elvegyék az életem.

Van, aki kiérdemelte, hogy megkapjon ebben az állapotomban.
Van, aki megéri, hogy elkapjanak, hiszen ha a Mini nem lesz elég szolid... Kit érdekel? Hatalmas robajjal csapódom be zöldemben a homokos partban krátert hagyva. A koromsötétben még mindig gyönyörűek a város fényei...

Itt éltem. , mint Jennifer Walters, s tudván, hogy ismét egy városban tartózkodhatom egykori személyes kötelékeimmel, belefájdul a szívem. Elvettek tőletek, de hamarosan megbosszulom.
Hát nem érzek már így is elég fájdalmat? Annyit gondolok Brucera, a katonára, Bartonra, és a többiekre, az elszakadás napjára, azt azt követő leépülésre... A szégyenre, mivé lettem, a halálra, ami nem adatott meg, s ami nem vetett véget eltorzult részem fölülkerekedésének.

A város felbolydult az események miatt, az elmém eltorzult, a szívem gyorsan ver, a pupillák tágak. Újra Jennifer vagyok, de hiába az emberi test, a tekintet korántsem rávalló. Minden változik. Én sem lehetek már a régi, nem... Ez a féreg már aligha létezhet sokáig. Ott kell lennie, az embereivel együtt valahol a peremkerületek mélyén, ahol a zsaruk hiába razziáznának, kisiklik kezeik közül és jót röhög a markába. Beásta magát ide, a nyakam tenném rá, hogy még a városban van s a rendőröket félrevezetheti, de én még emlékszem Mokton vallomására, minden szavára, mellyel elárulta Traskot. Ezért kellett meghalnia, és nekem is ezért kellett volna.
Mezítláb araszolok, meg-megrázkódva testem porcikáiban.  Errefelé már nem járnak merészek az utcák kopottas kövein, s aki mégis rámveti pillantását, eszelős némberként titulál. Nem érdekel. Az egész környéket letarolhatnám, ha engedném a Minit, aki mintha hallaná, hogy róla van szó, görcsbehúzza testem. Felnyögök. Izzadok.  



Lost Cause ϑ
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Hétf. 06 Márc. 2017, 12:39


❝Tell me what you're needing, give into your bleeding...❞
LAST RESORT


"Ma hajnalban Los Angeles egyik szórakozónegyedében egy rendőrségi rajtaütés során őrizetbe vették a hírhedt bűnözővezért, Nicolas Traskot. Nem hivatalos információk szerint a razziában az LAPD különleges egységei és az FBI is részt vettek.  Az akcióban öt embert lelőttek, hét embert - közöttük egy nyomozót életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. Az ügyben résztvevő nyomozóhatóság szerveinek egyike sem kíván nyilatkozni, a hivatalos közlemény holnapra várható."

"Több elítélt és rendőr is megsérült abban a feltételezhetően előre megtervezett merényletben, amelyben megtámadtak egy őrizeteseket szállító rendőrségi gépjárművet. A jármű az oldalára borult és kigyulladt. Szemtanúk szerint a rabszállítót három terepjáró szorította le az útról és csupán egyetlen személyt menekítettek ki belőle. Nicolas Trask ellen elfogatóparancsot adtak ki. Nagy erőkkel keresik."

"Rendkívüli híreink! Folytatódik a Trask-ügy! Alig pár órával a szökése után fegyveresek hatoltak be és nyitottak tüzet abba a bírósági épületbe, ahol kimondták a brutális kegyetlenségéről híres bűnöző, Nicolas Trask fellebezhetetlennek nyilvánított ítéletét, valamint a támadással egy időben városszerte több gyilkosságról kaptunk értesülést (...). Az áldozatok kivétel nélkül az elfogásban résztvevő nyomozók és tanúk voltak. Nyilvánvaló, hogy ez a brutális gyilkosságsorozat Trask megtorlásának részét képezi (...). "


***

Mennem kell. - Nem részleteztem, hogy miért kell magára hagynom Buckyt. És hálás vagyok, amiért nem kérdezősködött. Épp csak annyit akart tudni, hogy kivel történt baj. //Mondhattam volna jópofán, hogy tulajdonképpen ezreknek vethet véget a zöld áramlás, de nem akartam, hogy még egy mértékkel több legyen, amit a saját vállaira akarjon fektetni...//
Gyűlölöm a gondolatát, hogy magára hagyjam Buckyt, de tisztában vagyok vele, hogy Sharon oda figyel rá, amíg én egy másik darabom közelében leszek, távol.

Jennifert egyébként is úgy gondolom, nekünk (Bruceal!) kell sajátunknak éreznünk, még akkor is, ha más-más eltérő okaink vannak. Kérdésként fel sem merült bennem, csupán muszájként, hogy ellátogassak magam is a hírek által közkedvelt helyszínre, Los Angeles emlegetett negyedébe. Barton jelentése óta ugyanis nem hallottam a Miniről. És ez aggaszt.

A Harley dorombolása nem hagy alább, ahogy átsüvítek a határon. Nem foglalkozom olyan világi dolgokkal, mint a rám szegeződő tekintetet. Megkockáztatom, hogy felismerjenek és hagyom, hogy zsebeikbe nyúljanak eszközeikét és elérjék a központot, rám szabadítva Starkot és megcsappant csapatát. Nem félthetem az életem, mikor olyasvalakiről van szó, aki ennyire fontos nekem.
Lassítok, mikor a lakónegyed belterületén haladok keresztül. Nem egy kifejezetten barátságos terület. Emlékeztet Brooklyn lepukkantabb szegleteire. Felelevenítik bennem az emlékeket...
A tizenkettedik gyanakvó pillantást követően leparkolom a motort, s lepattanva róla, gyalog folytatom tovább utam. Gondosan elrejtem eszközöm, egy széleitől megfosztott, bézs színben árnyalt függönnyel. Porosodó. Alakja még így is kivehető, de még ez sem elég hozzá, hogy megálljt parancsoljak magamnak.
Hacsak kicsit is ismerem Jennifert, akkor itt van. Ezen utcák egyikén.

Közel két órája bóklászok már, magam sem tudom merrefelé, mikor megpillantom a merőleges szakaszon. Az én, sötétből induló utcám éppen abba botlik bele, ahol mezítláb, meggyötört, torz énje kullog. A felismerése nem esik nehezemre, de az inkább, hogy elfogadjam, hogy ez a nő, annak árnyéka, kivel oly sok emlék fűz össze.
- Jennifer. - az első görcsös rándulását követően neki iramodok, hogy elérjek hozzá. Lépteim visszhangozzák a falak. A betont összefoltozó tócsák felverésével tompaság költözik a kerületre. Nem állom meg, amíg a nő elé nem lépve, felkarjaira nem simítom tenyereim.
- Jennifer, itt vagyok, Jen... - szinte suttogom, mielőtt elpillantanék, hogy a bámészkodók után kutathassak. Rosszalló pillantással vetek véget bárki jelenlétének, ha úgy alakulna, miközben próbálom arcára simítani tenyereim, hogy íriszei pillantását magamra hívhassam.
- Walters... - gyengén nyögöm, mielőtt elérzékenyült mosollyal pillantanék végig rajta.




PIECES  
• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Szer. 08 Márc. 2017, 19:04


Last Resort

Az érzés még mindig a régi. A gerincem mentén erőszakosan cibál végig a kín. Nem kellemesebb a legelsőnél, csupán szokható és... szokott is, habár gyűlölöm, mennyire gyűlölöm, hogy csapzott alkatom most nem húzza ki magát és nem arra készülök, melyre büszke lehetnék. Tompa zajt keltek hátammal, ahogy lépteim megszűnnek és utolsó idegszálam is elpattan, ami tartaná a bestiám korlátait. A kép homályossá válik, csak... túl akarok esni rajta, türelmetlenséggel vegyes haragom szinte marja a belsőm, de...
- Steve?


- Nem lehetsz... nem lehetsz valóság... - A folyamat fékezése koponyámtól talpamig hasít. Beleszédülök. Beleőrülök. Megrekesztem emberi külsőm, akkor is, ha ennek ez az ára, habár a fejem rázom az őrület szélén egyensúlyozva elmém. Lemondóan nyelek egyet. Hányszor képzeltelek már magam mellé... Ezer és egy közül is felismerem a látóteremben megjelenő alakot, a mellkast, melynél feljebb nem merem emelni a fejem. Hitetlen szomorúsággal rázom a fejem, ahogy kinyúlok a két kar felé. Túl sokszor olvadt össze a valóság az emlékkel. Túl sokszor jelent meg előttem a csatatér. Emlékszem, hogy mellette voltam, - a véred... - a véred az ujjaimon... most is ott látom magam, mellette térdelve, szorítva a mellkasán tátongó lyukat és ettől halálra rémülve ismétlem azokat a mozdulatokat jelenemben is. Nem lehetsz valóság, mert neked nem itt a helyed...
Kezek emelik fel a fejem és szólítanak úgy, ahogy Te szólítottál, Katona, én pedig próbálom kivenni kékjeid, noha rendültségemben tekintetem zavartan, elhomályosulva ugrál, keresve a realitás újabb kudarcát, amely lecsaphat rám. - Ha tudnád, hogy... - Most sem vagyok képes csupán nyelvembe harapni, s ahogy megteszem, vér serken miatta, az ajkak szorosan zárulnak. Ujjaim felfuttatva arcának két oldalára rázok magamon, szeretném, ha lázas testem többé nem engednéd el, de a Mini szétzilál belülről. Minden ízemben érzem, hogy labilisságom neki kedvez és ha egyszer elszabadul... - Nincs már időm, el kell menned, el kell menned, amíg én... én vagyok... - Hirtelen engedem el, eltolom, bárhogy is, de nyugtalanul vonom ki magam teréből, kezeim a mellkasom előtt feszülnek, félek, félek attól, hogy nem tudnék vigyázni rád... önnönmagamtól...  A könnyek az életem siratják. Őt siratják. Önmagam siratják. De aztán... aztán a tekintet változik, pont úgy, ahogy hangulatom, mikor nem tudok már hová menekülni bensőm lázától és az érzéstől, amely megacélozva változtatja vonásaim. - Kérlek! - Összeránt a roham. Térdre kényszerít és a két öklöt belerajzolja a vékony betonba. Fogcsikorgatva szegem fel a fejem, de a Mini az, aki már elvigyorodik. - Tudod, mi következik most? - Megvillan a szempár és végül felegyenesedik a zöld bestia. Végigropognak a csigolyáim s a hitvány emberi testből szabadulva nincs nyomorgás többé. Megszűnt a feszítés; a szorongás. Minden, minden másodlagossá válik, még az a férfi is, akiért mindent megadnék. A halvány hegek a zöld bőrön is kirajzolódnak, s ahogy a nőszeméllyel szenvtelenül végigsimítok bal csuklómon. A fej oldalra billen közben. - Azt hittem, azért nem pusztultam el, mert a sors így büntet, de három napja megvilágosodtam, Kapitány. Azért vagyok még itt, hogy bosszút álljak az életemért. Meg fogom ölni, és hacsak nem akarod végignézni... - Felizzik a tekintet. Még Te sem állíthatsz meg. Még Te sem, Kapitányom.



Lost Cause ϑ
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Pént. 10 Márc. 2017, 22:21


❝Tell me what you're needing, give into your bleeding...❞
LAST RESORT


 Szavakat kellene formálnom, de túlságosan lefoglalja elmém a látványa a zöld amazonnak, miközben összecsuklik előttem sápadt bőrében. Ráncolom a homlokom, nem tudom, hogyan érintsem meg, nem tudom, hogyan legyek rá hatással. A szavak menekülnek. Szétszaladnak, mint megriasztott kis bogarak. Lélegezni próbálok, de tudom, hogy ez puszta megszokás, az agyam később észleli, és nincs többé szüksége oxigénre. A hangja csodálatos módon mégis áthatol a helyzet súlyosságának membránján. Az egyetlen kapaszkodója talán, most én vagyok...
- Itt vagyok. -

- Itt vagyok, pontosan melletted, itt. - tehetetlenségemben több ponton érintem egyszerre. Hátára simul tenyerem, miközben türelmetlenül mozgolódom oldalán. Fizikailag is igyekszem támaszává válni, hogyha szüksége lenne rá, a karjaimba kaphassam. Törődőn, mégis derűs mosollyal figyelem. Hiába torz, hiába árnyéka ragyogó önmagának, az én szememben ez mit sem változtat a viszontlátása örömén. Le kell nyelnem nyelvem, mikor végre karjaimba kapaszkodik. Megkönnyebbülten felnyögök, de ahogy a véremről suttog, kérdőjelekkel fejem fölött ejtek egy pillantást mellkasom vonalán, hogy vajon valóban vörössel átitatott-e öltözékem. - Jen... - próbálok közbeavatkozni, ahogy megpróbál nyomással bírni a hasfalam fölé, valahova a mellkasom közepére. Éppen, ahogy a csatatéren... Megbicsaklik határozottságom, és közelebb vonom magamhoz egy arasznyit. - Nincs semmi bajom, vége van. - simulnak tenyereim arcéleire, ezzel kényszerítve a reszketeg nőt, hogy tekintetét kékjeimbe élesítse. Bízom benne, magaménak tudom józanságát, s visszanyerem valódiságát, de mintha csak újabb illúziónak érzékelne.
- Mit? - a szünetet megelőzve vágok csendességébe - Mit? Mi történt? - közelebb mozdulok, még közelebb, olyan közel, hogy lázas bőrének hője már égeti arcom, de ellépni nincs erőm tőle. Szemöldökeim aggódón szaladnak össze, szemeim kutatják íriszeit, ajkait, mintha leolvashatnám belőlük, ami történik vele. A zöldcsoda további szavai elültetik bennem a kétségeket, de ennek ellenére nem mozdulok mellőle. Beton~bizonyossággal állok továbbra is oldalán, karjaimmal nem engedve el rezignáló alakját. - A fenébe Walters, nem megyek sehová! - zavarodottan hadarom, mikor tenyerei elhárítanak és elsodródom tőle. Kétségbeesésében a szívem újabb ütemet diktál szervezetemnek, a tarkómban dobog. Feszülten figyelem, ahogy térdre zuhan és lépek, hogy megközelítsem, de a határvonalon átbillenő nő még egy utolsó szóval él felém, mire felszisszenve kapom el tekintetem róla, és a hozzám legközelebbi tárgyba belerúgok. Nem engedhetlek a nyilvánosság elé, mert akkor börtönbe zárnak. Az pedig az én hibám lenne. Jennifer, ugye tudod, hogy bármi is történjék, nem fogom hagyni, hogy oda menj?!
- Jennifer, kérlek, figyelj rám! - és abban a pillanatban a nő nincs többé jelen, tudom, mert a vicsorgásra emlékeztető ábrázat, nem tartozik őhozzá. Megfeszül állkapcsom, összezárom ajkaim. Legalább egyenruhát hozhattam volna...
A mellkasom emelkedésének és süllyedésének tempója lelassul. Teljes lényemmel szembe állok a nővel. A nővel, aki mögött ott van az, akit féltek. S, akit most meg kell akadályoznom a bosszújában. Egyértelmű célzást ejt rá, miközben tekintetével képes lenne kettétörni a gerincem, hogy - jobb kívül, mint belül. Mindössze lehajtom a fejem, majd megcsóválom azt puhán. Nem fogok elmenni. - szegem állam, a szemkontaktust felvéve, majd nedvesítek ajkaimon - Nem tudom, fogalmam sincs róla, hogy mi történt veled, de nem hagyom, hogy most véget vess ennek. - hangom gyengédebb a kelleténél, mégis szinte üvöltök vele. Csak a szél szlalomozik körülöttünk. A zöld feltűnését követően minden kóbor lélek elhagyta már ezt a helyet. S, ha van egy kis eszük, nem is térnek vissza. - Ahhoz, hogy végezz vele, előbb velem kell elszámolnod. - mosolyra erőszakolom görbém, majd megindulok felé - Hát, jöhet a revansom? - futás közben próbálom visszaemlékeztetni az edzőtermi kalandunkra, mielőtt olyan lendülettel ugornék irányába, hogy átkarolva nyakát karjaimmal, leteríthessem.


Gondoltad volna, hogy te meg én eljuthatunk ideáig?...



PIECES  
• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Szomb. 11 Márc. 2017, 14:35


Last Resort

Olyan rég óta vagyok talpon, olyan hosszú ideje utazom a Mini nyomására és koloncaként sodródva, engedni neki, s talán néha... néha úgy hiszem, jobban vagyok, de ez nem igaz. Az állapot, melybe sodródtam, számomra kiismerhetetlen. A rezdülések nyugtalanná tesznek. A valóság átvált az emlékekre, majd egybefonódva kényszerít a legrosszabbra, amit megélek. Nehezen uralkodom magamon, torzabb lett... minden...
Nem egy esetről számoltak be olyan háborúból visszatérő katonákról, akik erőszakosan reagáltak a környezetükre, mert képtelenek voltak visszaasszimilálódni a normális, csendes hétköznapokba. Esetemben ez a dolog több helyen is hibádzik. Esetemben a Nagylány is bejátszik.

Féltő-óvással igyekszem kideríteni katonám valódiságát. Szétesnek a gondolatok, nem jönnek a szavak. A szív megannyiszor meghasad, s még lidérces álmomban sem tudom hangosan kimondani, ami igazán Hozzá köt. Nem akartam, de nem is parancsolhattam az érzésnek. Csöndesen nyelem vissza azt a szót, 'mitől ék csapódna közénk.
- Nem számít. - Suttogom felemelve állam, káoszban ugráló tekintettel révedve rá. Annyi mindent mondanék, de szégyenem visszatart. Ne kérd tőlem, hogy még ennél is jobban alázzam magam...
És a felfedezés villámcsapást idézve hasít belém. A Mini. A Mini...
De már késő.
- Nem hagyod? - A jobb tenyér ujjai ökölbe feszülnek. Sikítani szeretnék. Látod a szilánkokat, Kapitány? Épp most esnek lábaim elé. Látod honnan szakadnak le? A szívemből. - Bassza meg, egy tömeggyilkos, egy utolsó féreg miatt hajlandó volnál szembe kerülni velem? Megvédenéd tőlem azt, aki miatt ez... ez a zöld szörnyeteg lett belőlem? - Szűröm fojtottan, miközben izzanak sejtjeim. Miért teszed ezt velem? Letörlöm gyengeségem utolsó könnysávját, úgy nézek rá ezután, hogy ne lássa, mennyire fáj ez nekem.
- Legyen így. - Acélozom hangom. A fenébe is, Bruce után másik darabom bántsam? Őt, akinek zöld pajzsa voltam és kívántam lenni örökké? Hányszor törhet még egy szív anélkül, hogy feladná dobogását? Összecsapom két tenyerem revansát hallva s vigyor ragyog fel viszonzásképp hangulatára, amivel elindul. - Alig várom, hogy ismét két vállra fektesselek - ejtem incselkedőn,és rá kell döbbenjek, mennyire ismerős mindez...  - de ezúttal ott is foglak tartani! - Szándékosan késve mozdulok ellene, s elérő kezének jobbját eltolva jobbommal futtatom oldalára ugyanazon mozdulatom - balját megragadva balommal fordítom lendületét ellene és emelem meg így, hogy átdobhassam végül a fejem fölött.
- A többiek? - Az érdeklődést akkor sem állom, ha árulásnak veszem most jelenlétét. Viszont közvetlenül eközben már lendülök, hogy bal térd-jobb ököl; jobb láb-bal könyök sorozatot rohamozzak felé gyors egymásutánban. A Kapitány... ő számomra más műfaj. A  fenébe... Ha eleget hátrál, egy végső balossal célzom meg képe közepét. De ha elég gyors, az öklöm a falban végződve omlaszt ránk vékony vakolatréteget.

Miért vagy nekem a legkeserűbb kihívás, Katona? ...



Lost Cause ϑ
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Kedd 14 Márc. 2017, 13:46


❝Tell me what you're needing, give into your bleeding...❞
LAST RESORT


 Én hibáztam. Hagytam, hogy a múltam darabjaira cincálja a jelenemet. És tudtam jól, hogy nem leszünk képesek rá -egyikünk sem-, hogy egyedül dolgozzuk föl az elszakadást. Mindkét kézzel küzdenem kellett volna azért, hogy együtt maradjunk és ne szakadjon el tőlem. Jennifer Walters - a látszat ellenére, piszok mód törékeny, és ott kellett volna lennem mellette, vigyáznom rá. Hiszen most veszítette a zöld menedékét, amit Bruce jelentett neki. Fel kellett volna cserélni a palettát és kékre festeni, hogy legyen hová húzódnia. És most - szembe kell néznem a hibámmal. Méghozzá nem is akármekkora revansot vesz majd rajtam, ezért.

Hirtelen megadja magát a benne lakozó erősebbiknek, én pedig szembe kerülök az Amazonnal. Jól tudom, hogy nincs sok esélyem... Ha legalább a pajzsom meglenne, vagy az egyenruhám. Ehelyett civilben nézek szembe vele, fegyvertelenül. Méghozzá nem is akármelyik sebhelyét szórom sóval!
- Nem. - felelem egyszerűen, rendezve arcizmaim, miközben szembe nézek a felgyúlt, haragtól erőre kapott oldalával. Le kell nyelnem a felkívánkozó aggodalmam, s megacéloznom magam. Meg kell tennem a nőért! Azért, aki a bombát is lenyelte volna egykor, hogy megvédjen! Tartozom neki azzal, hogy megóvjam őt, akkor is, ha darabjaira ütöm a szívét!
- Téged védelek meg ő tőle. Ha ahhoz, hogy felfogd mekkora veszélybe vagy az kell, hogy ... - elbicsaklik hangom, képtelen vagyok kimondani, amire készülök - Nem engedhetem... - bocsánatkérő mosollyal csóválom lassan a fejem, közben eltökélt pillantással figyelve mozdulatait.
Szemöldökeim összefutnak, ahogy meghallom beleegyezését. Szinte kihallom, mennyire élvezettel készül fel rá, hogy megméressünk. Nem sokáig tétlenkedem. Neki lendülök a távolságnak közöttünk és sebesen megközelítem, hogy a nyakába kapva megpróbáljam lefogni. Közben persze felszisszenek, miközben erőlködöm. Hallom, hogy mennyire eltökélt a dologgal kapcsolatban, így egy 'Remek!' - grimasz kibukik belőlem, de továbbra sem enged szorításom.  - Meglátjuk! - fogaim összeszorítva, minden izmom megfeszülve próbálom meg ledönteni a lábairól, de akkor elébem kap. Megragad, s áthajít a feje fölött. A toppanásba, az éles becsapódásba minden csontom belerezignál, de felpattanok. A francba!!
- Puszilnak! - jegyzem meg feszülten grimaszolva. Mintha e percben bárki érdekelne, vagy számítana. Felpattanok, hogy újabb próbát tegyek lefegyverzésére, de akkor már soroz. Kivédeni próbálom, s amit tudok, azt sikerül is, de leginkább nem, mint igen. Kiesve a lendületből, képen töröl. Hát mit ne mondjak?! Egy részem örül, hogy olyan nőre emelek kezet, aki ellen esélyem sincs!
Hátrébb andalgok az ütés erejétől, majd idegességemben végig húzom kézfejem az orrom alatti, máris vérző területen. - Nézz rám! - kiabálok rá, tőle pár lépésnyire - Ismersz engem. - zihálva kapkodok levegő után, majd újból neki rohanok - A fenébe, ... - szinte üvöltöm, miközben újból a nyaka köré próbálok tekeregni, de az ütéseknek hála, meg sem tudom közelíteni. Megpróbálom felbuktatni! - s ha ez sikerül, fölé tornyosulva igyekszem leszorítani, a torkánál ... csak, hogy pillanatnyi időt nyerhessek. Ha nem sikerül, akkor tovább próbálok a lefogójává válni!



WHAT ABOUT US?  
• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Csüt. 16 Márc. 2017, 17:32


Last Resort

Csendben állok az egykori Jennifer Walters hamvainál, de ezúttal saját, összeroncsolt, aprócska szívem kezemben tartva valóban eltemetem őt. Mindannyian tudtuk, hogy így lesz majd. Hogy nem bírom ki. Hogy gyenge vagyok. De csak én tudtam, hogy még ennél a hibánál is van egy sokkal veszedelmesebb. Megöl belül. Darabjaimra szakajt.
Csendben állok és a tekinteted nézem - két világ között. A pajzsod most nincs veled, s a másik épp ellened készül. Soha nem... én soha... Csak nyeldeklem szavaim, hiszen nem hittem, hogy idáig jutunk. Felrémlik még a kis szoba, ahol rám néztél és én azt gondoltam, megtaláltam a hősöm. Mond, hogyan nézhetnék rád úgy, mint akkor? Miért teszed ezt? Miért?
- A Raftig kísértelek, Kapitány, mert úgy hitted, Barnes nem bűnös! Most pedig... - A Mini tüdeje hatalmas adag fájdalmas légvétellel állítja meg szavaim, melyek telve vannak szemrehányó hisztériával. Üvölteni szeretnék. Addig sikítani, míg össze nem esek. - ... egy bizonyítottan kegyetlen gyilkos ellen már nem engedsz utamra. - Milyen irónikus... keserűen nevetek fel, mialatt próbálom bent tartani szemeimben ugráló könnycseppjeim. És megroppannak az ujjaim, ahogy ökölbe ugranak.  - Nem most kellett volna megvédened. - Suttogom. Legyen hát.

Ez most nem játék. Itt most nem lesz finomkodás, sem dícséret, vagy szívbéli ölelés. Én mégsem vagyok hajlandó elfogadni, hogy valaki, aki ennyit jelent nekem, saját szilánkjával kívánja torkom metszeni. De hogyan bánthatnálak, ha egyszer... - Akár csak én téged. - Villan a tekintet, feszül az áll. Az elhatározás pedig megszületik, míg a katonát eléri az öklöm. A fenébe, húzódj el! Csak most az egyszer... futamodj meg... Steve... De nem teszi, a Mini gyorsabb.
Vérzik. Büszke lehetek magamra, annyira kurvára büszke...  - A pokolba! - Sarkon fordulva préselem ajkaim, ezúttal valóban a fal lesz az áldozata haragomnak. Nem tudom végigcsinálni, nem vagyok képes annak a vérét serkenteni, akit...
Baszd meg! Baszd meg Steve Rogers!
Érzem a mérgem milyen keserűen marja a szám. De ezúttal már nincs erőm, hogy védjem a támadást. Még a Minit fogja le, de már Jennifer próbál zokogva kibontakozni alóla. - Hagyj... - Addig mantrázom, míg bírom levegővel. - Nem lesz vége. Soha nem lesz vége. Te is tudod... - A kékeket kutatva egyre csak a fejem rázom. A kezeimre nézek és rettegek, mikor válok ismét azzá a döggé, aki majd újra szembemegy vele. Ismerlek, igazad van. De te nem ismersz már.


Lost Cause ϑ
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Kedd 21 Márc. 2017, 15:48


❝Tell me what you're needing, give into your bleeding...❞
LAST RESORT


Minden erőmmel azon vagyok, hogy jóvá tegyem a hibáimat. Ilyen hiba volt az is, hogy elengedtelek Bartonnal. Nem szabadott volna. Nem a férfit hibáztatom, hiszen ő tipikus magányos farkas időnként. Nem hinném, hogy most másképp van. Ellenben neked kellett volna valaki... A francba, elszúrtam! És most itt állok, szemben veled. Azzal az éneddel, amelyik dühtől izzó szemeivel tekint vissza rám. Azzal, amelyik hibáztat. Éppen úgy, ahogy én hibáztatom magamat, amiért nem kapaszkodtam beléd két kézzel.
A szavai talán jobban fájnak, mint a jövőbeli pofonok. Hiszen mindvégig - mindenki azt bizonygatta, hogy nem értem tette - és most itt áll előttem Jennifer, aki az arcomba, a szemembe nézve közli, hogy márpedig de. Miattam volt ott, miattam, a hitem miatt tartott velem. Ha van valami, ami nehezebb ennél, az már csak valakinek a végleges elvesztése lehetne.
- Sajnálom! - emelem fel védekezően a kezeim, tenyérrel az irányába mutatva, leküzdve a benn rezignáló csontokat, mert most nem arra van szüksége, hogy pironkodjak. - Sajnálom, hogy belerángattalak! Sajnálom, hogy meggyőztelek Buck ártatlanságáról. És azt is, hogy elengedtelek... de ha most oda mész, börtönbe kerülsz!! -  kiáltok rá, szinte már parancsolóan, ahogy egykor tettem. Nem hittem volna, őrzöm még ezt a hangszínem. Meglep, hogy így van. Teszek irányába egy bizonytalan lépést, majd egy újabbat. - De igen, most kell! Végre tudom, hogy itt  a helyem!!  - újabb lépés. És az elkerülhetetlen bekövetkezik.

Összeütközünk. És ez most nem gyakorlat. Egyikünk sem udvarias, nincs meg a tanító-tanonc tisztelet közöttünk. Nem végződik nevetéssel egyetlen fogás sem. Őrülten zakatoló szívvel hárítom, ahogy csak tudom, és próbálom elkapni, hogy lefegyverezhessem, hogy véget vethessek a rémálmának, amikor szavak is susognak, az öklök között. - Veszem észre...- nyökögöm elkerekedett ábrázattal, közben próbálva kikerülni a nagyobb lendületű ütéseket. Eltalál. Hátraesem. Mit is várhatnék?
Felpattanok, felkészülök rá, hogy folytassuk, de úgy tűnik, hogy őt meggyötri a látványa az összetört képemnek, s ebből előnyt próbálok kovácsolni. Amíg ő megvívja belső háborúját, addig én neki iramodok, s lefogom. Úgy taszítom a földre, hogy halandó ember gerince tenyereim között törne darabokra. Sziszegek az erőkifejtéstől, mindent beleadok, hogy lenn tarthassam. A következő pillanatban azonban nem a zöld nőszeméllyel nézek szembe, hanem Jennifer törékeny testét szorítom le, s az ő zokogó, enyhén rángatózó alakja fölé tornyosulok. - Nem! - kiabálok rá, talán hevesebben a kelleténél, közben továbbra is lefogva őt - De igen, de vége lesz. A fenébe, figyelj már rám!!!- a hangom élesebb a kelleténél, miközben össze-vissza gabalyodva, felráncigálom álló helyzetbe magammal, szorosan fogva felkarjánál, nem kímélve. Bármennyire okozok is fájdalmat, nem lehetek gyenge. Az érzelmeim helyett, most az eszemnek kell beszélnie. - Vége lesz, de nem azzal, ha oda mész és megmutatod magad... a fenébe, Jennifer?!- próbálom megtalálni az íriszeit, azt a csacskaságot, ami mindig ott ólálkodott korábban tükreiben, de egyszerűen nem lelem. Tudván, hogy nem maradhatunk az utcákon, elráncigálom magammal a mellettünk lévő - kissé lerombolt - ház falai közé, csak ott engedem el. Nem túl finoman,.. nem úgy, ahogy illendő. - Miért csinálod ezt?? - fakadok ki magamból, rácsapva tenyérrel a lemálló falra - Miért nem érted meg, hogy ha elkapnak nem tudlak kihozni??? - olyan hangosan üvöltök, hogy talán megszakad a hangszálam pár ponton, de épp nem foglalkoztat. - Ha haragszol rám, akkor gyere és üss tovább, de ne csináld ezt velem. Jennifer, az isten szerelmére!!?? - csapok csípőmre két oldalról, majd ajkaim beharapva, idegességemben belerúgok egy elhagyott bútordarabba. - Mi történt veled? - lehajtott fejjel állok, mérgesen préselem ki ezt a három szót ajkaim között, de tudnom kell. Tudnom kell, hogy mivel nézek szembe...



WHAT ABOUT US?  
• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Kedd 21 Márc. 2017, 20:28


Last Resort

- Azt hiszed érdekel, ha elkapnak? Hogy bánnám, ha így lenne? Értem nem kár! - Nem csak ő emeli a hangját, én is megteszem, szemben állva vele csak acsargok. Belefáradtam, hogy titkokat őrizzek. Belefáradtam, hogy sérült és minden alkalommal sérültebb szívem tovább terheljem, hisz' így is alig dobog már. Rejtettem eleget az érzést, ami valóban feléd húz, amiről nem tehetek és amiért mégis a pokolra kívánom magam. Ha akartál volna, ha Te is akartál volna, Kapitány... Ha vetted volna a jeleim, már rég átléptem volna azt a bizonyos piszkosul elmosódott vonalat. Úgy hittem, erős leszek és kibírom. Hogy képes leszek óvni Téged és hogy beérem mosolyoddal. Hogy tagadhatom, s talán átformálhatom majd, ha elég sebzést kapok. Most viszont elém állsz, és tovább repeszted a csalódást bennem, bár nem akarod, s bár értem, miért vagy itt... De miattam már nem kár. És prüszkölve ettől a haragtól az arcodba vágom ridegen csengő, rekedtes, fojtott szavaim, mire emeled hangod, s a gyomrom görcsbe rándul.
"- Veled nem lehet veszekedni, Steve Rogers.
- Azt hiszem erről bátran kérdezd Starkot."
Már nincs szükségem rá, hogy mást kérdezzek, mégsem szegem büszkén az állam, arcom acél, akárcsak ellened feszülő testem. Azt hiszed, érdekel, ha börtönbe kerülök? Szeretnék ott megrohadni, távol Tőled, távol mindenkitől. Megérdemelném, hát nem látod?
- Elkéstél.

A fájdalom, amit a Mini küzdése után megél sovány testem nem elég, hogy ne jussanak tudatomba a szavai, de már nincs hitem, nincs... Pánikfélelemmel ocsúdva vetem meg lábaim, amíg tudom, hogy legalább ez a test nem fordul ellene. Rettegek, hogy tovább tipor rajtam s a világképem ismét... torzzá lesz... - Kérlek, elég, eressz.... nem érted... - Látom  kékeket, a szemeim mégsem képesek belesimulni - úgy, ahogy minduntalan megtettem azelőtt, nincs fókusz, helyét zavartság tölti meg. Már csak ez maradt nekem.  A fenébe, annyira szükségem volna Rád... De elsodor, valahová, befelé egy épületbe, s csak ott enged el. Nem jó, nem jó, ez kurvára nem lesz jó... Hergel, szétreped a dobhártyám, hergel, és én csak állok, és nézem Őt, játszva idegeim vékony fonalával. Túl sokfelé húzok szét, túl sok érzelem feszeget, de lábaim gyökeret vertek, bár fejem fordul a menekülési útvonalak után.... Nem Tőled félek. Téged féltelek. - Hogy? Mond hogy lehetne másképp vége?  - Riadtan tapasztom a saját szám elé a tenyerem, majd onnan ujjaim a kör alakú hegre vándorolnak, dörzsölöm, de nem kopik le... - Nagyon-nagyon rossz dolgokat tettem. Már nem tudok parancsolni neki... - Úgy suttogok, mintha félnék, hogy a harmadik meghallja. Behunyom a szemem és erősen szorítom, olyan erősen, amennyire a Mini késztetését gyűröm. Ha közelebb mozdul, én hátrébb, ott kell, hogy maradjon... távol tőlem, Istenem, távol... Végül a hátam a falnak koccan. Érzem milyen hűvös, kipirult bőröm szinte magába szívja az érzést.  - Csak jönnek az emlékek és jönnek az érzések, elérnek az indulatok, és nem lesznek határok... Valami változott, amitől nem vagyok önmagam, ezúttal tényleg nem. - Megint változnék, beleremeg vázam, de még tartom. Még én vagyok.  - Ilyenkor az egész világ másabb. Sötétebb, még a kékjeid is, amiket úgy szerettem elnézni. Mond, hogy vigyázzak rád, ha elém állsz? Hányszor akarod még megtörni ezt a szívet? - Megrázom a fejem, mielőtt lehajtanám s tincseim az arcomba hullajtnám. El kell engedjen. Vagy meg kell, hogy öljön. Nem látok más választást.




Lost Cause ϑ
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Vas. 02 Ápr. 2017, 16:41


❝Tell me what you're needing, give into your bleeding...❞
LAST RESORT



Elkéstél...
Visszhangzik fejemben szüntelen. Ujjaim keményen, talán fájdalmat okozva tekerednek karja köré, miközben magammal vonszolom a külső szemek elől biztonságot nyújtható falak közé. Képtelenség lenyelnem a torkomban felgyülemlő idegességet. Oly sok veszteség, annyi fájdalom keresztje vési már szöveteimre égető pecsétjét, hogy egy újabb már aligha nem végez velem. Felelősséget vállaltam érte, a Kapitányaként. És most, szembesülök vele, hogy mekkorát buktam!
- Hallgass már el! - rivallok rá a kelleténél keményebben, mikor erőtlenül ellenkezni próbál velem. Még nem jöttél rám, hogy a zöld hullámod is kevés ahhoz, hogy elsodorj magadtól? Fogcsikorgatva lököm be magam elé, arcizmaim képtelen rendeződni. Udvariatlan, tisztességtelen az erőszak, mivel élek ezúttal és ez egy újabb szégyen foltja lesz jelenlegi életemnek, de viselnem kell. Kihúzom magam, és szembe néznem démonaimmal. Inkább sérüljek újra, és újra, minthogy meg se próbáljam csillapítani háborgó lelkét Jennifernek! A szervezetem nem támogat. Az ütéstől szédülök, s légzésem is megpróbálom akadályoztatni a beszédben. Úgy lihegek, mintha legalább ezer km feküdne mögöttem. - Hogy velem jössz!- rivallok rá, szünetet nem is hagyva szavaink között. Összefolynak, s elmosódnak, megadva maguk a feszültségnek, amiből levághatnék egy darabot, olyan valódi és élő. - Engedd, hogy segítsek... - búgom, mikor meglátom, mennyire tart a zöldebb oldalától. El sem tudom képzelni, hogy mit érezhet, de meg kell bizonyosodnia róla, hogy mellette állok. Ejtek egy bátortalan lépést. Majd egy újabbat. És még egyet. - Nem kell egyedül lenned. Egyikünknek sem kell... - szemöldökeim szomorúan szaladnak össze, alattuk kékjeim őszintén ragyognak. Az idegesség, a düh ellenére, lágyan próbálom magamhoz édesgetni. Látom a félelmét, érzem a szenvedését, s szeretnék enyhíteni a fájdalmán. Türelmetlenül kiabálok vele, ahogy ebben a helyzetben szükségét érzem, egészen addig, míg beszélni nem kezd. Akkor csendbe burkolózva hallgatom. Látom arcjátékát, leolvasom belőle, hogy újra megküzd a benne lakozó másik nővel. Szemlátomást nehezére esik. A szavai pengékként fúródnak szöveteim alá, bele, egyenesen a már megkopott mozgatóizmomba. - Soha nem akartalak bántani, soha...- préselem ki megfeszült állkapcsom mögül, majd neki lendülök. Jobbom tenyerek tarkóján siklik keresztül, balommal mohón, lendülettel derekára tekeredve húzom magamhoz. Átölelem, akkor is, ha rázkódna, alakulna... Karjaim közé fonom, erősen. Ahogy mindvégig kellett volna. - Kérlek segíts, hogy segíthessek... - motyogom bele a barna zuhatagba, de oly közelről, hogy talán érthetetlenné válnak szavaim - Mond, hogy segítsek?! Felhívjam Brucet? - beletemetem arcom az ő arcélébe, s mindvégig így állok vele, amíg ő nem változtat ezen.




WHAT ABOUT US?  
• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Vas. 02 Ápr. 2017, 18:38


Last Resort

Olyan hidegen ejtem az átkozott szót, mintha nem én volnék. Mintha a szívem kihűlt volna, pedig nem így van. Ha tudnád, mennyire nem így van... A szilánkjaid beleégve fénylenek a szöveteimbe, s azzal, hogy egyenként megpróbálom kitépni őket, alig bírok a fájdalommal.
- A francba, Steve Rogers, nem értesz semmit! - Ellenkezek és ő is így tesz. Most sem az ő arca, sem az enyém nem ragyog oly' módon, ahogy eddig, ha egymás közelében sétáltunk. Megint be kellene vernem a képed, olyan kurvára be kellene mosnom másodjára is!
- De nem lehet! - Kontrázom, alig hogy végigér saját mondatán. Kiabálunk, ő velem, én vele, s a Mini nyughatatlanul moccan. Összeszorítom az állkapcsom, hátrálni kényszerülök. Az arcom vörös a haragtól, attól, hogy nem vágynék másra annál, hogy vele mehessek és mégsem tehetem a saját csapdám miatt. Megremeg az ajkam alsó része és elfordítom a fejem. Legszívesebben befognám a füleim, hogy a számomra mindig is fontos, kedves hang ne jusson el a tudatomig és ne okozzon még több fájdalmat. Gyűlölök egyedül lenni, gyűlölöm, hogy így kell élnem... élnem? Nyomorognom és félnem, mit hoz a holnap a zöld démonommal.
És ezt megvallom, habár csak körvonalakat nyújtok, mert attól tartok, ha elmondanám, mit tettem, többé nem akarnál a közelemben maradni. Ez fáj a leginkább. Nincs erőm, hogy eltoljalak, mikor a levegőnél is jobban hiányoztál nekem...
- Tudom, hogy nem...  - Belezokogok a karok ölelésébe, szinte beleesek, de úgy ölelem át gyenge karjaimmal a nyakad, mintha ez volna az utolsó pillanatom ezen a földön. Lehet, hogy így van. Képtelen vagyok megszólalni, a testem viszont nem azért rázkódik, mert a Mini kívánkozna belőle. Most nem. Most érted szól a remegés. Az arcom az arcodnak szorítva próbálom nyugtatni magam.

- Félek, hogy amivel segíthetnél... elérhetetlen marad számomra. Mindig is az volt, Kapitányom. - Továbbra sem engedem el, két karom nyaka körül tart, a fejem épp annyira mozdul, hogy arcélénél maradjon, a szemeim sem nyitom ki még egy ideig. Nem kellene, hogy tudd, nem kellene, de ez a teher már túl nehéz nekem. Egy nőnek ez a legnagyobb szégyen, amit átélhet. Elfordítom a fejem, akkor is, ha elhúzódna. Beharapom a szám szélét. Tudom, soha nem úgy tekintett rám és ez fáj nekem, ezt nem tudom tagadni.   - De... nem ezért nem mehetek veled. - Rezonáltan lélegezve nyelek egyet, bőröm kínzóságát bőrének dörgölöm. - Majdnem összetörtem Bartont, mert nem tudtam, hol kezdődik a valóság. Nem tehetlek ki, senkit nem tehetek ki ekkora veszélynek, ezt be kell látnod. Ha elalszom, ha jön egy inger... kiszámíthatatlanná válok. Érted már?  - Újabb száraz kattanás, amely nyeldeklésemre utal. Megköszörülöm a torkom, hogy csitítsam magam, de a könnyekkel akkor is nehezen bírok. - Már beszéltem Bruce-szal.   - Nyögöm és megrázom a fejem, nem akarom, hogy ő is megtegye. - Sajnálom az orrod... - Szipogom és most először, lecsókolom arcának balját, mielőtt ismét hozzányomnám az arcom. Képtelen vagyok elszakadni tőle.




Lost Cause ϑ
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Pént. 07 Ápr. 2017, 11:18


❝Tell me what you're needing, give into your bleeding...❞
LAST RESORT


Kékjeim hitetlenkedve fürkészik tükreit, képtelenséget sugározva belőlük. Tőlünk zeng a világ, talán még a világegyetem is megrázkódik, mikor hangjaink ütköznek. Eltipor, s én eltiprom őt. Soha korábban nem volt még példa rá, hogy így beszéljünk egymással. Most mégis meg kell ragadnom minden lehetséges eszközömet, hogy megpróbáljam segíteni, ha hagyja, ha nem. Nem viseltem gondját, és emiatt szörnyű bűntudat mardos odabenn. A rossz-érzés férgei kaparásszák falaim odabentről, s tudom, hogy ezen csak úgy könnyíthetek, ha megfogom a kezét, és nem engedem el többé!
Megnyugtat, mikor azt feleli, hogy tudja, hogy soha nem akartam bántani. Sem őt, sem senki mást. Mégis, mintha én sebeztem volna legtöbbjüket, legtöbbször, olyan érzés kavarog felszínem alatt. Arcom keménysége elmosódik, felváltja valami szomorúbb, valami kétségbeesett reménykedés hozzá!
- Jenn.... - búgom bele a tincsekbe, miket már arcperemen mentén érezhetek, közvetlen a mellkasomba temetkezve. Karjaim mohón ragadják, ellentmondást nem tűrve. Rázkódásának miértjébe bizonytalan vagyok, ennek ellenére nem húzódom el. Akkor sem tenném, ha már a zöldebbik oldalán csüngenék. Nem lehet. Nem hagyhatom többé magára...
Éppen csak' lehunyt szemeim felpattannak, s kérdőn arra az oldalra pillantok velük, amelyik oldalamhoz közelebb simul bele körvonala enyémbe. Szemöldökeim összeszaladnak, értetlenné válok. Eszembe jut, hogy arra gondol, hogy meg kellene ölnöm, hogy ez az, amivel segíthetném, de állkapcsom belefeszül. Képtelen vagyok itt, most erről beszélni. - Nem foglak bántani, örülök, hogy ezzel tisztában vagy. - közönyösen jegyzem meg, beletemetve arcélem a pontba, hol érhetem őt. Karjaim ekkor szorosabban vonják őt hozzám. Édesgetem magamhoz, azt akarom, hogy érezze, hogy itt vagyok, hogy számíthat rám. Pont, mint akkor este... Kissé értetlenül pillantok irányába, mikor beszélni kezd, de engedem, hogy így tegyen, s meghallgatom, karjaim finoman simítják felszínét, ahol csak érhetik. S egyikkel hajzuhatagával játszadoznak ujjaim, elgyengülök tőle, hogy érinthetem. - Hát miért nem? - hangom lágy, alig hallhatóan érinti, csak és kizárólag őt. Nyelnem kell a gondolatára, hogy talán Barton valahol egy árok partján fetreng, de ismerve a férfi leleményességét, inkább hotel szobára voksolnék. - Vállalom a kockázatot. - nyökögöm, talán erőtlenül - Nézd. - nem engedem el továbbra sem, simogatom, ha engedi nekem - Egy életre vállaltam a kockázatot Bucky mellett. Ő talán nem roppantja szét a csontjaim elsőre, de ha ismét eljátszadoznak a fejével, akkor újra sokan meghalnak... Én pedig vállaltam egy életre, Jenn, az életem hátralévő minden napjára vállaltam, hogy mellette leszek és megóvom ettől. Nem ijedek meg tőled sem, és a zöldebbtől sem. - enyhén vállat vonok, épp csak érezhetővé téve számára, hogy valójában így gondolom, még akkor is, ha a kettejük ereje nem hasonlítható össze, Bucky katonaként kegyetlen. - Ennek örülök. - jegyzem meg, mikor azt mondja beszélt már Bruceal. Tovább nem firtatom, hiszen túl sok közöm a kettesükhöz nincsen, nem is avatkoznék bele. Kíváncsisággal sem. A kijelentésére elmosolyodom, majd a csókjába belesimítom arcom. Ezt a fajta törődését, bocsánatkérését élvezem. - Jól megy neked a bocsánatkérés. - hagyom, hogy vissza helyezkedjen a karjaimba, és ölelem tovább, majd állcsúcsom belesimítom hajzuhatagába, s feje fölött a háta mögötti falat bámulom pár pillanat erejére, végül elhúzódom tőle.
- Gyere... - körülötte sikló karom tenyerébe állapodik meg, ujjaim övéivel összefűzöm, majd a szoba sarkába ledobott, elsőre kényelmetlennek tűnő matracra dobom magam, rántva őt utánam, majd addig igazítom a törékeny testét, amíg mellkasomra nem fekszik. - És maradj itt. - súgom, halkan, hangom rekedtes. Kiszáradt a torkom, s több pontom fáj, és zsibbad, de egyetlen fizikai szükségletem sem kerül előrébb annál, hogy most menedékévé váljak ennek a nőnek. Mert van köztünk valami különleges, megmagyarázhatatlan kötelék. Amit nem tudok elengedni, és ami miatt úgy érzem, óvnom kell őt...
- Mindig ott lesz veled, és a világ mindig szétcincál majd, és újra és újra megtör.... - kezdek bele fejem hátravetve, cirógatva őt, ha engedi - De ne lökj el magadtól többé. - nedvesítek ajkaimon, majd lepillantok rá.


WHAT ABOUT US?  
• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Pént. 07 Ápr. 2017, 19:15


Last Resort


- Kapitány... akkor sem vennél észre, ha kitépném a szívem és úgy nyújtanám át neked a belevésett neved?! - Bele kell somolyognom, bármilyen fájó is ez a rész, s a lelkem bárhogyan is szakad közben. Arcomra vetítve nyomorúságos lemondását végül lesütöm könnyektől csillogó tekintetem, és nagy sokára mégis visszatér a jellegzetes archoz, hogy a tekintetedből kiolvasva reakciód végre szembenézzek az igazsággal. Mindig is egy talpig becsületes ember voltál, s ezért félek, nem viselném jól, ha kimondanád a nyilvánvalót... Nem várok csodát, ez nem a mesevilág, noha egyetlen vágyam épp te magad volnál. Megrázom a fejem, elhallgattatva, bármiként is próbálnál sajnálkozva szavakat préselni.  - Nincs semmi baj, nagylány vagyok már. Kiheverlek. - Beleingatom a fejem mellkasodba, míg van erőm hozzá. A szégyen, a kudarc ellehetetleníti, hogy tovább fixírozzalak, de úgy képzelem, attól rettegek, csalódottá váltak vonásaid. Kellemetlenséget élhetsz miattam, s annyira, de annyira tartok mindettől - épp ezért hordoztam a terhet magamban, míg volt erőm hozzá. Bárhová kerültem, éreztem a súlyát kékszemű katonám. A lesújtó és sivár valóság pedig az, hogy az élet végül csaknem ellened fordított. Úgy hiszem, le kell mondjak rólad, úgy hiszem, hogy nem látlak majd többé, hát ezért suttogtam eléd a titkom.

Porcelánná válok, törékennyé. Elgyengülök, hiába az előbbi vallomás, hiszen az a két kar tart magánál szorosan, akiért zöld erőm legjavával a világ ellen mennék - most is, bármikor... De bevallom azt is, hogy pont ez a zöld akadályoz, hogy a közelében legyek. A félelem sebesre marja a lelkem maradványát! Ugyanakkor komoly megütközéssel kapom fel a fejem ismét, mikor lágy baritonjába csomagolja szavait. Tudom, hogy nem ijed meg, tudom, hogy bármikor emelt fővel és ereje legjavával szembefordulna bárkivel, velem is, a Minivel is, de belehalnék, a pokolba is, belehalnék, ha...
A tüdőm megtelik levegővel, annyival, hogy szinte szétfeszít.  - Mit kezdesz majd akkor, ha épp Buckyt kell kirángatnod a kezeim közül?   - Nehezemre esik abbahagyni a szipogást, de mármilyen eltökélt is, fel akarom készíteni, ahogyan csak lehet, noha ezzel saját magam ellen beszélek. Inkább, minthogy...

Lecsókolom arcának feléről nyomaim, hogy azután lehunyhassam szemeim, továbbra is úgy függve tőle, mint szükséges létfunkcióim egyikétől. - Többet kellene gyakorolnom. - Ejtem jegyzésére bocsánatkérésem illetően, és ha nem lennék ilyen ramatyul, hangom apró kuncogással fűszerezett incselkedéssel duruzsolna a fülébe. Nem akarom, hogy elmúljon a pillanat, s épp ezért, nehezen jut el a tudatomig, hová kíván sodorni. Az arcom piroslik megnövekedett hőm miatt, nem bánom, ha végül a világ végére is húz, amíg a nyugalmat adó helyemre ölel. - Hiányoztál, Steve Rogers. - Sóhajtom közel fúrva magam hozzá, vállára-mellkasa felső sávján helyezve fejem. Így rálátok profiljára. A Mini most nyugton van, nem rondít az ismerős helyzetbe. Hányszor, hányszor tartott már így...
- Soha többé, míg nem kéred tőlem az ellenkezőjét.  - Látom, ahogy rám néz és nyelnem kell. Olyannyira fontos ez a férfi számomra, olybá erős szálak nyúlnak ki testéből és ölelnek körbe, mi mást is mondhatnék? - De nem ártana, ha a Minit is meg tudnád győzni...    - A legkomolyabb problémám, akitől rettegek, s mégis, halovány mosoly ráng szám sarkában, a kékeket nézve eközben. Sokáig időzöm rajta, szavak nélkül, melyek feleslegesek volnának. Megkeresem ujjait, hogy ujjaim belefűzhessem. - Hogy vagy, Kapitány? Bucky? Tony? - Szeretném hallani a hangját, és szeretném, ha a fejébe láthatnék. Ha levehetném mellkasáról a súlyát mindannak, amire én is rátettem hosszú percekkel ezelőtt még.  

Lost Cause ϑ
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Vas. 16 Ápr. 2017, 21:44


❝Tell me what you're needing, give into your bleeding...❞
LAST RESORT


Elnyílnak ajkaim, hogy szóljak, szeretnék beszélni, mondani valamit. Mégsem vagyok képes rá. Kibicsaklanak a szavak, hangtalan néma sóhajokként hagynak el. Nem siet segítségemre tapasztalatlanságom. Képtelen vagyok megküzdeni azzal, amit hallok tőle. Összeszaladó szemöldökeim alatt, úgy tátogok, mint a vízéből kiemelt hal. Úgy is érzem magam, mint akit megfosztottak a kényelmes zónájától. Soha nem fordult még korábban elő velem, hogy társaim egyike, méghozzá közeli barátként titulált társam - így nyilatkozzon érzelmeiről velem szemben, ilyen nyersen, őszintén. Szégyellem magam, hogy nem lehet udvarias, s nem okozhatok örömet. Ám ezúttal képtelen lennék olyan felelettel szolgálni, amit szíve boldogan fogadna be, mert bíbor motoromat egyetlen nő foglalja el, s foglalta le az utóbbi időszakban. A szőke pimaszság. Őt pedig elárulni, becsapni ilyen módon nem tudnám. Szívem az ő tenyereiben pihen, most is ott, ahol épp hagytam. Kár lenne hát olyat mondanom, mivel nem tudom ezt a most megrepedő szálat menteni. Hallva nőies, érett megjegyzése némaságomra, elmosolyodom. Fejem megrázom, lehajtom azt. Magamnak szól értetlenségem, s csalódottságom, nem iránta. - Jó, jó... - susogok halkan, somollyal arcomon, mi leginkább annak szól, mennyire ostoba vagyok, hogy nem vettem észre. Talán voltak jelei? Én üldöztem bele ebbe? Én keltettem látszatát, hogy kapcsolatunk ilyen pályán mozgolódik? Miért hibáztatom most is Romanoff lezserségét?!

Átölelem, féltőn, törődőn. Nem engedem el, még annak tudatában sem érzéseink nem egyformák. Talán épp ezért szorítom jobban, mint előtte. Cirógatom, simogatom, ahol érem. Bánom, hogy ilyen helyzetbe hoztam őt, s fejben visszajátszom emléktáram, kutatva a pont után, hol megfordíthattam mindezt őbenne. Bennünk.
Meghallom kérdését, épp lecsukni igyekező szemeim felpattannak. Jól tudja, hogy leggyengébb pontomon kell érintenie, megtalálja inam. A legsebezhetőbbet, amiért bármit megtennék. Fogcsikorgatva rendezem arcizmaim. Hazudni nem hazudhatok, bár a jövőt nem látom. Így képtelenség volna megmondanom, mit tennék. Annyi bizonyos, Őérte bármire hajlandó lennék. Még akkor is, ha nem ölnék érte olyat, kit szeretek, biztosan bevetném minden erőmet, hogy megvédjem Buckyt.
- Kérlek, ne menjünk ebbe bele... - sütöm le tekintetem, nedvesítve kiszáradó ajkaimon  - Őt most a széltől is óvom. Ha bajba kerülne, ha valaki megint bántani akarná, tudod, hogy... - felhúzom állam. Őszinte vagyok! Éppen ez a probléma. Bár azt hazudhatnám senkinek sem ártanék, még őtőle függetlenül sem. De akkor nem mondanék igazat. Tekintve a jelen helyzetet, ami a reptéren történt, gyanítom senki sem hinne nekem. És ez így is van rendjén. Bucky a részem. Az marad mindörökké. És óvni fogom...

Felszisszenve nevetek, kissé beledőlve csókjába. Lubickolok visszatérő szelídségében. Mosolyogva bólogatok szavait hallva. Kezdem felismerni megsápadt vonalai alatt a nőt, kit annyira megkedveltem az utóbbi időszakban. Karjába simítok enyémmel, húzom, finoman vonom magam után. Jól tudom, az, hogy menedékévé váljak, fontos számára, ... nekem is az. Ha azzal, hogy mellkasomon, bíbor motorom fölött hajthatja álomra fejét és talán végre kialhatja magát megmentheti pár nap rémálmától, hát vállalom az őrséget álmai fölött.  - Te is nekem, Walters. - pillantok hetykén vállam fölött a nőre, azzal a kisfiús félmosollyal, mibe belezsibbadt - felrepedt arcélem belesajdul, de nem törődöm vele különösebben. Hagyom, had helyezkedjen kényelembe, ám ellentétben vele én nem íriszeit, arcát kutatom. Feje fölött az egyetlen üveglap felé bámulok. Figyelem a félhomályban táncoló pormasszát. Jól látható, hiába sötétedik fejünkre. A holdvilág felöleli kettesünk, még így, a kopottas falak között megbújva is. Vigyázok rád!
- Nem fogom. - búgom, majd fejem felé fordítva belecsókolok sápadt homlokába, ott tartva orrom-hegyét egy pillanatra. Elmosolyodom a zöldebb oldalát emlegetésekor.  - Rajta leszek az ügyön. Egyébként szerintem megkedvelt... - fogvillantós mosollyal húzódom kissé el tőle, hogy felmérhessem reakcióját feleletemre, majd szemeim lehunyva, halkan nevetek a gondolatra, mielőtt ismét elkomolyodnék.
Elhagynak a szavak, némaságba öltözünk föl. Rendjén hagyom, had nézzen, hiába jövök tőle zavarba, jól viselem tekintetét. Időnként kékjeimnek engedem, hogy íriszeibe, hajának zuhatagába vesszenek, majd ujjaink összefésülésekor ott hagyom időzni tekintetem. Kérdését meghallva elnyitom a szám, majd elmosolyodom.  - A helyzethez képest jól. - büszkén pillantok le rá, miből láthatja, érezheti, hogy valóban így van  - Bucky igyekszik, de még nagyon elutasító. Időnként úgy érzem örökké küzdenem kell érte, de ... akarok. És fogok is! - mosolyom szélesedik, majd lágyul  - Tonyval felvettük a kapcsolatot. - ajkaim morzsolgatom örömömben, szemeim biztosan felragyognak, ahogy erről beszélek, - most először valakinek, aki nem Stark  - Megbocsájtott nekem, vagy legalábbis igyekszik. Wandát keresi, talán sikerül is neki az űrbe mennie Bruceal. És Carollal. Ha minden jól megy, bár nem tudom, ... nem tudok az újabb fejleményekről. - elfojtok egy sóhajt, a fejem ugyan megcsóválom. Tudom, beszélnem kellene neki Wandáról is, de most még pihentetni akarom lelkét. Egyelőre elég, ha ennyit tud. Simítom arcélem feje búbjához, illatos hajába simítva állam.



safe and sound   
• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Hétf. 17 Ápr. 2017, 18:00


Last Resort

Nincs türelmem, hogy körbeudvaroljam kéked, de nincs is rá szükség. Nem haragszom Rád, ezen a téren hogyan is tudnék? Az én szívemnek sem súgtam, hogy bíbor motorod hajtsa... És nem várok szavakat, s ezt te is megértheted. Nem tudok parancsolni magamnak, mégis megelégszem azzal, hogy hozzád bújhatok, s te átölelsz. Hallom zavart hangod, de hálát adok azért, hogy nem tudsz mit kezdeni a helyzettel. Azt hiszem, a lelkem tonnákkal könnyebb lett, s innen már csak el kellene, hogy engedjelek.
Egyelőre nem megy.

- Muszáj, Steve. Tudom, hogy ott lennél. Mindössze nem akarom, hogy ellenem kényszerülj erre, mégis számítanod kell rá, ha... Ha be akarsz vonni magad mellé. - Ezért nem tartom jó ötletnek, ezért hadakozok az ellen, hogy bárki mellé helyezkedjek. A Mini nem játékszer, láthatta, hogy nem tudom kontroll alatt tudni, és nyögöm a súlyát a zöld tehernek. És gyűlölöm... De ezt is elviselem, inkább távol, mintsem ártva.
Összeszorult szívvel, hüppögve fúrom orrom nyakszirtjének pontjába, így próbálok a pillanatba temetkezni. Képlékenység vesz körül, s jelenleg ő az egyedüli biztos pontom, melyből még ha utoljára is, de erőt meríthetek. S mikor elhúzódom kissé, kába langymatagsággal merülök cirkáló íriszeibe. A somoly lassú, de talán idejét sem tudom felidézni, mikor esett orcámra hasonló tisztaság.
Mosolyogva emésztem szavai válaszát, és míg ő felém hajolva csókot hint homlokomra, lehunyom szemeim, mellkasán pihen bal kezem. - A Miss ezt le se tagadhatná. És te sem! - Elnevetem a végét, mikor ujjaim felkúsznak bevert (ámbár bizonyára össze is forrt, vagy annak közelében járó) orráig, de végül ahelyett, hogy az érzékeny részt érinteném, arcélének balján simítok végig, majd visszaejtem kézfejem, hogy összefűzhessem ujjaink. Mindenen túl és megtartva magamnak, kétségem sincs afelől, hogy nem véletlenül húzódott vissza zöldebb nőszemélyem, s neki fogalma sincs, mennyire beletalált vele kapcsolatos jegyzetére.
Végighallgatom, figyelek rá közben, s jegyzem mentálisan részleteit szavainak. Barnesról, Tonyról, mikor róluk beszél, szemeinek tükre örömében felragyog és ez megnyugtat, hiszen boldogságot él meg, az pedig ráfér a katonára. Bruce-t és Carolt, az űrt említi melléjük, és ettől ráncba ugrik szemöldököm, de... mindent sorjában. Kissé feljebb mocorgom magam, emelem fejem és törzsem is áthelyezem valamelyest, hogy jobban ráláthassak. - Buckyval éveket kell pótoljatok, de elindultatok rajta, hogy sikerüljön. Nem is számít más. - Annak tekintetében, milyen erős szál fűzheti a másikhoz, őszintén remélem, hogy a fémkarú férfi nem sebzi meg. - Tony jó ember, helyén van a szíve, még ha titkolja is. A része vagy, ahogy ő neked. Örülök, hogy simul a helyzetetek, Steve. És egyébként... úgysem tudna meglenni a cívódásaitok nélkül... - Fogsoros mosoly villan ajkaim elnyílásának folytatásaként. Olyan kevés örömöm volt nekem is, szeretném felemelni azt a nőt, 'ki voltam... bár gyászos kudarc, hogy képtelen vagyok felcsillantani már.  - Viszont Bruce és Carol... és Wanda... - Fejem elbiccen, hogy megtartsam sóhajom odabenn. - Nem sokat tudok Wandával kapcsolatban, azt is csak Natashán keresztül, de ahhoz épp eleget, hogy aggódjam a fivéremék miatt, ha utána mennek. Ha rosszul sül el, van B terv, Kapitány? - Nyilván már a tudat is, hogy Bruce elérhetetlen távolságban lesz, megvisel. Így sem tudnám átölelni, de ha odafönn lesz... Bízom bennük, benne és Carolban is, de láttuk már, hogy a lila szörny miféle borzalmakra képes. Annyi kérdés, de alig van válasz. Muszáj, hogy tudjam, hogyan áll ez a dolog, még ha körvonalai is vannak pusztán...

Lost Cause ϑ
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Kedd 18 Ápr. 2017, 18:21


❝Tell me what you're needing, give into your bleeding...❞
LAST RESORT


Feszülten érzem magam, ahogy az ilyen helyzetben úgy gondolom, normális. Hiába van súlya vállainkon, s tudom, hogy miről beszélünk, amin átmegyünk súlyos. Komoly. Én mégsem tudok most emiatt kihátrálni ebből a szituációból. Alighanem épp most van rám leginkább szüksége. Ha most hagynám, hogy elillanjon, azzal csak ártanék neki. És a világunk mostani helyzetét tekintve a zöld árnyalat igazán pihe könnyű nehézségnek tűnik...

 - Újból meg kell tanulnod kezelni a nagylányt, az pedig nem fog menni, ha néha napján nem engeded útnak. Gondolom.., bár nem vagyok a témaszakértője. Azért annyit összeraktam magamtól is, hogy nagyobb eséllyel ér véget a rémálmod, hogyha megtanulsz vele együtt mozogni megint, mintha hátrahagyod. És inkább mi szereljünk le újra és újra, mint valamelyik kormányszervezet. - nyökögöm félmosollyal, lesütve kékjeim. Talán valóban nem szerencsés Buckyval összeereszteni, de talán még jó hatással is lehetnek egymásra. Mindketten edzhetnek, ami pedig fontos ebben az állapotban. Mindkettejüknek. Én pedig szem előtt tarthatom őket. Ahogy azt kell.
Összesimulnak vonalaink, egy folttá válunk a sötétben. Gyakorlatilag nehezen mondható meg, hol kezdődik övé, hol indul enyém. És ez most a legkevésbé sem zavar. Cirógatom, próbálom csillapítani kedélyeit. Persze - kimondottan jobb tetszik ez a módszer, mintha tovább veretném koponyám a zöld ökleivel.  - Nem is szándékozom... - halkan elnevetem magam, így megrázkódik mellkasom fölött ő is. Haloványodik mosolyom, mikor megérzem kezét arcomon. Lágyult vonásokkal élvezem simítását, majd elpillantok róla. A falak közé engedem pillantásom, majd összekulcsolt kezeinkre. Kedves gesztus. Annak tartom, ahogyan őt is. Kedves nő. A legkedvesebb, kihez szerencsém volt.
Elszavalom neki, amiről úgy érzem tudnia kell, ha már érdeklődik a többiek után. Nem mintha lenne rejtegetnivalóm bármelyikőjük előtt. Nyílt lapokkal játszom. Hazudni nem tudok, remek képességeim egyike! Nedvesítek ajkaimon, miközben figyelem, ahogyan elhúzódik tőlem - épp csak annyira, hogy láthassuk egymás arcát, egymás szemeit, egymás tekintetét.  - Ahogy mondod... Annyira igyekszik, én pedig annyira tehetetlen vagyok. - sütöm le a pillantásom, közben összeszaladó szemöldökeim alatt kékjeimmel kezeinket fürkészem. Jobban esik így beismerni csalódottságom, mintha szemtől szembe mondanám. Felkapom tekintetem, mikor Tonyról beszél. Elmosolyodom, féloldalasan. - Na igen, senki sem veheti át a helyem, ha arról van szó kinek a cikizését élvezi a legjobban. - somolygok, fejem enyhén megcsóválva, mikor Stark felvillan témaként. Ha akarnám, akkor sem tudnám leplezni mennyire kedvelem a fickót. És az igazság az, hogy valóban egymás részei vagyunk, ha akarja a nyavalyás, ha nem. A következő kirakós már tudom közelebb esik szívéhez, így pillantásom arcára emelem. Puhatolózom a sötétben. Bólogatok, hallgatva véleményét, majd kérdését meghallva a fejem csóválom.  - B terv... - ismétlem sóhajba foglalva, mintha ezzel elmondhatnám, hogyan érzek  - Stark fejében egyetlen terv szerepel. Megakarja menteni a lányt. És valószínűleg addig nem nyugszik, amíg nem látja a saját szemével, hogy mi lett belőle... - rosszallóan ráncolom szemöldököm, izmaim megfeszülnek  - Ha Quill segít is nekik, biztosan nem lesz olyan ostoba a pasas, hogy kereszttűzbe vigye őket... - fogalmam sincs, hogy Jennifert nyugtatom, vagy magamat. Hangom reszketeg, mégis határozott pillantást teszek felé. Céltudatosan tükreibe mosolyogva.


safe and sound   
• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Szer. 19 Ápr. 2017, 13:38


Last Resort

A romos falakon túl elpillantok a beszűrődő foltok nyomában. Valahol ott kinn, még szabadon van ittlétem oka, s nyelnem kell, hogy visszafordítsam a fejem a katonára. Nyugodtabb tónusom neki köszönhetem, bár azt ne feledjük el, képlékenyebb a zöldem, s én magam is. Fogom, ahogy tudom ezt a pillanatot, az arcát, őt magát, hogy lelkem hullámzó békéjét megtarthassam. Léte a szívemre van hatással, és talán ez az egyetlen esélyem jelenleg, bárhogy is tartok a későbbiektől - még a következő órahosszától is, az Istenért...

Ajkam szorosan összepréselve nem vagyok képes mindössze hümmögve rekedtes hangot ejteni. Bennem túl sok a "mi van ha" kezdetű félelem, de nem félti tőlem sem Buckyt, sem önmagát, vagy bárki mást, de úgy veszem, hisz abban, hogy... hogy jobbra fordul dolgom a zöldemmel. Semmi mást nem kívánhatnék... Hagyom hát a kis reményfoltot, had melegítse jéggé fagyott mellkasom, ámbár önmagammal vívom majd a rettegett csatát, hiszen betegesen félek attól, hogy nem leszek képes megszolgálni ezt a bizalmat...  
Csöndben hallgatom szíved robajait, légzésed, miközben az ismerős illat, a lényed melege porig rombolja nagylányos, érett, felnőtt és megkeseredett váramat, melynek sötét, hideg falait magam köré vontam.
Eszembe jut, mit gondolhat most rólam - úgy igazán. De amíg magához szorít, nem kell tudnom mást, elég számomra annyi, hogy kékjeinek ragyogása rám vetülve úgy hasson rám, ahogy azt megannyiszor tette.
Én magam hangtalanul nevetek fel, mikor megrázkódik mellkasa s annak zörejeit kapom. Hiányzott, valóban, ez az apró boldogság, a nyugalom, ha nevetni látom és hallom. Sodor engem is, s észre sem veszem!

- Hé, egy nap alatt nem válthatod meg a világot, ahogy ő sem, bármennyire szeretnétek. - Mivel kezeink felé szegi állát, ujjaimmal szorítok ujjain gyengéden. Barnes sok bajt hozott ránk, de Steve olyan része ő, amit senki nem fog összezúzni. Esélyt kapott, hogy pótolják éveik különálló részeit. Nem számít más.  - Steve, gondolj arra, hogy bármikor kivonhatná magát mellőled, mégsem teszi.  Az idő jól fog jönni. A türelmed pedig... még inkább. Szépen, óvatosan majd megenyhül,
meglásd. Segíted... segítjük, ha engedi.
- Őszinte mosollyal gondolatban homlokon csókolom. Már így is lágy közöttünk a kapcsolat, s nem érzem úgy, hogy megtehetném anélkül, hogy ne ébresztene benne bűntudatot, bár jó lenne, ha idővel nem tartanék tőle, hogy a birtokában lévő szálam elmarja majd, ha túl nagyot lép hátra miatta.
- Jobb melletted tudni, mint... nos, igen. Látod Cap? Egész kapós lettél! - A közöttük történtek fényében (amit én láttam épp elég), hogy el kívánjam ütni az élt, még azelőtt, hogy belerondítanék a ragyogásába. Ajkam alsó része rándul, hogy fékezzen a nevetést, csupán a fejem ingatom azzal a bizonyos gonoszkás szemöldökráncolással, melyet hál ' istennek a gyér fényben aligha láthat jól. Starkról Bruce miatt egy rossz szavam sem lehet. Vigyázott rá, vigyáz most is. Bár... A B terv sóhajba fulladt visszaismétlésétől görcsbe rándul a gyomrom. Belefeszülök a hírekbe, de tudnom kell. Ha Bruce... hogy engedjem majd el?
- Valami azt súgja, nem tudok mindent, de már így is borsódzik a hátam. - Leszegem a fejem, hogy úgy rázzak rajta óvatosan. Steve is feszült, hogyne lenne...
Rémálom.
- De miért pont Wanda? Mit tud az a lány, ami Thanost ennyire vonzza? - Szám sarka kérdőjellel végződik, tekintetem szintén. Tekitve az elmúlt időszakot és a titán legutóbbi látogatását, a borús idők nem szűnnek felettünk.



Lost Cause ϑ
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Szer. 26 Ápr. 2017, 12:40


❝Tell me what you're needing, give into your bleeding...❞
LAST RESORT


Az érzelmeink nem feketék, vagy fehérek. Sokkal árnyaltabbak, sokkal színesebbek. Ez velem, vele, velünk hősökkel sincsen másképpen. Vannak helyzetek, amikor tudjuk, hogyan kell cselekednünk, tudjuk, miért léptünk erre a pályára és hiszünk benne, hogy helyesen tettük, de olykor-olykor felbukkannak akadályok, amikkel nehezebben küzdünk meg. Mindannyiunknak van számos gyenge pontja, akkor is, ha nem ismerjük el őket. A csapatom minden tagja ilyen pont a szívemen, némelyikük több-nagyobb helyet foglal el benne, nyilvánvalóan kapcsolataink simulékonyságától függően. Határozott bizonyossággal állíthatom, hogy a karjaimban tartott nő, Jennifer Walters az első perctől kezdve birtoklója legalább egy kamrának. És csak azért, mert a kapcsolatunk az ő szemszögéből, az ő érzéseit nézve átbillent egy talán - tiltott területre, még nem fogok lemondani róla, ellökni őt magamtól, vagy bármi ilyesmi. Az érzéseim ennél komplikáltabbak. Amit tudok, amit tényleg biztosra tudok, hogy az oldalamon akarom tudni. Örökzölden, avagy nélküle, de óvni vigyázom.

Értékelem, becsülöm aggodalmát, amit tovább terjeszt Buckyra és mindannyiunkra, de eközben pedig fel kell nyitnom szemeit, hogy az említett katona épp olyan befolyásolható és veszélyesen kiszámíthatatlan, akárcsak az ő zöldje. Sam talán nem lesz jó helyen mellettük, de vigyázni fogok rá! Óvom őt, ahogy eddig. Én képes vagyok megbirkózni mindkettejük lidérceivel, vállalom ezt a terhet. Többet is, ha azt kérik tőlem. -
Mosolyom árulkodó. Látom, hogyan pillant fel rám, de arcán elterülő nevetéséből tudom, hogy jó helyen van most, hogy én is jó helyen vagyok. Tudom, hogy itt kell lennem. Karjaim a kelleténél talán kicsivel erősebben szorítanak rá, de lágyuló vonásaimból levonhatja a következtetést, hogy miért is teszek így. Elérzékenyülök. Boldog vagyok! - Számos érzelem hullámai csapnak át fejem fölött, maguk alá temetve.
 - Tudom, igen. - szemöldökeim felfutnak, szemeim továbbra is lesütöm. Nehezemre esik beismerni, hogy mennyire meg kell küzdenem minden nap azzal a látvánnyal, ami most Bucky jelent. Kezeink összekulcsolása jól eső, szorítása annál inkább. Újból megszólal, ráemelem pillantásom, fejem kissé hátravetve az egyik dobozon. Bólogatok hallgatva őt, de végül nem felelek. Nincsenek megfelelő szavak az érzéseimre, gondolataimra Jamest illetőn. Szám sarka rándul, elpillantok róla. Ismét kezeinkre, vagy egy távolabbi homályfoltra, nehéz volna megállapítani, mindenesetre elrévedek.
- Szó szerint. Tele van plakátolva velem egész Amerika. Kívánhatnék többet? - fejem billegtettem, hangom gunyoros. Sosem találtam még e témát viccesnek, de most ebben a szövegkörnyezetben jólesően hat rám, simogatja a lelkem. Úgy, élénken pillantok Jenniferre, arcomon a derűvel. Majd komolyabb téma kerül felszínre. Én pedig tudom, hogy most, itt, ezzel a helyzettel kapcsolatban csak annyi a dolgom, hogy Bruce felől megnyugtassam, hiszen nyilvánvalóan ez a legfontosabb számára. Érthető okokból!
- Hidd el, az enyém is. Megvannak a magunk problémái, erre fel megint a hátunkra pottyan az egész univerzum... - csóválva a fejem, kissé dühödten fújom ki a levegőt, orrlukaim tágulnak. Ajkaim morzsolgatom, kérdésére ráemelve a tekintetem, csóválni kezdem a fejem.
- Fiatal. Befolyásolható. Fantasztikus képességekkel. - rázom a fejem, de közben olyan arcot vágok, mint aki csak tippel - így is van  - Láttam, hogy mit tett vele. - lehajtom a fejem, mocorgok egy darabig. Nehezemre esik beismerni, hogy az a lány, nem a mi Wandánk többé, pedig így van. És, amikor eljön a pillanat a közérdekét kell majd néznünk, nem azt, hogy mit jelentett egykor.  - Katonát csinált belőle. Mert hatalma van és megteheti. Idő kérdése, hogy Vízióval is megpróbálkozzon. - feszítek állkapcsomon, gondterheltté válok. A téma kellemetlen, hiába kellemes a társaságom.  - Három államban is tömeggyilkosságot követett el. Egy darabig követtem, követtük a nyomait Sammel, de... legutóbb nem sikerült valami jól. - elfordítom a tekintetem, majd ólomsúllyal sóhajtok fel  - Hiába hoznánk vissza, a kormány nem fogja ezek után jó szemmel nézni. Tony pedig képtelen ebbe beletörődni, úgyhogy fogalmam sincs, mi lesz a vége. Brucenak fontos, így ha meg is találják, ők nem fognak szembenézni vele. Ezért küldtem velük Carolt. - ismerem be lesütve a pillantásom. Szégyellem magam Jennifer előtt. Ez nem olyan dolog, amivel bárki mellkast veregetve büszkélkedik, de tudnia kell róla, hogy mi folyik a háttérben. Pillantásom kutatja övét, keresem reakcióját. Bízom benne, megért majd.



safe and sound   
• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Kedd 02 Május 2017, 23:21


Last Resort

Ha az eszemre és az ösztöneimre hallgatnék, kihátrálnék mellőled. Nem fog fájni, eddig sem fájt, susmorgom odahazudva, ahol nem hallhatod meg. Önmagamnak mormolom gondolataimban, míg áltatva korántsem tizenéves valóm, örökre elzárlak, mint egy tiltott, helytelen témát. Nem fáj, nem fog fájni. Nem jobban, mint eddig, hisz észre sem volt vehető. És ez így van jól, így helyes.
A Kapitány kisugárzása kétség kívül nyugtatja Jennifert. A nő fáradt, végtelenül fáradt. Alig alszik, iszik, eszik, tevékenységei a zöldje körül forognak, 'ki makrancosan irányítja Brazília óta. De most megállt, hát Jenn kiélvezi, hogy újra kicsit ő legyen, és ne egy...  nos, nem kívánná ragozni tovább. Szenved és fél, mégis, ahogy Steve arcát fürkészi, most nem magára gondol, az ő problémája szertefoszlik, s helyét a Barnes nevű katonával kapcsolatos kék katona arcvonásainak elemzésének ideje veszi át. Ő végigkíséri, hogy Steve elkalandozik, nyilván a kusza helyzete, a tanácstalansága Buckyból kiindulva égeti a bensőjét. Ami a Kapitánynak Barnes, az Jennifernek Bruce. Épp ezért hagyja szavak nélkül már, s nem nyúzza többet. Csendesen pillog, noha aligha látja tisztán minden vonását a katona arcának, ámbár az olyan tökéletesen az elméjébe, emlékezetébe ivódott, hogy nem lenne szükség semmiféle fényre, s világosan, olyan tisztán látná maga előtt...
Az ujjai melegét mosolyogja szelíden. És bár úgy tűnik, Stevenek is, Jennifernek biztosan szüksége van erre a fajta törődésre - amit talán a férfi már ösztönből, kicsit berögződésből is megejthet felé, nem biztos a miértben, de nem is kérdezi, ugyanis a babusgatás, cirógatás, gyengédség által Jennifer mindig is törékenynek érezhette magát. Nehéz megfogalmaznia, hiszen ahhoz be kellene határolnia, mit is jelent számára mindez. Sok jelző aggatható rá, hogy érzelmes, ez tény, hogy nagyszájú és kicsit konok, hogy lobbanékony, mind igaz. Karakán típus, de ilyenkor... nem több egy átlagos nőnél, egy törékeny, szeretetre vágyó, szeretnivaló nőnél, és elfelejtheti a kínt, amikor ezt megcáfolandóan a másik kettérepeszti testvázát. Az ilyen lágy pillanatokat elraktározza, hogy néha, ha a szíve túlcsordul, elővehesse, s mantráért fohászkodva újraélhesse.
- Isten ments, mert a végén még elbíznád magad. Sőt, azt már nem is merem mondani, hogy Brazíliában is láttam Kapitányos pólókat, bár a fekete piacon, de imádtam egyébként. Gondolhatod, mekkora csalódás volt, amikor szembesültem vele, hogy azért nem vehetem meg, mert a Mini túl gyorsan tönkretenné... - Jennifer Walters jól ért a csacsogáshoz. Ezt Rogers többször elszenvedte már tőle, noha van ebben némi szándékosság. Ha Jenn terelni akar, oldani, előveszi csacska énjét. A pólót különben tényleg imádta volna...
- Nyugtasson a tudat Kapitány, hogy egyszer-kétszer már megbírtuk a terhet. Most sem lesz másként. Nem lehet másként. - Mi mást mondhatna? Ez az igazság. Készen áll e, fogalma sincs, de ha kell, az a Jennifer lesz, aki ha neki tudott menni Hulknak, lényegében bárkinek, bárminek megteszi újra... Nyel egyet, s barátian megszorítja ujjai között a katona ujjait. Érzi, hogy feszült, jogosan, persze, ő is az. A téma nem kellemes, ám ha azt hitte, nm tudják már meglepni, hatalmasat téved. - Hogy mit csinált? És ezek szerint... Ártott nektek? - Hallja ő, világosan látszik, hogy nem azért suttog vissza, mert rosszul érti Steve-et. Nagyon is... érti... És megfagy a vér az ereiben. - A francba.... - Úgy néz Steve-re, mint aki azt várja, hogy hirtelen bejelentse, csak viccelt. Elengedi, de csak azért, hogy felülhessen, és így ismét az egész arcot, ne csak egy részletét tudhassa tekintetének figyelmébe. De ahogy valószínűleg a Kapitánynak, neki sem sikerül csupán hosszabb hallgatás után megszólalnia. Felnyög kínjában. Felfogta.
- Én is menni akarok. - Feljebb szegi az állát. Elhallgatja, hogy Natashával, mikor a nő megtalálta, végül is óvatosan, de szó esett Wanda megvadulásáról, arról, mekkora veszély, habár akkor a vörös nem említette a tömeggyilkosságot. Nem tudhatott róla? - Érzelmileg nem vagyok a lányhoz kötve, alig ismerem. Carolnak szüksége lesz a segítségre, főleg ha Bruceék... - Nem fejezi be, mert nem tartja szükségesnek. Ha Tonyék nem fékezik meg, az az életükbe is kerülhet, elvégre ha Wanda írtásokat rendez, nem ismer kegyelmet. Brucet egyébként sem hagyná, hogy nélküle menjen. Képtelen volna a tudattal lézengeni, hogy a fivére ki tudja, miféle veszélynek teszi ki magát.  - Vele kell lennem. - Elfordítja a fejét, a szíve összeszorul. Tudja, mire vállalkozik, tudja, hogy nem szabad kegyelmeznie, akkor sem, ha Bruce meggyűlöli érte. De ha van esély, hogy megállítsák Wandát és ne ő tegye velük...


Lost Cause ϑ
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Vas. 07 Május 2017, 18:36


❝Tell me what you're needing, give into your bleeding...❞
LAST RESORT


Steve eljátszhatná, hogy hátára képes venni a világ minden terhét, de nem teszi. Túl sokan elszenvedték az utóbbi időszakot. Nem csinálhat úgy, mintha nem érintenék meg a veszteségek, vagy a következmények. Ráadásul tisztában van vele, hogy Jennifer mellett nem kell megjátszania magát. Miért is kéne? A nő sosem érezné akkor, hogy ki is Rogers. Hiszen, ahogy a legtöbben, úgy talán a nő is inkább Amerika Kapitányaként ismerte meg és nem a kölyökként, aki elhagyta Brooklynt. Most pedig - ideje szembesítenie a világot azzal, hogy milyen Ő, ha nincs többé rajta a csillag.
A porköpeny fölött-alatt, a sötétben megbújva, eltörölve egy kis időre a zöld árnyalatot, megpihennek. Ahogy a nőnek a törődésre, a biztonságra, egy menedékpontra, úgy Stevenek is szüksége van rá, hogy érezze, csak azért, mert a világ számos pontján meggyűlölték, még akadnak a múltjának pontjai, amik megbékélhetnek vele, akiket foglalkoztat, hogy mi történt, miután a börtönből megmenekült és hogy ki lehet a Kapitányi címe nélkül. Egyébként sem leplezheti azt sem, hogy Jennifer finom és kedves gesztusai jólesnek, melengetik a már lassan kékké formált szívet a mellkasában.
Kezeik összegabalyodására haloványka mosollyal fürkészi ujjaikat. Sebes, hegekkel díszített ujjaikat. Koszosak és bíbor pettyek tarkítják szöveteik, mégis a mostanában megélt legszebb képet jelentik Rogers számára. Élvezettel nézi és érzi, hogyan érnek össze ők ketten. Lesütve pillantását elfordítja fejét egy pillanatra, hiszen a nő korábbi vallomását nem temetheti olyan mélyre, hogy ne jusson eszébe minden percben, ha együtt vannak. Ha együtt lesznek. És meg kell küzdenie egy újabb feszüléssel, ami a nőből irányába árad. Bár maga sem tudja még, hogyan csinálja, de minden idegével rákoncentrál, hogy többé semmilyen formában ne bánthassa a nőt.
- Vétek, hogy nem pakoltál fel belőle. Legalább Wilsonra húzhattunk volna egyet... - fejével ingázik, fogvillantós mosolya árulkodó. Jól esik ez a fajta csevej, hiába jelenti, hogy kerülgetnek egy talán sokkal veszélyesebb zónát, most még jól esik. Rogers hagyja, hogy lubickoljanak egy picit és kiélvezzék az egymásra találást úgy, ahogy kellett volna elsőre is, mielőtt még felvértezné magukat olyan dolgokkal, amikhez még forrnia kell sebeiknek.
- Mi nem vagyunk halhatatlanok, nem tudom meddig fogjuk ezt bírni... - felugrik szemöldökeinek vonala, közben méltatlan sóhajjal fordítja fejét a foltosra vert üveg felé - ami egykor még ablak lehetett. A szorításra visszaemeli figyelmét a nőre, enyhén elhúzódva, hogy ráláthassanak egymás arcára, majd a fejét kezdi csóválni a kérdések felbukkanásakor. - Nem, minket nem bántott. Akart, de gyorsabbak voltunk... - csóválja a fejét, majd megtelíti tüdejét levegővel. Nem kellemes, hogy úgy kell beszélnie a lányról, mintha egy tömegmészáros volna, pedig az. Rogersnek olyan, mintha tulajdon gyermeke lenne. Korban inkább dédapja lehetne, de minden másban úgy viseltetik iránta, mintha... - Nem egy vidám történet. - nyökögi, majd csak csendesen figyeli, ahogy Jenn elhúzódik tőle és felül. Steve követi a példáját, annyira, hogy hátával legalább teljesen megtámassza magát. Onnan réved a nőre, közben törölgetve a vért arcának számos pontjáról. Tudja, hogy nincs helyes döntés, vagy jó vélemény. Bucky is sokakat megölt és ez a helyzet sem más. Mégis, nem tudja, létezik e mód, hogy a lány visszanyerje tudatát és ha ez megtörténik, nem-e lesz az utolsó emléke elsője?!
- Jennifer... - nyögi, mintha ostobaságot mondana a nő, s közben feltápászkodik a rugós matracról. Fejét csóválja, türelmetlenül veszi a levegőt. Hiába hallja a nő hangját és tudja, hogy igaza van, nem akarja, hogy mind szembe szálljanak valamivel, amihez nem elég erősek. - Tudom. De, ha Bruce rájön, vagy ha neked kell... - susogja halkan, fejét leejtve enyhén - Elveszítheted őt... - válla fölött pillant le a nőre, majd félre húzza ajkait. Nem mondja el, hogy lehetséges, hogy ő sem volna képes megbocsájtani egyhamar... Ahogy akkor sem tudott volna megbocsájtani, ha Barnessal történik valami, hát arra sem áll készen, hogy Wandát elveszítse. Tudván, mindketten ártatlanok voltak és nem saját maguknak köszönhetően mészároltak le annyi embert. Rogers szíve megreped. Tenyerébe temeti állát, arcát masszírozza, majd a nő felé fordul. - Tudom. - bólogat lelkesen, majd tovább rázza a fejét. Tehetetlennek érzi magát. - Nem akarom, hogy ott legyél, ettől függetlenül nincs sok beleszólásom. Ha Buck menne, én sem kérném az engedélyét senkinek... - kesernyésen felnevet, majd lépked párat a falak között, ki-ki kukucskálva a réseken. Hiába, igazából az egész csapatot leállítaná. Hát most?! Ha még Jennifert is odaképzeli a bagázshoz...



skin  
• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Hétf. 08 Május 2017, 19:52


Last Resort

Őszinte, mosollyal ölelt beismerő, apró fejszegés.  Jennifer nem egy pirulós fajta, s ezért hálát ad az égnek, mert látja ám, hogy a kék katona tekintete az ujjaikról  elvándorol tőle - a nő pedig megmosolyogja mindezt a maga szemérmességével lesütve pilláit eközben. Tudja, ha a Kapitány annyi harcból kikerült már, bizonyára ez a helyzet sem teszi legyőzötté, csak... időre van szüksége, hogy helyretegye magában Jenn érzelmeit,  egyébként az említett nőszemély igazán reméli, hogy a másik nem érzi a terhet. Bolondság volt, mégsem bírta tovább, hiszen a véget látta önmagának - mégsem így lett. Viszont ezután viselnie kell a lehetőséget, hogy mégsem folytatódik úgy a történetük, mint egymástól való elsodródásuk előtt. Pedig szeretné, hogyne vágyna rá!  De átvészelik valahogy, ebben nem kételkedik. Ott akar lenni a Kapitány mellett, úgy, ahogy mindig is helye volt, mióta ismeri.
- Képzeld csak el a fejét annak a mamlasznak... Szerintem sosem tudtuk volna leszedni róla... - Felhúzza fitos orrát, majd halkan felnevet, ahogy elképzeli Sam önelégült arcát egy pajzsos pólóban. Nagy eséllyel szétszivatta volna Steve-et, így aztán tényleg bánja, hogy legalább egyet nem szerzett be szuvenírként - bár ami késik, nem múlik. - teszi még hozzá, s elégedetten felhümmög mellé. Szükségesnek érzi, hogy némi otoba, csacska beszédet iktasson a komorságba. Testi és lelki sebeik mind fájdalmasan élőek, frissek és fájdalmasak.
- Amíg csak szükséges. Mi más választásunk lehetne? - Forduljanak el talán? Mind megpróbálták. Mind el is buktak. S talán ez is hozzájárul, hogy hüvelykujjával cirógassa Steve  kézfejét. Tudja, hogy a világ sorsa, szívének kedves társainak sorsa továbbra is nyomja a Kapitány vállát. Bárcsak könnyíthetne terhén...
Mégis kénytelen elhúzódni, felülve igazítani magán, hiszen nyugtalanná válik Wanda támadásait illetően, az pedig kifejezetten éket fúr szívébe, hogy a boszorkány vezélyeztette a kék katonát. - Készen állt megölni benneteket? - Hallani akarja, talán csodát várva, hogy kapaszkodót keressen, hogy Wanda nem veszett el teljesen. Nem egy vidám történet, visszhangzik vissza, hallja ő, épp ezért rázza meg a fejét az ölébe bámulva, hiszen el sem hiszi, hogy közülük egy a sajátjait kívánja pusztítani. Nem, ez így nem pontos. Közülük a legártatlanabb... Wandát gyermekien annak látta idáig.
Hagyja, hogy Steve felkeljen, ez egy kényes, nehéz, borzasztóan nehéz téma, sejti, hogy a férfinak annyira, mint akár Brucenak. Jennifer mégis felajánlotta, vagy inkább kijelentette, hogy megfékezi a boszorkányt, amennyiben lehetősége elfogy a mentésére. Felsóhajt, a szíve összeszorul. Úgy érzi, nem csupán unokafivérét veszítené el, ha mindez megtörténne, fejét a katona alakja felé fordítja, nedvesítve ajkain azonban végül megtöri a beállt csöndet. - Lehet, hogy a szeretetét elveszítem,  igen, ahogy a tiedet, Bartonét, sok más hozzá közelállóét. De azt hiszem, ezt a terhet még elviselem, ha tudom, jól vagytok, hogy... éltek. -  Jennifer hangja reszelős, ámbár határozott. Ebből ha magának is okoz vele örök fájdalmat, ha eltaszítja is azokat, akiket szeret, de nem enged. Inkább végezzen a lánnyal, fékezze, semmint a tudattal létezzen, hogy nem cselekedett. Nem bírná ki.
- Ez így van rendjén. - Nem gondol opciókra, nem teheti meg, hogy szoruljon a szíve, Bruce miatt darabokra szakadna. - Egyébként is, egy űrutazás már kijárt nekem. Jennifer Susan Walters a csillagok között... Már most imádom! - Könnybelábad a szeme, bár mosolyog mellé. Hogy sírjon, vagy örüljön, hogyan is választaná ketté?
- Mennyi időm van még, hogy helyrepofozzam a Minit? - Hetek, talán napok tartják a Földön, még ezt sem tudja, nem ismerné el, de félelmetes érzés költözik belé.



Lost Cause ϑ
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Kedd 09 Május 2017, 14:19


❝Tell me what you're needing, give into your bleeding...❞
LAST RESORT


Steve egyébként sem egyszerű élethelyzete tovább roncsolódik, amikor kettesük milyensége változókat hoz magával. Soha nem engedné el a zöld árnyalatú nőszemélyt sem, nem hogy Jennifert. Kötődök hozzá, ha beismeri, ha nem. Élni kíván a lehetőséggel, hogy visszanyerheti, hogy újra a közelébe tudja csalogatni majd, ezért mindent el kell követnie. Tény és való, hogy Rogers nem képes érzelmeinek polcot öltött helyszínén rendet pakolni, de senki ne hibáztassa érte! Túl sok sérelem érte az utóbbi időszakban őt is, ahogy mindannyiukat. A nőre mindig legkedvesebb bajtársai egyikeként gondolt és egyelőre hálás, amiért a további, elrejtett- most kimondott érzések felszínre kerülését, nem kérik számon tőle. Aligha tudna megfelelő választ fogalmazni, de lehet, hogy egyébként soha nem is lesz rá képes. A brooklyni kis ember lakozik a szívében, hiába hazudna vázat Kapitányként, mindig az marad...
- Hencegett volna vele, aztán pedig fogta volna a szemetes fedelét és életem végig eljátszotta volna, hogy milyen menő Kapitány... - mosolya szélesedik, fel-fel ugrik szemöldökei vonala, miközben az oldalára pillant. Nevetésük simogatja a férfi szívét. Jóleső. Bár gondolatai között ólálkodik, hogy bizony, nem egyszer gondolt már rá - főként éles helyzetekben, hogyha történne valami vele, valószínűleg Wilsont kérné meg rá, hogy legyen Amerika Kapitánya. Persze most, hogy üldözik érte, nem kívánná ezt tőle. - Ne... - lehunyva szemeit, apró éllel kuncog fel, miközben fejét kezdi csóválni. Kiszélesedő vigyora teljes arcát elfedi. Hangja könyörgő, mégis gunyoros. Játszi könnyedséggel dalolja el ezt az egy szót, mintha trillázna.
- Nincs választásunk. De az, ami történik most, már túlmutat rajtunk. Rajtam... - pontosít, hiszen nem eltitkolt fájdalma, hogy nem tudta egybetartani a csapatot. Kapitánynak nevezték, írott - vagy íratlan szabályt hozva magával, hogy ő a felelős értük. A cirógatásra kézfején, a nő íriszeibe pillant. Elkapja tekintetét és ezzel többet hozzá tesz, mintha tovább javítana korábbi szavain.
A téma tovább sodródik, nincs helye nevetésnek, felváltja azt a rosszallás. Gondterheltté válik, feszültté. Nem szívesen beszél a lányról, ahogy Buckyról sem tette, amikor nem volt önmaga. A kérdésre nem felel, ezzel többet elárul, mint kellene. - Nem emlékszik ránk. - nem mentegetni akarja, pedig illő volna. Legalább neki, neki a lányt kéne óvnia és nem ellene beszélnie. Pont neki, aki épp egy hasonló helyzetben lévő miatt hagyta, hogy a családja, a csapata szét széledjen. Igen, küzdenie kellene. Miért nincs benne erő?
Elhúzódik. Nem a nő ellen vetíti ki nonverbálisan, hogy mit vált ki belőle a téma, egyszerűen megfeszülnek szövetei a gondolatra, hogy csömörből - vödörbe kerültek. Azáltal, hogy ismét egy hozzátartozójuk ellen kívánnak fellépni, mindenképpen. Pillantásával nem keresi Jenniferét. Szégyelli magát, amiért kijelentette azt, amire James esetén nem volt bátorsága. Mégis okolta Starkot, mindenkit, aki ellene ment. Erre fel itt van, és ugyanazt műveli. Olyannak az életét óhajtja kioltani, aki ártatlan és aki azért került oda, hogy óvja őket. Rogers e percben undorodik magától! Fintora elárulja. Szerencse, hogy a nő megszólal, mert legalább eltereli Steve e gondolatait. Megfeszül arcszerkezete, összefonódó karjai fölül pillant le Jennre. - Tudom. Igazad van, az államoknak is. De közben meg, miért őt kéne bántanunk, amikor az igazi ellenség fölötte áll?! - a férfi nem rejti el dühét. Kétségbeesett, szétszórt. Valószínűleg soha nem fog megbocsájtani magának, amiért hagyta volna, hogy a lányt megöljék, de közben pedig ott vibrál a védelmező ösztöne. Neki feszül. És képtelen megérteni, hogy miért nem képes ez alkalommal is az egyént előbbre helyezni?!
Elmosolyodik végül, ahogy Jennifer az űrutazásról beszél. Legutóbb nem tarthatott velük. Jól emlékszik, lepillant lábaira, majd fel ismét a nőre. Nem titkolja, hogy jól mulat a nő jókedvén. Jól esően melengeti motorját, majd kifújva a levegőt elé lép és kezét nyújtja felé. - Nem tudom, de nem hinném, hogy túl sok. - ingatja a fejét, enyhén grimaszol, majd ha sikerül felsegítenie a nőt, int, hogy kövesse. - Gyere, haza viszlek. - indul meg, tenyerét a nő lapockájára simítva, terelve, kérlelve rá, hogy tartson vele. A harley nincs túl messze. Nekik pedig dolguk lesz még. - Wilson ki fog ugrani a bőréből, ha meg lát. Barnest pedig ideje megismerned... - fejét ingatja, nincs birtokában a nő, hogyan vélekedik róla, de távozniuk kell. Már csak azért is, mert ha valaki meglátta a nőt, zöldebbként - biztosan küldik az ENSZt. Ahhoz pedig mindketten kimerültek sejtése szerint, hogy megküzdjenek a kormánnyal, most...



skin  
• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Szer. 10 Május 2017, 20:39


Last Resort

A Kapitány által felvázolt kép nagyon is hihető Sam Wilsonról, olyannyira, hogy Jennifer lelki szemei előtt megjelenik a vigyorgó csokoládé alak. Bírja azt a pasast, vele is jól kijöttek, talán épp ezért él a fejében a mimikája ennyire élénken. Egyébként Sammel nem nehéz jóban lenni - Jennifer hozzá hasonlóan képes a lazaságra, így bevonzották egymás személyiségét és ez jó érzéssel töltötte el, hiszen fontos tényezői között mi másként idomulhattak volna a szinte családként működő csapatukba?
Belenevet Steve vidám hangjába és hagyja, hogy mellkasának apró, ámbár finom rezonanciája kiterjedjen rá is.  

- Igen, ez így van. - Nem sóhajt, pedig legszívesebben átölelné Amerika Kapitányát, mert ismeri, tudja, szavai mélyen megsebzett szívének vérfröccsenésével hagyják el ajkait. Belenéz a kék szempárba, úgy, ahogy mindig is képes volt minden határozottságát belekeverni tekintetébe, hiszen Jennifer hisz ebben a férfiban, nem számít, hogy nincs vele kapitányi pajzsa. - Steve Rogers, tudod, hogy Amerika Kapitány miért szolgált rá a nevére? Sosem adja fel. Lehet, hogy most a világ ellene van, na és? Lehet, hogy legszívesebben megtagadná a nevét,
mert úgy érzi, kudarcot vallott. Ő sem tökéletes, sosem állította. De ahogy eddig is, ezután is fel fog állni és meg fogja próbálni a lehetetlent. Sokszor bebizonyosodott, hogy képes rá.
- Összekapcsolódnak íriszeik, szája sarja céltudatossággal ráng felfelé, szelíd mosollyal béklyózva ajkait. Olyan nincs, hogy elmozdul mellőle, már tudja.
Wandáról Steve szűkszavúsága, egyetlen mondata elegendő Jennifernek, s választ ad kérdésére, akkor is, ha a katona nem mondta ki. Lemondóan ereszti el a Kapitány látványát, s nem figyeli, merre mozdul tőle. Rágódnak - mindketten, az ok egyetlen egy, mégis több szálon fut végig, s borzolja idegeiket. Jennifer erősebb lesz lélekben, hiszen bár nem szívesen ártana a törékeny skarlátgyémántnak, nem hagyhatja, hogy az ámokfutása tovább folytatódjon. Ha belegondol, hogy.... Nagyot nyel, nem akarja érzelmeit a zöldjének kiszolgáltatni, labilitása így is a torkát szorongatja.
- Ebben pedig neked van igazad, Steve, és hiába finomítjuk, egyik oldal sem nyerhet veszteség nélkül, akkor sem, ha mind a titánt akarjuk betudni annak. - Beletúr kopott-fakóvá lett tincsei közé. Mindent meg fog próbálni, ha a lila borzalommal összesodródik, kiszakítsa Wandát, méghozzá élve, viszont Jennifer nem fog habozni, ha saját-, vagy Bruce épsége veszélybe kerül a boszorkány miatt s nem boldogulhat másként. Kirázza a hideg. Pokoli érzés, hiszen ezzel örök sebet ejtene annyi szerettén, ámbár megmentene vele ki tudja, hány életet...

"Haza". Felpillant a már előtte somolygóra. Haza. Legszívesebben felsírna, az ujjai remegve siklanak az érte nyúló meleg tenyérbe s megakasztják gondolatait a közelgő utazásról. Haza. Mantra ez, egy erős, szilárd menedék.
- Három pasival összezárva? Kezdem szeretni azt a helyet, bárhol is van... - Motyogja, bár nincs túl sok ereje. Támolyog a támasza mellett, beledől az oldalával, nehezek a léptei. A Mini miatt soványabb, a láza jócskán megviseli, de a fénye felragyog, mert boldog, s ez ott csillog a szemeiben minduntalan. Nem kell számára több, már ezért az érzésért is hálát ad, bár a szíve összeszorul, fizikailag érzi, hogy az ok, amiért itt van, szinte belevág a lelkébe. Megborzong belőle a Mini odakinn, s ha Steve nem terelné, talán nem bírná ki, hogy megállítsa.
- Meg fogják állítani? -  Mint egy kislány, aki ha csupán a nyugtató hazugságra is vár, gyötörten néz a távol kopott épületeire. Aztán felül arra a bizonyos motorra és átöleli a Kapitányt, amennyire tudja. És hálát ad azért, hogy az arcát a hátába temetheti.



Lost Cause Aaaannnyira imádtam (önt is, Mr. Rogers, dehát tudja...  szeretés  )  ϑ
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer Szer. 17 Május 2017, 15:39


❝Tell me what you're needing, give into your bleeding...❞
LAST RESORT


Négy szó. Váratlanul tökéletes pontokban beleszúrva a szívbe és meglepően nagy fájdalmat tudnak okozni. Fel kell sóhajtania. Ki kell fújnia magából a keletkezett károkat, mert félő, hogy befészkelik magukat és nem marad utánuk más, csak vérző sebek. Az pedig kellemetlen, bárhonnan nézzük is. Egyébként is gyengélkedik a szíve, a lelke, az egésze. Kár lenne, ha hagyná, hogy a belső rendszere egyszerűen tovább roncsolódjon. Épp lesütné szemeit, de Jennifer szavai megütik figyelmét. Felkapja fejét, türelemmel hallgatja, helyenként szája sarka ráng, bárgyú, féloldalas mosolyt keretezve érzéseinek.
- Jó fickó lehet, ha ennyire sokszor bebizonyosodott. - kissé kihúzza magát, igazán büszkén, persze csak megjátszva azt. Leginkább még mindig törékenynek érzi a vázat, amit felépített az évek alatt, de hallva, hogy van, aki hisz benne és felpofozza, ha letérne az útjáról, máris minden hirtelen könnyebb lett. – Rogers mélyen tudja, hogy ez nem ennyiről szól. A dolgok most nem feketék, vagy fehérek. Árnyaltabbak ennél.
A fiatal lányra terelődik a szó és Steve máris megint ólomnehezéket kap a szívére. Gondterhelten sóhajt fel. A dolgok alakulása nem kedvezett senkinek sem. Sőt, azzal, hogy elment a Titánnal csak nehezített rajtuk. Leszámítva talán Buckyt, aki szabadon mozgolódhat emiatt. És persze mindenki mást is, nyilván. - Kár, hogy nem dönthetünk efelől egyszerűbben… - lefedi pillantását, fejét meghajtja. Borzasztó érzés kavarog mellkasában, hacsak belegondol, hogy ahogy Buckyt is elveszíthette volna, most majd Wandát kell a képessége miatt. Rogers szemében a lány gyermek, nem több annál. A csapat része. Egy apró része, de a része! Rosszallóan felsóhajt, majd elfordul végül, és arra koncentrál, amire most éppen kell.

A nő reakcióját meghallva, halkan elkuncogja magát Steve, de még így is elég stabil finom rázkódása ellenére, hogy felhúzza a nőt, megtartsa és támaszt nyújtson a számára. - Hidd el, még megbánhatod. Háromból kettő instabil, a harmadik meg általában szófukar és mikrót robbantgat. - félmosollyal arcán réved a nőére, majd átkarolva finoman megindul vele. A Harleyhoz igyekeznek, motorral mégis csak gyorsabb, mint gyalog. Minden lépténél valamivel rászorít a finom körvonalra, véletlenül se essen baja. Törődőn pillant le rá. Több utca ez, mint amire a férfi emlékezett. Az utolsón járhatnak már, amikor megszólal a nő és Rogers lepillantva rá elmosolyodik fakón. - Meg. - bólint, majd a motorhoz lépve felül rá, karját nyújtva invitálva magával a nőt is. Amint fenn van, hagyja, hogy átölelje és nem is szól többet. Felpörgeti a járgányt és haza viszi, oda, ahol lennie kellett volna mindvégig…



skin | Köszönöm a játékot!!  nagyon-nagyon...  
• •
Vissza az elejére Go down

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: Last resort { Steve & Jennifer

Vissza az elejére Go down

Last resort { Steve & Jennifer

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Anyu, Apu... Ő a főnököm, Amerika Kapitány [Steve&Elise]
» Jennifer Morrison

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Lezárt játékok-