» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
Szentimentális kötődés - [Leana&Kevan]

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
29
∆ Tartózkodási hely :
₰ Alfheim



Tárgy: Szentimentális kötődés - [Leana&Kevan] Vas. 26 Feb. 2017, 20:29






Leana & Kevan
welcome here, my sweetheart...
"A szellemek is szoktak helyekhez kötődni. Némelyiket egy darab föld láncolja magához. Egy időszak, vagy egy vérontás.  Egy borzalmas bűn. De vannak olyanok, akik egy érzelemhez kötődnek... Vágyhoz. Veszteséghez. Bosszúhoz. Vagy szerelemhez. És vannak olyanok is, akikhez személyekhez kötődnek. Ilyen egy háborúból hazatért katona is. Ilyen a férfi, kinek szívét vörös hölgye foglalta el... Ez sosem múlik el."

Az út lefelé a hegyről kínkeservesen lassú és hosszú. Szinte bicegve ballagok fivérem, Rywin árnyékában. Még most is kiérzem hangulatából a sértettséget, mi kiváltója a háborúba menésem, helyette. Tíz méterenként meg kell állnunk, hogy az időközben levágjuk a szakaszt. Fájdalmas nyögései ellenére szótlan sápadtsággal tűri a további megpróbáltatásokat. Felfelé menet, kificamodott a bokája, de persze nem kér segítséget. Én ráhagyom.
Időnként elkapok egyet a kíváncsi tekintetéből, és a kíváncsiság mellett szánalmat és rettenetet látok szemeiben. Azon kapja magam, hogy fejemben már most elkezdem megalkotni a történetet, amit majd másoknak mesélek a Jottunheimen történtekről. Szellem komótosan ballag a nyomunkban. Időnként persze leelőzve minket. Hisz nem való neki ez a lassúság.
Végül, félholtra sápadt arccal megérkezik fivérem a kúriára, én magam farkasom jobbjaként megállva figyelem anyánkat. Ölelésbe zárja fiát, - mintha nem pusztán három órányi távollétre kellett volna mellőznie. Leejtem tekintetem, ne lássa rajtam somolygásom. Arya szalad közvetlen elébem, rajongva beszélve a vörös hölgyről, ki Nimellos kertjében sétálgat. S ki harcos fivérével, Daarioval érkezett. Talpon kell tartanom magam, mert a szívem sietősen zakatolni kezd a hír hallatán...

Hirtelen szánkázik végig tekintetem öltözékemen. Nem túl előkelő. Nem mintha valaha is az lettem volna. Szám sarka megrándul a gondolatra, hogy Alfheimben jár szívem kedvese. S ezt az ellágyult vonást arcomról családomnak nevezett kis köröm is érzékeli, atyám rögvest mellkasomhoz csapja tenyerét, benne egy lila nárciánnal. Hasonlatos a földi rózsához, mégis magasabb szirmok ölelik közre a bimbót.
Kérdőn pillantok fel, s bár elraktározom a kérdésüket, egy fejcsóválást követőn, többel nem kezeskedem. Rohanvást lendülök a barna erdőnek, oldalamon Szellemmel. Recsegnek, ropognak a gallyak talpam alatt. A lehullt avartakaróba térdig gázolok. Nem foglalkozok az elfek kérdő ábrázatával, sietősen suhanok keresztül a távolságon, hogy elérjelek...

Nem sikerült búcsút vennem Hercegnőmtől. Odintól nem kaptam menedéket, így haza kellett térnem azzal a tudattal, hogy elbúcsúzni nincs lehetőségem tőle. Az igazság az, hogy szinte haza toloncoltak. Minden bizonnyal a kilenc világ minden lakója tudja már, hogy kinek fia vagyok... És ehhez lehet köze!

Berobbanok a kert nyugodalmas, fényektől ragyogó körívébe. Hajamban a kelleténél több ággal, és ruházatomon több karcolással. Még sem állok meg. Szellem mögöttem lelassít, lihegve jár-kel föl-s, alá, miközben én türelmetlenül szlalomozok a magasba nyúló borostyán törzsek között. Egészen addig zihálok, amíg meg nem pillantom Őt. A lélegzetem elakad. Kétségkívül lenyelem saját nyelvem. Megtorpanok, s ha nincs Szellem hirtelen mellém lépő alakja, minden bizonnyal egy darabig mozdulatlanul csodáltam volna a Szépséget...
- Leana... - puhán, tisztán ejtem ki a nevét, majd csökkentve a távolságot közöttünk, addig menetelek, míg előtte meg nem állhatok. Félőn, kérdőn fürkészem arcát, miről árulkodhat. Pihegve kapkodom levegőt után, s csak ekkor fürkészem feje körül a kertet, hogy fivére után kutassak. Ha erre járna, engedélyét kellene kérnem, hogy elrabolhassam húgát. Hiszen nem tudnám mellőzni társaságát abban a tudatban, hogy Alfheim határain belül járkál.
- Kérem fogadja ezt őszinte bocsánatkérésem jeléül, amiért nem állt módomban elbúcsúzni ... - sütöm le tekintetem az előre nyújtott jobbomra, ahol ujjaim morzsolgatják a virág szárát - Kivételes virág, Atyám kezéből. - szám sarka rándul. A vázam odabenn rezignál a rettegéstől, hogy elillanhat, vagy elutasíthat. Hiszen megmutatta már korábban kétszer is makrancos oldalát, még sem tudnám elviselni a későbbiekben, ha mellőznöm kellene mosolyát...
- Ő itt Szellem. - mintha csak értené, fehér foltként lépdel, kecsesen Hölgyem elé, fejét mélyen leengedve, barna, csillagokat megszégyenítően ragyogó szemeivel félve pillantva fel Kedvesemre. Jobb tenyerem beleszántom a bundájába, ha elfogadják a virágot onnét - ha nem, balommal teszem. Végül türelemmel állom, viseltessen bárhogyan is Vörös Angyalom irányomba...


bocsáss meg, hogy megvárattalak!  szégyellős || zene
• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
35
∆ Tartózkodási hely :
○ Alfheim



Tárgy: Re: Szentimentális kötődés - [Leana&Kevan] Csüt. 18 Május 2017, 11:15

Kevan & Leana
oh it would be so sweet to see him again


A kertben állva, gyönyörködve a megannyi virág színének pompájában elmerengtem ezen a helyzeten. A helyzeten, mely végső soron Alfheimbe szólított. Tudtam, hogy Nimellos király ajándékát illendő volna személyesen is megköszönni, ugyanakkor rettentő szomorú és lesújtott voltam, amiért búcsú nélkül távoznia kellett Asgardból a Katonámnak. Csupán az ő viszontlátása volt az, ami arra vezérelt, Fivéremmel együtt átlátogassak Alfheim káprázatos földjére.
Tudtam, miért nem maradhatott, mégis igazságtalannak tartottam minden ellene felhozott vádat. Kevanom messze túlszárnyalja néhány asgardi nemes viselkedését, s jellemét, mégis származása miatt büntetik. Míg Pedar... bármennyire is megkérdőjelezhetetlenül csak asgardi vér folyik ereiben, egy szörnyeteg. Többször nyílt alkalmam találkozni vele, s rá kellett döbbennem, minden egyes találkozás után egyre inkább gyűlölöm őt. Ha abba gondolok, Atyám talán neki akarja adni a kezemet, felfordul a gyomrom. Főleg azután, hogy tudom, Kevannal mily könnyedén meg tudtuk teremteni a saját kis világunkat. Egy apró, törékeny világot, melybe senki sem piszkíthat bele. Olyannyira erősen kapaszkodom ebbe, hogy az már talán nem is egészséges.
Talán ép magyarázatot sem tudnék adni szüleimnek, miért is erősködtem, hogy elkísérjem Daario-t erre a látogatására, hiszen nem értenék meg. Ezt csak a Katonám értené.

Ismerős hang szakít ki ábrándozásaimból. Olyan hang, melyet ezer másik közül is játszi könnyedséggel felismernék; hisz szívem egyik legkedvesebb hangjainak egyike.
De nem fordulok a hang irányába, még nem. Lépteit hallva azonban rögvest mosoly kúszik ajkaim sarkára, ám ezt a játék kedvéért kénytelen leszek elrejteni előle. Ugyan nem sokáig, csupán néhány apró, rövid, lopott másodperc erejéig.
Mikor végre megfordulok, s tekintetünk találkozik, a szívem válaszul kihagy egy ütemet vagy talán kettőt is. Felrémlik emlékképe annak a pillanatnak, amikor megtudtam, hogy Katonámnak haladéktalanul vissza kellett utaznia szülőföldjére. Mérhetetlen szomorúság lett úrrá rajtam a hír hallatán, mire azonban elértem Heimdall-hoz, már késő volt. Katonámat hazaszólították, minket pedig világok választottak el egymástól.
Mikor a Fivérem elém állt, s egy alfheimi utazással kecsegtetett, nem is felelhettem visszautasítással kérdésére. Tudtam, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy viszontláthassam a Katonámat, s ezt az esélyt nem szalaszthattam el, semmi áron sem. Ám az újratalálkozás pillanatát ha nem képzeltem el százszor, akkor tán egyszer sem, mégsem fogható ahhoz az érzéshez, ami igyekszik ebben a momentumban hatalmába keríteni.
Azt hittem, újra hosszú éveket kell várnom arra, hogy újból láthassam mogyoróbarna íriszeit és kedves, édes mosolyát, melyet csak nekem őriz. Még egyetlen nap sem telt el, mióta megérkeztük e varázslatos földre, Ő máris megtalált engem, ez a tudat pedig boldogsággal töltötte el a szívemet.
Minden erőmmel arra koncentrálok, hogy tarthassam a komoly, már-már szigorú arckifejezést, de amint felém nyújtja a virágot, mimikám azon nyomban, automatikusan ellágyul. Meg se tudom játszani, hogy sértődött vagyok, amiért nem tudott elbúcsúzni tőlem, ez a gondolat pedig halovány mosolyt csal az arcomra.
-  Remélem nem gondolja, hogy egy szál virág elegendő lesz a kiengesztelésemhez, hiszen szörnyű, galád tettet követett el ellenem. - A hangsúllyal még tudok játszani egy kicsit, de mondandóm végére az is lágyabbá válik, egyszerűen kiérezhető belőle a somolygásom és a rejtett boldogságom is. Elfogadom a virágot, melyre azonnal vetek egy szippantást is, hogy magamba zárhassam csodálatos illatát a növénynek.
Véletlenül kapom el pillantásomat a Katonámról, s ekkor veszem csak észre, hogy társaságunk adódott. A hófehér farkas óvatosan lépked felém, lehajtott fejjel, ragyogó tekintettel nézve fel rám. A lélegzetem is elakad, olyan csodás teremtés, teljességgel ámulatba ejt. Lassan guggolok le az állattal szemben, s óvatosan, gyengéden nyújtom ki felé a kezemet. Megvárom, míg elfogadja a közeledésem, addig nem is érintem meg, míg ő meg nem teszi az első lépést felém, s kezemhez nem érinti puha bundáját.
- Örülök, hogy megismerhetlek végre, Szellem. - Suttogom a farkasnak, miközben arcomra egyre szélesebb mosoly húzódik. Varázslatos teremtménye az isteneknek, nála csodálatosabbat aligha alkottak valaha is. - Nem láttam még hozzá foghatót. - Elismerően jegyzem meg a Katonámnak, s végre ő is kap egy apró mosolyt tőlem.
Lassan emelkedem fel a földről, Kevanom tekintetét addig is rabságban tartva. Halk nevetés szakad fel tüdőmből, meglátva a kéretlen, apró, vékony gallyakat a hajában. Közel lépek hozzá, kezemet kinyújtva, hogy elérjem fekete tincseit és kihalászhassam belőle az oda nem tartozó ágacskákat. Mikor az elsőt kihúzom, kérdő tekintettel kettőnk közé emelem és kíváncsian vizslatom, vajon mi lesz a reakciója.
Kell egy perc, mire rájövök, talán túlságosan is illetlen, hogy ily közel álljak Katonámhoz, ezért kénytelen vagyok hátrálni egy lépést. Asgardban könnyedén el lehet bújni az égbe nyúló épületek között, itt már kevésbé. Nem ismerem Alfheimet, nem tudhatom, honnan figyelnek minket kíváncsi szemek. Azt pedig a világért sem akarnám, hogy miattam bajba kerüljön.
- Éppen sétára készültem. Velem tartanak? - Reménnyel telt hangon érdeklődöm, s óvatos pillantást vetek Szellem felé is, hisz őt sem szeretném kizárni a sétából. - Vagyis... ha jól emlékszem, felajánlotta a szolgálatait, így felejtse is el, hogy kérdeztem. Megyünk sétálni. - Javítom ki korábbi szavaimat, mialatt ajkaimon örömteli mosoly jelenik meg. Nemleges választ el sem fogadok, egy pillanatra sem engedem, hogy akár megpróbáljon kihátrálni a kötelessége alól. Ezúttal más megközelítésből találkozhat a makacsságommal, mely amúgy sem túl ismeretlen már a számára. De végtére is nem azért jöttem Alfheimbe, hogy egyedül sétáljak ebben a pompás kertben. Nimellos király meghívását pusztán azért fogadtam el, mert tudtam, így alkalmam nyílik Katonámmal is találkozni. Nekem pedig csak ez számított.





 you&i  | Végre megérkeztem Hozzád ♥ Köszönöm a türelmedet! ♥

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
29
∆ Tartózkodási hely :
₰ Alfheim



Tárgy: Re: Szentimentális kötődés - [Leana&Kevan] Szer. 31 Május 2017, 14:23

Szentimentális kötődés

Leana&Kevan
A szívem minden bizonnyal legalább négy ütemet kihagy, amikor megpillantom vörös, bársonyszerű zuhatagát. Szemhéjaim apró résnyire szűkülnek. Nedvesítenem kell torkomon, szabad tenyeremen combomhoz csapnom, hogy ruházatom - amíg van egyetlen másodpercem szeme elé kerülni - rendbe hozhassam. Sötét, görbe tincseimbe akadó gallyakkal nem tudok foglalkozni, ahogy Szellem morgásával sem. Bármiről is szóljon most a háttér nem fontos, mert egész lényem leszűkül egyetlen pontba. Belefolyik, lecsöpög a vörös káprázatba. Nézem, és úgy érzem minden sejtem lángra lobban. Nem is gondoltam rá, hogy ilyen korán, ennyivel hamarabb újra láthatom majd.
Kissé talán botladozva érkezem elé, de ez mind egyszerű magyarázattal bír: Túlságosan izgatott vagyok! Leplezni sem tudnám. Íriszeim fénylőbben ragyognak a keleti csillagoknál, mellkasom hevesebben emelkedik-süllyed, mintha legádázabb ellenfeleinkkel vívtam volna harcaim, és bőröm oly' bíbor arcomon, mintha legalábbis két jól ütemezett tenyér lenyomatát viselném, pedig csak szívem árulkodik Hölgyemnek! Kiszélesedő mosolyom, 'mit sem fakul, hiába a leány közömbösnek ható pillantása. Egyszerűen elég látnom, hogy úgy érezzem magam, mint egy megkergült halandó.
Virággal nyújtózom irányába, meg sem próbálva leplezni érzéseim 'mit sem változtak az elmúlt napok alatt. Had érezze, had lássa csak rajtam, mennyire lobog bennem a tűz, mit csókja hagyott rajtam. Nem kerüli el figyelmem, hogy talán sértettség lenyomatát láthatom arcának vonásain, mégis megbűvölten csodálom, tudomást sem véve a hűvösségről, amit felém áraszt. Hallva a hangját, feleletét mosolyom enged, ajkaim elnyílnak. Mintha villám hasítana elmémbe, egy pillanatra megdermedek, elhiszem, hogy valóban túl mély sebet ejtett faragatlannak tűnhetett távozásom, de amint elfogadja a virágot és megcsillan szemében az a bizonyos szikra, mitől esztendők óta képtelen vagyok szabadulni, mosolyom tovább szélesedik.
- Talán megtudnék vele birkózni, ha hagyna más módot is szíve békítésére. - ingatom fejem puhán, követve tekintetemmel, hogyan szimatolja a virág édeskés illatát. Természetesen meg sem közelíti a bűvkörét, Leanám illata mámorítóbb, erőteljesebb egy nyamvadt földi gaznál, de azért csak tovább fűti mozgatóizmát mellkasomnak, hogy kedvét leli benne.
Számomra Szellem is jelentéktelen foltként úszik be a pillanatba, ahogy közelebb merészkedik Hölgyemhez. Tekintetem alig-alig vonom le róla, ahogy édesgeti társamat. Elfog az irigység, mikor megcirógatja puha tenyerével, de végül csak csendes szemlélődővé formál a pillanat. Tekintetem sóvárgó, minden egyes pillanatban áhítozom érte, hogy a karomba zárhassam és ott folytathassam, ahol abbahagytuk Asgardban. Szeretném tovább kötögetni kettőnk fonalait, hogy ne legyen többé fölsőbb hatalom, ami elválaszthatná tőlem. Mosolyom kiteljesedik arcomra, ahogy látom Szellem mennyire elfogadó Leanával szemben, és fordítva. Hallgatom, nézem őket, még sincs bennem kellő erő, hogy bármit hozzá tegyek szóban, vagy cselekedetben. Nem tudnék most Szellemről beszélgetni, sem vele foglalkozni, ahhoz túlságosan vonz, hogy újra láthatom a Hölgyem. Mosolyom szelídül, kótyagossá válik. Bárgyúnak tűnhetek, így amikor rám emeli pillantását, rendezem arcizmaim hirtelen. Nem akarok túlságosan ostobának tűnni előtte, épp elég a kasztjaink szerinti különbség, amivel meg kell birkóznia.
Tekinteteink összefonódnak, kérdőn pillantok rá. Egyszerűen nem értem, hogy min mulathat ilyen bájosan, mégis vele kuncogok. Egészen addig tart jókedvem, amíg közel lép hozzám. Suhanc mosolygásom fakul, felváltja a meglepettség, a döbbenet. Követem tekintetemmel kezének vonalát, figyelem hová érkeznek végül vékonyka ujjai, majd felsóhajtok, mikor egy gallyal távozik körvonalamtól. Pillantását elkapva arcom megfeszült, nincs bennem szégyellős érzések nyoma, nem. Sőt, hálás vagyok Alfheim szépségének, amiért feldíszített, különben most nem húzódott volna ennyire közel hozzám. Enyhén megbillentve fejem nézek le a nőre, közben pillantásom sóvárgóvá válik. Meg sem próbálom leplezni, hogy mit érzek a közelségétől...
Nyelnem kell, olyan hirtelen hátrál ki a közös pillanatból. Szinte fizikailag fájdalmat érzek, amiért ilyen csúfan faképnél hagy, de mivel nem kell féltenie engem, előre lépek. Ezzel megteremtem ismét a közelséget, amitől megfosztott volna. Arcomra kirajzolódik a játékosság, kissé talán túlságosan pimaszul is, de Alfheim az otthonom, talán jobban nyeregben érzem magam, mint ott, akkor. Ez nem jelenti, hogy udvariatlan lennék vele bárhogyan is, nem. Mindössze csak bátrabb. Sokkal bátrabb!
Hangja megtöri a (kellemesen) feszült csendet, én pedig csak mosolygok. Egyszerűen képtelen vagyok rosszul érezni magam, bármiféle kellemetlenségre koncentrálni, ha velem van. A jelenléte feltölt. Épp elnyitnám a szám, hogy felelhessek Szellem és a magam nevében, mikor megelőz. Halkan felnevetek, fejem csóválva, majd megjátszott komolysággal bólintva, kezem kitárom, hogy előre engedjem, mint akiben nem merül fel semmiféle tiltakozás a dolog ellen. És így is van...
- Kegyed ne felejtsen el szólni, ha esetleg elfáradna... - ingatom fejem finom mosollyal arcomon, majd előre engedem, s követem, ha elindul. Szellem feltalálva magát elsiet mellettünk, neki lassú ez a tempó, de túlságosan nem hagy le bennünket. A fásabb területekbe lopódzik, de időről időre visszatalál hozzánk, hogy ellenőrizhessük, vagy, hogy ő ellenőrizhessen. - Húgomtól úgy hallottam, fivérével jött. Remélem alkalmam lesz vele is találkozni. - mosolyom halványul, valamivel komorabbá feszülök, vázam kihúzva mellette, karjaim hátam mögött összesimítom - Mondja, jó egészségnek örvend? - pillantásom kíváncsi. Ha őszintének kellene lennem, nagyon izgat, hogy a házassági ajánlkozás családja részéről mennyire komollyá változhatott, mióta legutóbb beszélgettünk és hogy zaklatták e, mióta nem voltam mellette. Érezhetően megváltozik a hangulatom, lassacskán örömöm felváltja az őszinte törődés iránta. Nem is tudnám leplezni, hogy így van... A fák törzsei karcsúak, mégis sokaságuk miatt végtelen nagynak tűnik az erdő, mibe beletévedünk. Rózsáknak tűnő virágok futnak fel némelyik  ágain. Varázslatos. Nimellos figyel rá, hogy az ő világa legyen a legszebb. Úgy hiszem, az is. - Ekkor pillantok rád, tudod, van valami, ami sokkal szebb a világok virágainál. És az Te vagy...





zene |  én köszönöm a türelmedet, Kedvesem!  szeretés


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
35
∆ Tartózkodási hely :
○ Alfheim



Tárgy: Re: Szentimentális kötődés - [Leana&Kevan] Kedd 05 Szept. 2017, 00:43

Kevan & Leana
oh it would be so sweet to see him again


Némiképp mulatságosnak, ám többnyire mégis káprázatosnak találtam a tényt, miszerint egy rövid, véletlen, már-már sorsszerű találkozás miképp tudja megváltoztatni két ember életét. Emlékeimből felszökik újra a kép, mikor Kevanommal először találkoztunk. Mosolyom szélesedik, ahogy lelki szemeim előtt újra s újra lejátszódik, miként viselkedtem vele, miután tulajdonképpen köszönettel, hálával tartoztam volna. S Ő ahelyett, hogy egy egész életre kiábrándult volna az asgardi nemes hölgyekből - tekintettel az általam bemutatott példára -, inkább kíváncsivá vált, ha szabad ezzel a szóhasználattal élnem. Nem tagadhatom, a három éves háború alatt, míg Fivérem is a békéért harcolt, többször eszembe jutott az a barna szempár, kinek tulajdonosa megmentett Pedar karmai közül. Habár semmit sem tudtam az idegenről, mégis aggódtam érte. Ezért nyugtáztam akkora örömmel, mikor a harcból visszatérő katonák tiszteletére ünnepséget rendeztünk, s Ő véletlenül az én szobámba tévedt. A sorsszövő istennőknek kimondhatatlan mennyiségű hálával tartozom, amiért ilyen fokú boldogsággal ajándékoztak meg. Akkor még ugyan nem voltam tudatában annak, hogy ez a találkozás merőben felforgatja majd az életemet, ám most már napról napra egyre jobban érzem, hogy a kapocs, mi köttetett közöttünk, erősödik.
A kapocs oly hirtelen, oly mély gyökereket eresztett, hogy nem engedi Katonámat szabadulni a gondolataimból. Korábban sohasem áhítoztam senki után sem. Most azonban olyan érzések kerítettek hatalmukba, melyeket még csak hírből ismertem, ám nem tapasztaltam meg sosem. Mikor felbukkan Katonám és felém siet, roppant mód igyekeznem kell, hogy még véletlenül se mosolyodjak el. Azt a látszatot kívánom kelteni, hogy megbántott. Rövid másodpercekig sikerül csupán, s fejemet lassan ingatva veszem tudomásul, hogy még erre a kis tettetésre se voltam képes. Mosolygom, csillogó szemeimet pedig eltakarni a kapott virággal sem tudom, bármennyire is igyekszem, s hamar Katonám tudtára akad, hogy mindössze viccelődtem vele az imént. Egy cseppnyi harag sincs bennem, már szomorkodni sem szomorkodom a történtek miatt, inkább boldogság tölti meg a szívemet, hogy végre újra láthatom.
- Ez valójában attól függ, milyen más módokról is van szó. - felelem játékosan, miközben mosolyom egy pillanatra sem szelídül. Kíváncsivá tett, milyen egyéb módokon próbálná megbékíteni a szívemet, még akkor is, ha igazából semmiféle neheztelés, rossz érzet nem maradt fenn Katonám irányába.
Szellem jelenléte valósággal megbabonáz, s boldogan közeledem felé, mikor pedig Ő bizalommal közelebb lép és engedi, hogy ujjaimat gyönyörű bundáján végigfuttathassam, még boldogabbá válok. Ámbár friss ismertségünkre való tekintettel nem hagyja, hogy túl sokáig cirógassam a bundáját, így óvatosan, lassan bújik ki kezeim alól, hogy pár lépéssel arrébb somolyoghasson.
Kellemesen szórakozom, amint megpillantom azt a kósza gallyat Kevanom hajában, s minden gondolkodás nélkül indulok meg felé, hogy megszabadíthassam attól az apró faágtól. Érzem a közöttünk szikrázó levegőt, ám hiába mosolygom meg, milyen hatással van a közelségem Ő reá, mert szinte abban a pillanatban a sors édes bosszút szán nekem. Én hátrébb lépek, Ő azonban velem lép, s ezúttal immár az én lélegzetem akad el. Szeretem, ha a közelemben van, ezt tagadni is kár volna. Elhúzódhatnék, azt állíthatnám, hogy illetlenül közel tartózkodik hozzám, s talán ez igaz is volna. De illedelem ide vagy oda, egyáltalán nem zavar, hogy alig néhány apró arasz választ el a Katonámtól.
Mosolyogva előre sétálok, hogy megkezdhessük utunkat ebben a gyönyörű kertben. Ám mikor kéri, hogy szóljak, ha elfáradok, abban a pillanatban megtorpanok. Ajkaimról a mosoly leolvad, fejemet enyhén oldalra döntöm és értetlenkedve nézek a Kedvesemre. - Tudja, Kedves Uram, szinte végigsétáltam az életemet, így nem hiszem, hogy gondom adódna az itteni távolságokkal. - makacsságom újból megcsillanni látszik. Noha biztosra tudom, vannak olyan távolságok, melyek engem is megviselnének, aligha hiszem, hogy ezen a szép délutánon túl messzire merészkednénk.
Tovább sétálok, Katonámmal az oldalamon, mosolyogva konstatálva Szellem óvó pillantásait. - Minden bizonnyal fognak majd találkozni Daario-val. Sajnálatos módon nekem nem sikerült személyesen üdvözölnöm a Húgát, holott távolról megszemlélhettem. Igazán cserfes teremtésnek tűnt, innen messziről. - feltett szándékomban állt odasétálni hozzá és üdvözölni a fiatal leánykát, de Nimellos király pont akkor lépett oda hozzám, így nem tudtam megejteni a bemutatkozást.
- Remélem a későbbiekben még alkalmam nyílik megismerkedni a Húgával. - folytatom tovább a rövidebb monológomat, ám ahogy lopva oldalra tekintek, észreveszem, miként kihúzza magát mellettem. Ez ugyan megmosolyogtat, de mindemellett hatalmas büszkeséggel tölt el. Mielőtt még kérdését feltehetné, közelebb lépek hozzá, hogy bal karommal belé karolhassak és így sétáljunk tovább. - Megengedi? Félek, hogy véletlenül megbotlom valamiben... - sohasem voltam túlságosan ügyetlen, botladozni sem volt szokásom, de szerencsémre ezt Kedvesem nem tudhatta, így élhettem efféle könnyű, női praktikával. Csupán azért, hogy közel tudhassam magamhoz.
- Igen, köszönöm az érdeklődését. Bár, most, hogy végre Alfheimben lehetek, mintha még jobban érezném magam. - bujtatott utalást teszek arra vonatkozóan, hogy mennyire boldog is vagyok, amiért újra láthatom. Legutóbbi találkozásunk oly rövid volt, mégis olyan szinten megrengette a világomat, hogy másra sem vágytam, csak arra, hogy ismét vele tölthessek el némi időt. - Talán nem szabadna bevallanom, de... - szavaim elhalkulnak, lépteim lelassulnak, majd remélhetőleg Katonámmal együtt megállhatok egy rövid percre. - ... komoly és mély aggodalom töltött el, akárhányszor arra gondoltam, talán soha többé nem találkozunk. Így mikor megtudtam, hogy Fivérem Alfheim-be tart, kénytelen voltam vele jönni. Azelőtt még sohasem utaztam sehova, de ezúttal muszáj volt. Újra találkoznunk kellett. - ellenkezést nem tűrő hangon árulom el féltett titkomat arról, miért is voltam oly aggodalmas az elmúlt időszakban. Noha Kevanom aligha ellenkezne az újbóli találkozásunkat illetően, a hangsúlyommal inkább elszántságomat kívántam érzékeltetni.
- És mondja... a családja boldog volt, mikor végre, annyi hosszú év után hazatért hozzájuk? - egy rövid pillanatra elgondolkozom, s teszünk is egy-két lépést tovább, mielőtt újra megszólalnék s azzal együtt ismételten megállnék. - Ilyen ostobaságot kérdezni... Természetes, hogy örültek, amiért hazatért! Inkább amiatt kellene bocsánatot kérnem, hogy Asgard-ban kívántam maradásra bírni, s arra kényszeríteni, még tovább elszakítva legyen a szeretteitől. - tekintetem zavartan kúszik ide-oda, néha lopva rövid pillantást vetve Kedvesemre, de legfőképp a földet vagy éppen a minket körülvevő virágokat kémlelve.
- Milyen csodálatos itt minden, igaz? - próbálom más mederbe terelni a beszélgetést, ha már az imént olyan remek módon össze-vissza hadováltam mindenről. Nem volt szokásom összezavarodni, majd a zavartságomnak hangot is adni, viszont Katonám közelében nehezemre esett megtalálni a megfelelő szavakat. Mintha csak attól rettegtem volna, hogyha valami rosszat mondok, elillan, mint a nyári szellő és többé tényleg nem láthatom. Már pedig azt nem élném túl, ha örökkön-örökké hiányolnom kellene a társaságát. Hiszen ebben a szent pillanatban is hőn áhítoztam arra, hogy ujjaink összefonódjanak, s megérezhessem hűvös érintését a bőrömön. Áhítoztam egy újabb csókra, holott az sem lenne túl illendő, mégis... újra megízleltem volna ajkait, hogy ne csupán Asgard őrizze a mi kis világunk titkát, hanem Alfheim is bepillantást nyerhessen abba a csodába, ami közöttünk köttetett. S amit reményeim szerint senki el nem szakíthat.





 you&i  | Végre megérkeztem Hozzád ♥ Köszönöm a türelmedet! ♥

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: Szentimentális kötődés - [Leana&Kevan]

Vissza az elejére Go down

Szentimentális kötődés - [Leana&Kevan]

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Sis' bonding time - [Leana&Astra]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: VilágÛr :: Kilenc birodalom :: Alfheim-