» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (43 fő) Szomb. 18 Jún. 2016, 22:12-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
Your sorry eyes cut through the bone -Daisy&Gabe

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes


∆ Hozzászólások száma :
38
∆ Tartózkodási hely :
A játéktéren.



Téma: Your sorry eyes cut through the bone -Daisy&Gabe Csüt. 16 Feb. 2017, 12:14

•• To: Daisy

Gabe
••


a team that trusts is a team that triumphs


Minden nap egyforma volt, amióta Robbie nem volt itthon. Tudtam, hogy a SHIELD-del van és hogy nem eshet baja, de én mégis aggódtam érte. Hogy is ne tettem volna!? A dolgaink a feje tetejére álltak és nem igazán tudtam mit kezdeni velük. Nélküle nem... egyedül kevés voltam ahhoz, hogy feldolgozhassam őket, elvégre nem is érhettem, hogy mi miért és mikor történt pontosan. Egyik nap még hétköznapi testvérpár voltunk Los Angeles nem túl kellemes környékén, most pedig ügynökök, természetfeletti izék vesznek körbe minket. Ő ugyan mesélt a múltjáról, hogyan lett belőle Szellemlovas, de a bácsikánk gonosszá válásával kapcsolatban nem igazán voltak pontos és használható információim, de nem volt lehetőségem arra, hogy bárkit is kérdésekkel bombázhassak. Ugyanúgy iskolába jártam, minden olyan volt, mint máskor, leszámítva, hogy Robbie sosem jött haza, nem kérdezte meg, hogy mi volt a suliban és hasonlók. Még az idegesítő hallgatásai is hiányoztak és kész lettem volna azt mondani neki, hogy nem haragszom rá semmi miatt, nem tehet semmiről, nem tartom se szörnynek, se gyilkosnak, csak maradjon velem, elvégre testvérek vagyunk. Eli nélkül pedig már tényleg csak mi ketten maradtunk egymásnak. És ő épp a nagybátyánkra vadászott, hogy... megölje!? Legalábbis ilyesmiről beszélt, mikor szóba került a bosszúja, amire évekkel ezelőtt felesküdött. Szerintem az egész nem ért ennyit, de Robbie nagyon durván makacs tudott lenni, ha egyszer a fejébe vett valamit.
Miután nem akartam és talán nem is maradhattam volna tovább a bázison, végre hazajöhettem. De mivel Eli képbe került, mint gonosz, így ügynököket jelöltek ki mellém, hogy ők vigyázzanak rám, amikor csak lehet, ne hogy célponttá váljak. Hát nem tudom... akármit is követett el Eli, nem hiszem, hogy pont velünk akarna végezni, ennyire nem változhatott meg egy varázsütéssel, de nem volt beleszólásom a dolgokba. Na meg abban is tuti biztos voltam, hogy Robbie keresztben lenyelt volna, ha nemet mondok a kijelölt bébiszitterekre, akiket nem igazán volt kedvem kerülgetni, de tudtam, hogy az én érdekem és nekik sem ez lehet az álom meló, hogy rám vigyázzanak valami menő küldetés helyett, így igyekeztem normális lenni velük. Néha Robbie ugyan felhívott, de sokat nem tudtam róla és nem is igen beszélhetett, mivel állítólag a telefonjának nem is szabadott volna működnie, csak Daisy hackelte meg egy kicsit, hogy legalább velem tarthassa a kapcsolatot, még ha csak ilyen szegényesen is. Többnyire tő mondatos üzenetekben. De legalább hallottam felőle!
Tegnap beszéltem vele utoljára, mikor közölte, hogy megtalálták Eli-t, és ha elkapják, akkor végre vége lesz ennek az egésznek és újra hazajöhet és én sem leszek már veszélyben. Bár én eddig sem éreztem abban magam, de rá hagytam. Azóta viszont semmi... nem jelentkezett, pedig tudni akartam, hogy mégis mi történt, mi van vele, a bácsikánkkal, mikor jöhet haza és így tovább. Tengernyi kérdés kavargott a fejemben. Hirtelen aztán ismerős hangot hallottam odakintről, a Charger morajlását, ahogy leparkolt a ház előtt. Rögtön az ajtó irányába indultam meg, és már felkészültem arra, hogy jól lecsesszem a testvérek mintapéldányát, hogy nem szabad csak úgy egy szó nélkül felszívódni, mert a másik halálra aggódja magát és nem jó buli. Az ajtó kinyílt, de nem a bátyám, hanem Daisy lépett be rajta, mire csak kérdőn meredtem rá.
-Robbie hol van? -szegeztem neki rögtön a kérdést, elvégre érthető módon ez foglalkoztatott most a leginkább. Bíztam benne, hogy azt mondja, kint van még a négy kerekű szerelmével és mindjárt jön, de... kiküldte a rám vigyázó ügynököket, hogy hagyjanak minket magunkra.
-Mi történt? Hol van Robbie? Jól van, ugye? -néztem rá most már sokkal inkább aggódva, mint kíváncsian. Valahogy nem festett túl jól a helyzet és ő sem tűnt olyannak, mint aki jó hírekkel érkezett.

***

» írta: Alphonso Mackenzie
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes


∆ Hozzászólások száma :
204
∆ Tartózkodási hely :
SHIELD bázis/ahol kell



Téma: Re: Your sorry eyes cut through the bone -Daisy&Gabe Pént. 17 Feb. 2017, 21:42



To: Mesélő-Gabe


A kezeim görcsösen markolták a Charger kormányát, ahogy a Quinjet ajtaja lenyílt, ezzel engedélyt adva nekem, hogy távozhassak, legalábbis egy ideig. Egyáltalán nem így terveztem, nem akartam a SHIELD-nél maradni, leleplezni magamat, hogy "Quake" ott van, ahol a szervezet, mégis megtörtént, Mace pedig előadta a nagyképű, hős kisgyereket a homokozóban, mikor azt mondta, hogy mindig is az ő ügynökük voltam. Az a vicc az egészben, hogy képes lettem volna mindent magam mögött hagyni és Los Angeles-ben maradni, éppen azért az emberért, akivel a legkevésbé sem indultak jól a dolgaink. Mindig is ott volt köztünk ez a dolog, de... az összezártság és a sok együtt töltött idő végleg felégette a köztünk lévő határokat. És ez egyszerre volt... ijesztő, mégis jó. De... ez már mit sem számít.
A még mindig remegő kezeimmel szorosan a kormányra markoltam és a bizonytalanul működő lábammal tapostam rá a gázra, hogy eljuttathassam a kocsit Gabe-nek, ahogy azt már Coulson-nak is felvázoltam korábban. Szerinte Robbie visszatér és nem kellene lemondanom róla, én pedig hinni akartam neki, épp csak... nem tudtam elképzelni, hogy mikor láthatom őt viszont. Annyira elérhetetlennek és reménytelennek tűnt ez az egész, pedig... végre történhetett volna valami igazán jó, valami, amit ő is akart, ami... neki is jó lett volna, egy kis... nyugalom és boldogság a démon ámokfutásai után. És komolyan hittem ebben, elvégre... valaki mindig győz, nem igaz?
Amint leparkoltam a kocsit, egy ideig még csak ültem, magam elé meredve, a kezeimet bámulva, amik ismét az Ő kocsijának kormányára tapadtak, pont úgy, mint legutóbb, mikor eltűnt, én pedig halálra aggódtam magamat, a testvérével együtt. Annyira szerettem volna most inkább felszívódni, hogy ne kelljen ezt átélnem, de nem volt más választásom. Így egy mély levegő után azonnal a bejárat felé vettem az irányt, kinyitva az ajtót, hogy beléphessek. Rögtön Gabe-bel találtam szembe magamat, aki kérdőn meredt rám, majd rögtön egy kérdést intézett felém, mire csak nyeltem egy nagyot.
-Hagyjanak magunkra minket, négy szemközt kell beszélnem vele... -néztem az ügynökökre ellentmondást nem tűrően adva ki a parancsot. Amint eleget tettek a kérésemnek, csak a kezeimet kezdtem el tördelni, így nézve le rá.
-Nem tudom... -jegyeztem meg a dolgot halkan, de teljesen komolyan gondolva minden betűjét.
-Nézd, Gabe... a testvérednek az Eli elleni akcióban... nyoma veszett, a bácsikátokkal együtt. Vannak sejtéseink, hogy hová kerülhetett, de... semmi konkrét információnk nincs róla... de ő nagyon... kitartó, szóval nem mondunk le róla... -pillantottam le rá kissé csalódottan és végtelenül szomorúan, amiért nem tudtam neki jó hírekkel szolgálni.



• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes


∆ Hozzászólások száma :
38
∆ Tartózkodási hely :
A játéktéren.



Téma: Re: Your sorry eyes cut through the bone -Daisy&Gabe Hétf. 20 Feb. 2017, 13:01

•• To: Daisy

Gabe
••


a team that trusts is a team that triumphs


Aggódtam Robbie miatt és minden percben azt vártam, hogy végre besétáljon azon az átkozott ajtón, amit állandóan úgy bámultam, mint valami megszállott holtkóros. Pedig az sokkal inkább a bátyámra volt igaz, nem pedig rám, de most mégis ebben a cipőben éreztem magam. Azzal is hajlandó lettem volna kiegyezni, hogy megcsörrenjen a telefonom és közölje, hogy jól van és hamarosan hazajön, csak még el kell intéznie egy-két dolgot a SHIELD-nél vagy csak hazának még be kell ugrania Canelo-hoz. Bármit megadtam volna ezekért, de sajnos az imáim nem igazán találtak meghallgatásra. Egy pillanatra persze majdnem hittem a csodákban, mikor meghallottam a Charger jellegzetes duruzsolását odakintről, de végül Robbie helyett Daisy lépett be az ajtón. Azonnal kérdőn meredtem rá, neki szegezve ugyanazt a kérdést ezer változatban, hogy hol van a testvérem, mi történt, jól van-e, mikor láthatom újra. Válaszokat akartam, most rögtön!
Annak ellenére is valami pozitívban reménykedtem, hogy a korábban általam is Quake-nek titulált nő nem tűnt igazán lelkesnek, pontosan olyan gyászos fejet vágott, mint mikor Robbie a múltkor eltűnt az erőműből. Kiküldte az ügynököket, hogy négyszemközt beszélhessen velem, amivel csak még jobban sikerült megrémítenie és előcsalni a borús, sötét gondolataimat, hogy talán Robbie... nem, az nem lehet! Ő Robbie Reyes! Ő a... Szellemlovas! Akiről lepattannak a Los Angeles-i bűnözők is. Mikor aztán a feltett kérdésemre, hogy hol van Robbie azt a választ kaptam, hogy nem tudja, értetlenül kezdtem figyelni az arcának minden egyes apró rándulását is.
-Mi az, hogy nem tudod? Nem tűnhetett el csak úgy! Megint! -kezdtem el tiltakozóan a fejemet rázni, hogy ezt a választ nem vagyok hajlandó elfogadni. Abba a hitbe ringattam magam, hogy ma talán visszakaphatom a bátyámat, erre ideállít azzal, hogy nem tudja, hol van. Újra megszólalt, próbálva kifejteni a történteket, én pedig figyelmesen hallgattam őt, még csak egy pislogást sem engedtem meg magamnak, nehogy lemaradjak valamiről. Elmondta, hogy a bácsikánk elleni akcióban veszett nyoma, vele együtt. Vannak sejtéseik, hogy hová kerülhettek, de igazából semmi konkrétat nem tudnak felmutatni. Hát ennyit a SHIELD-ről! Hozzátette, hogy mennyire kitartó alak, szóval ők sem mondanak le róla.
-Hová került szerintetek? Honnan veszitek, hogy akkor onnan vissza is térhet? -kezdtem el újabb kérdésekkel bombázni, amik hirtelen eszembe jutottak.
-Nem mondotok le róla, de nem tudjátok, hogy hol van az az ott. Mit tesztek azért, hogy előkerüljön? Csak várni fogtok a csodára vagy mi? A SHIELD-nek nem az ilyen helyzetekben kellene a maximumot kihoznia magából? -azt se tudtam, hogy miket hordok össze neki, igazából képtelen voltam gondolkodni és elfogadni, hogy a bátyám vagy létezik valahol vagy nem.
-Ennyi erővel bárki lehetne hiperszuper-titkosügynök. -forgattam meg a szemeimet.
-Ő is ugyanolyan állampolgár, mint az összes többi amerikai, akiket állítólag meg kell védeni. Az a könyv... azt mondtátok, hogy különleges és attól lett a bácsikánk... hát ilyen. Abban nincs válasz a kérdésre, hogy kell visszahozni valakit onnan? -nem Daisy-re voltam ideges, hanem az egész kialakult helyzetre. Ő végig rendes volt velem a történtek ellenére is, Robbie mellett is mindig kiállt, és sosem hallottam róla sem rosszat tőle. A SHIELD-et sem okoltam, de az ember akarva-akaratlan is felelősök után kezd el kutatni. Szeretne visszamenni az időben, hogy máshogy alakuljanak a dolgok, és nincs rosszabb, mint a bizonytalanság, amikor nincsenek válaszok.
***

» írta: Alphonso Mackenzie
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Téma: Re: Your sorry eyes cut through the bone -Daisy&Gabe

Vissza az elejére Go down

Your sorry eyes cut through the bone -Daisy&Gabe

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Föld :: A világ más pontjain :: Észak- és Dél-Amerika-