» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
Half in the shadows, half burned in flames ➸ Scarlethawk (past)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Half in the shadows, half burned in flames ➸ Scarlethawk (past) Szomb. 11 Feb. 2017, 18:08


Ahogy a napok telnek, a gondolatokba foglalt érzések ráfeszülnek a tarkómra és skarlát kis fonalaikkal bőröm alá marva magukat tovább sarjadzanak, terjeszkednek, totális káoszt hagyva maguk után. Bele, egyenesen az agykérgembe. Érzem, ahogy elfoglalják maradéknyi, le nem zúzott és el nem ivott sejtjeim maradékát. Nat szerint megzakkantam. Persze nem mondja ki, de látom rajta, mit gondol. Nem hisz abban, hogy az érzéseim elég őszintén és valósan kötnek Hozzád. Nem tudom, rohadtul fogalmam sincs, mit mondhatnék, ha mondani akarok egyáltalán bármit is. Nat egy okos nő és bár nem vagyok egy túlbonyolított lélek, úgy ismer, mint a tenyerét. Senki nem áll hozzám olyan közel, mint ő, és épp ezért kellene hallgatnom rá, el kellene fogadnom, hogy talán tényleg csak egy olyan kapaszkodót jelentesz nekem, amiben a könnyebb kiutat keresem és igazat kellene adnom neki, hogy mindezt végérvényesen belátva megszüntessem kettősünk képlékeny alakulását. Nevetséges vagyok, és bolond, ha azt gondolom, pont rám, egy vénemberre van szüksége egy olyan fiatal és üde nőnek, mint Te. Árnyékot vetek a ragyogásodra, bemocskolom a kormos megkeseredettségemmel, csakhogy valahányszor körzetembe kerül törékenynek ható, erős vázú alakod, a logika pisztolyt ragad és nemes egyszerűséggel főbe lövi magát. Vonz a lényed, észrevétlenül körbeleng és felmelegít és jobbá teszi a pillanataim, elveszi a hiányt, az űrt, amit a gyász formált belőlem. Nem tudom, hogy csinálod, de kiűzöd a démonaim és melletted a fakó visszacsempészi színes árnyalatait.
Te és Natasha itt ragyogtok benn és amíg ez így van, lesz értelme felkelnem, ha utolér a reggel - mégsem azonos érzéssel pillantok rátok. Jó sok esztendeje nem férfiszemmel tekintek már Romanoffra (jó, ez így hazugság lenne tekintve az adottságait, hiszen hűséges voltam, de nem vak), de sokkal inkább úgy szemlélem, mint egy erős és komfortot biztosító támaszt. A bizalom ezer és egy százalékával telt egészében figyelem őt, de Téged... másként látlak, Wanda. Úgy nézek rád, mint férfi nézhet nőre, a vonzalom jeleit kutatóan kiterjesztve az érzékeim, melyhez hozzájárul az óvó-féltő vonal, hiszen próbálom figyelemmel kísérni az alakulásod, mióta csak belibbentetek kék másoddal karöltve.
Nem vagy hozzám való, sokkal inkább lenne esélyes, hogy Rogers a két méterével, meg a sima babaképével elhódítsa a szíved, nem is értem, hogy miért nem mellette ücsörögsz most kérdőn és talán morcosan, hogy hajnali fél hatkor beosonva Hozzád, ébresztőt csináltam. (Csaknem lenyeltem a nyelvem, úgy néztem, ahogy alszol és majdnem meg is gondoltam magam.) Attól félsz, hogy elrabollak? Jogos... lényegében nincs más szándékom. El akarlak vinni, hogy a hátunk mögött tudhassuk a külvilágot, és Te ne Skarlát Boszorkány légy, hanem egyszerűen csak... Wanda.
És az is biztos, hogy Rogers nem egy repülőn vinne egy kis romantikázásra az isten háta mögé! És nyilván választékosabban szólalna, ha tőle kérdeznéd, minek kellett vastag göncökkel megtöltened egy táskát. - Ha lelőném a poént, hol maradna a szórakozás? - Ujjatlan kesztyűvel ölelem a botkormányt, mialatt elvigyorodom az orrom alatt. És ha arról faggatnál, hová is tartunk a kétszemélyessel... - Van egy kis bunkerem, távol mindentől. Nem sűrűn jutok el oda, pedig legszívesebben ott élném le az életem hátralévő részét. Se emberek, sem parancsok. A magamfajta cowboyok nagyon csípik az ilyesmit. - Ingatom a fejem, hogy lopva rád pillantsak. Még sosem vittem el magammal senkit oda. Alaszka vonzatába, a Kenai hegyek közé. Sem Natit, de még... Laurát sem. Az az én szent helyem. És bízom benne, hogy egy kicsit a Tiéd is lesz ezután.

Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
442
∆ Tartózkodási hely :
Asgard



Tárgy: Re: Half in the shadows, half burned in flames ➸ Scarlethawk (past) Pént. 24 Feb. 2017, 20:36


Ritmikus légzés, ami felgyorsul egy pillantásod alatt. Zsibbasztó, mégis izgalmas érzelem kavalkád, amire vörös pacaként robban rá a két tüdőm. Szinte kislányosan húzom ki magam - mint egy kis iskolás.
Reszketeg minden porcikám, ha arra gondolok, hogy kettesben lehetünk... Az illatfelhőd körbeölel és elveszítem józan ítélő képességem a kettőnk kapcsolatát illetően. Ott ólálkodik fejemben a mutatóujját rázogató józanságom, mikor arra próbál figyelmeztetni, te nem csupán egy kaland vagy...
De hogyan is foglalkozhatnék vele, ha bíbor köntösbe bújt szívem szanaszéjjel dörömböl bordáim között, készakarván lökve karjaidba. Ostoba vagyok! Ellenállnom kellene a vonzásnak, mit kiváltasz magadból, de olyan vagy nekem, mint a mágneses összeragadás. Mindenki más taszít, mindenki más hárít, mindenki más ... fölösleges.

A hajnali harag persze még nem illant el belőlem teljesen. Mindhiába vagyok teljes lényemmel rajongója személyednek, az ilyen hirtelen ébresztőket, főként nem hat előtt, nem igazán viselem el, ha csak nincs világ vége. Így teljességgel jogos, hogy a vörös fényáramlással támadtam rád, rögvest. Persze idejében visszafogtam, de foghatjuk arra, hogy így jár az, aki egy boszorkányt felriaszt édes álmából... ~ 'mi rólad szólt!

Érdeklődön, kíváncsian pakoltam be mindent, ahogy kértél tőlem. Mintha csak Steve parancsát követtem volna. Olyan lelkesen, olyan gyámoltalanul. Persze ennek ellenére motyogtam azért, hogy 'Clint, az ég áldjon meg...' - de mindet jó indulatomból.
Mosollyal arcomon pillantok rád most is, a gépen ücsörögve. Kérdőn fürkészem arcod, majd hagyom kibicsaklani ajkaim közül a várt(?) kérdést, hogy mégis miért csinálod ezt velem...? Gondolok rá, hogy egyéni küldetésre viszel, de egy részem hátba-veregetve próbál meggyőzni róla, hogy csak szólnál róla, ha veszély-zónába kötnénk ki a géppel végül.
Szemöldökeim egyszerre ugranak meg válaszod hallatán, s ajkaim elnyílva formálnak görbe vonalt. - Clint.., kezdem azt hinni, hogy valójában nem is... Clint vagy. - magamon is meglepődve grimaszolok rád, a lehető legédesebb-pimaszkodó ábrázatommal, amire csak képes vagyok tudatlanságomban. Látva arcodra rajzolódó vigyorod, képtelen vagyok nem lemásolni mimikád. Szinte tükrödként figyellek. Elcsodálva nézlek meg magamnak, mintha hirtelen megszüntethetnék mindent, s nem maradna más, csakis Te és én... Szavaid mégis átütök mélázó függönyöm, s eljutnak tudatomig. Ekkor szélesedik ki csak igazán somolyom! - Ó, a cowboyok?! - hangommal némi csíntalan éllel kérdezek vissza, mégis mélyen tudom jól, hogy így van. Épp ezen része aggaszt. Te már túl vagy a hozzám hasonló fruskákon, arról nem is beszélve, hogy egy olyan vörös dózis, mint ami vénáimba áramlik, biztosan elmosná a távoli idill képét, hol kerek sisakban vágtathatsz a naplementében. Arcomról nem olvashatod le, hogy újabb szilánk fúródik szívemnek azon részébe, - hol kizárólag Téged őrizlek -, de mégis hangulatom múlása talán feltüntetheti ezt. - Miért megyünk most oda? - előre fordítom tekinthetem, s próbálom mosolygósan ücsörögni melletted. Olyan sok kérdőjel ül fölém, hogy kezdek fulladni alattuk. Minél többet tudok meg rólad, annál távolabbinak érzem a lehetőségét a közös jövőnknek...
//Olyan érzés ez, mintha mindenáron beleakarnánk illeszteni egy oda-nem tartózó kirakós darabot a képbe.//
- Csak mi leszünk ott? - köszörülöm torkom, hogy ne hallhasd ki belőle a hirtelen rám törő pánikot. Bár elmondhatnám, hogy mennyire csodállak, hogy mennyire... szeretlek téged. Még sem tudom helyén kezelni azt, ahogyan illik és ahogyan viselkednem kellene ebben. Fránya helyzet! Minél jobban igyekszem azzá válni, kivé lenni szeretnék melletted, annál inkább formál igyekvésem ellenkezővé...

Beauty & the Beast...  szeretés ((mondanom sem kell, hogy én volnék ez utóbbi, igaz?))
• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Half in the shadows, half burned in flames ➸ Scarlethawk (past) Vas. 05 Márc. 2017, 09:15


Megengedem magamnak a luxust, hogy némi vonzalmat élvezzek, ha morogsz rám. Játszom a tűzzel, a skarlát tűzzel, ezt minden pillanatban eszembe juttatja fényed, ha felragyog. És mindig idejében megfékezed. Nem ijednék, akkor se, ha nem tennéd. Mindannyian láttuk, mekkora erővel bírsz. Na és akkor? Összeszakad az ég? Minderről megfeledkezve bizony mára oszlopos részeként tekint rád mindenki a csapatból. Még Stark is. Látom ám, hogy a rókaszemű kurafi is meglágyultan rándítja a száját (néha, mert nem esik ám túlzásba). Engem már előtte megnyertél, habár nem tudom, mit kezdjek veled, Te lány.

- Ezzel nem vagy egyedül. - Felelem vállat vonva, mikor megjegyzed, én nem én vagyok. Felszisszenek. - Ijesztő? - Összeráncolódik a homlok futó pillantásomban, amivel elszakadok a légtér figyelésétől és feléd fordítom a fejem.
- Tudom-tudom. Szarul hangzik, de ez van. És tudom még fokozni, hogy még furcsábban nézz rám. - Barátságosra fittyen a szám széle, miután nyelve egyet visszafordítom a képem, hogy a repülőre koncentráljak. de közben arra gondolok, miért van az, hogy melletted egyre korosabbnak érzem magam? De ha egyszer ezt osztotta a gép, csak a vállam vonogathatnám. Egyszerű gyerek voltam világ életemben. Olyan más vagy hozzám képest, minden tekintetben, mégis hogy képzelhetném, hogy jövőnk legyek együtt? De a pokolba, a szívem rögtön ráveti magát a műszerfal fényeire, így pedig már nem is olyan egyszerű. Semmi nem az.
Az érdeklődésed, miért megyünk oda, bájos hangodon szólal. Talán csak én képzelem bele az óvatosságot? -  Néha szükségünk van rá, sőt, többet kellene kiszakadnunk. Mutatni akarok neked egy kis nyugalmat. Valami mást New Yorkhoz, vagy épp Manhattenhez képest. - Mindenki csinálja, kivéve Rogerst, meg Víziót. És ezt a mondatot most Nat imádná... - Szeretni fogod.  -  Kurvára úgy teszek, mintha magabiztos lennék, habár közel sem tudom/hiszem/érzem, hogy tényleg így van. Majd' pont arra vagy kíváncsi, amit egy vénember szívlel... Hmpf.
- Csak mi ketten. Kettő egész napig.- Nos, azért egy cinkos vigyor csak ráfeszül a számra, miközben Te lehet, hogy kitépnéd a botkormányt, hogy visszafordíthass minket. Úgy nézek rád, hogy meg sem kell kérdezzem hangosan baj e, hogy így van. Sólyomszemnek nem tudsz hazudni. Nem. most túl tisztán figyelem a reakcióid.




Beautiful Crime  szeretés  (mondanom sem kell, hogy elfenekellek, ha össze-vissza beszélsz? )
• •
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
442
∆ Tartózkodási hely :
Asgard



Tárgy: Re: Half in the shadows, half burned in flames ➸ Scarlethawk (past) Szomb. 11 Márc. 2017, 23:06


- Remélem ez az új arcod, picit bátrabb. - pimaszkodva felhúzom az orrom, közben mindvégig rajtad tartva a szemem. Szisszenésedre megjátszott gondolkodásba esem. - Az lesz, ha még a szememet is bekötözöd... - kuncogok halkan, lágyan, ahogyan szokásom. Nem túl feltűnően, hiszen a nevetésem csak ritkán osztom meg másokkal. Főként veled. A helyzetünk teljességgel más. A kapcsolatunk feszültebb, tele lukakkal, amiket gyakorlatilag magunk szaggatunk rá...
- Azt hiszem birtokában vagyok a fegyvernek, hogy leszereljelek, ha túl messzire mennél. - ingatom fejem, tekintetem rajtad felejtve még azután is, hogy te elfordulsz. Megfeszül arcéled, látom, ahogy vonásaid megkeményednek. A vállaidra rakosgatod a terhét kettőnknek, eközben pedig úgy érzem, engem nyomnak agyon. Lesütöm pilláim, majd a műszerfalra fókuszálok. Megreped a szívem a gondolatra, hogy a kettőnk megtörött síkja tovább repedezhet, miközben épp menteni próbáljuk azt.
Szelíden, gyöngéden próbállak kifaggatni, hogy miért utazunk szíved csücskébe. Kíváncsiság furdal és belül felzabál a türelmetlenségem, ennek ellenére igyekszem puhán, tapintatosan megtudakolni, hogy mi okunk van rá, hogy elmenjünk. Bólogatok aprókat, alig észrevehetően, de szóba nem foglalom, hogy mit gondolok erről. Mozdulatom, ahogy egyenesítek vázamon, s talán túl is feszítem azt, elárulhatja, hogy feszélyez a gondolata kiszakadásunknak. Nem azzal van bajom, amit hátra hagyunk... attól félek, amivel szembe nézünk. - Ha nincsenek ott a többiek, máris szeretem... - engedek meg egy meggondolatlan megjegyzést, bár arcom bazsalygása elárulhatja neked, miért mondom.
Le nyelem a nyelvem, miközben tekintetem tükreidről valahová kettőnk közé siklik. Rendeznem kell arcizmaim, hogy ne vedd észre, mit okozol bennem ezzel a pillantásoddal. Ajkaim vékony vonallá formálom, s kipillantok a villogó fényeid fölött. - Jól átgondoltad ezt? - kérdőn pillantok irányodba, szám sarkában a kétségbeesés tüneteivel. Tartok tőle, hogy a terület, amire magaddal csábítasz veszélyessé válhat. Clint, ugye tudod, hogy mit jelentesz nekem?
- Tudod. - rázom meg a fejem, nem pillantva föl rád, egyetlen szóba öltöztetem érzéseim, mielőtt szemeid keresném - Azt hittem, hogy vége. - rezignálnak csontjaim, de mielőtt bárhová is eljutnánk, még tisztázni akarom, hogy, 'mi még el sem kezdődött igazán, véget ért-e. Hogy kapcsolódik e kettőnkhöz, ahhoz a kettőnkhöz, akivé lenni szeretnék veled, vagy ez csupán arról a kettesünkről szól, kik a Kapitány szemében vagyunk.

Somebody i can kiss...  szeretés (( talán vállalom ezt a kegyetlen büntetést... ))
• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Half in the shadows, half burned in flames ➸ Scarlethawk (past) Szomb. 18 Márc. 2017, 13:37


- Ó, szóval azt mondod, nyúl vagyok? - Kénytelen vagyok elkapni a tekinteted, a mellé húzott rafinált fitos orrod pedig összhangban van az én éppen felugró szemöldökömmel, na meg az alatta kérdőjelet formáló szemeimmel. Szórakoztat, hogy játszol velem, remélem veszed! - Mmm-mmm. Csak ha kéred... - Mormolom folytatásként, beszívva egy jól irányzott és szándékosan kihallható levegőkortyot a tüdőmbe, hogy aztán elégedettre váltsak és lazábban tartsam magam a székben. Hölgyem, ugrálsz ám a világom bizonyos mezején...! Figyelek rád, jobban, mint gondolnád. Az első most, ami eszembe jut, hogy mennyire jól áll neked, ha nevetsz - és önző módon örülök, hogy nem kell másokkal osztoznom rajtad, míg hangod vidámsága megtölti a kétszemélyes gépezetet.
- Ha úgy érzed, hogy használnod kell, hát használd, de azért nem bánnám, ha először a sima "nem"-et vetnéd be ellenem, oké? Ha nem tudom értelmezni, megérdemlem, hogy a falnak csapj egy párszor. - Ezúttal nem nézek rád. A botkormánnyal ügyeskedem, hogy az alattunk suhanó táj lassan fehér köd alá szoruló képét figyeljem. Feljebb húzom a gépet és jobb felé irányítom. Tökéletes az indok, hogy a fejemben tartott megannyi kétellyel vívjak. Kettőnk képlékeny, lényegében sehol nem tartó történetén. Nem vagyok vadállat, nem kell attól tartanod, hogy olyat teszek, ami téged taszítana, de megkérlek, hogy idejében szólj, hogy közöld, mond ki a gyötrő varázsszót, ami legalább annyira fájdalmas erővel bír, mint a skarlát színed hatalma.
-  Még azt se bánod, hogy Víziót nem pattintottam be a hátsóülésre? - Eleresztem hozzád kötődő démonaim, mikor kihámozom a reményt, hogy mégse kaparod le az ajtót, hogy elmenekülj tőlem - bár megemlítem a sárgaköves teremtményt. Biztos magányos lesz szegény a boszorkánya nélkül! Nekem meg ettől lesz jobb kedvem, bocs, haver!
- Igen Wanda, jól. -  Nem értem, miért a kérdésed. Biztos döntés volt, legalább olyan magabiztos, mint az, ahogy rád nézek most, hogy bizonyítsam. De mielőtt többet mondhatnék, vagy jegyezhetném, mit gondolok, megelőzöl. Azt hitted, hogy vége. Mindketten azt hittük, de én nem tudom elfogadni, nem tudlak elengedni. De beletelik egy perc is, mire a porcelán arcodra ugró tekintetem mellé hangot is erőltetek, többet holmi rekedt foszlánynál. - Kimondtuk, hogy így van? - Nem várok választ, még végig se húzom a képemen a balom, hogy újra megszólalhassak. - Tény, hogy sok a tisztázatlan rész közöttünk. Az is tény, hogy nem vagy hozzám való, és nem csak korban, de személyiségben sem - mindketten tudjuk, hogy így van. Az életem fontos pontjainak nagy része meghalt körülöttem, neked pedig nem egy Barton-féle gyászhuszárra lenne szükséged, aki attól retteg, hogy téged is elveszít, ha közel enged magához, hanem egy Rogersre, vagy egy Wilsonra. És ennek ellenére bárhogy próbálkozom, bárhogy kerüllek, nem tudlak elengedni, amíg nem látom, hogy véglegesen eloldoztad magad tőlem. - Megrázom a fejem. Megmerevedve nézlek, néznélek, az örökkévalóságig, még ha szánalmas is ez a produkció.


Beautiful Crime  szeretés  (rajtam nem múlik, hölgyem! )
• •
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
442
∆ Tartózkodási hely :
Asgard



Tárgy: Re: Half in the shadows, half burned in flames ➸ Scarlethawk (past) Kedd 21 Márc. 2017, 13:26


- És gondolom is! - kúszik arcomra pimaszkodó somolygásom, mivel megilletlek. Kedvemre van, hogy ujjaim között táncoltathatlak, akár a vöröslő fényeim, ennek ellenére próbálom visszafogni magam. Hiszen jól tudom, mennyire elszántan tudod bizonygatni, ha nincs igaza az embernek, és a legkevésbé sem szeretném, hogy olyat tégy, amint lendületed csillapodtával megbánhatnál. - Kétlem, hogy szükségem lenne rá! Ha olyat látok, majd elfordulok. - ingatom fejem, továbbra is kuncogva a gondolatán, hogy mennyiféle lehetősége van annak, hogy mi ketten elszórakozzunk. Hazudnék, ha azt mondanám nem vagyok zavarban, de talán a sápadt árnyalataimnak köszönhetően nem veszed észre, sem az ajkaim játékát, sem a vöröslő színem. Lesütöm pilláim a tájra, belegabalyodom a fák sűrűjébe. Hiszen tudjuk, hogy jobb, ha abba temetkezem, mintha tovább beszélnék, és tönkre tenném a pillanatot! - ahogy szokásom.
- Ezt kérned sem kell. - épp elég lidércnek a félelem, hogy bánthatlak, szándékosan sosem tenném. Ezért kell elfordítanom tekintetem rólad, ahogyan te is máshová helyezed fókuszod. Tartok tőle, ezt a falat nem bonthatjuk le két nap alatt. Kiszakadhatunk belőle, talán még egy új szintet is felfedezhetünk kettesünk síkjain, de fájdalmas bizonyossággal állíthatom, hogy nem foglak teljesen megkapni. Talán soha...
- Talán egy picikét... - szavaim közben arcodon hagyom tekintetem. Frusztrál, hogy kiemeled őt a többiek közül. Mintha... De elterelem gondolataim, s meggyőzőm magam, ez csupán véletlen, más nevét is mondhattad volna. Persze arcom játéka elárulja, ha rám pillantasz Kedvesem, hogy csak tréfálok, senkivel sem osztozkodnék e percben szívesebben, mint veled. Határozottságodra bólintok puhán, mielőtt ajkaim morzsolgatásába kezdenék. Ujjaim rakoncátlanul babrálnak azokon díszelgő gyűrűimen. Soha kényelmetlenebbül nem éreztem magam, ami az életünket tekintve érthetetlen. Még sem volt rám hatással semmi olyan élénken, mint a te jelenléted. S az, hogyan - milyen pofátlan irammal loptad be magad a szívembe. Felvésve magad az első helyre, mindenkit magad után kényszerítve, így hát ne csodálkozz, hogy kérdeznem kell efelől. Újabb sérülés hasítja fel begyógyult szívem peremét, mikor kérdésedbe botlok. Elnyíló ajkakkal felelnék, de akkor te beszélni kezdesz helyettem is, talán. Tekintetem nem tudom levenni rólad, szemeidről, alakodról, ajkaidról, mindhiába gyötör meg közelséged. S szavaid szúrásától félek, elájulok. Szemeim elárulják, hogy mennyire elfojtottad a lélegzetem. Pironkodásom helyett, azonban tudom, hogy mondanom kell valamit, így fészkelődve nedvesítek ajkaimon. - Ugye tudod, hogy ezzel mennyire megbántasz? - épp csak alig döntöm meg fejem, szomorkás mosollyal fürkészve arcod - Egyáltalán nem tudod, hogy mire van szükségem, ha azt képzeled, hogy bárki más irányába érdeklődhetnék. Épp emiatt a sok gond miatt nem vagyunk képesek, normálisan... - fújtatnom kell, s elfordítanom rólad a tekintetem. Miért olyan nehéz ez? Szeretni, és szeretve lenni? - Mi lenne, ha erre a két napra csak elengednénk mindent? És nem lenne más, csak te meg én? - pillantásom árulkodó, kívánkozó, sóvárgó. Reményittas, bizakodó, hogy eltudjuk dobni Clint és Wanda reménytelen történetét és lehetünk az a férfi és nő, akik csak összesimulva a távolba, egyként lélegeznek. Egy kis időre...
- Ha hagynád, hogy az legyek melletted, aki lenni szeretnék... - pillantásom elkap, s rajtad marad. Tudnom kell, hogyan érzel, látnom kell, mi lesz reakciód.

Somebody i can kiss...  szeretés ((mi az, ami rajtad múlik?))
• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Half in the shadows, half burned in flames ➸ Scarlethawk (past) Szomb. 01 Ápr. 2017, 13:22


Nők az életemben - írta Clinton Francis kicseszett Barton. A borító gyászfekete, a lapjai pedig aligha érik el a féltucatot. Hát, ez van. A szerelmi kalandok sosem voltak az életem részei, bár nem azt mondom, hogy Laura előtt nem volt mellettem senki. Az Életem legszebb női és a Mi lett volna, ha fejezeteket viszont nem kívánom felolvasni, csak ha más kezdi a sort, ugyanis minden férfi életében megvannak ezek a könyvek, aki mást állít, hazudik.
Gyászolnom kellene, siratni Laurát. Megteszem, csaknem egy év után még mindig, minden este ő az utolsó gondolatom, mégis úgy érzem, gyors érkezésed egy utolsó senkiházit kreál belőlem, egy gerinctelen férfi vázában élő mocskot. Annak érzem magam. Tizenöt évig volt mellettem az a szerelem, aki három gyönyörű gyermeknek adott életet. Aki elviselte, elfogadta a hivatásommal járó űrt. Aki utamra bocsátott és azt suttogta, hazavár. Nem akarlak a helyére tenni. Nem akarom, hogy Te csak egy pótlék légy és nem is azért ólálkodom körülötted.
Somolyodra figyelek, mikor felhozom témának Víziót. - Áruld el nekem, mit eszel rajta? - Igyekszem elütni az élt erről, de tény, hogy nem bízom meg feltétlenül az említett sárgaköves lényben, habár talán egy kis részem az ösztönből eredő férfias versengés miatt nincs oda érte. Túl sokat látom melletted. Úgy veszem, pofátlanul behatol személyes teredbe, és mosolyogva hagyod, hogy így tegyen, még annak fényében is így látom, hogy a tudok a kapcsolatotok mögötti szoros fonál eredéséről.
És aztán mégis megbántalak, úgy, ahogy önmagam is bántom, de a fenébe, ki kell mondanom, mert nem léphetünk tovább, ha elnyeljük a problémákat, melyek már így is beleszaggattak képlékeny kettősünk elegyébe. Nem láthatod komor tekintetemben a hezitálást, túl akarok esni rajta, talán tudat alatt ezért is szakítottalak el mindentől és mindenkitől. És épp ezért, még a legnehezebb küldetésemnél sem fókuszáltam így rá senkire, mint most rád engedem tekintetem, térképezve arcodhoz vonultatott érzéseid.
- Talán épp ezért kellene végre megbeszélnünk és nem a saját hülyeségeinkre hagyatkoznunk...! - Nyögöm és szinte veled egyszerre nézek másfelé, miután közlöd, túl sok gond feszül közénk. Megrázom a fejem és legszívesebben széttárnám a karjaim, jelezvén, mennyire úgy gondolom, nem tartunk sehol. De végül megtöröd a csendet, hangodban reménnyel szólsz hozzám, mire szám széle rándul lassú bólintásom mellé, a fej ismét feléd mozdul ezután. - Nem is kívánhatnék többet... -  Feléd közelebbi kezem nyújtom a reménnyel, hogy ujjaid melegét megosztod majd velem.  - Sajnálom, hogy az előbb megbántottalak, de megőrjít ez a képlékeny helyzet. Tényleg szeretném, ha esélyt adnánk magunknak ezalatt a két nap alatt, még ha baromi nagy seggfejnek is tűnök most. Berozsdásodtam, hölgyem, ez az igazság.  - Ha törékeny tenyered az enyémbe feszül, gyengéden megszorítom azt. Nem engedlek el, ugye tudod?

Beautiful Crime  szeretés  (hogy végleg meghódítsam a szíved, hölgyem! )
• •
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
442
∆ Tartózkodási hely :
Asgard



Tárgy: Re: Half in the shadows, half burned in flames ➸ Scarlethawk (past) Hétf. 10 Ápr. 2017, 22:23


Képtelen lennék körvonalat rajzolni az életemben való jelenléted köré. Olyan bizonytalan, olyan sokoldalú az, amit jelentesz nekem. Felnézek rád és ez mindig is így lesz. Eközben kötődöm hozzád, hiszen a legtöbb elsuttogott félelmemről egyedül te tudsz. Ezen túl vénáimban érzem a pulzálást, amit jelenléted vált ki belőlem minden alkalommal, ha a közelemben érezlek. Nem tudnám letagadni, szemeim elárulnák. Talán szavakba nem öntöm mindezt, talán némán beszél szívem helyettem, s szemeim, ennek ellenére hidd el, kérlek, megpróbáltam a lehető legerősebben felépíteni a falakat körénk. Nem akartam berobbanni és elvenni valamit, ami elérhetetlen. Soha nem akartam belegázolni valami édesebbe, valami kedvesebbe. Hagyni akartam a hátam mögött, elengedni, ellökni, lehazudni azt, ami az enyém lett hirtelen. Mégis képtelen voltam rá. Most is az vagyok...
A kérdésedben bármennyire leplezed, meghallom a sértettséget. Egészséges, nem látom bele a féltékenységnek csúfult érzelmet. Sokkal inkább érdeklődőként fogadom be, aprót bólintva, mielőtt felelnék.
- Megért engem. Ráadásul bizonyos dolgokban sok segítségre van szüksége. Olyan ártatlan... Emellett pedig sokat tanulhatok tőle! Te miért nem adsz neki egy esélyt? - szinte büszkén emelem állam, közben somolyogva pillantva rád. Elfogadható-e, avagy sem az, amit ő jelent, amit ő képvisel a mi világunkban, annak ellenére közel érzem magamhoz. Közelebb, mint pár korábban megismert társamat. Bár gyakorlatilag egy időben csatlakoztunk be a csoportos hősködésbe, mégis úgy érzem jobban elfogad, mint a többiek. És ez mindig így lesz. Ha ismered a történetünket, tudod okát!
Megbántalak, megbántasz. A harmónia ritmusosan ismétli önmagát, mint már annyiszor korábban. Elmenekültem előle, vagy éppen te kerültél el messziről. De most! Most adva egy zárt kupola, ami nem engedi elfutni egyikünket sem. Nincs menedéke érzéseinknek. Nem leplezhetjük örökké azt, amit érzünk. És ennek tudatában kegyetlennek címkézlek fel. Két teljes napra összezárva azzal a rengeteg bennem tomboló - ki nem mondott szóval, érzéssel. Hogyan képzeled a végét ennek?
- De az nem fog úgy menni, ha kígyót-békát kiabálsz rám! - hangom érzékeny, ahogy magam is elgyengülök mindig, minden alkalommal. Akkor is, ha csak közös edzésről van szó, vagy épp elsétálsz a terem előtt, mikor a Kapitány újabb fogásokat mutat nekem, mindig ilyen hatással vagy rám. Nem tudok ez ellen küzdeni, pedig illetlen a részemről, hogy kihasználom sérült lelkedet. Rezignálnak csontjaim, reszketeggé válok melletted. Mindketten elfordulunk, két különböző irányba. És emiatt a gyomrom kavarogni kezd. Nem tudom, hogyan harcolhatnék értünk, ha még csak az első lépést sem tudjuk együtt megtenni ennek érdekében. Bármennyire félek, bármekkora is az esélye a bukásnak, elnyújtózik hozzád a szívem, annak reményében nem ütközik falakba, s ajkaimra talán soha korábban édesebb kívánságot formál. Mosolyom szélesedik, amikor válaszodból kiderül beleegyezésed. Felé fordított tekintetem végig szalad karodon, majd ujjaidon állapodik meg végül, amik enyémek után nyúlnak. Oldalra billentett fejjel hallgatlak, elmerülök hangos bársonyosságában. Annyira szeretem...
- Megértelek. - fűződnek hosszú, vékony, gyűrűkkel díszített ujjaim a te, íjaidtól megkeményedett melegedbe - Folyton eltöprengek rajta, hogy mi sülhet ki abból, ha hagyom magamnak, hogy ez,.. hogy te átvedd a hatalmat az érzéseim fölött. Mert pontosan tudom, hogy mi ketten mennyire különbözünk egymástól, de... - tekintetem lágyan szaladgál összefésült kézfogásunkon - ...ha mellettem vagy, én olyat érzek, amit soha előtted még senki nem váltott ki belőlem. - pironkodva sütöm le szemeim. Hiszen bizonyára nyílt titok, hogy Pietron túl, nem volt más kincsem nemedből. Mostanra ugyan több is akad, de a legékesebb helyet szívemben pontosan tudom, hogy Te foglalod el...
Somebody i can kiss...  szeretés ((és ha már a tiéd?))
• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Half in the shadows, half burned in flames ➸ Scarlethawk (past) Szer. 19 Ápr. 2017, 10:27


Itt van ez a törékeny lány, nevezzük Wandának. Tudod, ő az a fajta kismadár, akinek lágysága miatt tán' túl sok védelmezője is akad. Akit nagyon lehet szeretni, de olyan óvatosan érintenéd, hogy finom tollazatából egyetlen egy se hulljon, ne törjön csontja és ne szálljon tova tőled. Sanda gyanúm szerint még Rogers is beverné a képem, ha sebet ejtenék finom vonalaid belsején, bár szándékosan soha nem tennék ilyet. Mégis időről időre attól tartok, a balszerencse az életemben rád is kivetül. És nem tudom, mennyit bír még ki egy öregedő, megkopott ketyegő, de az enyém már így is túlfoltozott, itt-ott lyukas, rozsapöttyös. Nem sok név van belekarcolva, de a tiédet te magad vésted rá - de én fogtam közben a kezed. Nem kívánom elengedni ujjaidat, csak nem tudom, hogyan tartsam biztosan a tenyeremben.

- Te tanulhatsz tőle? - A ködfátyol fehérségébe szántva épp annyi ideig kapom feléd pillantásom, míg egy röpke, rövid másodpercre megfigyelhetem elhúzott somolyod vörös ajkaidon (csoda ajkak azok...!) Majd a kormánykart újfent jobb felé döntve próbálom összerakni a képet vizuálisan úgy, mint elmeszesedett agyamban. Vízió nekem egy kissé tulbuzgó, túlnyüzsgő élőlény(szerű...izé). De nem tudok se pozitívan, ámbár negatívan sem állást foglalni. Leginkább fül-farok sunyítva lapítok és a legkézenfekvőbb módon elfogadom, hogy van, az érdekoldalt szemmel tartva. - Egyébként próbálkozom, de valljuk be, elég kevés közös témánk akad. Egyelőre. - Az utolsó szót azért teszem külön, hogy lásd, nem zárkózom el tőle. Na persze, nem is kapálózok, mert nem szeretem az erőltetést, nem is lenne értelme. A szándék ettől függetlenül megvan... Majd látjuk, mi sül ki belőle. Azt tudom, hogy neked fontos, és abba nem piszkálnék bele, akkor sem, ha valószínűleg nekem magas lesz. Mi nem, ebben a kedvére változó világban?
A suhanó táj alattunk már csukott szemmel is kirajzolódna előttem. Még harmincöt percre saccolom az útvonal meglévő részét, mialatt szerencsétlenkedésünk kiforrja magát, de nem bánom. Sokkal hamarabb meg kellett volna lépnem, nem hallgatni és elodázni. Ki tudja, hogyan lett volna jobb... talán megvárni, hogy tettek nélkül kihűljön a láng - igen, és még ha haraggal is, nehezteléssel, de esélyed lenne, hogy mást engedj magad mellé. Jobbat, Wanda.
- Hát ne hagyd, hogy ilyet csináljak! - Próbállak rávezetni, hogy remegő hangod (amit nem viselek jól) néha acélosabban kell felcsendüljön. Félszegséged miatt nem tudom, mi jár a fejedben, nem veszem jeleid, így arra kérlek, állj a sarkadra és ne hagyd, hogy az önmarcangolás felemésszen szavaid kimondatlansága miatt. Legszívesebben belemarkolnék tarajos fejbőrömbe és leszántanám a képem. Hosszabban figyellek, hogy kutassak íriszeid szépségében, majd mivel elfordítod a fejed, én is így teszek, bár... Úgy hiszem, eleget téptük egymás halmazát, nem szeretnék mást, csak kinyújtott kezemben tartani vékony ujjaid, s mikor ez megtörténik, odaképzelem finom vonalaid többi részét is. Erre vágyom. Rád, te boszorkány... Vonásaid lágyságával játszom tekintetemen át, így nézem reményt adó orcád kalandozását. Nyelnem kell a bizsergető érzésre, ami szavaid után átjár, boldogságfelhőtől édes kábulat ez nekem. Kérges, hegektől cakkozott bőrömön a te márvány tökéletességed... Talán meg sem érdemlem. És épp ezért, ha szűk fülke lehetővé tenné, belecsókolnék apró tenyeredbe, úgy figyelném édes zavarod. Őszinte csodálat ül bele meggyötört lélektükreim mélyére, melyek felragyognak miattad.
- Nézz csak rám, Hölgyem. Hazudni sem tudnék, hogy én másként érzek. - Nem szeretem átadni a kormányt - hiába van fedélzeti csodám, most mégis, az útirányt beállítva felkapcsolom az ovális reteszt, hogy utána törzsem fordítva a székkel, Téged magamhoz húzva finom ujjaid segítségével közel tudjalak. Nem vagyok jó a szavakban, de ha felém illansz, két karom óvón ölel át, hogy arcodra, ajkadra csókoljam érzéseim. Puhán, lágyan, zakatoló szívvel. Nincs is másom, csak sebzett, törött motorja mellkasomnak, nem adhatok többet, de kevesebbet sem. Beszívom az illatod, simítom lapockád-derekad sávját és beleűzlek a törődésbe, hogy végül elválva édes ajkaidtól, csodaként fürkésszelek (ámbár sanda pillantással győződöm a repülőnk biztosságáról, hisz' kár volna, ha a végzet épp most szakajtana el tőled!).  - Boszorkány.... - Csókolom fejed búbját vigyorgásom közben  - mi lesz velem, ha állandó bíborban látom miattad a világot?




Beautiful Crime  szeretés  (akkor kicsókolom belőled a lelket is, te nő! )
• •
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
442
∆ Tartózkodási hely :
Asgard



Tárgy: Re: Half in the shadows, half burned in flames ➸ Scarlethawk (past) Szer. 26 Ápr. 2017, 15:08


Érezted már, hogy rezignál a szíved? Ha mellettem van ez a férfi, egyszerűen elmossa azt, amit jelentek. Azt, aki vagyok. Aki őelőtte voltam. Nem tudok mellette azzal foglalkozni, hogy mi lett belőlem, hogy mire vagyok képes, mert nem is jut eszembe, hogy ezzel foglalkozzak. Pedig kéne! Igenis előtérbe kellene helyeznem azt is, hogy mi vagyok. Bár képes lennék szavak nélkül elmondani, mi karcolja, gyűri és szakítja bíbor hajtóizmom. Hiszen ezért léteznek a gondolatok és az érzelmek, mert képtelenség őket szavakba önteni. Hogy mondhatnám hát el azt, ami belülről falatozza egészem? Gondolni lehet, meg érezni, de beszélni róluk félreértésekhez vezethetne. Ahogyan ezekben a percekben. Itt van velem, épp az oldalamon ül. Én is érzek, ő is érez, talán mindketten ugyanazt érezzük. A szavaink mégsem jutnak el a egymáshoz, mintha csak vakon kergetőznénk. Ilyen az, amikor a szívek háborúznak! -

- Tudod, csiribí! - grimaszolok enyhén, puhán megjátszva a túl okosat. Mert ez neked nem kell, hogy egyértelmű legyen. Azért, mert Vízió meg én tudjuk mennyire hasonlítunk egymásra bizonyos értelemben és a képességeink mennyire összegabalyodhatnak, még neked nem kell mindezt magától-értetődőnek venned. Ezért pajkosságom. Elpillantok rólad hamar. Egyébként is zavarba-ejtő pillantásod, hát amikor még így nézel. Nem eltitkoltan birtokodban az információ mennyire tapasztalatlan vagyok. Tudod jól, előtted kapcsolatom nem volt - ez sem számított soha annak. Hogyan is kellene viselkednem? Nem tudom. A férfi, akitől tanácsot kértem épp olyan szerényen tapasztalt e téren, ahogyan én. - Nekem sincs mindenkivel mindennapos kapcsolatom. - szúrom fel a megjegyzésemmel a témát a lezártak közé. És ez jól is van így. Nem kell mindenkivel egy hullámhosszon lennünk. Előfordul, hogy páran jobban, páran kevésbé kedveljük egymást, de te tudod a legjobban ez mennyire nem számít. Az, hogy Vízió és te, hogyan formáljátok a kettőtök kapcsolatát nem befolyásol semmi mást a környezetetekben. Elfordítom pillantásom a műszerfal fölé. A köd-függönyön át révedek, megpróbálok keresztül látni rajta.
Nem tudom, mennyi idő még az út, ahogyan azt sem, hová formálja kettesünket a beszélgetés. Azon sem lepődnék meg heves vérmérsékletünket ismerve, ha időközben megfordulna a gép orra és irányt váltanál. Érdekesség, hogy sem te, sem én nem vagyunk túl lobbanékonyak, ha külön megfigyelem magunkat. Ha összekerülünk, mégis úgy érzem lángolni tudna alattunk minden erdő. Igaz?
- Nem mondhatom meg neked, hogy mit mondj, vagy hogyan érezz. - belenézek szemeidbe, mélyre ásva bennük, megpróbálom elkapni lelked, felkarcolni fénylő vonalaira, hogy mit érzek irántad, még akkor is, ha szavaim épp másképpen szólnak erről. Szívem szíved után nyúl. Összesimulni akar tiéddel, nekem pedig nincs erőm sem ellene, se érte tenni. Csuklóimon ott a bilincs, ami lefog erre az esetre vonatkozóan - rajta a névvel, amit oly sokáig becsben tartottál. Az ő emléke miatt képtelen vagyok nem úgy nézni a tükörbe, mintha nem egy önző sóvárgóra pillantanék. Elfordulunk. Belefáradsz, én is belefáradok. Kezed érzésekor, mégis beleidomulnak vonásaim tieidbe. Nem tudok ellentmondani neked. Hiába üvölt bennem a hang, a szív erősebb. Mindig erősebb lesz, ha Rólad van szó! Pillantásaink találkoznak, hangom előzékenyen jár körbe. Abban bízom; az érzés, mit belepróbálok önteni szavaimba elér téged, átölel. Mosolyra húzom görbém, hagyom, hogy a remény, mi ott játszik szemeidben enyémeket is birtokba vegye. Ujjaimmal simítom kézfejed, ahogy csak tudom.
Kiszélesedik mosolyom válaszod hallatán, szemöldökeim szomorúan futnak fel. Ajkaim előre billennek, majd nedvesítek rajtuk. Figyelem a mozdulatsort, amit lejtesz közben - szívem rohamosabb ütemre vált, mikor felém fordulsz. Nyelnem kell. Szeretnék a hátam mögötti székkel együtt belesimulni a gép falaiba, eközben éget a vágyakozás, mikor vonni kezdesz magadhoz. Gyengén hagyom, irányíts, tégy, amit akarsz. Követlek, karjaid között próbálok levegőért kapkodni. Mellkasom hevesebben emelkedik, mint bármikor.  Nem tudom, szólnék-e ha nem tenném másképpen, mégis hálás vagyok, hogy ajkaid beszélnek helyettem. Puhaságaink finom találkozása közben megengedem szabad kezemnek, hogy arcéleden simítsanak végig. Engedem, hogy diktáld a tempót. Amint elválunk, hagyom, hogy biztonságunkról gondoskodj, majd oldalra döntött fejjel fürkészlek. Hallva megjegyzésed, megcsóválom a fejem enyhe pírral, élénk mosollyal. - Átkeresztelhetünk valamire... - billeg a fejem enyhe grimasszal, hiszen akkor lemondhatsz a Sólyomszemeidről. Épp csak annyira húzódom el tőled, hogy láthassam arcod játékát - ... vigyázok rád. - pillantásom komorul, ahogy orrom hegyével finoman vonalat rajzolok arcodon, homlokom végül tiédnek támasztom. A létező legkomolyabban szavalom szándékom irányodba!

war of hearts  szeretés ((mit kell tennem érte?))
• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: Half in the shadows, half burned in flames ➸ Scarlethawk (past)

Vissza az elejére Go down

Half in the shadows, half burned in flames ➸ Scarlethawk (past)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Loki & Brunnhilde - Past

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Félbemaradt játékok-