» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
Don't analyze me. -Charlotte&Mack

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Don't analyze me. -Charlotte&Mack Hétf. 30 Jan. 2017, 14:12



To: Charlotte


Próbáltam értelmet verni Daisy fejébe, de egyszerűen nem hagyta, a fejébe vette, hogy mint minden, Robbie eltűnése is az ő hibája volt. Le akartam beszélni erről az őrültségről, de erre úgy nézett rám, mintha a világ legnagyobb hülyesége hagyta volna el a számat. Szépen faképnél hagyott, én pedig aggódva meredtem utána egy ideig, majd az AIDA kreálta portál felé vettem az irányt, hogy egyedül lehessek végre, távol mindenkitől, előkotorva egy régi képet a Reményemről, akit olyan korán elveszítettem. Próbáltam ezt eltemetni magamban, amennyire csak lehetett, de a lángoló gyufaszörny feltépte bennem ezeket a sebeket, amik sosem gyógyultak be igazán, az lehetetlen. Újra át kellett élnem az egészet, minden annyira valóságos és friss volt. Gyűlöltem... valami ismét megtört bennem. Egyedül akartam megbirkózni vele, nem kellett senki sajnálkozó pillantása. Némán meredtem magam elé, mikor aztán a valós és a sötét világok közötti átjáró világítani kezdett, majd megjelent Robbie.
Némi habozás után közelebb sétáltam hozzá, megjegyezve, hogy sejtettem, hogy vissza fog térni valahogy, és azt is, hogy nem lesz egyedül. Nekem szegezte a kérdést, hogy segítenék-e neki törleszteni az utolsó adósságát, amire végül rábólintottam. Én is el akartam kapni Eli Morrow-t, hogy végre vége legyen ennek a rémálomnak. Utána neki úgysem lesz dolga a SHIELD-del, és a lehető legtávolabb viszi tőlem a démonját. Engem inkább az érdekelt, hogy jutott vissza, de értelmes választ nem sikerült kicsikarnom belőle, így csak a szememet forgattam, majd elindultam kifelé, hogy minél távolabb kerülhessek attól, ami benne van, és szólni akartam Daisy-nek is, hogy a lángoló haverjának semmi baja. Azonban messzire nem jutottam, mert újra megszólalt, hogy elkérhesse a telefonomat, nem kis iróniával fűszerezve meg a szavait, nem a finomkodásáról volt híres.
Elővettem a zsebemből a mobilomat, odadobva neki, majd tényleg távoztam a helyiségből az eredeti elképzelésem szerint, hogy előkeríthessem Daisy-t, akit sikerült is megtalálnom a raktér közelében. Megosztottam vele az információt, hogy az őrült tudós kreálta szerkezetnél megtalálja a gyufaszál fickót, majd Coulson-t kezedtem el keresni, mert volt egy tippem, hogy hol lehet Robbie begolyózott, megszállott nagybátyja. Rá is állította a FitzSimmons párost az ügyre, engem pedig ellentmondást nem tűrően Charlotte Wegner irodájába száműzött. A nő vette át May exének a helyét, és bár látásból normálisnak tűnt, de nekem semmi kedvem nem volt ehhez a hacacáréhoz. Mace állandóan ragaszkodott ezekhez a felesleges formalitásokhoz, de most még Coulson is rátett egy lapáttal, hogy szerinte sem árthat, mert úgy nézek ki a Lovas miatt, mint aki a Zombik a növények ellen-ből mászott ki az előbb. Mivel a parancs azonnali hatályra szólt, így egy lemondó sóhaj kíséretében kullogtam el az agyturkászok szigetére. Bár elvileg Wegner már várt rám, azért a formalitás kedvéért kopogtattam párat az ajtón, amíg meg nem hallottam a hangját, amivel bebocsátást nyertem hozzá.
-Helló... -küldtem felé egy nem túl őszinte mosolyt.
-Nézze, nem akarom az idejét rabolni. Egyszer már megszállt egy földönkívüli izé és azzá tett, ami nem vagyok. -magyaráztam neki a dolgot, hogy lerázhassam őt. Neki ez a munkája, értem én, csak nekem épp kedvem nem volt hozzá.
-De túléltem, szóval ezt is túl fogom. Szerintem az igazgató és Coulson túlaggódják a dolgokat. Vegyük úgy, hogy beszéltünk, és már itt sem vagyok. -néztem rá felvont szemöldökkel, még mindig az ajtóban ácsorogva, ezzel is jelezve, hogy nem akarok maradni, sőt, indulásra kész vagyok.
-Írja alá, hogy épeszű vagyok ahhoz képest, hogy egy pasi van a bázison, aki az ördöggel cimborál. Beszéljen inkább vele, nála gurultak el a gyógyszerek. -pakoltam a kezemet a kilincsre, hogy adja a kezembe a papírt vagy mi a szokás ilyenkor és nem épp ilyen viszontlátásra.

• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Don't analyze me. -Charlotte&Mack Szer. 01 Feb. 2017, 19:02

Az biztos, hogy nem sok időm volt unatkozni ezen a bázison. Ahhoz képest, hogy az ügynökök minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy elkerüljék az irodámat, minden napra jutott valaki, akivel elbeszélgetést kellett folytatnom. Nem mintha nehezemre esett volna bárkit is fogadni, sőt, örültem volna, ha sokkal többen és nagyobb kedvvel jönnek, de... erre nem igazán láttam esélyt. A lelki dolgokkal az átlagos emberek is nehezen birkóznak meg, nemhogy az ügynökök, akik hogyha apró sebezhetőséget, fájdalmat mutatnak, akkor rögtön sokkal kevesebbnek érzik magukat. Általános tendencia ez, amihez nekem még hozzá kellett szoknom, tekintve, hogy eddig nem az ügynökök voltak a specialitásom. Az utóbbi két évben inkább kutatásokkal voltam elfoglalva, de igyekeztem, hogy ne essek ki a gyakorlatból. Az ismételten mély vízbe ugrás úgy éreztem, jót fog tenni nekem.
Pár perccel azelőtt léptem be az irodámba, hogy kopogtattak volna az ajtón. Az igazgatónál jártam, akit sikeresen meggyőztem arról, hogy neki sem ártana egyszer meglátogatnia munkaidőben. Mindenkit szerettem volna megismerni és kialakítani róluk a saját elképzelésem, viszont ehhez elengedetlen volt a személyes interakció. Ugyanakkor én azt az utasítást kaptam tőle, hogy a lehető leghamarabb fogadjam Mackenzie ügynököt, tekintve, hogy neki is ki lett adva az utasítás, hogy vegye az irodám felé az irányt. Azt mégsem hittem volna, hogy ilyen hamar megejtjük a találkozást.
- Nem rabolja az időmet, sőt, hasznossá teszi. - Kötöttem ki rögtön. Azért voltam itt, hogy a szolgálatukra álljak, ha ők nem tartanak igényt rám, akkor értelme nincs is értelme a munkámnak. Csoda, hogy próbáltam egyfajta elfogadó attitűdöt kialakítani bennük? Hosszú folyamat lesz, de én ráérek. - Úgy tűnik, itt szinte már megszokott, hogy különböző szellemek vagy más lények szállják meg azt, akit éppen megfelelőnek találnak. - A hangomban nyoma sem volt ítélkezésnek, a kijelentésem inkább egyfajta érdeklődéssel ért fel. Mindig van új a nap alatt és soha nem késő meglepődni. Ha mást nem, merőben új perspektívákat biztosan tonnaszámra fogok kapni ezen a bázison, már ezzel meg kellene elégednem.
- Nem tudom aláírni azt a csodapapírt, ami szerint semmi baja és nem tekinthetek el attól sem, hogy az igazgató és Coulson hatalmas egyetértésben kértek meg arra, hogy megpróbáljam rávenni egy beszélgetésre. Mondták, hogy nem lesz könnyű dolgom. - Halványan elmosolyodtam. Újabb közös pont az ügynökökben, valamiért úgy gondolják, az a lényeg, hogy minden jónak tűnjön, legalábbis, ha a fejükben és lelkükben lejátszódó folyamatokról van szó... az nem számít, hogy a kiegyensúlyozottság és jólét tényleg jelen van-e. Annyi a lényeg, hogy papíron gyönyörűen el legyenek rendezve az adatok és ne kelljen foglalkozni velük.
- Ahhoz képest? Az ördöggel cimboráló pasas referenciapont? - Kérdeztem tőle, közelebb sétálva, majd a kanapé felé böktem a fejemmel. - Én csak néhány percet kérek az idejéből, Mackenzie ügynök. Higgye el, nem akarok rosszat és amit mond nekem, az kettőnk között marad. - Jobbnak láttam ezt az összes küszöböt átlépővel az elején közölni, mint az esetleges bizalom kiépülésének első lépését.

Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Don't analyze me. -Charlotte&Mack Csüt. 02 Feb. 2017, 14:37



To: Charlotte


Az amúgy sem túl közkedvelt igazgató egyébként sem lopta be magát a szívembe eddig se, de most csak még mélyebbre süllyedt abban a nem létező mocsárban, mikor kitalálta, hogy valami nem stimmel velem a Szellemlovasos megszállás óta. Coulson is szerzett magának egy rossz pontot, mikor egyetértett vele, hogy nem árthat, ha elbeszélgetek az Andrew helyét átvett pszichológus nővel. Mivel ez egy parancs volt, így hiába magyaráztam nekik, akkor is elküldtek a nő rendelőjébe, ahová igazán kelletlenül kullogtam be. Szerettem volna elodázni ezt az egészet, hogy Charlotte csak írjon nekem egy papírt az épelméjűségemről, amit leadhatok a két túlbuzgó idiótának, hogy megnyugodjanak végre. Reméltem, hogy a nő nem lesz vaskalapos a dolgokkal kapcsolatban. Amint bebocsátást nyertem hozzá, már vázoltam is neki az álláspontomat, hogy ne rabolják egymás idejét, máskor is szállt már meg földönkívüli baromság, azt is túléltem, így ez most sem lesz másként. Felkavart a dolog, de nem éreztem szükségesnek, hogy kötelező terápiát írjanak fel nekem receptre. Mikor a nő közölte, hogy nem rabolom az idejét, sőt, valójában kimondottan hasznossá teszem, csak hitetlenül néztem rá, hogy na ezt ő sem gondolhatja komolyan. Sokkal jobb, ha nem kell mások nyavalyáit hallgatni, nem is értem a hozzá hasonlókat, akik mindenki gondját magukra veszik. Én szívesen meghallgatom a barátaimat, ez nem kérdés, de az ezredik ismeretlen ügynök agymenése már végképp kiverné nálam a biztosítékot. Hozzátette, hogy nagyon úgy tűnik, hogy itt az lett a módi, hogy különböző szellemek és lények szállnak meg minket. Volt benne valami, de...
-Nem, ennek a dolognak nem kellene megszokottnak lennie. -ráztam meg a fejemet határozottan, hogy ez a lehető legrosszabb, ami másokkal történhet. Mindenki hallott Loki jogaráról, amivel 5 éve másokat terrorizált és nem egy ügynököt maga mellé állított, átmosva az agyukat, átvéve az irányítást a testük felett. Azóta pedig ez már többször is megtörtént más körülmények között, és még azt gondoltuk, hogy a HYDRA a SHIELD legnagyobb ellensége, már szinte kispályásnak tűntek a mostani körülményekhez képest. Földönkívüliek, inhuman-ek, istenek, ördögök, szellemek. Említette, hogy Coulson-ék kértek meg az igazgatóval karöltve, hogy fogadjon engem és próbáljon meg beszélgetni velem, még akkor is, ha nem lesz könnyű dolga.
-Persze, hogy nem lesz könnyű, mivel zsigerből nem akarom ezt az egészet. Nem akarok a dolgaimról beszélni, egyedül is meg tudok birkózni velük, nem kell hozzá... szakember. Megértem, hogy lelkiismeretesen végzi a munkáját Miss Werner, amiért csodálom is, de nekem erre nincs időm, kedvem pedig még annyira sem, nem akarom, hogy analizálgasson. -a kezemet a kilincsen tartottam, hogy bármikor távozhassak, miközben arra kértem, hogy csak írja alá a papírt, mivel ott van a fickó, aki az ördöggel cimborál állítása szerint, inkább vele beszélgessen, mert sokkal őrültebb nálam. Mikor visszakérdezett, hogy az ördöggel alkut kötött nem százas Reyes referenciapont-e, csak egy lemondó sóhajt engedtem meg magamnak.
-Nem... de tudja, hogy értem... -ráztam meg a fejemet.
-Vannak nálam érdekesebb esetek, inkább foglalkozzon velük. Nem is értem, hogy őt Mace hogy nem utalta még be ide. -fűztem hozzá, mire a nő közelebb sétált, majd a fejével a kanapé felé bökött, hogy jobb lenne, ha helyet foglalnék.
-Ismerem a pszicho blablát meg az orvos-beteg titoktartást is. De attól még a végeredményt leközli a vezetőséggel. Nem mintha az rossz lenne, de... -kezdtem aztán már belezavarodni a saját mondandómba, annyira tiltakozni akartam az egész ellen, de végül kénytelen voltam megadni magam. Ha ez a nő megmondja az igazgatónak, hogy ellenállást tanúsítottam és nem voltam együttműködő, a végén még képes és felfüggeszt, aztán kiszed a csapatból. Nekik pedig szükségük volt rám és nem tudtam volna végignézni, hogy egyedül birkózzanak meg Eli Morrow-val.
-De tényleg csak néhány perc. -néztem rá teljesen komolyan, majd leültem a kanapéra.
-Szóval... mit is kellene most mondanom? Vagy nézegessek tintapacákat, amiből kiderül, hogy átvettem Robbie személyiségét és rejtett pszichopata lettem? -fontam össze a kezeimet magam előtt.

• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Don't analyze me. -Charlotte&Mack Vas. 12 Feb. 2017, 17:30

Nem volt semmi csodálnivaló azon, hogy a nemrégiben megszállt ügynököt kivizsgálásnak rendelték alá. Az igazgatóval szerencsém volt, ő foglalkozott azzal, amivel a többiek nem: érthető volt, hogy az ügynökök szerették volna elodázni a lelki állapotukkal való foglalkozást, sőt, azzal a hozzáállással sem először futottam össze, hogy eleve semmi értelme nincs kibeszélni magunkból az érzéseinket és gondolatainkat. Teljesen tipikus: ha kimondjuk, hogy valami zavar, ne adj isten bánt minket, akkor gyengévé, sebezhetővé válunk. Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy a legtöbb ember legfeljebb zárt keretek között, egyetlen embernek nyílik meg, aki nem más, mint a terapeutája. Ehhez a megnyíláshoz nagyon hosszú út vezetett, ami legtöbbször, sőt az esetek 90 százalékában döcögős és hullámvölgyekkel tarkított. Aki nem türelmes, annak semmi keresnivalója nem volt a szakmában... ez a legfontosabb, kimondatlan szabály a köreinkben. Ebből kiindulva, nekem az is megfelelt, ha az ide küldöttekkel egyetlen perc vagy három év alatt fogunk eljutni arra a pontra, hogy várakozással telve lépjék át a küszöböt.
- Ideje az már van. Az elkövetkezendő percekben senki sem fogja keresni, ez megígérhetem magának. - Amikor elvállaltam a munkát, egyetlen kikötésem volt: ha valakivel foglalkozni kezdek, a felettesei, munkatársai, mindenki ezen a bázison tartsa tiszteletben, hogy alig egy órácskára kiszakítom a körforgásból és megpróbálom elérni, hogy az illető egy kicsit magára is figyeljen. A kölcsönös támogatás az együttműködés alapja volt és míg tőlem azt várták el, hogy foglalkozzak az ügynökökkel, én azt, hogy támogassanak ebben a tevékenységben. Az is az én dolgom volt, hogy meghozzam Mackenzie ügynök kedvét a beszélgetéshez, bár ezt nem adtam a tudtára.
- Mindenki ugyanannyira érdekes. - Ha mentális tekintetben nagy vonulatú eseteket szerettem volna látni, akkor beadtam volna a jelentkezésemet egy pszichiátriára. Ehelyett itt voltam és vártam, hogy a férfi helyet foglaljon, miközben a mimikámmal is jelezni szerettem volna felé, hogy az összes szavamat komolyan gondolom. Az emberi lélek jellegzetesség lenyűgözött és ezt a csodálatomat nem árnyékolta be a pácienseim akadékoskodása sem. Mindenkinek megvolt a sajt háttértörténete, indokai, amelyek különbözőképpen történő összekapcsolódása és egymásra hatása vezetett egy adott, nagy vonalaiban talán körülírható, de egyébként teljesen egyedi állapot kialakulásához.  
- Pontosan, a végeredményt közlöm velük. - Bólintottam egyet. - A folyamatról nem lesz tudomásuk, vagyis amit mond, kettőnk között marad. - Ismételtem magam. A jegyzeteimet gondosan elzárva tartottam és tőlem soha senki nem tudott meg semmit. Az orvosi titoktartás egy nagyon jó kifejezés volt arra, hogy bebiztosítsam a hallgatásomat.
- A tintapacák várhatnak. - Halvány mosollyal köszöntem meg, hogy leült. - Mesélje el nekem, mi történt pontosan. - Az igazgató annyit mondott, hogy "Mackenzie ügynök egy ideig valamiféle lény befolyása alatt állt", ami nem sokkal volt több az abszolút semminél.

Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Don't analyze me. -Charlotte&Mack Csüt. 16 Feb. 2017, 12:43



To: Charlotte


Végül hajlandó voltam mégiscsak beadni a derekamat Charlotte-nak, mivel ő igazából nem tehetett semmiről, ezt neki is ugyanúgy az ex és a jelenlegi igazgató varrták a nyakába, ahogy az enyémbe is. Talán neki sem volt kedve épp az én nyomorommal foglalkoznia, ez neki is ugyanolyan kényszer volt a munkából kifolyólag. A saját hülyeségem miatt nem szúrhattam ki vele, vagy épp a többiekkel, hogy eltiltanak a további ügyektől és akkor mindenből ki kellett volna maradnom, és lehet épp az én hiányom miatt buktak volna el valami fontos mozzanatot. Eli még igencsak terítéken volt. Wegner biztosított arról, hogy csak a végeredményt fogja közölni velük, így maga a folyamat, minden amit mondok neki, az szigorúan kettőnk között fog maradni. Ezt jó volt hallani tőle, bár eszem ágában sem volt bizalmaskodásba kezdeni a nővel, akármennyire is ez volt a dolga vagy tűnt épp megértőnek és türelmesnek. Annyit mondok, amennyit szükséges, aztán megyek is a dolgomra, elvégre tényleg csak pár percet akartam szánni erre a szerintem teljes mértékben felesleges műveletre. Ez nem az én stílusom volt, hogy a dolgaimról beszéljek. Coulson volt az egyetlen, aki beleláthatott az életembe, egyelőre még Elena felé sem voltam képes megnyílni, pedig szeretnék őszinte lenni vele, csak... nehéz az embernek a saját személyiségével ellentétes dolgokat tenni, és ez nekem pont ilyen volt. Daisy pedig olyan volt, mint valami fogadott kishúg, de neki is megvolt a maga baja. A múltja, az elmúlt időszak történései, a képessége, az Őrkutyák, a kényszeredett helyzet, hogy újra ügynököset játsszon, és talán még a Gyufaszál fickó is.
Tudni akartam, hogy Charlotte mit is vár tőlem, hogy miről is kellene most beszélnem neki, vagy esetleg inkább tintapacákat fogunk-e nézegetni, hogy vajon átmentem-e pszichopatába vagy valami hasonló. Egy halvány mosollyal az arcán közölte, hogy a tintapacák várhatnak, amitől csak még hülyébben éreztem magam a kanapé fogságában. Lehet már most elkönyvelt valami őrült gyogyósnak, akit soha többé nem akar majd kiengedni az elmegyógy falai közül. És talán azzal, hogy ennyire szilárdan tiltakoztam a vele való beszélgetés ellen, épp azt bizonyítottam, hogy valami nem okés az elmeállapotommal. Vagy csak túlgondolom az egészet!? A dokiktól... a dokiféléktől mindig ideges leszek. Arra kért, hogy mondjak el neki mindent, hogy mi is történt pontosan. Csak egy lemondó sóhajt engedtem meg magamnak, hogy aztán egy mély levegővétel után beszélni kezdhessek. Legyünk túl rajta, aztán annál előbb szabadulhatok.
-Igazából nem tudom pontosan megmondani, hogy mi is történt... vagy hogy hogyan... és mi volt ez. -kezdtem bele kissé bizonytalanul.
-Mace igazgató megkért, hogy gondoskodjak az Eli Morrow által megölt ügynökökről, mikor hirtelen a semmiből mögöttem termett az az izé... valami... lángoló lény... szellemféle... nem tudnám meghatározni. De a lángokból ítélve biztos voltam benne, hogy ez az a démon... ördög vagy mi lehetett, ami Robbie-ban lakozott korábban, amíg el nem tűnt. -zavarosnak tűnhet a történetem, de ez az igazság.
-Az a valami aztán belém költözött, átvéve az irányítást a testem felett. Voltak gondolataim, láttam mindent, volt tudomásom a külvilágról, épp csak kommunikálni nem tudtam velük, túlságosan erős volt, nem én irányítottam. Rossz érzés volt, ennyi. Szerintem senki se szeretné, ha osztoznia kellene valami nem e világival a testén, és tehetetlenül kellene végig néznie, hogy valaki más mit tesz a nevében. Ez kicsit sok volt, de majd kialszom. -vontam meg végül a vállamat. Ennél részletesebben nem akartam belemenni, Daisy-nek már kifejtettem, hogy milyen érzés volt, Reyes meg első kézből tapasztalta, így ha tanácsra lenne szükségem, akkor inkább hozzá kellene fordulnom ezen a téren, mégiscsak ő az ördögi megszállások szakértője.
-Nem egy ügynöknek volt már része agymosásban, hogy csak Romanoff-ot vagy Barton-t emeljem ki, mégis Bosszúállók lettek. Én hozzájuk képest csak egy apró kis fogaskerék vagyok a gépezetben, kár ennyire felfújni. -tettem hozzá a véleményemet, amolyan lerázós, szabadulós szövegnek szánva a részemről.

• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Don't analyze me. -Charlotte&Mack Szomb. 18 Feb. 2017, 17:06

Mindenféleképpen hallani akartam a történetet. Ha mások már töviről hegyire elmesélték volna negyvenszer, akkor is az lett volna az első kérésem, hogy erről beszéljen. A személyes elmondás sokkal többet jelentett a tények összefoglalásánál: figyelni kell arra, hogy az illető mit emel ki, mit hallgat el, mit hogyan, milyen hangsúllyal, metakommunikációval és miféle mimika kíséretében adja elő a mondandóját. Fokozottan figyeltem rá, mert egyszerre kellett koncentrálnom magára a történésekre, az esemény miben létére és arra, hogy Mackenzie ügynök mennyire és milyen stílusban enged bepillantást abba, ahogyan ő élte meg az eseményt. Lefirkantottam néhány szót az ölemben heverő csíptetős mappa papírjára: a velem szemben ülök kilencven százalékát nem szokta zavarni a jegyzetelés, megértették, hogy az én agyamba sem marad meg minden, ezért reméltem, hogy most sem lesz gond. A tekintetemet le sem vettem róla, de nem fürkésző üzemmódba kapcsolva néztem rá, hanem úgy, mint egy normális ember a másikra, amikor beszélgettek. Tudtam, mennyire rossz érzés, ha a beszélgetőpartnerünk szeméből szinte süt az elvárás, az egyik szupervízorom csak a lábával nem dobolt türelmetlenségében, amikor megjelentem nála. Ott is hagytam.
- Az a... démon egyszerűen csak magába költözött? - Az ő szavait használtam, nagyjából kezdett bennem kialakulni a kép a lényről, de nem tettem volna rá a nyakamat arra, hogy jó felé jártak a gondolataim. A démonoknak tényleg nem voltam szakértője és ezt nem is féltem bevallani. Újabb feladat, el kell kezdenem képezni magam a parapszichológia terén, bár a SHIELD kötelékében úgy hiszem, ez sem lenne elég.
- Robbie ezt megelőzően mesélt Önnek a benne lakozó lényről? - A Szellemlovas, itt így emlegették. Az egyik legnagyobb probléma az volt, hogy szinte senki sem tudott semmit mondani róla. Vagy nem akart. Próbálkoztam utánajárni a dolognak abból a pár szóból kiindulva, amit az igazgató mondott, de hogy nem járta sikerrel, az enyhe kifejezés. Jelenleg teljesen Mackenzie ügynökre támaszkodtam, amit nem bántam, legalább a kölcsönösségnek ezen fajtája is megjelent a beszélgetésünkben.
- Szeretett volna irányítani, de nem tudott. Mi történt, miután átvette az irányítás maga felett a szellem? - Kíváncsi voltam, mi az, ami ellen ő, mint Alphonso Mackenzie tenni szeretett volna vagy éppen mire szerette volna felhasználni az állapotát. Esetleg azt kívánta, hogy minél előbb tűnjön el belőle a lény? Számtalan kérdésem lett hirtelen.
- Az, hogy megszállták, nem feltétlenül jelenti azt, hogy képtelen ellátni a feladatait. - Jeleztem vissza az ő kijelentését. - Nem is szokott a történtekre gondolni?

Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Don't analyze me. -Charlotte&Mack Hétf. 20 Feb. 2017, 13:26



To: Charlotte


Mivel patt helyzetbe kerültünk a doki nénivel, így kénytelen voltam együttműködni vele, mindkettőnk érdekében. Hajlandó voltam beszélni neki a történtekről egy bizonyos fokig, hogy Coulson és az igazgató megnyugodhassanak végre és visszatérhessek a munkámhoz. Az amúgy is segít elterelni a gondolataimat, nekem ez a terápia, nem pedig az, hogy idegeneknek beszéljek a talán nem is létező gondjaimról. Egy idegen nem értheti meg ezeket, nem lehet igazán együtt érző, nem tud jó tanácsot adni és talán nem is érdekli a nyomorom, egyszerűen csak ez a munkája és ezért kapja a fizetését. Épp ezért nem is akartam túlságosan belemenni ebbe, csak kellően ki akartam elégíteni Charlotte kíváncsiságát az esettel kapcsolatban, aztán mehetek is az utamra. Ez volt a terv.
Elmondtam neki is, hogy pontosan nem is tudom leírni, hogy mi is történt, mert még sosem láttam vagy éltem át ehhez hasonlót, leszámítva a templomos esetet, de az is más volt. Az a valami csak irányított, nem pedig belőlem, a negatív emlékekből táplálkozott, mint most. Felvázoltam, hogy egy lángoló valami megszállt, ami igazából Robbie démonja volt, ami Szellemlovassá teszi a fickót. Az a valami átvette az irányítást a testem felett és rohadtul idegesített, hogy nem az enyém volt a kontroll. Én magam voltam, de közben meg mégsem, mint a kézi kamerás horror moziknál. Leginkább ehhez tudnám hasonlítani, csak ez valóságos is volt. Erre szinte hitetlenül visszakérdezett, hogy akkor most az a démon komolyan egyszerűen csak belém költözött-e.
-Egyszerűen vagy nem egyszerűen, de ez a helyzet. Tudom, tiszta Parajelenségek újratöltve, de így volt. -vontam meg a vállamat. Felőlem azt hisz, amit akar, ő kérte, hogy mondjam el, mi is történt valójában. Újabb kérdéssel állt elő, hogy Robbie mesélt-e nekem korábban a benne lakozó lényről, mire csak a fejemet kezdtem rázni.
-Nem, soha. Amit tudtam róla, azt is csak Daisy-től. Nem voltunk jóban, őszintén nem bírtam se a képét, se a stílusát. Azt gondoltam, hogy csak egy újabb idióta fazon, aki nem képes elfogadni, hogy embertelen, vagy letagadja, hogy földönkívüli és megpróbálja beadni, hogy alkut kötött az ördöggel, mert az milyen jól hangzik már. Vallásos vagyok meg minden, de ez nekem is soknak tűnt, valahogy nem akarta bevenni a gyomrom. Már tudom, hogy nem kamuzott és hogy ő is szabadulna tőle. -fejtettem ki neki a dolgot. Nem azért hallucináltam be magamnak ilyesmit, mert Robbie teletömte volna vele a fejemet. Nem erről volt szó, ez a valóság. Elismételte aztán a tőlem hallottakat, hogy szerettem volna én irányítani, de a démon nem hagyta. Az érdekelte, hogy pontosan mi történt azután, hogy a szellem átvette felettem az irányítást. Hát ez elég zavaros ügy. Egyszerre kavargott a fejem a rám törő emlékek miatt, és próbáltam nem lángoló gyilkosba átmenni.
-A China Town Crew egyik raktárába mentem... mentünk... ment... ezek közül valami. Nem igazán tudtam a céljaira koncentrálni, de köze volt Eli Morrow-hoz. Meg akarta ölni azokat az embereket a helyszínen, én pedig nem, de esélyem se volt, hogy megállítsam. Ott volt Daisy is, őt is megölte volna. Szerencsére nem tartott sokáig az egész, Robbie valahogy kiszedte belőlem azt az izét. -foglaltam össze neki tömören az eseményeket.
-Ha esetleg az érzéseimre lett volna kíváncsi, akkor a "nem voltam túl boldog" igazán találó kifejezés erre. -tettem még hozzá, majd csak figyelmesen hallgattam, mikor arról beszélt, hogy attól még, hogy megszálltak, nem kell ennek azt jelentenie, hogy ne tudnám ellátni a feladataimat. Végre valami értelmeset is hallottam a mai nap folyamán!
-Élménynek elég friss, szóval hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolok rá, de... amint látja nem zuhantam végleg magamba. -küldtem felé egy halvány mosolyt. Ez persze így nem volt igaz, mivel ilyen dolgokat is előhozott bennem, amiket szerettem volna eltemetni és nem bolygatni többé. De egyszer már túléltem, újra túl fogom.

• •
Vissza az elejére Go down

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: Don't analyze me. -Charlotte&Mack

Vissza az elejére Go down

Don't analyze me. -Charlotte&Mack

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Charlotte Petrova
» Ki micsoda, avagy a foglalkozás lista

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Félbemaradt játékok-