» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider]

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Csüt. 05 Jan. 2017, 13:45



Daisy & Robbie
 
Daisy a kanapén ücsörgött, szokásához híven az ölében a laptopjával, miközben a TV ment a háttérben. Bár nagyon úgy tűnt, hogy az annyira nem kötötte le őt, leginkább csak valami háttérzajnak használhatta. Ahhoz képest, hogy milyen nagy ez a bázis, viszonylag hamar sikerült megtalálnom őt, így szerencsére nem kellett minden egyes zugot tűvé tennem érte. Pontosan őt kerestem, mert kérni akartam tőle valamit, remélve, hogy nem küld el a francba, hogy állandóan kitalálok neki valami programot, de ettől függetlenül nyugodtan mondhatja, hogy hagyjam végre békén a baromságaimmal. Így is rengeteget tett már értem, amiket soha nem fogok tudni meghálálni neki.
-Daisy... -szólaltam meg végül, hogy felhívhassam magamra a figyelmét, bízva abban, hogy nem volt annyira belemerülve abba, amit csinált, hogy a frászt hozzam rá a hirtelen felbukkanásommal. Attól a béna filmtől is annyira megijedt, hogy rögtön be is zárta. Még mindig nehezemre esett elhinni, hogy az Őrkutyáktól és az ezekhez hasonló dolgoktól nem parázott, de egy magától becsukódó ajtóval ki lehetett kergetni a világból. Még mindig abszurd.
-... lenne egy kérésem hozzád, ha nem zavarlak... -folytattam a mondandómat némi habozás után, miután rám emelte a tekintetét, jelezvén, hogy van rám egy perce. Kösz, chica. Előkotortam a zsebemből a telefonomat, aztán a kezébe is nyomtam, hogy valójában erről lenne szó, teljesen Szellemlovas mentes dolog. Csodával határos módon.
-Sajnálom, hogy mindig téged zaklatlak. -küldtem felé egy bocsánatkérőnek szánt halvány mosolyt.
-Meg tudnád hackelni a telefonomat, hogy ne legyek teljesen elzárva a külvilágtól? -néztem rá kérdőn és némiképp reménykedve, hogy csak nem fog nemet mondani erre, mikor szerintem neki ez nulla erőfeszítés, mert ért hozzá. Már a múltkor is mondtam neki, hogy a mobilom nem működött se a Zephyr 1-es fedélzetén, se pedig itt a bázison, és így képtelenség kapcsolatba lépnem Gabe-bel. A SHIELD teljesen leblokkolt minden kimenő és bejövő hívást, beleértve az üzeneteket is. Szerintem még a netet is kinyírták rajta, de az volt a legkisebb gondom. Tegnapelőtt is csak úgy tudtam beszélni az öcsémmel, hogy kölcsön kértem Mack-től a sajátját. Azért, hogy tarthassam a kapcsolatot a testvéremmel, ha már egyszer bezártak ide, nem akartam másoktól függeni és Daisy jelenthette a megoldást ehhez a számomra. Ért az ilyen kütyükhöz, így gondolom ez sem jelenthet gondot neki, nekem pedig fontos lenne. A tegnap felvázolt ötletét át akartam ültetni a gyakorlatba és még azelőtt beszélni Canelo-val és egyeztetni Gabe-bel, hogy a főnök végleg eltemetne magában, hogy rám aztán nem lehet számítani, még meg akartam előzni a bajt és azzal együtt a kirúgásomat. Már 3-4 napja nem adtam semmi életjelet magamról, és nem hiányzott volna, hogy az élénk fantáziájú munkatársaim mindenféle hülyeséggel tömték volna Canelo hiszékeny fejét.
-Beszélni akarok Canelo-val, ahogy mondtad. Jobb lenne minél előbb, de persze téged nem akarlak siettetni. -mielőtt még azt gondolná, hogy előkapom a türelmetlen énemet és attól kellene tartania, hogy "Carrot Top-pá változom", hogy őt idézzem. Hogy valami hitelt is adjak a szavaimnak, ráérősen ledobtam magam a kanapé másik végébe. Tényleg utálok várni, de miatta hajlandó voltam úgy tenni, mintha a türelem élő szobra lennék. Úgy csináltam, mintha annyira érdekelt volna a TV-ben játszott baromság, amiről azt se tudtam, hogy micsoda akar lenni. De ez még mindig jobb megoldás lett volna, mintha azt figyelném, hogy mit csinál, mert abból a női logikájával megint azt szűrte volna le, hogy árgus szemekkel figyelem minden mozdulatát, hogy mikor lesz már kész.
Nem mondanám, hogy vissza tudtam volna mondani, hogy mi ment a TV-ben, de aztán végül mégis kénytelen voltam felfigyelni rá, mikor hirtelen csatornát váltott és a képernyőn teljesen más ment, mint az előbb. A híradó. A tekintetemet rögtön a kanapé mögötti irányba vezettem, ahol aztán az igazgatóval találtam szembe magam. Értetlenül kerestem Daisy-t tekintetét, azt szugerálva neki a kanapé másik végébe, hogy most komolyan ki néz úgy TV-t, hogy a távirányító a helyiség másik felében hever.
-A TV-t figyeljék! -szólalt meg határozottan. A híradóban arról volt szó, hogy jó pár embert holtan találtak, feltehetően Őrkutyákat, nem egyet alaposan megpörkölt állapotban. Szemtanúk ugyan nem voltak, de többen jelezték, hogy apróbb rengéseket éreztek az éjszaka folyamán. A média persze rögtön összerakta a képet, hogy a jelek szerint Quake és a Szellemlovas összefoghattak Los Angeles-ben. Hát... ez így elég hülyén hangzik.
-Coulson kérte tőlem, hogy engedjem ki innen magukat, hogy elkaphassanak pár Őrkutyát, ezzel kapnának némi szabadságot tőlünk és mindenkinek hasznos lenne, ha megakadályoznák az újabb tagok toborzását. Mint inhuman, támogattam is volna ezt, de... Nem akartam belemenni, felelőtlenségnek tartottam. Végül mégis úgy voltam vele, hogy kapnak egy esélyt, hogy bízhatunk-e magunkban. És igazam lett! Mészárlást rendeztek, mégis mit gondoltak!? Hogy nem fog kiderülni!? Emberek haltak meg... és ha ezt a SHIELD-hez kötik, akkor ugyanott tartunk, mint a HYDRA felbukkanása idején. -kezdett bele a szónoklatába és hogy ő megmondta, blablabla, én pedig közben odasétáltam elé, hogy felvázolhassam neki a valóságot, hogy ezt akkor is ők cseszték el.
-Nézze... igazgató. Nekem nem a főnököm, idehoztak, bezártak és azt várják, hogy jó képet vágjak hozzá!? Tudták, hogy milyen kockázatot vállaltak azzal, hogy a Szellemlovast próbálták meg kordában tartani, holott biztosra vehették, hogy megpróbál majd kiszabadulni. Nem mi kértük, hogy engedjenek ki minket, ez a maguk döntése volt. Felkínálták a lehetőséget, én pedig éltem vele, megöltem azokat az Őrkutyákat, hogy elvegyem a lelküket, különben az itt lévőkkel végzett volna, ez tűnt a jobbik megoldásnak. Ismerem a maga bűneit is, gondolom nem szerette volna, ha feltárom őket mindenki előtt. -reagáltam csak ennyit a "főnökösködésére", amivel ellenem nem megy semmire sem. Lehet, hogy itt igazgató, de az én szememben egy nagy senki, akit a hátam közepére sem kívánok.
-Maga tudott erről? -fordult aztán Daisy felé.
-Nem. Nem tudott megállítani. -vágtam rá, mielőtt még megszólalhatott volna, majd itt hagytam a francba, hogy főljön csak a saját levében.



Music
gasoline

• •


A hozzászólást Robbie Reyes összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 05 Jan. 2017, 17:36-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Csüt. 05 Jan. 2017, 16:03



Robbie & Daisy


A mai napra nem terveztem semmit sem, mert már annak képes voltam örülni, hogy nem akar leszakadni a fejem a helyről. Tegnap iszonyatosan másnapos voltam, bár a rosszullétem elég hamar elmúlt, szinte azonnal, hogy felkeltem, a fejfájásom egész nap velem maradt és csak akkor múlt el, mikor vége lett az Őrkutyákkal kapcsolatos dolgoknak. Olyan szinten kész voltam, hogy ruhástól az ágyba zuhantam, így reggel zuhanyoztam le és öltöttem magamra valami kényelmes cuccot, amiben elvonulhattam a legjobban társalgó és a nappali keverékeként leírható szobába, hogy benyomhassam a TV-t, aminek a távirányítóját a kanapé mögötti asztalra szórtam, hogy aztán ledobhassam magamat a fent említett bútordarabra. Felhúztam a lábaimat és törökülésbe helyezkedve vettem az ölembe a gépemet, amin aztán neki is láttam, hogy a következő, lehetséges célpontok tartózkodási helyeit figyelhessem meg, ugyanis nem akartam megkockáztatni, hogy az megint olyan műsort tartson, mint tegnap. Komolyan aggódtam Robbie miatt, így igyekeztem hasznossá tenni magamat ebből a szempontból és segíteni neki, még ha épp... azt is akartam kisakkozni, hogy a Lovas kit öljön meg legközelebb. Ez szörnyen hangzik és alapból eszembe sem jutott volna ilyesmi, de még csak futó gondolatként sem akartam volna az agyamban tudni ezt a gondolatmenetet, most viszont... elengedhetetlennek tartottam a dolgot ahhoz, hogy viszonylag minden gördülékenyen menjen és senkinek se essen baja ezen a bázison, mert elég erősen az volt a gyanúm, hogy enélkül a démon nem igen válogatna, hogy kit öl meg és kit nem.
Teljesen belemerültem a kutatásba, így amikor hirtelen meghallottam a nevemet, egy kisebb szívrohamot sikerült kapnom, de aztán hamar rendeztem a gondolataimat és a tekintetem a tőlem nem messze álló Robbie-n állapodott meg. Miután ismét megszólalt, csak csendben figyeltem, ahogy a telefonját a kezembe nyomta. Közölte, hogy sajnálja, hogy mindig engem zaklat, mire csak egy halvány mosoly kíséretében a fejemet ráztam, hogy semmi szükség a sajnálatára, szívesen segítek neki, már ha tudok. Mert nem igen értettem, hogy nekem most mégis mit kellene tennem a telefonjával... egészen addig, míg nem tette fel aztán a kérdését, hogy meg tudnám-e hackelni a telefonját, mert teljesen el van zárva a külvilágtól.
-Persze... csak, adj... hmmm... -néztem rá az órára, majd kis gondolkodás után aztán végül sikerült kiokoskodnom, hogy kb. mennyi időt vesz igénybe a telefonjának felülírása, mint ahogy azt a sajátommal is csináltam. Nem olyan bonyolult dolog, de minden telefon máshogy működik, habár az alapok nagyjából megegyeznek. De a rendszer, ami rá van telepítve, nem adja olyan könnyen magát, mint egy sima, gombos telefon esetében. Régi szép idők...
-Max. negyed óra, és vissza is kapod a készüléket... -küldtem felé egy halvány mosolyt, majd megpróbáltam rákapcsolódni a netre, de a SHIELD azokat a jeleket is leárnyékolta, így egy sóhaj kíséretében kezdtem el forgatni a készüléket az ujjaim között, míg végül meg nem világosodtam és a laptopom táskájából elő nem szedtem egy USB-kábelt, hogy a telefonját csatlakoztatni tudjam a gépemhez. Csak akkor emeltem újra Robbie-ra a tekintetemet, mikor megszólalt és közölte, hogy Canelo-val akar beszélni és jobb lenne minél előbb, de engem az ég egy adta világon semmiért sem akar ám siettetni. Ja, persze... édes próbálkozás...
-Tényleg csak 10 perc, utána a titkos rajongóiddal is beszélgethetsz majd kötetlenül... -küldtem felé egy tenyérbemászó mosolyt, majd inkább visszavezettem a képernyőre a figyelmemet és így kezdtem el keresni a megfelelő programot, hogy rátölthessem Robbie telefonjára. Remélhetőleg nem tervezett vele NASA információkat lopni, mert akkor azzal együtt már a SHIELD rendszerének blokkolása eléggé szép kis bűnözésnek fog számítani nála. Pár perc elteltével aztán tényleg rátaláltam a megfelelő szoftverre, azonnal neki is kezdtem a letöltésnek. Csak unottan bámultam a gépemre, egészen addig, amíg a TV csatornát nem váltott, majd össze nem találkozott a tekintetem Robbie szempárjával, amikből elég tisztán ki tudtam olvasni az őszinte véleményét arról, hogy a távirányítót kilométerekre tartom magamtól. Csak megvontam a vállamat, majd amint az igazgató hangját hallottam meg magam mögött, azonnal a TV-t, vagyis az abban lévő híradót kezdtem el figyelni, amiben az Őrkutyák hulláiról beszéltek és arról, hogy Quake meg a Szellemlovas összeálltak volna. Persze, mert ez a kedvenc hobbink. Földet rengetünk és embereket sütünk meg viccből...
A kis szentbeszédét aztán türelmesen végig is hallgattam és már éppen meg akartam szólalni, hogy na ő csak fogja be szépen, nem úgy vettem észre, hogy annyira bízna benne bárki is, de Robbie megelőzött azzal, hogy felkelt a kanapé másik feléről, majd Mace előtt állapodott meg, hogy megszólalhasson. Felvázolta neki a nagy igazságot, hogy ők zárták be ide, pedig ez nem volt jó ötlet, tudták mit vállaltak, mikor a Szellemlovasnak akartak megálljt parancsolni. Hozzátette azt is, hogy ismeri az új igazgató bűneit, amiket nyilván nem akart másokkal megosztani. Csak nagy szemekkel meredtem rájuk, majd amikor Mace hozzám intézte a kérdését, nem igen tudtam hirtelen megszólalni, de aztán esélyem sem volt rá, mert Robbie megelőzött, miszerint én nem tudtam semmiről, megállítani sem tudtam, így nekem elvileg semmi közöm nem lehet ehhez az egészhez. Csak csendben meredtem a távozóra, de aztán amint a telefont pittyegve jelezte, hogy kész a telepítés, csak gyorsan lekaptam a gépről, majd mindent összedobáltam, hogy a fekete tartót a vállamra akaszthassam. Gyorsan felkeltem, majd elindultam a türelem és megértés mintaképe után, hogy visszaadhassam neki a készüléket.
-Tessék, elvileg tudsz vele telefonálni és netezni is, de azért majd próbáld ki... -nyomtam a kezébe a telefont egy sóhaj kíséretében.
-Egyébként... kezdem azt érezni, hogy ha drogos szerencsejáték-függő lennél, mint ahogy Gabe hitte, kevesebb fejmosást kapnál... -gondolkoztam el a dolgon egy idióta mosoly kíséretében.



• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Pént. 06 Jan. 2017, 05:06



Daisy & Robbie
 
Biztosak voltunk benne, hogy ki fog derülni a nem túl szép kis magánakciónk, hogy a Lovas a tegnap éjszaka folyamán nem kevés Őrkutyával és leendő bűnössel végzett, mindezt Daisy társaságában és nem a legkíméletesebb módszerekkel. Valóban így is lett, amit aztán az igazgató nem volt rest rögtön az orrunk alá dörgölni, bár szerintem mindketten fel voltunk készülve a fejmosásra, így nem ért váratlanul. A TV-t a híradóra kapcsolta, utasítva minket, hogy azt figyeljük, ahol azt kombinálgatta pár okos szakértő, hogy a jelek szerint Quake és a Szellemlovas összefogtak, hogy együtt garázdálkodjanak L.A. utcáin. Elég nevetséges volt a gondolat, hogy Őt egy lapon említették a sorozatgyilkos szellemmel. De Mace-nek nem volt ennyire jó a humorérzéke, így rögtön papolni kezdett, hogy mit képzelünk magunkról meg, hogy bennünk tényleg nem lehet megbízni, bűnözők vagyunk és ő aztán megmondta Coulson-nak is, hogy ez lesz a vége, de nem hallgatott rá. Hinni akart bennünk, de hiba volt. Nem is értem, mit hitt akkor... Jó neked Nostredamus! Nem nagyon érdekelt a véleménye, a szent beszéd pedig a legkevésbé sem hatott meg, mivel meglehetősen képmutató alak volt a szememben. Felvázoltam neki is, amit tegnap Daisynek mondtam a kocsiban, hogy az ő hibájuk volt. Bezártak ide, a Szellemlovast akarták kedvükre használni, pedig ez nem így működik. Coulson találta ki, hogy Daisy menjen kutyákra vadászni, én pedig menjek vele, nehogy valami baja essen. Ők engedtek ki, tisztában lehettek volna azzal, hogy a Lovas le fog csapni a legelső bűnös lélekre, így ez rohadtul nem volt jó ötlet, én pedig hülye lettem volna nemet mondani a lehetőségre, hogy kijussak innen. Bár a fő motivációm tényleg az volt, hogy megvédjem a lökött csajt. Hozzátettem, hogy Ő nem tehet semmiről, esélytelen volt, hogy megállítson. Ezzel aztán én be is fejeztem a mondandómat, és részemről lezártnak és túltárgyaltnak tekintettem a témát. Küldtem még egy "cseszd meg te barom" üzenetű gyilkos pillantást az igazgató felé, majd sarkon fordultam, hogy minél előbb távozhassak a helyiségből. Úgy voltam vele, hogy az lesz a legjobb, ha visszazárom magam a szobámba és akkor senki nem akar még jobban az agyamra menni, Daisy meg úgyis megtalál majd, ha jutott valamire a telefonommal. Már a folyosókon jártam és majdnem sikerült is eljutnom a legutolsó albummal, mikor az emlegetett személy egyszer csak utolért, hogy a kezembe nyomhassa a telefonomat. Közölte, hogy kész is van, már tudok vele telefonálni és még netezni is, de azért az a biztos, ha kipróbálom. Mindjárt sort is kerítek rá, de előbb...
-Kösz, chica. Ha bármivel meghálálhatom, csak szólj. Ezzel megmentettél a kirúgástól. -küldtem felé egy őszinte, hálás mosolyt, ami aztán hamar el is tűnt a képemről, mikor kijelentette, hogy ha tényleg drogos szerencsejáték-függő lennék, mint ahogy Gabe hitte, akkor sokkal kevesebb baj lenne velem.
-Ha nem lennék Szellemlovas, akkor most nem is lennék itt. -szóval kár ezen agyalni. De Gabe-et egyszer agyonverem, ha még egyszer ilyen hülyeségeket feltételez rólam és ezt még másoknak is elmondja, azok meg még talán el is hiszik. Gracias brote.
-Nem vagyok drogos és nem is voltam, szerencsejáték-függőnek se mondanám magam. Szóval ezt sürgősen felejtsd el velem kapcsolatban. -sóhajtottam lemondóan, a szememet forgatva, miközben lefékeztem az ideiglenes szobám ajtaja előtt. Sokszor megfordultam Kis-Tokió játéktermeiben, de nem azért, mert függő lettem volna, egyszerűen csak sokszor értelmesebb volt, mint az iskolában elcseszni az időmet.
-Az egyetlen káros szenvedélyem a gyorsulási versenyek voltak, de azok minden mennyiségben. Hihetetlenül könnyű és élvezetes módja volt a pénzszerzésnek. Egészen addig az éjszakáig, amíg meg nem haltam, Gabe pedig le nem bénult a saját felelőtlenségem miatt. Pedig imádtam versenyezni, a gyorsulás maga többet ért, mint a sebesség. Leírhatatlan érzés, mikor lealázod a sok nagypofájút, akik lenéznek az elején, mert nem vagy olyan, mint a többi, vagy új vagy az aszfalton. A Charger-rel verhetetlen voltam. De mindegy, ez már a múlt. -magyaráztam neki a dolgokat, hogy azóta dobtam a francba az egész versenyzős hülyeséget és igyekeztem felelősségteljesebb lenni, hogy jó bátyja legyek Gabe-nek. Dolgoztam megállás nélkül, mikor nem bűnös lelkeket gyűjtöttem. Kinyitottam aztán az ajtót, hogy beljebb sétálhassak, nyitva hagyva Neki magam után. Ha Daisy akart, bejöhetett, ha nem, akkor maradhatott kint is, vagy mehetett a saját dolgára.
-Jöjjön az igazság pillanata... -kerestem ki Canelo-t a névjegyzékből, hogy felhívhassam végre, tesztelve, hogy a hackelés sikeres volt-e. Kicsöngött, de végül nem vette fel, pedig fontos lett volna. Gyerünk Canelo, nem hiszlek el! Bontottam a vonalat, majd ledobtam magam az ágyra, a fejemmel magam mellé bökve, hogy Ő se ácsorogjon csak úgy. Írni kezdtem neki egy üzenetet, amit másolatként Gabe is megkap majd, így két legyet üthetek egy csapásra, bár jobb lett volna azért, ha tudok vele beszélni.
-Nem hiszem el, hogy pont most játssza a fontos embert. -fejeztem be aztán a pötyögést, hogy rányomhassak a küldésre. És csodával határos módon végre jött kézbesítési jelentés is, hogy elvileg megkapta.
-Tényleg megcsináltad, köszönöm. -utaltam ezzel a hálózat visszajelzésére, amiből már tudhatom, hogy a SHIELD nem blokkol tovább.
-Egyébként a múltkor azt a laptopot nyúltad le a laborból, amin Eli keresése futott. -jegyeztem meg a dolgot nem mellékesen. Coulson alig merte elmondani, nehogy meg akarjam ölni Daisyt, pedig Ő lenne az utolsó az áldozataim listáján.



Music
gasoline

• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Pént. 06 Jan. 2017, 15:02



Robbie & Daisy


Igyekeztem volna Robbie telefonjára koncentrálni és arra, hogy felülírhassam a SHIELD blokkoló programját, amivel leárnyékolt minden külsős embertől származó vagy neki címzett hívást, üzenetet, de még a netet is. De ennek a kis műveletemnek aztán az vetett véget, mikor Mace átkapcsolta a TV-t és a híradó nézésére "kényszerített" minket, amiben éppen azt ecsetelték, hogy Quake összeállt a Szellemlovassal. Ez a gondolat nem tetszett, ugyanis én nem akartam senkit sem megsütni, de ha nem tettük volna meg ezt a dolgot, akkor Robbie nem biztos, hogy uralkodni tudott volna a démonja felett, ami pedig senkinek sem lett volna hasznos. Szerettem volna felvázolni az én nézeteimet is, de esélyem sem volt, ugyanis a mellettem ülő felpattant, majd az igazgató elé sétálva közölte vele a saját szemszögét, hogy lényegében ez az egész a SHIELD hibája és számíthattak volna valami ilyesmire, elvégre ők zárták be ide, korlátokat szabva ezzel egy olyan dolognak, amit ők sem ismernek. És ebben tényleg volt valami, hisz láthattuk, hogy Mack-re milyen hatással volt az a valami, Robbie még a jobbik eset, elvégre ő részben képes uralni a démont. Így miután a felhúzott Carrot Top távozott, csak nagy szemekkel meredtem utána, míg a telefon nem jelzett, hogy kész a telepítés. Amint összekapkodtam a cuccaimat, követtem őt a folyosón és a szobája felé vettem az irányt, mert volt egy olyan érzésem, hogy megint elzárja magát a külvilágtól, nehogy valakiben tényleg maradandó károkat okozzon. Az emlegetett helyiség közelében aztán tényleg sikerült is utol érnem őt, így a kezébe nyomtam a készüléket, hozzátéve, hogy elvileg netezni és telefonálgatni is tud vele, de azért próbálja ki. Csak egy halvány mosoly kíséretében néztem rá, mikor megköszönte a dolgot, majd előállt ugyanazzal a szöveggel, mint én a Charger-nél. Nagyon sok ötletem lenne, de ahhoz kellene az ágyad, vagy minimum egy... zuhany.
-Hagyd csak. Nekem ez semmibe nem került. -vontam meg inkább a vállamat, a hülye gondolatmenetemet megtartva magamnak. Így inkább megjegyeztem neki, hogy sokkal kevesebb gondja lenne, ha tényleg inkább egy drogos szerencsejáték-függő lenne, mint ahogy Gabe hitte anno.
-Nyugi, nem hittem el neki, hogy az lennél... csak vicces volt hallani, hogy milyen élénk az öcséd fantáziája. -küldtem felé egy amolyan "én cuki vagyok, ne ölj meg" nézést egy mosoly kíséretében, majd ismét minden figyelmem az övé volt, mikot megszólalt. Figyelmesen hallgattam végig a kis előadását arról, hogy ő csak a gyorsulási versenyek szerelmese volt és az volt az egyetlen szenvedélye, semmi más. Azokat viszont imádta és tényleg olyan hévvel beszélt róla, hogy komolyan sajnáltam, amiért lemaradtam ezekről.
-Kár, hogy nem ismertelek akkor és nem láttalak versenyezni. Biztosan az első számú rajongód lettem volna. Vannak kocsik, amikre egyszerűen tapad az ember, egy 69-es Dodge Charger magában szexi, de ha még valaki tudja is vezetni, ahogy kell... -vontam meg a vállamat egy sóhaj és egy kihívó mosoly kíséretében. Bár tény, hogy tényleg megnéztem volna egy-egy ilyen versenyt, még sosem voltam egyen sem, pedig LA-ben nőttem fel. De mikor megléptem az árvaházból, sokkal égetőbb volt a "hol lakjak ezután" kérdés, mint a versenyek gondolata. Csak figyeltem, ahogy besétált a szobájába, majd egy ideig bizonytalanul ácsorogtam a küszöbön, de aztán végül beléptem a szobába, bezárva magam mögött az ajtót, aminek aztán neki is támasztottam a hátamat, onnan nézve őt, amint próbált telefonálni. Mikor aztán végül az ágyra bökött, elindultam hozzá, hogy ledobhassam magamat mellé, a gépemet tartalmazó táskát a földre helyezve az ágy mellé.
Arra, hogy a főnöke most játssza a fontos embert, illetve arra, hogy ismét megköszönte a telefonos buherálásomat, már nem reagáltam semmit, ugyanis nekem aztán mindegy volt, megcsináltam neki, mert semmiféle erőfeszítésbe nem került és tudom, hogy mennyire idegesítő, mikor megfosztanak mindentől, ami a külvilággal jelent neked kapcsolatot. Mikor aztán ismét megszólalt és közölte velem, hogy a laptop, amit lenyúltam, éppen a bácsikáját kereste, csak nagy szemekkel néztem rá, hogy ugye ez most csak valami vicc, de a jelek szerint nagyon nem.
-Szóval... ha nem nyúlom le, lehet már rég meglett volna a bácsikád és nem kellene itt lenned, összezárva velünk... sajnálom... -kértem tőle bocsánatot, mert hát... tényleg ez volt a legkevesebb, amit megtehettem neki és őszintén reméltem, hogy nem akar megverni miatta. Végül aztán lerúgtam a cipőimet és beljebb másztam az ágyán, hogy a hátamat a falnak támaszthassam, felhúzva a térdeimet magam elé, így nézve rá.
-Azt mondtad, hogy mióta... Lovas lettél, nem versenyeztél... mióta is vagy te pontosan a Szellemlovas? Mármint... nem muszáj válaszolnod, semmi közöm hozzá, csak... érdekel. -kérdeztem rá a dologra, hagyva neki lehetőséget arra, hogy lerázzon azzal, hogy nem tartozik rám a dolog.



• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Pént. 06 Jan. 2017, 16:43



Daisy & Robbie
 
Az igazgató fejmosása után én is leosztottam azt a tenyérbemászó fazont, majd az átmeneti szobám felé vettem az irányt, mivel a továbbiakban nem voltam kíváncsi a mártírkodására, és igazából másokra sem túlzottan. A meglévő gondjaim mellé csak még jobban felhúztam volna magamat ezen is, ezt pedig inkább nem szerettem volna megkockáztatni. Daisy aztán a folyosón ért utol, hogy átadja a meghackelt telefonomat, amit az előbb kértem tőle. Elmondtam neki, hogy mennyire hálás vagyok a segítségéért, és ha bármit tehetek érte cserébe, csak szóljon, mert ezzel a húzásával megmentett a kirúgástól. Legalább is mertem remélni, bíztam Canelo jóindulatában. Erre némi habozás után rávágta, hogy hagyjam a francba az egészet, neki ez nem került semmibe se, szóval nem tartozom neki.
-Te tudod. -vontam meg én is a vállamat. Ha már egyszer neki ez volt a hozzáállása, akkor részemről is le volt zárva a dolog, nem fogok neki könyörögni, hogy had legyek az adósa. Ki az a hülye!? Amúgy is kérhetne szinte bármit, nem valószínű, hogy egyszerűen nemet tudnék rá mondani, de neki erről nem kellett tudnia, még a végén aljas módon igyekezne visszaélni a helyzettel. Én rá tudtam venni, hogy próbálja legyőzni a paranormális félelmeit, még ha húsz perc után fel is adta. De én személy szerint soha nem lennék képes bevállalni valami szánalmas műsort, ami ellenkezik a világommal, még a két szép szeméért sem.
Felhozta, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha inkább mégis szerencsejáték- vagy épp drogfüggő lettem volna, mint ahogy Gabe behalucinálta magának és neki is említette. Leszögeztem, hogy soha nem voltak ilyen jellegű problémáim, szóval ne hallgasson az öcsémre és ezeket sürgősen verje ki a fejéből. Rávágta, hogy nem hitte el neki, de attól még vicces volt, hogy az öcsémnek mennyire élénk a fantáziája.
-Egyáltalán nincs ebben semmi vicces! Hagyjuk is az őrült képzelgéseit, és soha többé ne add alá a lovat. Szerinted úgy nézek ki, mint valami titkos ügynök? -küldtem felé egy "azért sem hat meg a cuki nézésed, de nem öllek meg érte" pillantást, hogy érezze a törődést és hogy ez még tőle is durva sztori lett volna. Beavattam inkább, hogy az egyetlen káros szenvedélyem a gyorsulási versenyek voltak, de azok aztán tényleg. Könnyű volt elnyerni a sok beképzelt, tehetségtelen barom pénzét, és egészen addig jól is működött, amíg el nem jött az az éjszaka, amit már úgyis tudott és talán a könyökén jött ki ez az egész. Azóta is hibásnak tartom magam Gabe állapota miatt, de sajnos visszacsinálni már nem lehet, ezt ott és akkor elcsesztem. Járt a második esély ugyan, de azzal is sokkal inkább az ördög járt jól, mint én. Imádtam versenyezni, de az már a múlt, úgyhogy teljesen mindegy, ezen felesleges... nosztalgiázni vagy minek nevezzem. Erre kijelentette, hogy milyen kár, hogy nem ismert akkor és nem láthatott versenyezni. Te nem akartál volna akkor ismerni, chica De szerinte az első számú rajongóm lett volna, mert egy 69-es Dodge-dzsal nyerő lettem volna nála.
-Na szépen vagyunk. Régi Robbie rulez, Szellemlovas meg menjen az infiernoba. Megjegyeztem. -küldtem felé egy hitetlen mosolyt a talán át sem gondolt megjegyzése hallatán, majd végül besétáltam a szobámba, hogy megpróbálhassam elérni Canelo-t, aki persze cseszett felvenni. Ledobtam magam az ágyra, hogy írhassak neki egy üzenetet, mindenfélét felhozva a védelmem érdekében, felhasználva a fél igazságot, hogy minden Eli hibája. Az üzenet célba is ért, így még egyszer megköszöntem neki a munkáját, majd megosztottam Vele egy nem túl jelentéktelen információt arról, hogy a múltkor a laborból pontosan azt az egyetlen laptopot sikerült lenyúlnia az ezer meg egyből, amin Eli keresése futott. Nagy szemekkel meredt rám, remélve, hogy előbbre hoztam az április elsejét, de nem volt szerencséje, ez teljesen komoly volt. Összefoglalta a valóságot, hogy ha nem hozza ki onnan azt a gépet, akkor lehet a bácsikám már megkerült volna, és akkor nem kellene itt bezárva lennem, én pedig csak bőszen bólogattam, hogy ezt eltalálta.
-Nem azért mondtam, hogy bocsánatot kérj. Nem tudhattad, hogy mi fut azon a gépen, és az sem lett volna garancia, hogy Eli tényleg elő is kerül. Inkább csak érzékeltetni akartam, hogy ez mennyire... ironikus. -fejtettem ki a véleményemet, hogy nem fogom ezért kibelezni és lángoló kötélen fellógatni. Csak figyeltem, ahogy lerúgta a cipőit, majd feljebb mászott az ágyon, hogy a falnak támaszkodhasson, kényelembe helyezve magát. Kérdőn néztem rá, hogy most megint miféle pizsi partit akar tartani nálam. Csak megszólalt aztán magától is, és az érdekelte, hogy mióta is vagyok pontosan Szellemlovas. Mesedélután, még jobb...
-Lassan 5 éve, de nekem örökkévalóságnak tűnik. -és már az is lesz. Miattad. Szóval nem nagyon akartam erről beszélni, gyűlöltem azt az éjszakát, azt az egész időszakot és most is vannak ilyen pillanatok, nem akartam most ezekkel törődni. Örültem, ha nem kellett újra és újra átélnem, ő is hallotta, mikor mindent elmondtam Gabe-nek, újat már nem tudok felmutatni.
-Ha ennyire érdekel, elviszlek egy versenyre, persze csak ha hajlandó vagy lemondani az Őrkutyáidról. Talán akkor végre elismered, hogy a kocsim nem csak "nem rossz" kategóriás. -vetettem fel neki az ötletet, ha már egyszer újra felhozta a témát, mint aki nem nagyon tudja túltenni magát ezen. Volt életem azelőtt is, hogy lelkeket kergettem...



Music
gasoline

• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Pént. 06 Jan. 2017, 17:23



Robbie & Daisy


Miután Robbie-t leráztam azzal, hogy hagyja a francba ezt a tartozik nekem dolgot, inkább igyekeztem tényleg a beszélgetésre meg a jelenre koncentrálni,mert a saját zavaros, hülye gondolataimtól kezdett megint fájni a fejem és nem is tartottam jó ötletnek, hogy többet beleképzeljek a dolgokba, mint amiről szó volt és van, illetve lesz is. Ha Eli meglesz, én valószínűleg lelépek LA-ből és valahol máshol üldözöm az Őrkutyákat, menekülve a SHIELD elől, ami vissza akart olvasztani magába. Robbie meg... nyilván visszatér a régi életéhez, ami azelőtt volt neki, mielőtt én meg a szervezet bepofátlankodtunk a világába. Ő is mondta nekem, hogy Gabe volt neki a legfontosabb és most is az, így nyilván van mit megbeszélnie vele az egész őrülettel kapcsolatban, na meg ott a nappali és éjszakai melója is. Mindenkinek megvan a maga élete, a dolgok, amik fontosak neki és amikhez ragaszkodik. És azt hiszem, egymás szemszögéből ez a dolog nem lehetett a másik. A sok hülye és fura dolog mellé még egyáltalán nem kellett volna a másik is a zavaros életünkbe, habár... én ebben nem voltam olyan biztos.
Így inkább felhoztam Gabe elméleteit, mire kifejtette, hogy ő se nem drogos, se nem szerencsejáték-függő, mint ahogy azt az öccse képzelte róla és amit velem is megosztott. Én pedig beavattam a nyilvánvalóba, hogy nem hittem el róla a dolgot, épp csak viccesnek tartottam a tényt, hogy miket hitt róla a testvére. Ő meg persze rögtön hozta a szokásos, "savanyúba harapott" stílusát és közölte velem, hogy egyáltalán nem vicces a dolog és én meg ne adjam alá a lovat soha többé, majd felhozta a titkos ügynökös dolgot is.
-Hát... nem igazán. Inkább vagy olyan, mint akiket be szoktak zárni ide. És már amúgy sem fogok találkozni az öcséddel, úgyhogy ez túl van tárgyalva. -vontam meg a vállamat egyszerűen, majd csak csendben figyeltem őt, mikor elmagyarázta nekem, hogy az egyetlen szenvedélye a versenyzés volt, de az viszont tényleg. Elég nagy lelkesedéssel beszélt arról, hogy anno mennyire imádta ezeket és egészen addig mindig tarolt is, míg el nem jött az az éjszaka, mikor ő meghalt, Gabe pedig örökké elveszítette a járás képességét. Viszont én így is azon a véleményen voltam, hogy kár, hogy nem ismertem akkor és nem láthattam versenyezni. Ezt vele is megosztottam, hozzátéve, hogy a kocsija az egyik első számú szerelmem, mert arra már csak magában is rá tudom mondani, hogy szexi. De ha olyasvalaki kerül a kormány mögé, aki érti a dolgát, akkor az még inkább megnyerő. De erre meg közölte velem, hogy a régi Robbie nyertes nálam, míg a Szellemlovas menjen a pokolba.
-Nem ezt mondtam... és ami azt illeti, ha nincs a Szellemlovas, sosem találkoztam volna veled... plusz. A versenyzők általában nagyképűek és nem igen vesznek komolyan semmit meg senkit, szóval... jobban jártam a Carrot Top kiadásoddal, még ha... ennek sincs épp kisebb arca... -néztem rá aztán teljesen komolyan, de egy mosollyal az arcomon. És ez tényleg így van. Ha nincs a Lovas, talán sosem találkoztam volna vele. Ha aznap este nem megy el versenyezni, akkor... akármilyen morbidul is hangzik, de sosem találkoztunk volna, azt pedig tényleg bánnám.
Végül aztán befáradtam utána a szobájába, ledobva magamat mellé és úgy nézve, ahogy küldött egy üzenetet a főnökének. Végül aztán közölte velem, hogy azt a gépet sikerült lenyúlnom, amin pont az Eli-t kereső program futott. Erre meg olyan nagy szemekkel néztem rá, amilyennel csak tudtam, remélve, hogy csak szórakozik velem, de nem így lett. A jelek szerint ez teljesen komoly volt, így bocsánatot is kértem tőle, amiért miattam állt le a keresés egy időre és emiatt kell még mindig bezárva lennie itt a bázison, közöttünk.
-Hát... igazából de. Ha nem abból a hatalmas korty brazil löttyből nyertem volna lendületet, akkor biztosan megnéztem volna, hogy mi van rajta. -néztem rá kissé bizonytalanul, majd inkább lerúgtam a cipőimet magamról, hogy feljebb mászhassak, a hátamat a falnak támasztva. A kérdő ábrázatát látva aztán ismét megszólaltam, hogy feltehessem neki azt a kérdésemet, hogy mégis mióta játszik Lovast, de a választól majdnem leestem az ágyról, a mellettem lévő fal ellenére is. 5 év????!!! Úr Isten, Robbie...
-Az... hosszú idő... -jegyeztem meg csak ennyit, mert a többi, ezzel kapcsolatos gondolatomért valószínűleg nem kaptam volna dicséretet tőle, így azokat megtartottam magamnak. De ez nagyon durva!!!!!!!!
-Öhm... ez mind szép és jó meg szuper és tényleg szeretnék elmenni, az Őrkutyák meg neked jelenleg fontosabbak szerintem, de te komolyan azt gondolod, hogy ezek után kiengednek minket innen?! Pláne édes kettesben, felügyelet nélkül? Kizárt... -sóhajtottam lemondóan, az államat a térdeimre helyezett kezeimen támasztva meg, hogy így nézhessek rá tovább.



• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Pént. 06 Jan. 2017, 19:18



Daisy & Robbie
 
Elmondtam neki, hogy az egyetlen szenvedélyem az a gyorsulási verseny volt, nem pedig a drog vagy a szerencsejáték. Nem voltak függőségeim, egyedül a versenyeknek éltem, mivel imádtam a sebességet, a kocsik teljesítményét, hogy melyik gyorsul jobban. A nyomaték és a fordulatszám szorzata mindig könnyű pénzt jelentett a számomra, és még élveztem is. A Charger pedig álomautó volt ezekhez a befektetésekhez, és mindig bejöttek a számításaim, egészen addig, míg a Fifth Street Locos bele nem köpött a levesünkbe, ami az életembe és Gabe testi épségébe került. Mindig utáltam visszagondolni arra az időszakra, hogy mekkora felelőtlen idióta voltam, hogy ennek éltem és képes voltam Gabe-et is belerángatni, a mérhetetlen bűntudatom miatt szerettem volna szembeköpni az egykori énemet. Ezer éve nem vettem részt ilyesmin és még a gondolatát is igyekeztem száműzni az agyam legtávolabbi zugaiból is, hogy sose eshessek kísértésbe, nem szerettem volna még valakinek az életét tönkretenni, ha már egyszer pont a saját testvéremét sikerült. Ezért nem is értettem egészen Daisy-t, mikor közölte velem, sajnálja, hogy nem ismerhetett akkor, nem láthatott versenyezni, mert biztosan az első számú rajongóm lett volna. Kapott tőlem cserébe egy hitetlen mosolyt és egy megjegyzést, hogy többre értékeli ismeretlenül is a régi Robbie-t, mint a szerencsétlen Szellemlovast. Kikérte magának, hogy ő nem ezt mondta, mert ha nincs a Lovas, akkor sosem találkozhatott volna velem. Ha olyan fajta lennék, most lehet meghatódnék. De erre nem került sor, mivel hozzátette, hogy a versenyzők zöme amúgy is rohadt nagyképű, így jobban járt Carot Top-pal, még akkor is, ha így is igaz rám az előző okfejtése.
-Te aztán tényleg tudod, hogy kell kedveseket mondani. -viszonoztam a mosolyát, majd a folyosóról a szobámba tettem át a székhelyünket. Én Canelo-t próbáltam meg elérni, ő pedig egy darabig az ajtóban ácsorgott, majd végül ledobta magát mellém, amint megírtam a főnökömnek szánt magyarázkodós üzenetet. Ezután megosztottam vele a meglehetősen ironikus eseménysorozatot, amit ő indított el azzal, hogy elcsórta a laborból azt a laptopot tegnapelőtt éjszaka. A gépen egy kereső program futott, hogy Eli nyomára bukkanhassanak, amit neki így sikerült leállítania. Először nem akarta elhinni, hogy nem kamuzok, de amint leesett neki, hogy ez bizony a kegyetlen valóság, rögtön sajnálkozni kezdett. Igyekeztem megnyugtatni, hogy nem haragszom rá meg ilyenek, így felesleges a bocsánatkérése is. Valamilyen szinten én is ugyanolyan sáros voltam abban a buliban, mint ő. Nem tudhatta, hogy mi futott a gépen, és amúgy sem biztos, hogy a program megtalálta volna, szóval kár ezzel foglalkozni. Szerinte viszont, ha nem ivott volna kezdő lökésnek annyit a brazil vodkarumból, akkor minden másként alakult volna és biztosan megnézte volna, hogy mi van a laptopon. Engem nem érdekelt és egyáltalán nem zavart, hogy így alakult, semmin sem változtattam volna. Még ha Coulson felbukkanása miatt nem is történt konkrétan semmi, nekem valamiért mégis sokat jelentett az az éjszaka Vele. Soha nem aludtam annyira jól, mint mellette, és a rengeteg pia ellenére is józannak éreztem magam akkor. Nem kellett nagy IQ ahhoz, hogy összerakjam, nem közömbös a számomra, az érzelmek megértéséhez nem kell atomfizikusnak lenni. Épp csak igyekeztem magam távol tartani tőle, hogy a lehető legkevesebbet szenvedjen miattam, a Lovas miatt. Nem akarnék ártani neki, és nem szokásom jó dolgokat bevonzani a környezetem számára sem. Jobb neki nélkülem, még ha ez fordítva, rám nézve nem igaz, elvégre szeretek vele lenni, ezer éve ő a legjobb dolog az életemben. Talán két hete találkozhattam vele először, és azóta szinte nem is volt olyan nap, hogy ne bukkant volna fel valahol, valamiért. Szerettem a közelségét, mindig megnyugtatott, képes volt kihozni a jobbik énemet, aminek a létezésében talán már nem is hittem. Hálás voltam neki mindenért, amit értem tett. Kiállt értem, elfogadott Szellemlovasként, egy percig sem akarta ítélkezni felettem és soha egy rossz szava nem volt az öcsémmel kapcsolatban, pedig lett volna rá oka. Mindenben támogatta őt is, és ez sokat jelentett nekem, elvégre Gabe a mindenem, amit érdemben fel tudok mutatni, nekem csak a testvérem maradt.
-Hát az alkoholisták már csak ilyenek. -vontam meg a vállamat egy gonosz vigyor kíséretében, majd csak érdeklődve, kérdő tekintettel figyeltem, ahogy lerúgta a cipőit, majd kényelembe helyezte magát az ágyam legbelső felén, mint aki mindig is itt lakott. Hirtelen aztán nekem szegezte a kérdést, hogy mióta vagyok Szellemlovas, mert ugyan nem kell válaszolnom, ha nem akarok, de őt azért nagyon érdekli. Nem volt titok, így megosztottam vele, hogy lassan 5 éve vadászom a lelkeket, de nekem ennél sokkal-sokkal hosszabbnak tűnt. Erre meg úgy nézett rám, mint aki rögtön infarktust akar kapni. Annyit sikerült nagy nehezen kinyögnie, hogy az hosszú idő. Nem mondod!? Szerintem is, de így jártam.
-Lesz ez még hosszabb is. -sóhajtottam lemondóan, mert nekem tényleg nem volt sok kedvem ezen filozofálgatni, teljesen elégedett voltam azzal, hogy a Lovas megkapta tegnap a mocskos, bűnös lelkeit és most elhallgatott a fejemben. Ha már egyszer megint felhozta a versenyzős dolgot, felvetettem neki, hogy ha ennyire érdekli, akkor elvihetem egyre, már ha hajlandó persze lemondani hozzá az Őrkutyáiról. Rávágta, hogy ez mind szép és jó és benne is lenne, csak szerinte elég esélytelen, hogy kiengedjenek minket innen, pláne, hogy csak ketten legyünk, felügyelet nélkül. Ki van zárva.
-Ha Mace-nek van esze, akkor nem próbál meg akadékoskodni. Jobb, ha tart attól, és félti a bázisát különféle természeti katasztrófáktól. -rúgtam le aztán a vans sk8 csukákat a lábamról, felcsúszva mellé, hogy én is a falnak támaszkodhassak.
-Vagy meghackeled a kijáratot is, kizárt, hogy ne menne. -néztem rá teljesen komolyan, mert szerintem az volt a kizárt, hogy ne tudjunk innen kijutni, ha nagyon akarunk. De felőlem maradhatunk itt is.



Music
gasoline

• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Pént. 06 Jan. 2017, 20:06



Robbie & Daisy


Robbie beavatott abba, hogy az egyetlen szenvedélye a gyorsulási verseny volt. Mondjuk ezen valahogy nem tudtam csodálkozni, ugyanis már tapasztaltam, hogy mekkora sebességgel képes menni és mennyire  kocsibuzi. Azt levettem, hogy imádja a kocsiját és azt is tudtam, hogy egy versenyre akart menni, mikor lelőtték őt is meg a testvérét is, de az a lelkesedés, amivel képes volt minderről beszélni, még ennek az információnak a tudatában is lenyűgöző volt. Tényleg tetszett, ahogy végre láthattam tőle valami olyan reakciót, ami az őszinte érdeklődésből fakadó függőségéről adott bizonyosságot. Ritka dolog Robbie Reyes-től ilyet látni, így ezt a pillanatot igyekeztem megbecsülni. Éppen ezért meg is jegyeztem neki, hogy kár azért, hogy nem láttam őt versenyezni anno, mert biztos imádtam volna a kocsiját is meg végül is őt magát is. De erre meg megkaptam tőle, hogy többre tartom a régi Robbie-t, mint a Lovast. Pedig erről szó sincs, így ki is kértem magamnak a dolgot, hogy ez nincs így, mert ha ő nem lenne Szellemlovas, akkor nem találkoztunk volna. Persze azt is hozzá kellett tennem, hogy a versenyzők nagy része teljesen el van szállva magától és semmi sem izgatja, így jobban jártam a mostani kiadásával, még akkor is, ha igazán nagyképű ez a Robbie is. Persze erre meg megkaptam, hogy én aztán tudom, hogyan kell kedveseket mondani.
-Tőled tanultam... -vontam meg a vállamat, majd amint bevarázsolta magát a szobájába, én is követtem őt és kis habozás után ledobtam magamat mellé. Miután elküldött egy üzenetet Canelo-nak, közölte velem, hogy azt a gépet nyúltam le, amivel Eli után kutattak. Ezt nem nagyon akartam, hogy igaz legyen, de miután tudatosult bennem, hogy ilyet hülyeségből úgysem mondana nekem, azonnal bocsánatot is kértem tőle, mivel így lényegében miattam kell még mindig itt élveznie a társaságomat és a SHIELD vendégszeretetét is. De ő azon a véleményen volt, hogy nem haragszik rám, nem tudhattam, hogy mi futott azon a gépen, így ez lényegében nem szándékos volt. Hát ez igaz is, de én amondó voltam, hogy amennyiben képes lettem volna normális lenni és nem ittam volna annyit, nem történt volna meg az a sok baromság vagy éppen... hát... kellemes dolog. De a géplopás határozottan az előbbi kategória volt. És ezt neki is elmondtam, mire egy elég hosszú hallgatásba burkolózott, amit nem tudtam hová tenni és csak reméltem, hogy nem a meggyilkolásomat képzelte el vagy egy tucat különböző módon előadva, de amint megszólalt, csak hitetlenül meredtem rá, hogy "csak ennyit tudsz mondani?! A SHIELD egy bázison tart, az én idegesítő képem az állandó társaságod és... ennyi?!"
-Nem vagyok alkoholista, csak... szükségem volt rá... kellett egy kis szünet... -fújtam ki végül a levegőt és ezzel én lezártnak is tekintettem a témát, ugyanis az ivászatom egyik fő oka az volt, hogy átéltem a Lovas képességének hatását. Hiába segített vele, hiába tudatosult bennem, hogy nem én tettem ezt a környezetemmel, vagy nem szándékosan... újra láttam olyan dolgokat is, amiket sosem akartam. Fitz-nek majdnem eltörtem a nyakát, Mack-nek a bordáit... láttam, ahogy az apám kitöri az anyám nyakát és azt is, ahogy Trip a darabjaira hullott... ezek után jól jött az a pia és Robbie megnyugtató, mindennél többet érő közelsége, az illata és a csókjai is, amik szerintem egy örök életre belém égtek.
Végül aztán feljebb másztam az ágyon, a legbelső zugba, hogy aztán a hátamat a falnak vethessem. Nem akartam tolakodó lenni, de érdekelt, hogy Robbie mégis mennyi ideje játszik Lovast, mire közölte, hogy már lassan 5 éve. Hát ettől majdnem szívrohamot kaptam és ez valószínűleg az arcomra is kiült, de nem tudtam volna leplezni a döbbenetemet. Már 5 éve él így... ez nagyon durva. De végül már nem akartam semmi mást reagálni, mikor közölte, hogy lesz ez még hosszabb együtt élés is. Viszont ezek után aztán felajánlotta, hogy elvisz egy ilyen versenyre, már ha hajlandó vagyok félretenni az Őrkutyákat. Tényleg tetszett az ötlet és ezt neki is megmondtam, de azt is hozzátettem, hogy nem fognak minket kiengedni innen, ketten meg pláne nem mehetünk majd sehová sem. De ő azon a véleményen volt, hogy ha Mace-nek van esze, akkor nem akadékoskodik. Csak elgondolkodva figyeltem, ahogy felcsúszott mellém, hogy ő is megtámaszkodhasson. Csak egy sóhajt követően ráztam meg a fejemet, immár egy mosolyt költöztetve az ajkaim vonalára.
-Szerintem előbb próbáljuk meg a békésebb, legálisabb megoldást. És jó lenne minél előbb, mert a szobád már a múltkor sem volt rám túl jó hatással... -néztem a mellettem ülőre tök komolyan, majd azzal a lendülettel vetettem is át rajta a lábamat, pár másodpercig az ölében maradva, hogy végül rajta keresztül mászhassak le az ágyról, hogy felvehessem a cipőimet meg visszaszerezhessem a földről a gépemet.



• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Szomb. 07 Jan. 2017, 05:43



Daisy & Robbie
 
Feltelepedett az ágyamra, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Bár én ki bírtam volna egyezni azzal, ha állandó lakója lenne, de igyekeztem tartani magam ahhoz az elvemhez, hogy ennek nem lenne jó vége, pláne az ő számára. A Szellemlovas továbbra sem egy főnyeremény, és ez sajnos velem jár, őt pedig nem akarom kitenni ilyesminek. Jobb azelőtt befejezni a dolgot, mielőtt még egyáltalán elkezdődhetett volna. Nem volt egyszerű a távolságtartót játszani, miközben az érintéseit képtelen voltam kiverni a fejemből, mindig eszembe jutott a forró bőre, a lüktető vér az ereiben, az édes csókjai és még sorolhatnám az örökkévalóságig. A hirtelen jött szavai térítettek magamhoz, mikor arra volt kíváncsi, hogy mióta is vagyok én a Szellemlovas. Hozzátette, hogy nem kell felelnem a kérdésére, de gondolom azért mégiscsak személyes támadásnak és sértésnek vette volna, ha úgy csinálok, mintha ez akkora titok lett volna, holott őt csak egyetlen szám érdekelt. Készségesen megosztottam vele, hogy 5 hosszú éve próbálom elzárni magamban a lelkek után sóvárgó démonomat több-kevesebb sikerrel, mire némi habozás után rávágta, hogy az nagyon hosszú idő. Hát ja, erre nem igazán lehetett volna mást reagálni, mert a "jó neked" vagy a "te szerencsétlen barom" nagyon hülyén vették volna ki magukat a jelen helyzetben. Nem akartam viszont ennél jobban boncolgatni ezt a témát, mert már a múltkor megtettem a szigetelő egységben, mikor beavattam Gabe-et a sötét titkaimba, ő pedig ott volt, így nyilván ő is tud ezekről. Kár lett volna tovább ragozni a dolgot, hogy csak feltépjem a régi sebeket és már amúgy is lejárt lemeznek éreztem a "szegény Robbie alaposan elbaszta" kezdetű örök igazságot. Én tudtam, ő tisztában volt az álláspontommal, innentől kezdve nem kellett tovább ezzel foglalkoznunk. Nem mehetünk vissza az időben, hogy jóvá tehessek bármit is, ennek így kellett lennie, megkaptam érte a büntetésemet. Minden nap nézhetem végig, hogy mit tett a meggondolatlanságom Gabe-bel, holott neki akartam volna rosszat a legutoljára. Én nyomorítottam meg azt az embert, akit sosem akartam, akit megvédeni kellett volna, ehelyett... hagyjuk is.
Mivel terelni akartam a témát, ő pedig már nem először hozta szóba a gyorsulási versenyeket, amiket korábban annyira imádtam, így adta is magát a dolog, hogy az húzzon ki az előbbi mély gödörből. Felvetettem neki, hogy ha ennyire érdekli, hogy milyen lehet egy ilyen, és hogy hogyan vezetek verseny helyzetben, akkor akár el is vihetném Őrkutyázás helyett, már ha neki ez megfelel így. Nem volt kifogása ellene, tetszett neki az ötlet. Nem is maga miatt aggódott, sokkal inkább Mace és Coulson miatt, hogy a tegnap történtek után kizárt, hogy kiengedjenek innen minket, nem hogy még valami illegális versenyre menjünk mindenféle felügyelet nélkül. Mint valami óvódában, komolyan... Ez a szervezet és a gyerekes szabályai leginkább arra hasonlítottak. Engem viszont nem nagyon hatott meg az új igazgató pattogása. Neki is kifejtettem a véleményemet, hogy ha Mace-nek van esze, akkor békén hagy minket, mielőtt még történne valami vele vagy a nagyra tartott bázisával. És ha mégis hajthatatlan lenne, akkor ott a lehetőség, hogy Daisy meghackelje a kijáratot, ami biztosan sikerülne neki, elvégre jó az ilyen számítógépes, kütyüs trükkökben. Ő azonban azon a véleményen volt, hogy előbb válasszuk a békés bepróbálkozást, és jó lenne minél hamarabb sort keríteni erre, mert szerinte a szobám már a múltkor sem volt rá jó hatással. Mondanám, hogy akkor nem megyünk sehová, de...
-Mert a szoba hibája, nem? Semmi köze hozzá a rengeteg Cachaça-nak, amit magadba öntöttél. -néztem vissza rá hasonló komolysággal, mint amit ő próbált meg magára erőltetni. Erre hirtelen megmozdult, hogy átvethesse rajtam a lábát, egy darabig az ölemben maradva, hogy aztán így varázsolhassa le magát az ágyról és rólam is. Én meg csak nagyokat pislogtam és talán még levegőt venni is elfelejtettem abban az egyetlen pillanatban. Ezt többet ne csináld, chica Nem túlzottan díjaztam az aljas kis húzását, de inkább nem kommentáltam, nehogy bármit is amolyan beismert gyengeségnek vehessen a részemről. Pedig... Csak csendben figyeltem, ahogy felhúzta a cipőjét, majd magához vette a laptopját.
-Hát akkor beszélj velük, aztán majd mond el mi volt. -vontam meg a vállamat nemes egyszerűséggel. Nekem nincs kedvem egy SHIELD-es fazonhoz sem, magyarázkodni, hogy mit miért csináltam és jó képet vágni ahhoz, hogy uralkodni akarnak felettem. Ezt neki is sejtenie kellett. Nélkülem amúgy is hitelesebb mindenféle kijutási kísérlete, nincs az, hogy a Szellemlovas suttog mindenféle baromságot a fülébe, ő pedig naiv kislányként elhiszi és együtt akarunk gyilkolászni L.A. utcáin, ahogy azt a média beállítja. Ez rohadtul nem hiányzott. Úgy voltam vele, hogy menjen, ha akar, próbáljon meg a lelkükre beszélni, nekem annak csak az elvétele megy, nem pedig a meggyőzése. Aztán ha akar, visszajöhet a hírrel, hogy mire jutott a vaskalaposok társaságával, de akár itt is maradhat velem, mert én személy szerint a kiengedésemig ide barikádoztam el magam. Őt pedig sosem dobnám ki innen...



Music
gasoline

• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Szomb. 07 Jan. 2017, 11:10



Robbie & Daisy


Kisajátíottam az ágy belső felét az ücsörgésemhez és mindezt a lehető legtermészetesebben. Bár valahol érthető volt a dolog, elvégre amióta ismét a bázison töltöttem a napjaimat, többször voltam az ő fekhelyén, mint a sajátomon. És ezt valahogy nem is bántam, el bírtam volna viselni, ha folyton mellette feküdhettem volna le vagy éppen ébredhettem volna. Bár ez alapból hülye és abszurd gondolatmenet volt, mert lehet, hogy itt még működött volna, hisz nem engedték ki egész éjszakára, de alapjáraton ez egy lehetetlen küldetés lett volna. A nappali melója mellett az éjszakai munkája is éppen olyan kötelező meg fontos volt a számára, ezzel pedig vitába szállni is kár lett volna. Ha nem teljesíti az alku rá eső részét, akkor az eredmény az, amiből tegnap már egy kis ízelítőt kaphattunk. Szerettem volna nem törődni a dologgal, de hála a saját hülyeségemnek, egy életre megjegyeztem az illatát, a felgyorsult szívverését, a csókjait és minden mást is, ami hozzá kapcsolódik. Így inkább igyekeztem valamerre elterelni a figyelmemet és a gondolataimat, éppen ezért megkérdeztem tőle, hogy mióta is tetszeleg a Szellemlovas szerepében. Hozzátettem a biztonság kedvéért, hogy nem muszáj rá válaszolnia, elvégre ez tényleg nem tartozik rám, így megadtam neki a lehetőséget, hogy elküldjön a francba a hülyeségeimmel. Viszont nem tette, hanem elmondta, hogy már 5 éve él így, nekem meg majdnem sikerült dobnom egy hátast ettől az infótól, mert azért nem semmi teljesítmény, hogy ennyi időn keresztül képes volt irányítani a démont és megóvni a viszonylag normális életét. Egészen addig, míg a SHIELD meg én fel nem bukkantunk, ugye...
De aztán tovább már nem akartam ezt a témát feszegetni és nyilván ő sem, mivel felhozta a versenyeket és azt, hogy ha ennyire érdekel, akkor elvinne egyre magával, ami ellen nem is volt semmi kifogásom, hisz tényleg kíváncsi voltam és tetszett maga az ötlet is, de... volt két hatalmas akadálya a dolognak, méghozzá az új és a régi igazgató képében. De Robbie erre meg közölte velem, hogy ha Mace-nek van esze, nem akadékoskodik. De ha ez a módszer nem válna be, akkor még mindig ott a lehetősége annak, hogy meghackeljem a rendszert és kijuttassam innen magunkat. Ebben tényleg igaza volt, de én amondó voltam, hogy először próbáljuk meg a humánusabb és együttműködőbb módszereket. Közöltem vele, hogy ezt minél hamarabb el kellene intéznünk, mert már a múltkor sem volt rám túl jó hatással a szobája. Erre meg megkaptam, hogy mert biztosan a szoba hibája volt, nem pedig annak a brazil lötyinek, amit magamba döntöttem.
-Ami azt illeti, kevesebb köze van hozzá, mint hiszed... -küldtem felé egy hatalmas, idióta vigyort, majd az egyik lábamat átpakoltam rajta, hogy egy pillanatig az ölében találhassam meg magamnak a helyet, míg végül le nem másztam az ágyról meg róla is. Felvettem a cipőmet és magamhoz vettem a gépemet, készen állva arra, hogy elinduljak kifelé.
-Persze, csak úgy besétálok majd, aztán megkapom, hogy non-stop a szobádban tanyázok és nem hagylak békén... -kapott tőlem még egy gyorsan egy tenyérbemászó vigyort, majd azzal a lendülettel elindultam visszafelé, hogy megkereshessem azt a két fickót. A gépemet gyorsan ledobtam a szobámba, majd tényleg abba az irodába vettem az irányt, ahol Coulson szokott tanyázni, ugyanis reménykedtem benne, hogy Mace hozzá vette az irányt a paranoiás elméleteivel.
Amint beértem a megfelelő helyiségbe, aztán tényleg ott is volt a két keresett személy, akik azonnal olyan fejjel néztek rám, hogy azt hittem, menten megvernek.
-Mielőtt bármit is mondana valaki, had szögezzem le, hogy én senkit nem sütöttem meg nyárson... -emeltem fel a kezeimet védekezően, de erre csak újabb rosszalló pillantásokat kaptam ajándékba. Szuper...
-Most komolyan az az együttes vélemény, hogy Robbie baromsága miatt én sem mehetek az Őrkutyák után? -vontam fel a szemöldökömet kissé türelmetlenül, hogy valaki mondjon már valamit, mert ez a néma szemmel verés kezd rohadtul idegesíteni. Végül aztán Mace nyitotta szólásra a száját, de bárcsak befogta volna.
-Saját magát keverte bajba azzal, hogy a Szellemlovassal ment el, ráadásul Quake-ként is elég rossz híre van. Ha összekötik magukat a SHIELD-del, akkor az rossz fényt vetne a szervezetre, ami most próbál feltámadni a poraiból. Mint Inhuman teljesen megértem a nézeteit, de mint igazgató ezt nem engedhetem meg magamnak. Az Őrkutyák mészárlása nem lehet a SHIELD profilja. Semmiképp sem mehet a Lovassal, elvégre Mr. Reyes nem ura a démonjának, és tegnap is bizonyította ezt. Maga sem képes hatni rá vagy megállítani, ezt Reyes maga mondta, szóval... Egyedül továbbra is mehet, ha választ maga mellé egy ügynököt aki fedezi. Ennyit tehetek magáért. Most a lehető legjobb fényben kell feltüntetnie a SHIELD-et, hogy nem HYDRA, nem terror szervezet, kézben tartjuk a dolgokat. Nézzen mélyen magába, amikor még maga is ügynök volt és a SHIELD számított, akkor egyetértett volna velem... velünk. -osztotta meg velem az eszmefuttatását, amivel ebben a pillanatban vitába sem tudtam volna szállni, de valahol nem volt kedvem egy ügynökhöz, aki minden lépésemet figyeli.
-Szóval akkor vagy elfogadok egy bébiszittert Robbie helyett, vagy nem megyek sehová...? -néztem rájuk kérdőn, majd egy sóhaj kíséretében fordultam sarkon, hogy visszafelé vegyem az irányt, egyenesen Robbie szobájához, hogy megoszthassam vele azt az álláspontot, ami szerintem senkit sem lepett meg. Végül aztán kis habozás után tényleg beléptem a helyiségbe, bezárva magam után az ajtót, hogy aztán visszahelyezkedhessek az eredeti helyemre.
-Ha legközelebb ilyen baromság jut az eszembe, akkor kötözz ki valahova... -jegyeztem meg a dolgot egy sóhaj kíséretében, keresztezve a csuklóimat egymás felett, hogy nyomatékot adhassak a szavaimnak.



• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Szomb. 07 Jan. 2017, 14:31



Daisy & Robbie
 
Daisy szerint első körben békés úton kell megpróbálnunk elintézni, hogy kijuthassunk innen ma is, és az Őrkutyázás helyett valami illegális gyorsulási versenyre vigyem el őt. Valamiért a fejébe vette, hogy ő ismerni akarja a száguldozó Robbie-t is, én pedig úgy voltam vele, hogy megmutatom neki, csak szálljunk le a Szellemlovasos témáról, hogy mióta vagyok az és társai, mert utáltam visszagondolni arra az éjszakára. Hát nem tudom, szerintem egyszerűbb lenne, ha csak szimplán meghackelné a kijáratot, aztán már itt se lennénk, de ő nem akart rögtön a drasztikus megoldáshoz folyamodni, pedig mennyivel egyszerűbb lett volna. Hát milyen lázadó vagy te!? Pedig ő volt az, aki biztosra állította, hogy kizárt, hogy kiengedjenek minket a Lovas tegnapi mészárlása után, erre most meg tárgyalni akart. Ki érti a nőket... pláne Őt. Határozottan azon a véleményen volt, hogy jó lenne, ha minél előbb átültetné az elképzeléseit a gyakorlatba is, hogy beszéljen Mace-szel és Coulson-nal. Felesleges, úgyis az igazgató szava a döntő, ő pedig eléggé utál szerintem mindkettőnket, korábban is határozottan kijelentette, hogy bűnözők vagyunk az ő és az emberek szemében is, és gondolom ez most sem változott épp pozitív irányba. Ha lenne esze, akkor nem akarna ujjat húzni velünk, de jobban élvezi azt, hogy szívathat minket, mint hogy a következményektől féljen. Meg az is lehet, hogy amúgy tényleg nem is csinálnánk semmit, persze annak a nevében nem nyilatkozhatok. Amíg a Lovas nem akar kitörni, hogy lelkeket kapjon, addig eszem ágában sem lenne lángra lobbantani ezt a kócerájt. Az a balfék is ebben bízhat.
Kitalálta, hogy minél hamarabb sort kell kerítenie erre a műveletre, mert a szobám már a múltkor sem volt rá épp jó hatással. Mi...!? Vissza is kérdeztem, hogy ő sem gondolhatja komolyan, hogy a hely hibája lenne, és a rengeteg megivott Cachaca-nak semmi köze sincs hozzá, hogy gyakorlatilag rám mászott a maga módján, mikor arról akart meggyőzni, hogy melegem van a kabátomban. Rávágta, hogy a piának sokkal kevesebb köze van hozzá, mint azt hinném. Öhm... és ez mit jelent!? Na ezzel a megjegyzéssel aztán végképp nem nagyon tudtam mit kezdeni, és szerettem volna megállítani, hogy még ne menjen sehová, mert ezt igazán kifejthetné nekem. De ő csak átmászott rajtam aljas módon, majd magához vette a gépét és a cipőit, hogy távozhasson is. Így részemről csak annyira futotta, hogy akkor menjen és beszéljen velük, aztán majd mondja el, hogy mi volt. Elég reménytelen próbálkozásnak éreztem, de ha ő ettől jobban érzi magát, akkor csak csinálja, nekem olyan mindegy. Némán figyeltem, ahogy kilépett az ajtón, majd becsukta azt maga mögött.
Szinte még ki se tette a lábát a szobámból, a telefonom máris csörögni kezdett. Rögtön a kijelzőre szegeztem a tekintetemet, Canelo volt az. Egy rövid hatásszünet után végül felvettem, mire össze-vissza hadarni kezdett, hogy ő megérti a dolgokat és sajnálja, és ha tud valamit tenni értünk, akkor csak szóljunk neki, de azért mégiscsak próbáljak valami időpontot belőni neki, hogy körülbelül mikor tudok visszamenni dolgozni, mert ő aztán nem akar siettetni, de nagyon sok munka van, amiből ki sem látnak, és mondhatni én vagyok a legjobb munkaereje, van pár kocsi, amivel ők semmit sem tudnak kezdeni. A laptop nem ír ki semmit, nincs hibakód, az autó pedig egyáltalán nem indul. Elsőre még rendszerezni sem tudtam az elhangzottakat, nem hogy telefonon keresztül szerelni.
-Nem lehetne lassabban!? -pislogtam nagyokat, remélve, hogy ebből azért nem akar rendszert csinálni, mert a végén még azért kell Daisy-nek könyörögnöm, hogy blokkolja le a bejövő hívásaimat. Hülyén nézne ki, ha végre Eli nyomára akadnánk, Canelo meg nem találja a 16-os villáskulcsot. Újra elismételte, hogy mi van az Audi-val, de ennyi infóból lövésem se volt, ahhoz látnom kellene.
-Elég sok minden lehet. Próbáljátok végig az összeset, valami csak bejön. Akkusaru, önindító, gyújtáskapcsoló, innen ezt egy látnok sem tudná megmondani. -sóhajtottam lemondóan, mire még hálistenkedett egy sort, majd végre kapcsolt, hogy nem akar ám feltartani. Nem mintha bármi dolgom is lett volna, de eddig egészen nyugodt voltam a műhellyel kapcsolatban, de most már kezdek félni, hogy miféle roncs hegyek fognak rám várni, ha egyszer visszajutok oda. Épp csak kinyomtam a telefont, jött vissza az üzenet Gabe-től, hogy vette a dolgot és ehhez fogja tartani magát. Visszaírtam neki valamit, majd az ágy melletti asztalra szórtam.
Nem sokkal ezután aztán Daisy lépett be az ajtón, majd vissza ledobta magát mellém oda, ahol nem rég ücsörgött a társaságomban. Nem tűnt túl vidámnak, így csak kérdőn néztem rá, hogy mi volt, bár az arckifejezéséből rögtön sejtettem, hogy nem kaptunk zöld utat a mai kiruccanásunkhoz. Ezt a menetet igazán megspórolhatta volna magának, ha nem akarja a becsületes kislányt játszani. Közölte, hogy ha legközelebb ilyen baromság jut az eszébe, akkor kötözzem ki valahová. A tekintetem a keresztbe tett csuklóira vándorolt, majd vissza a barna szempárra. Tudod, hogy nekem ilyet nem kell kétszer mondanod.
-Oké. -vontam meg a vállamat.
-Akkor ezek szerint azt mondták, hogy: nem, soha és ezek szinonimái. -küldtem felé egy halvány mosolyt amolyan vigasztaló szándékkal, hogy ez van, nem dőlt össze a világ. Legalábbis az enyém biztosan nem, nem igazán számítottam másra, de ő még mindig naiv a volt "munkahelyével", a társaival szemben. Most már jobb lesz, ha felhagy ezzel, én sem győzöm hangsúlyozni, hogy egyedül többre mentem volna, de most már annyira összekuszálták a dolgokat, hogy nélkülük képtelenség lenne kibogozni, és úgyis megpróbáltak volna beleköpni a levesembe, ha egy időben bukkantunk volna fel a bácsikám közelében.



Music
gasoline

• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Szomb. 07 Jan. 2017, 15:03



Robbie & Daisy


Miután közöltem Robbie-val, hogy minél hamarabb át kellene ültetnünk a humánus megoldást a gyakorlatba, mert a szobája nincs rám túl jó hatással, mint ahogy az a múltkor is látszott, csak visszakérdezett, hogy ezt én sem gondolhatom komolyan. Hát ami azt illeti, a helynek is volt némi köze ahhoz, ami történt és amit olyan nagy lelkesen előadtam neki, vele, miatta... hisz a folyosón vagy egy semleges helyen nem hiszem, hogy megkockáztattam volna a dolgot. De abban biztos voltam, hogy a Cachaca nevű löttynek sokkal kevesebb volt a hatása és a befolyásoló ereje, mint ahogy azt ő hiszi, én meg csak reménykedtem benne, hogy a pia miatt volt az egész. De még most is, egy nappal később is ugyanazt gondolom róla és átkozom azt a pillanatot, mikor Coulson bekopogott az ajtón. És ennek egy részét vele is megosztottam, de mielőtt még bármit szólhatott volna, gyorsan inkább lemásztam az ágyról, az meg már csak mellékes, hogy mindezt rajta keresztül hajtottam végre. Gyorsan magamra kaptam a cipőmet, majd a gépemet is magamhoz vettem és így néztem az ágyon ücsörgőre, aki közölte velem, hogy menjek és beszéljek velük, majd avassam be őt is, hogy mi volt. Erre csak annyit jegyeztem meg, hogy majd ha bemasírozok a szobájába, akkor tuti megkapom, hogy mindig itt lógok és az agyára megyek már a baromságaimmal. De nem is akartam megvárni, hogy erre mondjon valamit, ugyanis kiléptem a helyiségből és először a szobám felé vettem az irányt, hogy ledobhassam a gépemet.
Ezek után aztán sikerült is megtalálnom Mace-t meg Coulson-t, akik egy helyiségben tartózkodtak és nyilván azt beszélték meg, hogy soha, semmilyen körülmények között nem fognak nekünk többé szabad kezet adni. Gyorsan leszögeztem nekik, hogy én nem gyújtottam fel senkit sem, szóval rám ne mutogassanak ebben a kérdésben. Rákérdeztem arra is, hogy most akkor komolyan megtiltották nekem is, hogy Robbie, pontosabban a Lovas baromsága miatt az Őrkutyák után menjek. Kezdett idegesíteni a nagy hallgatásuk, így némiképp megkönnyebbültem, mikor az új igazgató szólásra nyitotta a száját, de abban a percben, ahogy beszélni kezdett, inkább azt kívántam, hogy fogja be és hagyjon békén. Felvázolta, hogy magamnak kerestem a bajt azzal, hogy egy bandába verődtem a Szellemlovassal, Quake amúgy is egy szar reklám, a szervezet nem egyenlő a HYDRA-val, hogy mindenkit lemészároljunk, de azért ő is Inhuman, szóval sajnálja, de basszam meg vagy vigyek magammal valaki mást, aki majd vigyáz rám. Még ha nem is pontosan így fejezte ki magát, a lényege ez volt a szavainak, így nekem nem volt több mondandóm a számára, inkább gyorsan sarkon is fordultam és visszaindultam Robbie szobájába.
Az ajtaja előtt néhány pillanatig csak némán figyeltem a kilincset, majd végül benyitottam, hogy beléphessek hozzá, visszavarázsolva magamat a fal és Robbie közé. A kérdő tekintetét látva végül megszólaltam, de csak annyira futotta a részemről, hogy elmondjam neki, ha legközelebb ekkora baromságra készülök, akkor majd kötözzön inkább ki valahová. Hogy a szavaimnak nyomatékot adjak, keresztbe tettem a csuklóimat és így néztem a mellettem ülőre kissé csalódottan. Szerettem volna valamiféle kompromisszumra jutni, elvégre... lehetett volna rá esély, hogy Robbie ne minden alkalommal nyírja ki az Őrkutyákat. Legalábbis... azt hiszem.
-Hát... valami olyasmi. Mace azt mondta, hogy engem kienged, ha nem veled kergetem az Őrkutyákat, hanem valaki mással... -néztem rá, majd visszavezettem a tekintetemet az ölembe pakolt kezeimre.
-De ez... a jelen helyzetben elég nagy baromság lett volna... tökre azt gondoltam, hogy ha egy Inhuman lesz az igazgató, minden megváltozik, erre sokkal több a szabály meg a képmutatás... -sóhajtottam lemondóan, a fejemet a mellettem ülő vállára pakolva.



• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Vas. 08 Jan. 2017, 11:56



Daisy & Robbie
 
Épp csak befejeztem a Canelo-val folytatott telefonbeszélgetésemet, Daisy már vissza is tért a szobámba az igazgatótól, majd le is dobta magát az ágyra, ahol azelőtt ült, hogy hirtelen rajtam keresztül kiviharzott volna. Hozzáteszem, az rohadt aljas dolog volt tőle, mert kizárt, hogy ne szándékosan csinálta volna, elvégre ezer más úton lemászhatott volna az ágyról, de neki persze ezt a megoldást kellett választania. Lehet ez most valami külön hobbi nála, hogy velem akarjon szórakozni, vagy nem is tudom. Miután visszatért a nagy megbeszélésből, nem tűnt túl vidámnak, nyilván Mace nem volt vevő az ötletére, hogy ma is kimehessünk innen, de inkább tőle akartam hallani a történteket. Megosztottam vele, hogy az arcára van írva a SHIELD-esek válasza, ami a soha szinonimái voltak a jelek szerint, és ő ezt meg is erősítette. Hozzátette, hogy a döntés szerint ő valójában kimehet a bázisról az Őrkutyák után, de csak akkor, ha nem velem teszi azt, hanem egy itteni SHIELD ügynökkel. Ez várható volt. Szerintem ez még mindig jobb, mint a semmi. Azt akartam, hogy a Lovas gyilkos hajlamai miatt őt ne bélyegezzék meg, ez csak legyen az én gondom, és ez az elképzelésem be is jött, így mondhatni, részben elégedett voltam a kialakult helyzettel. Őt nem tiltották el az Őrkutyáitól, csak ez számított. Legalább is nekem, az ő nevében nem nyilatkozhattam, de neki is így kellene felfognia. De a következő szavaiból inkább azt vettem ki, hogy bosszantotta a dolog, mert szerinte így semmi értelme annak, hogy ő mehessen. Most miért!? Azt gondolta, hogy minden sokkal jobb lesz majd itt, ha egy inhuman lenne az igazgató, de alaposan tévedett, mert csak rosszabbak lettek a körülmények, a rengeteg értelmetlen új szabályról nem is beszélve. Egy lemondó sóhaj kíséretében a fejét a vállamra hajtotta, én pedig valahol belehaltam a hirtelen jött közelségébe. Szerettem volna magamhoz ölelni, mondván, hogy ne foglalkozzon Mace-szel, bízzon abban, hogy nem marad sokáig ő az igazgató, de nem tehettem. Megfogadtam magamnak, hogy ez egyikünknek sem lenne jó a bennem lakozó démon miatt, így ehhez kellett tartanom magam, még ha nem is lesz túl könnyű egy ilyen csaj mellett, mint Daisy. Mindennél jobban vonzott, de épp ezért az ő érdekeit kellett néznem, nem pedig a saját fejem után mennem. Miután rendeztem a gondolataimat Vele kapcsolatban, kicsit elhúzódtam tőle, hogy inkább a barna íriszeit fürkészhessem, mint hogy a fejét a vállamon pihentesse. A közelsége, az illata képes volt teljesen megzavarni, el akartam kerülni, hogy Ő töltse ki az elmém minden egyes apró részletét.
-Figyelj, Daisy... A kijárat meghackelésének az ötletét inkább felejtsd el. Ezer örömmel megmutatnám, hogy mire képes az én bébim, de az ne most legyen. Mármint... Mace határozottan kijelentette neked, hogy nem mehetsz ki innen velem, nem akarhatom, hogy még fel is törd a SHIELD belső védelmét, hogy megléphessünk csak úgy a szabálymániások elől. Ez meredek húzás lenne, aminek az lenne a vége, hogy arra a sorsra jutsz, mint én. Nem akarlak bajba keverni, hogy valami fogoly legyél itt... -néztem rá teljesen komolyan, remélve, hogy ő is egyetért velem, és amúgy sem biztos, hogy jó ötlet lenne. Legutoljára sem volt ez életem legjobb döntése.
-Amúgy sincsenek jó emlékeim a versenyzésről. Mikor utoljára erre készültem, Gabe itta meg a levét, te is tudod, hogy mi történt. Hülyén hangzik, de van egy olyan érzésem, hogy biztos lebukás lenne, ha ma ki akarnánk jutni innen, és nem kizárt, hogy végleg megpróbáljanak bezárni minket. Nem akarnék a balszerencsehozód lenni. -magyaráztam neki kissé bizonytalanul. Nem akartam, hogy paranoiás idiótának tartson, de ne mondja, hogy nincs benne némi igazság.
-Tudom, hogy sokat jelent neked az Őrkutyák elkapása, szóval szerintem elmehetnél azzal az ügynökkel. Nem fognak beléd kötni, hisz te nem megölni akarod őket, és legalább nem kellene egyedül lenned. -fejtettem ki neki a véleményemet. Neki ez fontos, versenyre pedig bármikor máskor is el tudom majd vinni, azt mindig rendeznek, csak jó helyen kell lenni, jó időben. De most ez ki van zárva!
-És most nekem sem lenne a legjobb, ha a SHIELD ellenségévé léptetném elő magam, nélkülük nem hiszem, hogy sikerülne Eli nyomára akadnom, pedig ő a bosszúm kirakósának utolsó darabja. -sóhajtottam lemondóan. Mert az elején még lett volna esélyem, hogy magam intézzem el a dolgaimat, de ez már alaposan túl nőtt rajtam, nekik pedig olyan kütyüik vannak, amikkel szinte semmi sem lehetetlen, nekem nem lenne másom, mint a megérzéseim.



Music
gasoline

• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Vas. 08 Jan. 2017, 12:38



Robbie & Daisy


Miután sikerült Mace-nek lelomboznia a nagy lelkesedésemet és Coulson sem mondott semmit, csak úgy nézett rám, hogy "ez már nem az én hatásköröm", inkább visszatértem Robbie szobájába, visszavarázsolva magamat mellé, hogy ott fortyoghassak tovább. Én komolyan szerettem volna valami megegyezés szerűt kiokoskodni, de az új és a régi igazgató egyaránt nem volt partner abban, hogy Robbie-t magammal vigyem az Őrkutyák ellen. Szívesen kiosztottam volna őket, hogy ez azért nem annyira egyszerű helyzet, de nem láttam volna értemét, hogy csak tovább rontsak a helyzetünkön, így tényleg azt találtam a legjobb megoldásnak, ha visszatelepedjek az előzőekben kisajátított kis részemhez az ágyán. A kérdő pillantására, majd a megjegyzésére aztán be is avattam, hogy tulajdonképpen a döntés tényleg a "soha" szónak felelt meg, de nem mindenkinek a szemszögéből, hanem az övéből. Engem ugyanis kiengedtek volna, ha valami ügynökkel lettem volna hajlandó kimenni innen, ami több okból sem tetszett nekem túlzottan. Nem akartam egy hülye öltönyöst a nyakamra, aki minden lépésemet úgy figyeli, mintha azt várná, hogy mikor adhat az ügynökség kezére, hogy bezárjanak egy cellába és úgy járjak, mint James... bármilyen eljárás is legyen az, aminek őt is alávetették, miután Robbie kihúzta maga után a felrobbant épületből. Plusz... én személy szerint jobban örültem volna, ha a mellettem ülő lett volna a társaságom ebben, valahogy... több kedvem volt az ő fejét bámulni, mint bárki másét. Éppen ezért az okfejtésem végén, ami az inhuman igazgatóra vonatkozott, egy sóhaj kíséretében hajtottam a vállára a fejemet, hogy párnának használhassam.
Néhány pillanattal később viszont elhúzódott tőlem, hogy ismét a szemembe tudjon nézni, mire csak kérdőn meredtem vissza rá, hogy mi baja lett így nagy hirtelen. Elkezdett egy elég hosszú szövegelést, hogy a hackelést felejtsem el, mert teljesen hülyeség lenne, hogy ilyeneket megkockáztassunk. Vagy nyolcszor elmondta nekem, hogy ezzel csak a balszerencsét hozná rám, amiben ő biztos, hogy így lenne, így ezt felejtsük el. Nem igen értettem ezt a hirtelen jött beszédkényszert, pláne nem azzal kapcsolatban, hogy ő aztán nem akarja, hogy nekem miatta legyen rossz. Már megint rosszul vagy? De inkább nem kommentáltam, csak csendben maradtam, hogy így hallgathassam végig a többi agymenését. Közölte velem, hogy tudja, hogy nekem fontosak az Őrkutyák és szerinte el kellene mennem azzal az ügynökkel, mert legalább nem kellene egyedül lennem. Amikor aztán hozzátette, hogy most ő sem akar a SHIELD ellenségévé előlépni, esküszöm, akkor tudtam azt mondani, hogy ez volt az egyetlen értelmezhető mondat, ami elhagyta a száját.
-Hát... mondanám, hogy értem, hogy mi van, de... azt hiszem, ehhez egyetemi végzettség kellene, de a középsuli nekem kicsit korán véget ért... -jegyeztem meg egy értetlen mosoly kíséretében megrázva a fejemet.
-Mármint... tökre értékelem ezt a furcsa... kedvességedet, csak olyan... hmm... szokatlan. Megint rosszul vagy? -néztem rá nagy szemekkel, az egyik kezemet a homlokára téve, mintha láza lenne, de aztán magamhoz húztam az egyik kezét, hogy megnézhessem, most is meg akar-e fagyni, de nem erről volt szó. Kezdek aggódni érted...
-Hmmm... szóval tudsz magadtól is ennyit beszélni... jó tudni... -utaltam itt arra, mikor éppen a benne lévő démon miatt szenvedett, ami majdnem az őrületbe kergette és közben meg nekem kezdte el ecsetelni, hogy miért kötött alkut és hasonlók. De végül aztán elengedtem a kezét is, nehogy megmondja, hogy kényszeres taperoló is vagyok a szerinte zaklató, kukkoló, zugivó szentháromság mellé.



• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Vas. 08 Jan. 2017, 13:53



Daisy & Robbie
 
Daisy elmondta, hogy az igazgató velem nem fogja kiengedni az Őrkutyák ellen, de egyedül, egy általa kijelölt ügynök társaságában viszont bármikor megteheti ezt. Szerintem nem volt ez annyira szörnyű döntés, mint ahogy azt ő megpróbálta előadni nekem, elvégre az inhuman ellenes gyűlölködők elkapása neki sokkal fontosabb volt, mint nekem, a múltkor is csak azért számítottak, hogy a Lovasnak legyen kiknek a lelkével csillapítani a mérhetetlen éhségét. Az egy szükséghelyzet volt, és egy darabig el lesz a tegnapi kioltott életekkel, túlélem. Ki is fejtettem neki, hogy bár szóba került, de eszébe se jusson meghackelni a kijáratot, mert annak nem lenne jó vége egyikünkre nézve sem. Bármikor szívesen elviszem egy ilyen gyorsulási versenyre és megláthatja, hogy a Dodge Charger mire képes, ha alaposan a gázra lépek, de ez a valamikor lehetőleg ne most legyen. Tudatosítottam benne, hogy mi volt Mace tiszta és világos parancsa, miszerint én nem mehetek vele, ráadásul fel kellett volna törnie a SHIELD belső védelmét, hogy kijuthassunk, amivel még inkább célpontot csinált volna magából ő is, ezt pedig én nem akartam, és úgy voltam vele, hogy ő sem csinálhat ekkora baromságot. Megmondtam neki is, hogy nem akarom bajba keverni. Ráadásul nincsenek jó emlékeim a legutolsó ilyen alkalomról, akkor a Fifth Street Locos tagjai ki akartak nyírni minket Gabe-bel, ő lebénult, én meghaltam. Így nem hiszem, hogy ennek a mostani kiruccanásunknak jó vége lett volna, lebuktunk volna és a SHIELD egy életre megpróbálhatott volna eltüntetni minket, mint veszélyes és engedetlen tényezőket. Nem akarok az ő balszerencsehozója lenni, és én ezt nem csak beképzelem magamnak, mint ahogy ő tette a "halálhozó" felbukkanásaival kapcsolatban. A környezete volt veszélyes rá, nem pedig fordítva és nem állt szándékomban beállni a sorba. Azt is hozzátettem, hogy tudom, mit jelent neki az Őrkutyák elfogása, szóval szerintem nyugodtan elmehetne az ügynökkel, ő úgysem egy gyilkolászós fajta, szóval nem csinálna olyat, amibe a szervezet, vagy annak egy kijelölt tagja bele tudna kötni. Ráadásul, ha valakit vele küldenek, akkor az fedezné, és nem kellene teljesen egyedül mennie azok ellen a kétes alakok ellen, akik aztán tényleg nem válogatnak a módszerek között, ha inhuman-ekről van szó. Ő pedig a legnagyobb fogás lenne a számukra. Bár... így belegondolva, átkoznám magamat, ha valami baja esne és nem lehettem volna ott mellettem, hogy valamit megpróbáljak tenni érte. Na meg az sem volt utolsó szempont, hogy nekem is jobb, ha nem rúgom most össze a port a SHIELD-del, mert nélkülük nem találnám meg a bácsikámat, hogy megöljem őt a bosszúm jegyében.
Erre úgy nézett rám, mintha végig hülyeségeket beszéltem volna, vagy mintha legalább spanyolul hadartam volna, amit nem érhetett. Most megint mi van, chica!? A nagy hallgatását aztán sikerült megtörnie, de bár ne tette volna, mert kijelentette, hogy nem igen értette, hogy miről beszéltem neki egészen eddig.
-Mi az, hogy nem érted? -néztem rá felvont szemöldökkel, mire hozzátette, hogy ehhez talán egyetemi végzettségre lenne szüksége, de neki a középsuli korán véget ért.
-Kizárt, hogy ehhez egyetemet kellett volna végezned és ne lenne elég egy félbehagyott gimi, mivel én sem fejeztem be a sulit. -vontam meg a vállamat, viszonozva az értetlen mosolyát. Szerintem azért elég durva, hogy ő is inkább minden mást csinált, mint hogy tanult volna és befejezze a sulit. Elmondta, hogy értékeli a furcsa kedvességemet, csak épp nem tudja hová tenni, mert teljesen szokatlan tőlem. Az érdekelte, hogy talán megint rosszul vagyok-e. Nagy szemekkel meredt rám, az egyik kezét a homlokomra rakta, majd mikor elvette onnan, eltulajdonította az enyémeket, hogy hidegek-e, vagy fogalmam sincs, hogy mit akart tőlem. Most rajtam volt a sor, hogy hatalmas szemekkel meredjek rá, hogy szerintem ő az, akivel nem stimmel valami és ki kellene vizsgáltatni magát.
-Nincs semmi bajom. -sóhajtottam lemondóan.
-Nem kell ahhoz haldokolnom, hogy ne akarjak rosszat neked. Csak akkor volt kedvem agyonverni téged, amikor állandóan felbukkantál és az agyamra mentél, Gabe-el akartál zsarolni, veszélybe sodortad az állásomat, amikor találkoztál Canelo-val és utalásokat tettél a Szellemlovasra, meg hasonlók. -forgattam meg a szemeimet, a hálám jeléül, hogy miket feltételez rólam és hogy szerinte nehéz elhinni, hogy nem vagyok tartósan paraszt mindenkivel, aki szembe jön. Vele meg pláne nem akartam az lenni, vagy lehet még akkor is képtelen lettem volna, ha megerőltetem magam. Úgy éreztem iránta, mint még soha senkivel szemben, sokat jelentett nekem, a tökéletes nő volt az életemben, de nem voltam abban a helyzetben, hogy élhessek ezzel a lehetőséggel és magam mellett tarthassam.
Arra inkább már nem is reagáltam, hogy jó, hogy most már tudja, hogy magamtól is tudok ennyit beszélni. Végül elengedte a kezemet, én pedig abban a pillanatban húztam is vissza magamhoz, hogy megmaradjon a távolság köztünk.
-Ha nagyon szeretnéd, akkor hallgathatok is. -pillantottam rá, majd mivel ennyire nem volt vevő a furcsa kedvességemre, így nem is akartam tovább ezzel foglalkozni, akkor főljön csak ő is a saját levében és utálja látványosan az igazgatót.
-Canelo visszahívott. -tereltem el a témát teljesen más irányba.
-Bejött, amit mondtál, szóval nem kell attól tartanom, hogy ki fog rúgni, sőt. Alig várja, hogy visszamenjek, mert a szavaiból azt vettem le, hogy rohadt nagy káosz van a műhelyben. Lehet mégis jobb lett volna felszívódni. -néztem az asztalon lévő telefonomra, majd újra rá.



Music
gasoline

• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Vas. 08 Jan. 2017, 16:00



Robbie & Daisy


Miután közöltem Robbie-val Mace agymenését, őt nem hatotta meg annyira a dolog, mint ahogy engem. Nem volt kedvem ahhoz, hogy egy tök idegen, öltönyös paraszt ügynök kísérgessen mindenfelé, aki csak azt akarja, hogy hibázzak valamit és bezárathasson valahová, ahol a többi Inhuman-t is tartják. De ő nem azon a véleményen volt, mint én, ugyanis ő közölte velem, hogy ezek után eszembe se jusson meghackelni a rendszert, mert az egyikünkre nézve sem lenne jó. Engem is arra a sorsra ítélnének, mint őt, vagyis a tényleges bezárás lenne a sorsom. Elmondta, hogy amúgy szívesen elvisz majd egyszer egy versenyre, hogy megmutassa, hogyan is teljesít a kocsija és ő maga is versenyhelyzetben, de ez az időpont nem ma lesz. Elmondta nekem, hogy egyáltalán nem akarja, hogy miatta kerüljek bajba, ugyanis szerinte rám is csak balszerencsét hozott volna. Felhozta a legutóbbi ilyen akcióját, mikor Gabe-et vette rá arra, hogy menjen vele egy ilyen versenyre és annak sem lett túl jó vége. Így ő azon a véleményen volt, hogy mivel engem egyedül elengednek, szerinte élnem kellene a lehetőséggel és bevállalni az ügynöki kíséretet, mert én nem vagyok olyan gyilkos fajta, mint a Szellemlovas, így nekem kisebb lenne a kockázatom, mint az ő esetében. És ezek mellett még azt is felhozta, hogy neki sem tenne jót, ha baja lenne a SHIELD-nek vele, mármint... az eddiginél is jobban. És komolyan mondom, ezt az utolsó dolgot még sikerül is elhinnem, de a jófej rész... hát...
Éppen ezért, olyan fejjel meredtem rá, mintha megint rosszul lenne. Nem igen akartam elhinni neki, hogy képes tényleg ennyire kedves lenni, pont velem, így közöltem vele, hogy nem igen értem, mit akart ezzel mondani. Erre meg visszakérdezett, hogy mi az, hogy nem értem a dolgot. Így megosztottam vele, hogy lehet ehhez már egyetem kellet volna, mert nálam a középsuli elég korán véget ért. Nem igazán jártam be órákra, vagy ha be is jártam, inkább foglalkoztam minden mással, csak a tanulással nem. Így miután közölte, hogy ehhez biztosan nem kell nagy végzettség, kifejtettem neki, hogy a kedvességét értékelem, csak nagyon furcsa. Rá is kérdeztem nála, hogy megint rosszul van-e és a kezemet a homlokára helyeztem, hogy megmérhessem a "lázát", de ez a probléma nem állt fenn, így kisajátítottam a kezeit, hogy megnézzem, nem hidegek-e, de ez sem volt opció, így ő is csak hatalmas szemekkel nézett rám, mintha nem lennék normális. Elmondta nekem, hogy nem kell ahhoz haldokolnia, hogy normális legyen velem, mire csak még hitetlenebbül meredtem rá, hogy ezt ő sem gondolhatja komolyan.
-És mióta? -néztem rá felvont szemöldökkel, eleresztve a kezeit, hogy ne mondhassa rám, hogy kényszerem van arra, hogy egyfolytában őt taperoljam. Csak furcsán néztem rá, mikor fénysebességgel visszahúzta magához a kezeit, mintha valami leprás lennék, akihez nem lehet hozzáérni. Közölte, hogy ha ennyire szeretném, akkor inkább hallgatni fog, mire még furábban néztem rá.
-Most már nem a beszédkényszered miatt aggódom... mi bajod van? -néztem rá összehúzott szemekkel és ne mondja, hogy semmi, mert akkor most fogom agyonverni. Úgysem hiszem el neki a dolgot, nincs az az isten. Az, ahogy elhúzta tőlem a kezeit teljesen ellentétes azzal, amiket mondott. Most velem van bajod?
Végül aztán elterelte a témát arra, hogy Canelo visszahívta és tényleg bevált neki, amit mondtam.
-Akkor legalább a munkád egy biztos pont maradt. Mondtam, hogy nem fog belekötni... -vontam meg a vállamat egyszerűen a dologra.



• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Hétf. 09 Jan. 2017, 12:26



Daisy & Robbie
 
Nem értettem Daisy-t, hogy ő miért nem értette, amiről egészen eddig magyaráztam neki, pedig annyira azért nem volt bonyolult, és még csak nem is spanyolul hadartam neki. Teljesen egyszerű volt, még egy óvodás is képes lett volna felfogni, hogy nem akarom, hogy miattam kerüljön bajba. Ne már... Világosan megmondták neki, hogy velem nem mehet sehová, így nem lenne túlzottan jó ötlet, ha ennek fejében meghackelné a SHIELD rendszerét, hogy megléphessünk innen. Ráadásul most nem is az Őrkutyákról lett volna szó, hanem egy legálisnak semmiképp sem nevezhető gyorsulási versenyről, amiért megint nem dicsértek volna meg minket. Úgyis az lett volna, hogy ebbe is én rángattam bele, mert én vagyok a Szellemlovas, aki egy sorozatgyilkos és blablabla... Azt már végképp nem tudtuk volna kimagyarázni, és már nem csak engem, de őt is zárt ajtók mögött akarták volna tudni, amiknek eldobták még a pótkulcsait is. Mace viszont annyi engedményt tett, hogy egy kijelölt ügynökkel nyugodtan kimehet azokra az inhuman gyűlölködőkre vadászni, aminek a lehetőségével meg nem akart élni. Ez fura volt tőle, hogy nem rohant azonnal a kutyák után, díszkíséret ide vagy oda. Én kifejtettem neki a véleményemet, hogy szerintem pedig akkor is el kellene fogadnia az ajánlatot, elvégre neki fontos ez az egész ügy, és a ' kijelölt felügyelője' úgysem tudna belekötni semmibe sem, elvégre ő nem gyilkolászni szokott, mint a Szellemlovas. Elkapja őket és mondhatni mindenki jól is jár. Szerintem egyáltalán nem volt szükség diplomára, hogy valaki összerakja a képet, hogy miről pofáztam itt neki hosszú perceken keresztül, ő mégis az értetlenkedést választotta.
Végül aztán közölte, hogy nem a szavaimat nem fogta fel, hanem azt, hogy kedves próbáltam vele lenni és ez rohadtul fura számára, és ebből azt a következtetést sikerült levonnia, hogy biztosan rosszul vagyok. Megint. Mi van, chica...!? Ilyeneket, hogy logikázol ki állandóan!? Engem csak ne analizálgasson, olyan vagyok, mint máskor. Ezen a megjegyzésén amúgy is simán megsértődhettem volna, de inkább csak nyugodtan kifejtettem, hogy nem kell ahhoz haldokolnom, hogy ne akarjak rosszat neki. De már igencsak kezdte felhúzni az agyamat. Régen persze szívesen ütöttem volna addig, míg el nem tűnik az életemből, de ez még akkor volt, mikor mániákusan az agyamra akart menni, azóta viszont változtak a dolgok. Többet tett értem, mint bárki. A visszakérdezését inkább csak elengedtem a fülem mellett, eszem ágában sem volt neki kiselőadást tartani, hogy mióta és miért változott meg a vele kapcsolatos hozzáállásom. Az lenne az, ami nem illene hozzám. Aztán megjegyzést tett arra is, hogy ezek szerint akkor magamtól beszélek ennyit, nem pedig azért, mert a belső démonom újfent kínoz valamivel. Felajánlottam neki, hogy ha nagyon szeretné, akkor be is foghatom, elvégre nem kötelező beszélgetnem vele. Nyugodtan kisétálhatna innen, egy percig sem kényszerítettem rá, hogy a szobám fogja legyen és engem hallgasson. Én valamiért örülök, ha vele lehetek, de ha neki ez nem okés, akkor ott az ajtó. Igyekeztem inkább terelni a témát, hogy Canelo visszahívott, bejött, amit javasolt vele kapcsolatban, így nem fog kirúgni, sőt, minél előbb visszamegyek, nekik annál jobb, mert csak káosz uralkodik a telepen. Erre csak kierőszakolt magából valami megjegyzésfélét, aztán elintézte egy vállrándítással, hogy ő aztán megmondta, hogy így lesz. Lo siento, verdaderamente...
-Sokkal inkább veled nem stimmel valami kettőnk közül, nem? -néztem rá kérdőn és most már végképp összezavarodva.
-Nekem az ég világon semmi bajom. Te mondtad azt, hogy úgyse engednek ki minket, aztán mégis te akartad megkérdezni az igazgatót. Én csak szimplán elfogadtam a döntését és kifejtettem, hogy miért lenne jobb, ha tényleg maradnék, de te mehettél volna nyugodtan, hisz tudom, hogy fontos neked, hogy minél több Őrkutyát elkaphass. Úgy voltam vele, hogy jó fej leszek veled, mert te is sokszor az voltál velem, erre most meg ez nem tetszik. Ha csak 'misztikusan hallgatok', akkor az a bajod, ha viszont beszélni kezdek, akkor meg az a fura. Nem értelek, komolyan... -sóhajtottam lemondóan, remélve, hogy valami értelmes magyarázattal szolgál, hogy miért kezdett el csesztetni a nem is létező problémáimmal. Én tök jól megvoltam eddig, szóval... mi van!? A szemben lévő falat kezdtem el úgy vizslatni, mintha olyan szuper érdekes lenne és a hibát keresném rajta.
-Ugyanolyan vagyok, mint máskor, chica. -tettem még hozzá, jelezve, hogy a szellem fogjuk rá, hogy lenyugodott, így nincs mitől paranoiásnak lennie és mindenfélét halucinálni.



Music
gasoline

• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Hétf. 09 Jan. 2017, 15:51



Robbie & Daisy


Robbie kifejtette nekem a túlságosan kedves és talán... aggódó véleményét, amivel hirtelen nem igen tudtam mit kezdeni. Persze tényleg értékeltem, hogy foglalkoztatja az, hogy engem ne akarjanak egy lapon emlegetni vele, vagyis... a Lovassal. Nem akarta, hogy belepiszkáljak a SHIELD rendszerébe, hogy ma kilógjak vele innen, de még csak azt sem, hogy bármi olyat tegyek, amivel az ő "szintjére" süllyedhetnék. De ezt a megjegyzésemet meg nem értette és értetlenkedve kérdezett vissza, hogy mit nem értek ezen az egyszerű dolgon, ami biztosan nem igényel diplomai végzettséget, mivel tőle származik a dolog és ő maga sem fejezte be a középsulit. Máskor biztos jót mosolyogtam volna a dolgon, hogy akkor már kezdem érteni, hogy miért is értjük meg egymást ennyire jól, míg a többiekkel annyira nem találjuk a közös hangot, de ez most esélytelen volt. Túlságosan lefoglalt a tény, hogy tud jó arc is lenni, még velem is, annak ellenére, hogy általában csak gyilkos tekintettel méregetett végig és legszívesebben agyonvert volna már csak akkor, ha levegőt vettem.
Így vele is megosztottam, hogy nem a megjegyzéseit nem fogtam fel, hanem a stílust, amiben közölte. Megszoktam, hogy Robbie a bunkóság élő szobra, ha felcsapjuk az értelmezőt, akkor a "bunkó" szó mellett az ő képét találjuk, így furcsa volt tapasztalni, hogy mennyire... normális is tud lenni vagy hogy is kellene megfogalmaznom a dolgot. Így azonnal rákérdeztem nála, hogy nincs-e megint valami baja, nincs-e rosszul vagy valami, mire meg kifejtette nekem, hogy nem kell ahhoz haldokolnia, hogy érdekeljék a dolgaim. Na, ez megint egy olyan kijelentés volt, aminek a hatására levágódtam volna az ágyról, de az egyik oldalról ott volt a fal, a másik oldalon meg Robbie, aki eléggé olyan volt, mintha attól tartana, hogy elkaphat valami halálos vírust, ha hozzá érek, így ezt most inkább kihagytam. Csak megjegyeztem neki, hogy és mióta változtak meg a dolgok ennyire, de ezt meg figyelmen kívül hagyta, így én sem akartam többet ezzel foglalkozni, valahogy nem volt kedvem a baromságához, először magamban akartam rendezni a gondolataimat, amik elég zavarosak voltak. Kezdek én is becsavarodni lassan... Így amikor közölte, hogy Canelo visszahívta és bejött a duma, amit mondtam neki, csak annyit jegyeztem meg rá, hogy akkor a munkája legalább tuti megmarad, majd azt is hozzátettem, hogy én megmondtam neki, hogy nem lesz gond vele. Erre meg közölte, hogy kettőnk közül nekem van valami bajom, majd azt is kifejtette, hogy miért. Elmondta ugyanis, hogy neki aztán semmi baja nincsen, itt nekem van valami komoly problémám, ugyanis én mondtam, hogy nem engednének ki innen, mégis beszélni akartam az igazgatóval. Bocs, hogy az én módszerem nem a menjünk és csináljunk balhét elvben merül ki. Azt is hozzátette, hogy tudja, hogy nekem fontosak az Őrkutyák és csak jó fej akart lenni velem, mert én is az voltam, de nekem már ez is baj. Ha misztikusan hallgat, akkor az nem tetszik, de ha beszélni kezd, akkor az a fura. Közölte, hogy nem is ért engem, mire csak felvont szemöldökkel néztem rá, hogy na ne mond... magamtól rá se jöttem volna, hogy valamit nem tudsz felfogni. Végül aztán a szemben lévő falat kezdte el bámulni, hozzátéve, hogy ugyanolyan, mint máskor.
-Annyiban hasonlítasz az átlagos önmagadhoz, hogy már megint önmagad ellentéte vagy. Ennek sem volt sok értelme. Nem azzal volt a bajom, hogy kedves vagy, értékeltem a dolgot, tényleg... csak... mint mondtam, ez furcsa tőled. Eddig leginkább csak megverni akartál még a tekinteteddel is, ha a közeledbe jöttem és még csak meg sem kellett szólalnom, hogy ezer pokoli démon vacsorájának kívánj engem. -néztem a mellettem ülőre, majd egy sóhaj kíséretében mozdultam el a helyemről, hogy elé helyezhessem át a székhelyemet, törökülésbe vágva magamat.
-Teljesen ellentétes az, amit mondasz és az, amit csinálsz... nem fogsz elkapni semmit, ha hozzád érek egy másodpercre... -néztem rá teljesen komolyan, óvatosan húzva vissza magamhoz az egyik kezét, a tenyerembe fektetve azt, hogy a másik kezem ujjaival végigsimíthassak rajtuk.
-Én csak... nem értem, hogy miért vagy az átlagosnál is ellentmondásosabb... mármint... mintha egyszerre undorodnál tőlem és játszanád meg, hogy nincs így... -sóhajtottam lemondóan, visszahúzva magamhoz a kezemet.



• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Hétf. 09 Jan. 2017, 19:08



Daisy & Robbie
 
Most már én voltam az, aki nem értette Őt. Elképzelni sem tudtam, hogy mi a baj azzal, hogy nem akarom, hogy a SHIELD miattam kezelje ugyanolyan gyilkos bűnözőként, mint a Szellemlovast, azaz lényegében engem. Tudni akarta, hogy miért vagyok ennyire furcsa, még az is megfordult a fejében, hogy talán újra rosszul lehetek a bennem lakozó démon miatt vagy valami ilyesmi. Én nem éreztem azt, hogy más lennék, mint máskor és ezt vele is megosztottam. Szerintem pont, hogy ő vált teljesen ellentmondásossá egyik percről a másikra. Felsoroltam neki is a tényeket, hogy az egyik pillanatban még azt hangoztatta, hogy nem fognak kiengedni minket, a következőben pedig már beszélt is Mace-szel, hogy hát ha mégis. Engedélyt kapott, hogy nélkülem az Őrkutyák után mehet, akik eddig mindennél fontosabbak voltak neki, hogy elkapja őket, most meg nem akart élni a lehetőséggel. És még én vagyok fura!? Azt pedig megint nem tudtam hová tenni, hogy az is baj, ha jó fej vagyok, de az is, ha nem, ne beszéljek, de ne is hallgassak. Azt meg megint hogy!? Kész voltam ettől a csajtól, és legszívesebben jól megráztam volna a vállainál fogva, hogy térjen már észhez és ne lásson rémeket és nem is létező dolgokat velem kapcsolatban.
Rajta volt a sor, hogy reagálhasson a szavaimra. Nem habozott kifejteni, hogy épp csak annyiban hasonlítok az átlagosnak nevezhető önmagamra, hogy a saját ellentétem vagyok. Eeeez nálad mit jelent!? Annak amit mondtam, nem volt sok értelme, mert neki nem azzal volt a baja, hogy kedves voltam vele, hanem egyszerűen csak nem ezt szokta meg tőlem. Mindig meg tudtam volna ölni a puszta tekintetemmel, de ez fizikai síkon is ugyanúgy megállta a helyét, mint gondolatban. Nem jöttünk ki túl fényesen az elején, és ez most hirtelen váltásnak tűnt neki. Hát még nekem. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy pontosan mit érzek iránta, vagy hogy egyáltalán ez jó dolog-e. Minden porcikám akarta őt, de az elmém tudta, hogy túlságosan veszélyes parti lennék a számára, ahhoz pedig túlságosan is fontos volt a számomra, hogy ebbe belerángassam. Érdeklődve figyeltem, ahogy hirtelen megmozdult mellettem, hogy aztán velem szembe ülhessen át. Kezdett világossá válni, hogy mégis miről lehet szó, mikor arról beszélt, mennyire ellentétes az, amit mondok és amit csinálok. Hozzátette, hogy nem fogok tőle semmit sem elkapni, ha hozzám ér egy másodperc erejéig. Annyira figyelni akartam a fizikai távolságtartásomra és arra, hogy közben ne árthassak neki, hogy teljesen ellentmondásba keveredtem saját magammal. Kedves akartam lenni vele, miközben elhúzódtam tőle... szóval... jogos. Eltulajdonította az egyik kezemet, hogy végigsimíthasson rajta, én pedig megadóan hagytam neki, ha ez megnyugtatta a lelkivilágát. Újra megszólalt, a lényege az volt, hogy teljesen összezavartam őt az annál is zavarosabb viselkedésemmel, mintha egyszerre undorodnék tőle, és játszanám azt, hogy ez nem így van. MII!?? Nem hagytam neki, hogy visszahúzza a kezét.
-Sosem akartalak igazán megölni. Ha így lett volna, akkor a Lovas nem hagyott volna életben. -néztem rá teljesen komolyan, hogy ezt egyszer és mindenkorra leszögezzük. Nem vagyok gyilkos, gyilkos hajlamaim sincsenek, az nem én vagyok.
-Mikor a roncstelepen először találkoztunk, hagyni akartalak elmenni, végül mégis meggondoltam magam. Megfordult a fejemben, hogy lebuktathatsz, nem akartam kockáztatni, de aztán... láttam a lelkedet és valahogy tudtam, hogy nagyjából mit érezhetsz, azt gondoltam, hogy mi ketten hasonlóak vagyunk, így megkíméltem az életedet. -kezdtem el az ujjaim végével a kézfejét simogatni, továbbra is fogva tartva a tekintetét.
-De nem álltál le, és újra megjelentél. Nem akartam elhinni, hogy komolyan annyira ostoba voltál, hogy megint megkeress, felidegesíts, az öcsémmel, a bácsikámmal állj elő, mindezt a főnököm közelében, holott pontosan tudtad, hogy mennyire szükségem van a munkámra. Elvégre utána néztél a dolgaimnak. Ha tudomást szerzett volna a Szellemlovasról, nem hogy ő, de mások sem alkalmaztak volna többet. Nem értettelek téged... -ráztam meg a fejemet.
-Amíg rá nem jöttem, hogy mégsem vagyunk teljesen egyformák. Neked halálvágyad volt, bűnhődni akartál. Én élni akartam, hogy bosszút állhassak. Nem... nem akartam egy eszköz lenni az öngyilkos küldetésedhez. -de talán ezen már sikerült változtatnom, mikor a lelkét hajszál híján porrá égettem, hogy mindent újra átélhessen és végre átértékelhessen. Kívülálló szemmel láthatta az őt körülvevő borzalmakat, így beláthatta, hogy nem az ő hibája volt, ugyanolyan áldozat, mint bárki más.
-Aztán az egész kettőnk között kezdett olyan lenni, mint a Harcosok klubja. Megértettük egymást, én tiszteltem az elszántságodat, a kitartásodat és hogy úgy tűnt, soha nem adod fel, annak ellenére sem, hogy mániákusan a végzetedet kergetted. Úgy éreztem, hogy minden egyes ütésedből többet megtudtam rólad, sokat elárultak. Bízni akartam benned, és végül szükségem is volt rád. Nélküled nem tudom, hogy hol tartanék, elvégre végig kiálltál mellettem, akkor is, mikor a saját testvérem sem. -pillantottam le a kezeinkre, majd újra rá.
-Nézd, kár szépíteni a dolgokat, akárhogy is, de meghaltam. És nem könnyű egy pokolbéli lángoló démonnal osztozni a testemen, aki utálja ezt az egészet, akárcsak én. De abban biztos lehetsz, hogy nem érzek semmi negatívat veled kapcsolatban, így ne találj ki ilyen képtelenségeket, mint hogy undorodnék tőled és hasonlók. -sóhajtottam lemondóan.
-Így már világos, senorita 'kibuktam a középiskolából'? -vontam fel kérdőn a szemöldökömet. De ha szerinte megint bizarul túlságosan sokat beszéltem, akkor esküszöm, itt helyben elfenekelem ezt az idióta nőszemélyt.



Music
gasoline

• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Hétf. 09 Jan. 2017, 20:11



Robbie & Daisy


Miután Robbie kifejtette nekem, hogy nem ő az, akinek baja van, hanem én, igyekeztem összekaparni a zavaros gondolataimat, hogy valami értelmeset is ki tudjak nyögni neki. Én tényleg szerettem a közelében lenni, valamiért megnyugtatott a dolog, még a Lovas ellenére is. Bár engem az nem nagyon hatott meg. Éppen ezért, amint visszatértem a valóságba, megosztottam vele, hogy abban hasonlít az átlagosnak vett Robbie-hoz, hogy még mindig önmaga ellentéte. Megosztottam vele, hogy amit mondott, annak kb. semmi értelme nem volt és nekem egyáltalán nem az volt a problémám, hogy kedves akart lenni, ezt tényleg nagyra értékeltem, elvégre ez nála ritkaság. De ettől függetlenül ezzel nem nagyon tudtam mit kezdeni, elvégre... egészen eddig szinte mindig megverni akart és a szemeivel is képes lett volna megnyúzni, arról nem is beszélve, hogy az egymás iránt érzett... hát... nem az utálatunkat, de azt a furcsa valamit azzal fejeztük ki, hogy a gyakorlatban is többször megpróbáltuk még a lelket is kiverni a másikból, holott ez az ő tekintetében elég hülye egy dolog lett volna és eléggé reménytelen is. Ezek után aztán átpakoltam magamat mellőle, hogy vele szemben helyezkedhessek el, így folytatva a kis beszédemet, amit elkezdtem. Szerettem volna tisztán látni és megérteni a dolgait, de nem mondott nekem soha semmit, körülbelül csak annyit fogtam fel a dolgaiból, hogy anno nem ilyen volt, benne él a Lovas és az öccse mindennél fontosabb neki, valamint azt, hogy az egyetlen igaz szerelme a kocsija. Így elmondtam neki, hogy totál nem egybevágó az, amit mond és az, amit csinál. Azt is megosztottam vele, hogy nem lesz baja attól, ha mondjuk egy másodpercig hozzáérek valahol és a szavaimnak azzal akartam nyomatékot adni, hogy magamhoz húztam az egyik kezét, óvatosan simítva rajta végig, hogy meggyőződhessen róla, nem vagyok leprás, akitől félnie kellene. Ismét szólásra nyitottam a számat, hogy megoszthassam vele, teljesen összezavart a furcsa, ellentmondásos, logikátlan viselkedésével és ez nekem olyan, mintha egyszerre undorodna tőlem, de azt akarná mutatni, hogy ez nincs így. Nem akartam, hogy kényszernek érezze azt, hogy a közelemben legyen, elvégre nem kötelessége a társaságomban lennie, sőt... ha azt szeretné, békén fogom hagyni, de ha nem mond semmit, csak úgy kezel, mint akivel valami baj van, mint aki... valamiféle kártevő, akkor abból nekem az jön le, hogy csak muszájból visel el, pedig én ezt nem szerettem volna. Éppen ezért vissza akartam húzni a kezemet magamhoz, de ő nem hagyta nekem, így csak felvont szemöldökkel néztem a kezeinket, majd az arcát kezdtem el fürkészni, hogy most mi van. Egészen eddig olyan voltál, mintha fertőző lennék, most meg...
Csak csendben hallgattam őt, ahogy beszélni kezdett. Elmondta nekem, hogy sosem akart igazán megölni, mert ha így lett volna, a Lovas sem hagyott volna életben engem. Felhozta a legelső találkozásunkat, mikor megjelentem az éjszaka közepén a roncstelepen. Megosztotta velem, hogy hagyni akarta, hogy elmenjek, de meggondolta magát, mert attól félt, hogy lebuktathatom, majd látta a lelkemen maradt foltokat és úgy volt vele, hogy hasonlóak vagyunk, éppen ezért nem végzett velem, hanem otthagyott a lángoló állvánnyal küzdeni. Éreztem, ahogy az ujjaival a kezemet kezdte el simogatni, de valahogy képtelen voltam nem az arcát, a szemeit fürkészni, hogy kiolvashassak belőle valamit, miközben beszélt. Így mindössze egy sóhajra futotta a részemről, mikor közölte velem, hogy nem értette, miért akartam felhúzni az agyát, mikor ismét felbukkantam a munkahelyén, veszélybe sodorva ezzel az állását és az egész életét. Aztán azt is hozzátette, hogy ez egészen addig volt így, míg rá nem jött, hogy mégsem hasonlítunk annyira, mint azt elsőre gondolta. Nekem halálvágyam volt és mindennél jobban szerettem volna meghalni, míg ő élni akart a bosszújáért, így nem akart egy eszköz lenni a kezemben, amit ahhoz használtam volna, hogy megöljem magamat, még ha ez egy nagyon furcsa módja annak, hogy kioltsam az életemet.
-De ez már nincs így... -néztem rá, halkan jegyezve meg a dolgot, kihasználva az aprócska szünetet, amit a mondandójában tartott. Amikor aztán ismét megszólalt, egy halvány mosoly kúszott az arcomra, mikor a Harcosok klubjához hasonlította a kettőnk viszonyát. Ez a gondolat nekem sosem jutott volna az eszembe, de így belegondolva tényleg olyan volt. Minél nagyobbat ütött a másik, annál inkább megértettük egymást és ez valahol egyszerre volt bizarr és a maga módján lenyűgöző. Így amint tovább terelte a szót arra, hogy kár ragozni meg szépítgetni a dolgokat, ő meghalt és egyáltalán nem egy egyszerű művelet egy lángoló démonnal osztoznia a saját testén, csak nagy szemekkel néztem rá, hogy ezzel most hová akar kilyukadni. Hozzátette azt is, hogy nem gondol rólam semmiféle negatív dolgot, így ezt felejtsem el, mert semmi értelme, hisz nincs alapja annak, hogy undorodna tőlem. Mikor aztán visszakérdezett, hogy így már világos-e a dolog, egy ideig még csak csendben néztem rá, majd végül szólásra nyitottam a számat.
-Öhm... igen, így már... értem. -küldtem felé egy mosolyt, majd csak nagy szemekkel néztem fel rá, egy kicsivel közelebb fészkelve magamat hozzá, hogy így tarthassam fogva továbbra is a tekintetét.
-Ez most igazán... és én... most annyira... kedvem lenne téged... megverni!!! -néztem rá aztán összeszűkült szemekkel, az ujjaimmal finoman simogatva a kezét.
-Ezt azelőtt is közölhetted volna, hogy fejben már elkönyveltem magammal kapcsolatban azt, hogy fel akarsz gyújtani és a helyét behinteni sóval... de belőled mindent úgy kell fogóval kihúzni. Ráadásul... én a helyedben nem hoznám fel a középiskolát és a hasonló dolgokat. Mert ugye aki a gépet is úgy szereli meg, hogy bele akar rúgni kettőt... -sóhajtottam lemondóan, a fejemet rázva. Tényleg értékeltem, hogy ezt mind elmondta nekem és sokat jelentett, hogy nem gondolja rólam azt, amit én feltételeztem, de... ettől még tényleg legszívesebben agyoncsapnám most. Miért kell ennyire hülyén működnöd?!



• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Kedd 10 Jan. 2017, 05:47



Daisy & Robbie
 
Nem akartam elhinni, hogy Daisy komolyan azt gondolta, hogy utálom őt vagy valami hasonló. Ez nem volt létező opció vele kapcsolatban, még korábban sem, inkább csak nem értettem őt, hogy mégis miért akarja kiprovokálni, hogy ellássam a baját. Véglegesen. Rögtön elmondtam neki, hogy sosem akartam őt megölni, ennek pedig a fő bizonyítéka az, hogy a Lovas sem tette meg, elvégre még mindig életben volt. Az pedig jobbik esetben nélkülem nem dönthet. Felhoztam neki a legelső találkozásunkat, hogy mit gondoltam róla akkor, majd levezettem neki, hogy azóta hová jutottunk, legalábbis az én szemszögemből nézve. Akkor azt gondoltam, hogy mennyire hasonlítunk egymásra, aztán végül a következő alkalommal rá kellett döbbennem, hogy ez nincs így, pont fordítva működünk, mindketten máshogy akartuk feldolgozni a velünk történteket. Én bosszút akartam állni a testvéremért, a halálomért, a Fifth Street Locos tagjain, a megbízón, minden felelősön. Ő a halálra vágyott, és míg azt meg nem kapja, bűnhődni akart, szenvedni, akár a saját képessége révén is. Nem egyszer kerültünk összetűzésbe egymással, de hiába volt az értelmetlennek tűnő harc köztünk, az csak valamiféle... fogalmam sincs, hogy mi volt, de semmiképp sem gyűlölet vagy megvetés. Valami megmagyarázhatatlan kapocs, ami hozzá láncolt.
Szinte azóta nem múlt el nap, hogy ne lettem volna vele, és már komolyan hiányozna, ha nem láthatnám vagy nem szólhatnék hozzá. A részemmé vált, az egyik legfontosabb részévé a nyomorult kis életemnek.  Tiszteltem őt, azt akartam, hogy Ő legyen az a valaki, akiben végre megbízhatok, aki előtt nem kell eltitkolnom, hogy kivé... mivé váltam. Megértettük egymást, átéreztük a másik fájdalmát, a veszteségét, mellette nem kellett szörnynek éreznem magam, és én sem érzékeltettem vele soha, hogy ő csak szimplán Quake lenne. Nekem az a makacs Daisy volt, aki csak nem akart leszállni rólam és sikerült elérnie, hogy a hiánya sokkal jobban zavarjon, mint az olykor idegtépő agymenései. A kettőnk kapcsolatát leginkább a Harcosok klubjához tudtam volna hasonlítani, ami persze mosolyt csalt az arcára, de én komolyan gondoltam. Minden egyes ütéssel közelebb kerültünk a másikhoz, míg végül inkább már gyengéden akartam Őt érinteni, mint hogy ártsak neki. Emlékeztettem rá, hogy Ő volt az a személy, aki akkor is kiállt mellettem, mikor mindenki más elfordult tőlem, még a saját testvérem is, aki egyébként a világot, a kapaszkodót jelenti számomra. Ez részemről mit sem változott, de benne megingott valami az irányomban, ő pontosan úgy nézett rám, ahogy azt sosem akartam volna. Daisy pedig ezt is elintézte azzal, hogy majd minden jobb lesz. Hittem neki... hinni akartam neki.
Be kellett ismernem, hogy tényleg lehetnek furcsa dolgaim, amiket kívülállóként értelmetlennek találhat, míg nekem igen is logikusnak tűnik az egész, mint ha minden szavam vagy mozdulatom természetes lenne, összhangban. Nem könnyű egy lélekzabáló démont a testedben tartani, ami a fájdalomból és a szenvedésből táplálkozik, emellett nehéz megőrizni a józan észt, az ép elmét. Talán nekem se megy mindig, de igyekszem... Azt viszont leszögeztem neki, hogy nincsenek negatív érzéseim vele kapcsolatban, szóval ezt mindenképp verje ki a fejéből, mert iszonyatos nagy baromság. Ez több annál, de neked nem kell róla tudnod.
Érdekelt, hogy végre sikerült-e felfognia, amit mondtam, és így már minden érthető-e, mire csak nagy szemekkel nézett rám, még közelebb mozdulva hozzám. Na kösz chica, ezzel megint nem könnyíted meg a dolgomat. Újra megszólalt, közölve, hogy most annyira kedve lenne engem megverni. Mi van...!? Mindenre számítottam, de erre egyáltalán nem, így csak egy hitetlen mosolyt sikerült produkálnom az irányába, pláne, hogy a simogató kezei egészen mást sugalltak, mint a fenyegetőnek ható megnyilvánulása. Bagoly mondja...
-Ne reménykedj, chica. Úgyis te húznád a rövidebbet. -engedtem meg magamnak aztán sokkal inkább egy elégedett vigyort, felülkerekedve a meglepettségemen és talán a 'lányos zavaromon', hogy ennyire közel engedtem magamhoz. És nem fizikailag értve. Hozzátette, hogy ezt már azelőtt elmondhattam volna neki, hogy magában egy komplett pun háború játszódott le előtte. Szerinte belőlem mindent fogóval kell kihúzni, és amúgy se arcoskodjak itt neki, mert kettőnk közül én szerelek úgy számítógépet, hogy belerúgok kettőt. Ott a pont, de...
-Mi az, hogy mindent fogóval kell kihúzni belőlem!? -azzal maximum az szereti kitépkedni mások gerincét, szóval ne használjon ennyire drasztikus és mélyen érintő metaforákat. Az én mezei technikámat pedig ne savazza, mert ő tette tönkre a saját furgonját a nagy feltűnési viszketegségében.
-Ha kérdeznél, válaszolnék. Ennyi. Most magamtól minek álljak neki ilyen... fura... dolgokról magyarázni neked vagy bárkinek!? Hülyén venné ki magát, ha non stop jártatnám a számat, hogy képzeld! Gondolatolvasó vagyok, szóval nem akarom, hogy azt hidd, hogy ezt meg azt hiszek rólad, mert ugye te nem látsz a fejembe, szóval ne akarj úgy csinálni. Nem vagyok ilyen, ezt te is tudod. Akkor mégis mit vártál? -nem tudom, hogy mire számított tőlem. Hogy örök bunkó vagyok, aki nem ismeri a normális viselkedési formákat vagy mi!? Vagy hogy majd magamtól nekiállok elmesélni az egész életemet, miközben azt sem tudom, hogy érdekli-e!? Furán működsz, Daisy.
-És? Mikor mutatod meg, hogy nem tudsz szétverni engem? Már tanulhattál volna a leckéből, fogadjunk, hogy esélyed se lenne. -küldtem felé egy győztes mosolyt, hogy ne mondogasson olyanokat, amiket úgysem tud betartani. Már jó párszor kiütöttem, volt olyan is, hogy nem kevés időre, de ha ő újra veszíteni szeretne, csak rajta.



Music
gasoline

• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Kedd 10 Jan. 2017, 17:04



Robbie & Daisy


Közöltem Robbie-val, hogy a furcsa viselkedésével olyan érzést keltett bennem, mintha utálna vagy undorodna tőlem, vagy hát... meg sem tudtam volna fogalmazni, hogy mit gondoltam erről a dologról. Olyan volt az egész, mintha csak megjátszaná, hogy elvisel a közelében, közben meg as pokolra kíván, hogy hagyjam már békén. Nem akartam, hogy kényszerből legyen a közelemben, mert én tényleg szerettem vele lenni, valamiért jó érzéssel töltött el és egy bizonyos szinten meg is nyugtatott a dolog. De aztán ő elmondta nekem, hogy nem akart megölni soha, hisz a Lovas is életben hagyott. Ebben pedig volt valami, hisz amikor Mack testébe került, simán nekem támadt volna, ha nincsen Ő, hogy egy újabb alkut kössön vele. Még mindig rosszul éreztem magamat amiatt, hogy már örökké a Szellemlovas marad, de nem tudtam ezzel foglalkozni, túlságosan lekötöttek a szavai, amikre igyekeztem olyan módon odafigyelni, hogy tényleg fel is fogjam az elmondottakat. Megosztotta velem azt is, hogy mit gondolt, mikor legelőször találkoztunk a roncstelepen. Azt gondolta, hogy egyformák vagyunk, majd rá kellett jönnie, hogy ez nem teljesen igaz. Ő mindenképpen élni akart, azért küzdött, hogy bosszút állhasson, míg én a halált és a szenvedést akartam magamnak, bármi áron és ehhez őt is fel akartam használni.
Majd ezek után aztán a kettőnk megmagyarázhatatlan viszonyát a Harcosok klubjához hasonlította, ami egy mosolyt csalt az arcomra, de nem azért, mert hihetetlennek tartottam a dolgot, vagy viccesnek, esetleg abszurdnak. Sokkal inkább azért, mert én is úgy tudtam volna leírni a dolgot, mint ő. Vagy még... úgy sem. A kettőnk közti valaminek talán még a megfelelő nevet sem találták ki, elvégre... nem mondhatjuk, hogy barátok volnánk, de azt sem, hogy ennél kevesebb vagy éppen több. Olyan volt ez az egész, mintha kimondatlanul ott lenne valami kettőnk között, egy teljesen elhatárolt dolog, ami már jóval túlmutat azon, amit elsőre gondolna a kívülálló és talán mi is. Sosem akartunk komolyabban ártani a másiknak és ahogy ő is mondta, kiálltunk egymás mellett, nem csak én, ahogy azt ő felvázolta, hanem ez fordítva is igaz volt. Ő volt az, aki nem Quake-et látta bennem, hanem azt a Daisy-t, aki abban a pillanatban voltam és talán egy kicsit azt is, aki régen voltam... aki most ismét vagyok. Felnyitotta a szememet, elérte azt, amit a régi csapatomnak nem sikerült, már nem akartam meghalni, de valahogy azt sem akartam, hogy kilépjen a mindennapjaimból. Már annyira hozzászoktam a jelenlétéhez, hogy furcsa lesz majd, ha elválnak útjaink...
Végül aztán elmondta, hogy vannak furcsa dolgai, de ez érthető, hisz meghalt és egyáltalán nem egyszerű egy lángoló démont kordában tartani a testében, aki legalább annyira utálja a helyzetet, mint ő maga. De azt is hozzátette, hogy nincs az irányomba semmiféle negatív gondolata vagy érzése, így ezt verjem ki a fejemből, mert baromság. És én ennek tényleg örültem, mert komolyan kezdtem azt hinni, hogy valami nagy baja van velem vagy tényleg kezd már fóbiája lenni a közelségemtől, de mégsem ez volt a baja, habár a konkrét dolgot még mindig nem sikerült megtudnom, csak annyit sikerült összelogikáznom, hogy a Lovas miatt nem egyszerű a helyzete... micsoda meglepetés.
Mikor aztán rákérdezett, hogy sikerült-e felfognom a kis mondandóját, közöltem vele, hogy igen, így már értem, majd nagy szemekkel néztem rá, közben közelebb fészkelve magamat, hogy aztán megoszthassam vele, hogy most legszívesebben megverném, de továbbra sem hagytam abba a kezének simogatását, mert közben meg tényleg örültem annak, hogy hajlandó volt ezt mind elmondani nekem, pedig aztán ő tényleg nem a beszéd meg a kedvesség mintaképe.
-Na, már megint önmagad vagy... szerény, mint mindig... -ráztam meg a fejemet egy sóhaj kíséretében, majd azt is elmondtam neki, hogy ezt már korábban is közölhette volna, mert én már elkönyveltem magamban, hogy legszívesebben kitekerné a nyakamat, de csakis gumikesztyűben, nehogy elkapjon valamit. És azt is közöltem vele, hogy mindent úgy kell kierőszakolni belőle, plusz ő csak ne játssza itt a nagyképűt, mert ő az, aki lábtechnikával szerel gépet.
-Azt jelenti, hogy vagy századszorra kell az idegeidre menni, hogy valamit hajlandó legyél értelmesen közölni... -néztem rá egy hülye vigyor kíséretében, majd amint ismét megszólalt, csak a szememet tudtam forgatni, továbbra is egy mosoly kíséretében.
-Jó, ígérem, legközelebb két jobbosod meg gyilkos pillantásod között majd kérdezősködöm is... -küldtem felé egy újabb díjnyertesen idegesítő mosolyt, majd amint ismét magához vette a szót, csak felvont szemöldökkel meredtem rá, hogy ugye ezt ő sem gondolta komolyan.
-Mármint mikor akarlak lealázni? Öhmm... mondjuk most? -néztem rá halál komolyan, majd felkeltem az ágyáról, őt is magammal húzva, továbbra sem engedve el az eltulajdonított kezét.
-De hogy legyen valami tétje is... fogadjunk. Ha én nyerek, akkor... hmmm... ha már úgy is "annyira szeretsz" a közelemben lenni... akkor a vesztes a győztessel alszik. És ez nekem is jó, mert soha életemben nem volt olyan kényelmes párnám, mint te... -léptem hozzá közelebb, hogy így nézhessek fel rá, egy elégedett, kacér mosoly kíséretében.
-És te mit szeretnél tőlem? Mit tehetek érted... neked?



• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Szer. 11 Jan. 2017, 13:44



Daisy & Robbie
 
Miután már eleget magyaráztam neki, és végre hajlandó volt felfogni, hogy mit is jelent Ő nekem a publikus változatban, közölte, hogy annyira kedve lenne most engem megverni. Hát valahogy nem pont erre a reakcióra számítottam, egy te milyen cuki vagy, Robbie! is jobban hangzott volna, pedig az sosem akartam lenni, a legkevésbé sem. Erre kapott tőlem egy hitetlen mosolyt, majd igyekeztem letörni az elszállt lelkesedését, hogy csak ne is reménykedjen, mert úgyis ő húzná a rövidebbet, egy ütés és hamar vége lenne annak a verekedésnek nem nevezhető egyoldalú küzdelemnek. Erre rávágta, hogy most megint önmagam vagyok. Mint ha eddig nem lettem volna... pont erről beszéltem. A szerénységemről meg ne is beszéljünk, mert az már tényleg felér a nagyképűséggel, érezhetően ez volt az üzenete. Gracias.
-Ugyan... inkább csak realista. -vontam meg a vállamat, újfent a tudtára adva, hogy ellenem esélye se lenne, ha hajlandó lennék komolyan venni, ahogy ott pattog előttem, abban reménykedve, hogy győztesen kerülhetne ki az összecsapásból. Kis naiv. Bár az is hozzá tartozik a dolgokhoz, hogy már egyáltalán nem tudtam úgy nézni rá, mint korábban. Már nem az az idegesítő csaj volt a szememben, aki mindig a legrosszabbkor és a lehető legrosszabb helyen bukkant fel, amikor és ahol nem kellett volna. Akkor tényleg gondolkodás nélkül élveztem, hogy elláthassam a baját és végre tanuljon a leckéből. Rengeteg idegesítő hülyeséget csinált, amikor felbukkant a munkahelyemen és olyan dolgokkal dobálózott, amikről fogalma sem volt, csak véletlenül épp sikerült megtalálni azokat a tényeket valami adatbázisban. A SHIELD is ugyanezzel állt elő, és pont nem nagyon hatottak meg vele. Inkább húzták fel az agyamat, mint hogy megfélemlítsenek vagy zsarolni tudjanak. De a jelek szerint ő máshogy látta a dolgokat, ő azt gondolta, hogy én maradnék alul, pedig... hmpf. De én nem akarnám bántani őt, még csak véletlenül sem. Így nem akartam komolyan venni a kihívását, elméleti síkon jó poén volt.
-És... egyébként meg... eddig az volt a bajod, hogy furán kedves voltam veled, most meg megint azt kifogásolod, hogy olyan vagyok, mint általában. Veled lehet egyáltalán jót tenni? Vagy örök elégedetlen vagy, aki mindenbe beleköt. -sóhajtottam lemondóan, a női lélek nem kicsit bonyolult, és lehet, hogy ő még pár fokkal durvábban nyomja. Az is igaz, hogy hozzá még csak hasonlóval sem találkoztam soha. Nekem ő volt a tökéletes, és mégis el kell engednem Őt magam mellett, mert az életem egy romhalmaz, és nem akartam, hogy ő is ilyen sorsra jusson, pont miattam.
Kifejtette, hogy mit jelent az, hogy mindent harapófogóval kell kihúzni belőlem, mint ha magamtól nem értettem volna ennek a kifejezésnek a jelentését. Ez egy költői kérdés volt, chica. Nem kértem kioktatást. Inkább ő volt az, aki megint hozta az okoskodó formáját, de nehéz volt ezzel foglalkozni és komolyan venni a dolgokat, mikor ennyire közel volt hozzám. Itt ült velem szemben, centikre tőlem, eltulajdonítva a kezemet. Imádtam az érintését, pedig közben annyira el akartam kerülni az ilyen helyzeteket, hogy ha ennek vége, ne kelljen még egymást is veszteségnek elkönyvelnünk. Nem láttam a fejébe, nem tudhattam, hogy neki vannak-e bármiféle érzései velem kapcsolatban a csodálatos vodkarumja nélkül is, vagy egyszerűen ő csak ilyen... mindenkivel.
Inkább elmondtam neki, hogy ha esetleg kérdezne is, akkor válaszolnék, ennyi az egész. Magamtól nem fogok nekiállni sztorizgatni, holott az se biztos, hogy érdekelné. Az lenne az igazán fura tőlem, szóval ne várjon olyasmit, ami nem én vagyok. Nem is értem, hogy mit várt, hogy majd leülünk és elregélem neki az egész életemet, minden gondolatomat!? Annak amúgy sem biztos, hogy örülnél. Kaptam tőle egy újabb idegesítő mosolyt, miközben megígérte, hogy akkor majd két gyilkos pillantás és jobbos között majd kérdezősködni is fog. Ez megint szép általánosítás volt a részéről, az utóbbi időben ez nem volt ránk jellemző, szóval nem értem, hogy miről beszél, így inkább rá hagytam a dolgot. Most rajtam volt a sor, hogy valami önelégült vigyort varázsoljak a képemre, miközben arról érdeklődtem, hogy mikor akarja megmutatni, hogyan nem érdemes kiállni ellenem, hogyan lehet szépen veszíteni a lehető legrövidebb idő alatt. Biztosra állítom, hogy esélye se lenne, erre bármikor mernék fogadásokat kötni. Erre vérszemet kapott és megmakacsolta magát, hogy már pedig ő a legerősebb ember a világon, és valójában ő alázna le engem, szóval akár most is csinálhatjuk. Csak figyeltem, ahogy felkelt az ágyról, nyomatékot adva a szavainak, majd aztán engem is húzott magával, továbbra sem eresztve a kezemet, mintha összeragadtunk volna. Értetlenül néztem le rá, mikor még közelebb lépett hozzám, hogy felvázolja a feltételeit, mert ő azt akarta, hogy legyen valami tétje is ennek az egésznek. Ha ő nyer, akkor vele kell aludnom, mert még soha életében nem volt olyan kényelmes párnája, mint én. Oké, ezt bóknak veszem, és ez azt jelenti, hogy...!?
-Jól meggondoltad te ezt? -néztem rá kérdőn, de a kihívó mosolyából hamar lejött, hogy nem viccel. Mondjuk megint nem értem a logikát. Ha velem akar aludni, mondja azt, mert azért nem kell összeveretnie magát velem. Pláne, hogy a győzelem az enyém lesz, így felesleges abban reménykednie, hogy a párnája leszek. Hát te tudod... Nekem szegezte aztán a kérdést, hogy én mit jelölök ki a fogadásunk tétjeként. Hogy én mit szeretnék tőled, azt jobb, ha te nem tudod.
-Legyen meglepetés. Hamarosan úgyis megtudod, mivel mindenképp én nyerek. Addig csak gondolkodj rajta, hogy mi lehet. -viszonoztam a mosolyát, a szabad kezemmel finoman végigsimítva az arcán. Nem találtam ki semmit, és ami azt illeti nem is fogok, de nem akarok megint én lenni az ünneprontó a történetben, aki ebben sem hajlandó részt venni.
-Öltözz át, nehogy összevérezd a ruhádat. Aztán találkozzunk az edzőteremben, ha közben meg nem gondoltad magadat. -eresztettem el végül a kezét, hogy az útjára engedhessem, amennyiben nem volt más mondandója.



Music
gasoline

• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Szer. 11 Jan. 2017, 17:15



Robbie & Daisy


Miután Robbie felvázolta nekem a dolgot, hogy ő nem undorodik tőlem és hasonlók, közöltem vele, hogy nekem most jelenleg mindennél jobban kedvem lenne alaposan megverni. Persze értékeltem a szavai mögött húzódó tartalmat, de közben meg legszívesebben kinyírtam volna, amiért ezt nem tudta egyből közölni velem, ahelyett, hogy ellentmondásba került saját magával. De erre meg nagyképűen közölte, hogy ne reménykedjek, mert esélyem sem lenne ellene. Legalábbis ő ezen a véleményen volt, amit én nem igen akartam elfogadni, így közöltem vele, hogy már megint nagyképű, szóval ugyanolyan, mint amilyen szokott lenni.
-Kérlek, taníts meg erre a magas fokú szerénységre... -forgattam meg a szemeimet. Eredetileg nem gondoltam komolyan a dolgot, mert már tényleg nem tudtam úgy tekinteni rá, mint mikor legelőször találkoztunk vele és szét akartuk verni egymást azon a roncstelepen. Már rég nem tudok úgy nézni rá, mint akkor. Azóta valahogy teljesen megváltozott róla a véleményem, én nem akartam megvetni és már nem tudtam úgy nézni rá, mint arra a sorozatgyilkosra, akinek a Szellemlovast hittem. Akkor úgy kutattam utána, hogy egy lelketlen gyilkos volna, aki élvezetből öl, de ez... nincs így, már én is tudom. Ezt a dolgot többször is kifejtette nekem és én hittem neki... hinni akartam neki és abban, hogy nem olyan, mint amilyennek mindenki hiszi. Végül aztán közölte velem, hogy én sem vagyok normális, hogy egyszer az a bajom, hogy kedves, másszor meg az, hogy olyan, mint általában.
-Ez nem kifogásolás volt, és még mindig kedvesebb vagy velem, mint a többiekkel... -küldtem felé egy díjnyertes mosolyt, csak azért, hogy érezze a törődésemet az irányába. Bár tény, hogy ezt egy jó dolognak tartom, mert az ő részéről már egy kis gesztus is hatalmasnak számít. És én meg valamilyen szinten elégedett voltam magammal, hogy mindezt nekem sikerült előidéznem nála, pedig az ismertségünk nem indult valami fényesen, most mégis... vele vagyok a legszívesebben és élvezem a közelségét, legyen az akármilyen formában. Még ezt az ücsörgést is el tudtam viselni, ahogy a közelében lehettem, a kezeim között tartva az övét.
Aztán ő megjegyezte nekem, hogy ha kérdeznék tőle, akkor a válaszolna, de ez annyira abszurd dolog volt, elvégre egészen eddig a kommunikáció nem volt az erősségünk, legalábbis a normális, kulturált fajta nem nagyon. Persze ez ma már nem teljesen van így, de nem hagyhattam ki, hogy ne jegyezzem meg neki egy újabb mosolyt követően, hogy majd akkor két jobbos és gyilkos pillantás között érdeklődöm is a lelkiállapotáról, nehogy elhanyagolva érezze itt magát nekem. Viszont ő meg erre közölte velem, hogy mikor szeretném megmutatni neki, hogyan nem vagyok képes legyőzni őt. Nem szeretem, mikor alábecsülnek és amúgy is a csaló, Lovas által nyert testi erejének köszönhette, hogy egy ütésből mindig a padlóra küldött, mivel... nem akarom bántani szegényt, elvégre ő sem egy gyenge valaki, de nála már nagyobb darab embereket is küldtem a földre. Éppen ezért osztottam meg vele, hogy én erre már most készen állok, majd végül az ágyról is felkeltem, hogy aztán őt is felhúzhassam magamhoz. Továbbra sem engedtem el a kisajátított kezét, így lépve közelebb hozzá. Megosztottam vele, hogy szerintem tétet kellene adnunk a dolognak, így én elmondtam neki, ha nyerek, akkor velem kell aludnia, mert soha az életben nem volt még olyan kényelmes párnám, mint amilyen Ő. És ez tényleg így is van. Olyan nyugodtan aludtam rajta, a karjaiban, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna. És valahol mélyen szerettem volna, hogy ez tényleg így legyen.
-Nem szoktam ilyenekkel viccelni... -néztem rá nagy szemekkel, továbbra sem törölve le a kihívó mosolyt a képemről, rákérdezve nála, hogy mégis mit szeretne ő tőlem, ha mégis veszítek. Bár reménykedtem benne, hogy ez nem fog valóra válni, már teljesen beleéltem magamat, hogy legalább még egy estére visszakapom a lehető legkényelmesebb fekhelyemet, amim valaha volt.
-Hát ez most úgy hangzik, mintha még ötleted sem volna... de amúgy is lényegtelen... -fejtettem ki neki a dolgot röviden, de aztán már valahogy nem is tudtam erre koncentrálni, mert végigsimított az arcomon és elég nagy erőfeszítésembe került, hogy ne veszítsem el a fogjuk rá, hogy nyugodt énemet vele kapcsolatban. Idegesített a tény, hogy nem tudtunk sokkal lazábbak lenni és hagyni, hogy vigyen minket az ár valamelyik irányba, mert... az elég nagy baromság lett volna. Több okból is...
Mikor aztán ismét megszólalt, eleresztve a kezemet, hogy közölhesse velem, öltözzek át, nehogy véres legyen a mostani ruhám, egy fél lépést tettem hozzá még közelebb, hogy még egy utolsó dolgot megoszthassak vele azelőtt, hogy elhúznám innen a csíkot.
-Erről jut eszembe... azért egy kicsit légy kíméletes. Szeretem az intenzív dolgokat, de nem a túl durvát... -haraptam be finoman az alsó ajkamat, majd végül sarkon fordultam, hogy kiléphessek a szobájából, becsukva magam után az ajtót.
Miután elértem a saját kis kuckómhoz, gyorsan kinyitottam a szekrényt, amiből a földre szórtam a legtöbb göncöt, hogy aztán kirángathassak belőle egy laza pólót és egy fekete nadrágot. Miután sikerült átöltöznöm, a bakancsomat egy edzőcipőre váltottam, majd végül a ruhákat a földön hagytam, hogy elindulhassak a megfelelő irányba. Mikor aztán elértem az edzőtermet, azonnal szembe találtam magamat Robbie-val, aki már a megfelelő helyen várt rám.
-Remélem nem vártál sokat rám, de akinek nem csak két ruhája van... -jegyeztem meg a dolgot egy halvány mosoly kíséretében.



• •
Vissza az elejére Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider] Csüt. 12 Jan. 2017, 14:20



Daisy & Robbie
 
Nem nagyon értettem Daisy-t, hogy miért jó az neki, hogy velem akar verekedni, és hogy miért pont ezt az érzést sikerült kiváltanom belőle azzal, hogy igyekeztem teljesen normálisan viszonyulni hozzá, amennyire a körülmények engedték. Őszinte voltam vele, ahogy kérte, erre... hagyjuk is. Elég bonyolult egy csaj, a logikája pedig megfejthetetlen. Vagy csak nekem nem megy. Ha kedves vagyok, az is baj, de ha nem, akkor az meg főleg. Ezen próbálj meg kiigazodni... Bírom én a kihívásokat, de ő már az extrém szint. Ráadásul még valami tétet is kitalált, hogy ha már egyszer fogadtunk abban, hogy ki veri szét a másikat a leghatásosabban, akkor legyen értelme is. Szerinte! Legalább is ő úgy vette, hogy én is akartam ezt az egészet, pedig nekem semmi kedvem nem volt bántani Őt semmilyen formában, még akkor sem, ha ennek most nem kellett véresen komolynak lennie. Nem akartam fogadni vele, nem akartam kitalálni, hogy mit tegyen meg értem, nekem, amikor biztos, hogy én nyerek. Nem mondom, hogy ne lettek volna elképzeléseim, hogy tölthetném el vele az időmet, de pontosan az ilyen szituációkat akartam elkerülni. De ő ezt egyáltalán nem akarta megkönnyíteni. Előállt azzal, hogy ha mégis ő kerül ki győztesen, akkor majd velem akar aludni, hogy újra a világ legkényelmesebb párnája lehessek. Sikerült meglepnie ezzel a kérésével, hogy komolyan ezt akarná-e tőlem, vagy csak azért mert előállni az abszurd ötlettel, mert úgyis tudja, hogy nincs esélye ellenem, szóval így valójában nincs is jelentősége. Viszont elég elszántnak tűnt, amit nem nagyon tudtam hová tenni, ahogy a kihívó stílusát sem. Csak szórakozol velem, vagy...!? Mert azért nem teljesen mindegy, hogy miért csinálja ezeket a dolgokat, amiket csinál... hogy engem idegesítsen!?
Inkább közöltem vele, hogy ha már egyszer ez minden vágya, akkor menjen szépen átöltözni, nehogy összevérezze miattam a ruháját, amikor jól ellátom majd a baját a kívánsága szerint. Hozzátettem azt is, hogy majd találkozunk az edzőteremben, ha esetleg menet közben mégis meg nem gondolta magát, mert én azt is megértem és elfogadom. Az lenne a legjobb. Eleresztettem a kezét, hogy mehessen, ha akar, mire megjegyezte, hogy azért majd legyek vele kíméletes, mert ugyan szereti az intenzív dolgokat, de nem a túl durvát. Öööö.... oké...
-Te teljesen megőrültél. -csak nagy szemekkel meredtem utána, mikor halál nyugalommal kisétált a szobám ajtaján, mintha az ilyesmi csak olyan mindennapos jelenet lenne köztünk. ..... Kész vagyok tőle, a Szellemlovas bennem semmi hozzá képest. Annak egyszerű minden vágya, lelkeket akar, a szenvedésből, a fájdalomból és a reménytelenségből, mások bűneiből nyeri az erejét, de Daisy-t már lehetetlenség megfejteni.
Miután sikerült magamhoz térnem az értetlenségemből, belebújtam a cipőmbe, majd az emlegetett helyszín felé vettem az irányt, hogy reményeim szerint én érjek oda először és fel tudjam készíteni a nem épp létező lelkivilágomat erre a hiperaktív nőszemélyre. Nekem ugyan örökkévalóságnak tűnt a készülődése, de  persze az idő relatív. Meg is jegyezte, hogy reméli, nem kellett rá sokat várnom, de nézzem el neki, mivel velem ellentétben nem csak két ruhája van, amik közül válogathat.
-Elfelejtettem becsomagolni, nem számítottam ilyen hosszú vakációra itt a semmi közepén. Tényleg, hol is vagyunk egyáltalán? -vontam meg a vállamat a csipkelődésére reagálva. Még elő sem került és már jár a szája és a véremet szívja.
-Valami óhaj-sóhaj? -néztem rá kérdőn, mert utólag reklamációt nem fogadok el.
-Akarsz valamilyen szabályt, vagy mehet anélkül? -azért ez nem épp elhanyagolható szempont. Nekem teljesen mindegy, úgysem tud olyan sérülést okozni, amivel komolyan képes lenne meghatnia. Felőlem használhatja még a képességeit is, ha akarja. A rezgései nem tudják darabokra törni a csontjaimat, legalábbis a múltkor még érvényes volt ez a megállapítás.
-A tiéd lehet az első lépés. -küldtem felé egy elégedett mosolyt, várva, hogy éljen az elsőbbség lehetőségével. Készen álltam a védekezésre vagy az ellentámadásra, attól függően, hogy mivel rukkol elő első körben. Úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz, inkább csak sodródok az árral. Nekem az is jó, ha valami csoda folytán ő nyer, de ha a papírforma teljesül, akkor legalább nem kell olyanokkal foglalkozni, mint a fogadás tárgya, én nem fogok kérni tőle semmit sem.



Music
gasoline

• •
Vissza az elejére Go down

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider]

Vissza az elejére Go down

damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider]

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Similar topics

-
» damn ur kiss & the awful things u do -[QuakeRider]
» Rókák kódexe
» Fire meet gasoline -[QuakeRider]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Lezárt játékok-