» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
Henderson Island

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
66
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Henderson Island Hétf. 02 Jan. 2017, 18:49


A gép radarján lassan feltűnik az ominózus sziget. Hank-kel kicsit meg kellett bütyköltetni a telefonomat, hogy a Google maps letudja követni a 2 machos sebességet. Itt már nem elég a prémium felhasználói sávszélesség...
-Ennyi pénzt kidobni aztán lassú a mobil net.
Csóválom a fejem.
-Értem én hogy senki nem utazik ennyivel de könyörgöm. Mi van ha befizetek egy űrtúrára aztán ott akarok netezni? Pár milla, egy kiképzés és bárki mehet űrsétára...Komoly piaci rés...
Ingatom a fejem és visszahúzom a gázkart. A botkormányt előre billentem és megközelítem a vizet. Mélyrepülésben teszem meg az utolsó kiló métereket.
Amikor a sziget feltűnik a horizonton bekapcsolom az álcázó berendezést. Szinte vánszorgásnak tűnik ez a lassú tempó.
-Komolyan egy lakatlan sziget...a semmi közepén. Hogy lenne itt bárki is? Biztos valami nagyobb állat birizgálta a mozgásérzékelőt...
Bosszankodom hátradőlve a székben, lábam a műszerfalon.
-De azért jöjjek én ide, én ismerem azt a rigolyás vénembert. Aztán majd tehetek szívességet Mr Hendersonnak. Aki unalmában szigeteket vásárol...
Ahogy közeledik a sziget felállok és úgy nézek előre. Növényzet borítja az egészet.
-Egyáltalán minek, vagy hogy jönne ide bárki is? Dr Banner esetleg tombolni...
Fejcsóválva de leteszem a gépet. A rámpa lassan ereszkedik a dús növényzetre. Addig begombolom a mandzsettámat. Lassan kopogó léptekkel lesétálok a gépről. Alig, hogy leérek megcsap a trópusi időjárás. Leveszem és vállamra csapom a zakómat. Leguggolok és tenyeremet a földre érintem. Behunyom a szemem, a sziget lassan kirajzolódik elmémben, növényzet, élőlények. A kavargó információt néhány percembe és kisebb fejfájásba telik rendezni, képpé alakítani és érdemleges kutatást végezni, gyanús életformák után.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Henderson Island Kedd 03 Jan. 2017, 20:54


... I cannot stop this sickness taking over
It takes control and drags me into nowhere

Zihálva emelkedik a mellkasom. Pillanatokra álmodom csupán, Te mégis, órákig vetíted elém kölyökképed. "Mindig itt leszek Neked! Megígérem!" Vajon emlékszel még a szavaidra, vagy eltörölted minden emléked, ami hozzám fűz? A pokolba Bruce, én ebbe beleőrülök!  
Szerettem volna, ha másképp alakul. Persze azt is szerettem volna, ha a helyzet, amibe csöppentünk, csupán rémálom és nem több. Hogy Bruce és én nem hozunk külön útra terelő döntést; hogy nem indulunk egymás ellen. Szétesett a világom és pusztán a szilánkjait markolom, hiszen nem bírok a démonokkal; nem bírok a zöldemmel. Nem érdemlem őt, mindazonáltal úgy érzem, ő sem érdemli, hogy szabadjára engedjem. Képtelen vagyok felölteni bájos, erős arcát annak a részemnek, akivel szemrebbenés nélkül csatába indultam saját vérem-, és a hetekkel ezelőtt még társaimként szereplők ellen, habár szélmalomharc ez, tudom jól. Ha meginog az akaratom, egyre nehezebben türtőztetem a Minit. Bartonnak igaza van, mégsem vállalhatom a kockázatot, hogy akár benne teszek kárt, amikor felriadva a bestiaként nem tudom, hol húzódik az álom és valóság mezsgyéje. Minél távolabb kell lennem, ha elfogy az erőm önmagam ellen. Időre van szükségem, hogy lehiggadjak. De hogy ezt közöljem... nem volt elég merszem, hát nem tettem. Képtelen lettem volna elbúcsúzni úgy, ahogy kell, ahogy illik.

Elkötni egy rozoga hajót? Sajnálom. Őszintén. Viszont eggyel több vagy kevesebb bűnös cselekedet már úgysem számít. Minél gyorsabban, minél észrevétlenebbül - csak ez járt a fejemben kicsiny hátitáskámba gyűrve a térképet, melyet olyan gondosan nézegettem napokon át. Csupán egy apró folt, nem több. Talán majd itt...
Pálmák, sűrű növényzet, madarak, apró, trópust bíró állatok. Színükkel, hangjukkal belemarnak a csöndbe, mellyel immáron két napja takarózom reszketegen. Más esetben felsóhajtanék és naphosszat süttetném fedetlen bőröm a part finom homokjában. Más esetben volna bennem vágy arra, hogy bárminek is igazán örüljek és ne a bosszantó, idegpattogzó változót lássam magam előtt mindenhol. A madarak hangosak, a légkör meglehetősen meleg, a napfény vakító, a rovarok gusztustanok, a korallkiemelkedések felesleges természeti díszítőelemek. De sehol egyetlen teremtett lélek sem.
Az első napon alig lépdeltem bele a homokba, a kimerültségtől nem jutottam beljebb. Úgy estem térdre és dőltem el, hogy szinte észre sem vettem. És újra ott voltam, a reptéren, ismét velük, ismét ellenük. Láttam Brucet, hogy formálódik,  és láttam önmagam, ahogy elrugaszkodom. Amikor kinyitottam a szemeim, összefolytak előttem a képek. A szigetből képlékenyen nyúlt elő az álom képe. Vicsorítva lendültem előre, mintha kényszerűen begyakorolt mozdulat volna és hiába küzdöttem... A saját ordításom és egy vaskos pálmafa recsegő, szakadó, omló hangja volt az, ami végül észhez térített. A Mini képében kicsavartam a helyéről. Hát ezért nem maradhattam melletted, Clint.

Azóta ismét csak pillanatokra alszom el. Gondolkodnom kell. Éreznem kell a tetteim súlyát. Emlékszel, Kapitány? A tetteim súlya... Eggyé válok a magasra nyúló talajnövényzet folyamával. A légzéstechnika összeszorítja feszülő mellkasom, s nyugtalanságom pillanatnyi fellángolása dühödtebbé teszi a bensőm. A Mini ismét szabadulni kíván, ahogy perceim legjavaiban minduntalan. Talán le kellene tarolnom vele a szigetet, hogy csillapodjon? És azután? Ha nemhogy használna, de többet ártanék vele? Nem jó ez így.
Felkapom a fejem a közeledő, légből jövő hangra. Egy halk, mégis felismerhető jelzés. Egy repülő. Nem köröz, nem is látom, a zúgás viszont hamar abbamarad, s madarak hada röppen magasra eközben, ez pedig csak egyet jelenthet. Egyenesen a sziget volt a cél. Megtaláltak? Az első gondolat máris pattanásig feszíti az idegeim,remegő ujjaim ökölbe ugranak. Közelebb merészkedek abba az irányba, ahonnan elhallgatni vélem a gépezetet, a sűrű részlegben óvatosan mozogva szorítom állkapcsom. A törzsek talán eléggé eltakarnak, ám ennek az ára az, hogy aligha vethetek az érkezőkre fókuszált pillantást, de annyit megállapítok, hogy nagy valószínűséggel nem katonák törtek rám. A sziluett nem ismerős, én viszont nem kockáztatok.
Hátrálni kezdek, csöndben, hangtalanul, majd rohanni kezdek a férfitől ellentétes irányba. Ágakat seprek el, hogy ne vágjanak az arcomba. Minél beljebb kerülök, annál nagyobb az esélye, hogy pillanatnyi fedezéket nyújthat nekem a természet a hosszúra nyúló, kacskaringós, csavarodó fák mögött. A pulzusom mégis gyorsan dübörög. Meg kell ráznom magam, hogy benntartsam a feszültséget és ne ordítsam világgá azt. Rajtam kívül mi a francot keres itt bárki is egy lakatlan szigeten? Talán mégis megtaláltak és olyat küldtek, aki mindenféle hezitálás nélkül teszi a dolgát. Zihálva nyomom a hátam az egyik vaskos menedéknövénynek. Bárhogy is, nem szándékozom sem megadni magam, sem ártani. Visszafojtom a nyilalló fájdalmat, amit a zöld nőszemélyem indít a gerincem mentén. Nem. Nem engedem el a bestiám!


Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
66
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: Henderson Island Kedd 03 Jan. 2017, 21:46


Tenyerem a nyirkos földön agyam szinte teljes kapacitáson dolgozik. Szerencsére leszokott arról, hogy ekkora területet megpróbáljon azonnal feldolgozni. Olyankor általában néhány másodpercre lekapcsolt a testemről én pedig nem tudtam a külvilágról. Sebezhetővé váltam. De nem szerettem. MOhóságom csillapításának az ára, hogy több időbe telik.
~Szén, hidrogén, ammónia, jód, salétrom, igen, igen, nem fontos... szokásos, poliamid, selyem, Fe3C...
Szemeim felpattannak a meglepettségtől.
-Acél...
Az elém táruló kép és a fejemben kialakult kép elkezd összemosódni. Behunyom ismét és a korábbi anyagokra koncentrálok. Némi rozsda lassan a hajó is kirajzolódik a képen. Tőle nem messze egy fa kettétörve, szénnek nyoma sincs, döglött állatnak se. Elszarusodott hám. Bőr... Halántékomon legördül egy izzadság csepp. Nem csak a meleg, apró dolgokat kell észrevegyek egy ekkora területen. Végül nem bírom és felállok. A kép elhalványul, emlékké válik és meg is kopik. Kátoldalról mutató és hüvelykujjamat halántékomra tapasztom, ahogy Charles csinálja. Tényleg segít a koncentrációban. Igen tudom, ő flegmán félkezezik. Én még nem tartok ott. Kell egy kis idő és egy kis ital sem árt... Jobb kezemmel kavargatni kezdem a levegőt, némi szikrázást követően egy pohár bor kezd felépülni benne. Amit lágy csuklómozdulatokkal billegtetek. Szemügyre veszem, hogy a vörös, száraz nedű, miként csordogál a kerek pohár oldalán. Elismerően bólintok, hogy jól választottam, belehörpintek az italba. Ízre még jobb is mint emlékeztem. A legközelebbi pálmafához lépek és megérintem behunyt szemmel.
A megfakult emlékkép robbanásszerűen világosodik meg ismét. Egy nagyadag nem idevaló anyag mozog sebesen. Időnként villan fel ahogy a földet éri a vulkanizált gumi. Cipő. Arcom önelégült mosolyra húzódik. Arra fordulok amerre a célpontom menekül és a teljes letapogatást átveszi a koncentrált keresés egy sávba. Elengedem a fát és elindulok. Szemeimet felnyitom és elindulok.
-I'm coming after you...
Nem kell mélyre mennem, hogy meglássam azt amire szükségem van. A növényekre telepedő különös hámsejtek egyediek. Dr Bannernek van hasonló tenyérlenyomata.
-...little...
Belekortyolok az italomba. Az egyedi lenyomatok szinte kivilágítják az utat. Ezt elégedett mosollyal nyugtázom és ráérősen elindulok. Nem fogok kopogós cipőben szaladgálni ebben a dagonyában, még ha nem is engedem a talajnak, hogy meg süllyedjen.
Nagyjából 5 perc séta után elfogy a borom. Az üveg elfeketedik, elengedem és egy marék sárként hull a földre. Nagy levegőt veszek, lehunyt szemmel leguggolok és két kezemet a talajra helyezem. Bemérem a célpontom. Közöttünk a föld megemelkedik a fákat oldalra hajtva egy ösvény formálódik. Tőlem indulva az ösvény sáros talaja lassan átalakul ízléses járólappá. Mintha mohás, csiszolt kőtéglák lennének, illeszkedve a környezetbe. Leporolom kezeimet és zsebre dugott kézzel indulok el nyugodtan a kikövezett úton. Remélve, hogy a kis bemutató maradásra készteti és őt találom az út végén. Kezemben újabb pohár borral.
~Mit tehetnék... 18. századi 6 puttonyos magyar Tokaji Aszu. Igazi csemege.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Henderson Island Vas. 08 Jan. 2017, 10:09


... I cannot stop this sickness taking over
It takes control and drags me into nowhere

A gerincem mentén megfeszülnek az inak. A bőröm minden egyes apró pihéjén végigszalad a borzongás. Már hasadna. Úgy éget... Összeszorítom a szemhéjaim és nyelek egyet. Fájdalmas. Az a fajta kín, amit legelőször éreztem vele, a zöld bestiával. Nem akarom őt. Már nem érdemlem. És ez a sziget talán megoldást nyújtott volna, hogy megbékéljek annyi mindennel. Miért nem hagynak békén? Miért kell menekülnöm még itt is?
Olyan szívesen visszafordulnék, hogy kezeim közé ragadjam azt, aki betolakodott ide.
Olyan szívesen támasztanám öklöm az élő szövetei közé...
Szinte reszketek, hogy megtegyem.
Elég!


Megrázom párától hullámokban hátamra ereszkedő tincseim. Elnyelem a zihálást és várok. Várok, hogy ez az eszement fogócska elillanjon, de... mindhiába. Megrökönyödve leszek szemtanúja a környezet változásának, s ez azt jelenti, megint nem egy egyszerű helyzet közepében ácsorgok. A hogyan, vagy a miért háttérbe szorul, hiszen láttam már varázslatot és láttam képességek műveit is. Nem érdekel. Befeszülnek az ujjaim. Abszurd járólapok osonnak mellettem formálva a bokrokat, a talajt. A hang, melynek tulajdonosa teremti mindezt, nyugodt, már-már pofátlanul szenvtelen. Csak egy pillantást eszközölök, alig láthatja talán még félprofilom sem, majd arrébb araszolok a fa támasztékában, amely szinte horzsolja a bőröm, úgy hozzávetem testem eközben. Pánikroham tör rám? Most? Ó ...mikor máskor, igen...
- Menjen el. Kérem... mielőtt... - Nyögöm, mielőtt még összecsattanna állkapcsom. Érzem a saját vérem ízét, a nyelvem izzó fájdalmát, ahogy a fogak belemarnak. Forog velem a világ. - bántódása esik... - Megfordulok, hogy arcom a fa kérges részének simítsam-dörzsöljem. Lázam van. Lángol a testem. Vékony bőrrel fedett ujjaim görcsösen ragadnak bele a kéreg-egy-egy részébe. Beletörik a körmöm. Már észre sem veszem. - Menjen el! - Suttogom, habár hangom a rövid kérés közben kétszer torzul el és nem vagyok biztos benne, hogy nem hisztérikus ordítás e inkább. Nem vagyok egészen... önmagam....
Hát nem érted, mire vágyom?
Rád.
Az ujjaim olyan szívesen karolnám nyakadba, hogy aztán addig mélyesszem őket, míg nem érzem csigolyád roppanását.
Hát nem érted?
Meg akarlak ölni.



Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
66
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: Henderson Island Vas. 08 Jan. 2017, 11:55

Az út végéhez érve, elégedetten konstatáltam, hogy a célpontom értette ezt az "apró" célzást. Felpillantottam az égre. Csak remélni tudtam, hogy a Google műhold nem most fogja befotózni a szigetet. Kellemetlen lenne meg magyarázni mit keres egy hatalmas G-betű Mr Henderson szigetén...
~Stewie biztos megtudja majd oldani... Cserébe este nem veszem észre, hogy nincs a szobájában...
-Szép jó re.......ggelt...

Az ember egyszer akar udvarias lenni az áldozatával és ilyen modortalanul félbe szakítják, sőt, elhajtják. Jó értem én, hogy menekül, meg börtön, vagy kivégzés várja, de akkor sem esik jól. Sóhajtok egyet és az égről rá emelem a tekintetem. Pupillám kitágul a meglepettségtől. Egyrészt, a sár és mocsok....meg a ruha... alatt számomra láthatóvá válik minden. A borítás alatt azonban egy még zavarba ejtőbb dolgot vélek felfedezni. Nyüzsgés. Intenzív, apró robbanások, kitörési kísérletek. A sejteken belül, egyes sejtek hirtelen mutációja majd vissza változása. Az agyban a szinapszisok csak villognak... Kemény parti van odabent... A Csontok izmok is, mintha valami ki akarna törni belőlük, változnának hol növekedni hol csökkenni akarnának. Hullámokban történik az egész. Mintha a test nem tudná eldönteni, hogy mikor, mit szeretne. Torzult hangja zökkent vissza a bámészkodásból. Megcsóválom a fejemet.
-Az nem fog menni... Annak ellenére, hogy igen szemre való teremtés....
Lehúzom az utolsó kortyot. Kicsit ízlelgetem végül legördül a torkomon.
-Sajnos nem randira jöttem... Habár... Benne lenne?
Kezemben a pohár egy rózsaszállá változik. Színe kicsit fakóbb a frissen törtnél. Hiszen egy apró mozzanat hiányzik belőle ami igazán széppé tette, az élet. Ez egy üres sejthalmaz ami már csak a bomlásra vár.
-Utána lejátszhatjuk ezt az elkapósdit is ha ragaszkodik hozzá...
Mutatok végig a rögtönzött arénán, felfelé nyíló tenyérrel. Hangom higgadt. A felvetésem pedig komolyan gondoltam. Megtanultam, hogy minden alkalmat meg kell ragadni amit az élet kínál.
-Mondanám, hogy fordítsuk meg, de... az erőszaknak minősül.
Mély levegőt veszek és szemmel tartom a másikat. Ez a fojtott mutáció némi aggodalommal tölt el. Idegeim megfeszülnek.
~Jobb lett volna ha Whsikyzek...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Henderson Island Vas. 08 Jan. 2017, 23:02


... I cannot stop this sickness taking over
It takes control and drags me into nowhere


Tudom ám, miként nyomatékosíthatnám a kérésem és formálhatnám tettleges utasítássá! Szeretnéd, hogy így legyen? Mert én... én bizony minél több pillanattal húzod az agyam, annál inkább vágyom rá.
A férfi, aki az utam keresztezi, valamilyen módon hatással van a környezetre, tehát ilyen-olyan manipuláció birtokosa. Reszelősen kérem és hadakozom közben a zöld bestiámmal, aki rázza a láncait és feszegeti az ajtót, réseket keres meggyengült vázamon, hogy elburjánzva végre szabadjára ereszthesse magát. Ijesztő ez az érzés, hiszen minél inkább visszatartom, annál jobban nekem feszül és olyan sötét gondolatokat tol az elmémbe, amik egyáltalán nem vallanak rám. Elvesztettem a józan eszem. Ha logikus magyarázattal élhetnék és élnék, bizonyára ott kezdeném, hogy a Mini bizonyos szinten függőséget okoz nálam. Szükségem van az adrenalin, az érzelmek hullámzó csapódásának fékezésére, s ha ezt teszem, előkerül ő, a nő, aki jó húsz centivel nyújtja meg a testem és kétszáz kiló tömör izommal rendeltetik. Ő is én vagyok, hittem ezt idáig. Hogyan lehetséges, hogy reszketve úgy érzem, mégis két én csap most össze bennem?

Nem látom, ám érzékelem szavai mellett, hogy a kéretlen látogató már teljesen jól lát engem, hiszen egészen közel sétált már. Míg küzdök lényemmel, ő nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyja a hisztérikus fohászt, talán bolondnak néz, talán nem, talán azt is tudja ki vagyok, vagy mégsem? Nem számít. Nem vesz komolyan. Meg kellene fojtsalak, te... Elkacagom. Eszelős rezonanciával emelkedik mellkasom, s torkomból vad nevetés száll ajkaimon át. Nekisúrolom a homlokom a fa törzsének kérges részéhez, s végül ezen  mozdulat folytatásaként fordítom tovább a fejem, hogy belenézhessek a nem teljesen komplett férfi szemeibe. Lehet, hogy nem hallottam jól. Randevúra hív? Az pedig... rózsa? És... egy küzdőtér? Mi a...?
- Maga talán őrültebb még nálam is, de tetszik. Komolyan. - A vigyor olyan éles, olyan vad, hogy szinte szétfeszíti az arcom. El kellene tűnnöm, míg lehet, de a testem nem követi a parancsot, helyette szembe fordul az újdonsült lovagommal. Imbolyog velem a világ. A Mini a mellkasomban megcsattogtatja bájos kis fogsorát. Kedvem volna felnyögni miatta. Nyughass... - Mit szólna hozzá, ha összesűrítenénk mindent? - A szemeim környéke egészen sötét árnyalatú az alvatlanság miatt. Végigmérek rajta, mialatt bal tenyeremmel megtámaszkodom. Magas, szálkás testalkat. A karma rohadtul meg tud ám szivatni, ezt most ismét megállapíthatom. Miért pont itt, miért nem valahol máshol találkoztunk? Mondjuk egy olyan helyzetben, ahol nem ellenséget látnék benne. Ahol azt mondanám, miért ne. - Egy kis elkapós randi némi erőszakkal. Ha elég ügyes lesz, talán vigyázok majd, hogy ne törjem össze. Vagy talán áldozok a mazochista énje oltárán, ki tudja. - Megroppannak az ujjaim. Felemelem változó, zöldbe burkolózó tenyerem, hogy ő is lássa. Felszisszenek, ó mennyire vágyom rá, hogy a testem megkönnyebbüljön végre...
- Szereti... a zöld színt? Mert most egyenesen imádni fogja... - A hangom mélyebb. Sokkal mélyebb.  - Nem tudom visszatartani... Nem akarom... tovább...
Az ordítás, melyet szabadjára engedek megrázza a fák madarait, felijeszti az élővilág lényeit. Ha van eszed, elfutsz, amíg tudsz. Ha van eszed, nem leszel tanúja, hogy a testem miként alakul át. Hogy fogtad utolsó neked szánt jelzésem és eliszkoltál, míg megvolt rá az esélyed.
~ Ha nekiiramodtál, időt nyerhetsz.
~ Ha nem? Megdobbantom alattad a csillivilli járólapokat...



Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
66
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: Henderson Island Hétf. 09 Jan. 2017, 01:40

Az önfeledt nevetést jó néven veszem, úgy tűnik az első benyomás jól sikerült. Úgy vélem jár nekem a taps. Noha a szívem gyorsabb tempót diktál mint a vastaps vége. Testemet kezdi elárasztani az adrenalin. Jobbom remegni kezd a rohamosan növekvő mennyiség miatt. Egy mély levegővel csökkentem a szintet. A fölösleges adag felszívódás előtt elemi cukorra és vízre bomlik. Így épül sejtjeimbe. A remegés lassan elmúlik, tagjaim felfrissülnek. Vállam egészen mélyre ereszkedik a sóhajt követően.
-Örülök, hogy a kedvében járhatok hölgyem.
Biccentek felé magabiztosan. Noha belül már más a helyzet. Ez a vigyor ijesztő, ugyan akkor... valahol Szexi is... Igen határozottan az.
-Őssze sűríteni? Mire gondol? Villámrandi, kapok 2 pofont aztán irány a civilizáció?
Kérdezek vissza, nekem valahogy ez a forgató könyv jutott eszembe először. Véletlenül sem egy vad erotikus élmény a természet vad ölén a déli mérsékelt övezet nyarán... Egy dögös kissé talán őrült nővel? Neem én neem...
Emésztgetem az ajánlatát amit ezután tesz. Rövid úton arra jutok, hogy az én elképzelésemhez képest ez egy picit extrém. Elsőre soknak tűnik de...
-Ami azt illeti... nem is hangzik rosszul...
~Nem e? Ezt lehet meg kéne beszélnem Charles-al, hogy mennyire egészséges, ha az ilyesmi jól hangzik...

Jómagam is meglepődök. Világ végén vagyunk, előbb utóbb mindent ki kell próbálni. Itt aztán nem nyitnak ránk.
-Inkább lennék én a szadista... Zöld? Még nem próbáltam... és anynira nem hangzik jól.
Fintorgok kicsit, ehhez azért kevés képzelő erőm van. Igazéból Mr Banner HULK-ja ugrik be, vele nem játszanék ilyet...
-Engedje ki nyugodtan, magában túl sok az elfojtott agresszió. Egy jó sírás majd...rendbe....hozza.
Szakad félbe mondandóm ahogy látom elpattanni benne a sejtjeit. Duzzad, alakul, mutálódik. Eltátott szájjal figyelem, ahogy átalakul. Bezöldül. Veszek egy mély levegőt és benntartom. Nem, ezt nem fogja rendbe hozni a sírás... Lélegzet visszafojtva várom a végkifejletet. Mutató ujjamat lassan fejmagasságba emelem. Jelezvén ezzel, hogy némi időt kérek.
-Öhm... Ez... valahogy...
Érzem, hogy mit kéne mondanom, egy izmos kétméteres zöld nővel nézek farkasszemet aki szado-mazozni akar, vagy barbizni ahol én lennék Ken az élettelen baba akit úgy tekerget ahogy nem szégyenli. Ráadásul igen rossz hangulatban van, szóval vélhetőleg valamelyik tagomnál fogva akarja szétverni a babaházat, jelen esetben a szigetet.
-E...ez... D... dö...öhm...
Ahogy próbálom kinyögni azt egy szót amit kéne hunyorítok. Minden porcikám kűzd az ellen hogy za igazat mondjam, de a hazugság se jön a számra. Végül "not bad" arckifejezéssel bólogatni kezdek.
-Ez szexi... Nem a hörgés, arra majd adok egy negrót. Hanem a -a-a e-e-e ez így ez a-a-a nagy, Pici Hu..., izé. Szóval. Érti.
~Komolyan orvosra lesz szükségem. Ha ennek vége... Green fetish.... Tudok gratulálni Gregory Selton Severald. Elcseszett ember voltál eddig is...de ez, ez egy nagy zöld korona a ferdeségeiden.

Kifújom azt a penészes levegőt amit még korábban vettem. Süllyedek nagyjából két centit, amíg mezítelen talpam megérzi a hideg járólapot. A rózsát a számba veszem, szemöldököm magasra emelem úgy nézek a másikra. Villantom a szívtiprót. Morogni kéne még egyet mellé de az a nagy levegő amit veszek másra kell. Különben is az ő bömbölése mellett egy macska nyávogás lenne. Az meg nem férfias. Még öltönyben sem...
Talpam alól robbanásszerűen terjedni kezd a matt szürkeség. Mint Tom és Jerry-ben amikor jégpályává változtatták a lakást. Az ötlet is onnan van... Még, hogy a mesék nem tanítanak semmire. A dobbanásba ütközve a szürkeség éles hangon felnyekereg és akár egy papír úgy gyűrődik össze a fém borítás. A rezgést a fém talaj gyorsabban és fájdalmasan jajdulva továbbítja felém, noha a lökéshullám java részét elnyelte már. A szürkeség a falig fut ami szintén szürkeségbe borul, létrehozva egy fém arénát. A falak néhány centivel látványosan alacsonyabbak lettek. Ez az ára annak, hogy sűrűbb anyaggá változtak. A köztünk lévő redők az átalakulás után lassan kisimulnak. Hátrébb csúsztatom a jobb majd a bal lábamat. Némi teret nyerve magunk között.
Kissé még meglepetten próbálom feldolgozni a látottakat. Így is, hogy részletesen is láttam... nehéz. Kihúzom magam. Nincs időm ilyesmin agyalni. Kiköpöm a rózsát magam elé, és megigazítom a nyakkendőmet. Fontos a jó image. A földre hulló rózsaszál megfodrozza a tükörsima fém felületet ami elnyeli a virágot. Mintha csak egy tóba dobtam volna. Ha még egy helyben áll fellazítom az ő talpa alatt is a fémburkolatot, hogy süllyedni kezdjen, illetve csápok kezdenek rajta feltekeredni amik igyekeznek majd lehúzni.
~Image a francokat, ezek után azt hiszi polippornózni akarok...
Nem ismerem az erejét, lelkileg felkészültem, hogy ezt az acéltis úgy fogja eltépni, mintha gumicukor lenne. Az a feltekerhető savanyú... Kicsit nyúlik, felkeményedik, végül megadja magát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Henderson Island Szer. 11 Jan. 2017, 20:22


... I cannot stop this sickness taking over
It takes control and drags me into nowhere


Ha a kedvemben járnál, elhúznál innen és nem táncolnál az idegeimen... Nem érezném úgy, hogy fenyegetés a tér. De így...
Nem bírom tovább a kínt. Ahogy hasogatja a bőröm és cincálja csontjaim, egyre többször ingok meg. Belemarok a támaszom nyújtó törzsbe, míg a láz megfesti az arcom. A fejem búbjától a talpamig borzongat. A tekintetem sűrűn villódzik, mintha képtelen volnék egy helyre fókuszálni - és... tényleg. Nem megy. Nyüzsögnek a sejtjeim. Szétszedik a bensőm...
Úgy emelem a férfi felé a fejem, mint vadász a prédájára és ezzel véglegesen elszakad a lánc, amely feszesen tartotta a lelkem. S hogy ő miként reagál, egyre halványabban jut át zúgó füleimen, hiszen rezeg a világ körülöttem, a fizikai fájdalom pedig nem mérhető egyetlen sérülés okozta kínhoz sem. Mélyebb. Eredendőbb. A szöveteim.... égnek a szöveteim, Istenem.... Azt viszont tudom, hogy a pasas nem lehet egészen épeszű. Vagy nagyon elszállt és elszánt, vagy szimplán nem elég hangosan csilingel a vészjelzője.
Villámrandi? Két pofon? Nem is hangzik rosszul? Mi van ezzel a pasival? - Emlékezzen rá, hogy ezt mondta... - Megreccsen a bal vállam, olyan hangosan, mintha törne. Igen, ez már az én bestiám... A fájdalom pedig elviselhetetlen vörös köddel emészti fel a testem egy újabb hullámban. Ereszd ki, Jenn, hagyd, mielőtt megöl a szenvedés! Könnyek szöknek a szemeimbe a saját kudarcom miatt. Miért is kellene gyötörnöm magam? Miért? Hogy aztán könnyebb dolguk legyen, mikor értem küldik az őröket, akik börtönbe vetnek? Hogy ismét a hűvös falak között keseregjek? Hogy szégyent érezzek, mert úgy döntöttem, Steve mellé állok? Hát dögöljön meg mind, aki a vesztem kívánja!
Elengedem, had száguldjon a bizsergés. Had fusson végig és forralja a vénáim, fesse a bőröm és ropogtasson addig, míg a testem felordít a megkönnyebbüléstől. Felszegem a fejem, hogy torkom szakadtából indítsam útnak a mély ordítást, mialatt duzzadva formálódik végre a zöldebb formám. Sistereg a bőröm, halovány párát áraszt, ó, milyen forró... Törékeny alkatból nagyobb váz alakul. A karok, a combok feszesek, erőteljesek lesznek. A hasfalra bordák szaladnak, az átalakulás pedig véget ér.
Felnyögök, hiszen minden fájdalom véget ér, s helyét gyönyörű boldogság veszi át.
Gyönyör közeli állapot.
De ennyi... ennyi nem elég!
- Ahh, mennyire hiányzott már...   - Hosszú, tébolyult mosoly telít el. Újra élek. Újra az enyém az erő és imádom. Mint a drogos, aki napok, hetek óta most jut először az anyaghoz, már-már eufória, amit átélek. Intenzív és vad, mennyire vad... Ahogy megrázom magam, tekintetem rávetítem a pasasra, és tetszik, amit látok. Az arcán a meghökkenést. Arra vágyom, hogy a testedre feszülő forró húsba markoljak... és te meg fogod adni nekem ezt a kéjt.
- Szóval szexi? Hmmm. - Szemöldököm bal íve emelkedik, ahogy végigmérek magamon. Ha nem volna rajtam az uniformisom sem érdekelne jelen állapotomban. Hidd csak azt, ha akarod, hogy a testi vágy is hajt. Talán van ebben valami. Talán némi frusztráció, amely lényemhez tapadt a Mini érkeztével, most szintén elszabadult. Hiszen féltem, hogy a zöld bestiám miatt többé nem érinthet úgy férfi és... nem is érintett azóta. De kinek is tetszene ez az énem? Egyetlen egy elmebeteg, vak és hülye, szépérzékmentes, kissé halálvággyal telt férfi sem talált még rám.
- Fusson. Úgy sokkal jobban fogom élvezni... - Dobok felé egy csókot, mialatt megváltozik a testtartásom. Először az egyik, majd a másik lábammal dobbantok akkora erővel, hogy hullámokat indítsak felé. Az ő döntése volt - nem érdekel, mi történik vele! Zúzni, rombolni, a késztetés folyamatosan szorítja a mellkasom. Felszabadultam, hát azt teszem, amire a Mini született. A harag döngeti a szívem, a gyűlölet, a bosszú, nem számít, kin tölthetem ki mindezt. Ő viszont közben elindít valamit talpai alól, s ez a szürkeség úgy csap össze az általam előidézettel, hogy a végkifejlet gyűrődéseket hoz létre. Hmm, szóval nem adja magát könnyen. Még a szájába vett rózsánál is imponálóbb.
Gyerünk. Játsszunk!
Élesen pillantok körbe, miként változik meg a tér körülöttem. - Maga pankráció rajongó talán? - Mint egy ketrec. Leginkább ahhoz hasonlít a kalitka, amit felhúzott körénk. Elismerően fordulok vissza.
Igen, játszani fogok, awhhhhh....
Csiklandozva tör fel lábaimnál a hűvös érzetű acél. Mintha inda volna, úgy araszol fel rajtam, mialatt lassan megsüllyedni érzem magam. A férfi komolyabb képességgel bír, mintsem gondoltam, noha kicsit sem szegi kedvem, mi több, annál jobban a kezeim közé akarom kapni.
Le vagyok nyűgözve! Meg sem próbálom elrejteni, hogy így érzek.
Szívesen vigyorognék még a pasasra, ám ahogy enyhén kifeszítem tenyereim, figyelmem már derékmagasságban pihen. Az acélindák közül kettőt megragadva - ahogy a gyomot kitépni szokás, egy ráterhelt csuklómozdulat után még két-három tekerő mozdulat kell, hogy a nehéz fémet hajlíthatónak érezzem, utána már könnyű dolgom van. Fel a csuklóra, mint két bájos karperecet, hogy aztán megránthassam mindkettőt, a nem titkolt szándékkal, hogy kitépjem, vagy eltörjem, akkora terhelést adjak neki, amit már nem bír el a sűrű anyag. És ha közben nem aggat rám még több tekervényt (márpedig nem kívánok sok esélyt adni), az újdonsült karkötőim magamon hagyva befeszítem combjaim és elrugaszkodom - ugyanis nem szeretek ám leragadni sehol... És amikor a rugaszkodás megtörténik, találd ki, ki a célpontom! Jobb, ha gyorsan mozdulsz, különben az öklöm egyenesen az arcodba csapódik!


Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
66
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: Henderson Island Szer. 11 Jan. 2017, 21:45

Emlékezzek... mi vagyok én Szimba? Ő meg Mufasza mi? De valószínűleg enélkül is emlékezni fogok rá, amikor felkértem keringőre Hulk kishúgát... Csak ne lépjen a lábamra...vagy rám. Azért örülök, hogy ilyesmire nem az oltárnál derül fény. Első randijaim közül ez benne van a top 5-ben... Hát ha még túlélem.
Tanácstalanul állok a zöld amazon kijelentésével szemben. Hiányzott neki.
-Valahogy megértem...
~Egy ekkora testet becsomagolni egy akkora nőbe... Ki az a szadista? Nekem kéne egy 10-en éves törpe testében élnem, én is kaparnék a szabadságért az biztos...

Bólogatok együtt érzően, aztán olyan történik ami velem ritkán. Elvörösödöm. Muszáj pedzegetni ezt a dolgot? Én is csak most szembesültem vele. Nekem is teljesen friss élmény. Megköszörültem a torkom, nyakkendőmet is beigazítottam amíg az arcom visszanyerte eredeti színét.
-Hidd el engem ez jobban meglepett mint téged...Gondolom nem szoliban szedted össze...
Kezdek magyarázkodni, de ismét futásra ösztönöz. Szemöldököm megugrik, majdnem minden porcikám ezt tenné, kivéve az egómat. Ami önmagában elég nagy ahhoz, hogy morcosan összerántsa a szemöldökömet. Rontaná a rólam kialakult képet, ha nő elől és nem után futnék. Habár, ez a randi így is eléggé rendhagyó. De van egy határ!
A nekem címezett csókot elkapom, de nem eresztem le a kezem. Mutató ujjammal az égfelé mutatok, intő jelként és billegtetem fejcsóválva.
-Na azért nem úgy van az... Ezt eltesszük ide.
Markomban tartott csókot a zakóm zsebébe tűröm és megveregetem. Ott jó lesz. Eközben tekintetemmel figyelem a lezajló változásokat a hormonok is teljesen felborultak benne. Zavarba ejtően sok endorfint vélek felfedezni. Ez még komoly problémát jelenthet, a későbbiekben. De most, most van. Igen...
-A mézbirkózást jobban kedvelem.
Kacsintok elé magabiztosan mosolyogva, holott nem sok okom lenne rá. Hiszen a csápokat úgy hajtogatja, mint valami baba gyurmát. Valószínűleg meg is tudná enni... Ahogy rángati kezdi, szinte érzem ahogy a fém engedi magát. Nem látom értelmét javítani, erősebben nem tudom fogni, mint ahogy az acél bírná.
~Ha az acél nem is... de az...
Csuklójára tekeredett fém apró szikrákat hányva össze zömül, elvékonyodik. Nincs időm az egészet átalakítani. Csupán egy-egy vaskos gyűrűt sikerül létrehoznom mert eltépi, így megszűnik a kapcsolat és elvesztem felette a hatalmat. Ráadásul csúnya is lett. A talajból üresen meredező, szakadt csap maradványok és a szakadáskor szétrepkedő apró darabok elvesztik alakjukat és olvadt viaszként simulnak a talajba.
Gerincemen is végig söpör a lökéshullám amit az elrugaszkodással produkált. Jobbomon széttárom az ujjaim és felé nyúlok, mintha elakarnám kapni. Lábam elől a talajból egy hatalmas fém csontváz kéz nyúlik ki ugyan úgy, hogy megragadja az érkezőt. Felülről jól látszik a talajban létrejövő mélyedés a kéz körül. Hiszen csak innét tudok szerezni kész anyagot. A becsapódásra készülve, bal kézzel a jobb csuklómra markolok. Összerántom az ujjaim, mire a fém kéz is rámarkol Jenn-re. Az egész szerkezet megroggyan és felém hajlik a ráható erőtől. Kitámasztok hátra és kicsit megrogyok. Szinte nekem fáj a becsapódás. Próbálok rászorítani, hogy stabilan fogjam. Tudván, hogy nincs sok időm, hátra húzom a jobb kezem, és mintha egy baeasbal labdát hajítanék el, végig viszem a mozdulatot. A hatalmas kéz is előre lendül, akár egy katapult, és szétnyílnak az ujjak. A csuklórész elfordul ezzel kis perdületet adva a zöld"labdának" megkísérlem az aréna fémborítású sziklafalához vágni. Ha sikerül, ha nem lerázom a jobb kezem, a hatalmas fém tákolmány pedig vissza süpped a talajba. Átmozgatom a vállamat. Nem esett valami jól.
~Bemelegítés Greg... Nem vagy már idióta 10-en éves, hogy ez csak úgy uk-muk-fuk menjen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Henderson Island Szomb. 14 Jan. 2017, 18:49


... I cannot stop this sickness taking over
It takes control and drags me into nowhere


Nincs szükségem senkire, nincs szükségem semmire, csak a két zöld tenyeremre és arra, hogy kiéljem vágyaim a rombolás iránt. Elbuktam, hiszen nem bírtam a zölddel, pedig nem érdemlem, hogy birtokoljam őt. És mégis, itt van, itt vagyok a testében, inaim-csontjaim ropogva emelik robusztus vázát, s az arcomra megkönnyebbült valóság-vigyor torzul, noha zavart elmém igyekszik figyelmen kívül hagyni a haragot önmagam ellen. Le kíván számolni azzal, ami, aki idáig voltam. Mintha szilánkok fúródnának mellkasom közepébe, gyász-szín lüktet odabenn. Jennifer Walterst temetem épp, másodjára életem során.
Viszont a testi fájdalom megszűnik mind, helyébe intenzív érzéshullám száguld végig sejtjeim apró részecskéin. A zöld csordultig pulzál, míg végül körbefogja lelkem feketeségét, s úgy elegyedik össze a két szín, akár két egymásra éhező szerető, 'kiknek gyermeke én magam vagyok. Egy összezavarodott, perzselő haragú, lobbanékony zöld bestia, akit nem érdekelnek a következmények és nem számít számára pusztán a jelen érzése. Megvadítja a gondolataim. Fékezhetetlenül felemészt...
-  Meg kellett halnom érte.  - Csicsergem a Mini mélyebb, reszelősebb hangján olyan közönnyel, ami elegendő hozzá, hogy leplezzem saját mivoltom miatt elszenvedett érzéstragédiám. S eközben még mindig a formám tanulmányozom. Hogy zöld vagyok, hogy izmosabb egy férfinál is, bár kerek ahol kell, ez tény. Jennifer képében szemernyi kétségem sincs az adottságaim sikere felől, de így... Fogjuk rá eset.
- De mégis... mi az, ami vonzó rajtam?   Újból felszegem az állam, s ekkor tudatosul a halvány pír átvonulása a férfi arcán, ergó mégsem egy rohadt szemétláda, aki csak a bőrét akarja menteni némi széptevéssel. Kihúzom magam és balom a csípőmre kerül, fejem oldalra billenve méregeti, kutatja érdekfeszítően a másikat. Teszek még egy lapáttal a tűzre, had égjen...
Arra viszont, hogy ismét meglepjen, úgy hiszem már nem kerül sor, mígnem fel kell nevessek az abszurditásán, amivel elkapja a gesztusom és biztonságba helyezi. Végül is... ki mondhatja el magáról, hogy az övé lett a MiniHulk csókja? Komolyan, hol voltál idáig? Ha nem akarnálak kevésbé nőiesen kezeim alá kapni, azt mondanám, bírnám a stílusod. Most viszont inkább csupán megakasztasz, mintsem azon töprengjek, miként hódítsalak meg. Izgalom pulzál bőröm alatt, így a türelmem meglehetősen hamar végéhez ér.
- Sejtettem... - Ejtem aközben, hogy a férfi a mézbirkózást említi, én pedig körbenézek az idevarázsolt arénán. Túl valóságos ahhoz, hogy megkérdőjelezzem. Nekem úgysem fog úgy fájni, mint neked... És az, mennyire valóságos is, nagyon hamar tapasztalhatóvá válik bőrömre akaszkodva. Ha Thanos sisakját megrepesztettem, miért okozna gondot az, hogy meghajtsak némi fémanyagot és elfárasszam, hogy azután megrángatva megcsúfítsam?
- Ügyes! De hogy a francba csinálod? - Bújik elő egy újabb kérdés látván a két megtömörödött, ezáltal már jobban ékszerre hajazó művet, ám nem sokat várok a válaszra, hiszen nem venném a szívemre, ha tovább süllyednék a masszívnak tűnő talajon, ami egyébként határozottan olyan érzetet kelt, mintha futóhomokba sétáltam volna. Hogy az ördögbe...?
És az elképedés még tovább tart, mert arra nem számítok, miféle védelem nyúlik ki a semmiből miatta. Konkrétan egyenesen a hatalmas tenyérre ütközöm, az ujjak pedig összezárulnak körülöttem. Én sem vagyok kicsi ebben a formámban, ezért lenyűgöző a semmiből teremtett kéz. Viszont azt is látom, hogy megsüllyed a súlyomtól, ezzel egy időben pedig az erőfeszítés a férfi arcán is felfedezhetővé válik. - Értékelem ám, hogy a tenyereden hordozol! - Elvigyorodom, habár közvetlenül ezután a hasfalam szorító ujjra vezetem tenyereim - nem éppen azért, hogy megsimizzem az igyekvést, sokkal inkább le akarom törni a helyéről. - Viszont nem ér ám tapizni az első randin!   - Valami határozottan megnyekken az igyekvésben, hogy lefeszítsem, viszont a pillanat nem okoz sok elégedettséget. Ez még holnap is fájni fog... És tényleg. Háttal a falnak, ahogy a nagy könyvben meg van írva. A becsapódás pedig hangosan dübörgő, s mivel nem kőből, hanem fémből áll, ott hagyom a formám nyomát lenyomatként, mielőtt nyögve előre hullanék. Térdre-tenyérre. Valószínűleg Jennifer alakjában nem kelnék fel onnan többé. A koponyám hátsó része jócskán megrepedt, ahogy a gerincem egy-két csigolyája sem úszta meg teljes épségében a baseball csavart. Sziszegve tátom el a szám és rázok a fejemen, kettős látással küszködöm és nincs az a porcika, ami ne ordítana. Összecsattan az állkapocs, mégsem nyomható el a szaggató morgás. Ha eddig morcos voltam kissé... Hmm... Az ujjak ökölbe ugranak, a kar megemelkedik, majd összhangban csapnak térdeim elé mély öblöt adva a talajnak. - Még egyszer! Gyerünk! - Végigrecseg minden csigolyám, amikor halálos tekintettel felvértezve felemelkedem térdeimről. Azt hiszed viccelek? A dobbantás, mellyel ismételten elrugaszkodom  megfodrozza az aréna alját. Azt mondtam: még egyszer és nem úgy nézek ki, mint aki viccel.


Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
66
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: Henderson Island Vas. 15 Jan. 2017, 17:40

-Oh...
Szakad ki belőlem az empatikus énem a rövid, tömör és meglehetősen lényegre törő válasz hallatán. Az éles stílusváltás némi gyanút kelt bennem, hogy ez nem feltétlenül egy frappáns válasz akar lenni, hanem igazságtartalma is lehet. Nem érzem szükségét felvenni ezt a fonalat. Most nem. Végtére is első randi, a halál ritkán beszéd téma, még ha most az ablakon is kopogtat értem.
-Végtére is... a szépségért meg kell szenvedni...
Kell nekem ezt a témát tovább firtatnom, jön is rögtön az első kereszt kérdés, amire talán én magam sem tudom a pontos választ. Felhagy az agresszív testtartással így én is enyhítek a megfeszült beállásomon. Megigazítom a nyakkendőm és a zakóm felső részén rántok egyet.
-Nos...
Kezdek bele és behunyt szemmel megköszörülöm a torkom. Ez a beállás gázolajként fröccsent az idegen lángokra. A mozzanattal időt nyerek magamnak. Elmémben elcsitítom a tomboló riadót. Uralom az anyagot. Sármos vagyok, jó képű, sikeres gazdag, a génjeim se babráltak ki velem, sőt... és egyéb önbizalom növelő szavakat sulykolok magamba, hogy felül kerekedjek a lángokon és a kínos érzésen ami emiatt hatalmába kerített. Kacér tekintetem felpattan és rá szegeződik.
-Ahogy a dombok völgyek lágy, hullámokként váltják egymást ezen a zöld réten. Nőiességgel töltve fel ezt a nyers erőt... ez olyan... leírhatatlan..., izgalmas...
Kezeimet előrenyújtva lágyan simítom körbe egész alakját. Végül a mondandóm végére tanácstalanul tárom szét.
-Egyszerűen dögös.
Rövid értekezést tartottunk a küzdősportok két legnagyobb színjátékáról, ami kétség kívül a legfelkapottabb mind közül. Közönyös válaszára zsigerből jött a válasz, hiszen nem hagyhatom nála az utolsó szó jogát. Nem én lennék. Én az egoista. Jobbommal csettintek felé, mutató ujjam rászegeződik és kacsintok.
-Nem ért meglepetés.
Az első hullám véget ért. A dicséretet egy aprócska meghajlással köszönöm meg aminek a végére biggyesztett kacsintás már a kérdést hivatott elodázni. Többre sincs időm, az ismerkedési folyamat felgyorsul...
Egy izzadság csepp, ennyi gördül halántékomon, nekem fel sem tűnik, a testem erőlködik inkább. A megterhelés fintort vet arcomra ám egy kaján mosoly odafészkeli magát az ajkaim szélére.
-Egy ilyen nehéz röptű bombázót szíves örömest!... Semmi tapi? De te azért rám másznál... Mindenesetre, szavadon foglak...
~Az ő tapija nekem fájna

A rövid pettinget követően jöhet egy kis stírölés, kiráz a hideg ahogy meglátom repedni a csontokat testében. Ám a fokozott regeneráció nem kerüli el figyelmem. Feszülten várom, hogy mennyire vette rossz néven, hogy az első randim kidobom... Habár az arénán belül maradt. A csapás hullámai ismét velőig hatol bennem. Szinte fejem búbján csattan. Szavaiból úgy tűnik tetszett neki, habár ez a tekintet nem art sugallja. Zavartan vakarom mag a tarkómat. Jobb lábamat hátra csúsztatom, felkészülve a közelgő rohamra. A megállíthatatlannak tűnő zöld közeg közeleg. Ökölbe szorítva szám elé emelem a kezeimet, testtartásom meg rogy, mint egy boxoló. A levegő csinálok egy gyors jobb horgot. Nem Sokkal Jennifer előtt a talajból neki balról egy fémoszlop nyúlik ki ami igyekszik állba vágni. A vékony, tompa fém valószínűleg vagy elkenődik az arcán vagy könnyű szerrel védi. Így már indítom is a balomat, hogy neki jobbra egy másik, valamivel vaskosabb oszloppal próbáljam meg feltartani. Ha ez sem jön össze akkor jön a jobb ismét megint vaskosabb rúddal és így tovább. Ha nem sikerül ezzel megállítani vagy lelassítani, esetleg vészesen közel kerülne akkor egy gyors alsó horoggal, ám nyitott tenyérrel, egy vaskos rúd nyúlik ki álla felé alulról. Torokra. A fém valószínűleg meg fog folyni a becsapódásnál, ha nem akkor rásegítek. Illetőleg ha sikerül vele feltartani, akkor öklömet ökölbe szorítva a nyaka köré fonom a vasat és kezemet lerántva megpróbálom őt is, arccal a talajnak rántani, mintha póráz lenne rajta. Ha nem állítja meg a jobb horog, marad a kétségbe esett kitérés. Nincs tapi, ehhez szeretném ,ha tartanánk magunkat. Főleg az ő részéről.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Henderson Island Hétf. 23 Jan. 2017, 23:25


... I cannot stop this sickness taking over
It takes control and drags me into nowhere

Bármit ejtene ki a száján, labilis idegállapotomra azt hiszem, a legártatlanabb szó is hatással lenne/van és lehet. A gyűlöletet, ami a szívem marcangolja mind szabadon engedem. Túlnő rajtam a vágy a tombolásra. Szükségem van arra, hogy minden szenvedést kipréseljek, minden kibaszott sérelmet levegyek nehéz mellkasomról. Nem érdekel, ki áll előttem, hogy tett vagy nem tett ellenem. Itt van, megtagadván a lehetőséget a menekülésre, hiába figyelmeztettem. Szemen köpném magam, ha kívülről láthatnám, mivé lettem. És meghalnék a szégyentől, ha azok közül, akik fontosak nekem, bárki így szembesülne a gyengeségemmel, és én csak fuldoklom a szürke homályban, amely tudatom lepi, pedig valahol józanságom újra és újra felsikolt. Sem Bruce, sem a pajzsos katona nem bocsátana meg, ahogy én sem fogok magamnak. De nem vagytok velem, hogy elbújhassak démonom elől. Nem vagytok velem, és így vagytok a lehető legnagyobb biztonságban...
A becsapódás, amely alakom lenyomatát vonja maga után, csak olaj a tűzre. Minél több ellenállásba ütközöm, minél jobban meg kell küzdenem, annál elszántabban pezseg a vérem. Mintha egy ragadozó előtt húznának véres húscafatot...
Vicsorba torzultan sokkal hevesebb elánnal rugaszkodom a férfi felé. Ha képes manipulálni a körülötte lévő anyagot és azt fémmé alakítva kedvére eljátszani, számítanom kell a meglepetésekre, s ez piszok hamar be is következik. Balról fémoszlop tör ki, amit magam elé húzott alkarom tompít szinte az utolsó másodperc előtt, de jön a következő, amit nem csak hárítok, de bele is csimpaszkodok, hogy súlyomnak és lendületemnek hála az anyag ívesen meghajoljon, mielőtt elengedem egy másikért. Jobb és bal ököl, alkar, sípcsont és talp, mindnek egyformán éles hangja van, ha fémhez ütközik, de az utolsó szinte ráfolyik a nyakamra, pedig milyen közel vagyok már, bassza meg! Heves erővel próbál nekihúzni a talajnak, de térddel-tenyérrel állítom meg a folyamatot, és befeszülve keresem az ellenállást amivel felegyenesedhetek, csakhogy olyan ez, mint a kötélhúzás. Vicsorogva szegem fel az állam. Ha jól sejtem, ahhoz, hogy négykézláb tartson, neki is bele kell adnia egy kis erőt, pláne, ha centikkel, de tartom magam ahhoz, hogy felegyenesedhessek. - Egyébként miért vagy itt? - Sziszegem, ahogy nyújtani próbálom a fémet, ami valószínűleg az ő ellenállása végett néha meg-megrángathat, és én viszonozom a gesztust, egészen addig, míg először jobbal, majd ballal is meg tudom ragadni a nyakamra fonódó nyakörvet, hogy magam felé rántsam.


Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
66
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: Henderson Island Kedd 24 Jan. 2017, 00:46

A szívem zakatol. Még. Ez egyértelmű jele annak, hogy az utolsó szalmaszál megmentette az életemet. Szinte markomban érzem a nő nyakát a felé tornyosuló fémből. Tompa puffanással ér földet. Szerencsétlenségemre nem úgy ahogy terveztem. A kezem megakad a lefele úton. Kérdőn pillantok rá. Izmai feszülnek, csak úgy az enyémek ahogy áttételesen egymásnak feszítjük erőinket. A fémben az elemi szálak, mint izomrostok pattannak el. Látom. Az agyam össze mossa a látottakat és az őt érő terhelést. Így szinte érzem, ahogy az anyag szenved. Mintha a saját végtagom lenne. Jobbom remeg, a tarkóm szinte bizsereg. Folyamatosan javítani, formálni kell. Közben a nyakörvet is  át kell alakítani... Szemébe nézve, haragot és némi keserűséget vélek felfedezni. Tekintetem bejárja egész arcát. Ajkam oldalra húzódik és a széle felkunkorodik. Kicsit örülök, hogy nem sikerült az arcát a padlóba építeni.
-Kár lenne egy ilyen csinos pofiért...
Jegyzemmeg félhangosan. Kérdése szinte mellbe vág. Eléggé, váratlanul ért.
-Valami azt súgja, hogy miattad... Rossz duma, de ez magán terület...
Kezdek bele. Jobbomról az öltöny és az alatta lévő ing ujja kezd cseppfolyóssá válni és könyékig, tehát a függőleges részen, lefolyik a kezemről. Gömbökké állva hangtalanul apró cseppekként a földre hull, felfedve egész alkaromat, illetve könyék után feszülő bicepszemen is megfolyik a szövet.
-Semmi személyes... Leszámítva a beígért randit...
Húzom az időt, közben létrejön az adamantium nyakörv. Kezem közben több centit is már engedett neki. Nem nagyon tudok vele viaskodni tovább. Szinte teljesen talpon van. Amikor végre fény gyúl a fejembe. Lábai alatt megfolyik az acél. Híggá válik, mint a száraz homok a strandon. Fájdalmasan felnyögök amikor a nyaka köré tekert vasat megrántja. Jobbom abban a pillanatban elenged, a földből pedig hatalmas csattanással szakad ki a fémrúd, ami pár hajtást követően könnyedén elválik majd a vékony  nyakörvtől. Fáradt kezem szinte magatehetetlenül hullik mellém. Ijedten tántorodok hátrébb néhány lépést. A víz teljesen lever. A pillanat végtelen hosszúra nyúlik és csak egy dolog üvölt a fejemben. Bal kezem megfeszül és lendülni készül, akár egy jókora alulról indított pofon. Megfeszült behajlított ujjakkal, így inkább hasonlít karmolásra, mint pofonra.
~Túlélni.
A köztünk lévő, egyre csökkenő távolságon a talajból tüskék sarjadnak, hegyüket Jennifer felé szegezve. Fejemben alig hallhatóan kósza gondolatok fogannak, mint a könyörület, az élet szentsége. Nem teljesen az én belső hangomra emlékeztet, inkább hasonlít egy tolószékes SéróBáróra... Emlékek... Emlékek amik nem helyeslik bárkinek a kiluggatását acél dárdákkal... A kezem meglódul, de ujjaim elernyedtek. A tüskék hegye eltűnik. Bal kezem védekezően emelem magam elé, mire jobb ötlet híján az érkező támadás elé egy hús-vér, élettelen másolatomat kreáltam meg a környező levegőből. Kivételesen nem egoizmus, annak ellenére, hogy csak magamra tudtam gondolni. Ha csak néhány röpke másodpercet is, de talán nyertem magamnak annyit, hogy valami jobbal rukkoljak elő. Ami nem luggatja ki őt, és engem is életben tud tartani.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Henderson Island Szomb. 28 Jan. 2017, 11:10


... I cannot stop this sickness taking over
It takes control and drags me into nowhere

Nyavalyás, azt hitted, könnyű lesz megfékezni azt, aki Hulkot is képes feltartóztatni? Aki szemtől szemben állt egy szőke istenség torz haragjával, aki egy titánnal és jégóriásokkal, kreekkel is szembement már és minden alkalommal képes volt túlélni? És aki ledobva tört lelke mellé a Bosszúállók címerét, szánalmasan sok önmarcangolása, bujkálása és rettegése miatt képes volt háttérbe szorítani, majd végül elbukni a küzdelmet a feléd közelgő zöld hurrikánnal szemben, csak azért, mert nem bírta elviselni a terhet, hogy világ jó része, beleértve az unokafivérét, a barátait, mind megvetik azért, mert hallgatott a szívére. De meghat ez... bárkit is? Érdekel bárkit is az igazi Jennifer Walters?
Nos, igen. Ideje viszonoznom...


Hallom jegyzését, míg a nyakamra feszülő, lefelé húzó nyakörvvel viaskodom, mégsem azért nem felelek, mert zöldbe burkolt testem minden izomkötege lázasan dolgozik, hogy meggyengítsem az anyagot, ami ezúttal másabb, tömörebb, de ennyi nem bír maradásra, nem bírhat el velem... A haragom töretlenül pumpálja az adrenalint szöveteim közé, tovább gyűlik, dagad, mint én magam, a vázamra feszülő több, mint kétszáz kiló erőfelelős izom összessége. Csinos pofi, hahh? Ha kevesebb finom vonással rendelkeznék, nem lennék megfelelő arra, hogy kár legyen értem? Torzan rándul alsóajkam jobb szeglete, majd összecsattan az állkapocs. A szemeim le nem venném róla, hiszen ahogy én erőlködöm azzal, hogy tartsam magam és ellenállásból meg tudjam vetni a lábaim az újra felegyenesedéshez, a férfi úgy rezonál az általa közvetített anyagra tartva, tehát a gyengéje ténylegessé válik.
- Azt hiszem, annak a randinak már annyi... - És ebben a pillanatban felnyögök a megkönnyebbüléstől, hiszen láthatom meginogni azzal egy időben, hogy a fém is megadja magát, viszont bár a lábaim ismét megsüllyednek, így is vicsorogva hajtom meg a megszerzett, kitépett, csillogó fémet, amit éles hang kísér, ahogy ujjaim között horpasztom. A gömb formától messze áll, de azért... nem rossz...
Zihálva fújtatok, meg-megmorranok, az alakom nem veszít a támadópozícióból. Pulzál minden porcikám, hiszen egyre közelebb vagyok, és ha nem jött rá ezek után, hogy képes lennék feltépni miatta a játékszínhely minden szegletét... Vadul dübörgő szívem zakatolása a fülemben dobol. Torzul a kép, rezonál körülöttem, a zöld átok ott van és hajtja a vérem... Talpam alatt ingerek jelzik, hogy újra lecsapni készül, s ezúttal hosszában mint egy állat sebzőkarma, kitör és védekezésem ellenére végigszánt rajtam álltól homlokig. T'Challa adamantiuma képes volt a szinte sebezhetetlen bőrt tönkretenni, s talán ez a támadás is elcsúfítja az arcom. Remegek a dühtől, így nem tudnám megmondani... Sz ujjaim ökölbe ugranak, hiszen közénk tüskéket emel, elég egy lépés, hogy felbukkanjanak, s ez mind-mind a legutolsó cseppnek tekinthető a bizonyos pohárban. - Ez sem lesz elég! - Ciccegem és próbálom figyelmen kívül hagyni a kérdést, ami a dárdák eltűnése miatt akaszt meg. Valami felbukkan a tekintetében, aminek nem volna szabad érdekelnie. S hogy ezt bebizonyítsam, frontális támadással, akár egy tank, egy mindent letaroló zöld tank gyorsítom fel magam, készülve a váratlan ismételt kiugrásokba ellenem. Aztán... valami történik... valami... amit beszűkült látóterem alig enged felfogni.

A torkodra kapok és balommal a levegőbe emellek és állam szegve követem saját mozdulatom, miként oldalra hajítalak és utánad vetem magam. Amint földet érsz, behorpasztom a mellkasod a térdeimmel. Átjár az elemi érzés, és a vad, fékezhetetlen öklöm ezúttal nem kerülheted el, az orrcsontod épp most válik eggyé koponyád hátsó részével.
Mond, milyen érzés? Fáj úgy, ahogy a lelkem törik utolsó szilánkjaira éppen?
Megrázlak, mint valami könnyű játékszert, vállaid mindkét oldala recsegő csonthangot hallat vaskos ujjnyomaim helyezkedése után. Túlszaladtam a ponton, ahol leállhatok, tekintetem elhomályosodik, ám nem a te arcod látom - azóta nem, hogy ujjaim elértek. Azóta vagyok én a saját csapdám foglya... Újra ott vagyok, újra azok ellen használom az erőm, akik nem is olyan rég még fontosak voltak. Megbomlott elmém nem érti, te hogyan kerülsz oda… Szívemben félelemmel, zavarodottan nyüszítek fel, mégis, a másik pillanatban ismét torkom-szakadtából őrjöngök és felgyorsul a világ. Zihálva meredek általam torzzá tett arcodba, de nem, még mindig nem téged látlak… Megrázom a fejem, az agyam lázasan küszködik, én mégis újfent megragadom a tested és felkapom azt a fejem fölé. Ujjaim vastagon belemarnak a húsba, megfeszítelek és így csaplak a földhöz. Kétszer hallom gerinced csigolyáinak repedését. A tekintetem sötéten cikázik, nincs már benne fény. Nincs, hiszen elvesztem… valahol... De hiszen csak azzá váltam, amivé a világ formált!
De mégis, mivé, mivé lettél, Jennifer Walters? Belezokogok a pillanatba.
Térdeim mellkasod mellé esnek, két tenyerem a felismerhetetlen képed keretezi. Megrázkódva ugrál rajtad tekintetem. Mit tettem?
- Nem… ez nem lehet… Nem…. – Alig kapok levegőt az összetrancsírozott másolat mellett. Lesújtva engedek a gyásznak, és hiába járhana át az öröm, hogy látóteremben élve jelenik meg az eredeti férfi alakja, nem tudom, mennyi időm van még, mielőtt zöld testem újra elindulna. Nem hagyhatom, hogy…- Állíts meg – Könyörgöm, miként felé fordulok - Kérlek…. – Leszegem a fejem. Amit tettem… Minden porcikámban visszhangzik a reszketés, ami hisztérikus-fohászordításommal szabadul el. Aztán felemelkedek a földről és szembefordulok a férfival. Arcvonásaim megkeményedve merednek rá, s a tekintetemből ismét elvész az emberség minden fénye.

Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
66
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: Henderson Island Szomb. 28 Jan. 2017, 13:27


Szinte még érzékelem a csontok roppanását ahogy megkaparintja a másolatomat. Összerezzenek. A nagy kavarodásban megfeledkeztem magamról így kissé összemosódnak a dolgok. Charles említett valamit a mutációmról, hogy benyúlik az agyam tudattalan részébe is vagy mi... nem emlékszem rá, jobban lekötött, hogy az akkor korombeli lányok épp zuhanyoztak alattunk. Nem hinném, hogy az én hibám lenne, mezítláb kapott el rosszkor, rossz időben, rossz épületben... Azóta nekem is feltűnt, hogy sokszor szinte egyé válok a környezetemmel ha nem figyelek. Ezért is éreztem szinte magaménak ahogy a másolatom torka összeroppant a fogástól. De elmúlik, mihelyst elemeli a talajról. Nyelek egyet és lassan fordulok az események irányába. Döbbenten állok a történések előtt. A világ elcsöndesül körülöttem. Sokkoló látvány tárul a szemem elé. A néma világból átszűrődik a csontok ropogása, a loccsanó vér lágy hangja ahogy szétterül mindenfelé. Csak egy pillanatra gondolok bele abba, hogy az ott én is lehetnék. Szemeim elkerekednek, pupillám tágra nyílik. Tarkómból egy erős inger fut végig. Borsódzik a hátam. Ha csak borsódzna. Az öltönyöm és az ingem a gerincemen átrohanó inger mentén oszlásnak indul és pár centire testemtől ezernyi apró gömbként lebeg. Az inger hatására a talaj körkörösen fodrozódik alattam. Nadrágom is hullámzik. Az idő mintha lelassult volna, a hatalmas zöld lény ütései lassított felvételként csapódnak élettelen másolatomba. Félelem, és némi harag különös egyvelege kezdi átjárni a testem. A gömbök némi szikrázást követően testemre tapadnak egy fekete atlétát alkotva, a maradék anyag pedig szikrázva eltűnik, levegővé alakul. Lépek egyet, érkező talpam alatt a híggá vált talaj megszilárdul. A fodrozódás felveszi a szívem ritmusát ahogy pumpál, minden egyes dobbanás egy-egy lökéshullámként terül el alattam, megközelítőleg 1,5 méter sugarú körben. Tekintetem Jenn-en tartom. Szinte látom a bőre alatt pumpáló szívet. Lassan lépdelek felé. Ez a kettős érzés valahogy megnyugtat. Tompaságot érzek, a világ elhalkult körülöttem, a fények megfakultak, ugyan akkor a szokásosnál is összetettebben látom a világot. Az adrenalin csúcsra járatja az erőmet. Az erőt amivel magam sem tudom miért de szíven döfnélek. Egyenesen abba a hatalmas kalapáló, tomboló szervbe ami működteti ezt az egész bestiát. Azonban mielőtt ilyesmit tennék megtorpanok. Másolatom az égbe emelkedik majd recsegve ropogva ér földet. Ekkor egy isteni sugallat nyilall belém.
~Én is lehetnék....DE nem én vagyok...
Fejem megrázom, felszabadult érzés kerít hatalmába, mellkasom magasabbra emelkedik, több levegő jut a tüdőmbe mint eddig. A világ színei és hangjai visszatérnek. Félúton vagyok harag és derű között...
Mint aki most tér magához nézek a kalapáló szervről Jenn szemeibe. Tekintetünk összeakad. Úgy tűnik benne is megváltozott valami. Már nem a másolatot szapulja, engem néz. De gyilkos ösztönnek nyomát sem látom. A kifinomult vonások mélyén a szemgödrökben, félelmet látok. Lenézek csupasz karjaimra. Rég voltam ilyen lengén öltözve, egy szál atléta meg élére vasalt nadrág. A cipőm valahol messze elkenődve a földön. A zokni mint egy sáros lábnyom hever egy lépéssel odébb. Felnézek a segélykérésére. Ajkam egy biztató mosoly halovány jeleként kunkorodik oldalra. Aztán ismét változik a tekintete. Visszatért a bestia. Jó magam is elkomorodok.
-Előbb beszélek a barátnőddel, aztán ha már nem akarsz megölni, elviszlek téged is vacsorázni...
Kicsit oldalra hajolok, hogy a másolatom maradványit jobban szemügyre vegyem, de innen egy véres paca. Noha látom a komoly elváltozásokat, jobb szót akkor sem találok a látottakra.
~Így bízza rá magát valaki a másikra...
-Látom a belső értékekre buksz... Szív, tüdő... máj....

A magasba széttárom a kezeimet, mire Jenn alatt a talajból adamantium dárdák törnek a magasba. Bal vállat, jobb oldalát mell alatt, tüdejét célozva, hogy a lapockáján jöjjön ki a másik vége. Comb, lábfej, alkar. Lassan leengedem a kezeimet és nyugodtan lépdelve indulok közelebb felé. Az egész aréna megint veszít a magasságából az acél árnyalata megváltozik, mattabb és némileg sötétebbé válik. Pont olyanná, mint a dárdák. Az eddig C alakú falak összezárnak és egy teljesen zárt helységbe kerülünk.
-Feltűnt, hogy a korábbi sebeidnek nyoma sincs...
Kezemet ökölbe zárom majd lassan szétnyitom, teljesen szétfeszítve az ujjaimat. A Dárdák hegyes végénél egy-egy tányér alakul ki, hogy ne tudjam agát lehúzni róla. Egy utolsó dárda kezd emelkedni alóla, lassan vészjóslóan a szegycsontja felé, néhány centiméterre megáll mellkasától. Én pedig lassan odaérek. Körülöttem a talajból sok sok lándzsahegy sarjad, hegyükkel mind Jennifer irányába meredve várnak.
-Nem szívesen tettem, annak elelnére, hogy vélhetőleg begyógyulnak majd, de nálad van a ma esti partnerem...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Henderson Island Szomb. 28 Jan. 2017, 19:35


... I cannot stop this sickness taking over
It takes control and drags me into nowhere

Ha hinnék a sorsban, azt mondanám, talán okkal történt minden tettem, ami idáig sodort. A férfi, akit szintén ide sodort az élet általam, és a képessége, talán mind azért keveredett körém, hogy lehetősége legyen a világnak egy hiba kiküszöbölésére általa. Nem vágyok másra. Úgy hittem, nincs lejjebb, hát tévedtem... Szégyen és utálat önmagam árnyékán, ezt érzem, nem mást. Csak a szerencsén múlt, hogy nem egy valós, igazi lényt törtem össze, de nem kegyeletből alakult így.
A halál mint lehetőség tiszta, sirató pillanatomban villan fel elmémben. Sosem akartam bántani azokat, akik nem érdemelték, s ezen mégis könnyedén átlibbentem, hagyva, hogy a harag teljesen megfertőzzön, megzavarjon és akár egy külön álló szimbióta, rátelepedjen a Minire. Nem élhetek így. És a tekinteted sötétlő, komor változása elhiteti velem, hogy véget vetsz... mindennek. Állj bosszút! Gyerünk! Hiszen látom benned a sötétséget...
- Mit mondhatnék... Régimódi lány vagyok! - Gonosz vigyor terül szét karakán, zöld arcomon. Sebesen zakatol a szív. Képek süvítenek mellettem, hiába állok ismét küzdelemre ellene. Szóval másolat volt, akit megkaparintottam, hah? Vér tapad kezeimhez, nem számít, hamis, vagy sem, kaotikusan zúg a fejem. Még egy utolsó légvétel, még elkapom a férfi mozdulatát, melyben karjait kitárja. Vess véget, míg lehetőséged van...! Kiáltanék, de léptem határozottan indul felé, de ezúttal a bensőmben láz tombol, tűz csap össze tűzzel.

Amikor az első dárda bőröm alá furakszik, megtántorodom. A fém ismét nem pusztán fém, hiszen másképp nem tudna áthatolni rajtam. A fájdalom feltüzel, így tovább mozdulnék kínnal borított rángással, mégis várom a következőt, ami végül tüdőm csiklandozva meggörnyeszti a testem. A lapockánál tör kiutat magának, és a többi... lényegében azért nem esek össze, mert felfeszítenek. Ordítok a kíntól, fejem végül előre hull. Az eszméletvesztés határát súrolom.
Nyolc dárda feszít megállásra. Nyolc dárda égeti a testem és nem hagy tovább mozdulni. Köszönöm...
Pusztán érzékelem, hogy változik közben a tér. A hangot közelebb és közelebb hallom, zúg a fülem, reszketve mozdítom ujjaim, de valahányszor mozdulnék, a pokol is kíméletesebb lángokkal fogadna annál, amit jelenleg érzek. Újabb dárdák törnek fel körém, s egy egészen közel emelkedik - a legutolsó, ami csak arra vár, hogy...
Újra szaval, s erővel sikerül megemelni a fejem, hogy homályos látásomba fogadjam a szintén változó férfit. Atléta került az ing helyére, cipőt sem visel már, sem zoknit.
- Ez mind aaanyira megható... De mit gondolsz, mi lesz, ha így változom vissza? – Összeszorított állkapoccsal pillantok a bal vállamba fúrt fémre, arcomon egyszerre mégis felismerés csillanása ül ki. - Az emberi test nem bírná elviselni a hirtelen rázúduló traumát. - Suttogom, habár kevésbé megy a fókuszálás. Egyre gyengébb vagyok, hiszen a sebek nem gyógyulnak. De nem is lesz már rá szükség. - Köszönöm. - Amikor újból rápillantok, a Mini zöld arca ellenére ezúttal vonásaim lágyabbak lesznek. Aztán már nem figyelek többé rá. Megmaradt erőmmel feszegetni, rángatni kezdem magam, tekintet nélkül arra, mennyi vért veszítek a mozdulatokkal. Ha az emberi test nem bírja ki... el kell érjem, hogy visszavegyem Jennifer alakját és véget vessek... mindennek. Ehhez pedig az kell, hogy a Mini teljesen lemerüljön.
Egyetlen perc elég hozzá, hogy így legyen. hogy az utolsó fájdalomreceptort is megmozgassam benne, s végül lecsendesedve előre dőljek.
És a zöld így olvad le visszaadva a természetes bőrszínt, a csontok így veszítik el azt a bő húsz centit, ami a két nő közötti különbséget adja, s az a több, mint kétszáz kiló izomzat is elsimul, amin a dárdák olyan könnyen áthatoltak.
Ha visszavonja a dárdáit, ha nem, emberi alakom sokkosan rándul össze.




Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
66
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: Henderson Island Szomb. 28 Jan. 2017, 20:47

Alig kettő méterre csökken közöttünk a távolság. Kihúzom magam, talpam alatt a talaj lassan és nehézkesen mozdul. Makacs anyag ez az adamantium. Egy vaskos oszlop emel a magasba egészen addig míg közel nem kerül az arcom az övéhez. Talán túl közel, arcomon érzem ahogy fújtat. Kérdésére meg sem rezzenek, állom tekintetét és súlyos szavait.
-Egy átlagos emberi talán nem is...
Kezdek bele lágyan és jobb kézfejemet végig húzom arca élén. Gyöngéden, ahogy vélhetőleg még senki nem érintette ezt a bőrfelszínt. Arcomon nyoma sincs félelemnek, inkább a csodálat sugárzik belőle. kezem megáll az állához érve és segítek tartani a fejét.
-De te majd gondoskodsz mindkettőtökről ugye?
Kíváncsian pillantok szemeibe. Nem számonkérés, inkább csak egy kérés, vagy kérlelés. Még néhány röpke másodperc és a szemek lecsukódnak. A fenevad érezhetően a háttérbe szorul utat engedve a másik énnek. Akinek egy halovány "köszönöm"re még van energiája majd a test teljesen elernyed. A dárdák elvékonyodnak, visszahúzódnak a testből. Finoman körbefogják és karjaimba emelik a töpörödő testet. A rá tekeredett fém egy része rajta marad és fehér, helyenként nyomókötéssé alakul. Vállamra véve a beteget hallom és érzem, ahogy a sólya csökken, a csontok ropogva változnak. Kiráz a hideg. Az emelvény lassan a földdel lesz egyenlő. Előttem egy ágy formálódik fémből majd puha fekhellyé változik a felszíne, végül egésze. Óvatosan belehelyezem. Ellépek tőle és körbe pillantok.
~Ó, hogy csesznéd meg Gregory, ekkora kupit hagyni megint...
Átmozgatom a vállaimat és széttárom a kezeimet. Behunyt szemmel tudatosítom a korábbi alkotásaimat. Lassan eresztem elfele a kezeimet, a fal úgy kezd süllyedni lejjebb és lejjebb. A csatánk nyomai lassan eltűnnek. Majd egy perc elteltével a terep vissza nyeri szinte eredeti állapotát. A magam köré gyűjtött fémből egy modern faházat húzok magunk köré. Az ágytól néhány méterre egy kényelmes fotellal lepem meg magamat, kis asztallal rajta whsiky. Izzadtan, nagyot sóhajtva huppanok a fotelba és töltök egy pohárral. Két jégkocka csilingelve landol az alján. Belehörpintek és Jenn-re nézek. A kötések kezdenek átázni. Lemondóan sóhajtok. Félretesze ma poharat és mellé sétálok. Megkavarom magam mellett a levegőt, gyűjtök belőle egy jó adagot majd újabb kötés réteget viszek fel a lányra. Pár foltot leszámítva, szinte úgy fest, mint egy múmia. Visszaülök pihenni néhány percet, míg elszürcsölöm a whiskyt. Aztán felsétálok az emeleten lévő konyhába ahonnét a korlát mögül jó rálátásom nyílik a vendégre is és a sziget nyugati partjára, felette a lassan ereszkedő nappal. Nekiállok főzni.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Henderson Island Szomb. 04 Feb. 2017, 20:30


... Just a step from the edge
Just another day in the world we live

Olyan közel vagy hozzám, hogy le kell nyelnem a nyelvem. Kábulatban izzó zöld testem foglyul ejtetted, hát vedd el az életem, hiszen nem látod, mennyire vágyom rá? Vedd el, míg tudod… Kérlek… hiszen én megtettem volna veled… Kábán nézem az arcvonásokat és homályba vész körülötte minden, mégis, tekintetem metszővé válik, bármilyen gyengéden is érinti arcom. Legszívesebben könyörögnék, hogy… - Hagyj elmenni, hagyd, hogy… azt tegyem, amit kell. – Behunyom szemeim és visszanyelem a torkom szorongató érzést, mielőtt megacélozom magam. Nem búcsúzom senkitől, hiszen ha így tennék, nem volna merszem befejezni.Úgy emlékezhettek rám, hogy nem láttátok, mivé váltam. Csak a szégyen és én, csak mi ketten viaskodunk, és a testem átszúrt fémekkel összefogva végül legyűrnek. Úgy hiszem, szívem az utolsót dobbantja, sóhajom a legvégső, mosolyom mégis megkönnyebbülten terül el gyötört arcomon.
Vége. Végre… vége…

Az ébredés rosszabb a legkeményebb fájdalomnál is. Láz. Ismét láz mar belém, a kín, amely belőlem árad nem pusztán testi, annál sokkal mélyebb, átnyúl a gyógyulófélben lévő sebeken, be, egyenesen a lelkemen siklik éles pengéivel. Élek. A fenébe, miért…? Szemeim nehézkesen nyílnak fel, telve könnyekkel, ajkaim közül fájdalmas nyögés szökken, s megakadályoz, hogy megmozduljak. Nem ismerős, bárhol is vagyok, pusztán a tenger hangja az, ami ismerős. Talán ez is a férfi műve? A fém ketrecnek semmi nyoma, ami látóterembe kerül most mégis egy kunyhószerű építmény képét tárja elém. A mellkasom zihálva ugrál, érzem bőrömön a sebekbe ragadt puha anyagot. Mit tettél…
- El kellett volna engedned. Miért nem hagytad, hogy...? – Bár nem látom, s nem is hallom, mégis megszólítom. Mindössze a fejem tudom elfordítani, és meg is teszem, keresve az alakot, aki felelős mindazért, hogy még itt vagyok.





Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
66
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: Henderson Island Szomb. 04 Feb. 2017, 21:42

A hosszú éles acélpenge sűrűn és határozottan koppant a vágódeszkán. Alatta a különféle zöldségek közel egyenlő méretű darabokban hullottak szét. Eközben gondolataim kissé eltávolodtak a konyhától. A közelmúltban jártak, egy mosoly. Egy egyszerű, elégedett, megkönnyebbülő mosoly. A zöldség lassan kifogy a kés alól így csak az én ujjam marad amit szelhetne. Ám ahogy a bőrhöz ér, már csorbul is az él, formálódik a penge. A monoton kopogás megszűnik és ez a változás vissza zökkent. A deszkára pillantok és elemelem a kést. A pengében kirajzolódik ujjaim domborulata. Kelletlenül konstatálom, hogy megint nem én irányítok. Közrefogom a penge tövét két ujjal és ahogy végig siklik ujjaim között, a göcsörtök eltűnnek a penge ismét a régi. A hegyére teszem az ujjam és megpróbálom legalább megszúrni magam. De hiába a bőr hasadása előtt ismét csorbul az acél. A kés fokát használva egy fémedénybe sodrom a felaprózott hagymát és a hús után nyúlok. Határozott mozdulattal vezetem a kést, keresztül a hús rostjain. Tekintetem elréved a látványban. Friss emlék tódul a fejembe. Összemosódik a látottakkal. Kezem alatt lévő hús elzöldül, a kés pedig egy pillanatra megakad, színe megváltozik majd tovább siklik. Észbe kapok és rámarkolok a húsra, benne a pengével. A kés nyele másik kezemben marad, markomból pedig vizes lufiként durran el a hús a késsel. Zöld és fémes folyadék ömlik a deszkára. Egyes darabok apró gömbök formájában szilárdulnak meg és gurulnak szét. Kezemből kifolyik a benne léfő hús és vas, groteszk szoborként mereven tornyosul a deszkán. Jobbomból a markolat szurokként csordogál a padlóra. Elengedem, megszilárdul és magatehetetlen sétabotkén dől oldalra. Hátrébb lépek a folyásnak indult pulttól és homlokomra tapasztom a kezem. A pulttól elég messze kerültem, ám a mögöttem húzódó korlát veszít tartásából. Szabályozom a légzésem, hogy lenyugodjak.
~Szedd össze magad Gregory. Tied az irányítás. Mára elég volt a manipulációból... Kapcsold ki...
A lenyugvó napra emelem a teintetem és érzem ahogy lassan megnyugszom. Összetakarítok magam után és elölről kezdem a hús szeletelését...
Alig hogy elkészült a mártás, és felöntöttem vele a húst. Már nyúlok a fóliáért amikor nyögést hallok a földszintről. Elfordulva a pulttól a korlátra támaszkodom és onnét tekintek le az ágyra.
-Fióna felébredt...
Jegyzem meg halkan és a lépcső felé indulok. Az aljánál belebújok egy bőr papucsba és közelebb klappogok. Azalatt emésztem a kérdést. Közelébe érve fölé hajolok jókedvűen.
-Hogy meghalj?
Fejezem be a mondatát. Ismét felötlik bennem az a megkönnyebbült mosoly. Rögvest elhessegetem, mielőtt ábrázatomra kiülne tőle a melankólia.
-Ha elfelejtetted volna, jössz nekem egy randival...
Elhajolok fölüle és egy fél lépést teszek hátra.
-Ha nagyon pocsék lesz még beszélhetünk a dologról. Úgyhogy nagyon remélem szereted a kínait...
Vigyorodom el szélesen és az emelt felé biccentek. Jókedvem szinte azonnal le is lohad. Eszembe jutott még valami. Mutatóujjamat felső ajkamhoz érintve fordulok felé.
-Illetve a barátnődnek is beígértem egyet... Szerintem nem venné jó néven ha előtte... szóval érted...
Szimbolikusan végig húzom ujjamat a nyakamon. Eközben a széles mosoly ismét kiül arcomon. Így futtatom végig rajta a tekintetem. A kötéseit figyelem. Alatta pedig a sebeket, ahogy gyógyulnak. Apránként, sejtről sejtre. Nem olyan látványos, mint Logannél... Illetve a maga nemében sokkal látványosabb. Logan nem ilyen festői.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Henderson Island Vas. 05 Feb. 2017, 23:47


... Just a step from the edge
Just another day in the world we live

Amikor már úgy tűnik, nem jöhet rosszabb, az élet rácáfol. Olyan kevés, annyira kibaszottul kevés hiányzott, hogy vége legyen az ámokfutásnak, melyet zöldem zavarodottsága idézett elő, hogy megtörik a szívem, mikor rá kell eszméljek egy újbóli kudarcra. A rettegés elemi erővel mar belém. Félek, hogy ismét elönt a végtelen gyűlölet, és újra elveszítem a józan eszem. De legalább amíg gyenge vagyok, nem árthatok...
A testem zöld sejtjei egy ilyen komoly sebzéssorozatot nehezebben foltoznak össze, így nem volnék képes átalakulni sem, ennek pedig kivételesen valamennyire megnyugtató hatása van rám, noha nem úgy nézek ki, tudom én... Leginkább a fáradt, fájdalmas és semmit nem értő arckifejezés vetül ki, míg megszólítom a férfit, 'kinek alakja végül fel is bukkan, miként felém hajol.
- Azok után, amit tettem, még mindig úgy gondolod, bejátszik az a randi? – Tenyerem megvetem magam mellett, hogy próbát tegyek, de a fájdalom végigszalad a vállamon keresztül az egész mellkasomon, így maradok ahogy voltam, mindössze fogaim koccannak össze, hogy ne sikoltsak fel.
Összezavarsz. Nem lehetsz épeszű...
Megkeresem fejem mozdításával ismét, úgy tanulmányozom. Nem haltam meg, de ez még koránt sem jelenti, hogy a legnagyobb biztonságban lennék. Főleg ebben az állapotban. - Ő is én vagyok. Egy és ugyanaz a tudat, csak a test más. Legalábbis... eddig azt hittem. - Felhozza a Minit, mint barátnőt csevejben, mire elpillantva róla, gondolataimba temetkezve válaszolok. Másként működöm Bruce-hoz képest, de ha azt a rengeteg haragot elzárom... mégis olyan, mintha nem én volnék, aki irányít. És ez megrémiszt. - Végig én voltam, mégsem tudtam irányítani a tetteimet, ami máskor természetesnek mondható. Ez... uhh. Kezd nagyon bonyolulttá válni. És aggasztóvá. - Épp ezért egyszerűen képtelen vagyok felfogni és elhinni, hogy komolyan beszélne. - Viszont ha még ez sem tántorít el, kezdem azt hinni, még nálam is rosszabb vagy. - Most először fut át egy halvány mosoly ajkaim szegletében, annak ellenére, hogy úgy gondolom, jobb, ha éber leszek...





Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
66
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: Henderson Island Hétf. 06 Feb. 2017, 02:30

Lábfejemet beakasztom a mögöttem lévő alacsony asztal lábához és közelebb vonom magamhoz. Térdeimre támaszkodom és öreges sóhajt hallatva leülök. Haloványan somolygok a kérdésén. Túl lehangoló lenne komolyan venni a történteket. Túléltem ez is már csak egy jó sztori lesz a gyerekeknek. Főleg ha itt ér véget a keresgélés... Három pici kobold zúzna a lakásban aztán anyuka kikelve magából ledózerolja a fél házat mire leülteti őket enni. Aztán jönnek a kérdések, hogy miként ismerkedtetek meg...Én börtönbe akartam zárni isten háta mögött, ő megakart ölni, aztán szitává luggattam...
~Gyönyörű családi sztori lenne annyi szent. Ez a sziget megtenné családi fészeknek...
Játszadozom el a gondolattal röpke másodpercekig, aztán megrázom a fejem.
~Még hogy csak a nők rohannak előre az ilyesmivel...
-Utasítottak már el durvábban is. Ennél több kell, hogy lerázz.

Legyintek flegmán. Azt követően szótlanul nézem végig ahogy megpróbál felülni. Inkább csak figyelek. A sebei állapotát. Úgy tűnik a melle fölötti felszakadt. Némi bűntudat kerít hatalmába, ez ki is ül arcomra. Noha már megbeszéltem magammal, hogy nem rágódok a múlton.
-Csak ésszel. Ha átázik csere.
Szólok rá atyáskodóan. Hangom higgadt, kimért, ellentmondást nem tűrő. Humornak jelenleg helye nincs. Megkeményedett vonásaim lassan ellágyulnak és érdeklődve hallgatom. Lekövetem tekintetét de csak menekíti azt. Ismét a sebére pillantok. Nem úgy fest mint ami csillapodni akarna. Mindenesetre a géz még tartja magát.
-A Vörösköd. Vagyis Zöld...
Akasztom tekintetem az övébe és egy biztató mosolyt eresztek meg.
-A fő, hogy kiadtad a gőzt és jobban vagy.
Kacsintok rá. Tenyeremmel térdemre támaszkodom és felállok az asztalról. A magasból ismét végig futtatom rajta a tekintetem. Ekkor beugrik be, hogy ennél azért jobb állapotban volt fizikailag amikor találkoztunk.
-Ha úgy vesszük... Bocsi a...
Mutatok végig rajta. Kissé feszélyezve folytatom.
-... szóval érted... Eltántorítani?
Nyelek egyet és bele is pirulok a kérdésbe. Lehunyo ma szemeim, meg igazítom a gallérom és a torkomat is megköszörülöm.
-Kimondottan...
Kezdek bele tárgyilagosan, hogy kifejezzem érzéseimet a dologgal kapcsolatban. A csukot szem mögött cikáznak a gondolatok, végül mosolyra húzódik a szám és felnyílnak szemeim. Elvégre többször bevallottam magamnak és eldöntöttem, hogy nem cinkes a dolog. Magabiztosan kihúzom magam és kacér tekintetemet az övébe ágyazom és felszabadultan fejezem be mondandóm.
-Színpatikus. Szeretem a kihívásokat és az egzotikus lányokat.
Spékelem meg azzal, hogy megugrasztom a szemöldökeimet.
-Szóval, Kínai jöhet? Tíz perc és kész.
Mutatok hátam mögé, az emeltre. Aztán a lemenő nap utolsó percei felé bökök állammal.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Henderson Island Szomb. 11 Feb. 2017, 20:58


... Just a step from the edge
Just another day in the world we live

Azt mondja, utasították már el durvábban is nálam. Nem tudom, ha ez nem volt elég durva, mi lehetett számára az? Nem vagyok biztos abban, hogy nem fogságban vagyok, sőt, képességei fényében és speciel az enyém használhatatlansága nélkül... az a randi elég tág fogalommá nyúlik, azt pedig már nem is említem, hogy komoly fájdalmaim vannak, a romantikára való hajlamom pedig jelen helyzetben körülbelül annyi, mint egy döglött állatnak a betont csókolni. - Több? Mégis kikkel randiztál te? – Minden morbidság ellenére amit gondolok, halkan és nagyon röviden felnevetek, mielőtt felszisszennék és összeszorítanám szemeim. Az, hogy a kötések miként kerültek rám, már nem is forszírozom, jobb, ha nem teszem, de nem kerüli el a figyelmem a felszólítás, csak épp nem reagálok rá, mindössze homlokom fut ráncba. - A közönséges fém nem viszi át a Mini bőrét. Milyen ötvözetet használtál? - Ugyanaz lenne, mint T'Challa karmai? Emlékszem rá, hogy a fekete párduc képes volt végigkaristolni  a combom és rohadtul érdekel, milyen anyag megy ritkaszámba, ami képes a zöld sebzésre. És az is, miként állította elő ez a férfi...
Ha olvasnék a tekintetéből, azt mondanám, tényleg törődni akar velem. És egy részemnek semmi másra nem volna szüksége, de azt is tudom, bárhogy próbálkozna, nem tudnám úgy értékelni, ahogy illene és kellene. A fenébe, egyetlen különleges árnyalatú tekintet elnyom mindent, hiába szenvedek miatta, hiába tudom, hogy a szívem feleslegesen dübörög úgy, ahogy nem volna szabad. Nos... úgy tűnik, örök mazochista maradok.
Nem felelek rá, csupán ráhagyva hümmögök, pedig nem vagyok jól, nem adtam ki, csak ideiglenesen. Csupán annyi a szerencsém, hogy fizikálisan és lelkileg is akadályokba ütközöm. Aztán megrázom a fejem, hiszen akinek bocsánatot kellene kérnie... nem ő. -  Nem haragszom rád, legalábbis, azért nem, hogy megállítottál, de az, hogy figyelmen kívül hagytad a kérésem, egy másik dolog. Viszont kár keseregni rajta.   - Megpróbálok őszintén elmosolyodni, mivel vállat vonni jelenleg nem kísérelnék a sebek miatt. Inkább csak nézem őt, az arcvonásait és megpróbálom megfejteni. Még a nevét sem tudom, azt viszont, hogy megvan benne a jóindulat, kétségtelenül. De aztán, ahogy szavai előre haladnak, szemöldökeim megugranak. A Mini kétség kívül egzotikus lány, sőt, már-már túlságosan is, bassza meg! De hogy bárkinek is tessen, valószínűleg most találkoztam a Földön az egyetlen olyan személlyel, aki tényleg elviselné - vagy azt hiszi, elviselné. És milyen a sors? Mindig az kell, akit nem kaphatunk meg. - Ennek az egzotikus lánynak hamarosan tovább kell mennie. - Tenyereim felcsúsznak az arcomra és belesóhajtva megdörzsölöm a bőröm, és tényleg sajnálom ezt az egész helyzetet úgy ahogy van. De aztán... - Oké, egyetlen egy randi még belefér a kínai mellé.  - Az ujjaim szétcsúsznak és balom gyengén, de kinyújtom felé, jelezvén igényem a segítségére a feltápászkodáshoz.
- Még a neved sem tudom. - Ha minden jól megy, ezt már úgy jelentem ki, hogy életem egyik legfurább szituációjában vagyok.





Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
66
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: Henderson Island Csüt. 16 Feb. 2017, 23:37




Kérdésére magabiztosan elmosolyodom. Kissé nosztalgikus hangulatba kerülök, ahogy megrohannak az emlékek. Akkor és ott némelyik tényleg életveszélyes volt, de ennyi idő után, csak jót derülök mindegyiken. Tekintetét keresem mielőtt folytatnám.
-Volt egy lány, igen dögös és rossz természetű volt, piros haj, tipik 2000-es évek. Leszámítva azt a démonszerű lényt amivé képes volt átalakulni... Azt hiszem rendőr volt... Igen, egyszer eladtam prostinak, miután elakarta törni a gigámat egy billiárd dákóval... Később pedig kivásároltam egy emberrabló karmaiból, mint luxus prosti... Igazi belevaló rendőr nő volt...
Merengek el, tekintetem is elvándorol a végtelen horizontra.
-Ne haragudj, csöppet elkalandoztam.
Fordulok vissza felé, elkomorodva. Végig nézek rajta én is. Sóhajtok egyet és várok. Komolyabb hangnemben folytatom.
-Adamantium.
Az éjjeli szekrény felé nyúlok, kihúzom a fiókját. Kiemelek belőle egy ezüstös érmét. Felmutatom neki, egy dombormű van rajta, ami az ő arcát ábrázolja. A kép peremén pedig X-ek sokasága hivatott szimbolizálni a hiányzó nevet. Másik oldalán pedig a Mini portréja szerepel. Mindkettő barátságos mosollyal.
-Egy elpusztíthatatlan anyag. Makacs, mint Te vagy én.
Kacsintok felé, és ha nem veszi el az érmét akkor leteszem az éjjeli szekrényre.
Csöndben hallgatom a mondandóját, közben a kötését kémlelem. Mosolyogva széttárom a kezeim és kihúzom magam.
-Nincs is min keseregni. Élünk, az a lényeg. Ha ennyire bánt, hogy nem hallgattam rád,...
Közelebb hajolok, bizalmaskodva, leeresztett hangerővel, szinte suttogva folytatom. Nem mintha sokan lennének egy lakatlan szigeten de már csak azért is.
-Valahogy majd jóváteszem.
Kacsintok egyet és felegyenesedek. Érdeklődve, lágy mosoly kíséretében figyelem reakcióit. Kissé összeszalad a szemöldököm, amikor a barátnőjéről vélekedik. Oldalra biccentem a fejem és várok. Szemöldököm lassan húzódik a magasba. Várok. Aztán örülök. Keze után nyúlok, hogy felsegítsem...a magam módján. Lehajolok, megkísérlem a kezét átemelni a nyakamon, majd egy finom mozdulatsorral, ha nem ellenkezik, óvatosan felemelem az ágyról. Játékos mosollyal arcomon mutatkozom be.
-Gregory Selton Severalt... Ma én vigyázok rád kedves...
Húzom ki magam és várok. Miután túllendültünk a formaságokon megfordulok vele, hogy lássa a kínálatot.
-Gyönyörű és hangzatos név. Hol együnk? Fent a konyhánál a pultnál? itt lent a kanapén? Esetleg ott a konyha alatti, eldugott asztalnál... Vaaaagy
Húzom el és lassan fordulok vele ismét 180-fokot az óceán felé. Aminek horizontján már csak pislákol a nap teteje. Már ha azóta nem adta határozott vagy erélyes jelét annak, hogy elhagyná ezen óvó karokat.
-Tengerparton gyertyafénynél?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: Henderson Island Vas. 19 Feb. 2017, 00:28


... Let’s Hurt
Tonight

A testbeszéd mindig többet elárul valakiből, többet, mint a szavai, melyeket kedvére formálhat. Jelen helyzetem és állapotom jóformán csak azt engedi, hogy figyelmem vonjam a férfi köré, aköré, aki egyszerre pusztított el és mentett meg - elsősorban önmagamtól. Nem érzek hálát, csak mély és végtelen csalódottságot, melyet a fájdalom ízekre tagol, így nem állandó, sokkal inkább szaggatott, ahogy rám borul. Azt kérdezem, ami gondolataim között bujkál, s egy kevésbé komolynak ható elegyet válaszol cserébe, minek hatására homlokom újfent ráncba szalad. - Milyen... anti-romantikus történet... – Jegyzem, mert úgy hiszem, erre nem lehetne jobb szó. - De egyre inkább úgy tűnik, valahogy bevonzod magadnak. Végül mi lett a lánnyal? Tekintve az általa mesélteket összetéve velem, somolygásra késztet, habár a kérdést már másként teszem fel, hiszen látom a változó, komolyabb fényt az arcára ülni.
Az adamantiumot említi, és így már nem annyira ismeretlen, hangzásában semmiképp, és csak megerősíti a tapasztalatot. -  Ó, így már részben nem ismeretlen számomra.   - Ajkam alsó része megrándul, mintha még odabiggyesztenék a gesztussal egy finom káromkodást az anyagot illetően. Figyelem közben, hogy elsétál és visszatér, ujjai között pedig érmét rejt, amit tenyerembe ejt, én pedig csak figyelem a varázslatot, amit ismét megteremt. Én vagyok rajta. Mindkét arcom.  - Hogy csinálod ezt? - Ajkaim enyhén szétnyílnak, ahogy az érmét forgatom. - Úgy értem... ezt az egészet. Az arénát, ezt a házat... az érmét...   - Nincs jó szó rá az ámulatnál. Persze láttam, hogy meg lehet ingatni, de akkor is, képes volt a hihetetlenségre, ami nem pusztán káprázat, hanem igenis valóságos, a saját bőrömön érzem.  - Egyébként azt hittem, az adamantium a Föld egyik legritkább anyaga, te viszont képes voltál előállítani több dárdányit is. Még a fele is elég volna, hogy egyesek vérszemet kapjanak és minden áron megpróbálják megszerezni.    - Nyitva hagyom ezt a témát, mert úgy vélem, veszélyes, hogy ennyire simán képes létrehozni.
Aztán közelebb lép, én pedig ahogy lejjebb ereszti magát, felszegem az állam, ezáltal közelebbről térképezhetem az arcot, melyhez sokkal halkabbá válik hangjának tónusa. - Valahogy majd be is hajtom. - De nem most, bármilyen hízelgő is, és talán nem is úgy, ahogy azt ő elképzeli. Egy lakatlan szigeten persze annyi minden történhetne. Más esetben, más szívvel. De hagyom, hogy sodródjak, nincs erőm máshoz. Gyűjtenem kell, hogy aztán belemeríthessek. Nem maradhatok már sokáig. Talán ezért fogadom el a vacsorát. Talán nem akarok egy megfoghatatlan álmot sóhajtani, csak egy kis időre meg akarok feledkezni róla, és úgy létezni, mintha üres volna az elmém, érzésekhez kapcsolt személyek nélküli. Gregory az, aki most felemel és elhatárol. Nem ellenkezek. - Jennifer Susan Walters. Ma rám vigyázol, kedves. - Fény csillan íriszeimben, testem elernyed, fejem a vállára hull, mégis halkan felnevetek a gyönyörű és hangzatos dícséretre. - És roppantmód átlagos, ezt kifelejtetted. - Elnézek a tengerpart felé, ahová fordul velem. Nehéz elhinni, hogy nemrég még egy küzdőtér volt a talpam alatt, bár a pulzáló fájdalmat még mindig érzem, akkor is, ha a sejtek dolgoznak, hogy befoltozzanak.
Felsóhajtok. A lelkemnek is jót tenne, ha egy-két örök folt elveszne róla. - A tengerpartot választom, Mr. Severald. - Becsukom a szemeimet és hagyom dolgozni a többi érzékszervem. Hallgatom a morajlást, és a férfi hangját.

- Tehát pilóta, mutáns, őrző-védő, ketrecharc és baseball rajongó. Kihagytam valamit? - Ezt már vélhetően vele szemben szavalom. Tengerpart és vacsora. Hol volt ez a pasi idáig, kérdeztem már?



Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
66
∆ Tartózkodási hely :
Xavier birtok vagy egy bár



Tárgy: Re: Henderson Island Vas. 19 Feb. 2017, 21:30

Lágyan billegetem a fejemet. Anti-romantikus. Éreztem benne némi igazság tartalmat, de nem tudtam teljesen egyetérteni vele.
-A maga nemében az volt.
Pajkosan felugratom a szemöldökömet.
-Bevonzom? Meg lehet... Szeretem a... különleges lányokat.
Egy halovány vörös árnyalat halad át az arcomon, miközben szemöldököm kérdőn felhúzom és kíváncsian pillantok rá, reakcióját fürkészve. Magam sem értem miért jöttem zavarba emiatt. Valószínűleg még nem sikerült teljesen elfogadnom a saját döntésemet. Roppant különös... Megkeményednek vonásaim és megköszörülöm a torkomat mielőtt folytatnám.
-Tudtommal áthelyezték egy előléptetés keretein belül.
Őszintén meglep, hogy ismeri az adamantiumot. Végig fut a fejemen, hogy akár ismeri Logan-t is. Szemeim egy röpke másodpercre résnyire szűkülnek ahogy át fut agyamon, hogy neki nem okozna gondot egy randi a nagylánnyal se. Mázlista... Csalódottan fújom ki a levegőt és magamra húzom ismét a jókedvű szívtipró képét. Nincs értelme búslakodni. Magam elé emelem a kezemet és a tenyerembe bámulok, onnét a lányra téved a tekintetem, lassan végig pásztázom, molekuláról molekulára, atomról atomra... A legkisebb építőköveit vizsgálom...Majd egybe ezt az egész szépséget. Szó szerint a veséjébe látok, aminek nem tett jót az a falhoz vágás. Habár sok nyoma már nincs. Aprókat bólogatok, igazolva szavait. Habár a végén elmosolyodom. Megszerezni az adamantiumot...
-Igen, az egyik legritkább anyag. Ennek ellenére nem mennének vele semmire. Ilyen állapotban, képtelenség megmunkálni, elpusztítani. Nélkülem értéktelen.
Minden porcikám ég, hogy egy látványos bemutatóval kísérjem, mire vagyok képes. Másfelől fölösleges, ezzel már levettem a lábáról párszor. Nem úgy ahogy kellett volna de, nincs mit tenni, ennyire lehengerlő vagyok...
-Anyagmanipuláció. De nagy felelősség... és megterhelés... Továbbá látom, mindennek az építő követi... Ahogy az egészet egybe.... és azt kell mondjam... csodaszép.
Lágyul el hangom ahogy végig nézek rajta ismét. Tekintetem vissza emelem az övébe és szolidan somolygok.
-Állok be...khm..elébe...
Recsegem lezárásképpen fülébe.
-Ha átlagos lenne kedves, akkor most nem itt lennénk. Én pedig nagyon szomorú lennék és valami olcsó cafkát hajkurásznék New York utcáin a legrosszabb csajozós dumákkal.
Mély sóhaj hagyja el testemet ahogy elképzelem azt a rettenetes szituációt. Arcom torzul, kelletlen fintor jelenik meg rajta. Végül megrázom a fejemet és lenézek a karjaimban tartott nőre. Visszatér a jókedvem.
-Akkor irány a part kedves Susan.
Lassan és óvatosan indulok meg vele. Dúdolok miközben lassú léptekkel lopom a távolságot a part felé. Pár méter múlva a parton egy asztal és két szék sötét alakja jelenik meg a csillagos ég alatt. A szék és asztal lábát a víz lágyan mossa. Teríték két főre. Az asztaltól kicsit távolabb egy sötét doboz. Közelebb érve látszik, hogy jéggel és üvegekkel van töltve. A székhez viszem, azt lábbal kiügyeskedem majd óvatosan lehelyezem. Csettintke egyet, mire hüvelykujjamon láng gyúl. Azzal meggyújtom a gyertyát ami fényt vet a terítékre, és a sok pohárra. Gyorsan elfújom az ujjam. Egyszerű bűvészkellék, de nagyon hatásos ilyen alkalmakra.
-A mézbirkózást. Illetve a Sármos jelzőt, szokták rám aggatni.
Heccelem komolytalanul és a doboz felé lépek. Beletúrok. Az üvegek és jégkockák lágyan csilingelnek ahogy megbolydulnak.
-Szakács. A vacsora 10 perc és hozom. Addig egy italt?
Emelkedem fel onnét, jobbomban egy üveg bor, másikban egy whisky-vel fordulok felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: Henderson Island

Vissza az elejére Go down

Henderson Island

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Similar topics

-
» Szabadságszobor - Liberty Island

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Lezárt játékok-