» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
Lost treasue - Narsil & Daario

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
18
∆ Kor :
462
∆ Tartózkodási hely :
Asgard



Tárgy: Lost treasue - Narsil & Daario Hétf. 02 Jan. 2017, 15:52



Lost treasure
Narsil & Daario

Alfheim világa oly kedves szívemnek. Az elf vendégszeretet birodalmak szerte híres. Nimellos királlyal az első csatám óta jó viszonyt ápolunk, pedig annak már több, mint 400 éve. Neki köszönhetem Kindot, azt az elf kovácsok által munkált tőrt, amit soha nem rakok egy karnyújtásnál messzebb magamtól. Ez a gyémánt berakásos fegyver emlékeztet arra, hogy milyen csodás teremtények az elfek. Abban a csatában még tapasztalatlan voltam, jóatyám és Nimellos király pedig többször is megmentették az életemet az ellenünk nyomuló sötét elf horda ellen. Ezután jártam először elf földön, mikor a győztes tort az alfheimi erdő palotában tartottuk. Megérintett a hely, a lombok rejtekére épített házak, a fennsíkok páratlan zöldellése, a hegyek felhőkbe nyújtózkodó csúcsai... és nem utolsó sorban a gyönyörű elf lányok, akik szépsége a legtöbb asgardi asszonyét is felülmúlja. Nincs még egy ilyen nép, amelynek lakói ilyen leírhatatlan harmóniában élnének a természettel és fajtársaikkal.  
Ám ők is állandó háborúban állnak, s szövetségük Asgard népével és Odin királlyal még erősebbé teszi mindkét világot. A legutóbbi, melyet vállvetve vívtunk, Jottunheimben volt. Alig 2 hete annak, hogy a fagyóriások vereséget szenvedtek, s Alfheimbe látogattam, hogy megköszönjem Nimellos király ismételt támogatását. A király marasztalt egy rövid időre, sőt, ajándékot küldött húgaimnak és édesanyámnak, én pedig nem tudtam ellenállni a finom mézbor és ínycsiklandozó elf étkek hívogatásának. Még aznap, hogy vendéglátóm marasztalni vélt, elhatároztam, hogy ha már itt vagyok, megszerzem kishúgomnak azt a legendás virágot, amiről már annyit meséltem neki. Az elfektől hallottam a vörös hibiszkuszról, amely csupán e földön terem, az elfek sajátja. Mi több, egyetlen hegység ad otthont nekik. A monda szerint a sárkányok tüze táplálja a virág gyökereit, attól égnek szirmai mélyvörös színben.
Talán elszántságom, talán ostobaságom nem engedte, hogy féljek, pedig tudtam jól, hogy jóeséllyel találkozom azzal a lénnyel, melyet húgom hímzett arra a kendőre, amit három éve mindig magamon hordok. Különös vonzalmat érzek e lények iránt. Mindig is csodáltam, ahogyan az eget szelve tűzzel festik vörössé a felhőket. Hatalmas, robusztus kiállásuknak nincsen párja.
A sárkányok otthonához alig merészkednek közelebb, hiszen az elfek bár békében élnek ezekkel az állatokkal, mégsem háborgatják őket. Így a faluból, mely a hegy lábától nem messze terül el, már egyedül másztam fel. Aznap már alkonyodott, mikor felértem a hegyvonulat egyik csúcsára. Lepillantván a táj még csodásabb volt, mint amit valaha el mertem képzelni. Amikor megpillantottam a virágot, szakítottam belőle, s váratlanul megjelent előttem egy vörös példány. Dühös pillantása mélyen az elmémbe itta magát. Szárnycsapásaival vihart kavart, és tűéles fogai közül tüzet lövellt. Ha az a titokzatos elf lány nem jelenik meg és nem parancsol annak a lénynek, már bizonyosan a tűz és föld martaléka lennék. De amilyen váratlanul mentett meg, olyan gyorsan el is tűnt a sárkányt megzabolázva, annak hátán. Nemhogy a nevét megkérdezni, elmerülni a napszőke elf lány csodálatos szempárában sem volt időm, így az asgardi seregek hazavonulásáig még 2 napig kerestem Őt. Mindhiába. Nem mutatkozott.

Most, egy héttel a történtek után újabb útra indultam Alfheimbe. Az átjárón át érkezvén elmeséltem Nimellos királynak ittlétem okát. Elmondtam, mit tett értem az a nő, s azt is, hogy azért jöttem, hogy megköszönjem neki, ám legutóbb nem volt rá alkalmam. Az uralkodó tudta kiről beszélek, hiszen egyetlen nő képes a sárkányoknak parancsolni, s tökéletesen illett rá a leírásom. Azt is elmondta, hol találom most. A királyt képessége lehetővé teszi, hogy bárki helyzetét ismerje, ha arra a személyre gondol. A nevet nem árulta el, meghagyta a bemutatkozást magunknak. A hegycsúcson találom. Azon a helyen, ahol legutóbb is találkoztam vele. A király óvatosságra intett. Sárkányok vannak a közelében...
Meghajolván utamra indultam. A mászás ezúttal is hosszú és embert próbáló volt. Sárkánnyal minden bizonnyal könnyebb felérni a csúcsára, de nekem erre sajnos nincs meg az adottságom. Nem értek a nyelvükön, s az, hogy csodálom őket, még nem elég ahhoz, hogy egy példány a hátára engedjen. Így ez csupán álom marad, mint ahogy az is, hogy még fent találjam a lányt. Lehet egyszerűbb lett volna letáboroznom a hegyvonulat alján, és kémlelnem az eget, mikor indul meg a csúcsról 1-1 sárkány. De képtelen voltam egy helyben állni, és várni a csodát. Látni akartam, újra megpillantani Őt.

Ahogyan erőm végét járom már, végre felkapaszkodom a hegytetőre. Különös, hogy mennyire sík, és milyen terjedelmes. Az egyik nagyobb rög mögött megpillantom az egyik sárkányt és a szikla mögül kisejlik a lány szőke haja is. Csak reménykedem, hogy a lány hamarabb vesz észre a teremtménynél, és ezt a példányt is megfékezi majd. Ha nem... akkor legalább láthatom még egyszer, utoljára.
A lény dühösen ront felém, én pedig hátrálni kezdek, egészen a hegyvonulat pereméig.
- Ho-ho... jó kis sárkány! - intek felé, magam elé tartott kézzel. Kikémlelek a lény arca mellett, amely nagy eséllyel mindjárt leharapja a fejemet. Megpillantom a lányt, s csak remélem, hogy ezúttal is kihúz a csávából, és ez alkalommal nem tűnik el szó nélkül. Már attól is boldog lennék, ha legalább a nevét megtudnám.


Narsilnak ▼ Bocsáss meg, hogy megvárattalak! Sad

• •


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
44
∆ Kor :
600
∆ Tartózkodási hely :
Alfheim



Tárgy: Re: Lost treasue - Narsil & Daario Hétf. 27 Feb. 2017, 15:20






Daario & Narsil
Lost treasure
Szeretek kijönni Alfheim határába és gyönyörködni a kilátásban. Nem utolsó sorban itt egyedül lehetek a gondolataimmal, nem terheli az elmémet és az érzékszerveimet millió beszélgetés, kósza pillantás. Ránézésére olyan vagyok, mint az itteniek és egész jól meg is szoktam a várost, hiszen már hosszú-hosszú ideje itt élek. De tudom, hogy nem ez a hazám. Az már nincs. Elpusztították. Mindennel és mindenkivel együtt, akit valaha szerettem és fontos volt nekem. De velük ellentétben nekem megadatott az újrakezdés lehetősége. Nimellos király kegyességének hála lehetőségem nyílt letelepedni a birodalmának szívében egyetlen általam ismert fajtársam, Brithon társaságában, akinek nem mellesleg az életemet is köszönhetem. Olyan ő nekem, mintha a testvérem lenne, ezt minden túlzás nélkül állíthatom. Egy féltő, óvó báty. A legfőbb bizalmasom, együtt is élünk, de van, mikor előle is szeretnék elvonulni egy kicsit, hogy csak magam legyek. Főleg, hogy van egy dolog, amiben nem teljesen értünk egyet.
Illetve tudom, hogy jót akar nekem, mikor azt mondja, ne használjam az újonnan felfedezett képességemet, mert túl nagy érdeklődésére tarthat számot, ha kitudódik. De nem tudok olykor ellenállni a csábításnak, hiszen a sárkányok lenyűgöző teremtmények! A fennsíkon ülök, ahol leggyakrabban találkozom velük. A szél belekap hosszú hajamba, ahogy figyelek. Messzebb látok is néhányat kergetőzni a levegőben. Hangosan, fennhangon szólok hozzájuk és kérem, jöjjenek ide, szálljanak le mellém. Tudom, nem sok idő, míg meghallják szavamat és megindulnak felém. Az egyikük hamarosan le is száll mellettem én, pedig tisztelettudóan üdvözlöm, majd kinyújtom fel a kezemet, hogy megérintsem, amihez ő engedelmesen lejjebb is engedi a fejét.
Ekkor azonban mozgást hallok a hátam mögül, mire összerezzenek. A sárkány tekintetén is nyugtalanságot, sőt egyenesen dühöt látok, ahogy az érkező felé pillant. Egy férfi hangját hallom, ha nem tévedek, asgardi dialektusban szólal meg. Ahogy felé fordulok, a tekintetem találkozik az övével. Egyből felismerem, bár egy szót sem váltottam vele. Hogy is felejthetném el! Az az asgardi férfi, aki a legutóbb leszakított egy vörös hibiszkuszt itt a szirten. A sárkányok nagyon dühösek voltak rá, csak úgy tudtam megvédeni, ha közbeavatkozom. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy meglátott engem és hogy mire vagyok képes. Ezért is ültem fel inkább az egyik sárkány hátára és tűntem el innen. Nem akartam felfedni magam. Nem akartam, hogy tudja, ki vagyok. És most megint itt van. Bár nem tudok elmenni amellett, milyen vonzó férfi, mégis aggodalommal tölt el kicsit, hogy újra látom.
- Ne bántsd! Nem engedem meg neki még egyszer. Elküldöm, ígérem! Csak maradj nyugton! - szólok a sárkányhoz határozott, de nyugtató hangszínen, az anyanyelvemen, miközben megérintem a nyakát. Dühösen fújtat és prüszköl, a tekintetét le nem venné a férfiról, de nem indul meg felé. A többi sárkány is vijjogva köröz a levegőben, de egyelőre nem szállnak le. Ekkor én is a férfira nézek és immár az általa beszélt dialektusra átváltva szólalok meg. Muszáj, hiszen az életéről van szó, nem bujkálhatok, menekülhetek előle, még ha így meg is tudja végképp, ki vagyok.
- Bocsáss meg, Vándor, de jobb lenne, ha elmennél. A sárkányok emlékeznek rád. Azt a virágot elvinned az ő szemükben lopásnak számít a természettől. És ők nem felejtenek - hangom nem ellenséges, de tartózkodó és tárgyilagos. Nincs benne vádaskodás, bár magam sem értem, miért kellett megölnie ezt a hibiszkuszt merő birtoklási vágyból. De a sárkányok memóriája nagyon jó. Nem felejtenek és nehezen bocsátanak meg. Így a szirten tartózkodnia lényegében életveszélyes. Amíg itt vagyok, nem fogják megtámadni, ha én nem engedem, de érzem az idegen felé áradó haragjukat. Egy sárkány haragja pedig igencsak veszélyes dolog. Örökké pedig én sem óvhatom meg tőlük, bármennyire is szeretném.

Bocsi a késésért!
• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Lost treasue - Narsil & Daario

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Daario

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: VilágÛr :: Kilenc birodalom :: Alfheim-