» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

nincsen


A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Máj. 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
❝...me and my broken heart.❞ - Tony&Steve

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
454
∆ Tartózkodási hely :
» somewhere only we know



Téma: ❝...me and my broken heart.❞ - Tony&Steve Vas. 01 Jan. 2017, 17:02


❝...me and my broken heart.❞
Tony&Steve


Csüggedten ücsörgök a düledező motel hetedik szobájának ablaka előtt, és a kietlen vidéket figyelem. Akaratlanul is az eget áthúzó sötétségen kutatok felragyogó fénysugarak után. A füleim kiélezve kapom fel állam minden hangosabb szomszédi koccanásra. Attól tartok, hogy riasztóval találom szembe magam. Attól tartok, hogy megtévesztettél és az elfogásomra készülsz most is. Szám sarka megrándul, ahogy lehajtott fejjel neki dőlök a falnak. Maga a kibérelt szoba két helységet tartalmaz. A hálót, és egy szinte sosem takarított fürdőt. Nem mintha azért jöttem volna, hogy felmérjem, hogy a higiénés szabályzatnak megfelelőek e a szobák.
A következő percben felegyenesedem egy mélyről jövő sóhajt követően és a fürdőbe ballagok. Felkapcsolom a villanyt, ami bőven több fénnyel szövi át a két teret, mint gondoltam. Több melegség éled fel egy ilyen sötét fészekben, mint bárhol. Talán nem is a villanykörte az oka, hanem a remény.

Megmosom kezeim és a tükörbe vetek egy mély pillantást. A szemeim beesettek. A színem sem az igazi. Szuper katona? Nem találom. Sehol nem látom. Az, aki most vissza néz rám, egy felismerhetetlen fantomja önmagában. A brooklyni kis ember már nagyon messzire ment. Talán sosem érheti el többé ez a kósza vándor. Bár, ha maradni készül, akkor azt hiszem jobb helyet nem is választhatott volna. A Kapitányt meggyilkolták. Ekkor tekintetem újra lebukik tenyereim vonalaira. Mintha még mindig vérfoltok díszítenék. Talán azok is díszítik. Olyan ez, mint egy lidércnyomás. A fejemben folyton azt látom, a rémálmaim arról szólnak, hogyan adok parancsot a nemzet katonáinak, hogy végezzék ki a Kapitány. Amerika Kapitányát, aki én voltam...

Felreccsen a parketta. A kezeim törölgetem a kagylóra hajított rongyba, mikor alakod kirajzolódik a fénybe, mi hátam mögül lopózik irányodba. Szinte megdermeszt látványod... Hiszen te a lábaidon állsz? A földbe gyökereznek talpaim és levegőt is elfelejtek venni egy pillanatra. A torkom kiszárad. Nézlek és nem hiszem el, hogy itt vagy, hogy így vagy itt.
A fejemben az elmúlt három óra minden percében eljátszottam hogyan történik majd a kettőnk összefutása, de nem gondoltam, hogy valóssággá válik. Nem hittem, hogy esélyt adsz. Nem mertem bízni benne, hogy lenyeled ezt a békát. Ezt a súlyos, fertőzött békát. Ahogy abban sem fektettem túl sok bizodalmam, hogy valaha két lábon járni látlak még. És... Lehajtom a fejem és megvárom, amíg Te megejted az első lépést, addig türelemmel, kiszolgáltatottan állok a fürdő ajtajában. Nem mozdulok. Fegyvertelenül nézek szembe veled. Ahogyan a reptéren is lennie kellett volna...
- Nem hittem, hogy tényleg eljössz. - bűnbánón vetek egy pillantást sötét íriszeid medrébe, majd a kagylóra ejtem a rongyot, mivel kezeim töröltem. (A kezeim, mik nem voltak piszkosak, én mégis...) Tenyerem a fal finom, szinte márvány lapos oldalán simítom föl, hogy lekapcsolhassam a fényt, ami elárulja érzéseink, és kirajzolja gyengeségeink.
- Jócskán lemaradtam a... hogyan? - intek puhán jobbommal a lábaid irányába, persze lehetséges, hogy a félhomály nem jelentkezik segítségedül és így nem érted meg, hová a kérdésem.
- Örülök neki, hogy járni látlak. - mosolyodom el, haloványan, talán senki nem fedezné fel a boldogságot arcomon. Nem lepne meg. Hiszen az aggodalom, a baljós érzések erősebben mocorognak bennem ezúttal.
Leejtem magam az ágy peremére, onnan nézlek. Onnan figyelem, hogyan cselekszel, te hogyan küzdesz meg ezzel a jelenettel most. És várom, hogy kérdezz, hogy elmondd, miért vagyunk itt...




zene | Remélem, tetszeni fog... szeretés
• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Téma: Re: ❝...me and my broken heart.❞ - Tony&Steve Vas. 08 Jan. 2017, 13:54



to: Steve Rogers
▲music:everyday▲ Kapim ♡▲X
A nap már sehol, amikor a kijelölt motel felé autókázom, és azon kell gondolkoznom, hogyan fogom túlélni a találkozást. Nem hibáztatna senki érte, ha magaddal vonszolnád a katonát, Wilsont, meg az egész bandát. Én sem bíznék magamban a reptéren történtek után. Arra azért mégis csekély esélyt látok, hogy valóban egy magad fogsz várni abban az átkozott szobában. A féklámpák kigyulladnak én pedig leparkolom a járművet. (Késve, közel egy órát. Annyit autókáztam a környéken. De eljöttem...)
Magabiztos Stark lépésekkel közelítem meg a kócerájt, majd a recepción megállva igyekszem nem túl nagy feltűnést kelteni. Legyen akármilyen apró fészke is Amerikának, nincs olyan ember, aki ne ismerne Téged. Vagy téves feltételezés. Lehetséges. Ha rólam hallottak, biztosan Amerika csöpp Kapitánya sem maradt ki. Ami viszont kínos, hiszen a két ikonná nőtt hős most megosztja a lepedőjét egy a valóságtól távolra húzódó zugba. Jobb, mintha tudnák az igazságot. Nem igaz?
-Megjöttem Drágám.- ordítok el jobbra, a -talán- megfelelő irányba. A tűzhellyel a semmit fizet kettőt kap akció lehetséges történelmét írhatták, mert hogy fűtés az nincs.
- Uram? - pislog rám értetlenül a vén róka, majd rendezve arcjátékom lehúzom szemeimről sötétítő lencséket és mellzsebembe ejtem annak szárát.
-A hetesbe várnak rám, de nem bánnám, ha titokban maradna a légyott.- húzok elő zakómból egy kis motivációt a hallgatására, mire mindentudón bólogatni kezd. Fejével int a folyosóra, én pedig udvariasan megköszönöm nagylelkű szolgálatait.
- Az ágy egy picit gyenge két ilyen ... De tudja! - majd halk nevetésbe kezd a hátam mögött. Nem győzöm elviselni a vonagló szemöldökeit. A sejtelmes fények között megindulok a lehetőség szerint felkínált búvóhely felé. Végig caplatok a padlón, ami a saját szerény eszközeivel (porral és nyikorgással) tiltakozik a súlyom ellen. Az ajtót finoman belökve, az utolsó korty dühöm lenyelve megvilágító erejű pillanatot élek át.
Ott állsz, és a kezed dörzsölöd. Körbefutlak tekintetemmel. Átjárva a tompa fénybe látható jeleid. Le fagy fogyva. A színed fakó. Megesküdnék rá, hogy borotválkozni is az utolsó öt percben... Mi a fene van veled Rogers?
-Igen.- meglepetten reagálok kijelentésedre, majd betolom a hátam mögé került ajtót és hagyom, hogy a zár is kattanjon. Nem örülnénk a hívatlan vendégeknek. A sötétítőfüggönyöknek foszladozik a széle, a közepükön pedig alig van már anyag. Vontatottan hódítom meg az apró lukat. Te lekapcsolod a maradék megvilágítást, de még így is látom miféle elkerekedés költözik orcádra annak láttán, hogy tulajdon lábaimon közelítelek meg.
-Nincs magyarázat, csak megtörtént.- futva pillantok rád, mintha nem tudnám tekintetem pihentetni rajtad. Ennek okát nem értem, de feljegyzem a később megfejtendők közé. Köszörülöm állam, ahogy csökkentesz a távolságon. Akaratlanul hátrébb siklanak talpaim a parketta simára fésült felületén. Ne okold magad. Új helyzet.
Mondanám, hogy én is örülök, de nem tudom eldönteni a színes érzelmi skálán, hazudnék-e? Követem végig a mozdulatod, hogyan ejted le magad az ágy peremére. Biztosan kiálló rúgók élezik fogaik a hátakra, amik bizalmukat fektetnék beléjük. Egyelőre nem mozdulva nézem az ablak üvegén át a sötétséget. Keresem jeleit más alakoknak. Mozgolódó árnyaknak. Azoknak, akik egykor még sosem jelentettek rám nézve veszélyt.
-Wanda miatt jöttem.- meg kell, hogy nyugtassam a szikrázó, tapintható feszültséget közöttünk -Megtámadta Bannert... igazából a barátosnéját vette célba, csak a zöld pajtás csekkolta. Valószínűleg nem azért ment oda föl, mert csillagokat akart lesni. Rogers, vissza kell hoznunk azt a lányt. Nem maradhat egyedül. Nem várhatjuk meg, amíg egyesével levadásztat vele minket. Mert szerintem mindketten tudjuk, hogy nem sok esélyünk van ellene, ha úgy dönt, hogy... - rázom meg a fejem, mire újra elönt emléke keze melegének, hogyan simogatott hangja, mikor lágyan csilingelő hangján búgta, hogy visszaadja a járásom, ha megteheti. És megtette. -Tudom, hogy aláírta az egyezményt, de Téged támogatott mindvégig. Olyan, mint egy közös gyermek. Mindketten tartozunk neki. És...- hajtom meg a fejem, mintha szégyelleném a következő szavaim -Egyedül nem tudom megmenteni.- pillantok fel a kékjeid után kutatva, majd egy mélyről felszökő sóhajt követően az egyik szekrényhez lépve dobom le magamról a zakót, és támaszkodom a fémszerkezetre. Onnan nézlek. Onnan várom, hogy előbújjon a Kapitány belőled és reménnyel töltse meg a szilánkoktól megóvott mellkasomat.
   

Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
454
∆ Tartózkodási hely :
» somewhere only we know



Téma: Re: ❝...me and my broken heart.❞ - Tony&Steve Szomb. 14 Jan. 2017, 15:24


❝...me and my broken heart.❞
Tony&Steve


Hűvösséged ellenére tombol bennem az öröm. Nem vagyunk ugyanazok. Mindketten megkoptunk és mindketten sokat veszítettünk. Te még többet nálam. Most mégis úgy érzem, én vagyok a vesztesebb fél. Az ágy szélén pihegve pillantok fel Rád és egyáltalán nem kerüli el a figyelmem, hogy nem tudod tartani velem a szemkontaktust. Köze lehet ahhoz, hogy talán nem a gyűlöletet látnám benned? Nézlek, merengőn. Próbálom lehámozni rólad azt a rengeteg kérdőjelet, amíg Te megbarátkozol a szobával, a falakról visszacsapódó ürességről, a némasággal, ami körbejár bennünket, és a feszült hangulatra, ami láthatatlan fonalakkal köt össze minket. Szám sarka rándul, amikor nem figyelsz rám. Mosoly lenyomatát rajzolja arcomra az árnyék, miközben lábaid mozgását figyelem. Bármit - bármit megtettem volna akkor, hogy megóvjalak attól a lila bestiától, ott akkor.
Vissza kell emlékezzek a zseni vigyorodra, bár az apró borzongás elárulja, hogy a próbálkozásom inkább az emlékbéli rémületet hivatott elfedni, lefedni most. Nincs szükségünk több démonra ebben a szobában azoknál, amik egyébként is körbe táncolnak minket. A lábaid fókuszba emelése pedig a jelenlegi hangulat enyhítését célozza.
És elvágod kételyeim. Három szóval mérsz rám újabb ütést. A reményt, mi eddig gyakorlatilag sziporkázva szánkázott fel-alá mellkasomban, most egy hatalmas üresség váltja fel. Le kell nyelnem a mellékhatását. Nem tartok fontossági sorrendet, ami a kapcsolatunkat, és Wandát illeti, de nem bántam volna, ha miattam jössz. Ha esélyt kínálnál...
- Nem tudok róla semmit. - szaladnak össze szemöldökeim, enyhén előre billenve korábbi pozíciómból - Mi van a lánnyal? - feszülten figyellek, félre tolva a kettőnk között dúló háborút, ahogy te is teszed. Hallva a szavaid, a számat résnyire tátva hallgatlak. A tekintetem hirtelen kutatja a parketta cifra rajzolatát, közben a légzésem nehezül. Wanda rátámadt Bannerre? Miközben folytatod, világossá válik számomra, hogy mennyire önző voltam az utóbbi hetekben. Konkrétan egy percet sem áldoztam arra, hogy Wandára gondoljak. Egyetlen egyszer sem éledt fel bennem az emléke a repülőnek, amit a börtön fölött hagyott a lila démon. Gondolhattam volna, hogy Wanda... Arcomra felugrik megannyi érzelem, miközben hallgatlak. Térdeimre tett könyökeim megfeszülnek, ahogy arcom tenyereimbe temetve fújok dühödten. Túl sok teher rakódik a vállaimra. Minduntalan haragosság lesz rajtam úrrá. - Nincs szükség erre...- vágok közbe, mikor az egyezmény aláírásának napjáról beszél, de amikor a lányt közös gyermekként említi, felkapom fejem kezeimből és vetek rá egy ellágyult pillantást. - Fel akarsz oda menni utána? - nézlek kérdőn, mint akinek máris ezer és ezer újabb kérdés és lehetőség sorakozik a fejében. Lomhán felegyenesedve teszek az ablak felé pár lépést, majd megakadva a mozdulatomban megtörlöm a képem. Elképzelem, hogy ennyivel lemoshatom a bűnöm. Nem elég, hogy a csapat kettészakadt, most még arra sem vagyok képes, hogy ... Összeszorítom az állkapcsom, majd szembe fordulok veled.
- Bármiben támogatlak. Ha azt mondod, hogy építesz egy űrhajót, és induljunk, akkor veled tartok. - jelentem ki közömbösen, miközben megnézem magamnak arcod barázdáit. Alszol esténként? Nem úgy tűnik, mintha elég friss lennél egy ilyen kalandra. És attól tartok én is kimerültem. - De előbb, beszélnünk kell. - nézlek határozottan. Érzem, hogy apróra robban az alig felépült bizalmad irányomba, és a reményem, hogy valóban együtt hozzuk haza Wandát, most szertefoszlik, én mégis bízok. Bíznom kell. Közelebb mozdulok, hogy a félhomályban elképzelt arcod, valós alakját és arányait láthassam. - A szemedbe kell mondanom, és neked is szükséged van erre, különben nem lennél itt Tony. - köszörülöm meg a torkom, benedvesítve azt, majd türelemmel várva állok előtted.



zene | Annyira imádlak...  szeretés
• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Téma: Re: ❝...me and my broken heart.❞ - Tony&Steve Vas. 22 Jan. 2017, 17:59



to: Steve Rogers
▲music:so cold▲ Kapim ♡▲X
Nem nevetsz, meleg fény ömlik át az ablakon, a utcai lámpa beszökő fénye alatt és a szemeid mosolyognak rám, nem... ezt végképp nem bírom elviselni. Képtelen vagyok állni. Elfordulok. Annyiszor körbefuttatom a szemeim a helységen csakhogy ne kelljen a szemeidbe néznem, hogy csukott szemmel már egy profi fotót is rajzolhatnék róla. Komolyan aggódom a mentális egészségemért. Soha nem fordultam el. Soha nem én voltam az a fél, aki ne állta volna a másik pillantását. És most... Rogers, látod ezt? Mit faragtál belőlem az évek alatt? Emlékszel még az első találkozásunkra? Berobbantam melléd, hogy lenyűgözzelek. Hogy az apámat lenyűgözzem. Hogy bebizonyítsam vagyok olyan erős, és becsületre méltó, mint Amerika fantasztikus és megismételhetetlen Kapitánya. Lokit legyőztük. Azt hittük akkor még. Emlékszel? Bele kellett volna verjem a fejed a reptér szürke mezsgyébe. Akkor most nem lennék összezavarodva a kettőnk fonalával szemben. Azt hiszem, soha nem fogok tudni teljesen megbocsájtani neked azért, mert nem engem választottál... De nélküled sem leszek képes élni. Megszereztem a bizalmad. A kettesünk a rivalizálásról olyan sok szintet lépett, hogy azt képzeltem, én lehetek a te Buckyd. Nem az fájt, hogy a szüleim gyilkosát védted. Az fájt, hogy kiderült, nem jelenthetek annyit, mint ő. Hogy soha nem leszek az a barát, akivé Te váltál nekem. Érted már? - bár ki tudnám mondani ezeket a szavakat.
Nem vagyok egy megfigyelő típus, de lerí reakciódból, hogy nem erre az okra számítasz. Szám sarka felfeszül, kénytelen vagyok nem rád pillantani. Mennyire olcsó jelenés ez közöttünk? Itt vagyunk mi ketten, egymással szemben, éretten, bölcsen, megélten és nem tudunk egymás szemébe nézve társalogni. Ha figyelembe vesszük a tényt, hogy a legjobb barátod ölte meg a szüleim, beleértve apámat, akit állítólag nagyra tartottál, nem is olyan meglepő, hogy feszültség ólálkodik köztünk. Családban maradt a háború. Szinte már olyan, mintha gyermekkorom most is kísértene...
Hallva feleleted tisztázódik előttem, hogy halvány fogalmad sincs róla, minek köszönhetően szökhettél meg a csapatoddal a börtönből. Erről egyébként nem is akarnék beszélni. Pillantásom elárulhatja neked, hogy a legkevésbé sem azért érkeztem, hogy visszarángassalak téged, vagy bárkit... Ezúttal azért vagyok itt, hogy a száz ezer darabra esett csapatból egyetlen értékes kincs miatt, összefogjak veled. Mikor kérdezel, felelek. Látom, hogy összeroppansz és bassza meg, annyira szeretnélek újra és újra megütni, hogy meg kell feszítenem vádlijaim, hogy még véletlenül se induljak meg, hogy lecsapjalak. Egy részem undorodik tőled, Rogers. Hiába akarnám, akkor sem tudnám leplezni előled. Mindig is volt egy darab bennem, egy kölyök, akinek nem volt apja a csillagod miatt. Most, hogy tudom, még az életét is elvette egy a te részeid közül,.. hogyan kéne éreznem?!
Belevágsz a szavamba, de annak ellenére végig mondom. A Törpilla érdemel ennyit tőlem. Ekkor pillantok rád először úgy igazán. A szemeink összefutnak, de én acélozva tartásom próbálok csupán a kérdésre koncentrálni. Elnyitom a szám, de te megindulsz az ablak felé. Hagyok időt, hogy levegőt kapj, bár szívesen végig nézném, ahogy megfulladsz...
Hirtelen felém fordulsz és kijelented, hogy támogatsz, bármit is készülök tenni. Elő kéne állnom egy remek tervvel. Mondjuk, hogy felajánljalak Téged a Titánnak a lány helyébe. Igen, szívesen megtenném, de most nem helyzethetem saját magam Wanda elé. Morcona képet vágok, majd lehajtva a fejem bólogatni kezdek. Előkotrom a ledobott zakóm zsebéből a telefonom, hogy elmagyarázzam, hogy majd a kis csörgődön jelzek, ha meg van a szuper ötlet, de te megszólalsz. Baszd meg Rogers, oké?
Állam szegve nézek rád. Az arcom rezzenéstelen, a hangom benn reked. Nedvesítek a számon, de ez mindössze álca. Igazából a nyelvemre harapok, hogy ne rontsam el alig felépült szövetségünket egy otromba megjegyzéssel, amit persze Te megérdemelnél egyébként. -Nem, ezt ne. Nem ezért jöttem.- közlöm hűvösen, majd a kezembe vett mobilra koncentrálok minden idegemmel. Közelebb lépsz hozzám, mire a babrálás a szövettel abba marad. Leejtem az anyagot és rád emelem fókuszom. Türelmetlenül engedem ki a levegőt orromon, mikor folytatod. -Fogd be Rogers, rohadtul nem azért vagyok itt, hogy még egyszer végig hallgassam mennyire sajnálod...- ejtem vissza a szekrény tetejére a ruhadarabot, majd eléd lépve szembekerülünk, mint mikor a jogar fogságában feszültünk egymásnak. -Ha lenne más megoldás, hidd el, nem állnék most itt. De a csapat szét széledt. Mindenki összecsuklott. MINDENKI! A lány viszont egyedül van. Ki tesz érte bármit is??- kezdek kifakadni olyannyira, hogy még a mellkasodra téve tenyereim hátra is hárítalak -Senki nem tesz érte semmit. Büdös picsába! - szinte köpöm a szavakat -De neked nyilván ez sem fontos, mert csak egy valaki számít...- nevetek bele a kifakadásomba, miközben folyamatosan nézlek -Nem bírlak elviselni. Kurva nagy hiba volt idejönnöm.- rázom a fejem, majd elfordulok tőled, hogy rád csaphassam az ajtót és italba fojthassam a görcsöt, mit gyomromba teremtesz. Mégis megtorpanok, hogy vissza ránthasson a gyűlöletből fakadó lendületem és egy jobbossal kezdhessem meg a haragom szivárgását bensőmből. Olyan erőteljesen ütlek mindkét öklömmel, ahogyan csak tudlak. Bizonyára védekezel, - ezért felkapom a szekrényről az aprócska lámpát és azt emelve fejem fölé, meglendítem azt, hogy beverhessem vele a koponyádat.
Hogy megtegyem, amit már régen...
ott...
akkor...
de...
...nem megy.

-Gyűlöllek...- reszketnek ujjaim, miközben ott állok előtted. Végül hangos csattanással ér földet a lámpa, ezer darabjára törve mögöttem. Ahogy a térdeim is. Darabjaimra zuhanok. Előtted. Igen, láthatod, hogy mit tettél velem, hogy mivé formáltál. Nyöszörgő hangom adja tudtodra a sötétben, hogy miután agyon vertelek, nem bírok el a fájdalommal, a repedéssel, miből forró lenyomat vési arcomra mennyire megtörtél...

   




Én is... szeretés
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
454
∆ Tartózkodási hely :
» somewhere only we know



Téma: Re: ❝...me and my broken heart.❞ - Tony&Steve Szomb. 28 Jan. 2017, 18:07


❝...me and my broken heart.❞
Tony&Steve


Azt képzeltem, hogy mindenre felkészültem, mikor beléptem ezen az ajtón és határozott léptekkel betörtem a kuckónkba. De tévedtem. Azt nem kalkuláltam bele a lehetőségeinkbe, hogy Te majd valami más fontosabb dolog miatt érkezel, minthogy tisztázzuk a kettőnk közt történteket.
A mi kapcsolatunk elejétől kezdve vibrált és túlszakított minden további köteléket. Sosem arról szólt, hogy ki parancsol, vagy kinek van igaza. Sajnos későn vettem észre, hogy még azelőtt bántottalak, hogy megismertelek volna. A múltam szét cincálta az életed és apró darabokban fosztott meg tőled mindent, amit meg kellett volna kapnod. Amikor a kis emberből katona lett, nem gondoltam rá egyetlen neutronommal sem, hogy majd a férfi, aki meghúzza a kart, éppen miattam nem fogja úgy körbeölelni a tulajdon fiát, ahogy az megérdemelte volna. Sajnos vak voltam, tapasztalatlan. Nem értettem meg, hogy miért tápláltál már az elejétől kezdve ilyen mélyen gyűlöletet irántam. Pedig észre kellett volna vennem. Észrevennem és tisztáznom, hogy az apád mekkora egy... Gondolatban sem kellene bántanom azok után, hogy a halálát is hozzám kötheted, de még így, ennyi év távlatából is képes volnék összetörni azt az embert, amit veled tett. Tudom, hogy milyen apa nélkül felnőni. Bár más okból, megtapasztaltam.
Kitéped mellkasomból a reményt és eltaposod azt. Wandára terelődik a szó közöttünk, de miután megbizonyosodtál róla, hogy melletted leszek, -alakuljon bárhogyan is a továbbiakban a lila démonnal vívott küzdelmünk- nem bírom tovább elviselni a távolságodat. Közelebb merészkedem és rátapintok a leggyengébb területre, mi a múltunkban repedést okozva elszakított sok embert egymástól, beleértve minket is. Jól tudom, hogy gorombaságodhoz hozzá kellett volna edződnöm az évek során, és hidd el, úgy is volt, de a gyűlöleteddel nem bírok el.
- Beszélnünk kell róla. - helyezem át súlyom egyik lábamról a másikra, mialatt ujjaim között tovább reped törékeny alakod. Hallom, szinte látom is, hogyan reccsen. Leejtem tekintetem, bűnbánón viselvén a pillanatot. A mázsás súly, ami vállaimra ül, lehúzza tartásom. Le kell küzdenem a torkomba húzódó szárazságot. Erősnek kell maradnom. Tudom, hogy viselnem kell a haragod, tudom én, csak... nem győzöm. Ejtek egy újabb lépést, ekkor pedig kabátod a poros földre huppan. Hallható a feszültség alatt, hogyan csattan a szövet a parkettához. Lepillantok utána, majd a szemeidbe nézve türelemmel végig hallgatom, ahogy arra kérsz hallgassak. S ezúttal te indulsz meg hozzám. Állam szegve, ádámcsutkám reflexszerű ugrását követően megacélozom tartásom. Alig választ el minket egy karnyújtás. Mellkasod domborodik, szinte látom magam előtt a lehetséges következményeket. Valószínűleg csúnya véget fog érni... Az utcáról beszűrődő félhomálynak köszönhetően arcod kétségbeesett, fájdalomtól itatott vonalai kirajzolódnak előttem, s alighanem tükörképként vetülnek vissza rám. Úgy nézel, ahogy én nézlek Téged... - ez most nem kicsinyes kakaskodás a fölényességről.
- Nem fogom be... - közlöm, mire tovább beszélsz arról, mennyire gyűlölöd, hogy itt kell lenned velem. A csapatról beszélsz, majd Wandáról és a gyomromban megint ezer bogár szaladgál szerteszét. Felzabálva megmaradt nyugodtságom. Tudom, hogy igazad van. Tudom, hogy nem kéne magunkra pazarolnom a perceket, az időt, mert neki sokkal jobban kellhetünk, mint egymásnak valaha is kellettünk, - de most úgy érzem, meg kell ragadnom a pillanatot, és kihoznom belőle a legtöbbet. Magamból. Belőlünk.
Elnyitom a számat, hogy válaszoljak, de akkor reszkető tenyered mellkasomra simul és a következő pillanatban már hátrafelé lépdelve igyekszem megtartani egyensúlyom, miből hárításoddal zökkentettél ki. Kérdőn, lemondón nézek rád. Bár nem ugrom vissza, nem kezdek harcba, úgy hullok távol tőled, ahogy kell. Ahogy nem szégyen! Állam szegve. Neki feszülök haragodnak, és teljes vállszélességemmel vállalom azt!
Türelemmel hallgatlak, tétlenül állva előtted, s hallgatlak. Meghallom, hogy mi az, mi igazán bánt. Mégis megfeszül állkapcsom, mikor azt feltételezed rólam, hogy mindössze Bucky az, ki igazán számít nekem. Nedvesítek cserepesre száradt ajkaimon, hogy szóljak, hogy kijavítsalak, de te közlöd, hogy hibáztál, mikor idejöttél. - Tony, te is tudod, hogy ez mekkora baromság. - mozdulok előre, mikor te hátat fordítasz és az ajtó felé veszed az irányt, hogy faképnél hagyhass - Ha így lenne, nem akartalak volna látni. Nem akartam volna beszélni veled. Az isten szerelmére, fogd már fel, hogy téged védtelek ott, és... - hiába haladok párhuzamban mögötted, nem vagyok képes kitérni jobb öklöd elől. Éles csattanással ütközik arcperembe. Szinte érzem, hogy belereped csontom. Megilletődve hátrálok, de nincs időm bármivel is készülni, mert a következő pillanatban másik oldalról méred rám az ütést. Fájdalmamban felszisszenek, de meg sem próbálok visszaütni! Bár nem viseled páncélod, olyan, mintha vasököllel vetnél véget mindennek. Érzem az égető vörös folyást végig vonulni arcomon, több helyen is. Bele kell kapaszkodnom a hátam mögött feszülő ablakpárkányba, hogy ne törjem ki hátammal az üveget. Utolsónak tűnő ütésed előtt arcom elé teszem jobb karom, hogy védjem előled fejem...
Csupán egy levegővételnyi idő, amíg kezedbe kerül a talpas lámpa és fejed fölé emelve azt, egyértelműsíted szándékod irányomba. Az ablak mentén megcsúszva, a falnál leejtem teljes testem. Hitetlenül, fájdalomittasan nézek föl rád. Várom, hogy felkarod mikor feszül meg, hogy folytathasd megkezdett mozgásod, és véget vethess nekem. Le kell nyelnem a fémes ízt ahhoz, hogy eltudjam nyitni a számat. Jobbomat még mindig fejem előtt tartom, mert legyek bármilyen szuper katona, egy lámpa a koponyámban, engem is kiütne. Talán mindörökre...
A pillanat elhúzódik közöttünk. Te szemlátomást nem vagy biztos döntésedben és felméred a következményeket, én pedig csak kiszolgáltatottan végig követem, ahogy az érzelmiskála talán mind a hatvanhét árnyalatán végig komponálod a jövődet.
Végül kiejted kezedből a gyilkosságot okozható tárgyat, majd hátrálva összecsuklasz. Közlöd velem nyögve, hogy mi is az, amit pontosan jelentek most az életedben, majd leejtem pillantásod és zokogni kezdesz.
A lábaim szavad súlyát már nem bírják el. A hátam mögötti fal mentén lecsúszva, közel egy vonalba érkezem veled. Mit sem törődöm ütéseid sajgó lenyomatával, csak téged nézlek. Azt, aki lett belőled és tudatosul bennem, hogy elkövettem ellened a legsúlyosabb bűntényt, amit ellehet. Tönkre tettelek...

Egy végtelenbe nyúló pillanat töredékében megrekedve nézlek. Nézlek és várom, hogy folytatódjon valahogyan a jelenet. Arra számítok, hogy felpattansz és elrohansz. Arra is felkészülök, hogy mégis megragadod a lámpát, s legalább eszméletvesztésig törsz vele. De arra nem vagyok felkészülve, amit én teszek ezek után...

Előre húzom teljes törzsem, hogy sikerüljön felül emelkednem önmagamon, majd közelebb mászom hozzád. Meg sem állva addig, amíg jobb karommal közre nem foglak. Amint ezt megteszem, -történjen bármi, hadakozz akárhogyan- balommal rásegítek a vonulásomra és magamhoz ölellek.
Állam belesiklik sötét fürtjeidbe, és minden erőmmel megpróbállak megtartani. Olyan erővel vonlak magamhoz, hogy félek, összeroppansz a szorításom alatt. Természetesen semmi efféle szándékkal nem közeledtem hozzád...
- Bocsáss meg... - teljes alakommal tornyosulok föléd-eléd, és nem eresztelek el, még nagyon nagyon nagyon sokáig nem.



~I'll be Your soldier | Annyira imádlak...  szeretés  vígasztal  
• •


melléklet
melléklet 2.0
melléklet 3.0
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Téma: Re: ❝...me and my broken heart.❞ - Tony&Steve Vas. 29 Jan. 2017, 19:12



to: Steve Rogers
▲music:... jobban▲ Kapim ♡▲X
Én tényleg felmérem a helyzet drámaiságát és megpróbálom visszatuszkolni a sértettségem oda, ahová a fejemben vörös hullámot rajzoló boszorka kéri tőlem, de hiába teszem meg a szükséges előkészületeket a távozásra, Rogers baszd meg, nem fogod be a szádat. Az állkapcsom sebesen feszül, ereszt, feszül, ereszt - azalatt a két lépés alatt, miközben eltávolodok tőled. Halk lépteid most bömbölnek hátam mögött, ahogy próbálod csökkenteni az általam növelő távot. Szánalmat kell éreznem a törekvéseid iránt, de leginkább magamat temetem el. És a méltóságom. Miért vagyok én itt? Koptatod a gyönyörűre faragott mondatokat, de a probléma az, hogy engem már rég nem érintesz velük. Haragom táplálod mindössze. Feszíted a határt, addig haladsz el, amíg a vékony peremről bele nem zuhansz a mélységeinkbe. Onnan pedig már nem ránthatod vissza egyikünket sem. Épp ezt teszed, amikor van a képeden bőr ismét hozzám vágni, hogy engem védtél, hogy engem helyeztél előbbre. Ekkor jön el az a pont, ahol már nem tudok uralkodni a dühön, mi vadul cikázik vénáim között és jobbommal próbállak elhalkítani. A tudatalattim talán nem csupán karcsú percekre óhajt csendre inteni. Érzem azt a haragot, amit Banner zöldje okozhat őbenne. Igen. Képes lennék a puszta két kezemmel végezni veled. Ez megrémít.
A rémület pedig eléri, hogy fel se fogjam mit művelsz. Meg sem próbálsz védekezni, mialatt én sorozom rád idegességem. Olyan az, mintha felajánlkoznál, s ezzel válnál igazán bűnössé a szemeimben. Hevesen haladok előre, ezzel egy ütemben te hátrált. Az ablakpárkányig, ahonnan már nem tudsz menekülni. Engem is meglepő erővel hagyok nyomot arcod ezer pontján. A méregtől elvakultan próbállak meggyilkolni. Érted te ezt? Felfogod mit jelent? Felkapod kezed, s koponyád elé tartod utolsó bástyádként. Ekkor ragadom föl az aprócska, azonban annál hatékonyabb fegyvernek tűnő lámpát. Az eszközt, amin majd ujjlenyomataim bizonyítják, mit tettem veled...
Lecsúszol előttem, mint aki megalázkodik. Én pedig az utolsó előtti pillanatban döbbenek rá, hogy mit művelek. Abban a percben elnyílnak görcsösen megfeszülő ujjaim és leejtik a tárgyat. Látom arcodon a kétségbeesést és bizony, hallom mennyire sípol tüdőd. Félsz tőlem? Azt képzeled, hogy... Biztosan. Én sem tudtam, hogy végül nem foglak megütni vele.
Elhúzódom tőled, a szobában rejlő legtöbb lehetőséget kihasználva és leesem a térdeimre. Elsóhajtom érzésem, majd zokogásba török fel. Elvesztettem önmagam. Elveszítettem mindent. Ekkora teherrel nem bírok el...

Lehajtva a fejem, beharapom alsó ajkam és próbálom lefogni, lekötözni, lebilincselni enyhén roskadozó vállaim. A szemeim lehunyom, hogy elzárhassam a forró könnyekké formált fájdalmaim útvonalát, de a makacsabb darabok megoldják, s meglelik a kiutat. A zseni, milliomos, playboy és emberbarát férfi, most nem több egy sötét szoba közepén kucorgó, zokogó, hétköznapi embernél. Valakinél, akinek nem maradt semmije, mikor Te is elfordultál tőle...

Mocorgásra nyitom fel résnyire a szemeim, s a magam alá zuhant térdeimen támaszkodó kézfejeimre pillantok. A sötétben is kirajzolódik a vörös létfenntartód pacái, ahogy szétfolynak szövetem repedésein. Ekkor még intenzívebb harapok rá ajkamra...
Erőszakosan szorítom össze szemeim, megpróbálom kizárni a külvilágot, mindent és mindenkit, mikor a tenyered végig siklik oldalamon. Riadtan kapom fel a fejem, hogy szembe nézhessek, miféle módszert választottál ezalatt az elsírt idő alatt, de mire reagálhatnék, már másik karod hátamra tapad, erőteljes lökést indítva ezzel. Azt gondolom, hogy pofára akarsz ejteni, de akkor meglátom vértől ázott mellkasod és egyenesen belezuhanok az ölelésedbe...
A kezeid óvón, féltőn vonulnak körém, én pedig egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel a fajta közeledéssel. A szám eltátva nyomom teljes arcom mellkasodnak. A kezeimmel próbálok ellenállni és kiutat keresni, de erősebb vagy nálam. Szinte hallom, hány ezer darabra törnek csontjaim, mialatt ölelésnek csúfolt szorításodba bújok.
-Ne...- dermedek mozdulatlanná, mikor ismét meghallom, hogyan próbálod elsimítani ezt közöttünk -Nem bírom...- zokogásom a tető fokára hág, és rázkódni kezdek biztos karjaid között -Nem megy, Steve...- rázom a fejem, amennyire a karodba bújva ezt megtehetem. Ironikus, hogy mindvégig egy ilyen fajta ölelésre volt szükségem apámtól, s ezt most éppen Te adod meg nekem. Mintha újra az a gyermek lehetnék, aki első farsangján Amerika Kapitányaként szelte át az utcákat, s a hősiességről álmodozott. -Nem bírom...- életem legmélyebb pontjára süllyedtem, kimondtam, megtörtem. Vázam elengedve ejtem bele magam a gesztusodba, és meg sem próbálok elszökni onnan.
-Segítened kell...- rántom fel a karjaim, majd belekapaszkodom minden erőmmel a vállaidba, a hátad mögött behajlított könyökeimmel, s úgy húzlak magamhoz. Még Banner sem jutott hozzám ennyire közel. Aligha nem más nem is fog. Mert ezt, ami itt most történik, itt hagyjuk majd...
-Annyira sajnálom...- valószínűleg egyébként nem értesz semmit abból, amit mondok, hiszen olyan erővel húzódok bele abba, akivé válnod kellett volna mindig is mellettem - hogy arcom teljesen neked nyomom. Óvatosan, mintha tartanék tőle, hogy mindez trükk - húzódom el tőled. Szipogva, mint egy dacos kölyök.

A sötétben nem túl távol vonulva nézlek, majd kézfejemmel körbekaristolom a képem, ne ússzon már taknyom-nyálam egybe, az már azért elég megalázó volna. Nem mintha előbbi összeölelkezésünk ne lett volna az, de rá kell fogni, hogy a férfiak is gyengébbek időnként. Ahogy Te is, én is.
-Hozok törcsit...- kár lenne kimondanom, hogy miért. Elég lesz ez emléknek. Felpattanok sebesen, s a fürdőnek gondolt szobarész felé iramodok. Ott ledobom a zakóm (már sokadjára teszem), majd benyújtózok egy puhább anyagért. Bevizezem a sarkát és ügyelek rá, hogy a kezeimről is lemossam közben a véred. Aghhfffkkmp, nem hiszem el, hogy hajnalban Amerika ex Kapitányát ápolgatom piripótya falva egy motelében.
-Ülj fel az ágyra, a sötétben nem látom, hogy hol ... fájhat.- szándékosan nem fésülöm a mondandómba, hogy én műveltem veled. Mindketten tudjuk. Amint engedelmeskedsz, megpróbálom megtörölni a képed. Csíphet, így azért tartom a távolságot, amennyire lehet. Nem örülnék egy erősebb pofonnak, akkor sem, ha megérdemelném...
-Egyben maradsz?- ejtem le a kezem, majd kékjeid kezdem fürkészni. Most először, aggódva kutatok az arcodon keletkezett hegeken végig futtatva szemeim. Átnyújtom a nedves anyagot, majd ledobom magam melléd. Épp csak annyira távol, hogy vállaink még összeérjenek. -Szóval engem védtél. Nyugtass meg, hogy a csinos szőke még képben van és ez nem plátói dolog közöttünk...- puhán löklek meg, miközben ritka, fakó mosollyal pillantok tükreidbe. Igyekszem elfojtani, de összeszaladó szomorkás - szemöldökeim alatt, rád nevetnek szemeim, ahogy ajkaim is görbevonalba sorakozva kiengedik halk nevetésem.
   




link  
link2  
link3  
le sem tagadhatnánk...
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
454
∆ Tartózkodási hely :
» somewhere only we know



Téma: Re: ❝...me and my broken heart.❞ - Tony&Steve Csüt. 02 Feb. 2017, 15:22


❝...me and my broken heart.❞
Tony&Steve


...egy újabb sérülés~
Soha, senkinek nem adódhatott meg, hogy ennyire közelről tapasztalja meg, milyen az, mikor igazán összetörsz. Milyen az, mikor hallani lehet zokogásod. És milyen az, amikor tapintani lehet a repedéseket alakod körül. Megtiszteltetés, hogy nekem adod ezt a részed, de közben pedig felőrül belül - felemészt a tudat, hogy végső soron nekem köszönheted ezt az állapotot.

A fémes íz a számban, vagy az arcomon megtapasztalt zsibbadás sem elég ahhoz, hogy ellökjem magam a hűvös faltól, s megközelítselek. Látom utam alatt, hogy lepillantva kezeidre tapadt vérem, intenzívebben marja fel bensőd nyugalmát. Bárcsak elvehetném a fájdalmadat...
Kihasználom gyengeségedet, maradéktalanul kihasználom. Olyan közel érkezem meg hozzád, ahogy az emberileg lehetséges. Egyik kezemmel figyelmeztetlek közelségemre, másikkal ellenállást nem tűrően kaparlak össze. Látom arcodon rémületed, miközben elsuhan fejünk egymás mellett, de nem tudok most szembe nézni veled. Előbb enyhítenem kell a fájdalmadon. Közre foglak és ölellek, amennyire erőmből telik. Akkor is, ha te közben bármiféle tárgyat alkalmaznál ellenem - nem eresztenélek.
Érzem, érzem, hogyan küzdesz meg a fogásommal, de azt is tudom, hogy egy részed most mindennél boldogabb. Te vagy Tony Stark, ha akarnál, legyőzhetnéd. Övedből előkaphatnál valamiféle szuper kütyüt, akár az inged egyik gombja is rejthet effélét, mégsem ártasz komolyan. Nem is engedem! Intenzíven ölellek magamhoz, ahogy korábban tennem kellett volna. Ahogy mindig tennem kellett volna, mikor nem volt melletted senki.

Meghallom, hogyan akarsz akadályozni, ekkor lehunyom addig nyitva tartott szemeim, megfeszítve állkapcsomat. Arcommal hajad irányába fordulok, mintha ezzel még szorosabban ölelhetnélek. Mintha ezzel megmenthetnélek. Felpattannak szemeim, mikor nem fojtod el tovább könnyeid, hanem a mellkasomnak adod át fájdalmad. Szemöldökeim szomorúan szaladnak össze, s mikor nevemen szólítasz, görcsösen erősítek fogásomon. Mert tudom, tudom, hogy ekkor érünk el arra a pontra, ahol már szükséged van rám, ahol már beismered, hogy szükséged van rám! - De igen, menni fog... - hadarom bele a tarkódba, közben fejemmel hozzásimulok tiédhez, hogy erősítselek a lehető legtöbb fronton, hol tehetem. Egy másodpercre sem enyhítek a szorításon. Nem törődöm semmi mással, csak veled. És megpróbálom minden darabod a helyére illeszteni, hogy továbbra is úgy ragyoghass, hogy megszégyenítsd a vaspáncélod mellkasán égő izzókat. Elengednek karjaid, attól tartok eszméletvesztésig roncsolódsz karjaim között, mikor újra kinyitod felém a szíved. Lesajnálón hajtom bele állam vállad ívébe, közben belemarva ujjaimmal ruháid anyagába.
Nyakam megreccsen, olyan hirtelen kapom fel fejem, mikor a segítségemet kéred. Megdöbbenve kutat tekintetem kapaszkodóért a sötétben. Elnyíló ajkakkal kapkodok levegő után, ugyanis soha nem mertem arról álmodozni, hogy egyszer majd te magad kérsz rá, hogy segítsek, mert újra szükséged van rám. Érzem, ahogyan belemarsz hátamba, s elfogadod a tényt, hogy tényleg számíthatsz rám.
- Itt vagyok, mindig itt leszek... - elérzékenyülve búgom bele a sötétbe, miközben tenyerem feljebb kúszik és tarkódra tapadva vonlak bele finomabban mostanra, az ölelésembe. ((így))
Szemeimet marja a forróság, nyelnem kell, hogy ne hulljak magam is darabjaimra, mikor olyan szóval illetsz, mit soha előtte még nem hallottam tőled. Soha nem is vártam, de mégis most érkezik, mikor egyébként is szilánkokon sétálunk. - Nem, ne. Nem kell... - tenyereim le-föl járnak hátadon, hogy éreztessem veled, nincs szükség mindenre. Miközben én még mindig ölellek, te elhúzódsz tőlem. Kérdőn figyelem elmosódott ábrázatod, miközben szipogva próbálod összeszedni magad. Enyhe félmosollyal -ami inkább szomorkás- pillantok végig rajtad.

Követem mozdulataid ((így)), figyelem, hová indulsz olyan serényen. Nem lepődnék meg, ha előbukkanna belőled a Stark véred és lerombolnád előbbi békülésünket (?), de azért vágyódom azután, hogy még egy kis időre megmaradj ennyire törékenynek és megbeszélhessük a továbbiakat.
- Oké. - bólogatok lelkesen aprókat, mikor eltávolodsz tőlem és a fürdőbe zakatolsz. Leejtem pillantásom, most először eszmélve rá, hogy mennyire összevéreztem tulajdonképpen mindent. Beleértve valószínűleg téged is. Rosszallóan húzom oldalra a szám, majd fejem akkor emelem föl, mikor visszaérkezel a törölközővel és az ágyra parancsolsz.
- Rendben. - eszemben sincs ellenkezni most, hogy megtaláltuk a közös hangot. Nehézkesen emelem föl magam a szőnyegről, hogy az ágy peremére mászhassak, de végül beleejtem súlyom a matracba. Besüppedve alattam veszi fel fenekem alakját. Onnan föl pillantok rád, türelemmel várva, hogy tedd jobbá, amit elkövettél ellenem.
- Nem lehet mindig szerencséd. - felelem sziszegve, mikor a nedves rongy hozzá nyomódik a felszakadt szöveteimhez. Leejted kezed, s kérdőn, aggodalmas ábrával vizslatsz, amitől furcsán jól érzem magam! Felém nyújtod az anyagot, amit rögtön el is fogadok, majd figyelem, hova tovább. Tartok tőle, hogy lelépsz, de maradsz. Lehullsz mellém, méghozzá úgy, hogy felkarjaink összeérnek. Ettől különösen jól érzem magam. Felé fordítom fejem, mikor kérdezel. Előbb kérdőn, később szélesedő mosollyal figyellek, még mindig szomorkás szemöldökkel, ahogyan te is teszed. Megböksz karoddal, mire a fejem puhán rázni kezdem és nevetek. Nevetek veled!
- Képben van. - bólintok karcsúbb mosollyal, majd állammal irányodba intek - Pepper? - nézek végig arcod barázdáin, mikre az utóbbi időszak nem volt túl jó hatással. Végül leejtem pillantásom combjaimra.
- Nem akartam, hogy ha eltelik valamennyi idő, majd ráeszmélj, hogy amit tettél, nem volt helyes. - félve mondom e szavakat, mert mindketten kiérezzük kinek az életéről beszélek közben, de tény, hogy téged védtelek. Nem fogok hazudni senkinek sem erről a dologról. Melléd szegődtem, s az utóbbi éveimbe belehaltam volna, ha nem vagy.
- Most meg már azt sem tudom, hogy mi az... - dobom át vállaimon a fehér anyagot, majd úgy vonulok hátra az ágytámla felé, hogy elterülve fejem alá tehessem karom, s onnan mosolyoghassak rád. Bízva abban, hogy maradsz még egy kicsit.




~A miénk már... | Ó, megzabállak te...  nyáladzik 
• •


melléklet
melléklet 2.0
én nem is akarom, imádlak! <3
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Téma: Re: ❝...me and my broken heart.❞ - Tony&Steve Csüt. 02 Feb. 2017, 19:16



to: Steve Rogers
▲music:... nagyon illik hozzánk▲ Kapim ♡▲X
Borzongok a gondolattól, hogy az összes, de összes, összes, összes falam lehullott előtted. Kihasználni nem fogod, pontosan tudom, ennek ellenére kellemetlen hullám indul gyomromból, ha arra gondolok, miféle szörnyeteg is lehetnél. De nem vagy. Te vagy a tökéletes katona, a kiváló férfi, a legtökösebb kapitány, akit hátán hordott a föld. És az is kiderült ez alkalommal, hogy a legjobb barát címke is felkerülhetne neved mellé.

Halkan, éllel hangomban felnevetek, mikor meghallom válaszodat. A reflexeimen múlik, hogy közben nem ejtem ki kezemből a törölközőt. A drámaiság, a kín, a fájdalom ellenére törődsz vele, hogy a kedvem megmaradjon. Felkaroltál és felemeltél. Oda, ahol lennem kellett volna mindvégig, de nem voltam elég erős hozzá.
-Rogers, határozottan fejlődik a humorérzéked...- nyújtom át a nedves anyagot, mi mostanra fehérből vörösre szívta fel magát. Elengedem, mikor átveszed tőlem. Közvetlen utána ülök le melléd. Szemem sarkából látom, hogy arcod iránya követi mozgásomét, tudom, hogy mire gondolsz. Arra vársz, hogy mikor tűnök el. Én is épp olyan bizonytalan vagyok, akárcsak te.
Alá támasztja kijelentésem, hogy mikor szexuális beállítottságodról bagatellizálok, velem nevetsz. Szomorú, fáradt tekintettel követjük egymást ezen a kristály tisztán látható szilánkos úton, mégis úgy érzem, benned bízhatok. Nem akarod elengedni a kezem. - nyálas, gusztustalan ömlengés az egész, mégis belőlem fakad. Kell valaki, akire számíthatok.
-Biztonságban vagytok?- ábrázatomról mosolyom lekopik, felváltja valami fakóbb aggodalom, mikor a narancs felhőmről kérdezel előre fordítva fejem felsóhajtok. -Képben van, de a kereten kívül.- lenyelem a rossz érzést, mi a szóban forgó nőszemély hiánya miatt kaparja torkomat. Szánalmas. A világot képesek vagyunk egyben tartani, de tulajdon életünk fölött nincs hatalmunk.
A félhomályba meredek, arcomról nem olvashatod le, hogy megérintenek e szavaid, vagy hogy egyáltalán hallom e őket. Pedig hallom. Tudom, hogy Barnesról beszélsz. Úgy gondolod ártatlan. Tudom. Mindvégig tudtam, hogy így érzel. Le hajtott fejjel hallgatom a további szavaid, ám mikor hátrafelé araszolsz, vállam fölött hátrapillantok rád.
-Te vagy Amerika kibaszott Kapitánya... Mindig te leszel az. A kormány döntött helytelenül és az emberek ezt tudják. Bármit is csinálsz, az helyes, mert te csinálod.- fordulok törzsemmel feléd, a hozzád közelibb lábam behajlítva, mintha törökülésben kucorognék az ágy szélén -De ettől még ... nem fogok tudni elnéző lenni vele.- húzom szám sarkát el, hogy azért ne legyenek hiú ábrándjaid a katonával és velem kapcsolatban. Megölte a szüleimet. Azért, mert téged nem tudlak elengedni, őt nem fogom buksin simogatni.

-Címlapra kerülünk egyébként...- rúgom le egyik lábamról a cipőt, majd a másikról, mielőtt követném a példád és elterülnék melletted -A portás úgy tudja, hogy...- balommal köröket rajzolok a levegőbe. Nem szívesen mondanám ki, hogy mit gondolnak rólunk. Kettesben vagyunk. A sötétben. Piripótya falván. Az emberek felismernek. Hagyok időt, hogy megfejtsd.
-Tudod...- fordulok feléd, bal karom fejem alá húzva, ám nem emelkedve el a párnától -... nem azért haragszom rád, mert csúnyán lealáztatok a reptéren és mert azt tetted, amit helyesnek gondoltál.- hunyom le a szemeim egy pillanatra, majd mosolyogva nyitom fel -Azt hittem, én naiv, barom, hogy olyan barátod vagyok, aki és más között nem fogsz tudni választani.- figyelem az arcodat. A sötétségben nincs túl sok fény, ennek ellenére elég közelről látom a képed. Ha bárhogyan reagálsz, az majd elárulja nekem, hogy miért tetted. Miért nem mellém álltál.
 




link  
link2  
link3  
link3  
már olyan régen mutogatni akartam, hogy mennyire ...
az első kép az totális találat!
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
454
∆ Tartózkodási hely :
» somewhere only we know



Téma: Re: ❝...me and my broken heart.❞ - Tony&Steve Vas. 05 Feb. 2017, 21:09


❝...me and my broken heart.❞
Tony&Steve


Félmosoly kóborol szám sarkába, mikor megdicsérsz. A sötétben persze azért is elejtek egy pimasz pillantást, hogy Steve helyett ismét Rogers leszek - ahogy eddig. Ez azt jelenti, hogy visszanyerted előbbi, ha nem.., jobb formádat. Felélénkülök tőle, ha Téged boldognak látlak...

A nevetéseink sóhajszerűek, fáradtak, megtörtek, akárcsak mi. Nekem különösen nehezemre esik, de ellenállni neki nem tudok. Gyomrom helyett, szívemből indul a kacagás. Először érzem azt, hogy nevethetek veled, mióta elváltunk. Bele kapaszkodom az egy percnyi szárnyaló hangulatba, s el nem eresztem. A kérdésed meghallva nyakam megreccsen, olyan hirtelen kapom feléd fejem.
- Azt hiszem. Egyelőre. Ki tudja. - javítgatom magam előtted, majd szomorkásan elpillantok rólad egy pillanatra. Nem szerencsés téma a biztonság velem vegyítve. Pepperről kérdezek, ekkor már rád fókuszálva minden feléd fordítható   figyelmem. - Sajnálom. - nyögöm erőtlen, közben számhoz emelve a nedves rongyot - Úgy fest, be kell érned velem... - böklek finoman felkaron, ahogy az imént te tetted. Megpróbálok mosollyal is elődrukkolni ehhez a frappáns megnyilvánulásomhoz, de nem biztos, hogy értékelhető arcot sikerül kieszkábálnom, hiszen fél ábrázatom eltakarja tőled a vörösre ázott törölköző.
Miközben mászásba kezdek, figyelmem rajtad pihen. Felkarjaim megfeszülnek, ahogy húzom magam hátra. Az anyag nyakamba pihen, tarkómat öleli körbe. Már teljes törzsemmel az ágy legtávolabbi pontján vagyok tőled, mikor vállad fölött hátrapillantasz rám. Ekkor kezeim széttárom, mintha azt mondanám; Ez van!
De ahogy beszédedbe fogsz, heves tiltakozásom fejezem ki fejcsóválásommal. - Hmmmphhm, nem... - továbbra is rázom a fejem - Nem, nem. Tony, nem... - a plafonra pillantok egy pillanatra, majd nedvesítek a számon, mielőtt újra tiltakozni kezdenék. Az ajkaim elnyílnak, hogy szóljak, de kapcsolatunk -talán- legérzékenyebb területére tapintasz, és ezt nem győzöm. - Megértem. - jegyzem meg, majd a sötét lepedőn siklik végig tekintetem - De akárhányszor ütköznétek, én biztosan ott leszek. - jegyzem meg, éppenséggel olyan halkan, hogy talán meg sem hallhatod. Szemöldökeim felszöknek, miközben hátadat pásztázzák szemeim. Ahogy lejjebb esik pillantásom, a mögötted elterülő domborulatokat kémlelem a paplanon.

Akkor szegem föl állam, mikor a címlapokról kezdek beszélni. - Nem értem... - nézlek értetlenül, úgy mozdulva törzsemmel, hogy lássam mivel babrálsz (épp cipőidet dobod le). Továbbra is értetlenül nézlek. Nem segítenek a néma súgóid. Fogalmam sincs, hogy mire gondolnak, hogy miért kerülünk címlapokra. Ahogy meglátom a szád sarkában felbukkanó elfojtott mosolyt (méghozzá pimaszat, látom!) ...leesik. -  Legalább Romanoff nem fáraszt többet azzal, hogy mennyire vagyok még szűz.- jegyzem meg hangomban némi rosszindulatú éllel az említett vörös iránt.
Kérdőn tekintek oldalamra, mit most elfoglalsz, mikor felhívod figyelmemet. A hátamon fekve, fejem fordítom feléd. Koncentrálok minden kimondott szavadra, majd bólintok. Hihetetlen, hogy eljutottunk arra a pontra, ahol nem ököllel oldjuk meg a problémáinkat. - Hát miért?... - felkelted érdeklődésem, s ezt azzal is bizonyítom, hogy jobb oldalamra fekve szembe fordulok veled. Figyelem vonásaid, miközben lehunyod szemeid, majd elmosolyodsz. Megfejtő pillantással nézek végig rajtad, majd ahogy eljutnak hozzám szavaid, azt kívánom; Bár megütnél inkább!
- Tony. - hangom élezett, mintha rád akarnék szólni azért, amiért kimondod azt, amit érzel. S talán így is van. - ...ha tudtam volna választani, nem lennél itt.- le kell sütnöm a szemeimet, mert a felvetése is megőrjít, hogy a puszta két kezemmel vetettem volna véget a vörös-arany csodának. - Zseni vagy, de ezt nem vetted észre? - olyan halkan súgom, hogy rajtad kívül ne hallhassa más, még a falak sem.



~mondtam én | Ó, megzabállak te...  nyáladzik 
• •


melléklet
melléklet 2.0
melléklet 2.0
mutassad mindet, imádom az ilyen apróságokat! <3
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Téma: Re: ❝...me and my broken heart.❞ - Tony&Steve Vas. 05 Márc. 2017, 15:54



to: Steve Rogers
▲music:... nagyon illik hozzánk▲ Kapim ♡▲X
A susmusod elér a fülembe, na meg persze nemhiába kagylózok én ezerrel. Kifejezéstelen arcom ellenére megfog a lojalitásod irányomba. Kihúzom magam, és igyekszem visszanyerni a lélegzetem, mielőtt végig siklanék a paplanon, megérkezve oldaladra.
A portás ugyan tuti nem mond majd semmit, vagy legalábbis nem addig, ameddig itt vagyunk (Ha van egy kis esze, azután sem!). A hirtelen beállt csendben elég jól ki tudom venni a szavakat, amiket elrejtesz némaságoddal. Körbe nézek, mintha keresnék valaki után, mielőtt elszavalom legvérzőbb sebem...

Nevem kiejtése miatt kénytelen vagyok felnyitni szemeim és realizálni, hogy szemben fekszünk egymással. A félhomály ellenére jól látom mimikád. Kérdőjelek sorakoznak ábrázatomon, mikor kimondod azt, amiben egy részem bízott. Fel sem fogom, milyen erős érzések kötik össze a kékjeid a vörösömmel. Bele sem akarok gondolni, milyen szalag szalad át pontról pontra. Szám sarka rándul, ennek ellenére szoborszerűen vizslatlak.
Tudom, hogy elhihetem, amit suttogsz az éjszakába, mégis félek tőle, hogy fáradtságomban képzelem mindezt... Ahogy Te, én sem alszom a reptér óta.
- Ne sértegess. - nyögöm erőtlenül felnevetve, miközben lehunyom szemeim. Hagyom, hogy a belőled jövő reménykedés szét áradjon bennem és felmelegítse megkopott szívemet. Mert bizony egy hozzám hasonló tahónak is szüksége van ilyen korban valakire, akiben bízhat, akire számíthat, aki harcol érte...
- Parancsot kell adnod, mert anélkül... - le kell pillantanom, lemondón, megtörten. Fájdalomtól eltorzuló arccal simítom bele arcélem a párnánkba, hogy megadhassam magam biológiai szükségleteim top listás versenyzőjének. - Rogers, elfáradtam. - nyökögöm, alig hallhatóan, majd kukacoskodok, addig, ameddig sikerül magamra/magunkra?/ húzni a takarót. Öreg vagyok. És te is öreg vagy. A konfliktusok miatt, a veled való élünk miatt nem bírtam lehunyni a szemeim. Állandóan rémálmaim vannak. A barátodról, apámról, anyuról. Nem tudok megküzdeni velük.
Egyedül biztosan nem...

- Ha Bartonnál tudtunk együtt aludni,.. akkor... - szisszenek fel, de szemhéjaim nehezülnek. Hallgatom a légzésed és esküszöm, a szívverésed olyan hangos, hogy kész csoda - nem szakítja szét a motel falait. Kissé elnevetem magam a gondolatra, hogy még velem, még ebben a helyzetben is képes vagy zavarba jönni, miközben megtörtént már. Osztoztunk már egy ágyon.  
- Ha kifliznék, csapj orrba... - nyökögöm, de már tompul a világ, amiben ellenségként vagyunk felfestve a világszeme előtt. Mosolygásom lankad. Soha, soha mióta elváltunk nem tudtam ennyire könnyedén elmerülni a sötétségben.

***

És persze, hogy átaluszom a félnapot. És persze, hogy egyetlen lukon pofátlankodik be a nap sugara. És persze, hogy az éppen az én szemem süti meg. Na és persze, hogy mohó félkörben húzódom hátadhoz, átkarolva törzsed. Ennél lejjebb már nincs, ugye?!
- A szokás hatalma... - szárazsággal küszködő szájjal szavalom, álomittas hangon, majd megpróbálom elhúzni feszes karod alól enyémet, hogy utamra indulhassak. (Ha már megszokás, Rogers,...?!)
- Reggelt katona! - egyenesedek föl, vállam fölül pillantva a hétalvó, sebzett képedre, majd elmosolyodva megcsóválom a fejem. Inkább nem részletezném, mi jut eszembe...
- A fenébe. - felhúzott térddel szakadok ki mellőled, majd a fürdőbe veszem első utam. Fő a higiénia ugyebár. Milyen jó, hogy szexuálisan nem vagyunk kiéhezve, csak alvástémában. Az biztos bekerülne életem öt legféltettebb titka közé! - bár ez az est sem maradt le túlságosan. Banner mondjuk vezet...
   




link  
link2  
link3  
ajjj, imádom a képed Evans!  őrülten szeret  
Vissza az elejére Go down

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Téma: Re: ❝...me and my broken heart.❞ - Tony&Steve

Vissza az elejére Go down

❝...me and my broken heart.❞ - Tony&Steve

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Heart of Europe
» Heart of Europe
» Tony Stark - Vasember
» The monster's running wild inside of me - [Pepper&Tony]
» Ma éljjel egyedül vagyunk! - [Wanda&Tony]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Lezárt játékok-