» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
‣ The silence ~ (Bruce&Carol)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
126
∆ Kor :
32
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York.



Tárgy: ‣ The silence ~ (Bruce&Carol) Hétf. 21 Nov. 2016, 21:56


Don't let the silence,
Do the talking



- Öhm, hello?! - érkezik a hang az előtérben, szinte tárgyilagosan rámutatva mennyire értelmetlen az, hogy itt állok a csarnokuk falai között és előre révedve nézek ki a fejemből, mint egy idétlen fruska.
- Hello. - erőltetett, avagy sem - a mosoly, mit arcomra festek látványosan viszonzásra lel a kék szemű, szőke, két lábon járó történelem arcáról.
- Steve Rogers. Nem láttam még errefelé. Segíthetek? - nyújtja jobbját felém, mire tekintetem és felső törzsem jóformán egyszerre húzódik irányába. Kezet rázok vele, és bólogatva elfogadom az udvarias gesztust, amivel ellep. Levegőt sem vettem még, mióta megjelent! Igazából nem is tudom, hogyan kellene megfogalmaznom azt, hogy Brucet keresem, miután lelépett az ágyamból?!...
- Igazából már találkoztunk. - látom a meglepettséget az arcán - Carol Danvers. - rázom meg finoman a kezét, majd folytatom mielőtt a felismerés összecincálná a pillanatot - Bru... Dr. Bannert keresem. Itt van? - nézek körbe, mintha felbukkanhatna abban a pillanatban, hogy hangosan kiejtem a nevét. Amerika Kapitányának arcán szinte kirajzolódnak a szavak. A megdöbbenés, a ráeszmélés, majd az elfojtott pimasz gondolatok, amik gyanúsan a fejében engem kötnek össze ebben a másodpercben Bruceal,.. nem mondanám, hogy kényelembe helyez a pillantásával.
- Hú, igen, emlékszem. Ott volt Manhattanben, persze! - szélesedik mosolya, és mintha a láthatatlan fal amivel köszöntött, egyszerre lebomlana közöttünk - Nem vagyok biztos benne, hogy a Doktor meddig van távol, és mikor jön, de ... - fejével biccent, majd megindul a jobb oldali folyosók egyike felé, én pedig készséggel követem - ... egy ideje leléptek már Tonyval. Ne is kérdezze, fogalmam sincs, hogy hova. Ezek az elmenéseik nem tartanak sokáig, ennyit mondhatok csak biztosra. Szóval hamar itt lesz. Megvárja? - néz rám séta közben, mire én megtorpanok. Azzal a lendülettel, hogy lelassítok, Ő is lelassul velem. Nem vagyok érzékeny az emberek érzéseire, de biztosra veszem, hogy megérzi, hogy valami nincs rendben. Mi a francot keresel itt Carol? A fickó kirepült a hálószobádból, csak mert nem bírt a közeledben lenni. Ha eddig nem keresett, most miért Te vagy az, aki lohol utána?!
- Igen! ... nem. Azt hiszem inkább nem. Jobb, ha én most... - felhúzom ajkaim, és hátrálok pár lépést, mire sarkon fordul, hogy szembe lépve velem, értetlen arccal bámuljon rám, amitől még jobban kínosan érzem magam. Komolyan, nincs ennek a fickónak valami dolga?!
- Nézze, fogalmam sincs, hogy mi történt maguk között, de... - szinte elneveti magát, mielőtt fejének csóválását abba hagyná - Ő az az ember, akivel bármit meglehet beszélni. - tényleg? Vissza kellene kérdeznem, hogy az Ő ágyából is rakétaként menekült e. És ha igen, mennyi idő után kereste őt. Olyan „pff, kérlek!” arckifejezéssel nézek rá, ami jelzi, egyenesen sértőnek tartom a feltételezést, hogy azt gondolja, én nem így gondolom.
- Tudom, én csak... - ajkaim vékony vonallá formálom, mikor a felkaromra téved a férfi tenyere és finoman megszorítva azt, karját tovább csúsztatja a hátam mögé, hogy ezzel a mozdulattal terelhessen - Nem is tűnik olyan fontosnak, hogy... - kezdek magyarázkodni, de mintha meg sem hallaná. A következő percben már szinte páros lábbal rúg be Bruce kijelölt szobájának ajtaján. Közli, hogy ha kell valami, csak keressem meg. Teljesen logikus. Egy vadidegen helyen(!!!), biztosan tudni fogom, hogy merre keressem Őt, vagy bárkit ebben a nyamvadt épületben. Hogy kerültem én ide?!

Bizonytalanul ballagok beljebb. Nem vagyok benne biztos, hogy hallani akarom a választ, vagy hogy látni akarom. Hogy Ő látni akar. Nem vagyok benne biztos, hogy a remény, amit okoz ez a szó.., jelent bármit, ahogy abban sem, hogy el tudom viselni, ha csalódnom kell. De van az a mélyről jövő görcs bennem, hogy márpedig akkor is tudnom kell, hogy mi történt kettőnk között.
A tekintetemmel szinte elfelejtem felfalni a teret. Mintha nem arra gondoltam volna az utóbbi napokban, hogy miféle tárgyakkal öltöztetheti fel saját kis zónáját Bruce. Félmosolyra görbülnek ajkaim, majd leejtem magam az ablak alatti párkányra, hogy a beszűrődő napfényből gyűjthessek erőt a következő percekre. Hiszen ki tudja, hogy hányszor fogok felpattanni, és a kilincsre pakolni az ujjaim, mielőtt...
... ekkor kattan a zár, és a szívem a torkomba ugrik. Mozdulatlanul, kényelmembe dermedve emelem tekintetem az ajtaja felé, és próbálok hétköznapian, a lehető legkellemesebb formámban fordulni felé.
- Szia. - nézek rá az ablakból, majd felegyenesedve onnan, türelemmel a tartásomban és a szemeimben nézem őt. (Ha van vele valaki, akkor lesütött tekintettel várom, hogy nekem szentelje figyelmét.) - Nem zavarlak? - nézek rá kérdőn, szinte félénken.
Milyen buta liba lett belőlem? Komolyan én futok utána? Ezt nem neki kellene tennie, azok után... hogy úgy rendesen faképnél hagyott? A válasz de. A probléma pedig az, hogy a szívem nem viseli el a hiányát, és a tudatlanságot, hogy nem tudom, mit kellene tennem, hogy sikerüljön megértetnem vele, hogy ... mennyire bolondulok érte.


remélem, hogy tetszeni fog!  nagy szemek | Szeretlek : )
• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
452
∆ Kor :
47
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s



Tárgy: Re: ‣ The silence ~ (Bruce&Carol) Vas. 15 Jan. 2017, 04:32















Carol & Bruce

The silence

Az utóbbi hetek több szempontból is nehéznek bizonyultak. Tony elkezdte a Stark Torony restaurációs munkálatait, ami a mi esetünkben egy teljes újjáépítést jelent. Sokat járunk ki a helyszínre, hogy megbizonyosodjunk afelől, hogy az eltakarítási és alapozási munkálatok rendben megkezdődtek. A munkások nem szeretnek dolgozni, több a lapát támasztó, és a darukon ücsörgő, mint aki serényen kezelné a markolókat. De amint meglátják Tony autóját, mindenki azonnal tüsténkedni kezd. Így kénytelenek vagyunk sűrűn kilátogatni, beszélni a fővállalkozókkal. Azért a szép summáért, amivel legombolják a Stark Industriest, azt gondolom, hogy kicsit nagyobb ütemben is haladhatnának. Eközben Tonyval a tervrajzokba feledkezünk, vagy éppen a laborban tengetem az időmet. Ez az általános melankólia valahogy képtelen elmúlni. Totális vesztesnek érzem magam, és mióta Carol lakására egy Hulk méretű lyukat vágtam, minek után képtelen voltam egy szeretkezést normálisan, baj nélkül végigcsinálni, úgy gondoltam, hogy jobb lenne távol maradni Tőle, és a munkába feledkezni. Minden bizonnyal fél tőlem, és nem kíván soha többé látni. Hiszen annyiszor bántottam már. Gondot okoztam neki. Úgy látszik a közelében is csak egy időzített bomba vagyok. Pedig annyira közel voltam ahhoz, hogy végre egy olyan nővel lehessek, aki képes megbirkózni... velem és a Nagyfiúval. De leírhatatlanul szégyellem magam! Próbáltam jól teljesíteni, hogy az első alkalom igazán emlékezetes legyen mindkettőnknek. De azt hiszem, hogy a sokkon és egy megrongált házon kívül mást nem hagytam hátra. Ha végre erőt is veszek magamon, hogy keressem Őt, az is csak azért lesz, hogy bocsánatot kérjek és hogy elutaljam a javíttatás költségét. Bár ennyi idő elteltével az is lehet, hogy rám csapja majd a telefont. Visszafelé az autóból tekintetem a kilátás és a mobilom között váltogattam. Betárcsáztam a számát, majd egy másodperc múlva megszakítottam a hívást. És ez ment egész úton. Tonynak mindegy volt, mit csinálok, éppen a tervrajzokat lapozgatta. Ha a Toronyról van szó, az neki pont olyan, mintha az egyik új "gyerekéről" beszélnénk. Csak a tökéletességet fogadja el. Nem mellesleg az eset után elmeséltem neki, mi történt, és majdnem bemostam neki, amikor kiröhögött. Éljenek a barátok... de tudom, hogy mekkora balfék voltam. Megérdemeltem, hogy gúnyolódjon rajtam. Aztán hívni akarta Carolt, hogy ő fizesse ki a károkat, és hogy meginvitálja a Bázisra, de kis híján összeverekedtünk. Azóta nem hozza fel a témát. Nem akar zöld kódot magának, elég volt pár éve megtanítanom neki.

Az út alatt végül annyit nyomkodtam a telefonom, hogy le is merült. Nyílegyenest, mint akit rakétából lőttek ki, a szobámhoz siettem, ott tartottam a töltőt. Na nem, mintha annyira fontos ember lennék, de eldöntöttem, hogy miután elintéztem a telefon sorsát, alszok egy nagyot, és ismét megpróbálom felhívni. Talán egy nagy alvás után menni fog, ez alkalommal tényleg! Nem bujkálhatok napokig, bocsánatot kell kérnem!
Amikor feltépem a kilincset, egy női alakot látok az ablak előtt ülni. A beszűrődő fényben is fel tudom ismerni, ki látogatott el hozzám. A telefonom megdermedt álló helyzetemben kiesik a kezemből, én pedig csak számat résnyire tátva nézem a nőt. Eltelik majd egy perc, mire legalább egy köszönés kijön a számból.
- Szia... Carol! Te... mit...? - megrázom fejemet, majd próbálok némi erőt venni magamon. Úgy látszik, hogy az a telefonbeszélgetés itt és most megtörténhet. Méghozzá élőben!
- De... dehogyis! Nem zavarsz! Tudod... fel akartalak hívni. - hebegem magam elé. Nyilván nem hiszi el, hiszen ennyi idő alatt megtehettem volna. Elszúrtam! Ismét... - De egyszerűen képtelen voltam rá. Féltem eléd állni, azok után, hogy... - a hangom elcsuklik, és ismét berobban a kép, ahogyan egyik pillanatban még a testét csókolva szeretkezünk, a másikban pedig Hulk áll a rémült nővel szemben.
- Kilyuggattam a házad falát, ki szeretném fizetni! Vagyis ki fogom fizetni! Ha megcsináltattad, akkor kérlek mondd el, mennyi volt! Ha pedig nem... hát akkor én magam fogom megcsináltatni! - persze, megcsinálnám én is, csak nem tűrne meg maga mellett. Vagyis azt hiszem, hogy most jön a hideg zuhany. Teljesen jogosan!
- Bevallom, meglep, hogy eljöttél. Szinte biztos voltam benne, hogy ezek után soha nem fogunk találkozni. Szégyelem magam amiatt, ami történt! Kérlek..ne haragudj rám!


notes: Bocsáss meg, hogy megvárattalak! Imádtam a reagod! <3 :3
• •


_________________

That's my secret. I'm always angry.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.http://infinity-marvel.hungarianforum.com

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
126
∆ Kor :
32
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York.



Tárgy: Re: ‣ The silence ~ (Bruce&Carol) Csüt. 02 Feb. 2017, 15:42


Don't let the silence,
Do the talking



Kattan a zár és biztosra tudom, hogy véget ér a nyugtató dallam, mi fejembe szökik mialatt várom. A pulzusom minimum négyszeresére nő, mikor körvonalazódik alakja. Alsó ajkamba harapok, hogy ne üvöltsem el magam és ugorjak ki menten az ablakon áttörve azt, ahogy Ő menekült legutóbb előlem.
Eltátja száját, s kezében tartott készülékét is leejti, mikor ráeszmél, hogy kivel is áll szemben. Éppen nem nyelem le a nyelvem, mikor rádöbbenek, hogy talán ennyire kellemetlenül érinti az érkezésem. A fenébe a vénemberrel, hogy nem hagyta, hogy elfussak...
- Nem akartam így bepofátlankodni. Összefutottam a Kapitánnyal, ő pedig udvariasan betessékelt, miután megtudta, hogy hozzád jöttem. Igazából nem nagyon volt választásom, eldöntötte helyettem... - húzom oldalra ajkaim, majd leejtem pillantásom. Oké, te nő. Te vagy a galaxis marvel-asszonya, most mutasd meg, hogy ki az a Carol Danvers!?
Szólnék, de beszélni kezd, nekem pedig nincs erőm beleavatkozni. Türelemmel végig hallgatom, majd ellépek jobbra, ellépek balra közben. Bólogatok, ahol úgy érzem szüksége lehet rá, de rázom a fejem, ahol tiltakozni kívánok ellene.
- Nem azért jöttem, hogy a házról beszéljünk... - hajtom le a fejem és megacélozom vázam, hogy erőt gyűjtve magamban, szembe nézhessek a férfival - Egyébként a biztosító már lerendezte. Ilyen időkben, ahol mászkálnak még a földöntúliak, nem volt nehéz erre hivatkozva megcsináltatnom. Ne fájjon a fejed. - intem le jobbommal apró hullámot rajzolva közénk a levegőbe, majd oldalra elfordítom a fejem. Keresem a megfelelő szavakat, de megelőz. Bocsánatot kér, amiért faképnél hagyott. Én pedig értetlenül állok a helyzet előtt, noha mindvégig ezért fáradoztam, hogy ezt halljam, nem vagyok igazán elégedett.
- Hidd el, szerintem sem vagyok normális, hogy eljöttem. - csóválom a fejem egy pillanatra, majd nedvesítek ajkaimon, úgy nézek szembe vele - Nem haragszom! - nézek értetlenül, majd pontosítok - Jó, de. Haragszom, de nem azért, mert faképnél hagytál és nem hívtál... Azért haragszom, mert nem hittél benne, hogy megbirkózhatunk együtt a nagyfiúval. - szomorkásan nézek szemeibe, közben téve egy határozatlan lépést. Kérdőn, szinte követelőzőn pillantok végig arcának vonásain, hogy kierőszakolhassam a választ belőle.

remélem, hogy tetszeni fog!  nagy szemek | Ó, te... : )
• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
452
∆ Kor :
47
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s



Tárgy: Re: ‣ The silence ~ (Bruce&Carol) Vas. 07 Május 2017, 23:40















Carol & Bruce

The silence

Váratlan fordulatot vesz a napom. A nő, akit igyekeztem kerülni, most a szobámban fogad. Amint kiderült, hogy Steve tuszkolta a szobámba, megfogadom magamban, hogy amint legközelebb Hulk beköszön, kap egy istenes vállon veregetést a Nagyfiútól. Így csak a telefon esik ki a kezemből, de az állam még mélyebbre süllyed annál. Talán a tengerszint alatt lehet valahol.
- Nem... nem... ne kérj elnézést! Ne haragudj, hogy ennyire megszeppentem. Nem ezt a fogadtatást érdemled. - próbálok 9sszekaparni széthullott darabkáim, miközben egyelőre még képtelen vagyok a szemkontaktust tartani vele. Persze, a teste még mindig isteni... de ha azon kapna, hogy a lábát fixírozom, kitépné a gerincem.
- Szóval Steve.. Mármint. Hogy belefutottál. Jól tette, hogy rábeszélt. És bár nem úgy tűnik, de tényleg örülök Neked! - igyekszem nem beégni.. még ennél is jobban. Biztosan látja, hogy alig kapok levegőt.
Hebegek, habogok, terelem a témát, mintha nem tudnám, hogy nem azért jött, hogy rám üljön, és kisajtoljon belőlem egy ki pénzt a házára. Azt már korábban is megtehette volna... vagy egy szép kis számlát küldött volna, rajta egy Hulk karikatúrával.
- Huhh, bár nem mintha nem akartam volna kifizetni, de örülök, hogy ilyen gyorsan megoldódott! - vakargatom a tarkómat kínomban. Most olyan, mintha sóher lennék. Jó, mondjuk Tony nem fizet túl jól, de én meg mondhatni hajléktalankodom nála, szóval koszt és kvarté jut osztályrészemül meg némi pénz. De ez utóbbit nem költöm, mert mindenem megvan, így bőven futotta volna a házfelújításra is.
Bocsánatkérésemre kedvesen reagál. Majd aztán szembesít hiányosságaimmal. Vagyis a bizalom hiányával. Egy kicsit talán összeomlok legbelül. Tévesen ítéltem meg ezt a nőt.
- Annyira.. sajnálom! Tudod, mindvégig azon izgultam, hogy mit gondolsz arról az estéről. Eszembe sem jutott, hogy talán ez bánt a legjobban. - lépek egy fél-félő lépést az irányába, de aztán megtorpanok. Fogalmam sincs mit tehetek meg, és mit nem. - Szóval, tudom, hogy erős vagy, de nem tudnék azzal a tudattal együtt élni, hogy bántottalak. Hogy Hulk bántott Téged. Képtelen lennék rá. Csodálatos és kivételes nő vagy! És éppen emiatt... egy torzszülöttnél, mint én vagyok, sokkal jobbat érdemelsz! - szorítom ökölbe mindkét kezemet. Akarom Őt. Mindennél jobban akarom, hogy ez működjön, de ha mellettem van, állandó veszélynek van kitéve - mint ahogyan a korábbi tapasztalat azt mutatja -, nincs jogom akarni Őt. Nem tehetem!


notes: Bocsáss meg, hogy megint megvárattalak! Sad Mostmár belehúzok! <3
• •


_________________

That's my secret. I'm always angry.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.http://infinity-marvel.hungarianforum.com

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
126
∆ Kor :
32
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York.



Tárgy: Re: ‣ The silence ~ (Bruce&Carol) Szer. 31 Május 2017, 13:28



Don't let the silence,

do the talking -
Épp csak nem nyelem le a nyelvem, ahogy elnézem, hogyan reagál a megjelenésemre. Persze, tudtam én, hogy nem fog a nyakamba ugrani az örömtől, de azért arra nem számítottam, hogy ennyire elcsodálkozik rajta, hogy mégis csak itt vagyok és megpróbálom helyre hozni a kapcsolatunkat. (Kapcsolatnak talán még nem nevezhetnénk, de ott van közöttünk.)
- Nem, ne. Nincs szükség erre, komolyan. Valószínűleg a helyedben én is így reagálnék... - mosolyom szétterül arcomon, az őszintesége kérdéses, de legalább előkerül. Lesütöm pillantásom. Nyomasztó, hogy ennyire látványosan kerüli a szemkontaktust, mintha szégyellné magát, pedig nincs oka rá.
- Igen, jól tette. Különben talán nem jöttem volna vissza. - jegyzem meg finoman vállat ejtve, majd körbe pillantok a szobában. Könnyebb terepszemlét játszani, mint azzal foglalkozni, hogy mennyire örül nekem - avagy sem. Elvégre nem tudhatom biztosra, hogy így van. Puhán lesütöm pilláim, majd megállapodnak szemeim az ágyán. Onnan kapom el a tekintetem, mikor ismét megszólal. Mosollyal bólintok. Bár sértőnek kellene találnom, hogy azt feltételi azért jövök hozzá, hogy a ház miatt követeljem rajta a felújítás árát... Még sem sérülök ezen. Sokkal mélyebb és súlyosabb teher pihen a vállaimon jelen pillanatban. A bocsánatkérése végül befut a beszélgetésbe, én pedig - magamat is meglepve - a legjobban reagálok rá. Hiszen nem azért jöttem, hogy vitákat szüljek újra és újra közénk, nem. Kettőnk miatt vagyok itt, hogy megküzdjek ezért. Érte. Így végig hallgatva, látva, hogyan indul meg, majd torpan meg, miképpen facsarja ökleibe szívemet, talán a kelleténél egy kicsit jobban összedőlök.
- Bruce... - mintha ráakarnék szólni, bár leginkább fáradtan ejtem ki a szívemnek oly' sokat jelentő szót - Miért nem vagy képes belátni, hogy baromság, amit teszel magaddal? És velem is. Eldöntöd helyettem, hogy mi a jó nekem... Miközben meg sem próbáltunk együtt működni. - halkan nevetve (leginkább fájdalmamban) nyökögöm - A legutóbb is láthattuk, hogy a nagyfiú nem bántott. Ráadásul én egyáltalán nem félek tőle... Azt hiszem elég jól összeismerkedtünk már az évek alatt. - félmosolyra húzom ajkaim, majd közelebb lépkedem hozzá, sokkal bátrabban, mint az előbb ő tette - Veled akarok lenni, Bruce. Veled és a nagyfiúval. Nincs bennem félsz, és vállalom, hogy sérülök mellette. Mert tudom, hogy ott leszel. - enyhe pír az arcomon, miközben mosolygósan elnyúlok baljáért jobbommal, hogy tenyerembe foghassam. Lepillantok kezeinkre, ha nem húzza el tőlem, majd fel a barna szemekbe. - Rajtad kívül nincs senkim. - állam szegve, szomorkás mosollyal nézek fel rá. Tudom jól, hogy talán nem számít neki, vagy talán nem hisz majd nekem, de így van. Ha elveszítelek, elveszítek mindent...


OH, TE... | Remélem, hogy tetszeni fog! : ) |

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
452
∆ Kor :
47
∆ Tartózkodási hely :
☢ with H e r o e s



Tárgy: Re: ‣ The silence ~ (Bruce&Carol) Vas. 05 Nov. 2017, 01:20















Carol & Bruce

The silence


- Ha így állunk, akkor mindenképpen lógok neki eggyel... - a tényállást hallva minden haragom elszállt Steve felé. Carol nem volt biztos abban, hogy itt kell lennie, a Kapitány pedig megerősítette, hogy jobb helyen nem is lehetne. Mostmár igazán én is segíthetnék valahogy Rogersnek nőt találi. Vajon van Carolnak női rokona, aki csak fele olyan dögös, mint Ő, és bejönnek neki a kigyúrt 90 plusszosok? Ha eljutunk arra a szintre, mindenképp megkérdezem, és Stevet megpróbálom majd rábeszélni egy páros randira. Mióta ismerem, nem igazán láttam nővel sétálni... Natashán kívül. De ennyi idő alatt már alakult volna valami közöttük. Épp annyira bátor a nők terén, mint jómagam.
Carol túl kedves hozzám. Vonzó, dekoratív, és annyira dögös, hogy el sem tudom hinni azt, hogy itt van. Itt áll előttem, és azt kéri, hogy minden legyen a régi. A szívem boldog, de az eszem azt sugallja, hogy ne tegyem. Hogy egy ilyen kivételes nő mit szerethet egy magafajta hajléktalan tudósban, mindig is talány lesz előttem. Mi viszi el odáig, hogy miután romba döntöm a házát egy csodálatosnak induló éjszaka első néhány perce után, képes legyen eljönni, és azt mondani nekem, "minden rendben"... Ez a nő maga a rejtély. Egy aranyló, fényesen ragyogó csoda. Talán el sem hiszem, hogy itt van. Lehet csak álmodok. Felállok a helyemről, majd megtorpanok. Túl jó hozzám. Még ha valós is, amit most átélek, kitenném-e ismét annak, mint legutóbb? Azt mondja, "megküzdünk ezzel". A Zölddel. De van-e jogom arra kérni, hogy küzdjön? Van-e létjogosultságunk.. együtt? Ha Hulk nem lenne, mindenféle hezitálás nélkül magamhoz szorítanám most, ajkaim az övére tapasztanám, majd az ágyra teperném, és megadnám neki, amit legutóbb képtelen voltam...
- Carol... - elhalnak szavaim, ahogyan balomat jobb kezébe simítja. A szívem zakatol hallván szavait. A szívem kihagy egy ritmust, azután egyre többet és többet. Megáll a világ velünk. Akar engem. Mindenáron. Mindenestül. Hiába félek belevágni, ő bátor helyettem is. És ez az eltökéltség, a szavai, egyszerre mindent megváltoztatnak bennem. Ha nem próbálom meg, életem végéig bánni fogom.
Szavai hallatán kézfogásunk átvezetem ölelésbe. Úgy ölelem, mintha az életem múlna rajta. Még soha nem voltam ilyen nővel. Aki elfogad, akar az életébe, és ennyire önzetlenül szeret.
- Eszem ágában sincs magadra hagyni Téged! Te is kellesz az életembe... - hangom elhal, egyszerre mintha két szív akarná szétrobbantani mellkasom, s olyan vihar dúl bennem, amilyenhez még nem éreztem foghatót.
- Sajnálom! Sajnálom, hogy gyáva voltam! Többé... többé nem futok el. Ígérem! - magam elé vonom a nőt, és ellenkezést nem tűrően megcsókolom. Aztán, mikor már minden erőmet kicsókolom magamból.. mosolyogva merülök el szemeiben, és ezt mondom:
- Azt hiszem ezt soha nem fogom tudni visszaadni Rogersnek.


notes: Bocsáss meg, hogy ennyire megvárattalak. Mesés reagot írtál! <3
• •


_________________

That's my secret. I'm always angry.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.http://infinity-marvel.hungarianforum.com

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
126
∆ Kor :
32
∆ Tartózkodási hely :
♮ New York.



Tárgy: Re: ‣ The silence ~ (Bruce&Carol) Szer. 08 Nov. 2017, 11:15



Don't let the silence,

do the talking -
Kiszélesedik mosolyom, amikor sajátos módon kifejezi örömét az iránt, hogy végül hagytam magam a Kapitány által rábeszélni erre a pofátlan látogatásra. Túl sokat mondjuk nem kellett noszogatnia, mégis úgy érzem, ha végül nem adja meg az utolsó lökés erejét, nem állnék itt a férfi előtt, aki hosszú évek óta először mozgatta meg bennem szívem. Röhejes, hogy éppen azért küzdök, akinek megölésére felesküdtem évekkel ezelőtt. Azért vagyok itt, mert a sors kifordított önmagamból és mellette megleltem azt a fajta békét, amit talán soha előtte. A tragédia, ami azon a szeptemberi napon történt velem azt hittem örökre megváltoztat majd, hogy nem találok majd vissza önmagamhoz, Bruce egyszerű és tiszta személyisége mellett azonban mintha mindig az lennék, aki voltam. És képes vagyok a Hulkot is szeretni, tudom. Amióta megmentett és zöld, vaskos karjaiba zárt, hogy testével óvjon, tudom jól, hogy kedvel a nagyfiú. Így érzek én is…
Meg kell küzdenem a bizalmáért. Megértem a félelmét, de biztos vagyok abban, hogy rajtam kívül nem létezik még olyan nő, aki képes lenne ennyire lazán kezelni a kettősséget, ami benne lakozik. Hulk hihetetlen erővel van felruházva, de én sem vagyok gyenge. Hiszem, hogy együtt mi ketten, jó csapat lehetnénk. És ezt próbálom megértetni vele. Mikor megtorpan beszédem közben, nem félek közelebb lépni hozzá. Kezembe fogom bal karját, hallom, hogy nevem kérésként súgja közénk, talán szeretné, ha elmennék és hátrahagynám, de nem tehetem. És ez nem sajnálat, vagy szánalom. Én akarom így! Én! Egyedül és magamért. Önzőn és irigyen. Minden perc nélküle egy mocskos örökké a nyamvadt életemben.
Váratlanul ér, hogy elcsendesedésem pillanatában az ölelésébe ragad, karjai emberi létére szorosan fognak közre. Megilletődve pislogok, szokatlanul érzékeny ez a szituáció vele, de nem habozok túl sokáig. Karjai alatt felemelkednek enyémek, hogy hátára simíthassam tenyerem és húzhassam magamhoz. Puha mosoly húzódik ajkaimra, örömmel ácsorgok vele így, kifejezve cselekedetben is azt, amit érzek.
- Bruce…? - meglepetten dermedek meg, szemeim kipattannak, válla fölött nézelődök pontról pontra járva, szavai olyan erővel borítanak meg, félek, ha nem tart meg, összeesem. Kellek… A belső vázam reszketegen vibrál karjaiban.
Hallom, hallgatom bocsánatkérését. Puhán elszakadok tőle, hogy szemeibe nézhessek, meggyőzném afelől, hogy nem haragszom, megértés munkál ereimben, de mire elnyitnám ajkaim, már övéit találom rajtuk. Belezuhanok a puhaságaiba, viszonozom, miután megtörténik bennem a felismerés. Karjaim nyaka köré tekerednek, húzom magamhoz. Szeretettel ölelem, majd ahogy elenged, úgy, lágyan nézek rá, s hallgatom. Halkan belenevetek szavaiba, hogy aztán homlokom övének támaszthassam.
- Megküzdünk vele. - bár nem pontos megfogalmazás, tudom, hogy megérti, hogy mire, hogy kire célzok. Tényleg úgy gondolom, őszintén hiszem, hogy helyem van mellette és a másik fickó oldalán. Kordában tudom tartani, s ha úgy alakul, képes leszek Hulk mellett is épp úgy helytállni, mint Bruce közvetlen közelében. A telefonom rezgése rondít bele a percbe, én pedig tudom, hogy mennem kell. Nem is időzöm sokkal tovább, egy gyors puszit nyomok arcélére, hogy aztán orrom hegyével cirógathassam még arcát. - Most mennem kell... - szemeim lehunyva, macskásan bújok hozzá még egy pár perc erejéig, hogy aztán elszakadva tőle, kirobbanjak ajtaján és belevessem magam a küldetésbe, amire Rhodey felkért…


found | Köszönöm a játékot! : )  szeretés |

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: ‣ The silence ~ (Bruce&Carol)

Vissza az elejére Go down

‣ The silence ~ (Bruce&Carol)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Dr. Bruce Banner

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: Föld :: New York :: Bosszúállók fõhadiszállás-