» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
When past repeats itself - [Narsil&Leana]

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
36
∆ Tartózkodási hely :
○ Alfheim



Tárgy: When past repeats itself - [Narsil&Leana] Szomb. 19 Nov. 2016, 12:28


Narsil & Leana
some kind of Déjà Vu

Alfheimbe való eljutásom álma sokkal hamarabb beteljesedett, mint azt remélhettem. Bár való igaz, hogy jóval különösebb módon történt, mint ahogy azt elterveztem. Korábban úgy hittem, ha egy nap valóban kimerészkedem Asgard világából, akkor azt mindenképpen a Fivéremmel fogom átélni, tekintve, hogy a Nővérem inkább Midgard felé venné velem az irányt. Most azonban mégis egyedül vagyok, egy teljesen más világban. Melynek szépsége ugyan kimondhatatlan csodálattal tölt el, némiképp mégis nyugtalanság leledzik a lelkemben. Kevan-nak is ígéretet tettem, hogyha a hazájában járok, felkeresem Őt, de most még erre sincsen időm. Vannak ugyanis olyan alkalmak, mikor nem tehetem azt, amit szeretnék. Ez az utazás nem is igen arról szól, hogy meglátogassam az ismerőseimet vagy körülnézzek a csodás tájakon. Diplomáciai küldetés ez, nem több, s némi ajándék küldés kísérettel, egyik s másik világ között - ha szabad így fogalmaznom. Nimellos király mindig is jóságosan viszonyult a családomhoz, s ezt bizonyította, legutóbb Daario-val küldött ajándéka is. Amit ezúttal viszonozni szeretnénk neki. A találkozóra sietve ismerős helyre tévedek a kísérőmmel, ki volt olyan kedves, hogy felajánlotta szolgálatait a számomra ismeretlen tájakon. Ám mégis, a hely, ami mellé megérkezünk... mintha már láttam volna. Elmémbe bekúszik egy gondolat, Daario levelére gondolva, mit korábban nekem címzett.
A vörös hibiszkusz. Szinte nem is gondolkozom, lábaim maguktól visznek előre. Minden kétséget kizáróan ez a hibiszkusz a leggyönyörűbb növény a kilenc birodalomban, s nekem meg kell szereznem. A kísérőm ugyan nem rajong az ötletért, ám velem tart, hisz az Ő feladata épségben eljuttatni engem Nimellos király palotájába. Ez a kis kitérő pedig senkinek nem fog ártani...
Nem tudom, mennyi ideig mehettünk, míg nem a hegy tetejére értünk. Tekintetem körbepásztázott a hegytetőn, s azonnal meg is láttam a vöröslő növényt. Lépteim felgyorsultak, majd leguggoltam, ahogy odaértem hozzá. Hátam mögül fuvallat érkezett, mire hirtelen megfordultam, de a látvány nem engedte, hogy felkeljek a földről. S valóban biztonságosabbnak is éreztem, ha nem magasodom fel.
A sötétbarna sárkány nem vette le rólam a szemeit, ám én inkább kerültem a szemkontaktus felvételét. Eszembe vésettek a sorok, melyeket Daario írt. Ő is hasonló helyzetbe került az alfheimi látogatása során, s ahogyan Ő is, úgy én is megúszhatom élve ezt a találkozást. Már csak annak a szőke hajú, gyönyörű hölgynek kellene megjelennie, aki hat a lényekre, s akiről Fivérem nem tudott mást mondani, mint elismerő jellemzőket.
A sárkány közelebb lép hozzám, fújtatása olyan haragos, s indulattal telt, hogy még az összefont hajamat is meglebegteti. Szemeimet lehunyom, nyelek egyet. Fohászkodni kezdek azért az ismeretlen hölgyért, hogy felbukkanjon és a segítségemre legyen. Máskülönben első Alfheimben tett látogatásom az utolsó is lesz egyben.


ne haragudj, hogy megvárattalak! remélem nem lett borzalmas kezdés! :3  
• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
51
∆ Kor :
601
∆ Tartózkodási hely :
Alfheim



Tárgy: Re: When past repeats itself - [Narsil&Leana] Vas. 18 Dec. 2016, 22:46



Leana & Narsil
When past repeats itself


Szeretek kijönni Alfheim határába és gyönyörködni a kilátásban. Nem utolsó sorban itt egyedül lehetek a gondolataimmal, nem terheli az elmémet és az érzékszerveimet millió beszélgetés, kósza pillantás. Ránézésére olyan vagyok, mint az itteniek és egész jól meg is szoktam a várost, hiszen már hosszú-hosszú ideje itt élek. De tudom, hogy nem ez a hazám. Az már nincs. Elpusztították. Mindennel és mindenkivel együtt, akit valaha szerettem és fontos volt nekem. De velük ellentétben nekem megadatott az újrakezdés lehetősége. Nimellos király kegyességének hála lehetőségem nyílt letelepedni a birodalmának szívében egyetlen általam ismert fajtársam, Brithon társaságában, akinek nem mellesleg az életemet is köszönhetem. Olyan ő nekem, mintha a testvérem lenne, ezt minden túlzás nélkül állíthatom. Egy féltő, óvó báty. A legfőbb bizalmasom, együtt is élünk, de van, mikor előle is szeretnék elvonulni egy kicsit, hogy csak magam legyek. Főleg, hogy van egy dolog, amiben nem teljesen értünk egyet.
Illetve tudom, hogy jót akar nekem, mikor azt mondja, ne használjam az újonnan felfedezett képességemet, mert túl nagy érdeklődésére tarthat számot, ha kitudódik. De nem tudok olykor ellenállni a csábításnak, hiszen a sárkányok lenyűgöző teremtmények! A szirt felé tartok hát, ahová rendszeresen hívni szoktam szeretett lényeimet. Mielőtt azonban odaérnék, már látom, hogy az egyikük odafelé tart. Összevonom egy kicsit a szemöldökömet. Nem lenne ebben persze semmi különös, néha maguktól is leszállnak oda. De elég jól ismerem már őket ahhoz, hogy észrevegyem, ha valami nincs rendben. Ezt a sárkányt valami igencsak feldúlta. És mikor legutóbb láttam ilyet, az nem jelzett jót.
Megszaporázom a lépteimet. Talán ennek köszönhető, hogy épp időben érek oda, hogy lássam, a sárkány dühödten közelít egy a földön guggoló lányhoz. Távolabb mintha állna még egy alak, de ő is ledermed a döbbenettől, a riadtságtól vagy ilyesmitől. Hasonló helyzet, mint nem olyan rég, azzal az asgardi férfival.
- Állj! Ne bántsd! Hagyd békén! - hangom határozottan cseng, ahogy a helyi nyelven, az anyanyelvemen szólok a sárkányhoz, aki erre megáll, ahogy kérem tőle, de továbbra is feldúltan néz a nőre és egy tapodtat sem mozdul. Közelebb lépek és szemügyre veszem a lányt. Nagyon szép szeme, arca és hosszú, vörös haja van, öltözete tehetősebb körből valónak mutatja, de nem idevalósi, ezt rögtön látom. Úgy hiszem, egy újabb asgardi lehet. Mindenesetre egyből észreveszem, mi zaklatta fel a sárkányt.
- Jól van, Nemeshölgy? Nagyon kérem, ne szakítsa le azt a virágot. A sárkányok nagyon érzékenyek a környezetükre és nem tolerálják, ha valaki bántani akarja a természetet, amivel ők harmóniában élnek. A békesség és a természet rendje érdekében, kérem, hagyja azt ott - átváltok a szokásos asgardi dialektusra, mikor megszólítom, bízva abban, hogy nem tévedtem a származását illetően. Kedves arca van a nőnek, bízom benne, hogy megért és lemond arról a vörös hibiszkuszról. Elég ritka nővény, csak ezen a helyen él meg. Mi sosem szakítjuk le, de nem ítélkezünk azon vándorok felett, akik megteszik. De mi sosem tennénk ilyet. Már csak a sárkányok miatt sem. Felingereli őket, ha valaki ilyesmit akar tenni és ők észreveszik. Bár én kordában tudom őket tartani, a haragjuktól mégsem biztos, hogy teljesen meg tudom védeni ezt a nőt, ha szemtanúi ilyesminek. Ezért is remélem, nem szeszélyeskedik sokáig és eleget tesz a kérésemnek. Nem szeretném, ha baja esne.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
36
∆ Tartózkodási hely :
○ Alfheim



Tárgy: Re: When past repeats itself - [Narsil&Leana] Csüt. 05 Jan. 2017, 12:16


Narsil & Leana
some kind of Déjà Vu

Már magam sem tudom miért hittem, hogy jó ötlet lesz nekiveselkedni ennek a hegynek. Hiszen Daario is említette, mily nehéz volt nem csak feljutni a tetejére, de megszerezni a kilenc birodalom legcsodálatosabb növényét. Erre én, fikarcnyit sem törődve ezzel, nekivágok az útnak. A kíváncsiság hajt, s némiképp talán a helyzet veszélyességéből adódó gyorsuló szívverésem is.
Ódákat hallottam már Alfheim szépségéről, s alig hiszem el, hogy végre én magam is megtapasztalhatom azt. Van benne valami különleges, kézzel meg nem fogható gyönyörűség, amitől vétek lett volna megvonnom magamat. Lebilincsel a hely s magával ragad, olyannyira, hogy legszívesebben keresnék magamnak valami menedéket, s itt maradnék örökre.
Gondolataimból a lábaim előtt lévő, földből a fény felé ágaskodó meseszép hibiszkusz von ki, amihez egy szempillantás alatt leguggolok. Annyira gyönyörű, már-már észveszejtően megbabonáz, s ebből adódóan széles mosoly rajzolódik ki az arcomon. Ám ez a pillanatnyi boldogság megtörni látszik, amikor meglátom a hátam mögött magasodó sárkányt. Mozdulatlanná dermedek, s talán még egy halk imát is elszavalok. Nem szabadna, hogy ily módon érjen véget az életem... Ám nem is emiatt aggódom legfőképpen. Inkább az aggaszt, vajon miként fog erről Kevan vélekedni. Megígértem neki, hogy nem keveredem bajba, ahogy azt is, hogy vele csodálom majd meg Alfheim lenyűgöző világát. S én most mégis, mindkét ígéretemet megszegtem. Pedig esküszöm nem állt szándékomban ilyen szörnyűségekre vetemedni, pusztán Nimellos király ajándékát jöttem személyesen is megköszönni. S egy kabátot hoztam neki ajándék gyanánt, amit én magam készítettem.
Figyelmes leszek egy határozott, kimért női hangra, s noha nem értem mit mond, a sárkány egyértelműen hallgat rá. Majd mikor közelebb lép felém a hölgy, meglepettségemben résnyire elválnak egymástól ajkaim. Ő az. Az Istennő, miképp Daario leírta Őt nekem. Akinek engedelmeskednek a sárkányok, akit Fivérem oly megszállottan keresett. Nem álmodott, a Hölgy tényleg létezik, s most az én életemet menti meg.
Védekezőn felemelem a kezemet, s gondosan ügyelek, hogy lassú, óvatos léptekkel hátráljak el a vörös hibiszkusztól. Tekintetem közben a szőke hajú Hölgy és az ámulatba ejtő sárkány között cikázik. - Kérem bocsásson meg, nem tudtam... - Ellépdelek a növénytől, miközben bocsánatkérésre hagyatkozom. Ha tudtam volna, hogy a sárkányoknak ennyit jelent ez a növény, Daario-nak se engedtem volna, hogy elhozzon egyet. Hisz a hibiszkusz őket illeti, s láthatóan rendkívül felzaklatja őket, ha valaki megpróbál szerezni magának egyet, ám a reakciójuk teljesen érthető.
- Egyébiránt igazán hálás vagyok, hogy megmentett. Köszönöm. - Kedvesen mosolygok rá, immár teljesen felegyenesedve és távol lépve a sárkányok virágától. Állíthatnám, hogy nem vagyok kicsit sem megszeppenve az óriás állatok láttán, de akkor valótlant állítanék. Mindenesetre valójában hálás vagyok a Hölgynek, amiért nem hagyta, hogy a sárkányok haragja lesújtson rám. - Ó és kérem szólítson csak Leana-nak. - Épp az életemet mentette meg, így nem érzem szükségességét a hivatalos megnevezéseknek. Halkan kuncogni kezdek, s nem tudok megálljt parancsolni magamnak, meg kell említenem Neki, hogy a Fivéremmel is hasonlóképpen találkozott. - Tudja, egy bizonyos szempontból még mókás is ez a helyzet. Hiszen alig pár hete ugyanígy mentette meg a Fivéremet is. Pont itt, ezen a helyen. Úgy tűnik a családunk nem kevés hálával tartozik Önnek. - Hangom lágyan cseng, mosolygás közepette beszélek hozzá, s csak remélni merem, hogy nem veszi tolakodásnak a beszédemet. A világért sem szeretném feltartani, de hajt a kíváncsiság, hogy megismerhessem Őt. A Hölgyet, aki az idő röpke töredéke alatt elvarázsolta a Fivéremet. Remélem nem bánja, ha szóval tartom még egy kicsiny ideig.


remélem tetszik :3  
• •
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
51
∆ Kor :
601
∆ Tartózkodási hely :
Alfheim



Tárgy: Re: When past repeats itself - [Narsil&Leana] Szomb. 11 Márc. 2017, 18:23





Leana & Narsil

Nem lenne szabad senkinek itt lennie. Nem lenne szabad látnia senkinek. Brithon is megmondta, hogy tartsam titokban a képességemet. Rajta és Nimellos királyon kívül tudtommal nem is tud róla más. Kivéve azt az asgardi férfit, aki nem olyan régen a szirtre tévedt. Másként nem tudtam megmenteni őt a sárkányok haragjától, csak ha engedtem, hogy lássa a képességem. Aztán azonban gyorsan el is tűntem a szeme elől, hátha nem jegyzett meg. Hátha. Erre most megjelenik itt ez az asgardi nő és nekem ismét nincs más választásom, mint felfedni magamat, hiszen azt mégsem hagyhatom, hogy a sárkányok bántsák. Ezt biztosan Brithon és Nimellos király is megértené. Nem tudnék elszámolni a lelkiismeretemmel, ha veszni hagynék valakit, akit egyébként lényegében egy szavammal képes vagyok megmenteni. Azzal a férfival is ez volt a helyzet.
Szerencsére úgy tűnik, nemcsak a sárkány, de a lány is hallgat a szavamra és szabadkozva lép hátrébb a virágtól. Ez megnyugtat, bár arcomon érzelmet nem vehet észre, ahogy fürkészőn figyelem őt. Nem ellenségesen, inkább csak udvarias távolságtartással.
- A bocsánatkérés nem engem illet. Azt a virágot elvinnie a sárkányok szemében lopásnak számít a természettől. Ezért dühösek most Önre - hangom továbbra sem ellenséges, de tartózkodó és tárgyilagos. Nincs benne vádaskodás, bár magam sem értem, miért kellene megölnie azt a hibiszkuszt merő birtoklási vágyból. De a sárkányok már korán sem ilyen megbocsátóak. Amíg itt vagyok, nem fogják megtámadni, ha én nem engedem, de érzem az idegen felé áradó haragjukat. Egy sárkány haragja pedig igencsak veszélyes dolog. A mellettem álló példány is igencsak dühösen mered a lányra. A kezemet az oldalára teszem és így is próbálom nyugtatni. A hölgy köszönő szavait csak egy kurta biccentéssel viszonozom. Nem is tudom, mi mást mondhatnék. Én nem vagyok hős, csak megtettem, amit hatalmamban állt. A cirkalmas frázisok is távol állnak tőlem, mondhatni nem igazán vagyok a szavak embere.
Bár most is menekülnék a legszívesebben, hisz egyre szélesebb körben ismertté válik a képességem, udvariatlannak érezném csak úgy elszaladni, mikor bemutatkozik. Ráadásul egyelőre dühösek rá a sárkányok, veszélyes lenne magára hagynom egyből. Nem szívesen fedem fel magam, de az etikett megkívánja, így már épp válaszul az övére, én is megmondanám a nevem, mire ahogy folytatja, attól ösztönösen megfeszülnek az izmaim. Igaza volt Brithonnak. Tényleg hiba felfednem a képességemet bárki előtt. A hírek gyorsan terjednek. Ez a nő is tudja. Már azelőtt tudta, hogy találkoztunk.
- Ha valóban hálás nekem, megtenne egyetlen egy dolgot cserébe? Szavát adná arra, hogy megtartja, mint titkot mindazt, amit látott és hallott az ezen a szirten történtekről és soha semmilyen körülmények között nem árulja el senkinek? - kimért beszédstílusom ridegségként is hathat számára, de csak a riadtság keltette zárkózottságomat leplezi, semmi mást. Mióta elvesztettem a családomat, a hazámat nehezen nyílok meg bárkinek, ez nem az ő hibája. Ráadásul az, hogy már tudom, milyen gyorsan terjednek a hírek rólam és a képességemről, megijeszt. Persze egy ígéret talán nem sokat ér, de mást nem tehetek, mint reménykedek. Nem akarok lemondani arról, hogy idejárjak, de ezek után talán át kellene értékelnem egy kicsit a dolgokat és Brithon szavára hallgatva egy ideig esetleg kerülni a sárkányokkal való érintkezést. Bármennyire fáj is lemondanom a társaságukról. Nem engedhetem meg, hogy kitudódjon a titkom. És már így is túl sokan tudnak róla...

When past repeats itself

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
36
∆ Tartózkodási hely :
○ Alfheim



Tárgy: Re: When past repeats itself - [Narsil&Leana] Csüt. 27 Júl. 2017, 15:18

Narsil & Leana
some kind of deja vu



Hálás vagyok az aranyhajú, alfheimi hölgynek, amiért szó nélkül a segítségemre sietett. Szabadkozásba kezdek a tudatlanságom miatt, s némi méreg is elönteni látszik szívemet. Minden oka megvan arra, hogy dühös legyen én rám, hogy azonnal távozásra kérjen fel. Mégsem teszi.
Kíváncsian fürkészem mind a hölgy, mind a sárkányai arcát, kik közül páran elég mérgesen szemlélnek továbbra is engem.
- Meg tudnám békíteni őket valamilyen módon? - érdeklődve hallgatom a válaszát. Szeretem az állatokat, a mesébe illő, csodás teremtményeket, így egyértelmű, hogy a sárkányok puszta létezése is ámulatba ejt. A világért se szeretném, ha megorrolnának rám a balga tettem miatt, ezért kérem a hölgy tanácsát. Ha van rá mód, hogy megbékítsem ezeket a szépséges teremtéseket, akkor megteszem. De tudnom kell, mi az pontosan. Magamtól, önnön fejemtől újabb próbálkozást nem teszek, mert a végén tényleg visszavonhatatlanul megbántom őket.
- Szavamat adom, hogy nem beszélek az itt látottakról. - megígérem neki, hogy számíthat a diszkréciómra. Nyilvánvalóan veszélybe sodornám azzal, ha bárkinek is beszélnék róla, így jól tudom, hogy az itt történteket el kell hallgatnom, most s mindörökre. Ő megmentette az én életemet, a legkevesebb, amit tehetek, hogy óvón vigyázom a titkát.
- De kérem ne aggódjon a Fivérem miatt. Ő csak nekem mesélt az Önnel való találkozásról, senki másnak. - nem szerettem volna Daario-ról sem rossz képet festeni, hisz minden szempontból nézve nemes jellem volt a bátyám. Nekem valóban elmondott olyan dolgokat, miket másnak nem, de az ő titkai az enyémek is voltak, melyeket síromig meg is óhajtok őrizni.
- Ne vegye tolakodásnak a kérdésemet, de... mégis hogyan lehetséges ez? Hogyhogy ennyire hallgatnak Kegyedre? - valóban érdekelt a válasza, amit semmiféle kétes hátsó szándék nem hajtott, csupán a saját kíváncsiságom. Asgardban nem lelni ilyen teremtményeket, s az eddig leélt pár száz évem alatt alig találkozhattam hozzájuk hasonló élőlényekkel. Legutóbb a Katonám oldalán sétáló, fehér farkassal ismerkedhettem meg, s az az élmény is épp annyira magával ragadott, mint ez a mostani. Talán az imént veszélybe került az életem, mégis szerencsésnek érzem magam, amiért ilyen lények társaságát élvezhetem egy kis ideig.
- Jaj, bocsássa meg az udvariatlanságomat... Nem óhajtom feltartani Önt, így is már elég sokat tett értem. - újabb szabadkozással törtem meg a csendet, hisz rájöttem, hiába teszem fel neki kíváncsi kérdéseimet, ha éppen máshol lenne dolga. Persze szívesen beszélgetnék vele tovább, de nem szerettem volna azt a látszatot kelteni, hogy feltartom őt. S az idejét sem szándékoztam rabolni. - Ám, ha nincs most váratlan tennivalója, akkor esetleg megkérhetném arra, hogy lekísérjen a szirtről? - tartottam attól, hogy ezt már tolakodásnak veszi, de mivel a kísérőmnek a sárkányok láttán nyoma veszett, muszáj volt újabb segítséget kérnem Narsiltól.





 visszatértem végre ide is, remélem tetszik majd! :3

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
51
∆ Kor :
601
∆ Tartózkodási hely :
Alfheim



Tárgy: Re: When past repeats itself - [Narsil&Leana] Vas. 20 Aug. 2017, 16:01

Bár az asgardi hölgy, ha akarata ellenére is, de felmérgesítette a sárkányokat és ez a képességem ismételt leleplezésével jár, mégis úgy érzem, nem lenne helyes megtagadnom a segítségnyújtást. Nem tudnám megbocsátani, hogy nem akadályoztam meg akár egy tragédiát, mikor hatalmamban állna. Az asgardi nemeshölgy egyébként is úgy tűnik, hogy hallgat a jó szóra és hamar letesz eredeti szándékáról. Ami persze a sárkányokat nem nyugtatja meg egyből, de mivel én ezt parancsoltam, legalábbis míg én a közelben vagyok, biztos, hogy nem fognak rátámadni. Még ha érzem is a jövevény felé irányuló dühüket, gyanakvásukat. Ezt sajnos én sem tudom egyik pillanatról a másikra megszüntetni. Hallgatnak ugyan rám, bármit mondjak, de az érzelmeiket, természetes viselkedésüket én sem befolyásolhatom. Önálló akarattal, gondolatokkal rendelkező lények végül is.
- A sárkányok nem felejtenek és elég haragtartóak. Sokat kell tenni azért, ha tényleg el akarja nyerni a bocsánatukat. Amit most tehet, hogy feléjük is kifejezi a sajnálatát és elmondja nekik, hogy nem akar ártani sem nekik, sem a természetnek. Értelmes lények, értik, amit mond és ha kellő alázattal szólítja meg őket, fejet hajtva előttük, ha rögtön nem is fogják elfogadni, de tudomásul veszik a bocsánatkérését - legjobb tudásom szerint igyekszem válaszolni neki, de ha nem muszáj, túlzottan megrémíteni sem akarom. Mert tény, egy sárkány bocsánatáért sokat kell tenni. Valami igazán nagy dolgot, ami révén elhiszik, komolyak az illető szándékai. Egyébként akár évtizedekig, sőt évszázadokig is hordozhatják magukban a haragot az illető iránt. A hibiszkusz leszakítása ráadásul elég nagy sérelemnek számít a szemükben. Ezzel sem Leana, sem a bátyja nem számoltak valószínűleg. Mindenesetre én köszönettel tartozom neki, hogy szavát adja, nem beszél a titkomról senkinek. Ahogy Brithon és Nimellos király is mondta, túl különleges képesség ez ahhoz, hogy birodalmak szerte híre menjen. Veszélyes lehetne rám és a sárkányokra nézve is. Hisz ezeket a pompás lényeket irányítani alkalmasint igen nagy fegyvertényt jelenthet és ha illetéktelen fülekbe jut, nem biztos, hogy valaki ne akarna esetleg engem és a képességemet alantas célokra felhasználni. Ezt pedig, hacsak lehet, el kell kerülnünk. Mindenki közös érdeke ez, aki a béke pártján áll.
- Köszönöm, hiszek Önnek. A bátyja... mással nem áll olyan közeli kapcsolatban, mint Önnel? Esetleg a felesége, gyermekei nem tudhatnak róla? - tulajdonképpen magam sem értem, miért kérdezem ezt. Miért fontos ez? Hisz ez egyáltalán nem a biztonságom miatt fontos, akármennyire burkoltam is ebbe a kérdést Leana előtt. Az érdekel, van-e családja annak az asgardi férfinak. De vajon miért? Tény, sokszor eszembe jut, mióta összefutottam vele a szirten. De csak azért, mert aggódom, hogy tud a képességemről. Csak ezért álmodom is vele olykor. Ennyi és nem több. Nem lehet több. Aggodalom. Ezért foglalkoztat. Hisz úgysem látom többet...
- Minden elfnek vannak egyéni képességei. Hogy miért pont olyan, amilyen és miért épp az adott egyénnek, azt nem tudhatja senki. Nekem úgy tűnik, ez adatott - egy olyan kérdést vet fel, ami engem is régóta foglalkoztat, de valójában senki nem tud rá választ adni. Még a legnagyobb bölcsek sem. Mielőtt Alfheimbe jöttem volna az átlagon felüli memóriámon kívül azt gondoltam, semmilyen elfképesség nem adatott nekem. Itt derült csak ki, hogy egy olyat birtoklok, amilyet a források szerint korábban egyetlen elf sem. De nem szeretek ezzel kérkedni, ezért inkább csak szerényen visszatartom ezt az információt. Úgysem fontos. A miért persze engem is foglalkoztat, de valószínűleg sosem fogom megtudni. Ilyennek születtem. Talán csak ennyi a válasz. Van elf, aki a növényeknek parancsol, van, aki egyes természeti erőknek, én a sárkányoknak.
- Semmi probléma, Nemeshölgy, éppen semmi különösebb dolgom nincs. Csak a sárkányokat jöttem meglátogatni... - nyugtatom meg, bár magam sem tudom, szeretnék-e még a társaságában maradni. Még a végén illetlen kérdéseket tennék fel a bátyjáról, amiket csak félreértene. Vagy éppen, hogy jól... Mindenesetre amit kér tőlem, abban egyértelműen igaza van.
- A sárkányok haragja még mindig nem múlt el teljesen, így nem is engedném, hogy egyedül hagyja el a szirtet. Még a végén bántódása esnék. A királyunkhoz tart? Vagy hová kísérhetem? - bólintok szavaira, hisz tényleg veszélyes lenne egyedül hagynom, ez nemcsak holmi női szeszély, gyerekes félelem, a sárkányok bosszúja kegyetlen tud lenni, csak akkor van biztonságban, ha mellette maradok. Ahhoz viszont, hogy biztonságba kísérhessem, tudnom kell, merre tart. Másként nem tudhatom, merre is induljak vele pontosan.


Leana & Narsil

When past repeats itself

Take it all | Remélem jó lesz! |

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: When past repeats itself - [Narsil&Leana]

Vissza az elejére Go down

When past repeats itself - [Narsil&Leana]

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Sis' bonding time - [Leana&Astra]
» Loki & Brunnhilde - Past

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Univerzum - Játéktér :: VilágÛr :: Kilenc birodalom :: Alfheim-