» Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán «
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
oszd meg velünk titkaidat

Itt tartózkodók
ki jár erre?

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég



A legtöbb felhasználó (71 fő) Hétf. 29 Május 2017, 19:54-kor volt itt.
Utolsó posztok
érkezett válaszod?


Share|
World's greatest miracles happen by accident. -[Narsil&Daisy]

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: World's greatest miracles happen by accident. -[Narsil&Daisy] Kedd 15 Nov. 2016, 20:24



To: Narsil


Mindenki érezte már azt, hogy a közelmúltban történtek miatt nem tud aludni. De van egy dolog, ami rosszabb annál, hogy átvergődött, izzadtságban úszó éjszakákat tud maga mögött. Mégpedig az, amikor ébren van, mégis szenved a rémképektől. Ezt éltem át én is. Minden éjjel félve hunytam le a szemeimet, habár az álmok édes képzelgéseibe menekültem, amik abban a pillanatban pozitívan hatottak rám, de mikor felébredtem, újra mindenre emlékeztem. Nem tudtam és nem is akartam elfogadni a tényt, hogy Hive győzött felettünk, a fajtánk felett. Az embereknek is kárt akart okozni, de az inhuman társadalom, az a része, amelyik miattam... ők szenvedték el a legtöbb kínt. Az irányítása alá vontak közül volt olyan, aki hozzám hasonlóan igényelte az újabb és újabb befolyást, elveszett lett attól, hogy az a parazita már nincs többé. Éreztem a fájdalmat, a félelmet, a kétségbeesést és azt, hogy a többiek, ha nem is mondják ki, félnek. Tőlem, az ismeretlentől, mindentől. Tudom, hogy nem fognak lemondani rólam, tisztában vagyok Coulson makacs ragaszkodásával, Mack érzelmességével a társai iránt, Fitz csalódottságával, Jemma bizonytalanságával és May dühével. Ezek a tényezők mind olyanok voltak, amikkel hosszú távon nem tudtam megbirkózni. Féltem a következményektől, a rémálmoktól, attól, hogy mindenkiben kárt tehetek magam körül, ha ismét elszabadulnak az indulatok, így... leléptem.
Az egyik éjszaka leple alatt fogtam magamat, összepakoltam a cuccaimat, majd leléptem. Elég nagy volt a fejetlenség a Hive utáni takarítások miatt, így simán megpattanhattam anélkül, hogy akkor és ott bárkinek feltűnt volna. Viszont... mióta felkelt a nap és a sugarai elérték a bázist is, mindenki üldöz, a SHIELD a pusztító lányt, míg a volt csapatom Daisy-t akarja vissza. De én már... egyik sem vagyok talán. Egy teljesen új személy lettem akkor, amikor mindent elvettem önmagamtól és másoktól is. Lincoln miattam halt meg, elvette a sorsomat, feláldozta magát értem, pedig nem kértem ezt. De mégis mindig ez történt.
Így annak érdekében, hogy ne ismerjenek fel, befestettem a hajamat feketére, leváltottam a ruháimat, sapkát húztam és így indultam neki New York utcáinak, hogy felderíthessem a terepet, de legelőször el akartam tűnni a kíváncsi szemek elől, így egy szűkebb mellékutcákból álló kis területen haladtam végig. Nem akartam célponttá válni. Az Őrkutyák egyre csak szaporodtak, olyanná váltak, mint valami önkéntes egylet, amelyik segít megtisztítani a világot a katasztrófák után. Őrkutyák, ATCU, SHIELD... mind ugyanazt akarja. Megóvni a világot a hozzánk hasonlóktól...
De a nagy elmélkedésemnek az vetett véget, hogy megláttam, amint egy fehér macskából egy nem átlagos, tényleg igazán szép lány lett. Egy ideig csak nagy szemekkel meredtem a távolodó alakra a fal takarásából, majd végül elindultam utána, hisz biztos voltam benne, hogy a képessége nem olyan, mint a mutánsoké, annál... több. Ráadásul ez a kinézet sem épp az átlagos, sima emberekre jellemző, így még érdekesebbé vállt a számomra a nő és az, hogy kicsoda is lehet valójában.




• •
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
51
∆ Kor :
601
∆ Tartózkodási hely :
Alfheim



Tárgy: Re: World's greatest miracles happen by accident. -[Narsil&Daisy] Szer. 07 Dec. 2016, 17:08



Daisy & Narsil
World's greatest miracles happen by accident


Hosszú ideje nem jártam már a Földön. Valahogy sosem vonzott igazán, nem láttam okát elnézni ide. Egészen eddig. Bár most sem azért teszem, mert annyira felcsigázott volna. Beszélik, hogy eljön az idő, amikor minden elf elkezd vágyódni a Földre. Azt mondják, a bevésődés az oka. Mikor megszületik a halandó feled, akire mindennél jobban szükséged van és aki, miután meghal, többé már semmi sem lesz ugyanaz. Csak bajt hoz a fejünkre. Míg él, nem bírsz magaddal, vágyakozol hozzá, ha nem mész, bele is őrülhetsz. Viszont miután meghal, vele hal egy részed. A szóbeszéd szerint Nimellos király felesége is az előbbi esetbe őrült bele és vetett véget az életének. Én őszintén sajnálom, ami történt vele, de nem hiszem, hogy ez lett volna az oka. A bevésődés csak legenda. Nekem ez a meggyőződésem.
Igen fiatalon jártam itt először, vonzott az ismeretlen. Érdekes volt, de nem szebb, mint az otthonom, ezért hamar hazatértem. Utána csak azután látogattam el ide, hogy a sötét elfek kivégezték a fajtámat és elmenekültünk Brithonnal. Alfheim idegen volt és kellett a levegőváltozás, de iszonyatosat csalódtam abban, ami itt várt. Mikor még anno, százötven évvel a születésem után ellátogattam ide nagy, szabad terek, zöldellő rétek, kővárak, barátságos kis települések fogadtak. Ez már a múlté volt. Autók robogtak, gyárkémények füstöltek, az emberek furcsa ruhákat és hajviseleteket hordtak. Egyáltalán nem tetszett, visszataszítónak találtam. Olyannyira, hogy inkább visszatértem Alfheimbe és nem is kerestem fel ezt a helyet újra több, mint száz évig. A helyzet most sem jobb.
A levegő még rosszabb, a házak az égig érnek, mindenhol villódzó, mesterséges fények, reklámtáblák, még több autó és egyéb közlekedési eszköz. Lovak sincsenek már sehol. Legalább az öltözködés, a hajviseletek szimpatikusabbak, sokkal többféle, de a tömeg borzalmas. Fehér macskaként suhanok végig az utcákon és azon gondolkozom, minek is jöttem ide, ebbe a betontengerbe, ahol a halandók módszeresen pusztítják a saját életterüket. Elhittem, hogy javult volna a helyzet? Naiv gondolat. Kár volt. Csak még inkább kiábrándultam az egészből. De akkor mi vonzott mégis ide? Bevésődés? Ugyan már, hülyeség! Nincs ilyesmiről szó. Csak valami ostoba kíváncsiság lehetett. Ki akartam kicsit szabadulni a megszokott környezetemből, ennyi az egész. De buta ötlet volt. Jobb lesz, ha vissza is térek inkább oda, ahová tartozom.
Besurranok egy elhagyatott, néptelen sikátorba, ahol újra felveszem az eredeti alakomat, hiszen macskaként nem tudom végrehajtani, ami a visszatéréshez szükséges. Már épp neki is látnék, mikor azonban minden idegszálam megmerevedik. Nem vagyok egyedül. Valaki követ, figyel. Nem fordulok abba az irányba, amerre sejtem, de állok és várok. Várok, hogy mit lép. Hogy felfedi-e magát, vagy nekem kell őt lelepleznem. Mert nem véletlenül van itt. Érzem magamon a tekintetét. Talán látott átalakulni, azért? Ki ez és mit akarhat? Kissé idegessé tesz. Remélem, csak egy egyszerű halandó, aki észrevett. Nem akarok bajt, a legkevésbé sem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: World's greatest miracles happen by accident. -[Narsil&Daisy] Szer. 07 Dec. 2016, 18:10



To: Narsil


Miután befordultam a mellékutcák egyikébe, hogy eltűnhessek a kíváncsi szemek elől, valami egészen... szokatlant sikerült megpillantanom. Persze már hozzászoktam a képességekkel élő emberekhez, hogy vannak, léteznek és a legtöbbjük nem is rejti el ezt a fajta adottságát.
Én is büszke voltam a képességemre, tetszett, hogy mi mindent meg tudok tenni, ha akarok. Jobbá akartam tenni a világot, érdekelt, hogy mit tehetek az emberekért, jobb és több akartam lenni, mint egy egyszerá terepügynök. Szerettem volna más lenni, nem egy átlagos specialista és mesterlövész. És már is lettem. megkaptam a képességemet, de amint elhitették velem, hogy a rezgéseket uralni egy adomány a számomra, minden rosszra fordult. A számomra fontos emberek hullani kezdtek, ártatlanok sérültek meg és elveszítettem azt az embert, aki miatt tényleg, igazán boldognak érezhettem magamat. Lincoln meghalt és az élete azért ért véget, mert én nem tudtam nyugton maradni, mert nem voltam elég erős ahhoz, hogy megküzdjek Hive-al és az akaratával. Simán a szolgálatába álltam volna újra, minden kérdés és vádaskodás nélkül. Annyira elveszettnek éreztem magamat nélküle, a parancsai nélkül csak az üresség maradt, amit mindig is éreztem. Azt hittem, ha megtalálom a szüleimet, ez az üresség elmúlik majd, de nem így lett. Aztán jött Lincoln és tényleg nagyon boldognak éreztem magamat, de... az sem volt ahhoz fogható, amit az a szörnyeteg adott nekem. Boldog voltam, élveztem a hatalmat, családot kaptam és reményt, hogy én, aki sosem kellett igazán senkinek, tartozhatok valahová. De... eldobott engem és miatta a világom a darabjaira hullot. Azt akartam, hogy elfogadjon engem, de hiába, hisz sohasem lehettem volna elég jó neki, egyszerűen képtelenség megfelelni olyasvalakinek, aki csak... fegyverként és gazdatestként tekint másokra. Sereget akart magának, szétzúzni az emberi kapcsolatokat. Az enyémeket sikerült neki.
De ez a lány... nem hinném, hogy inhuman, de mutánsnak sem hívnám őt, éppen ezért álltam neki követni, de amint megállt, már tudtam, hogy észrevett engem, így hiába való lett volna minden bujkálás és eltűnés. Megköszörültem a torkomat, hogy aztán megszólalhassak.
-Nem... nem kell tartanod tőlem, nem azért jöttem, hogy bántsalak téged. Tényleg, nem csak megtévesztésből mondom ezt, nem áll szándékomban ártani neked. A nevem Daisy és... -de igazából magam sem tudtam, hogy mit is akartam mondani. Szerettem volna megtudni, hogy ki ő és miért ilyen... különös teremtmény, de ezzel nem akartam lerohanni senkit, pláne nem egy ilyen törékenynek tűnő lányt.
Kissé bizonytalanabbul sétáltam közelebb hozzá, majd megkerülve őt állapodtam meg előtte, hogy ténylegesen láthassuk egymást, ne csak fantomokhoz, arctalan alakokhoz beszéljünk.
-Nem mutáns vagy igaz? És azt hiszem, hogy nem... nem is inhuman... -néztem rá érdeklődve, egy halvány, eléggé erőtlen mosolyt erőltetve ajkaim vonalára.



• •
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
51
∆ Kor :
601
∆ Tartózkodási hely :
Alfheim



Tárgy: Re: World's greatest miracles happen by accident. -[Narsil&Daisy] Vas. 08 Jan. 2017, 01:11



Daisy & Narsil
World's greatest miracles happen by accident


Nem volt okos dolog lejönnöm a Földre. Teljesen értelmetlen volt az egész, hiszen csak még jobban kiábrándultam belőle. Ráadásul úgy tűnik, még haza sem térhetek, mivel valaki észrevett és követ. A sötét sikátorban először nem láthatom, ki az, ezért csak megtorpanok és figyelek, várva az idegen reakcióját. Nem is kell sokáig várnom. Egy női hangot hallok, amely békés szándékairól biztosít és még be is mutatkozik. Ez persze nem feltétlenül oszlatja el minden aggályomat. Annyi bizonyos, hogy a földiek egyik leggyakrabban használt nyelvén, angolul szól hozzám. Nem sűrűn használom ezt a nyelvet, de elég jó a memóriám, így is folyékonyan beszélem és természetesen értem is. Úgy hiszem, láthatta az illető az átalakulásomat is, ez pedig még inkább okot ad arra, hogy gyanakodjak. Nem feltétlenül egy egyszerű halandóval van dolgom.
A hang irányába fordulok egyelőre szótlanul, így nem kell megkerülnie, egyből szemben találhatjuk magunkat egymással. Ránézésére földinek tetszik a sötét hajú, szemű, enyhén kreolos bőrű, fiatal lány, valami mégis azt súgja, hogy nem egyszerű halandó. Talán épp az, hogy nem elég döbbent attól, amit sejtésem szerint láthatott. A halandók pedig általában nem tudnak rólunk. Szinte egy sem. Bár ahogy folytatja, az megnyugtat valamelyest. Nem jelenti azt, hogy minden gyanakvásom elmúlt, ennél azért elővigyázatosabb vagyok, de úgy tűnik, hogy egyszerűen csak kíváncsi. Többet tud, mint az átlag, ami óvatosságra int, de talán nem ellenség. Talán.
- Az én nevem Narsil. Nem vagyok sem mutáns, sem inhuman. Nem erről a bolygóról származom. Segíthetek esetleg valamiben? - azon a nyelven válaszolok minden gond nélkül, amit ő is használ, még akkor is, ha már évszázadok óta nem ejtettem ki egy szót sem rajta. A jó memóriámnak megvannak olykor az előnyei is. Távolságtartó udvariassággal kezelem egyelőre, hiszen nem tudhatom, valójában mi is ő és mit akar tőlem. Ezt kell kipuhatolnom, mielőtt bármi mást is lépnék. A mosolyát épp csak jelzésértékűen viszonozom és a tekintetem végig az arcát fürkészi, miközben minden kis rezdülését figyelemmel kísérem, hogy minél hamarabb rájöhessek a valódi szándékaira és baj esetén megvédhessem magam. Mert bár nem vagyok a népem legnagyobb harcosainak egyike, azért valamelyest talán meg tudom védeni magam. Egy halandóval szemben minden gond nélkül. De ha ő esetleg valami más, akkor nem árt, ha felkészülök egy esetleges komolyabb támadásra. Sosem lehetek elég elővigyázatos a számomra idegen létformákkal.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
↷ i still believe in heroes


Vendég



Tárgy: Re: World's greatest miracles happen by accident. -[Narsil&Daisy] Vas. 08 Jan. 2017, 10:53



To: Narsil


Miután elkezdtem követni a furcsa külsejű, egészen különlegesnek ható lányt, csak reménykedni tudtam abban, hogy nem fog rám támadni, ha tudatosul benne, nincsen egyedül. Nem akartam elkapni, már nem a SHIELD-nek dolgozom, én is a szabadabb utat választottam, együtt tudok érezni azokkal, akik szembe fordultak mindennel, amit azok a dolgok jelentettek, amik a kormányokhoz köthetőek. Viszont... ő valahogy teljesen más volt. Nem tudtam eldönteni, hogy miért uralkodott el rajtam az a furcsa érzés, hogy az ismeretlen nem mutáns és nem is egy Inhuman. Éppen ezért, amikor megtorpant, kissé bizonytalanul ugyan, de megszólaltam. Nem tudtam, hogy mivel is indíthatnék, így azt közöltem vele első körben, hogy nem akarom bántani, eszembe sem jutott, hogy bármiféle ártó lépést tegyek vele szemben. A nevemet is elmondtam neki, miszerint Daisy vagyok, de a mondatomat befejezni sem tudtam volna, ugyanis azt sem tudtam, mit akarok neki mondani. Nem állhattam elő azzal, hogy ő nem olyan, mint akiket eddig láttam, sokkal jobban hasonlít valami istenséghez, mintsem emberhez. De ennek csupán a finomított, kevésbé tolakodó változatát vetettem be, amint szembe fordult velem, hogy ne kelljen megkerülnöm őt. Jobban szemügyre véve a lányt kezdtem bele a mondókámba, miszerint ő az én véleményem szerint nem mutáns és még csak nem is egy Inhuman, mint amilyen én is vagyok, többek között. Kizártnak tartottam a tényt, hogy ő közülünk való legyen, ahhoz túl... hát... erre szerintem még nem találtak ki szót, így maradjunk annyiban, hogy még a Kree által gyártott lényekhez képest is különlegesnek tartom őt, az egész külsejét. A fehér bőre, a törékeny alkata, a hosszú, szőke haj és a világos szemek... egyszerűen túl tökéletesnek tűnt ahhoz, hogy ember lehessen.
Mikor aztán megszólalt, hogy a neve Narsil és valóban se nem mutáns, se nem Inhuman, hanem egy teljesen másik bolygóról származik, csak furcsán, mégis érdeklődve néztem végig rajta.
-Szóval akkor... te olyasmi vagy, mint Thor? Tudod... izmos, szőke, szexi, olyan keze van, hogy elalélsz... egy hatalmas pöröllyel hadonászik jobbra-balra. -néztem rá továbbra is egy mosoly kíséretében.
-Hogy segíthetsz-e... hát... nem hiszem. Mármint... nem vagyok egy zaklató, ne érts félre, egyszerűen csak... láttam, amit csináltál és ez annyira érdekesnek tűnt, hogy meg akartalak ismerni, meglátni, hogy ki is vagy valójában... -néztem rá enyhén félrebillentett fejjel, továbbra sem mozdulva hozzá közelebb, nehogy valamilyen hirtelen mozdulatomat támadásnak vegye és elmeneküljön vagy éppen ő támadjon énrám.
-Mostanában nagyon sok furcsaság történt a Földön, az emberek gyanakvóak lesznek, ha ilyesmit látnak, vigyázz magadra jobban, különben rád is ártó dologként néznek, mint ránk...



• •
Vissza az elejére Go down

↷ i still believe in heroes

avatar
∆ Hozzászólások száma :
51
∆ Kor :
601
∆ Tartózkodási hely :
Alfheim



Tárgy: Re: World's greatest miracles happen by accident. -[Narsil&Daisy] Szomb. 18 Márc. 2017, 22:24





Daisy & Narsil

Bár mi elfek annak ellenére, hogy más birodalom lakói vagyunk, alapvetően nem különbözünk olyan sokban a földlakóktól, ami az alap adottságainkat illeti, mégsem tanácsos a valós formákban tetszelegnünk nagy sokaság előtt. Legalábbis ezt hallottam. Én a magam részéről nem is sűrűn fordulok meg itt és ingerenciát sem érzek erre. Bár ugyanúgy két lábon járunk, végtagjaink száma is megegyezik és a bőrünk színe sem üt el túlzottan a földlakókétól, azt mondják, mégis valahogy feltűnést kelt egy elf. Még akkor is, ha az övékétől eléggé eltérő formájú fülünket el is rejtjük. Tény, hogy mondjuk magasabb, meg sápadtabb vagyok kicsit, mint az itteni átlag, de ezen kívül nem igazán értem a dolgot. Nem mintha kísérletezni akarnék ezzel. Ha nem vagyok figyelmetlen és időben észreveszem, hogy követnek, most nem is kerültem volna ebbe a helyzetbe.
A nő, aki észrevett nem tér el kinézetre a földlakóktól, ha nem úgy nézne rám, ahogy és nem mondana olyasmiket, nem is feltételezném, hogy nem egy közülük. De túl sokat tud hozzá. Nem tudom, mit várhatok tőle, ezért talán természetes, hogy kissé gyanakodva figyelem még azután is, hogy bemutatkozik, hiszen nem tudhatom, micsoda is ő és mit akarhat tőlem. Kissé furcsa, amit beszél, de egyelőre legalábbis nem tűnik támadónak. De azért jobb az óvatosság.
- Thor? Odin fia? Nem az ő birodalmából származom. De talán valamelyest igen - nem egészen értem, amit össze-vissza beszél, de némi mérlegelés után válaszolok arra, amit a kérdése lényegének érzek. Nem igazán tudom, mi többet mondhatnék. Nem tudhatom, mennyit tud a kilenc birodalomról és effélékről, ezért nem akarok túl sok információt sem a tudomására hozni. Mindenesetre amit mond, abból az jön le, hogy csak kíváncsi rám. Már ha igazat mond. Ezek szerint olyan sokat nem tudhat mégsem. Csak azt érzékeli, hogy valami "más" bennem, mint amit ismer.
- Rátok? - én nem teszek fel egyenes kérdést, de megkapaszkodok a szóban, ami elhagyja a száját. Talán hajlandó többet elárulni és nagyobb támpontot adni nekem abban, mi is ő valójában. Mert úgy fest ez a kérdés kölcsönösen foglalkoztat mindkettőnket a másikkal kapcsolatban. Még ha én természetemből és neveltetésemből fakadóan kevésbé vagyok is direkt vele szemben...

World's greatest miracles happen by accident

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
↷ i still believe in heroes





Tárgy: Re: World's greatest miracles happen by accident. -[Narsil&Daisy]

Vissza az elejére Go down

World's greatest miracles happen by accident. -[Narsil&Daisy]

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Soldier World Tour
» Welcome to the new world, daddy's lil monster ❤ [+16/+18]
» Daisy "Skye" Johnson /Szabad/

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: Archívum :: Archívum :: Félbemaradt játékok-