KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlünk az Infinity Marvel frpg oldalán
légy, aki lenni akarsz a marvel végtelen világában
Lépj be közénk
ne rejtsd el magad

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Megosztás
A topik címe: 11. felvonás - Offenzíva

Kalandmester

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
105
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Vas. 04 Szept. 2016, 20:38
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

•• Offenzíva ••

Choose Your side and fight for it!




A Tél katonáját a Bécs határvidékén lévő titkos, szigorúan őrzött ENSZ bázisra szállítják. Steve Rogers és maroknyi csapata úgy dönt, hogy kihozzák a férfit, hogy tisztára mossák a nevét, és a saját neveiket is. Ehhez megfontolt tervre van szükségük, ami a következő:
Scott Langet beküldik, hogy deaktiválja az ajtókat. Amint az első három kapu zöldet mutat, megindul Jennifer és Thor, hogy elsöpörjék az érkező katonákat. Közvetlen utánuk indul Carter ügynök, aki jól ismeri a bázis berendezését. Ő a felső emeleti távvezérlő termet célozza meg, ahol is az utolsó ajtót kell deaktiválniuk, ami a katonához vezet. Sharon azonban nem egyedül megy, Steve Rogers ugyanis vele tart. Őket követően pedig Natasha Romanoff, Sam Wilson társaságában indul meg, hogy kihozzák Buckyt.


» Szituáció: Scott Lang előre tör, hogy deaktiválja a kapukat. A méretének köszönhetően sikeresen behatol az intézménybe, és nincs olyan ellenfele, ami gátolhatná az útját. Amint eléri a harmadik ajtót, Jennifer és Thor csatlakoznak hozzá, és leszerelik az érkező katonákat. Látszólag többségben vannak, így Scott is csatlakozik a harcolókhoz. Hárman könnyedén nyitják az utat a további érkezőknek.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

- Reagsorrend: - .
- A felvonás résztvevői: Jennifer Walters, Scott Lang, Thor
- Becsatlakozhat: -

***


Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 11 Szept. 2016, 01:13
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Offenzíva
 


A belső feszültség kikészíti az idegrendszerem, s más esetben egészen biztosan bántana a tudat, hogy jelen szituációban nem rendelkezem elegendő türelemmel. Isten látja lelkem, erősen próbálom uralni magam, mégsem tudom úgy értékelni a Sharon nevű ügynök válaszát a csapat többi tagjának hogy- és hollétével kapcsolatban, mint azt kellene. Ettől függetlenül nem várhatom el, hogy mindenről tudjon, tiszta sor. Értékelem, hogy segíti az ittlétünk, de érthető módon alig bírom fékezni rugódzó lábaim. Végül az, hogy kis csoportokra bomlunk a lehető legjobb megoldás. Megnyugvással veszem, hogy cselekedni fogunk, és egyáltalán nem veszem a szívemre, hogy betörni kívánunk egy megerősített, katonákkal tömött épületbe, a szöktetésről nem beszélve. James Barnes bár sokak életére tört (többek között a fivéremére), de a Kapitány így vagy úgy, fejjel menne érte a falnak is - ez egyértelművé vált. Mivel nem írtuk alá az egyezményt, lényegében már bűnözőknek számítunk, arra pedig nem sok esélyt látok, pláne a terv összeállása után, hogy lemossuk magunkról a jelzőt. Mégis vállalom. És ehhez kérem, vagyis inkább felvetem a Hangya képességét, a pasi pedig nem riad el az ötlettől. Helyes. Nem szeretem a hezitálást...
Végignézem, miként személyesebb mozzanat jön létre Sharon által, és nem zavarom őket, ám amint a nő telefonálni kezd, jómagam ellököm magam a fal támasztékától és rövid léptekkel  Steve elé érve fürkészem az arcát. Igazából bánt, hogy egy csöppet seggfej voltam az elmúlt percekben, mégsem tudom, mit mondhatnék. - Ugye tudod, hogy...? - Leszegem a pillantásom, ahogy felé nyúlok, hogy érintsem. Olyan gyötrelmes ez... olyan fájdalmas érzések... és remélem, hogy érzi, érti, hogy nem bántani akartam. Ha engedi, ha megérti, úgy csatlakozom Thor és Scott társaságához, hogy nincs bűntudatom. Ha mégis, akkor is meg kell indulni végre. - Alig várom, hogy bekopogtassunk, uraim!
A Mini hamarosan szabadon rombolhat - legalább egy kicsit...
Beleőrülök, ha tovább vissza kell tartsam, mintsem kellene.

∆ ∆ ∆

A várakozás Thor oldalán elegendő, hogy megmozgassam sajgó, égő tagjaim. Scott Lang bámulatos apróságúra változik a szemeim előtt és már el is tűnik, hogy hasznos kis Hangya módjára segítse a munkánk - ami megkívánja a színtiszta erőt. Ehhez méltóan összefűzött, görcsös ujjaim végre kiengednek, s nyakam halk reccsenéssel egyet jobbra, egyet balra mozdítom, hogy megkönnyebbüljek. Annyi feszültség pulzál a bőröm alatt, hogy szinte kedvem volna felnyögni, ahogy elengedem a gyeplőt és véget vetek az önuralmamnak. Mintha idáig a levegőt fosztottam volna meg magamtól. Az érzés... az érzés elmondhatatlan.
Az ajkaim szétnyílnak és érzem, hogy a gerincem mentén végigfut a forró borzongás. A jellegzetes zöld szín keresztülszáguld  és elborít, méghozzá tetőtől talpig, s a csontjaim ezzel egy időben gyors, ropogó nyúlással fogadják az izmok tömegének növekvését. A fájdalom, ami az átalakulással jár már megszokott - és tudom, hogy nem most, sokkal inkább akkor érzem majd meg, ha újra az emberi alak dominál majd. A MiniHulk szétszaggatva Jennifer ruházatát felfedi saját, testéhez tökéletesen arányaival változó fehér-lila, simulékony egyenruháját, s jelenleg ott magaslik és feszít Thor mellett. Arányaiban robusztus izomkolosszus. És alig várja, hogy elsötétedjen és kinyíljon az utolsó gátat szabó torlasz is, melyet a kapukat vigyázó őrök nem tudnak mire vélni, hiszen nem látják, mi, vagyis inkább ki történik a szerkezetekben...
A Mini elvigyorodik, miként Thor felé fordítja a fejét. Elégedett, hogy kijöhetett játszani a szűkös apró testből, így aztán először kecsesen összecsapja tenyereit és felsóhajt a boldogságtól, majd megrázza magát. Imádom, hogy a fejembe száll az erő! Mintha nem én volnék, pedig minden mozdulat és gondolat a sajátom. - Nem is rossz a srác, de most mi jövünk! Zúzzunk! - Kacsintva lépek előre mind a jócskán kétszáz feletti tömegemmel. Aztán megindulok, hölgyeké az elsőbbség alapon!
Az első és második kapu elég, hogy gyorsítsak, s aki esetleg elém kerül úgy repül félre az útból, mint a megunt baba egy kislány kezeügyéből. Gyorsnak kell lennünk és hatékonynak. Csakhogy a harmadik, végső torlaszban álló őrnek több cimborája akad, mintsem szeretném. Mivel szigorúan őrzött építményről van szó, nem gumilövedékekkel fognak próbálkozni, így ha előkerül egy-két éles, telitáras fegyver, bennem nem sok kárt tehetnek.
Igyekszem eltarolni azt, akit lehet. Nyomulásom közben vicsorogva kapom fel az embereket s a próbát is meghiúsítom, hogy manuálisan próbálják bezárni azt a nyavalyás utolsó kaput mielőtt átérnénk rajta, méghozzá úgy, hogy az eddig kifelé nyíló szerkezet ezután befelé nyílik majd a talpamnak hála... Csakúgy mint az elénk táruló további ajtó az épületen belül. De ennyi katonát... Jut Thornak is bőven, s még Scottnak is, aki eközben ismét felbukkan. Bárhogy is, amíg ránk fókuszálnak, a többiek is bejuthatnak és elindulhatnak, hogy felkutassák a fémkarú katonát.



• •
Vissza az elejére Go down

Kalandmester

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
105
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Vas. 11 Szept. 2016, 22:20
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

•• Offenzíva ••

Choose Your side and fight for it!




• Miközben a megalakult trió a katonákkal néz szembe, a helyszínre érkezik a frissen értesített T'Challa. A trónörökös édesapja a Bucky által indított robbanás alatt veszítette életét. A Fekete Párduc azért küzd, hogy a szökés sikertelenül érjen véget. A férfi rátámadhat a csapatra, és dulakodás kezdődhet közöttük. Az újonnan érkező királyt támogathatják emberei, és közben lejelentheti Mr. Starknak, hogy a régi csapata, élükön a Kapitánnyal épp szöktetni próbálják a katonát.

***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

- Reagsorrend: - .
- A felvonás résztvevői: Jennifer Walters, Scott Lang, Thor
- Becsatlakozhat: T'Challa

***


Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. 14 Szept. 2016, 08:58
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to avengers!
we are superheroes!

 Világos, minden világos! Egy maroknyi csapat Bosszúálló, aki most jelenleg ki lett közösítve az állam által létrehozott játszótérről, és a sarokba állítva kell végignézniük, ahogy a kivételezett társaik tovább játszhatnak a legújabb játékokkal, úgy dönt, nem marad tovább büntetésben, és fellázad! Ez mind teljesen oké, még a robbantásos része is átjön, elvégre ki akarná azt önként és dalolva, hogy példát statuáljanak vele, holott nem volt semmi köze sem az egészhez? Na de ki is az a Tél katonája? Csak nem egy újabb Tim Burton film főszereplője? De hát Ő az egyik kedvenc rendezőm!! Már csak ezért is felcsigáz a dolog. Ám a feltűnően csinos, és nem csak szépségben, de morcosságban is királynői posztra törő vörös elmagyarázza, hogy korántsem arról van szó, amire én gondoltam.
– Ó, szóval egy újabb Terminátor bukkant fel a láthatáron, felturbózott képességekkel, és mi arra készülünk, hogy megállítsuk? Nyugtassatok meg, hogy nem csak én láttam Schwarzi filmjeit, és gondolom azt, hogy ez kábé lehetetlen? .. Mindegy, hagyjuk. Mindenki szereti a kihívásokat! – nézek körbe, de úgy látom, nem éppen vevőek erre a szövegre, így csak legyintek egyet, és természetesen a legkevésbé sem csökkenő lelkesedéssel bólogatok a további információkra, melyeket megosztanak velem. Kész szerencse, hogy a felgyorsított tempó ellenére megtudom emészteni a hallottakat. A gyomrom ugyan liftezik egy kicsikét, de a hangyákon való repülés után ez már igazán semmiség!

– Jó társaságban csak úgy repül az idő! – rikkantom el magam, amikor megérkezünk Bécsbe, és Amerika Kapitánya elintézi, hogy még egy szuper kis kém helyre is bejussunk. Bár fogalmam sincs, ki az a szőke, aki minket vár a tetőn. Biztos valami ügynökféle lehet, és az összes vagyonomat felmerném tenni arra, hogy az ismeretlenség nem kölcsönös, mert amolyan mindenttudóan néz rám. Ha az ember egyszer bekerül a bünőzők nyilvántartásába, csak egy kisebb csoda lenne elég ahhoz, hogy kitöröljék onnan.
Bejutva a lakásba, az egyik székre lehuppanok, s a kezeim összekulcsolva, dőlök kissé előre ültőhelyemben, miközben a lábam folyamatosan ugrál. Tiszta izgatott vagyok, na! Hiszen egy szupertitkos bevetés megbeszélésén vagyok a Bosszúállókkal! Ki ne lenne úgy felpörögve, mint én?! Hiszen ez király!
- Ó, hogy én?! – kapok észbe amikor a másik csinos hölgy bedobja a lehetőségek közé, hogy bizony egy hangya kis helyekre is befurakszik észrevétlenül. Hangya. Hangya?! Igen, az én vagyok! – Köszönöm, hogy rám gondolt Miss. Természetesen nincs az az apró rés, ami megálljt parancsolhatna! Amint bejutottam a szerkezetbe, kellő kárt okozva az elektromos rendszerben már ki is füstöl az egész. –
Nem akarom a feladatom túlmisztifikálni, hiszen erről van szó. Bemegyek, széttépek és megrongálok mindent, és mehet is tovább a buli. Semmi finomkodás, semmi cécó! A megbeszélés végére mindenki szedelőzködni kezd, én pedig korgó hasam meglapogatva állok fel.
– Útközben nem ugrunk be egy mekibe? Kajás lettem. Lecsúszna pár sajt burger. Nektek nem? Hm? Nem? Oké, mindegy…  – közel féltucatnyi gyilkosan villanó szempár néz rám imént, és nyársal fel, így nagyon gyorsan el is vetem az ötletet. – Először a munka, aztán a szórakozás! –

11. felvonás - Offenzíva RJFSRf5 11. felvonás - Offenzíva RJFSRf5 11. felvonás - Offenzíva RJFSRf5

A terv nem is olyan sokkal később valóságossá válik, hiszen ott állunk az ENSZ robosztus építménye előtt, amelyet megannyi katona védelmez. A felosztás szerint amint bejutottunk, három csapatra fogunk oszlani, de addig is elő kell készítenem a terepet.
– Hát akkor adjunk neki! – ezzel a nem éppen stílusos csatakiáltással vágok neki az én részemnek, hiszen most én vagyok az a bizonyos első dominó, ami elindítja az egész folyamatot. A maszkot az arcomra csapom, majd a kesztyűmbe épített gombot megnyomva összezsugorodom, és már futásnak is eredek, hogy az első kapu résébe bejuthassak. – Wuhhuuúúúúú! –
Lecsúszok, és magammal rántok minden kábelt, amit csak érek, és ugyan ezt a folyamatot megismételem a másik és a harmadik kapunál.
– Hé, Zöldhercengő, és SármőrIstenke, szabad a pálya! – a kapuk zölden világítanak, én pedig a teljes alakomat felvéve integetek nekik a túloldalról. Persze a katonák hamar kiszúrnak bennünket, és akkor kezdődik a valódi harc! Szégyenteljes, de mire elintézek kettőt, addigra Miss Hulk már a hatodik embert majszolja el könnyű reggeliként. Csodálatos! Mielőtt azonban elmerengenék újonnan feltöltött alakjában, újabb adag katona érkezik, élükön egy..
– Macska? – azt hiszem ez a mondat ténylegesen kiszalad a számon. Nincs esetleg valakinél jutalomfalatka? Mert akkor elterelhetnénk a figyelmét! Ciiccc-ciiicc! –
Nincs kecmec, újabb tüzet nyitnak ránk, mire az egyik leszerelt katona testét rántom magam elé, hogy az fogja fel a golyókat, még se én!
– Hé, ez nem valami kedves! – kiáltom nekik vissza, majd az övemről levéve az apró kis bombákat, hajítom feléjük, így egyszerre négy katonát is sikerül kiiktatnom. Futva indulok el az újonnan felbukkanó T’Challa irányba, majd a magasba ugorva zsugorodok össze ismét, és egyenesen a vállára szökkenek. – Mondtam már, hogy allergiás vagyok a macska szőrre? –
Megpróbálva észrevétlennek maradni, szaladok végig a karján, majd a csuklójánál fogva próbálom meg jobb karját a háta mögé csavarni.



köszönet a kódért a Zöld Hercegnőnek! <3 ▼ na erről van szó!
• •
Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 18 Szept. 2016, 14:09
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Offenzíva
A harcosok útja nem az erő, hanem a stratégia.

A füst gyorsan borította el a körülöttem pillanatok alatt darabjaira hulló világot. Törmelékek zúdultak, fülemet megtöltötték a sikolyok, ahogy hátamon fekszem. Mintha lelassult volna az idő, miközben hátrafelé repültem, de az érzékeim nem tompultak. Láttam a robbanás során felcsapó lángokat, a levegőben szálló maradványait az épületnek, az egyik üvegszilánk arcom mellett suhan el, felsértve bőrömet. Felszíni sérülés csak, semmi komolyabb. Zuhanásomnak a padló vet véget, valamivel távolabb attól a ponttól, ahol a tárgyaláson álltam, de még a levegőben sikerül úrrá lennem testemen annyira, hogy az esést oldalamra érkezve, kinyújtott karral tompítani tudjam. Más körülmények között, egy harcban, elég időm lehetett volna ahhoz, hogy egyből talpamra érkezve várhassam a következő támadást, de a robbanás után csak pillanatok töredéke adatott meg ahhoz, hogy reagálni tudjak. Hátamra fordulok, majd gyors mozdulatokkal talpra állok. Testem különböző pontjain érzek fájdalmat, de egyik sérülésem sem komoly, nem akadályozza gyors mozdulataimat, amivel felkelek és szemügyre veszem az elpusztított környezetemet. Szemeim hamar megakadnak a földön heverő testen, szívem a látvány hatására azonnal hevesebb lüktetésbe kezd. Ne! Odarohanok, térdre ereszkedek mellette, de már késő. Megfogom a kezét, de ujjai mozdulatlanul csúsznak a tenyerembe. Vége van.
A király halott.

****

Wakanda. A történetünk még messzire nyúlik vissza Afrikában. Évszázadokkal ezelőtt alakult meg az országom a ma ismert formájában, a kontinens és a világ többi részével ellentétben királyságként érve el a felvirágzást. Elszeparálódtunk politikailag és gazdaságilag is a többi hatalomtól, mégis időről időre előfordult, hogy részeseivé váltunk a globális eseményeknek, amikor a külpolitikai kapcsolatok vagy egy háború megkövetelte. Így volt ez most is. Az önbíráskodók és a rend felügyeletét magába foglaló egyezmény megszületésekor atyám, T'Chaka király a népem érdekeit szem előtt tartva a diplomácia útjait választotta. Oldalán hercegi kötelességeimhez híven magam is vele tartottam a tárgyaláson, hogy együtt biztosítsuk a világot arról, nem kell ellenségként, sem fenyegetésként tekinteniük Wakanda országára. A béke szándékai mégis mélységes káoszba torkollottak. Apám és mentorom áldozatává vált a támadásnak. A merényletnek.
Kultúránk hite szerint a halál nem egyenlő a véggel. A halál csak egy új útszakaszhoz vezető pont, mikor kezeidet kinyújthatod, hogy a nagyságos Bast és Sekhmed istenek elvezethessenek téged valami magasztosabb felé. Egy olyan helyre, ahová az arra méltók nyernek bebocsájtást. A helyre, melyet a keresztény hit gyakorlói a maguk történeteiből és ismereteiből Mennyként bélyegeznek meg. Apám ebben hitt, az én szívemben mégis harag fortyog, amikor arra gondolok, hogy a bölcs és igazságos vezető életének orvul vetettek véget. A dühömet visszafogó lánc egyedül az, hogy tudom, a gyilkost elfogták.
Ennek tudatában kísérem figyelemmel a folyamatot, ahogyan apám testét embereim a legnagyobb odafigyeléssel viszik fel ágyán a gépre. Követem őket, hogy visszautazzak hazámba és elkísérjem apámat utolsó útjára. Ekkor apám egyik régi embere, ki immáron az én védelmemet szolgálja, mellém lép.
- Uram! - kezd bele mondandójába, hangján kívül arckifejezése is elárulja az idegességét.
- Behatolók vannak az ENSZ bázisán. Úgy tűnik, a tettesért mennek. A Katonáért.
A lánc, dühöm lánca elszakad szavai nyomán.

****

Értesítettem Tony Starkot a támadásról, a Katona szöktetéséről és arról is, hogy magam is úton vagyok a bázis felé, hogy megállítsam a támadókat.

Lassan felkerül rám az arcomat elfedő, fekete maszk. Wakanda nevében az uralkodó ellen elkövetett akció megtorlást von maga után. Azt nem hagyhatom, hogy a gyilkost kiszabadítsák. Kieresztem hát a ruha részeként szolgáló vibránium karmokat, teljes Párduc felszerelésemben, harcra készen lépek be az ENSZ tekintélyt parancsoló erődjébe. Oldalamon magasan képzett embereim, így csatlakozunk a bázist védő katonákhoz és utamat nemsokára a behatolók egy hármas fogatja keresztezi. Pár másodperc telik el némán, ahogy farkasszemet nézek ellenfeleimmel. A laikus számára tétovázásnak tűnhet, de valójában csak felmérem, mivel van dolgom, agyam fogaskerekei dolgozni kezdenek egy terven, mielőtt a harc egyáltalán még kezdetét venné. Az egyikük, egy fura sisakot hordó férfi éretlen viccelődésbe kezd, aminek nem tulajdonítok jelentőséget, helyette inkább figyelmemet a zöld nő és a pörölyt tartó Thor felé fordítom maszkom rejtekében. Aztán elkezdődik!
A katonák tüzet nyitnak, a sisakos férfi felém iramodik, és így teszek én is. Gyorsan mozdulok előre, és ugyanilyen gyorsasággal igyekszem felugorva suhintani karmaimmal, amikor a férfi a levegőbe lendül, hogy sebet ejthessek rajta, még mielőtt eltűnhetne a szemem elől. Mégis sikerül méretet váltania, vele együtt elrúgom magamat a faltól, úgy célozva érkezésemet, hogy Thor és a zöld nő közé érkezzek meg. Ha sikerül, megvárom valamelyikük támadását, hogy azt elkerülve az illető a másik társát találja el vele. Közben a kisember elkezdi hátracsavarni a karomat. Ellene viszont köazvetlenül nem teszek egyelőre semmit, megvárom valamelyik társa támadását és annak kikerülése során, a helyezkedésben próbálok meg megszabadulni a rajtam lévőtől, arra számolva, hogy a támadás majd eléggé megzavarja ahhoz, hogy ne akarjon rajtam maradni. Fizikai fölényben vannak nálam, én csak ember vagyok, míg ők szuperlények, ezért nagyobb sikerrel járhatok, ha egymás erejét fordítom ellenük.



Ha bármi hibádzik, tudassátok velem, remélem megfelel! ▼ Monster
• •


*Szerk.: A reagom vége egy kis átszerkesztésre került, de a változtatás lényegében csak Scott Lang-et érinti. - B.P.


A hozzászólást T'Challa összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 18 Szept. 2016, 20:39-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 18 Szept. 2016, 20:25
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Offenzíva
 


Nem tudok sokat az újdonsült segítőnkről, de azt örömmel veszem, hogy nem tántorodik meg, mikor segítségre van szükség. Konkrétan olyan picire zsugorodik, akár egy hangya, s hatékonyságával könnyen nyitja előttünk a zárakat, hogy aztán mi ketten Thorral azt tegyük, amit tennünk kell. A Zöldhercegnőért pirospont jár! Vagy ha az nem, egy vigyort bizonyosan kap tőlem a laza figura, na de aztán...
Bár nem érhetek fel egy istenség erejével, nem túlzottan izzadok meg zöld alakomban, hogy teret fogyasszak a katonák ellen és társaink szabadon beljebb hatolhassanak az épületbe - Barnes szabadítására. A gyomrom már a gondolatra is liftezésbe fog, de szükség törvényt kell bontson, nem igaz?
A bőröm ugyan ellenáll a becsapódásoknak, de mégsem szeretem, ha lövedékekkel csiklandoznak. Az egyik fajankó az utolsó kapu melletti fedezékbe bevetve magát viszont úgy dönt, őt nem érdekli, próba cseresznye alapon hátha" mégis sikerül kiluggatnia. Ez egészen addig működik, míg balom a szemeim elé emelve, vicsorogva végképp megunom a játékot és kecses, határozott léptekkel megindulva (és lepattintva az elém tévedőket) megállok a fedezék előtt, mivel fogócskázni nincs idő. Jobbom lendítve a fal átszakad és a keletkező lyukon keresztül becsülettel megrángatom a pasast. A fegyvert ahogy felkapom a földről darabkáira zúzom tenyereim között. Ekkor érkezik meg egy újabb adag ütnivaló, élükön egy macskára emlékeztető feketeruhás alakkal.  - Ó, én imádom a macskákat! Ha senkinek nem kell, én majd gondját viselem! - Emelem szórakozottan tekintetem Scott felé. Kaján vigyort ejtek miként alaposan felmérem a cica adottságait, miközben magabiztosan emelkedik állam. Az első, amit megtanítottak, hogy eszembe ne jusson alábecsülni az ellenfelem, hát nem teszem, habár a játék a véremben van, hogy ezt megcáfolni láttassam. Scott pedig előre tör a titokzatos alak ellen, mialatt társai minket kívánnak elszórakoztatni, de fél szemmel, mialatt hárítom a támadásokat látom, hogy a Hangya nem jár sikerrel. A Cica Thor és közém érkezik, Thor pedig lendül, hogy lecsapja, de elvéti, így a a cicasimogatás helyett én kapok egy szépet. Ha nem emelném magam elé védekezőn karjaim és vetném meg masszívan közben a lábaim, biztos, hogy Thor ütése a világból is kiröpítene. Így is elsodródom, lábaim nyomát mélyen benne hagyva a talajban.  - Hé szépfiú, ne most akarj összebújni, jó? - Lihegem felcsattanva, szúrós pillantással illetve a szöszkét. Végül megrázom és kihúzom magam. Az alkarjaimban megszűnik a sajgás. - Mindent a nőknek kell elintézni? - Roppannak az ökleim, miként az ujjak összeszorulnak és ellépek Thor mellett, újdonsült kiscicám felé irányítva alakom. Lassan teszem meg lépteim. Ha hátrál, ha oldalazik, úgy idomulok. Szeretek ám táncolni! Ó de kis alattomos! Még a szemeit sem látom. - Ki vagy Te? - Még egy lépés, és még egy, megszólítom, habár választ nem biztos, hogy kapok. És nem is kell, mert amint megfelelőnek tartom, frontális támadással lendülök előre. Az öklök jobbról, balról lendülnek és igyekeznek megérinteni, mert  ha egyszer a kezeim közé kapom, nem menekülhet! Persze sejtésem szerint nem lesz könnyű dolgom. Ugrál, szökken, mint egy akrobata, de nem adom fel könnyen! Úgy döntök, megragadom az első tárgyat, vagy katona testét segédletként. Nézzük, vajon hogy boldogul, ha egy több, mint 80kilós tömeg röpül felé, nyomában velem?





• •
Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 18 Szept. 2016, 21:43
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



11. FELVONÁS

- OFFENZÍVA




Nem a rangja teszi az embert, de én ezzel régen nem voltam tisztában. Elvakult voltam, hisz a eleje óta arra számítottam hogy én leszek a király. Noha azóta sok minden történt, így áttudom látni az eseményeket ami itt a földön történik. A keletkezésnél nem voltam itt, de már itt vagyok, ahogy a lezárásnál is itt leszek. Pont akkor érkeztem a főhadiszallásra amikor nagyjából indulni készültek, így velük tartottam. Az úton velünk tartott egy új tag is, kinek a neve Hangya. Furcsa egy név, hisz tudtommal azok az apró bogarak viselik eme jelzőt. Mindenesetre nem tűnik ártalmasnak, hisz lelkesedése alapján tisztel minket, s egyedi lehetőséget kapott. Miután sikerült neki kiiktatni a bejáratok biztonságát, első hullámként indultunk meg Jennifer-el, ki élvezettel telien felvette kevésbé törékeny alakját. - Valóban! - Mondom ki alátámasztva Jennifer kijelentését miszerint az új tagunk, nagy segítségként funkcionál. - Úgy vélem azzal nem lesz gondunk! Zúzzunk hát ahogy mondtad! - Mosolyodok el. Az őrség jötte mit sem számít, amikor a női Hulk előre indult. Természetesen jó magam sem csak szemmel követtem az eseményeket. A Mjölnir, és a harci tudásom segítségével könnyedén fosztottam a katonák jelenlétét. Hárman hát tisztítottuk a helyiséget, aminek örültem is, meg nem is. Még mindig nem állok az egyezmény ellen, de az oldalán sem. De a társaimnak kötelességem segíteni. Akinek ezzel gondja van, szívesen elbeszélgetek vele... Nem tudom honnan jött ez a zsugorodós, de az biztos hogy fenn tartja a kellő hangulatot. - Hahah! Ez tetszik, apró társam! - Szóltam Scott felé, amikor felhozta az elterelés ötletét a macskaruhás iránt. - Úgy vélem neked kell lenni az említett falatkának! - Jelentettem ki, miközben elhajítottam a Mjölnirt a lövöldöző katonák irányába, ezzel sorba dőltek ki. - Mi olyan élvezetes a Midgardiak számára ez a hangos lőfegyver? - Kérdeztem a többiektől. A fekete ruhás alak, ki egy párduct tükröz, felénk néz. Egyszer s csak a Hangya megindul felé. Ha az állatvilágot néznénk, egyből tudnám ki győzne, de így tehetetlen vagyok a válasszal kapcsolatban. Látván az apró ember támadása nem jött be, így a párduc közénk érkezett meg. Csapást mérve sújtottam felé, amikor hirtelen észreveszem hogy aki az ütést kapja, az Jennifer. Örömmel látom védekezését, hisz egyszer már megpróbáltam megölni, s megígértem neki hogy többször nem fogom... - A karmos tehet róla! - Jegyzem meg bocsánatkérően. - Te akarod gondját viselni, kapd el ha tudod! - Nevetek fel. Majd láttam az újonnan jövő sereget, s feléjük hajítottam a Mjölnirt. - Ha nem fog menni, én fogom elkapni! - Érkezik vissza a pöröly a kezembe. Bárki is legyen, képzett harcos. Stílusa egyedi, hisz sok harccal ötvöződik...



Vissza az elejére Go down

Kalandmester

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
105
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Vas. 18 Szept. 2016, 21:53
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

•• Offenzíva ••

Choose Your side and fight for it!




• T'Challa erősítést kap Artemisia és Arkwood jól fegyverzett katonái által, aminek hatására jelentősen megnehezítik a szöktető csapat menekülését. A már meglévő trióhoz becsatlakozik az emlékeit visszanyert James Barnes, az őt kijózanító Natasha Romanoff és Sam Wilson. Hatan szembeszállhatnak a katonákkal, és megpróbálhatnak lassan megindulni kifelé az épületből. A kijutásuk lehet sikeres, azonban fel kell tartaniuk még a kormány erőit (Artemisia és a különleges alakulatok) és mellettük harcoló T'Challát, hogy bevárhassák a még bent tartózkodó Sharon Cartert és Steve Rogerst.


***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

- Reagsorrend: -
- A felvonás résztvevői: Jennifer Walters, Scott Lang, Thor, T'Challa, Artemisia (Mesélő), Natasha Romanoff, James Barnes, Sam Wilson
- Becsatlakozhat: -

***


Vissza az elejére Go down

Mesélő

∆ Hozzászólások száma :
61
∆ Tartózkodási hely :
A játéktéren.



A poszt írója Mesélő
Elküldésének ideje Hétf. 19 Szept. 2016, 00:24
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

•• Offenzíva

Artemisia
••


Alkalmazkodnunk kell, a túlélők viszik tovább az életet,
a hősök meghalnak.



A
rtemisia szorosan fülére tapasztotta a kezét, hogy a riasztó ellenére is jól hallja mind azt ami a kommunikátoron keresztül érkezik. A sötét folyosókat rendszeres időközönként kellemetlen vörös fény borította be rövid ideig. A szorgos szirénák gondoskodtak róla, hogy az ember a saját gondolatait is nehezen hallja. Így esett, hogy az egyik folyosó végére érve, alig hogy az elöl haladó katona kidugta az orrát és oldalra fordult a következő folyosóra egy súlyos fémtömb vágta falhoz. Artemisia megtorpant, és össze szaladt a szemöldöke ahogy az eddig előtte haladó most tőle jobbra a falon csúszik le. Szembe vele pedig egy különös kalapács lebegett néhány tized másodpercig, aztán ahogy feltűnt azzal a sebességgel vissza is vonult. Sérült társukra terelődött a figyelme, még mocorgott, mellkasa is járt, de vélhetőleg harcképtelenné vált. Talán örökre. Habár a sisak apró darabokra tört, így a fejet érő erőhatások eloszlottak. Artemisia intett a mögötte állónak, hogy menjen ki. Aki készséggel, előre szegezett fegyverrel lépett a folyosóra, melynek végén egy délceg, szőke istenség lóbálta pörölyét, a folyosón eszméletlen katonák hevertek. Artemisia intett neki, mire az egy rövid sorozatot adott le célpontja irányába. Görnyedt testtartással, hajlított térdekkel, ugrásra illetve vetődésre készen araszolt, több kisebb sorozattal kísérelve meg kárt tenni célpontjában. Artemisia a ropogások között szakaszosan adta le a forró drótot Arkwoodnak.
-Tűzharcba keveredtünk...egy emberünk megsérült.
Óvatosan kiles a fedezékből, Thor mellett ekkor röpül el egy szerencsétlen katona. Artemisia vissza húzódik majd folytatja.
-Thor az egyik behatoló. A másik kiléte egyenlőre ismeretlen. Vélhetőleg emberfeletti erővel rendelkezik. Megkezdem a felderítést, várjuk az erősítést. Artemisia kiszáll.
Azzal a lendülettel, lekapcsolta a kommunikációs sávot Arkwooddal és zsebre rakta a készüléket. Másik füléhez nyúlt.
-Itt Artemisia a Chronosról ideiglenesen ide helyezett tiszt. Hangágyúkra lesz szükségünk a megrongált bejárathoz. Továbbá hálóvetőkre és buzogányos kötélre... Igen ami a lábukra tekeredik...Továbbá kábító lövedékekre, altató gránátokra. Vége.
Míg ezt elhadarta a vonal másik végén tartózkodónak, addig kimerészkedett a folyosóra és célirányosan sérült kollégájától elvette a gyors bilincset és a sokkolót. Utóbbit kézben tartotta megtöltve, a hozzá való másik 5 töltetet pedig zsebre rakta. Amerről jött lépteket hallott, elhúzódott a bajtárs mellől, vissza fal fedezékébe és célra tartott amerről jött. Két nehéz pajzsos és pár fegyveres katona tűnt fel futó lépésben ütemre dübörögve felé. A fegyvert leengedte majd pár kézjellel ki is adta az utasításokat. Pajzsosok elől, kalapács esetén felkiáltás és mindenki követi az előtte állót. A folyosón rohamléptek onnét kiérve pedig igyekeznek majd körbevenni a behatolókat és sorozatlövésekkel bombázni. A két pajzsos pedig ha minden katona kiért lezárják a folyosót amin jöttek, így biztosítva azt Artemisia számára, aki közelebb tud menni, hogy felmérhesse a terepet. Sűrűn tekint hátra, nem jön e meglepetés arról amerről ők jöttek.


***

By.: M.A.


Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd 20 Szept. 2016, 17:22
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Offenzíva


Mintha csak egy hurrikán söpört volna át az agyamon, iszonyatos hirtelenséggel törtek rám az emlékek és végre tisztán láttam. Tudtam, hogy mit tettem, hogy megint elveszítettem a kontrollt a tél katonája felett és megint az a gondolatok és múlt nélküli gyilkos voltam, mint már annyiszor, amit annyira gyűlöltem. Natalia szavai térítettek észhez, és sajnos nem először volt szükség erre, hogy felnyissa a szemem és az elmémet, hogy képes legyek újra a valóságban létezni, James Barnes-ként, akinek születtem, nem pedig akivé tettek. Hirtelenjében semmi mást nem tudtam mondani neki, mint hogy megöltem a húgomat, Becca-t, az utolsó élő rokonomat, akiről tudtam, akivel épp csak egyszer sikerült találkoznom neki hála.
Ugyan nem láthattam, de a hangok alapján arra következtettem, hogy leeresztette és elrakta a rám szegezett fegyvert, majd végül a magassarkúját is kivette a gerincoszlopomból, ami nagy megkönnyebbülést jelentett. Biztos volt benne, hogy újra önmagam vagyok, és ezt nem a testvérem említéséből szűrhette le, hanem abból, hogy Natalia-nak szólítottam. Rajtam kívül talán senki sem hívja így, hisz nekem is azt mondta, hogy Natalia Romanova nem létezik többé, már csak Natasha Romanoff maradt. Nekem viszont örökre csak az a vöröshajú marad a Vörös szobából, akit annyira megszerettem.
Vettem a bátorságot és feltápászkodtam a földről, hogy a nő szemébe nézhessek, a zöld íriszek mindig nyugtatólag hatottak rám, de most nem láttam benne azt a higgadtságot, mint eddig és ez engem is aggodalommal töltött el, pedig alapjáraton nem dobott fel, hogy megint ártatlanok haltak meg miattam, nem is kevesen.
-Sajnálom az egészet... -néztem rá bocsánatkérően, és őszintén bántott ez az egész, amibe megint belerángattak, és velem együtt ő is bukni fog. Steve is, talán Sharon is, pedig nem akartam belekeverni őket, hisz végig kiálltak mellettem, és az a baj, hogy ezután is meg fogják tenni, pedig... értelmetlen... a saját bőrüket kellene menteniük, annak még lenne értelme, nem pedig velem foglalkozni, holott az enyém már veszett ügy és ezt nekik is be kellene látniuk. De nem fogják, tudom jól, Steve ezt már előre megmondta nekem, mivel ő képtelen feladni. Ezt becsülöm is benne, de... néha engedhetne a makacsságából és a fene nagy kitartásából.
Natalia pedig... annyira szerettem volna bocsánatot kérni tőle, elmondani, hogy milyen jó, hogy itt van, hogy mennyire szeretem és hogy mennyire ostoba, amiért most eljött, pedig nélküle sehol sem lennék. De ehhez sem a hely, sem az időzítés nem lett volna a legmegfelelőbb, így a hallgatás mellett kellett döntenem, a lehetőségekhez mérten tartani tőle a távolságot.
-... és köszönöm. -tettem még hozzá a hatalmas hatásszünet után, amíg a gondolataimba merültem. Utáltam magam, a HYDRA-t, az oroszokat, azt a hülye könyvet, a szavakat, a tél katonáját, hogy nem haltam meg, mikor lezuhantam arról a vonatról.
-Steve... ő is itt van? -néztem rá aztán kérdőn, terelve tovább a kettőnk dolgát. Ismertem őt, így tömör választ vártam, nem barokkos körmondatokat. Ha dolgozott, ha küldetésen volt, ha feladatot kapott, mindig arra koncentrált, többnyire mindig képes volt kizárni a külső tényezőket, így most is bíztam a hidegvérében, főleg, hogy azóta rengeteget változott és pontosan olyan Fekete Özveggyé vált, amilyenné formálni akarták. Nem lehettem mellette, hogy ugyanolyan ártatlan és bájos maradjon, mint akkor volt. Hűvösebb és számítóbb lett annál, mint aki az emlékeimben él, de már én sem lehetek ugyanaz a személy.
-Bocs, hogy rád lőttem... -emeltem aztán a tekintetem a társaságunkban ácsorgó Sam Wilson-nal. Ezzel nyilván nincs elintézve a dolog, de valamit csak kellett mondanom neki is, elvégre jóban van Steve-vel, és talán ő sem azért jött, hogy itt helyben kinyírjon. Több szót nem is intézhettem volna hozzá, ugyanis Natalia közölte, hogy azonnal mennünk kell és csatlakoznunk kell a többiekhez, akik még Steve-vel jöttek, és majd együtt kell kijutnunk innen. Én kész voltam kiverekedni innen magunkat...

Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd 20 Szept. 2016, 19:02
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Offenzíva



Sikerült észhez térítenem James-t, bár kezdtem azt kívánni, hogy bár ne így történt volna. Ha békén hagyom aznap, amikor találkoztam vele Brooklyn-ban, ha nem akartam volna olyan görcsösen azt, hogy a közelben maradjon, hogy ne téveszthessem szem elől... most talán nem állna fenn ez az igazán elcseszett helyzet. Nem tudták volna elvinni a lakásomból, nem programozzák át megint és nem kerülünk idáig. Több emberre is rátámadt és köztük volt Wanda is, aki a legjobb barátomnak jelenleg a világot jelentheti és jelenti is, legalábbis ahogy elnéztem őt abban a védett házban. Ez a ragaszkodás és ez az elszántság eléggé sok mindent elárult nekem még akkor is, ha ez a dolog sosem merült fel olyan sokszor és olyan nagy mértékben közöttünk, mint téma. Clint szereti a lányt és ez jól is van így. Wanda tényleg csodálatos lány és biztos vagyok benne, hogy Barton érzései viszonzásra találtak, de azért elkeserített a tudat, hogy éppen az jelentett ilyen fajta fenyegetést a lány életére, aki az enyémet jelenti. Na és persze ott van Becca is. A nőt én találtam meg, én kutattam fel és mutattam be ismét a bátyjának, de most... éppen az ő keze által esett el. Megölte a húgát és az idős nő vére nem csak az ő kezéhez tapad, hanem az enyémhez is. Azáltal, hogy felkutattam őt, aláírtam a halálos ítéletét.
Ezek után aztán kissé vontatottan raktam el a fegyveremet, majd némi habozás után a cipőm sarkát is elemeltem a hátáról, hogy ha akar, akkor fel tudjon kelni a földről. Nem akartam tovább ott tartani, hisz én biztos voltam benne, hogy önmaga lett, hisz ha ez trükk lett volna, akkor Natasha-nak hívott volna, nem pedig Natalia-nak. Ezt a nevemet nagyon kevesen ismerik és még kevesebben használják rám. Csak a Vörös szobához kapcsolódó személyek tudják ezt a nevet és ők szólítanak vagy szólítottak így, hisz a kiképzőim, fogva tartóim és minden egyéb elnevezésű valakim halott volt már, kivéve őt. De őt mondjuk nem akartam megölni, ami róla nem volt elmondható, bár nem önként és dalolva tette, ez tény. Mióta ismerem, azóta történtek sorozatosan az ilyen dolgok. De ezzel most nem akartam foglalkozni, így inkább egy nagy sóhajt követően pillantottam előbb Sam-re, majd a földről felkelő James-re.
Amikor a tekintete találkozott az enyémmel, nem az a magabiztos és hűvös tekintet fogadott, amit ismertem és ami mindig lenyűgözött, hanem egy sokkal bizonytalanabb szempár meredt rám és biztos voltam benne, hogy én is valahogy így nézhettem rá, ami nem volt éppen egy túl megnyugtató gondolat.
Amikor közölte velem, hogy sajnálja a dolgot, csak a fejemet ráztam és a vállamat rángattam, hogy nincs mit sajnálnia, én már rég nem tudok meghatódni a gondolattól, hogy ellenségek legyünk. Mindig ez történt velünk. Megszerettük a másikat, fontossá váltunk egymásnak, majd ez történt. Hihetetlen, hogy folyton van valami, ami az utunkba áll. Ha hagytam volna elmenni, most nem tartanánk itt. Talán sosem tértek volna vissza a velem kapcsolatos emlékei, talán már Európában élne, észrevétlenül. De nem így lett, mert önző voltam, mert Steve önző volt. Mindannyian azok voltunk... azt hiszem.
Szerettem volna neki elmondani, hogy mekkora egy barom, hogy megint tőlem akar bocsánatot kérni, és hogy többet ilyet ne csináljon, mert megharapom, de közben meg azért nagyon szeretem és aggódom érte. De ezt most nem engedhettem meg magamnak, így némán, egy halvány és rohadt erőltetett mosollyal a képemen nyugtáztam, amikor megköszönte a dolgot.
-Igen, itt. -bólintottam rá a kérdésére semlegesen, majd mikor végül Sam-nek intézte a szavait, megforgattam a szemeimet, majd automatikusan a férfire pillantottam, aki szemmel láthatóan hezitált a fegyver elrakását illetően, így csak bólintottam felé, hogy nem szükséges James fejéhez pisztolyt szegeznie, hisz nem hinném, hogy ránk támadna.
-Na, most, hogy megvolt a nagy összeborulás, jó lenne, ha elindulnánk és nem itt várnánk meg, amíg agyonlőnek. A többiek éppen ezt akarják elkerülni... -sóhajtottam lemondóan, majd azonnal meg is ragadtam James bal karját, hogy aztán Sam-hez lépkedhessek vele és az ő jobb karját is elkobozhassam, hogy húzni kezdhessem őket kifelé, majd a folyosón el is eresztettem őket, hogy mindenki szabad akaratából jöhessen vagy maradhasson. Csak remélni mertem, hogy James nem akarja az önmarcangoló politikát választani ebben a helyzetben. Tudom, hogy fáj neki a dolog és nálam jobban senki sem értheti ezt meg, de... most nincs olyan lehetőség, hogy a sarokba üljünk sírni...
Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 25 Szept. 2016, 12:38
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Offenzíva
A harcosok útja nem az erő, hanem a stratégia.

A harcosnak meg kell járnia a maga útját a férfivá és az uralkodóvá váláshoz. Ez az út Wakandában egyet jelent a Párduc útjával. Engem eszerint neveltek, a hazám társadalmát is eme felépítés alakította ki a mai formájává, hogy elérhesse a pompázó ország állapotát, amiben ma ragyog. Aminek történelme régebbre nyúlik vissza, mint azt bárki is gondolná. Wakanda évszázadok óta izolált volt a legtöbb globális politikai helyzetekben, de maga a királyság kialakulása egy évezredeken át fonódó történet, mely visszavezethető oda, hogy egy roppant különleges fémet tartalmazó meteor csapódott be Afrika egy pontjára. Azt a területet akkoriban különböző hitű és emiatt folyamatosan csatározó törzsek lakták, nem is sejtve, hogy a kődarab, melyet egy felsőbb hatalom óva intő jelének tartottak, mennyire megváltoztatja majd az életüket. Egy közülük mégis felismerte a jelben rejlő lehetőségeket, ahelyett, hogy egy újabb háború okát látta volna benne. Ősöm, Bashenga, ki úgy tartotta, hogy a meteorban lévő fémen kívül a kő démonokat is magával hozott, összefogta a helyi törzseket és azok elfogadták őt vezetőjükként. A rend egységes hitet vett fel, azt, amelyben Bashenga vezetőjük is hitt. Hódulatukat fejezték ki a Párducistennek, hogy védje meg őket a démonokkal szembeni harcban. Így lettek ők a Párductörzs.
Démonokról jóllehet nem volt szó. De az akkori ember még nem foghatta fel ésszel, hogy azok változtak át szörnyű lényekké, kik túl közel voltak az égi kőhöz a becsapódás után. A sugárzás hatással volt a szervezetükre, metamorfózist idézve elő. Az első király és népe legyőzte a szörnyekké vált embereket, megvédve a dombot, mely köré ország alapult. Wakanda országa. Melynek védelmezőjévé a király, a népek összefogója, a Párducisten képviselője, a Fekete Párduc vált. Ez tartja máig is egyben a népemet, a hosszú-hosszú évszázadok alatt tovább építve a kultúrát és szabályrendszerünket. Azt a szabályrendszert, amiben én is nevelkedtem. Mint például, hogy a külföldről származó tudást csakis a mindenkori uralkodó vagy trónörökös, a Fekete Párduc birtokolhatja és viheti országába. Illetve, hogy a trónörökösnek kemény kiképzésen kell átesnie és a világ különböző tájain tanulnia, hogy széles látókörével a lehető legbölcsebben vezethesse majd a későbbiekben az országot. Én megjártam ezt az utat.
A Párduc útját.
De az út most fordulóponthoz érkezett. Elvették tőlem atyámat és az uralkodó elleni bűncselekményért igazságot fogok szolgáltatni. T'Chaka királyért. A népemért.
És Wakandáért!

****

Kezdetét veszi a harc.
Már amikor felvettem az ENSZ épület előtt a fekete maszkot, abban a tudatban tettem, hogy bárki és bármi állja is az utamat, nem fogok kegyelemmel viseltetni irányába. Még akkor sem, ha Amerika nagy hőseiről, a Bosszúállók tagjairól van is szó. Egy gyilkost próbálnak szöktetni, apám gyilkosát. Ezzel pedig nem többek, mint a Katona cinkosa, bűnözők maguk is. Én pedig minden bűnözővel szemben a neveltetésem szerint járok el.
Nem sok időm marad felmérni a terepet. Gyorsan kell reagálnom, hogy a helyzetet a magam javára fordíthassam, ellenfeleim ugyanis erőfölényben vannak velem szemben.
Először a méretét változtató ember lendül támadásba, de én sem tétlenkedek. Zsugorodásával sikeresen el tudja kerülni karmaimat, melyekkel lesújtanék rá, ügyesen igyekszik ellenem fordítani képességeit, ezért úgy döntök, ezt használom fel velük szemben. Sikerül a zöld nő ellen fordítani Thor támadását, nem fegyverezi le ugyan annyira, amennyire kalkuláltam, de arra tökéletesen elegendő, hogy időt nyerjek vele és talán arra is, hogy a Hangyát megzavarjam. Mindenesetre a közeledő embereim és a katonák egyelőre lekötik Thor figyelmét, míg az enyémet a felém tartó zöld nő. Jól helyezkedik, figyel rá, hogy bármerre oldalaznék el, oda lépjen. A testi ereje túl nagy ahhoz, hogy szembemenjek vele, így hát újra cselhez folyamodom. Hol balra, hol jobbra lépek ki, mintha mellette akarnék elsuhanni, pedig valójában csak a támadását igyekszem kiprovokálni, és mikor zöld öklei végre felém lendülnek, én akkor hajolok le jó mélyre, a két kezemen lévő karmok egyszerre suhintanak, hogy vágásokat ejtsenek a lábán. Tekintve, hogy a golyók lepattognak róla látható fájdalom nélkül, feltételezem, ez sem lesz komoly sérülés számára, de a vibránium karmok talán elegek ahhoz, hogy a golyóknál érezhetőbb sebet ejtsenek rajta, ha csak ideiglenesen is. Amennyiben az akcióm sikerrel jár, a guggoló pozíciómból felrugaszkodom a levegőbe, és elrúgom magam a mögöttem lévő falról, úgy célozva, hogy a zöld nő feje mellett ugorjak el, a talajra előbb két kezem, majd lábaim érkezzenek le mögötte valamivel odébb, egy párduc leérkezését imitálva. Bár a diplomáciáról lemondtam, mégis megszólalok.
- Egy gyilkost védesz. - szólok hátra a nőnek, mielőtt még figyelmemet elvonná az említett személy érkezése. A harag a szökevény láttán, a bosszú lehetőségének gondolata pillanatok alatt öntenek el. Egyik dobópengém felé kapok és a Tél Katonáját veszem célba vele. Elhajítom a pengét, de a próbálkozásomért még nagy árat fizethetek, haragom és ezzel pillanatnyi figyelmetlenségem korábbi ellenfelem, a nő javára is válhat.



Bocsánat, nem a legjobb, ha valami nem stimmel, szóljatok! ▼ In the air tonight
• •
Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 25 Szept. 2016, 13:13
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Offenzíva


Legközelebb javasolni fogom, hogy valami kevésbé törvényelleneset csináljunk a szabadnapunkon, illetve, messze kerüljük el az alábbi helyeket, úgy mint ENSZ bázis. Persze, nehogy valaki azt higgye, Sam Wilson ennyire nem szereti a kalandokat, csak egyrészt szeretek feleslegesen panaszkodni, másrészt pedig már indulás óta kellemetlen érzésem van ezzel az egésszel kapcsolatban. Nem, nem lettem hirtelen jövőbe látó, csak józan paraszti ésszel végigzongoráztam az igencsak hosszú listát, hogy mi az, ami a mai szent napon elcsesződhet, már azon felül, ami már megtette. Csak egy kicsi kell egy még ennél is nagyobb katasztrófához és én pont ezek miatt az elbarmolt dolgok miatt hoztam meg azt a döntést, hogy ha beledöglök sem rakom el a fegyveremet, holott tudom, marhára nem érek vele semmit egy ilyen vagy ehhez hasonló helyzetben. De nézze valaki az én nézőpontomat, miszerint egy egyszerű mezei katona (aki amúgy szárnyakkal nyomul, mert ugyebár fő az egyediség, meg egy ilyen világban főleg kell valami szuper, hogy versenyképes tudj maradni, ez a mondat pedig mintha a TeleShopból szökött volna) szemben áll egy Tél katonájával, alapfelszerelés kell legyen számára a barna nadrág helyett a fegyver még ha csak maximum néhány perccel hosszabbítja is meg az életét.
Szóval még mindig fegyvert szegezek rá, annak ellenére, hogy Natasha nagy valószínűséggel ártalmatlanná tette a fazont, még ha csak ideiglenesen is. Mondjuk arra sem tettem volna nagyobb összeget, hogy a több beszéd kevesebb bunyó ezegyszer kifizetődik és nem leszünk kék-zöld foltosak a végére. Persze, csak nehogy nagy örömömben elkiabáljam itt, mert egyenlőre nem nekünk áll a zászló.
A harci helyzet az, hogy akármennyire nem akartam odafigyelni, annyira sikerült a dolog és ennek következtében olyan dolgokat sikerült megtudnom két emberről, amiket nem feltétlen akartak velem megosztani valószínűleg. Kellemetlen helyzet mindenki számára, de ez van, én meg tartom a számat, mint mindig. Sam Wilson egy lelki szemetes, aminek van fedele.
Oké, a Tél katonája már rám lőtt, letépte az egyik szárnyamat nem túl hosszú közös karrierünk alatt, de jelen pillanatban egy kis részem a férfi szolidaritás jegyében sajnálja. Nem, nem azért mert földre került és ő lett alul, nem, hanem az a magassarkú... Mikor utoljára néztem, a magassarkú és a gerinc nem szerették egymást, vagy csak az enyém allergiás rá? Nem hinném.
Miután Natasha leszállt Barnes hátáról, rendezhetjük sorainkat, bár ha nagyon őszinte akarok lenni, én még mindig kisebb sokkban vagyok a helyzet egyszerűsége miatt. Túl könnyen ment itt minden, szóval míg ők jót beszélgetnek, én egy bizarr szoborhoz hasonlítok az előre szegezett fegyveremmel. Mit szépítsek? Elbambultam méghozzá rendesen. Ebből kifolyólag kissé zavart képpel, de elteszem a fegyvert, mikor Natasha jelez.
- Mondanám, hogy semmi gond, meg felejtsük el, de... - egy olyasmi kifejezés ül ki az arcomra, mint a durcás kiskölyköké. - Bosszúm üldözni fog. - ja, valószínűleg kelet felől napkeltekor, némi szóbeli kötözködés formájában. Nem feltétlen vagyok bosszúálló, de mégis.
Aztán Natasha karon ragad minket és úgy tessékel ki az ajtón.
- Hát ez furán nézhetett ki... - jegyzem meg már azután, hogy elengedett minket. - Már csak a cserkészdalok meg az egyenruha hiányzott és... felejtsétek el. - legyintek, miután végiggondoltam a dolgokat. Vannak mondatok, amiket jobb nem befejezni.

Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 25 Szept. 2016, 15:47
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Offenzíva
 


Nem szeretném bántani a ránk támadó katonákat, legalábbis nem akarom elvenni az életüket, de amikor tüzet nyitnak, úgy döntök, a magam védelme fölülírja az óvást és amennyiben nem hagynak más lehetőséget, keményebben odacsapok. És egyre csak jönnek... mikor már azt hinném, nyertünk egy kis időt, újabb tucat jelenik meg, élükön a feketébe bújt macskaformára, aki meg kell mondjam, ravaszdi kis állatnak tűnik! Macskapárti vagyok, szóval nyomban fel is zúg bennem a cicaszeretet - na jó, most csak viccelek, nyilván... De azért be akarom cserkészni, mielőtt macskatápot csinálna belőlünk. Apropó, remélem, hogy Scottnak semmi baja!
Jegyzem Thor szavait, aki visszafordul a katonák felé amíg én könnyed, óvatos mozdulatokkal közelítem a fekete macskát. Veszélyes karmai vannak, de azt hiszem, nem csak azokra kell majd figyelnem. Igyekszem látóterem teljesében felmérni a mozdulatait - és ha nem ellenem indult volna harcba, elámulnék a laza, pontos és gyors ügyeskedésén, ugyanis lehetek én az egyik legerősebb, ha nem tudok a nyomába érni! Még így is jobb helyzetben vagyok kuzinom, Hulkhoz képest, ugyanis az ő izomzata százszor kötöttebb az enyémnél, tehát ő még így se boldogulna a fürge támadóval - kivéve persze azt a bizonyos közös jellemzőnket, ami a frontális brutalitással párosult zúzást takarja magában, viszont arra is oda kell figyelnem, hogy ne döntsem össze az épületet ha egy mód van rá, úgyhogy amíg lehet, ezt az opciót hanyagolom. Megpróbálom hát leszűkíteni az útját, amennyire az lehetséges, és tényleg, kicsit úgy néz ki, mintha egy keringő résztvevői volnánk. Oldalra lép, el akar bizonytalanítani és nekem valóban fogytán a türelmem, tehát végre ökleim használva előre támadok - és ez elől kitérve ő is hasonlóképp cselekszik. Gondolom mindenkinek volt már macskája.... ismerős a szitu, mikor felugrik a combodra és a körmeit beléd eresztve édesen végigcsúszik a lábadon? Na, ezt a jelenetet tessék elképzelni, csak egy apró, édes gombszemű cirmos helyett egy körülbelül 80-90 kg-nak örvendő brutálisan éles pengekarmú -feltehetőleg férfi nemű személy az, aki végigszánt rajtam így. És nem tudom, miféle karmok azok, de biztos, hogy nem átlagosak, ha képesek arra, amit egyszerű anyagok sikertelenül próbáltak meg idáig megsebezni. Határozottan fáj, amit művel, egy erőteljes hangfoszlány és a bőrömön keletkezett karomnyomok a tanúk rá. Viszont nem várom meg, hogy ismét belém mélyessze, amíg még esélyem van rá a guggoló pozíciója miatt, könyökkel és öklökkel támadok rá ismét - s ha lecsúszik róla az ütés, vagy ha gyorsabb (márpedig nagyon úgy tűnik), a betont biztos, hogy feltöröm miatta. Vicsorogva emelkedem fel és követem testemmel mozgásának irányát, hiszen ismét mozgásban van a nagymacska, aki meglepő módon mégis intéz hozzám egy mondatot, mikor nem is várnám. Egy gyilkost védesz. - Nem ok nélkül teszem. Még csak nem is rajongok érte. - Dacolok vele, bár az újonnan megjelenő és helyezkedő állig felszerelt katonaság nem engedi, hogy fejtegetésbe kezdjek. És a legszebb az egészben, hogy ekkor bukkan fel Barnes is.  
 - Hol vannak már Steve-ék? - Üvölteni szeretnék, mert nagyon úgy néz ki, hogy a mentőakciónknak hamarosan vége lesz - így vagy úgy... Nem mintha sajnálnám a fémkarút, de Steve miatt nem engedhetem meg, hogy pont most essék baja. Már Sam és Natasha alakját is látom, mialatt a komoly pajzzsal rendelkező katonák sem malmoznak éppenséggel, hanem készülnek ám valami kevésbé finomra... A legutolsó pillantás ismét a fekete macskára villan, s épp ekkor hajítja Barnes felé a fegyvert. Nincs időm megnézni a végkifejletet, hiszen most alkalmam nyílik, hogy elkapjam és a levegőbe emelve kifeszítsem fürge támadónk, akár egy könnyű súlyzót szokás. Még ha karmolna is közben, vagy hadakozna, csak azt éri el, hogy az ujjaim erősebben mélyedjenek a ruházatába. Egyébként remélem, hogy visszaadom a fájdalmat, amit okozott! A sorakozó, utunk álló kisebb csoport felé fordulok vele, és olyan erővel lendítem előre a párduc testét, hacsak nem tud kezdeni valamit röptében, hogy bizonyára jó kis sodrása lesz, ha becsapódik.



• •
Vissza az elejére Go down

Kalandmester

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
105
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Hétf. 26 Szept. 2016, 21:08
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

•• Offenzíva ••

Choose Your side and fight for it!




•  Artemisia felvette a kapcsolatot Arkwooddal, majd tájékoztatta arról, hogy a Bosszúállók egy csapata szöktetni próbálja Barnest. A férfi Alisonnal megjelenhet a drónok által vetített holografikus kijelzőn, amin keresztül megpróbálhat tárgyalni a katonák által körbezárt csapattal.

T'Challa közben tovább próbálkozhat közelharcba kerülni Barnessal, mely sikerülhet neki. A Tél katonájának védelmére kelhet Steve Rogers, aki ekkor érkezik a helyszínre.

A csapat többi tagjára katonák támadhatnak. A jelen helyzetük eléggé kilátástalan, ugyanis Arkwood és az ENSZ földi alakulatai sorra érkeznek, hogy megállítsák őket, Arkwood egyes fegyverei pedig készenlétben állnak a bevetésre...


***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

- Reagsorrend: Leonard J. Arkwood, Alison Magdalen J.,...
- A felvonás résztvevői: Jennifer Walters, Scott Lang, Thor, T'Challa, Artemisia (Mesélő), Natasha Romanoff, James Barnes, Sam Wilson, Steve Rogers, Alison Magdalen J., Leonard J. Arkwood, Clint Barton, Pietro Maximoff
- Becsatlakozhat: -

***


Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. 26 Szept. 2016, 23:46
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Offenzíva
Saviors versus Heros

A lány reakciója legalább annyira elmebajos volt, mint ez előtt bármikor. Most már kezdtem biztos lenni abban a gyanúban, hogy ez a lány alapjáraton ilyen lökött. Hogy lehet valaki fiatal korára ennyire szemérmetlenül idegesítő? Mintha nem is lenne tisztában a tetteivel, annak következményeivel és úgy általánosan az őt körülvevő világot is telibeszarja, legalábbis eddig ezt mutatta.
Félszegen Hailey felé pillantottam, ahogy ő maga igyekezte kerülni a tekintetemet. Nagy fába vágtad a fejszédet hadnagy mikor a segítségére siettél… Gondoltam, mely gondolatot talán most ő maga is fixiroz a tudatában. Kiengedtem a kamrából és ez a hála. Balerinát játszik a világ egyik legtitkosabb szervezetének légi hordozójának vezérlőtermében. Ha valaki a nem túl távoli múltban azt mondja, hogy ez meg fog történni és mind ennek szem és fül tanúja is leszek egyben, nos, azt hiszem kiröhögtem volna. De ma se kedvem se erőm nem volt már erélyesebben fellépni a lány ellen, arról nem is beszélve, hogy a legkisebb bajom is nagyobb volt ennél.
Szememet forgattam már kínomban a lány kommunikátoros megjegyzésére. Esküszöm, hogy Hawkins imádná ezt a figurát… Ő is valami hasonló lehetett a korában, na, jó ennyire ő sem lehetett idegesítő.
Mély levegő, majd sóhajtás követte a lány monológját.
- Nézd kölyök! – Kezdtem bele finomabb hangnemen. – Egyelőre azon vagyunk, hogy megakadályozzuk, hogy kiszabadítsanak egy terroristát, aki néhány órával ez előtt megpróbált lemészárolni mindenkit az ENSZ tanácstermében, beleértve téged is! – Nyomatékosítottam a helyzetet a lány számára is, bár az eddigi viselkedése alapján talán arra is magasról tojik, hogy él-e vagy hal, feltéve, ha gyors és fájdalommentes a halála.
- Ha úgy véled képes vagy arra, hogy segíts nekünk abban, hogy megállítsuk őket abban, hogy kiszabadítsanak, egy tömeggyilkost akkor segíts! Ha nem… - Haraptam el a mondat végét, majd egy újabb sóhajt követően vissza tekintettem a lányra. – Ne akard tudni! – Fejeztem be, majd otthagytam Hailey-t és a lányt és a parancsnok felé fordultam, aki időközben jelzett felém.
Néhány lépéssel eltávolodtam korábbi helyemtől és figyeltem a parancsokra, aki időközben tájékoztatott, hogy a csapataink lassan elérték az ENSZ támaszpontját.
- Vegyék közbe a kijáratot és helyezkedjenek védekező pozícióba, álljanak készen  arra, hogy ha kell azonnal likvidálják a célpontokat, de elsődlegesen próbálják ártalmatlanítani őket!  - Adtam ki az utasítást. A parancsokat néhány másodperc alatt eljutottak a katonákhoz, aki annak megfelelően el is helyezkedtek a területen. Ahogy láttam a drónok is a levegőben vannak már egy ötlet jutott az eszembe. Nem biztos, hogy ötcsillagos, de egy próbát megér.
- Artemisia! – Aktiváltam a kommunikátoromat, hogy újra kapcsolatba léphessek a szorult helyzetben lévő embereimmel is. – A csapatok megérkeztek és körülvették a kijáratot! Ha kiérnek, szüntessenek meg minden harci tevékenységet és figyelmeztessék erre az ENSZ csapatait is, akit szükséges azt fegyverezzék le! Próbáljuk meg további erőszak nélkül megoldani a helyzetet! – Adtam ki az utasítást, majd újra a parancsnok felé fordultam.
- Aktiválja az egyik drónon a holokivetítőt! – Utasítottam a parancsnokot, majd lassú léptekkel megindultam a holografikus térképet megjelenítő kör felé, akadálytalanul sétáltam keresztül a vizualizált térképen, ami hamar szerte is foszlott, hogy új feladatkört láthasson el.
Az alattam lévő padló hirtelen kék fényre váltott, ahogy a benne lévő letapogatók lassan felvették az alakomat és továbbították azt valós időben a drón rendszerének.
Néhány másodperc múlva más ott álltam az ENSZ komplexum előtt. Legalábbis az én holografikusan kivetített másom.
A mechanikus gyalogság az első vonalban állt készen arra, hogy a bosszúállók kitörjenek, mögöttük fedezékekben elszórva a külső vázzal ellátott katonák szegezték puskáikat a célra.
Az alakomat kivetítő drón magason lebegett, míg a másik álcázásban állt készen.
Nem telt bele sok időbe, míg felmértem a helyzetet: Ha itt a kapitány és a társai el akarnak menekülni akkor áldozatot, kell hozniuk és mindenképpen nagy lesz az ár.
Alig néhány másodpercre rá a bosszúállók ki is törtek és fel is mérhették, hogy jókora csapatot mozgósítottak ellenük rövid idő alatt. Az ENSZ? Hah... jó vicc. Rég megszöknének, mire ők képesek lennének egységeket bevetni, hogy megállítsák őket, aztán ott vagyok én is a fegyvercsövek előtt, mármint az én holografikus kivetítésem.
- Állj! – Szólítottam fel az összes jelenlévőt. Hála a drónnak a hangszín sokkal magasabb volt, így biztosan meg hallotta bárki. – Álljanak le! – Ismételtem, ha korábban nem volt egyértelmű az utasítás. – Körül vannak véve! Tegyék le a fegyvert és adják meg magukat! – Folytattam tovább. Bár Artemisia nem jelentette, de Thor itt létéből biztosra vehetem, hogy Rogers is itt van. – Nem akarok vérontást! Parancsolja meg a társainak, hogy tegyék le a fegyvert kapitány! – Adtam ki az utasítást személyre szólóan, annak ellenére, hogy Rogest még nem láttam, ugyanakkor Thor már feltűnt, így ezt követően felé fordítottam alakomat. – Álljon félre Thor! Nem áll szándékomban háborút kirobbantani. Asgard ügyei nem tartoznak ránk, ahogy a földé sem tartoznak magára! Álljon félre! – Próbáltam jobb belátásra téríteni a fél istent. Persze lehet ő is akképpen gondolkodik, mint a testvére. Akármit akármikor megtehet, mert ő egy isten. De ha nem be kell látnia, hogy nem avatkozhat be a földi vagy, ahogy ők hívják Midgard belügyeibe. Az egyezmény pedig határozottan csak a földre tartozik, a beavatkozása pedig rákényszerít engem, hogy őt is ellenségnek tekintsem ebben a kérdésben.
A hátam mögött a katonák és a mechanikus gyalogság pedig leplezetlenül figyeli a bosszúállók reakcióját arra készen, hogy elsőként támadhassanak, ha a bosszúállók még sem éreznék magukat olyan szorult helyzetben és megpróbálkozzanak kitörni az ostromgyűrűből. Persze az is kérdés, mit érhetnek a Hydra által fejlesztett Tesseract alapú fegyverekkel olyan ellenfelek ellen, mint Thor, vagy az a nagy zöld asszony állat. De persze ellenük van itt a két drón az impulzus fegyverekkel.





Egységek, katonák, kinézetükOffenzíva
• •
Vissza az elejére Go down

Alison Magdalen J.

∆ Hozzászólások száma :
246



A poszt írója Alison Magdalen J.
Elküldésének ideje Kedd 27 Szept. 2016, 01:23
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Kissé duzzogva összehúztam magam, kezeimet is összefontam magam előtt. Szavai szöget, hangja pedig dact ütött a fejembe. A szög megmozgatta az agytekervényeimet, felvázoltam képzeletemben az egész épületet, a robbanás helyét. Amit belül láttam. Az általam ismert összes adatot összevetettem és arra a gyors következtetésre jutottam, hogy:

-Nem is mindenkit... Akkor a benti kamerákat is ellátták volna bombával, ha még 2 tartó gerendát bedurrantanak a fél épület összedől...
Morogtam inkább az orrom alá és kissé durcásan néztem oldalra. Ahol a százados vagy hányados állt. Eszembe juttatta az elmúlt félórát. Ezért kicsit megembereltem magam. Figyelmemet felkeltette a bejövő hívás. Csak felvont szemöldökkel hallgatóztam. Unalmamban a csuklómat birizgáltam, vagy épp a zsebemet fogdostam. Egyik kezem mindig a testem előtt volt. Önkénytelen reakcióvolt, hiszen meztelennek éreztem magam a telóm nélkül. Az emberek meg úgy mindenki, haladéktalanul és kérdés nélkül ugrott a csóka minden szavára. Ez egy elismerő, vagy közismertebb nevén: "Not Bad" arcot vágtam. Még jól rá is bólintottam. Me' úgy a menő. A holo kivetítőt hallva szembogaram szinte parányira szűkült. Egy pillanat erejéig csak álltam majd vadul kezdtem kutakodni a tekintettemmel. Ahogy haladt előre már erős sejtéseim voltak, azok pedig Arkwood minden lépéssel egyre bizonyosabbá váltak. A kék fény felvillant az adás megkezdődött. Álj! Hangzott el. Én jó gyerek módjára erre lelkesülök fel. Közelebb loptam a távolságot a kék körhöz. Leguggoltam elé, a felsőmön lévő kapucni a fejemre hullott. A gépezett peremét kezdtem tapogatni. Be is nyúltam mire a kivetítésen megjelent Arkwood mögött egy vékonyka kéz miközben a földet tapicskolja. Felnéztem a monitorokra. Akkor csalódtam egy nagyot. Borzalmas minőségű ez a hologram. Majdnem olyan mint... Húú... Az a izé... Régi film... Abban az évben jött ki amikor megszülettem. Valami kőkori film folytatása de mégis előzménye... Abban volt ilyen...
~Thor? Itt van? Vissza gyütt?
Kaptam fel a fejem és keresni kezdtem. Meg is találtam. Arkwood közben mondta amagáét amivel nem nagyon tudtam egyet érteni... Nyeltem egy nagyot mert ha valamikor akkor most van szüksége segítségre. Mellé-mögé sétáltam és a kapucni alól oda súgtam.
-Bocsánat, hogy beleszólok... De mint a 9 birodalom ura... Midgard, vagyis a föld is az ő ügye...részben. Had próbáljak meg valamit...Van akit ismerek...
Feltekintettem a monitorra. Túloldalon volt néhány ismerős arc akikkel már összehozott a sors. Hátralöktem a fejemről a csukját, ha egy vörös és feketére maszkírozott tüskés álarc lett volna rajtam tök retró lett volna, de csak saját hajkoronám buggyant ki alóla. Ami szintén menő lehetett volna. Ha kiküszöbölték volna a kék effektust...
-Hali Skacok! Ms Banner, Thor! Meg a többiek... Beszéljük meg inkább... Van egy jó shakező itt a.... szóval ezt nem így kéne... Túlkapjátok ezt a szabadítósdit, itt európában meg nincs is halálbüntetés... Cserébe pár embert akiket eddig védtetek... Meg Thor, a szomszédom Daryl tegnap vissza írt, hogy még keres lakótársat, tudod Ausztrália... De ez nem fog jól mutatni az erkölcsiben az meg kell a lakhatáshoz... Itt picit máshogy megy ez... Álljatok át a sötét... vagyis a...
Tanácstalanul néztem fel Arkwoodra aki nekem úgy tűnt, hogy saját kezűleg fog kihajítani a hajóról ha ezt a mondatot befejezem...
-Diplomácia, tudod: kaja, zene, kazánkovács... Légyszi...
Húztam össze magam, szinte éreztem a gyilkos tekintetet magam mellől.
Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 02 Okt. 2016, 08:46
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Offenzíva

Pietro-val mi nem Barnes kiszabadítása mellett döntöttünk, pontosabban, nem vettünk részt benne. Amint Sharon közölte a hírt, hogy Wanda kórházban van, nem volt kérdés, hogy hozzá kellett bejutnunk, ami ellen Rogers-nek sem volt kifogása. Hála Sonic képességeinek, gyorsan és észrevétlenül jutottunk be a kórterembe, ahol Wanda-t is tartották. A saját szemünkkel kellett látnunk, hogy jól van, hallanunk kellett a hangját, hogy ezt a tényt ő erősítse meg és elmesélje nekünk, hogy mi történt vele. Választ kaptunk a kérdéseinkre, ahogy ő is megtudhatott tőlünk pár dolgot, pláne azzal kapcsolatban, hogy Amerika kapitány itt van Bécsben. Előttünk már az is világossá vált, hogy a tél katonája ölte meg Stark szüleit, így ennek a történetnek még rohadtul nincs vége és ebből nagy balhé lesz, pláne ha Steve és/vagy Natasha is tudtak erről a dologról és neki mégsem szóltak és ennek ellenére is kiállnak a bűnöző mellett. Én tudom, hogy nem önmaga volt és a HYDRA agymosása miatt követte a parancsokat, nem volt választása, de ez Tony-t a legkevésbé sem fogja meghatni vagy érdekelni. És valahol teljesen érthető is. Én sem kérdezném meg, hogy miért tette, maga a tény a lényeges, hogy megtette. Viszont nem Stark helyében vagyok, így pontosan az ellentétes oldalra kerültem. Nem írtam alá az egyezményt és támogattam a megszöktetését, de legalább még mindig a saját elveim szerint élek, nem hagyom magamra kényszeríteni mások akaratát.
Nem maradhattunk sokáig Wanda-nál, ugyanis megjelent Vízió, aki szeretett volna erőszakkal kitessékelni minket, mire Wanda rátámadt és innentől már nem volt visszaút. Katonák özönlöttek a helyiségbe, a lányt elkapták, nekünk pedig menekülnünk kellett. Gyűlöltem a gondolatot, hogy ott kellett hagynom a nőt, akit szeretek, de kívülről még mindig hasznosabb segítség vagyok, mint a szomszéd cellából. Ezt kellett valahogy Pietro fejébe is belesujkolnom, hogy hajlandó legyen mindkettőnket kijuttatni az épületből, pontosan úgy, ahogy befelé történt.
Tudtuk, hol tartják a katonát és hogy a többiek ki akarják szabadítani, így mi is arra vettük az irányt, hogy csatlakozhassunk hozzájuk és segítsünk, amennyiben szükséges. Fel is vettem a kapcsolatot Romanoffal, hogy erősítse meg a helyzetét. Elárulta, hogy meg van Barnes és kifelé igyekeznek, így nem volt kérdés, hogy mi is csatlakozunk hozzájuk. A kis csapat egy része egyesült is, így azonnal Natasha-hoz léptem.
-Látom csak sikerült. -néztem előbb a fickóra, majd újra Nat-re, de sokáig nem élvezhettük az idillnek épp nem nevezhető helyzetet, mert katonák sokasága lepte el az épületet és persze, hogy azt a részt is, ahol mi voltunk. Eszembe se jutott, hogy könnyedén megúszhatjuk majd ezt az egészet, de azért mégiscsak jó lett volna, ha minden mesébe illően alakul. De sosem szokott, így meg sem lepődtem. A katonák körbevettek minket, és a jelek szerint Arkwood parancsnoksága alá tartoztak. A fickó megpróbált tárgyalni a közben megérkező Kapitánnyal és a jelenlévőkkel, de le mertem volna fogadni, hogy süket fülekre talál, de attól még rajta múlott minden. Felhúzott íjjal, ujjaim között egy nyílvesszőt tartva tartottam a szemem a katonákon, ha támadni fognak, akkor azonnal viszonozhassam részünkről is a kedves gesztust.

Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 02 Okt. 2016, 12:21
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Offenzíva



Miután sikerült észhez térítenem James-t és nagy nehezen rávettem magamat, hogy elhiggyem, tényleg önmaga lett, leszálltam a hátáról. Na nem mintha annyira élveztem volna, ahogy a magassarkúmat szerencsétlen gerincébe vágtam, hanem azért haboztam, mert nem lehettem biztos benne, hogy ez nem valami trükk. De a Natalia megszólítás minden kétségemet eloszlatta. Ez olyan dolog volt, ami mondhatni, csak a kettőnké. Így senki más nem hív, mindenkinek Natasha, 'Tasha, Nat és egyéb vagyok, de neki nem. És szerintem soha nem is leszek az. Számára még mindig az az orosz nő, vagy inkább... lány vagyok, akit annyi évvel ezelőtt megismert, a Vörös szoba idején. A jellemem és a dolgokhoz való hozzáállásom megváltozott, de a lényem azon részéből is maradt valami. Miután elválasztottak tőle, utána szinte azonnal megkezdődött az a része a kiképzésemnek és fejlesztésemnek, aminek már nem volt a része. Nem láthatta, hogyan lett abból a félős kislányból ez, de nem is bánom. Ha mellette maradok, talán sosem lettem volna ilyen, amiért kár lett volna. Akárhogy vesszük, én így vagyok jó, így vagyok... tökéletes.
Így ezt a higgadtságot kihasználva közöltem a tényeket és azt, hogy Steve is itt van velünk, valamint azt, hogy a nagy összeborulások után ideje lenne indulni, hisz a csapat csak ránk várt. Megragadtam inkább a két férfi csuklóját, hogy kihúzhassam őket magam után, majd a folyosón el is engedtem a kezüket, hogy önszántukból követhessenek engem a csapat felé vezető úton. Sam megjegyzésére aztán csak a fejemet ráztam egy hitetlen mosoly kíséretében.
-Ígérem, legközelebb veszek miniszoknyát és térdig érő zoknit, hogy meglegyen az egyenruha... -forgattam meg a szemeimet, majd minden figyelmemet Barton-ra irányítottam, aki idő közben életjelet adott magáról nekem. Hatalmas megkönnyebbülés volt hallani a legjobb barátom hangját, így azonnal be is avattam, hogy a szöktetés azon része megvolt, hogy kihozzuk Barnes-t a cellájából, de a neheze még hátra van. Így amint elértük a többieket, szinte azonnal meg is pillantottam a férfit, aki aztán felénk vette az irányt.
Pontosan tudtam, hogy ő tisztában van a ténnyel, hogy James nem volt önmaga, amikor Wanda-ra és a többiekre támadt, de majdnem megölte a lányt, amiért én is kinyírtam volna, hiába szeretem. Barton is fontos nekem, a maga módján még Wanda is, így ha nagyon, de nagyon vészes lenne a helyzet, nem tudom, melyikük mellett tenném le a voksomat. Azt mondtam Barton-nak, hogy gondolkodás nélkül követném James-t és így is van, de ő egy olyan visszahúzó tényező, ami mellett nem tudok csak úgy elmenni.
A kis megjegyzésére csak bólintottam, majd amint a katonák is megjelentek, kibiztosítottam a fegyveremet, hogy szükség esetén használhassam ellenük, habár nem gondolom, hogy annyira sokat érne a dolog.
-Kezdem azt hinni, hogy a nosztalgia visz bele minket ezekbe a helyzetekbe... -pillantottam a mellettem álló Clint-re, majd ismét minden figyelmemet a katonák élvezhették. Abban biztos vagyok, hogy James-t nem fogjuk feladni, ahogy magunkat sem.
Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 02 Okt. 2016, 13:46
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Offenzíva



Az embernek időnként meg kell küzdenie saját magával. Az idő megtorpan, és elmosódik a kép, miközben nézem, ahogy a nő, akit magammal rántottam ebbe a kényelmetlen helyzetbe hátat fordít, és eltávolodik a folyosók labirintusába. Elválaszt egy kapu tőle. Hogy engedhettem, hogy a részévé váljon mindennek?
Nem marad túl sok időm vacakolni a feldúlt lelki világomba, mert a csapatomnak szüksége van rám, Ő mondta. Sűrű bólogatás, egy erőteljes fújás tüdőmből, és már sarkon is fordulok, hogy végig szelhessem a folyosókat. Kezemben az egyetlen mágneskártyával, ami működik, könnyen nyitom-csukom magam előtt az ajtókat. A folyosón rohanva, miközben felerősödik a pulzus, és hallom a tüdőm jajveszékelő légvételét, eljutnak hozzám emlékek, és arcok. A nőé, akit most küldtem a biztos börtönbe. A férfié, akit most mentettünk meg a biztos börtönből. És felvillan még egy férfi arca, akit ezekben a percekben vesztek el mindörökké. Egy férfié, aki fontos részemmé vált az elmúlt évek alatt, és most valószínűleg értetlenül áll azelőtt, amit teszek.
Egy utolsó kijárat, és feltárul szemem előtt a látványa a bosszúállóknak, amint megküzdve katonákkal tartják a frontot. Sebességre kapcsolok. A szememben felbukkan Bucky, majd Natasha, és Sam. Elraktározom magamba a képet, hogy kijutottak. Előbbire támad egy fekete maskarás férfi. HA senki más nem kontráz a támadására, úgy lecsatolom hátamra erősített pajzsom, és a két harcoló fél közé vetve magam, megakadályozom, hogy a karmai(?) a hátam mögött tudott Buckot találják el. A pajzsommal hárítom, HA úgy alakulna, hogy közelharcra kerül sor közöttünk. Pár ütés, pár védés. Kölcsönösen próbáljuk elterelni a másikat az útból. Nyilvánvaló, hogy Buckra pályázik, ahogy az is, hogy Ő képes lenne megvédeni magát, de ösztönösen jön.
Az utolsó ütésétől hátrálok pár lépést, azonban mielőtt újra mozdulnék az eddig észre nem vett kivetítőre terelődik figyelmem, amin egy férfi, és egy meglehetősen alacsony lány néz vissza ránk. A férfi felém intézni szavait, hogy álljunk le. Egekbe szöknek szemöldökeim, majd sóhajszerűen felnevetek a kérését meghallva. Van olyan, aki mindezt látva azt képzeli, hogy most fogjuk magunkat, és hagyjuk, hogy Buckyt, és mindannyiunkat bebörtönözzék? Értetlenségem arcomra is ki ül, majd a lány szavaira a tekintetem közte, és a férfi között ugrál. Komolyan ilyen emberei vannak? Ezzel akar meggyőzni minket? Tekintetem mindent elmondóan Buckyra, majd Jenniferre ugrik. Megcsóválom a fejem. Thort is felkutatják szemeim, hisz őt is elérték a férfi szavai.
- Mindenki jól van? - mit sem törődve a kivetített férfival, a csapatomra koncentrálok. Ők az elsők. A legfontosabbak. Ha valamelyikőjük Sharonra kérdez, csak némán megcsóválom a fejem. Nem akarom szavakba foglalni azt a pillanatot, amit alig öt perce éltem át vele.
Egy helyben állva figyelem, ahogy lassan fel lépnek ellenünk. Tudom, hogy nekem kell kiengednem a végszót, és bizony mindenki, aki az oldalamon áll, tőlem várja a parancsot, így Samre pillantok bocsánatkérően. Bánom, hogy mindegyiküket magammal rángattam. A szemem Pietrot, és Bartont is célba veszi. Bárcsak elmondanák, hogy mi történt Wandával. Hosszúra nyúlik a perc. Az ellenséges katonák létszáma nő. Nincs több időnk. Ki kell törtünk ebből a csapdából!
- Harcolunk. - révedek előre a fekete maskarás férfit fürkészve, majd karomra csatolom a pajzsot, és Buckyra pillantok - Nem adjuk meg magunkat. Senkit nem adunk meg. - nézek rá határozottan, majd Natashára pillantok. Amint mindenkiben megfogalmazódik a válasz, és megtörténik az elhatározás, úgy megindulok előre. Bízom benne, hogy velem tartanak majd. Futó lépésben indulok meg, a pajzsot a karomra erősítve. Nincs egyezmény. Most, hogy az oldalamon állnak a társaim, tisztán látok. Nem most vagyok a majom, aki parádézik az egykerekű biciklin. Akkor lennék majom, ha megengedném, hogy irányítsanak. Azt pedig nem tehetem... Nézek közvetlen az ütközet előtt Jenniferre.








• •
Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 02 Okt. 2016, 14:37
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Offenzíva


Wanda jól van... Wanda jól van... WANDA JÓL VAN.
Ezt mantráztam magamnak, mint valami gyökér, amikor megragadtam Barton-t és magammal együtt felgyorsítottam, hogy kijuthassunk a kórházból. Muszáj, hogy a húgom jól legyen. Ő a legfontosabb nekem, de amint Vízióra támadt, megpecsételte a sorsát. A biztos börtön vár rá, ahogy mindannyiunkra. Ezt a harcot nem nyerhetjük meg. Hogy is nyerhetnénk? Már abban a percben veszítettünk, hogy a többiek elindultak Bécsbe. Már abban a percben, ahogy a repülőn magukba szívták az első levegőt és már akkor, amikor fáradt szemekkel, szomorúan néztem a távozó Wanda után. És most... ott hagytuk őt, hogy magunkat mentsük. Ő is így akarta, de... ez nehéz. Nem csak nekem, mindenkinek. Engem nem érdekel Barnes, Stark, Rogers vagy az a rohadt papír, ami ezt az egészet előidézte. Nekem csak a húgom van, volt és lesz is. Ő a legfontosabb nekem, így az, hogy most ott hagytuk őt... szétszakít belül. De mindezzel nem tudtam törődni, hisz az őrült tempónk közben Barton felvette Natasha-val a kapcsolatot, aki elmondta, hogy sikerült a terv egy része, de még a harc része hátra van, így azonnal a megfelelő helyre vettem az irányt, hogy beszállhassunk a jóba.
Amint megérkeztünk, azonnal lefékeztem és hagytam, hogy Clint Natasha felé vegye az irányt, én pedig nagyokat fújtatva igyekeztem a még mindig eléggé gyenge légzésemet a helyére pakolni. Nem akartam itt és most megfulladni, hisz még kellhetek nekik.
Ahogy aztán az események felgyorsultak és egy fekete ruhás alak vetődött a Tél katonája felé, csak elkerekedett szemekkel néztem Steve-et, aki a pajzsával és a saját testével igyekezett felfogni az ütéseket és a támadást a barátja elől. Ez a kép pedig megvilágosított és észhez térített, hisz Barnes fontos neki, én pedig minden dologban követni fogom őt, szükség van arra, hogy most összefogjunk. Wanda hiába okolja a katonát, attól még ugyanolyan helyzetbe került, mint mi. Sőt... talán még rosszabb sorsa lesz, hisz ő megszegte az egyezményt, így ki tudja, mit tesznek vele. Amint a tekintetem találkozott a Kapitányéval, azonnal megráztam a fejemet, jelezve, hogy Wanda nincs épp a legjobb helyzetben, habár nincs életveszélyben, legalábbis nem a legjobb barátjától indított lövedék okozott neki olyan nagy és mérhetetlen fájdalmat, amit most él át.
-Aaaaaha... és mégis meddig csináljuk ezt? Egész nap? -jegyeztem meg a dolgot a szememet forgatva, majd a hologramokra tévedt a tekintetem.
-Hát haver... szerintem nem ezeket a droidokat keresed... -ráztam meg a fejemet egy sóhaj kíséretében. Jól van na... nem lehetett nem benyögni.
Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 02 Okt. 2016, 17:43
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Offenzíva
 


Nem tetszik, hogy egyre több szempár bukkan fel fedezékéből, lassan de biztosan ostromgyűrűt alakítva körénk. Ellenünk jönnek azok, akik oldalán idáig harcoltunk és ez visszavonhatatlanul is emlékeztet arra, ki lett belőlem. De nincs hátraarc, innen már nem szabadkozhatunk, ha akarnánk se.
A fürge fekete párducra hasonlító alak, amennyiben sikerül megfékeznie az általam okozott lendületét és nem csapódik rá valamire, vagy valakire, még mindig teljes figyelmem élvezi. A francba, hogy pont most nincs nálam egy gombolyag! Bár igazából a gombolyaghiány mellett inkább a többiek holléte aggaszt. Steve és az ügynöknő helyett viszont a férfi egyedül tér vissza a csapatához, s hiába veti magát a két harcba bocsátkozott közé, tagadhatatlanul megnyugszom, hogy nem esett baja. A pillantásaim ugrásra készen újfent a minket körbevevőkön jár (- persze ha a fekete macska nem tesz valamit, hogy ismét beszálljak a rögtönzött buliba). Elég egy mozdulat, hogy robbanjon a zöld bomba! Egyébként sem tartom lehetetlennek, hogy áttörjem magam a tetőtől talpig fegyverbe vont seregen, és ami azt illeti, valahogyan úgyis utat kell nyitni, hogy egyelőre ne vessem el az élő tank szerepének fontolgatását. Szembefordulva küldök egy bájos csókot feléjük, habár nagyon hamar egy ismeretlen holografikus személy kedvezőtlen szavaira kapjuk fel a fejünk. És bár első sorban Steve és Thor az, akinek címezi a nagy dumát, a Kapitány abszolút nem hatódik meg tőle, sokkalta jobban izgatjaa hogylétünk. És ha sikerül kontaktot találnom vele, én is úgy teszek, mintha alkalmi süket volnék a hologrammal szemben, mert: - A nő? - Válasz híján inkább megpróbálok a kékekből olvasni, bár időnk szinte zéró. Nem akar beszélni, hát nem erőltetem, most legalábbis. Viszont a szőke pasas csak addig ismétli magát, hogy kénytelen vagyok jobban megnézni magamnak. És a drónt is, ami kiközvetíti. Viszont egyelőre nem mozdulok, mert a szőke mellett felbukkan egy ismerős arc is. - Te hogy a francba kerülsz oda? - Szivárványlány? Hát ezért mentettem meg? Elnyílnak zöld ajkaim. Nem áll össze a kép, mit keres a lány egy feltehetően kormány által alkalmazott bérenc mellé, aki egyébként hiába emlegeti, hogy tegyük le a fegyvert. Nálam például egy sincs! Megrázom a fejem, elzárkózom a cikornyáshajú lánytól.

Nem adjuk meg magunkat. Steve a szívemből szólt. Annyira, hogy tenyereim összeérintve roppantom meg ujjaim. - Akkor nem bánod, ha csatornát váltok? - Felvont szemöldökeim alól pillantok az imént határozott kijelentést tévő Kapitányra újfent, majd leszakítok egy a harcban megbontott részből megmaradt feltételezhetően valaha kapuként szolgáló darabot. És ha senki nem ellenzi, csípőből elfordulva célzom meg a drónt.
Felzárkózva indulok meg, hiszen nem most fogom meggondolni az elhatározást. Egyébiránt sosem adnám fel magam. Nálunk van Barnes, tehát félsikernek örvendünk. Elkapom a félprofilt balom mellett. Elszántan bólintok, és közben arra gondolok, semmit nem bántam meg. - Van egy olyan érzésem, hogy nem lesz egyszerű dolgunk... - Nyilván, ha ellenünk vonulnak, jobban is készültek. Rossz érzés kerülget, mert féltem mindannyiuk. Épp ezért úgy döntök, egy ugrással a levegőbe kerülve bevetem magam az ellenség közé. Minél többet zúzok össze, annál hamarabb elhúzhatunk innen!




• •
Vissza az elejére Go down

Mesélő

∆ Hozzászólások száma :
61
∆ Tartózkodási hely :
A játéktéren.



A poszt írója Mesélő
Elküldésének ideje Vas. 02 Okt. 2016, 21:11
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

•• Offenzíva

Artemisia
••

 

Alkalmazkodnunk kell, a túlélők viszik tovább az életet,
a hősök meghalnak.



 
Azelfogó gyűrű szépen kialakult a dilettáns banda körül, ám újonnan érkezők ezt a kört több lépésben is megbontották. Szerencsére a katonák gyors reakció idejének a gyűrű hamar regenerálódott, majd újabb és újabb egységek tódultak be. Artemisia a 2-3 fős csapatokat kézjelekkel navigálta, hogy lokálisan erősítse a gyűrűt egy-egy helyen. Végül ökölbe szorított kézzel megálljt parancsolt a többi egységnek az ajtó takarásában. Vigyázz állásba parancsolt mindenkit a fal mellé, hogy ha jön be valami az ajtón az lehetőleg kevés embert taroljon le. Kommunikátorán a beérkező parancsot rögvest továbbította az egységeknek. Néhányan kicsivel ingerültebbek lettek, de mindenki maradéktalanul szót fogadott.
Míg Arkwood igyekezett szóval tartani az érzelmektől fűtött társaságot addig Artemisia a hangágyú után kérdezett, hogy hogy áll. Eközben a többi folyosóra is megérkeztek a katonák. A fülesen keresztül megkapták a parancsot, hogy falnak simulva várjanak. Egyedül a kijárat felőli folyosón nem jött senki. A roncsolódott ajtók még annyi fedezéket se nyújtottak volna. Másfelől abba az irányba a körgyűrű is gyönge volt. Mindösszesen 3 bebugyolált kommandós állta útjukat, mindenki közül ők tűntek a legmorcosabbnak és legveszélyesebbeknek is. Ellenben kint már készülődött a fogadó bizottság.
-Siessenek odakint...Chronos, a pozíciójuk?
Nem tépte tovább a száját. Rosszallóan csóválta a fejét, hiszen nem kapott kielégítő választ. A kommunikátor beszélő gombját benyomja majd felengedi, váltakozva hosszú illetve rövid ideig. Ezzel morzekódolva, Arkwoodnak, hogy még kellene egy kis idő.

***

By.: M.A.

 

 
Vissza az elejére Go down

avatar




A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. 02 Okt. 2016, 23:01
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Offenzíva


Natalia vezényletével csatlakoztunk a többiekhez, akik Steve-vel jöttek, hogy majd együtt kijuthassunk innen, az engem fogva tartó épületből. Nem tartottam túl jó ötletnek a kimenekítésemet, hogy Steve lényegében feláldozza magát értem, és hasonlóra kényszerítve ezzel a társait is. Kár szépíteni a dolgokat, megöltem azokat az embereket. Én tettem, lényegtelen, hogy befolyásoltak-e vagy sem, tisztán emlékszem mindegyikük arcára. Sharon-ra és Natalia-ra is rátámadt, és nem hozhatok fel annyit mentségemre, hogy egy vörös könyvből felolvastak pár szót és varázsütésre jó fiúból egy gépezetté léptem elő, akit gyilkolásra teremtettek.
Nem sok időm maradt azonban filozofálni, hogy mi lenne a helyes és mi nem ezek után, mert egy macska jelmezbe bújt férfi, akit még soha éltemben nem láttam, egy dobópengét hajított felém, amit a fém karommal sikerült hárítanom. Annyi előnye volt, hogy rengetegszer megmentette már az életemet, ami ironikus, mivel már rég halottnak kellene lennem a papírforma szerint. Hála aztán az ismeretlen nőnek -Jennifer Walters, ha jól emlékszem rá az aktákból-, nem kellett további támadásoktól tartanom a fekete ruhás részéről, ugyanis lefoglalta a fickót azzal, hogy rátámadt, kihasználva a helyzetet. Azonban sikerült neki valahogy kiverekednie magát ebből a helyzetből és újra engem szemelt ki magának, mint állandó célpont, mintha bármit is ártottam volna neki, pedig nem rémlett, hogy találkoztunk volna. Éles karmai megcsillantak, ahogy rám fente őket, de végül nem érhetett el velük, mert ekkor bukkant fel Steve kettőnk közé állva, hogy a pajzsával állíthassa meg a támadást. Annyiszor mentettem meg egy másik életben a seggét, hogy furcsa volt az érem másik oldalára kerülni, mintha tehetetlen lettem volna. De jó érzés volt látni őt, de legszívesebben elküldtem volna a fenébe, hogy megint csak megy a saját feje után és nem gondolkodik, hogy ennek nem lesz jó vége. Nem nyerhetünk. Kiszabadítanak, és? Attól még az elkövetett bűnök nem törlődnek, nem adhatom vissza a kioltott életeket. Ez nem lehet valódi megoldás. Steve továbbra sem tágított közülünk, egészen addig, míg egy újabb alak fel nem bukkant a történetben, akit mondanom sem kell, szintén nem tudtam hová tenni a zavaros kirakósomban. Arra kért minket, hogy tegyük le a fegyvert, én pedig szívesen javasoltam volna Steve-nek, hogy ez nem hülyeség, de úgy nézett rám, hogy jobbnak láttam, ha megtartom magamnak a véleményemet. Végigjáratta aztán a többi társán is a tekintetét, majd kijelentette, hogy harcolni fogunk. Mind. Újra rám pillantott, nyomatékot adva szavainak, hogy senkit sem adnak meg, beleértve engem is. Nekem ugyan volt tiltakozni valóm, de jól esett, hogy még mindig képes volt kiállni mellettem és hinni bennem, mikor én már rég tisztában voltam vele, hogy nem érdemlek ekkora áldozatot tőle, se senki mástól. Nem éri meg. Nem érem meg.
Steve aztán futólépésben indult meg a minket körülvevő katonák ellen, majd szép lassan a többiek is csatlakoztak hozzá, hogy belevessék magukat a harcba, hogy kiverekedhessük magunkat innen. Tekintetemmel azonnal Natalia-t fürkésztem, mindennél jobban sajnáltam, hogy ebbe az egészbe belekeveredett miattam. Végül megadtam magam Amerika Kapitány akaratának és én is pusztakezes harcba kezdtem az ellenséges erők egy részével, hogy fegyverekhez juthassak általuk, megkönnyítve a saját dolgomat ezzel. Mikor a cellába zártak, mindent elszedtek tőlem, így abból kellett gazdálkodnom, amit a közvetlen környezetem biztosítani tudott nekem. Felvettem hát a harcot a katonák ellen, ha csak a fekete ruhás párducnak nem volt más elképzelése a dolgokkal kapcsolatban, mert akkor neki szenteltem minden figyelmemet...

Vissza az elejére Go down

Kalandmester

∆ Hozzászólások száma :
445
∆ Kor :
105
∆ Tartózkodási hely :
Staff rezidencia



A poszt írója Kalandmester
Elküldésének ideje Hétf. 03 Okt. 2016, 21:04
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

•• Offenzíva ••

Choose Your side and fight for it!




•  A Bosszúálló csapat - oldalukon Buckyval - harcba indulnak a Kapitány parancsára. A küzdelem kezdetével tönkreteszik Arkwood drónjait, minek következtében a férfi és a mellette lévő Alison eltűnnek a kijelzőről. Artemisia hiába kér még időt a férfitól, a drónokat elpusztítják, így az adásnak vége szakad.

Az ENSZ parancsba adja az egységeknek, hogy lőjék le a Kapitányt, kiiktatva a csapat szószólóját. A találatok célba érnek, és Steve a csatatéren eszméletlenül összeesik.

A fegyverek a következő percekben ráirányulnak a csapat többi tagjára. Ekkor megjelenik a Testvériség gépe, ahonnan Erik a magasba emeli a fegyvereket, és a katonákra céloz velük. Felajánlhatja a Bosszúálló csapatnak a segítségét, és a gépet rendelkezésükre bocsájthatja.

A csapat, tekintettel a Kapitány állapotára, dönthet úgy, hogy elfogadják a segítségnyújtást, és Erik egyik teleportáló mutánsával feljuthatnak a gépre, amíg a férfi sakkban tarthatja Arkwood fegyvereseit. Illetve dönthetnek úgy is, hogy tovább harcolnak...


***

» Általános leírás: A hozzászólásod megírására egy hét áll rendelkezésedre. Amennyiben a partnered/partnereid hamarabb megírják köreiket, lehetőséged van az újabb kör megnyitására. Ha valaki nem írja meg egy héten belül a hozzászólását, a kör újra indulhat (mivel sokan vagyunk, törekedjünk nem megváratni egymást). A Kalandmesternek jogában áll a karaktereket útmutatásokkal irányítani, illetve hozhat be egy-egy körbe/szituációba újabb karaktert, illetve vihet ki, ha eltűnik a játékos, vagy a szituáció úgy kívánja.

- Reagsorrend: -
- A felvonás résztvevői: Jennifer Walters, Scott Lang, Thor, T'Challa, Artemisia (Mesélő), Natasha Romanoff, James Barnes, Sam Wilson, Steve Rogers, Alison Magdalen J., Leonard J. Arkwood, Clint Barton, Pietro Maximoff, Magneto
- Becsatlakozhat: James Vance, Marie D'Ancanto, Raven Darkholme

***


Vissza az elejére Go down





A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Vissza az elejére Go down
 

11. felvonás - Offenzíva

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Infinity Marvel :: 2. Kör-