A zehoberei faj egy különleges földönkívüli faj, a Zen-Whoberi bolygó őslakosai. Miután Gamora népének fele elpusztult Thanos által, a kislány a Titán fogságában nőtt fel, külsőre azonban magán viseli népe összes ismertetőjegyét:
▻ zöld bőrszín
gyengéd, puha érintés kézfejeden, gyilkos szorítás fegyvere markolatán
▻ eltérő arccsontozat
hosszú pillákkal leárnyékolt, csokoládészín szempár, mosolyra görbülő, teltzöld ajkak
▻ sötét haj, általában vörössel vegyítve
lapockáig nyújtózó, bíbor hullámok vad örvénye

S bár kívülről nem látni, de érdekesség, hogy Gamora szervezete merőben eltér az emberekétől. Két mája van, így például az alkoholt is jobban bírja.

Tartása merev és büszke, léptei macskásan ruganyosak. Átlagos magasságú, edzett, karcsú alkat. A testhezálló, kényelmes ruhák szerelmese. Sosem fegyvertelen. Soha.


Szóval, mik is vagyunk pontosan: hősök vagy bűnözők? - Peter szerint félig ezek, félig azok. Szerinte létezhetnek hősök, akik a törvényen kívül állnak. Talán igaza van. Talán a döntések, melyeket meghozunk, nem mindig helyesek, de általában a nagyobb jót szolgálják. Nem vagyunk tökéletesek, egyikünk sem, de mi vagyunk a Galaxis Őrzői, és megvédjük azt, ahogyan egymást is - a saját stílusunkban, ám ha kell, az életünk árán.

Öt szóban:
▻ önzetlen
▻ makacs
▻ hűséges
▻ lobbanékony
▻ ravasz

Öt jellemvonásban:
▻ gyűlöli, ha gyengének, sebezhetőnek látják, ezért általában leplezi az érzéseit és próbál erősnek mutatkozni
▻ számára mindig a kötelesség az első, az egyéni érdekek csak utána jönnek, épp ezért küldetés közben nehezen enged fel vagy kapcsolódik ki
▻ a múltja ellenére, vagy talán pontosan azért, igyekszik mindig jól cselekedni, jó döntést hozni
▻ a szeretteiért bármire képes, értük bármeddig elmenne
▻ magasak az elvárásai és meglehetősen szigorú, nem csak másokkal, hanem főként önmagával szemben

Öt dolog, amiben fejlődnie kéne:
▻ bizalmatlan, nehezen nyílik meg mások előtt és nehezen enged be másokat
▻ meglehetősen szigorú, és ha kritizálni van kedve, nem fogja vissza magát
▻ nehezen tudja kimutatni-kifejezni az érzéseit, ettől gyakran ridegnek és érzéketlennek tűnik
▻ dühkezelés
▻ Quill

képesség »

Rohanok, a puska súlya húzza az egész karomat, keskeny patakban csordogál le a vér a vállamról. Nyelvemen érzem a fémes ízt, felrepedt ajkamból szivárog. Az izmaim sajognak a rengeteg futástól, de tisztában vagyok vele, hogy ha csak egyetlen pillanatra is megállok, végem van. Nem kapok második esélyt. Az üres falakon, folyosókon megelevenednek előttem Thanos kiképzései. A szörnyek, amik elé odavetett minket, a kínzások, melyeket hangtalanul kellett tűrnünk. Fogalmam sincs, miért gondolok most a múltra. Le kell kötnöm az agyam valamivel, hogy eltereljem a figyelmem kimerült, megtépázott testemről.
Zsákutcába fordulok, így gyorsan lefékezek és az ellenkező irányba pördülök tovább. Bíbor szánt végig a szemem előtt, hajam egy pillanatra blokkolja a látásom, de rohanok tovább. A néma csendben csak csizmáim dübörgését és egyenetlen, kapkodó légzésem hallom, mintha kísértetek közt menekülnék. Talán így is van. Talán sosem vagyok egyedül és a múltam árnyai mindenhová követnek. Talán a bűntudat olyan teher, amit nem lehet csak úgy letenni és magunk mögött hagyni.
A következő kanyarban újabb zsákutcához érek. Ezúttal megállok egy pillanatra, a szívem őrült erővel veri mellkasom falát.
- Peter - hangom élesen, figyelmeztetőn csattan a folyosók némaságában. Kivárok egy kapkodó, üres pillanatot, aztán sarkon fordulok és újra futásnak eredek.
A tanítások mindig egyszerűek voltak, hogy gyerekfejjel is megértsük; Thanos a maga őrületében sosem bonyolított túl semmit: ne kegyelmezz. Ne nézz vissza. Ne gondold át kétszer. Ne bízz senkiben - még a saját testvéreidben sem. Nem csak fennhangon okított minket, hanem próbák elé állított, hogy bebizonyítsa, az érvelése helyes és mindannyian megértjük a leckét. Sosem felejtem el az első küldetéseink egyikét Ronannal. A szakadék a két szikla között túl széles volt, de ugrottam. Bíztam benne, hogy elkap, ha zuhanok.
Két teljes hónapig tartott felépülnöm az akkor szerzett sérülésekből. Soha többet nem kiáltottam a testvéreimért. Megtanultam magamra koncentrálni, hiszen túl kellett élnem. A legfontosabb leckék egyike: a túléléshez senki másra sincs szükséged. Csakis magadra. Mindenki más csak hátráltat és félrevezet; ezek után még csodálkozott, hogy a belénk táplált hűség kártyavárként omlott össze?
Lépteket hallok magam mögött, így megszegem a szabályt és hátranézek. Árnyak kúsznak fel a falakra, vészesen magasak és terebélyesek, jelezvén, hogy a gazdájuk is közel jár. Az érzékeim jeleznek, megtorpanok egy újabb zárt ajtó előtt.
- Peter?! - hangom jóval türelmetlenebbül csendül. Jobbra fordulok, le a lépcsőn, kettesével szedve a fokokat. Ajtót ajtó követ, mire végre a hangárba jutok. A tüdőm ég a rengeteg futástól, de épp csak annyira lassítok le, hogy a félhomályban megtaláljam a tovább vezető utat. A léptek zaja eltompul mögöttem, ismét csak a némaság fogad.
Tudom, hogy hiábavaló, de a fülemhez nyúlok, ujjbegyemmel megcirógatva az adóvevőt. Megrázom a fejem, összekapom magam és átugrok a korlát felett, utat török magamnak a hajó hátsó zsilipjéhez. Tétovázok, mielőtt megnyomnám a falon éktelenkedő, vörös gombot. Míg az ajtó kinyílik, hátrapillantok a vállam felett, de vagy leráztam az üldözőimet, vagy lesben állnak ki tudja, mire várva.
Még egyszer utoljára megpróbálom.
- Pet... - hangom ezúttal elakad, nagyot sóhajtok. Le kell hunynom a szemem, hogy összeszedjem magam. Görcsösen markolom bal kezemben a fegyvert, míg a jobbal a falnak támaszkodom. A kintről beáramló hűvös, éjszakai levegő lustán nyaldossa felhevült bőröm.
Az apánk azt tanította, ne bízzunk senkiben, de amikor az ismerős, számomra kedves bariton megszólal a fülemben, "Ugorj!, akkor elrugaszkodom a faltól és kivetem magam a gépből.
Ezúttal tudom, hogy lesz, aki elkap.


Kivonom magam a kialakuló vita alól, és a korláthoz húzódva lepillantok az alattunk nyújtózó városra. Túlságosan kimerített a tegnapi mentőakció ahhoz, hogy leálljak vitatkozni a megszerzett ereklye sorsáról. Hallom, hogy Peter és Mordály az eladási áron vitatkoznak, míg Mantis okos, ám félszeg ellenérvei lepattognak róluk. Nyugalmat érzek, nem csak a látványtól, ahogy a lemenő nap narancssárgára festi a házfalakat, nem is a fel-felvillanó ablaküvegek zongorajátéka csitítja gondolataimat, sokkal inkább a hátam mögött lezajló jelenet. Megszokott. Hétköznapi. Idilli. Békés.
Béke.
A nevemet hallom, így hátrafordulok, hogy szembenézzek velük. Várakozón fürkésznek, a véleményemre kíváncsiak, pedig a válaszom a szokásos: ahelyett, hogy eladnánk a legtöbbet ígérőnek, vihetnénk jobb helyre is, ahol biztosan nem kerül megint rossz kezekbe. Hallom, hogy Mordály morog valamit az ingyenes jótékonykodásról, de a pillantásom Peterén rögzül. Grimaszol, de nem lepte meg a válaszom. Mosolygok, mert engem sem az övé. Visszamosolyog. Béke.
Groot a vállamra ugrik, gyengéden eligazítom. Elfordulok Petertől, hogy megmutassam a városképet a facsemetének, de érzem a hátamnak szegeződő pillantást. Mire legközelebb óvatosan hátralesek a vállam felett, a fiúk már Mantist próbálják meggyőzni valamiről. Groot a nyakamhoz bújik.
Béke.